Jelenlegi hely

Alapító okirat

1.   Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. § (1) bekezdése valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. § (1) bekezdése alapján az  egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat az alábbiak szerint módosul:

A Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

Az intézmény törzsszáma: 371627

Az intézmény neve:               Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

Székhelye:                              9400 Sopron, Fő tér 1.

Telephelyei:                           Megyei Közgyűjteményi Raktár

                                          9400 Sopron, Csatkai u. 9.

Létrehozásáról rendelkező jogszabály:

                                               1950. évi 29. sz. tvr., 2045/1967. sz. kormányhatározat, 1969. évi 27. sz. tvr.

Közvetlen jogelődjeinek neve, székhelye:

                                               Soproni Közlevéltár (Sopron)

                                               Soproni Állami Levéltár (Sopron)

                                               Győr-Sopron Megyei 2. sz. Levéltár (Sopron)

Győr-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára (Sopron)

Működési köre:                 Sopron város és az egykori Sopron megye területe, a Csornai Földhivatal és a hasonló tevékenységet végző szervek iratanyaga kivételével

Irányító szerveinek neve, székhelye:

-     Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye:

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése

9021 Győr, Árpád út. 32.

-     Felügyeleti szerv neve, székhelye:

-     Szakmai felügyeleti szerv neve, székhelye:

Oktatási és Kulturális Minisztérium

1055 Budapest, Szalay u. 10-14.

Típus szerinti besorolása:

-     Tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató

-     Közszolgáltató szerv fajtája:       közintézmény - közgyűjtemény

Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója:

önállóan működő és gazdálkodó

A jogszabályban meghatározott közfeladata: Átveszi, megőrzi, nyilvántartja, feldolgozza és hozzáférhetővé teszi az illetékességi körébe tartozó szervek nem selejtezhető okiratait, ingyenes letétként megőrzi a maradandó értékű magániratot

Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje:

            a 150/1992. (XI.20.) sz. Kormányrendelet alapján, pályázati eljárás útján, közgyűlési határozattal, határozott időre történik. Az igazgatóhelyettest és a gazdasági vezetőt az igazgató, a megyei közgyűlés véleményének kikérésével bízza meg

A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése:

                az intézmény dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyára a többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény, valamint az ennek végrehajtásáról szóló 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet előírásai vonatkoznak. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, akikre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) alkalmazandó. A költségvetési szerv dolgozói felett a munkáltatói jogokat a költségvetési szerv vezetője gyakorolja

Az intézmény alaptevékenysége:

szakágazat száma: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység

732011 Humán és társadalomtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés

749914 Máshova nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás

751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

923314 Levéltári tevékenység

Az intézmény kiegészítő tevékenysége:

751956 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészítő tevékenységek

2010. január 1-től:

Az intézmény  tevékenységi köre az államháztartási szakfeladatok szerint:

A) Alaptevékenység:

910131    A levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme.

910132    Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység. 

581100    Könyvkiadás

581400    Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

B) Kiegészítő jellegű, nem nyereségszerzés céljából végzendő feladatai szabad kapacitása kihasználása érdekében:

C)      Kisegítő, nem nyereségszerzés céljából végzendő egyéb tevékenység

479909    Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem

682002    Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

A kisegítő tevékenységből származó tevékenység nagysága a költségvetés tervezett összkiadásaihoz viszonyított aránya az 5 %-ot érheti el.

Vállalkozási tevékenysége:  nincs

Az intézmény alaptevékenységének ellátását szolgáló vagyon:

a megyei önkormányzat vagyonkataszterében kimutatott, intézmény kezelésében és használatában lévő ingatlan és ingó vagyontárgyak

A vagyon feletti rendelkezés joga:

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól szóló rendeletében, illetve e jogszabály alapján megkötött vagyonkezelői megállapodások szerint történik. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés meghatározásának rendje, a támogatás és a saját bevételek aránya: a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat költségvetési rendelete szerint

A fenntartói ellenőrzés rendje:

a közgyűlés által jóváhagyott éves ellenőrzési tervnek megfelelően történik.

A fenntartó és az intézmény közötti érdekegyeztetés rendje: igazgatói beszámolók, felterjesztések, előterjesztések.

A működés alapját szolgáló jogszabályok:    A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény valamint a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 10/2002.(IV.13.) NKÖM rendelet

2.   A határozat elfogadásával egyidejűleg a 77/2009.(IV.24.)KH hatályát veszti.

3.      A Közgyűlés utasítja a megyei főjegyzőt, hogy a jóváhagyott alapító okirat módosító okiratát küldje meg az intézmény vezetőjének a további adminisztrációs feladatok elvégzése miatt.

4.   Záradék: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 2009. július 1-től hatályos alapító okirat módosító okiratát a .../2009. (IX.18.) KH-val jóváhagyja.

Határidő :       2009. szeptember 18. - az elfogadásra

       2009. szeptember 30. - a megküldésre

Felelősök:      Kara Ákos, a közgyűlés alelnöke,

Dr. Kovács Béla, megyei főjegyző

„B"

Határozati javaslat

Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. § (1) bekezdése valamint a költségvetési szervek jogállásáról és

Győr-Moson-Sopron megye Önkormányzatának Közgyűlése

Kivonat

Győr-Moson-Sopron megye Önkormányzata Közgyűlésének 2009. szeptember 18-án megtartott ülésén felvett jegyzőkönyvéből

18. napirendi pont

Győr-Moson_Sopron megye Önkormányzatának fenntartásában működő intézmények alapító okiratának módosítása

Előadó: dr. Szakács Imre, a közgyűlés elnöke

A közgyűlés 30 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:

184/2009. (IX.18.) KH

Győr-Moson-Sopron megye Önkormányzata Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. § (1) bekezdése, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4.§ (1) bekezdése alapján az egységes szerkezetbe foglalt okirat az alábbiak szerint módosul:

Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

Az intézmény törzsszáma: 371627

Az intézmény neve:               Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára

Székhelye:                              9400 Sopron, Fő tér 1.

Telephelyei:                           RAKTÁR: 9400 Sopron, Fő tér 5.

                                                Megyei Közgyűjteményi Raktár

                                          9400 Sopron, Csatkai u. 9.

Létrehozásáról rendelkező jogszabály:

                                               1950. évi 29. sz. tvr., 2045/1967. sz. kormányhatározat, 1969. évi 27. sz. tvr.

Közvetlen jogelődjeinek neve, székhelye:

                                               Soproni Közlevéltár (Sopron)

                                               Soproni Állami Levéltár (Sopron)

                                               Győr-Sopron Megyei 2. sz. Levéltár (Sopron)

Győr-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára (Sopron)

Működési köre:                 Sopron város és az egykori Sopron megye területe, a Csornai Földhivatal és a hasonló tevékenységet végző szervek iratanyaga kivételével

Irányító szerveinek neve, székhelye:

-     Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye:

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése

9021 Győr, Árpád út. 32.

-     Felügyeleti szerv neve, székhelye:

Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése

9021 Győr, Árpád út. 32.

-     Szakmai felügyeleti szerv neve, székhelye:

Oktatási és Kulturális Minisztérium

1055 Budapest, Szalay u. 10-14.

Típus szerinti besorolása:

-     Tevékenységek jellege alapján: közszolgáltató

-     Közszolgáltató szerv fajtája:       közintézmény - közgyűjtemény

Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója:

önállóan működő és gazdálkodó

A jogszabályban meghatározott közfeladata: Átveszi, megőrzi, nyilvántartja, feldolgozza és hozzáférhetővé teszi az illetékességi körébe tartozó szervek nem selejtezhető okiratait, ingyenes letétként megőrzi a maradandó értékű magániratot

Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje:

            a 150/1992. (XI.20.) sz. Kormányrendelet alapján, pályázati eljárás útján, közgyűlési határozattal, határozott időre történik. Az igazgatóhelyettest és a gazdasági vezetőt az igazgató, a megyei közgyűlés véleményének kikérésével bízza meg

A foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése:

                az intézmény dolgozóinak közalkalmazotti jogviszonyára a többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény, valamint az ennek végrehajtásáról szóló 150/1992. (XI.20.) Korm. rendelet előírásai vonatkoznak. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, akikre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) alkalmazandó. A költségvetési szerv dolgozói felett a munkáltatói jogokat a költségvetési szerv vezetője gyakorolja

Az intézmény alaptevékenysége:

szakágazat száma: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység

732011 Humán és társadalomtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés

749914 Máshova nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás

751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

923314 Levéltári tevékenység

Az intézmény kiegészítő tevékenysége:

751956 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészítő tevékenységek

2010. január 1-től:

Az intézmény  tevékenységi köre az államháztartási szakfeladatok szerint:

A) Alaptevékenység:

910131    A levéltári állomány gyarapítása, kezelése és védelme.

910132    Levéltári szolgáltatás, tudományos, publikációs és információközvetítő tevékenység. 

581100    Könyvkiadás

581400    Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

B) Kiegészítő jellegű, nem nyereségszerzés céljából végzendő feladatai szabad kapacitása kihasználása érdekében:

581100    Könyvkiadás

581400    Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

C) Kisegítő, nem nyereségszerzés céljából végzendő egyéb tevékenység

479909    Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem

682002    Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése

A kisegítő tevékenységből származó tevékenység nagysága a költségvetés tervezett összkiadásaihoz viszonyított aránya az 5 %-ot érheti el.

Vállalkozási tevékenysége:  nincs

Az intézmény alaptevékenységének ellátását szolgáló vagyon:

a megyei önkormányzat vagyonkataszterében kimutatott, intézmény kezelésében és használatában lévő ingatlan és ingó vagyontárgyak

A vagyon feletti rendelkezés joga:

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól szóló rendeletében, illetve e jogszabály alapján megkötött vagyonkezelői megállapodások szerint történik. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés meghatározásának rendje, a támogatás és a saját bevételek aránya: a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat költségvetési rendelete szerint

A fenntartói ellenőrzés rendje:

a közgyűlés által jóváhagyott éves ellenőrzési tervnek megfelelően történik.

A fenntartó és az intézmény közötti érdekegyeztetés rendje: igazgatói beszámolók, felterjesztések, előterjesztések.

A működés alapját szolgáló jogszabályok:    A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény valamint a közlevéltárak és a nyilvános magánlevéltárak tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 10/2002.(IV.13.) NKÖM rendelet

2.   A határozat elfogadásával egyidejűleg a 77/2009.(IV.24.)KH hatályát veszti.

3.    A Közgyűlés utasítja a megyei főjegyzőt, hogy a jóváhagyott alapító okiratot küldje meg az intézmény vezetőjének a további adminisztrációs feladatok elvégzése miatt.

4.   Záradék: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának Közgyűlése a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára 2009. július 1-től hatályos alapító okiratát a a 184/2009. (IX.18.) KH-val jóváhagyja.