Múltbanéző 9. (4)

ÉLET A KISKUNFÉLEGYHÁZI GIMNÁZIUMBAN

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN

„A magyar tanítók és tanárok a háború kitörésének
első napjától kezdve a harctéren fegyverrel kezükben,
az itthon maradottak a kultúra eszközeivel az iskolában
és a társadalomban szolgáltatták fényesen ragyogó
példáját az önzetlen hivatásszeretetnek és a lankadást
nem ismerő hazafias lelkesedésnek.”[1]

Az 1914 nyarán kitört első világháború – a hadban álló ellenfelek gyors győzelembe vetett hite ellenére – négy évig tartó véres küzdelemmé terebélyesedett. Az elhúzódó háború nem csak a fronton harcoló katonákat viselte meg, de nagy erőfeszítéseket igényelt a hátország civil lakosságától is. Jelen tanulmányban nyomon követhetjük a háború okozta változásokat egy vidéki gimnázium mindennapjaiban.

Az 1809-ben alapított, először kis-, majd algimnáziumként működő kiskunfélegyházi gimnáziumban 1895-re fejlődött ki mind a nyolc évfolyam, az immár főgimnáziummá vált intézményben ebben az évben tartottak először érettségi vizsgát. Az iskola új, korszerűbb épületét 1896-ban avatták fel. A 20. század első évtizedére az iskola élete kiegyensúlyozottá vált, kialakult és megszilárdult szokásrendszer jellemezte az intézményt. Például több tanév végén is hosszabb, többnapos tanulmányutakat szerveztek a diákok részére; iskolai keretek között önképző kör és segélyező egylet alakult, az 1910/1911-es tanévben pedig létrejött a gimnázium tornaköre.

A tanári kar szakképzett, elhivatott pedagógusokból állt, akik nemcsak a gimnázium, de a város kulturális és közéletében is meghatározó szerepet vállaltak.

Az iskola tanulói létszáma a főgimnáziummá fejlesztéstől kezdődően nagyjából állandósult, évente 300 fő körül mozgott.[2] Az iskola jellegéből adódóan többnyire fiúk jártak ide, de magántanulóként lányok is vizsgázhattak. Ezzel a lehetőséggel a világháború előtt azonban évente csak alig néhány lánytanuló élt.

A tanulói létszám alakulása

Az első világháború kirobbanása ezt a jól működő, kiteljesedésnek induló gimnáziumi életet akasztotta meg. Mivel a frontvonal elkerülte Kiskunfélegyházát, a háború hatásai először csak apró változásokban érhetők tetten. Ezekben a tanévekben például „a háború következtében beálló közlekedési változások miatt” halasztották el az addigi szokásos kirándulásokat.[3] A rövidre tervezett háború elhúzódásával azonban az iskolai élet egyre több területét érték egyre komolyabb változások.

A tanév rendje, tanári kar, tanulói létszám

A háború hatással volt a tanév rendjére is, nem egy esetben kellett a szokásostól eltérő időben megkezdeni, illetve befejezni a tanítást. A félegyházi gimnáziumban

az 1914/1915-ös tanév szeptember elején kezdődött és 1915. május 22-ig tartott,

az 1915/1916-os tanév szeptember elején kezdődött és 1916. június 3-ig tartott,

az 1916/1917-es tanév október 1-jén kezdődött és 1917. május 26-ig tartott,

az 1917/1918-as tanév szeptember 4-én kezdődött és 1918. június 10-ig tartott.[4]

Az illetékes minisztérium a rövidített tanéveket általában gazdasági megfontolásokból vezette be. „[...] Tekintettel a rendkívüli gazdasági helyzetre, melynél fogva a gyermekek iskoláztatása nagy költséggel és egyéb nehézséggel jár, tekintettel másrészt arra, hogy a tanulók egy részének segítségére a szülői háznak is szüksége van a gazdasági s egyéb munkák elvégzésénél, [indokolt, hogy a szorgalmi idő] az I–VII. osztályú rendes tanulókra nézve már folyó évi május hó 22-én befejeztessék, május hó 25–31. napjai pedig a magánvizsgálatokra fordíttassanak. A VIII. osztályú tanulóknak megengedem, hogy az írásbeli érettségi vizsgálatok befejeztével az intézet székhelyét elhagyhassák s oda csak a szóbeli vizsgálatokra térjenek vissza.”[5] Az 1915/1916-os tanév korábbi befejezése lehetővé tette a középfokú intézetek tanulói számára a mezőgazdasági munkába való bekapcsolódást, így biztosítva, hogy az ország a háborús szükségletet rendszeresen és megakadás nélkül teljesíteni tudja.[6] A következő évben a városi tanács, mint fenntartó hatóság, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 106 115/1916. számú rendelete alapján engedélyezte, hogy az 1916/1917-es tanévben a főgimnáziumban az előadások október hó 1-jén kezdődjenek, „egyrészt, mivel a mai nehéz viszonyok között városunk túlnyomólag gazdálkodással foglalkozó lakossága a munkaerő hiánya miatt tanuló gyermekeit az őszi gazdasági munkáknál felhasználja, másrészt a különösen Erdély felől fenyegető veszedelem folytán a vidékről jött tanulók ellátásának biztosítása körülményesebb előintézkedéseket követel.”[7] A tankerületi főigazgató is már előre számolt a problémákkal: „[...] nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt az eshetőséget, hogy [...] a gazdasági és élelmezési nehézségek - főképp a sok ifjúságot befogadó kisebb városokban - a jövő tavaszig oly fokra emelkedhetnek, hogy az iskolák szorgalmi idejét még a múlt tanévinél is jobban meg kell rövidítenünk.”[8] A fűtőanyag hiánya is gondot okozott a világháború közepétől, előfordult, hogy a hosszú szénszünet miatt az első félév csak február 28-án fejeződött be.[9]

A gimnázium tanári kara az utolsó békés tanévben, 1913/1914-ben az igazgatón kívül 16 fő szaktanárból, négy óraadó hitoktatóból és egy egészségtant is tanító részmunkaidős iskolaorvosból állt. A személyzethez tartozott két fő iskolaszolga.

A tanári karból több, népfölkelésre kötelezett egyén részére is kért az igazgató felmentést, mivel a tanítás szempontjából nélkülözhetetlenek voltak.[10] Így csupán két tanerőnek kellett katonai szolgálatot teljesíteni: Zentay-Zubek Mihálynak és Pál Károlynak.

Nagy érvágást jelentett az intézetnek, hogy éppen mikor sikerült kiharcolni a régóta esedékes önálló tornatanári állás megszervezését, az azt betölteni kívánó, az állásra sikeresen pályázó Zentay-Zubek Mihálynak be kellett vonulnia katonának. Mivel az egész világháború alatt a 46. gyalogosezredben tényleges katonai szolgálatot teljesített, így óráit kénytelenek voltak kollégái helyettesítéssel ellátni. (Az ebből fakadó bonyodalmakról később még lesz szó.) Zentay-Zubek Mihály állását csak az 1918/1919-es tanévben foglalhatta el.

A másik katonáskodó tanár, a magyar-latin szakos Pál Károly a 30. honvédgyalogos ezred kiskunfélegyházi zászlóaljában teljesített szolgálatot. Katonai hatósága 1914. szeptember elején szabadságolta s csak 1915. április 1-én kellett bevonulnia újra ezredéhez, a wieselburgi fogolytábor őrkülönítményéhez osztották be. 1914. november 1-jén honvéd főhadnaggyá lépett elő. Később megromlott egészségi állapota miatt betegszabadságra küldték, majd leszerelték. Bár az 1916/1917-es tanévben újra felvette a munkát, betegsége miatt nem tudott tanítani, 1916. november 16. és 1917. június 1. között szabadságon volt. Sajnos azonban a kényszerű pihenés sem tudta helyreállítani egészségét. „1917. szeptember 24-én életének 42-ik, tanári működésének 22-ik évében Pál Károly főgimnáziumi rendes tanár, rokkant állományba helyezett népfölkelő honvéd főhadnagy hosszú szenvedés után, katonai szolgálata közben szerzett súlyos betegsége következtében elhunyt. [...] A megboldogultban kedves, őszinte barátunkat, lelkes és dolgos kartársunkat, az ifjúság pedig buzgó és fáradhatatlan nevelőjét gyászolja, ki mint katona is a haza védelmében a mozgósítás első percétől hűségesen teljesítette hazafiúi kötelességét.”[11]

A tanári kar időközben nyugdíjazás miatt még inkább megfogyatkozott, így az 1917/1918-as tanévet az igazgatón kívül csak tizenegy tanár, négy hitoktató és egy intézeti orvos vitte végig. Ha a helyettesítésekhez hozzászámítjuk, hogy a diákok száma 360 felett volt, az első két osztályt pedig a nagy létszám miatt párhuzamosítani kellett (vagyis az igazgató kivételével egyúttal szinte mindenki osztályfőnökként is működött), akkor különösen értékelendő a tantestület erőfeszítése a háborús tanévekben.

Szintén megérezte az intézmény az iskolaszolga, Törteli Ágoston távollétét. Törteli a mozgósítás kezdetekor póttartalékosként a 38. gyalogezredhez vonult be, és egészen a háború végéig ott teljesített szolgálatot. Az első háborús tanévben a városi tanács nem alkalmazott helyette kisegítő szolgát, hanem a Félegyházán lévő internáltak közül a téli hónapokban naponta annyit bocsátott az igazgató rendelkezésére, amennyire a fűtőanyag felhordása és a vízfelhajtás (WC-knél használt vízszivattyú) érdekében az intézetnek szüksége volt. A gimnázium épülete körül adódó egyéb munkákat az iskolaszolga felesége látta el. A többi háborús tanévben is megtartották ezt a rendszert: a pedellus munkáját megosztva végezte annak felesége és egy mellé beosztott hadifogoly.[12]

A diákok létszáma 1914-től kezdődően a háború végéig folyamatosan emelkedett. Leginkább az alsó két osztályba iratkozott be sok tanuló, az 1916/1917-es tanévben az első, a következő tanévben az első és a második osztályt is párhuzamosítani kellett.[13] A diákok túlnyomó része helyi, vagy környékbeli származású volt, a létszámnövekedést tehát nem az erdélyi menekült tanulók okozták.[14] A háború, illetve a Szegeden megnyílt internátus miatt még az addig jelentős számú Torontál vármegyei német anyanyelvű diákság sem a félegyházi gimnáziumban folytatta tanulmányait.[15] Helyettük a helyi lakosság irányította egyre nagyobb számban gyermekeit a gimnáziumba, különösen megnőtt a lány magántanulók száma. „A lányoknak a gimnáziumba való törekvése egy folyton, évről-évre erősbödő jelenség. A leány magántanulók nagy kontingensét az értelmiség, főként a lateiner elem szolgáltatja. A csak tiszti fizetésükre utalt családok leányaik jövőjét úgy a mostani nehéz, mint a háború utáni még nehezebb megélhetési viszonyokra való tekintettel, midőn a férfiak nagyon megcsappanó száma következtében nagyon sok lány arra lesz utalva, hogy mint önálló kereső maga keresse meg kenyerét, csak azáltal látja biztosítottnak, ha valami képesítést szerez neki, mellyel magát fenntartsa. Ez tehát nem >divat<, mint egyesek hiszik, hanem gazdasági, szociális jelenség, mellyel számolnunk kell.”[16]

Bár összességében emelkedett a tanulói létszám, a 19. életévüket betöltött fiúk száma csökkent, hiszen akiket alkalmasnak találtak, azoknak be kellett vonulniuk népfölkelői szolgálatra.[17] Ez általában a végzős, érettségi előtt álló diákokat érintette, de többen voltak, akik bár még csak alsóbb (V-VII.) évfolyamra jártak, életkoruk miatt részt kellett venniük a sorozáson. A négy háborús tanévben a félegyházi gimnáziumból nem jelentkezett senki önként katonai szolgálatra, de katonának minden évben vittek el az iskolából tanulókat. 1914/1915-ben 28 főt találtak alkalmasnak, a következő tanévben 33 fiút, az 1916/1917-es tanévben 10, majd egy év múlva 15 főt.[18] 1916-ban külön ünnepséget tartottak a bevonuló tanulók tiszteletére, ahol az igazgató a Hadsegélyező hivatal által kiadott „hűségjelvénnyel” díszített, kis nemzeti színű csokrot tűzött a népfölkelő sorba lépett ifjak szíve fölé.[19]

A nyolcadik osztályos diákok számára lehetőség nyílt a hadba vonulás előtt kora tavasszal (március elején) érettségi vizsgát tenni.[20] Azoknak a tanulóknak, akik a hetedik osztályt sikerrel elvégezték, de bevonulásuk miatt a nyolcadik osztályt nem végezhették el, vagy elvégezték ugyan, de az érettségi vizsgát nem tudták letenni, külön négyhetes tanfolyamot szerveztek, amely szintén érettségivel zárult.[21]

A tudat, hogy előbb-utóbb a diákok nagy részének hadba kell vonulni, óhatatlanul rányomta bélyegét az iskola belső életére is. Az igazgató érzékletesen ábrázolta a helyzetet: „A még mindig tartó háborúnak káros hatása a tanuló ifjúság tanulmányi előmenetelére és fegyelmi állapotára nézve főként a felső osztályokban nyilvánul [meg] s elvétve sporadikusan az alsó osztályokban is. A felsőbb osztályosok (VII–VIII.) abban a tudatban, hogy maholnap ők is már eltávozott társaik után a lövészárokba kerülnek, úgy érzik magukat, mintha már kinőttek volna az iskola padjaiból, mintha már nem is tanulók, hanem katonák volnának. Tanulásuk nem alapos, mélyreható munka, figyelmük, kitartó szorgalmuk csekély. Magatartásuk kihívó. Azok[kal] pedig, kik sor alá kerülnek vagy be is váltak[22], még szomorúbb a tapasztalat; ezek egyik-másika már nem is igen tanul, előadásokra eljár, de lelke nincs ott, ezeknek tanulmányi eredményük elbírálásánál a legszorultabb helyzetben van a tanári lelkiismeret. A legjobb lenne, ha ilyen bevált tanulók beválásuk idejétől kezdve ne járnának többé a többiek közé, mert jelenlétük csak akadályozza a további közös munkát. Az alsóbb osztályos tanulóknál nagyon érezhető egyik-másiknál a harcban lévő apai kéz hiánya és a gyengébb anyai felügyelet. Káros hatással volt különösen a szegényebb osztályú családok tanulóira a világító anyag (petróleum, gyertya, villany) hiánya, továbbá, hogy munkás kéz hiányában szükségből részint mezőgazdasági, részint ipari munkára is felhasználtattak s így megmaradt kis idejük a tanulástól elvonatott. A bejáró tanulókra károsan hatott a vonatok rendetlen közlekedése, az Alpárról és Kécskéről bejáró tanulók a reggeli vonat megszűnése miatt heteken keresztül nem látogathatták rendesen az előadásokat.”[23]

Tantárgyak, katonai kiképzés

A tanárok különösen ügyeltek arra, hogy a diákok minél tájékozottabbak legyenek a háborús eseményekről és lehetőségeihez képest kivegyék a részüket a hátországot is sújtó problémák megoldásából.

A hazafias érzés erősítésére minden adódó alkalmat megragadtak a szaktanárok. Az intézet hittantanára a háború erkölcsi vonatkozásairól beszélt, felolvasta az egyházmegye főpásztorának háborús közléseit az ifjúságnak, illetve több vallásos aktust végzett a magyar fegyverek győzelméért és a békéért. A magyar nyelv és irodalom tanárai az olvasmányok tárgyalásánál és az írásbeli dolgozatoknál is igyekeztek háborús összehasonlításokat tenni. A második osztály számára rendelt Tatárjárás; Nápolyi hadjárat; A törökök Európában; Hunyadiak; Nándorfehérvár bevétele című olvasmányok kapcsán aktuálpolitikai tartalmakat: „keletről ránk törő népeket, olasz hűtlenséget, török-magyar rokonságot, szerb háborút” is beleszőttek az értelmezésbe. Az írásbeli dolgozatoknál, fogalmazásoknál is gyakori volt a háborús téma: Arany János Családi kör című művéből „a béna harcos” alakját kellett alaposabban körüljárni. A harmadikosok az Eger védelme és a Szigetvári vértanúk című olvasmányok tárgyalásánál elmélkedhettek Prsemysl[24] vitéz kitartásáról és a védő hadsereg kirohanásáról. Jókai novellája, A nagyenyedi két fűzfa alkalmul szolgált, hogy kitérjen a tanár a diákok katonai szolgálatára. Szintén a háborús témájú írásbeli dolgozatok közé tartoztak a következő címűek: Midőn sebesült katonáinkat látom; Halottak napján; Hogyan nevelték a görög ifjút; Levél a harctérre; A léghajózás szerepe a háborúban; A magyarság, mint a Habsburg dinasztia védelmezője. A népköltészetnél és balladáknál a szaktanárok tárgyalták a háborús költészetet és a katonadalokat is, Zrínyi munkássága alkalmat adott a modern hadászati stratégiára való kitérésre, Kossuth 1848. július 11-i beszédének pedig különösen azon passzusát kapcsolták a világháború eseményeihez, mely szerint „a magyar nemzet hivatva van a szabad német nemzettel és a német nemzet hivatva van a szabad magyar nemzettel szoros, barátságos viszonyban élni és együtt állni őrt a nyugati civilizáció fölött”.

A latin órákon is keresték a kapcsolódási pontokat a háborúhoz. A klasszikus szerzőktől (Cornelius Nepos, Caesar, Livius, Sallustius, Tacitus) katonai eseményekkel kapcsolatos írásokat olvastak (Hannibál átkelése az Alpokon, Jugurtha ténykedése), Horatius tárgyalásánál főként a hazaszeretetet, jellemszilárdságot, arany középszert, tiszta erkölcs erényeit tárgyaló költeményeket dolgozták fel. Azonban kétségtelenül a földrajz és a történelem tantárgyak nyújtották a legtöbb és legjobb alkalmat a háborús vonatkozások prezentálására. Boleszny Antal földrajz és természetrajz szakos tanár az összes európai és ázsiai harctereket feltüntető térképeket függesztett ki a folyosókra, amelyeken a harcban álló nemzetek zászlócskáival jelezték a mindenkori harcvonalat. A szaktanár felügyelete alatt egy diák naponta kifüggesztette minden térképre a megfelelő aznapi hivatalos jelentést, így a tanulóifjúság minden nap tájékoztatást kapott a legújabb harctéri eseményekről.[25]

A testnevelés tantárgy különösen nehéz helyzetbe került. Egyrészt az 1910-es években szép fejlődésnek indult sportkör kénytelen volt működését felfüggeszteni, másrészt a testnevelés személyi feltételeit is negatívan befolyásolta a háború. Az évek óta várt önálló tornatanítói állást[26] 1914 nyarán végre be tudták tölteni: szeptember 1-jei hatállyal Zentay-Zubek Mihály okleveles főgimnáziumi tornatanítót nevezték ki. Ő azonban – önhibáján kívül – nem jelentkezhetett szolgálattételre, mert a háború kitörése miatt már augusztus elején ezredéhez kellett bevonulnia. Óráinak megtartását két tanár – a korábban már tornát tanító Szalay Gyula és Porst Kálmán – vállalta volna, ám az iskolát fenntartó városi tanács nem volt hajlandó részükre óradíjat megállapítani, sem Zentay-Zubek Mihály illetményét folyósítani. „A városi tanács a főgymnasium igazgatójának a hadba vonult Zubek Mihály tornatanító helyett a torna tanítására és a játékdélutánok felfüggesztésére vonatkozó jelentését tudomásul veszi. Ami azonban a tornatanítás díját illeti, a városi tanács utal a vallás- és közoktatásügyi, valamint a belügyminiszter urak azon rendeletére, amelyek a legmesszebbmenő takarékosságot kívánják és kötelességükké teszik a katonai szolgálatot nem teljesítő tisztviselőknek, hogy csökkent létszám mellett is fokozott tevékenységgel, díjazás nélkül lássák el a hiányzók teendőit. Utal továbbá a városi tanács az országban lévő számos gymnasiumra, ahol egyes hazafias tanárok a köteles heti 18 óra helyett 24-26-28 órát is tanítanak, külön díjazás nélkül a beállott kényszerítő körülmények folytán. Így állván a dolgok, a városi tanács joggal elvárja a mi tanárainktól is, hogy a fokozott tevékenység által kifejtett hazafias áldozatok meghozatalában nem fognak más kartársaik mögött maradni és semmi külön díjazást nem igényelnek.”[27] A két érintett tanár fellebbezett a döntés ellen az alispánhoz,[28] aki elutasította kérésüket.[29] A gimnázium igazgatója az üggyel a tankerületi főigazgatóhoz fordult, aki továbbította a levelet a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A felsőbb hatóság úgy rendelkezett, hogy ha a hadba vonult tornatanító helyettesítésére senki helybeli tanár nem jelentkezik, akkor az 1914/1915-ös tanévben a félegyházi gimnáziumban a testnevelés oktatása szünetelhet. Az igazgató az utasítás szellemében járt el, így november 1-jétől nem tartottak a főgimnáziumban tornaórákat. Porst Kálmán azonban szívén viselte a diákok testi nevelését is: „Hogy azonban az oly szép fejlődésnek indult ifjúsági sportéletben visszaesés ne támadjon s az ifjúság sport iránti szeretete le ne lohadjon, szombaton délutánonként a III–VIII. osztályú tanulókat 2-6 óráig katonai ismeretekben részesítem, velük katonai menetgyakorlatokat, távolságbecslést, stb. tartok, s ha a tek. tanács segítségét bírni fogom, a VII és VIII. o. tanulókat a céllövészetben fogom kiképezni. Két hónap alatt azt hiszem a felső két osztály katonai kiképzését a jelen szükséghez képest befejezhetem.”[30] A hidegebb idők beálltáig, a karácsonyi szünetig heti egy alkalommal Porst Kálmán foglalkozott is a felsőbb éves diákokkal.[31]

A következő tanévben újra napirendre került a tornatanítás ügye. A tankerületi főigazgató közvetítésével a gimnáziumba is eljutott a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete, mely szerint a „honvédelem fokozódó követelményei folytán” kívánatos, hogy „az ország ifjúsága még a tulajdonképpeni katonasor előtt lehetőleg tervszerűleg bizonyos katonai kiképzésben részesüljön”, erre a célra a tornaórák is alkalmasnak tűntek. Porst Kálmán igazgató a miniszteri utasításra hivatkozva kérte a városi tanácsot, hogy állítsák vissza a tornaórákat az órarendbe, ezzel együtt pedig természetesen gondoskodjanak az órákat megtartó két személy (Porst Kálmán és Szalay Gyula) díjazásáról is. A városi elöljáróság azonban továbbra is ragaszkodott korábbi álláspontjához, azaz nem sietett fizetni a testnevelés órák megtartásáért.[32] November elején a tankerületi főigazgató jelezte a város felé, hogy az illetékes miniszter is kívánatosnak tartaná, „hogy a testgyakorlás, amennyiben azt intézeti szakerő elláthatják, a jelen nehéz időkben is taníttassék, s hogy a díjazásra nézve a t. városi tanács és a főgimnázium szóban lévő tanerői között méltányos, jogos és elfogadható megállapodás jöjjön létre.”[33] A burkolt célzás elérte hatását, így a városi képviselőtestület 1915. november 28-i ülésén Porst Kálmán és Szalay Gyula részére 60-60 koronát szavazott meg a tornatanításért.[34] Az összeg kifizetése azonban késett, hiszen Porstnak december közepén újra sürgetnie kellett az elmaradt illetmények utalását. Végül december 26-án döntött úgy a közgyűlés, hogy a két tanárnak 1915. szeptember 1-jétől kezdődően visszamenőleg is folyósítsák a testnevelés órák után járó díjat.[35]

Mivel Zentay-Zubek Mihály a háború egész ideje alatt tényleges katonai szolgálatot teljesített, ezekben a tanévekben továbbra is Porst Kálmán és Szalay Gyula tanította a testnevelést a gimnáziumban, ami a felsőbb éveseknél utóbb már konkrét katonai kiképzéssel is párosult.[36]

Az illetékes minisztérium úgy ítélte meg, hogy a háború miatt fontos a középiskolás fiú diákokat alapvető katonai ismeretekben részesíteni, hiszen a 17-18 éves tanulók az iskolapadból jó eséllyel egyenesen a harctértérre kerültek. A gimnáziumban zajló katonai kiképzés részben katonai és orvosi természetű elméleti oktatásból, részben gyakorlati órákból állt. A foglalkozásokat dr. Porst Kálmán igazgató (egyúttal okleveles tornatanító) és dr. Strébl Miklós iskolaorvos és egészségtan tanár tartotta. A katonai szolgálatra való előkészítés kötelező volt minden VI-VIII. osztályos tanulónak, azok kivételével, akiket az igazgató az iskola- vagy hatósági orvos ajánlatára felmentett. A 6-6 órát felölelő egészségügyi és katonai elméleti kiképzés tananyaga igen feszített volt. Az iskolaorvos az alábbi témákból adott felvilágosítást: egészségi útmutatás nagy hidegben és forróságban; rossz víz és sok alkohol használatának ártalmassága; testápolás, lábápolás; menetegészségügy; elsősegélynyújtás baleseteknél. Az elméleti oktatást kiegészítette egy elsősegélynyújtást szemléltető foglalkozás a helyi hadikórházban. Dr. Porst Kálmán az elméleti katonai tananyag keretében ismertette a hadseregszervezetet, a véderőrendszert, az általános védkötelezettséget, beszélt a szolgálati kötelezettség időtartamáról (közös hadseregnél, honvédségnél, haditengerészetnél) és a népfölkelői kötelezettségről. Bemutatta a különböző fegyvernemeket, csapatnemeket, hadtesteket. Felvázolta a szárazföldi haderő alkotórészeit (gyalogság, lovasság, tüzérség, műszaki csapatok) és azok feladatait. A tábori szolgálat gyakorlására két kisebb, 8-10 km-es menetet rendeztek ősszel, poggyász nélkül. A további gyakorlati kiképzés céljára igénybe vették a tornaórák és a korábbi játékdélutánok nyújtotta lehetőségeket is. Itt ismerkedhettek meg a fiúk olyan fogalmakkal, mint sorképzés, rajvonal-alakítás, szakaszképzés és arcvonalmenet. A menetgyakorlatok keretében sor került a menetütem szabályozására, különböző terepen lévő akadályok leküzdésére menetoszlopban, tájékozódási gyakorlatokra (segédeszközzel és anélkül), valamint távolságbecslésre is. A felsőbb hatóság utasítása szerint minden kiképzési alkalommal a katonai erények - mint rend és fegyelem, engedelmesség, bajtársiasság, önzetlenség, vállalkozó kedv, meggondoltság, lélekjelenlét, elszántság, bátorság, önmegtagadás - nevelésére kellett törekedni.[37]

Önkéntes munka, gyűjtések

Az 1914/1915-ös tanévben a főgimnázium igazgatósága látta el a város területén a postán küldött könyvek, nyomtatványok cenzori tisztét.[38] Ezzel a tevékenységgel a tanárok arra is ösztönözték tanítványaikat, hogy önkéntes munkával vállaljanak minél nagyobb szerepet a hátország háborús tennivalóiban. Erre többféle mód is adódott, melyek közül kiemelkedett a „Hadi Tudósító Iroda”, egy példaértékű kezdeményezés. 1915 szeptemberében „az iskolai >Tornakör< alakuló ülésén dr. Porst Kálmán igazgató, a kör vezető tanára azon felhívással fordult a kör tagjaihoz, hogy siessen mindenki az itthon maradottak fájdalmának enyhítésére azzal, hogy az írni-olvasni nem tudó közönségnek rendelkezésére áll s levélírással, olvasással, csomag-címzéssel, utalvány címzéssel segítségére lesz a közönségnek. Rámutatott az igazgató arra, hogy egyes kufár lelkek a világháború okozta könnyeket és fájdalmakat is kizsákmányolják, kiuzsorázzák s egy-egy levelezőlap megírásáért, egy-egy csomag megcímzéséért felháborító zsarolást követnek el a tudatlan közönségen. Felhívására a tanulóifjúság megalakította a >Kiskunfélegyházi főgimnázium Tornaköre hadi tudósító Irodáját<, mely nem más, mint az Országos Vöröskereszt hadi tudósító irodájának helyi fiókja.”[39] Az alakulásról az igazgató jelentést tett a Vöröskereszt országos központjának, valamint a Hadifoglyokat Gyámolító Országos Egyesületnek is; mindkét helyen örömmel vették tudomásul a kezdeményezést, a tanulóifjúságnak hazafias és humánus cselekedetéért elismerésüket fejezték ki. A „Hadi Tudósító Iroda” (helyesebben „Tudakozó iroda”) dr. Porst Kálmán igazgató vezetése és irányítása alatt működött, az ifjúsági könyvtár megüresedett helyiségében. A Tornakör önként jelentkező tagjai minden hétköznap 2-5 óráig, vasár- és ünnepnap 9-12 óráig fogadták a hozzájuk fordulókat. Négy nyelven: magyarul, németül, franciául és románul vállaltak levelezést, csomagcímzést. Bár a szolgáltatás természetesen díjtalan volt (az ügyfeleknek csak a postaköltséget kellett megfizetni), azért a Vöröskereszt kihelyezett gyűjtőperselyébe szívesen fogadták az önkéntes adományokat. A diákok által működtetett levelező-iroda ügyfélforgalmát jól tükrözik az 1915/1916-os tanév adatai: 1500 esetben intéztek megkeresést az országos [Vöröskereszt] központhoz, 1200 esetben a Hadifoglyokat Gyámolító Egyesülethez, 3015 levelet írtak orosz, 406 levelet olasz, 214 levelet szerb hadifogságba esett katonák ügyében, 154 esetben küldtek csomagot, 75 alkalommal pénzt.

Nyitva tartási időben az irodában állandóan rendelkezésre állt legalább három tanuló. Az önként jelentkezők közül tíz diák nevét külön is kiemelte az igazgató, ők különösen serényen és aktívan vették ki részüket az iroda munkájából. A hatodikos Sztojakovics Gyula, aki görögkeleti szerb vallású volt és feltételezhetően szerb származású[40], valószínűleg a szerb nyelvű levelezést folytatta. Egy másik megemlített diák gyaníthatóan sajátos motivációval kapcsolódott be a munkába: bátyját a gimnázium elvégzése után az előző tanévben sorozták be katonának.[41] Az irodában tevékenykedő diákok közül többen is utolsó tanévüket töltötték az intézményben, az érettségi után meg is kapták behívójukat. Az igazgató nem fukarkodott az elismeréssel: „Fogadják [...] köszönetemet önzetlen, nemes és hazafias munkájukért, hogy délutáni szórakozásra szánt idejüket feláldozva, a fájdalmak enyhítésére, a nyugtalan szívek, aggódó lelkek megnyugtatására, bizonytalanságok eloszlatására [...] siettek. Találják meg önzetlen munkájuknak jutalmát azon örömkönnyekben, melyet 10 hónap alatt egy-egy választ kapott hitves, édesanya, avagy testvér szemben csillogni láttak, midőn az irodába jövet örömmel mutatták az »ifjú uraknak«, hogy hozzátartozójuk él, ami levelet az iroda küldött, megkapta, s köszöni a szívességet. Bizony sokszor hullott ki az én szememből a könny és csuklott el a szavam. De nemcsak az itthon levők köszönték meg fáradozásainkat, hanem a távol messzi hadifogságban levők is. [...] Az iroda a nagy vakációban is folytatja működését s vasárnaponként 9-12-ig rendelkezésre áll a tudakozó közönségnek.”[42] Az iroda a következő tanévekben is működött.[43]

A diákok a „Tudakozó irodán” kívül más módot is találtak a háborús munkában való részvételre. A tankerületi főigazgató leveleiből kitűnik, hogy több alkalommal is különféle gyűjtésekre buzdították a tanulókat. Ilyen volt például az új uralkodó, IV. Károly magyar király születésnapja alkalmából a Vöröskereszt által, „Őfelsége születésnapja a harctéren” címmel szervezett gyűjtés. A hátország adományait a királyi születésnapra kívánták eljuttatni a fronton harcoló katonákhoz.[44] Hasonló módon szervezett a magyar királyi honvédelmi minisztérium Hadsegélyező Hivatala a hadsereg fehérneművel való ellátása céljából nagy, országos gyűjtést. „E felette fontos gyűjtés érdekében fordulok Magyarország tanintézeteihez, a tanintézetek vezetőihez, tanáraihoz, tanítóihoz és a hazafias magyar tanuló ifjúsághoz, hogy e nemzeti ügyet minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni s annak eredményességét odaadó tevékenységükkel biztosítani szíveskedjenek. [...] Gyűjtés tárgya: kész férfi, vagy női alsóruha, férfi fehérnemű előállítására alkalmas mindenféle fehér és színes vászon és vászonnemű, asztalkendő, ágynemű, sőt a textiliparnak minden egyéb terméke is, mely a katonák részére szükséges alsóruhának előállítására vagy kijavítására egyáltalán felhasználható.”[45] A tankerületi főigazgató „az iskolákban a nyersanyag-hiány pótlását célzó, hasznavehetetlen és hulladékgumianyagok gyűjtését” is elrendelte.[46] A félegyházi gimnázium igazgatója nem számolt be ezen gyűjtések helyi eredményeiről, tudósított viszont egyéb kezdeményezésekről. „[...] A város környékén gyógynövénygyűjtés szempontjából rendezett kisebb kirándulásokat Boleszny Antal, a természetrajz szaktanára. Az ősz folyamán Alpárra vezetett gyógynövény-gyűjtő kirándulás 12 zsák teapótló szederlevél-gyűjtést, azonkívül kisebb mennyiségű egyéb növény magvát, sziromlevelet és gyökeret eredményezett, amelyeket kellőleg preparálva a Hadsegélyező hivatalnak főleg Kiss Lajos V. oszt. tanuló segédkezésével és az V. oszt. néhány növendékének közreműködésével vasúton el is szállíttattunk.”[47] Az említett szederlevél-mennyiség több mint egy mázsányit jelentett.[48] Az 1914/1915-ös tanévben 3 és fél mázsa rezet, illetve ólmot gyűjtött az iskola a hadseregnek,[49] a következő tanévben a katonáknak 125 könyvet és folyóiratot is küldtek.[50] A diákok háborúval kapcsolatos munkájának tudható be az is, hogy saját cipőjavító- és foltozóműhelyt működtettek elhasznált lábbelijeik rendbe hozására.[51]

Háborús emléktárgyakat a gimnázium nem gyűjtött, de a tanulók segítettek a helyi Kiskun Múzeum vezetőségének a hadi relikviák gyűjtésében.[52]

A tanulóifjúság háborús áldozatvállalásánál természetesen nem elhanyagolható a pénzgyűjtés sem, amire szintén több alkalom kínálkozott. Mind a négy háborús tanévben (1914/1915 - 1917/1918) gyűjtöttek a katonák karácsonyára, több évben is a hadisírgondozó alapnak, egy-egy évben a király névnapjára a katonák számára; az Erdélyi Pártfogó Egyletnek; a Magyar, majd a Bolgár Vöröskeresztnek, illetve a Kiskunfélegyházi 38. Mollináry-bakák pünkösdi ajándékára. Az iskola Petőfi Önképző Köre ún. „Háborús délutánokat” is szervezett, a műsoros estek programja háborús témájú szavalatokból, felolvasásokból, előadásokból, rövid alkalmi színművekből, aktuális színjátékokból, ének- és zeneszámokból állt. Előadókként diákok és tanárok egyaránt felléptek, az érdeklődő közönség általában megtöltötte a gimnázium tornatermét. Az 1914/1915-ös tanévben a rendezvény bevételét a helybeli hadikórház sebesültjeinek karácsonyfájára fordították.[53] Az 1916-os műsoros esteket a Kárpátoknál az ország területére betörő orosz csapatok pusztításai után ott felépítendő „Deákfalva” céljaira ajánlották fel. Az 1916. január 6-án, 9-én és április 30-án megtartott nagy sikerű ünnepélyek bevétele 1560 koronára rúgott.[54] Az 1914/1915-ös tanévben háborúval kapcsolatos célokra 512 koronát, a következő tanévben 269 koronát (és még a „Deákfalva” céljaira szánt összeget), az 1916/1917-es tanévben közel 235 koronát, a következő évben pedig majdnem 194 koronát gyűjtöttek.[55]

A tanári kar egyik tagja, dr. Sántha György magyar-német szakos tanár sajátos módon kapcsolódott be az intézmény háborús munkájába. A „Háborús délutánok” szervezésén túl saját maga írta az 1916-ban itt előadott A háború című, három képből álló aktuális színjátékot, illetve hadi jótékony célra megjelentette A bánat harangzúgásában c. verseskötetét.[56] A háborús kiadásokhoz nemcsak különböző gyűjtésekkel járult hozzá a gimnázium tanári kara és a tanulóifjúság, hanem lehetőségeikhez képest a hadikölcsönjegyzésben is részt vettek.

Magyarország a háború költségeinek fedezésére bevezette a hadikölcsönt, ami alatt a nagyközönség által, 6%-os kamatozású állami kötvények által nyújtott kölcsön értendő. 1914. november 11-én adták ki az első felhívást hadikölcsön jegyzésére, ezt félévente követte újabb kibocsátás.[57] A harmadik és negyedik hadikölcsön jegyzése idején a gimnáziumban is nagy propagandát fejtettek ki az ügy érdekében.

„A kormány a legközelebbi jövőben harmadik hadikölcsön jegyzésére szóló felhívással fordul a hazafias társadalomhoz. Az a dicsőségteljes eredmény, melyet szövetségeseinkkel együtt küzdő seregeink már eddig is elértek, meggyőződésem szerint a haza minden egyes itthon maradt polgárát a szebb jövőben való reménység bizalmával és azzal a nemes becsvággyal tölti el, hogy ők is méltóknak bizonyuljanak a harctéren küzdő hős testvéreinkhez és hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel ők is részt vegyenek a nemzet heroikus küzdelmében, amely hivatva van arra, hogy hazánk boldog jövendőjét biztosítsa. E küzdelemből a tanuló ifjúság is kiveheti a maga részét és vétkeznénk nemzetünk jövője ellen, ha a jövő letéteményeseinek nemes idealizmusát, ezt a felette nagy erkölcsi erőt, lekicsinyelnőnk és azt akkor, amikor a nemzet minden erejének megfeszítésére szükség van, parlagon hagynánk. Ez okból kívánatosnak, sőt szükségesnek tartom, hogy a hadi kölcsön jegyzés érdekében, a tanárok és tanítók hazafias érzésük egész melegével csináljanak propagandát a tanulók között, megmagyarázván nekik, hogy a jegyzés által cselekvő részeseik lesznek a most folyó nagy küzdelemnek és hogy ezzel olyan hazafias kötelezettséget teljesítenek, amely nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is bőségesen visszatérül. Mert bár a haza a mostani nagy időkben vitéz harcosainknak életét és vérét követeli, tőlünk csak azt kívánja, hogy készpénzünket jól kamatozó állampapírokba helyezzük el. Midőn végül kívánatosnak jelzem, hogy a most kibocsátandó hadikölcsön jegyzésére a tanulók révén azok szülei is az elmondottak értelmében buzdíttassanak, annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az ifjúság hivatott nevelőinek, a tanítóknak és tanároknak őszinte szava bizonyára megtalálja az utat az eszményekért hevülő ifjúság nemes szívéhez és reménylem, hogy úgy mint ez legutóbb Németországban is történt a tanuló ifjúság örömmel fog sietni, hogy megtakarított filléreivel a hadikölcsön minél teljesebb sikerét biztosítsa.”[58] „Felhívom ezért Czímet, hogy a felügyelete alá tartozó tanintézetek tanárait és tanítóit saját példájával is buzdítsa arra, hogy tehetségükhöz képest ne csak a hadikölcsönjegyzésében vegyenek részt, hanem különösen a vezetésükre bízott tanulóifjúságot, valamint az ifjúság útján azok szüleit és hozzátartozóit is buzdítsák arra, hogy minél nagyobb mérvű és széleskörű hadikölcsön-jegyzés által tettekben tegyenek beszédes bizonyságot áldozatkész hazaszeretetükről, felhívva a tanulóifjúságot, hogy megtakarított filléreit a haza javára – kölcsönképpen – ajánlja fel, hogy a nagy leszámolásnál, amikor hőseink a csataterekről visszatértek, emelt fővel mondhassa el kicsiny és nagy egyaránt, hogy maga is meghozta tehetségéhez mért áldozatát; hogy nem csak maga adta oda megtakarított filléreit, hanem szüleit és hozzátartozóit is a kölcsönben való részvételre buzdította.”[59] Engedélyt kapott a gimnázium arra is, hogy az igazgatósága által kezelt és csakis kamatokban felhasználható különböző alapok tőkéit is hadikölcsönbe fektessék,[60] amit meg is tett a gimnázium, hiszen a beszámolók szerint az 1914/1915-ös tanévben az intézet által kezelt alapítványokból 3000 koronát fektettek hadikötvényekbe,[61] az 1917/18-as tanévben pedig az iskolai Petőfi Segélyező Egyesület vagyonából 9050 korona volt hadikölcsönben.[62]

Hogy az intézmény mennyire eleget tett a tanfelügyelő felszólításainak, mutatják a tények: a IV. hadikölcsönre a tanárok, tanulók és a szülők együttesen 40 ezer koronánál többet jegyeztek.[63] A félegyházi iskola részvétele az ötödik hadikölcsönjegyzésben a következő eredménnyel zárult: „Iskolai alapok és az intézet jegyzése: 4000 korona, a tanári kar jegyzése: 2000 korona, a tanulóifjúság jegyzése: 300 korona, az intézet hatása alatt a tanulók szülőinek jegyzése: 95.700 korona. Az elért eredmény az igazgató és az egyes tanárok és osztályfőnökök együttes tevékenységének tudható be.”[64] A következő (VI.) hadikölcsönjegyzés is hasonlóan sikeres volt, hiszen az előzővel együtt „közvetve és közvetlenül meghaladja a 200.000 koronát”.[65] A hadikölcsönjegyzésekre való felhívásokban a tankerületi főigazgató nem győzte eléggé hangsúlyozni a tanárok buzdító, lelkes példamutatásának fontosságát; többször felszólította őket, hogy iparkodjanak a jegyzés eredményét minél kedvezőbben befolyásolni, lehetőleg minél gyakrabban keressenek alkalmat arra, hogy felhívják a diákok és a szülők figyelmét a hadikölcsön különös jelentőségére. Természetesen az erkölcsi elismerés kilátásba helyezése sem maradt el: „különös érdemül fogom tekinteni, ha közreműködésük az itteni részről ahhoz fűzött eredménnyel fog járni.”[66] 1917 őszén sor került a VII. hadikölcsönjegyzés kibocsátására is, ahol szintén igen jelentős összeget, több mint 400 000 koronát jegyzett a félegyházi gimnázium.[67] 1918 júniusában is bocsátottak ki hadikölcsönt, ennek helyi eredményéről nem maradtak fenn információk.[68]

Felszereltség, épület

A háború miatt a gimnáziumnak le kellett mondania olyan szükséges és régóta esedékes beruházásokról, mint az iskolai játszótér megvalósítása. „A most folyó világháború nagy anyagi áldozatai városunkat is a legmesszebbmenő takarékosságra késztette és a játszótér megoldása e tanévről is elmaradt.”[69] Az 1914/1915-ös tanévre terveztek több olyan intézkedést, „amely az intézet egészségügyi hiányait pótolta volna, pl.: ártézi kút vizének bevezetése, de a jelenlegi országos bajok miatt azok keresztülvitelét jobb időkre kell halasztani.”[70]

Egyéb megszorítások is életbe léptek. A tanári kar 1914. július 29-i dátumozással szigorúan bizalmas értesítést kapott a budapest-vidéki tankerület főigazgatójától, melyben utasították az iskola vezetését, hogy a „beállott külpolitikai fordulat folytán” a titkos természetű kérdések megbeszélésére a telefont semmi körülmények között ne használják, különösen igaz ez a diszkréció és ellenőrizhetőség szempontjából aggályos interurbán vonalakra. Mivel „fontos katonai érdekek a legteljesebb titoktartást követelik”, ezért a telefon használata csak olyan „sürgős szükség” esetén indokolt, mikor „a távíró használatával járó csekély időveszteség is helyrehozhatatlan kárral járna”.[71] Később a táviratozás korlátozása is szóba került.

A háború idején a gimnázium beszerzések terén óvatosan és a takarékosság szellemében járt el. „A szertárak e tanévben nem igen gyarapodtak, mert a háborúra való tekintettel, amit lehetett, elmellőztünk. A jelenlegi felszerelés a legszükségesebb kívánalmaknak megfelel.” - áll az 1916/1917-es tanév Értesítőjében.[72] Ez a hozzáállás jellemzően végigkísérte a háborút. A tornaszertár a négy év alatt egyáltalán nem, a természettani, a rajz-, a vegytani szertár pedig csak igen kis mértékben gyarapodott. Bizonyos években a tanári könyvtár állománya csak ajándékozás útján szaporodott, vásárlásra nem volt lehetőség.[73]

A háború vége felé, 1918 tavaszán a tankerületi főigazgató a túlzott spórolás hátrányaira hívta fel a figyelmet. „A háborúnak előre nem látott hosszú tartalma szükségessé teszi a könyv és tanszervásárlási tilalom enyhítését. Miért is indokoltnak tartom a középiskolai igazgatókat figyelmeztetni, hogy komoly szükség fennforgása esetén a könyvek és taneszközök vásárlásától most már ne tartózkodjanak; mert ilyen esetekben a vásárlástól való tartózkodás nem csupán a tanárok önképzésére és a tanítás eredményességére gyakorolna alig jóvátehető kártékony befolyást, hanem ezenfelül még azzal a következménnyel is járna, hogy a tudományos eszközeiből és elhasználható szereiből a hosszú háború folyamán teljesen kikopott könyv- és szertárak a béke helyreállítása után olyan nagy mérvű kereslettel lennének kénytelenek a tanszerpiacon megjelenni, hogy az ily módon felhajtott árak a háborús évek takarékossági törekvéseit és eredményeit jó részben illuzórikussá tennék.”[74]

A szertárak leltára a beszerzési korlátozások miatt eleinte csupán stagnált, később pedig a háború miatti beszolgáltatások miatt még apadt is: 1918-ban például az iskola platinakészletét kellett átadni. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a tanintézetek nevében kérte a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a háború után a platinatárgyakat „in natura” szolgáltassák vissza az iskoláknak, mivel a beszolgáltatás idején csupán csekély összeget, értékükkel nem arányos válságdíjat fizettek érte, illetve előre látható módon a platina általános rekvirálása után az oktatási intézmények már nem lesznek abban a helyzetben, hogy a tanításhoz okvetlenül szükséges platinaeszközöket magánkereskedelmi úton beszerezzék.[75]

Nem csak a szemléltetőeszközöket érintette a beszolgáltatás. Rendelet született az iskolai, 25 cm-nél kisebb csengők és harangok hadi célokra történő igénybevételéről,[76] valamint a sárgarézből és egyéb rézötvözetekből készült ajtókilincsek és ajtóveretek hadi célokra való lefoglalásáról is.[77]

Az általános takarékosság jegyében spórolni kellett a papírral is, ezért az iskolák igazgatóit utasították, hogy az évente nyomtatásban megjelenő iskolai értesítők addig szokásos tartalmából bizonyos fejezeteket (értekezések, tanítási anyag részletes felsorolása, tankönyvek jegyzéke) mellőzzenek, valamint a statisztikai részeket szedjék kisebb betűvel.[78] A félegyházi gimnáziumnak az 1918/1919-es tanévben például nem is jelent meg értesítője, de ez nem féltétlenül a papírtakarékosságnak tudható be. Ez a tanév a háború utóhatásai és a politikai változások miatt igen rövidre sikerült: bár 1918. szeptember 1-jén megkezdődött a tanítás, de október 9. és november 11. között járványos betegség (spanyolnátha) miatt nem jártak a diákok iskolába, december 21-től 1919. március 1-jéig pedig szénszünet miatt tartott zárva az intézmény. A tanév május 7-ig tartott, amikor is a gimnáziumot a IV. vörös hadosztály részére lefoglalták. Ezzel kezdődött az iskola háborús élete, mivel eddig nem volt lefoglalva semmi célra. Azonban „a vörös uralom bukása után sem adatott vissza az intézet rendeltetésének, hanem az oláh megszállás alatt fogolytáborrá lett egész a megszállás végéig. Ezzel érte az intézetet a legnagyobb kár. Padjainkat, ajtóinkat föltüzelték, az ablaktáblákat bezúzták, a vízvezetéki csöveket kilukasztották [sic!], a klozetteket teljesen használhatatlanokká tették. Csak az üvegezési munkálatok a városnak eddig 30 ezer koronába kerültek. Szellemileg lezüllesztve, anyagilag tönkretéve s otthonunkból kiüldözve értünk el az 1919/1920-as tanév elejére.”[79]

Az iskola épületét tehát nem érte károsodás az első világháború alatt, de 1919 nyarán és őszén annál súlyosabb rongálásoknak esett áldozatul.

A háború utóhatásai

1918 őszén központi kezdeményezésre megemlékezést tartottak a háborúban elhunyt hősi halottakról. „[Szükséges], hogy külön alkalom is adassék arra, hogy nemcsak az ifjúság, hanem az iskola útján a társadalomnak szélesebb rétegei is a kegyeletes megemlékezésben lelkileg megújhodjanak és hogy nemes elhatározásra, a kötelességeknek fenntartás nélkül való teljesítésére, a tettekben megnyilvánulni kész önzetlen hazaszeretetre buzdíttassanak. Elrendelem ez okból, hogy folyó évi november hó 2-án vagy 3-án délelőtt 10 órakor hazánk összes iskoláiban a hősi halált haltakról való kegyeletes megemlékezésre és az emlékezésből eredő hazafias érzés ápolására gyászünnepély tartassék. Egyúttal pedig megengedem, hogy e napon az ünnepély után közvetlenül hőseink nyugvóhelyeinek méltó megjelölésére, emléküknek kegyeletes gondozására és művészi megörökítésére szükséges költségek fedezésére a hadisír-gondozó alap javára az ifjúság és a résztvevő közönség körében gyűjtés rendeztessék. Ahol a Hősök Temetője van, az ifjúság arra alkalmas időjárás esetén az ünnepély után oda is kivezetendő, hogy hőseink sírjára virágot hinthessenek. [...]”[80]

A tanulmányaikat gimnáziumokban, reáliskolákban folytató hadirokkantakat kedvezmények illették meg, mentesültek a tandíjfizetés alól és kölcsönzött tankönyveket bocsátottak rendelkezésükre az iskolák.[81]

A félegyházi gimnázium vezetősége és a kortársak nem feledkeztek meg azokról a háborúban elesett katonákról, akik egykor az iskola tanítványai voltak. Emlékük megőrzésére 1930-ban emléktáblát avattak az intézmény falán.

Jegyzetek