Jelenlegi hely

A fülesi vértanú gyászünnepélye

2019.02.11.

A fülesi vértanú gyászünnepélye

 A Tanácsköztársaság fennállásának rövid ideje alatt a soproni büntető törvényszék több száz törvényszéki, járásbírósági, rendőrbírósági és államügyészségi bűneseteket kreált és vizsgált ki. Közülük csupán egy esetben született halálos ítélet. Szemeliker Antal fülesi plébános 1919. április 9-én került a bíróság elé, hosszú tárgyalást követően (5 óra hosszan át) halálra ítélték ellenforradalmi cselekedete miatt, habár Kellner Sándor politikai biztos a felmentését javasolta (20 év fegyházra akarta módosítani), Enztbruder Dezső és Zsitvai Lajos unszolására mégis aláírta a végzetes parancsot. A jogi hátteret az a törvényszék adta, amely egy nyomdászból, egy asztalossegédből és egy vasúti gépkezelőből állt fel. A golyó általi kivégzését még aznap éjfél körül végre is hajtották az Igazságügyi palota Lackner Kristóf utcai épületében.

 A Tanácsköztársaság alatt a vörös őrség tagjai a gyanús, vagy kétes településeken túszokat szedtek, akik személy szabadságukkal vagy akár életükkel garantálták a nyugalmat. Így történt ez Fülesen is, ahol a túsz maga a plébános volt, de az apácaház udvarán az egyik malomházi legény elsütötte a fegyverét. A későbbiekben szem és fültanúk állították (megfélemlítés következtében), hogy erre Szemeliker adott utasítást, így Sopronban szállították. A kivégző osztag tagjai (7 fő) a 19-31 év közötti korosztályból került ki, ők korábban egy kivételével katonai szolgálatra alkalmatlan minősítést kaptak. A kivégzést B. Viktor vezényelte le, aki első világháborút túlélve (megkapta a Károly-csapatkeresztet, a Kisezüst- és Bronz Vitézségi Érmet is) a Tanácsköztársaságban remélte boldogulását. A sortüzet követően szemtanúk szerint a lelkész még élt, akivel a parancsnok egy kegyelemlövéssel végzett.

A Tanácsköztársaságot követően a volt bírói kar bíróság elé került, a kiszabadott büntetésük 12 év fegyház mellett egy kivétellel életfogytiglan lett. A mártírért több társával együtt 1919. szeptember 7-én gyászmisét tartottak, majd 11-én újra temették.

 

Levéltári jelzet: MNL GYMSM SL. XV. 80. A. Hirdetmények - Plakátgyűjtemény. Hirdetmények. 1919. 27. doboz.

 

A bejegyzést összeállította: Dr. Suslik Ádám

 

 

Utolsó frissítés:

2019.02.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges