Jelenlegi hely

Bővülő történelem - beszámoló

2018.04.21.

Beszámoló a „Bővülő történelem - Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című soproni műhelykonferenciáról és a vándorkiállítás megnyitásáról

Lassan két esztendeje, hogy 2016 augusztusában a Magyar Levéltárosok Egyesülete pályázatára elkezdődött a „Bővülő történelem” program. A program célja az elmúlt 15 esztendő iratajándékozásainak bemutatása volt. A programban az Országos Levéltáron kívül hat megyei levéltár vett részt, közöttük az MNL Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára is. A programsorozat negyedik rendezvénye keretében 2017. február 22.-én Budapesten Dominkovits Péter a levéltár vezetője az iratajándékozás legfőbb tendenciáit ismertette és külön kiemelt két ajándékozott anyagot. Az egyik a Sopron közéletében nagy szerepet játszó dr. Kubinszky Mihály emeritus professzor iratanyaga, a másik dr. Rumpf János egyetemi tanár iratanyaga volt, aki szakmai pályafutása mellett jelentős civil, politikai szervező munkát végzett, így levéltárba került a Páneurópa Piknikkel kapcsolatos fényképgyűjteménye is. Megítélésünk szerint ez nemcsak Sopron kapcsán fontos kordokumentum, de a város ekkor Európa történetébe is beírta e rendezvénnyel a nevét, ahogy erre az események 25. évfordulójára megjelent emlékkötet számos tanulmánya is részletesen kitér.
    2018. február 13.-án a Soproni Levéltár e tematika keretében a vándorkiállítás megnyitójával egybekötött helyi műhelykonferenciát szervezett és bonyolított le. A rendezvény keretében M-Szabó Dorottya az MNL Országos Levéltárának főlevéltárosa a projekt egészét, eddigi megvalósulását mutatta be. Az ezt követő előadások Dr. Kubinszky Mihály közéleti, városszépítő és magánemberi tevékenységét, arcélét vázolták fel. Örömünkre szolgál, hogy a városáért tevékenykedő polgár képét Dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke rekonstruálta, míg a család képviseletében Kubinszky Mihály egyik fia, Kubinszky János szubjektív családi visszaemlékezéssel elevenítette fel a professzor úr alakját.
A műhelykonferencia kiegészítéseként került bemutatásra a hat plakátból (roll-up) álló vándorkiállítás, mely a projektben résztvevő intézmények iratajándékozásait mutatja be. Ezen kívül a Soproni Levéltár időszaki kiállítás keretében Kubinszky Mihály és a felmenő ősök, úgymint a Baán és az Östör családok irattöredékeit állította ki. Míg az első család a vármegye vezetésében volt érdekelt, a második nemzetgyűlési képviselőt adott az országnak. Külön érdekessége az ajándékozott anyagnak, hogy Östör József még publikálatlan kéziratai is levéltári őrizetbe kerültek, miképpen a tudós politikus, gróf Széchenyi István döblingi éveivel kapcsolatos kutatásainak levelezés anyaga is, így a Miskolczi Gyulával folytatott levelezése is. Az is specialitása ennek az anyagnak, hogy a politikus Östör magánemberi arcképe is kibontakozik, így több személyes dokumentum került hozzánk. A fényképeken kívül érdemes kiemelni a fiatal Östör verseit, kiváltképpen feleségéhez, Baán Margithoz írt strófáit.
A Soproni Levéltár az elmúlt 15 évben 111 tételben kapott ajándékozó magán személyektől dokumentumokat vagy családi levéltárak töredékeinek anyagait. A fent említett két ajándékozás is felhívja arra a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedek mind Magyarországon, mind a tágabb térségben korszakváltó évtizedek voltak és a mi felelősségünk is a minél teljesebb dokumentáció megmentése, megőrzése.

 

A vándorkiállítás következő - egyelőre utolsó - állomása Szombathelyen lesz, május második felében.

Utolsó frissítés:

2018.04.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges