Jelenlegi hely
A levéltár rejtelmei
Alsó tagozatos diákok látogatása a Soproni Levéltárban
Az MNL Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára június második felében a Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium alsó tagozatos növendékeinek biztosított levéltár-ismertető, játékos foglalkozást. A levéltár által kínált foglalkozások célja, hogy közelebb hozza a 10–18 éves korosztály számára a múltat olyan módon, hogy a helytörténetet előtérbe állítva hozzájáruljon a tanulók helyismereti tudásának bővítéséhez, identitásuk, lokálpatriotizmusuk megerősítéséhez. Igény esetén fiatalabb gyermekeknek is biztosítunk lehetőséget az intézmény meglátogatására.
A diákok és kísérő tanáraik megtudhatták, milyen adminisztratív, közművelődési és tudományos szerepet tölt be a levéltár, milyen fontosabb forrástípusokat őriz, és mennyiben hasznosíthatók ezek a kutatás során, továbbá betekintést nyertek a levéltári dokumentumok rendszerezésének és tárolásának módjába. Részben játékos formában ismerkedhettek a mesékben is szereplő nemesek, lovagok történetével, néhány Sopron vármegyei nemesi család címerével, nagyobb hangsúlyt fektetve a levéltárban található érdekességekre. A foglalkozások során nyilvánvalóvá vált, hogy a kalligrafikus írás (zsinórírás) és a festett címerek szépségei mellett nagy élmény számukra, ha a levéltárban őrzött legnagyobb, illetve legvaskosabb kötetek közül láthatnak egyet, vagy közreműködhetnek egy használaton kívüli régi páncélszekrény kinyitásában, illetve bezárásában. A nyilvánosság elől elzárt raktári helyiségek bejárása is a foglalkozás részét képezte, mely akár egy kalandos labirintus-járással is felért számukra. A levéltár-pedagógiai órák jó alkalomnak ígérkeztek, hogy a levéltári munka néhány aspektusát is megismerhették a tanulók.
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges