Múltbanéző 8. (5)

BAJAI BORDÉLYHÁZ-ALAPÍTÁS 1923-BAN[1]

Az emberi társadalom fennállásának egyik speciális kísérő jelensége a prostitúció, amely az emberi faj azon egyedi jellemzőjéből ered, hogy az ember nem pusztán az utódnemzés céljával létesít szexuális kapcsolatot, hanem annak élvezeti értéke miatt is. A szex már az ókorban keresett szolgáltatássá, árucikké vált. A prostitúcióval kapcsolatban kiadott törvények, rendeletek, proklamációk és hirdetett erkölcsi normák egyértelműen jelzik, hogy a pénzért nyújtott szexuális szolgáltatás a társadalmi munkamegosztás részévé vált.[2] A prostitúció eredetének nyomait már az ókortól követhetjük, ahol a mezopotámiai Istár papnői, a hellén Aphrodité és a római Vénusz istennők templomában a szent szolgálatot teljesítő vásárolt rabszolgalányok (hierodulék), valamint az indiai templomokban foglalkoztatott vallási táncosnők (bajadérok) szexuális szolgáltatásaiknak írásos emlékei fent maradtak.[3] Az ókori rabszolgatartásból következett, az erre a sorsra jutott lányok kényszerű kiszolgáltatottsága a tulajdonosuk felé. E kapcsolatokra elsősorban az ókori törvényekből következtethetünk.[4] Több neves ókori politikus, író, filozófus is véleményezte, szabályozta (elítélte) a legősibb mesterséget és annak művelőit, elég csak Szolón törvényeire, vagy Démoszthenész híres szónoklatára gondolnunk.[5] A prostitúció fogalmának első meghatározásával a római Ulpianus próbálkozott meg, nála a prostitúció anyagi ellenszolgáltatás fejében nyújtott nyilvános, válogatás és lelki vonzódás nélküli szexuális kapcsolatot jelentett.[6] Az Ulpianus által az i.e. 3. században leírt „definíció” lényegét tekintve azóta sem változott, azaz fizetségért nyújtott szexuális szolgáltatás maradt. A prostitúció megítélését minden esetben a történelmi korszakhoz köthető erkölcsi normák rendszere, a hatalom érdekérvényesítő képessége és a pillanatnyi történelmi (gazdasági) helyzet határozta meg. A prostitúcióról minden esetben az államhatalom mondta ki a döntő szót, amelynek elsődleges érdeke a társadalom védelme volt (több-kevesebb sikerrel), így három elméleti modell született a jelenség szabályozására, így a mindenkori hatalmon múlott, hogy a tevékenység törvényes (legális és törvényileg szabályozott), megtűrt (törvényileg tiltott, de nem üldözött), vagy üldözött kategóriába tartozott-e.

A prostitúció szabályozásának elmélete

Az államhatalom és a prostitúció viszonyának modelljei: reglementációs modell (törvényi szabályozás, ellenőrzés), prohibicionista modell (teljes tiltás), abolicionista modell (prostituált emberi jogait védő).[7]

A történelemben elsőként a reglementációs modell jelent meg. A reglementáció során a prostitúciót központilag szabályozzák. A modell elsősorban a rendfenntartó szervek tevékenységén keresztül próbálja szabályozni a jelenséget az engedélyek kiadásával és a tevékenység ellenőrzésével. A rendfenntartó szervek mellett fontos szerep jut a közegészségügyi hatóságnak is, mivel a fertőzéseknek fokozottabban kitett prostituáltak folyamatos egészségügyi kontrollját ezen keresztül valósították meg. A reglementációs modellben az államhatalom belátja, hogy a társadalomban meglévő igényt kielégítő prostitúciót megszüntetni lehetetlen, ezért inkább korlátozására és a társadalmat fenyegető veszélyek csökkentésére törekszik. Már az ókori Mezopotámiában születtek törvények a templomokat szolgáló lányok mellett a szegényebb családok többletbevételi forrásaként megjelenő „vendégszerető” szolgáltatásokról. A reglementáció első, példaértékű megnyilvánulására i.e. 600-ban Athénban került sor, a törvények Szolón nevéhez fűződnek, amely alapján az arkhón létrehozta az első bordélyházat, és az államapparátus segítségével folyamatosan ellenőrizte az üzletszerű szexuális szolgáltatásokat a városban. Szolón felismerte a prostituált kiszolgáltatottságát, ezért törvényeiben külön kitért a szolgáltatók védelmére is.[8] Az ókori Rómában átvették a szolóni elveket, de itt az aprólékos központi szabályozás mellé figyelemre méltó egészségügyi ellenőrző hálózatot is csatoltak. Caligula császár idején a prostitúciót teljes mértékben legálissá tették, a szolgáltatók központi rendszabályok alapján adót is fizettek.[9] A középkorban a keresztény erkölcsöknek megfelelően az államhatalom hivatalosan üldözte a prostituáltakat, de több uralkodói törvény és határozat a szabályozás irányába mutatott. IX. (Szent) Lajos francia király (1226–1270) a prostitúciót családot védő jelenségnek, a nyilvános házakat családot védő intézményeknek tartotta, ezért elsősorban a szolgáltatással járó egészségügyi veszélyeknek próbálta elejét venni törvényeivel.[10] A prostitúció „családot védő” megítélése Buda szabad királyi város jogkönyvében is szerepelt, de I. Hunyadi Mátyás (1458–1490), majd az újkorban II. József (1780–1790) is hozott reglementációs intézkedéseket. A reglementációs rendszer európai elterjesztésében a napóleoni háborúk jelentették a döntő fordulatot, mivel ekkor Napóleon a katonái egészsége védelme érdekében mind Franciaországban, mind a meghódított területen egységes szabályozást vezetett be, amely előírta a prostituáltak rendőrségi és közegészségügyi nyilvántartását, valamint létrehozta az ezt felügyelő-ellátó közintézményeket. A nyilvántartásba vétel egyben működési engedélyt is jelentett a szolgáltató számára, azaz a rendszeren kívüli magánzókat a törvény szigorúan büntette. A 19. század folyamán Európában ez a vegyes reglementációs modell terjedt el, így a kiegyezés után Magyarországon is.[11]

A történelem folyamán a reglementáció mellett megjelent a prohibíció is, amely a teljes tiltást jelentette. A prohibícióra már az ókori államokban is voltak példák, mint Mózes törvényei, de a prostitúció következetes európai üldözésére a kánonjog adott felhatalmazást. A középkorban a keresztény egyház erkölcsi tanításainak megfelelően az államhatalom a teljes tiltáshoz folyamodott, és kegyetlenül üldözte a jelenség minden elemét, különösen a szolgáltatókat. A korabeli közegészségügyi viszonyok, a nemi úton terjedő járványos betegségek (elsősorban a szifilisz) miatt érthető az állami szigor, mivel sokan a súlyos gondok forrásaként a prostitúciót jelölték meg.[12] A liberalizmus 19. századi elterjedésével a prohibíció visszaszorult, de bizonyos időközönként megjelenik minden állam törvényhozásában. Magyarországon a New York-i egyezmény 1950. március 21-i aláírása után egészen 1993-ig a prohibíciós modell volt érvényben.[13]

A prostitúció kezelésének harmadik modellje az abolicionista[14] modell. Az 1875-ben indult mozgalom kezdeményezője Josephine Butler, aki az angliai nagyvárosokban élő és ott dolgozó szolgáltatók életkörülményeiből vonta le következtetéseit. A prostituáltként dolgozó lányokat a körülmények áldozatának tekintette, akiknek az emberi jogait óvni, védelmezni kell. Véleményük szerint a prostituált idővel a bűnözők áldozata lehet, ezért a szexipar minden velejáróját üldözendőnek tartották. Magának a szolgáltatásnak a megítélése azonban más volt az abolicionistáknál, mivel a természetjog alapján álltak, azaz véleményük szerint mindenki azt csinált a saját testével, amit akart. A mozgalom önmagában a prostitúciót nem ellenezte, de prostitúcióval együtt járó bűnözést, a prostituáltak ellenőrzésével együtt járó örökös zaklatásokat igen. Az abolicionisták valójában a prostitúciót, mint társadalmi jelenséget akarták megszűntetni, ezért a kiváltó okaira koncentráltak, viszont ez az ember alaptermészetéből eredően megoldhatatlan feladatnak bizonyult.[15]

A magyarországi szabályozás

A történelmi példák Magyarországon a reglementációs modellhez tartoztak, azaz az államhatalom a rendfenntartó erők segítségével engedélyezte prostituáltak működését, folyamatosan nyilvántartotta őket, és a közegészségügyi hálózatra támaszkodva 1840-től orvosi kontrollt (segítséget) is adott nekik. Az állam a prostitúciót megpróbálta legális, társadalmi korlátok közé szorítani és a „senkire sem tartozó” magánéletbe száműzni. E szabályozással a társadalom az állam segítségével megvalósított egyfajta kontrollt a prostitúció felett, amelynek következtében megpróbálta „hatékonyan” kiszűrni a rá veszélyt jelentő egészségügyi és bűnügyi, kevésbé hatékonyan az erkölcsi veszélyeket.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában mind az osztrák, mind a magyar oldalon a reglementációs modell szerint szabályozták a prostitúciót, e szabályozás Magyarországon az első világháború után is érvényben maradt annak ellenére, hogy rendeleti úton oldották meg. A közegészségügyi törvény – 1876. évi XIV. törvény – 91. paragrafusában foglalkozott az üggyel, és a prostitúció szabályozását a törvényhatóságok ügykörébe sorolta.

A bajai rendelet és a bajai bordélyházak

Baja törvényhatósági jogú város esetében a rendeletet a törvényhatósági bizottság dolgozta ki, amelyet a közgyűlés fogadott el. A bajai közgyűlés 1882. augusztus 2-án fogadta el a város prostitúciós szabályrendeletét, amely a XXII. sorszámmal került be a városi szabályrendeletek közé. A magyarországi törvényhatóságok kisebb változtatásokkal az 1867-es pesti szabályzatot vették át, a helyi viszonyokhoz elsősorban a bordélyházak számával és a lányok egészségügyi felülvizsgálatának hálózatával alkalmazkodtak.[16] Az országos szabályozásnak megfelelően a bajai szabályrendelet is megkülönböztette a bordélyházi és a magánkéjnőket. A bordélyházban dolgozó lányok bárcát, míg a magánzók tűrvényt kaptak, amellyel űzhették mesterségüket.[17] A szabályrendelet 2. szakaszának 8. bekezdése értelmében Baja város területén legfeljebb 10 bordélyház működhetett, és egyben maximum 8 kéjnő dolgozhatott. Már a szabályrendelet is megállapította, hogy annak kiadásakor 15 bordély működött a városban, de nem írták elő a kényszerbezárást, csak az engedélyek megadását szigorították, korlátozták.[18] A rendfenntartó erők, elsősorban a rendőrség tagjai, a legénységi állomány, is külön utasításokat kapott a bordély-ügy kezelésére.[19] A rendőrök a „Kézikönyv a rendőr-legénység oktatására és önképzésre” című[20] egyszerszerű összefoglaló utasítások alapján kezelték a bordély (és kéjnő) -ügyet:

„1. Ki kaphat bordélyházi iparra engedélyt? Bordélyház tartására csak oly nő kaphat iparengedélyt, ki 30 évet betöltött, bűntett- vagy vétségért elítélve nem volt és akiről föltehető, hogy üzletében a rendet fenn tudja tartani.”[21] A bajai szabályrendelet 2. szakasza ír a bordélytulajdonosról, ebben egyértelműen nem említik, hogy csak nők lehettek, de a későbbikben, mikor a szabályrendelet a lányok mindennapos orvosi vizsgálatát a tulajdonosra bízza, világossá válik, hogy e feladatot nők láthatták el.[22]

„2. Mi a bordélyház tulajdonosnak a kötelessége? A bordélyház tulajdonos üzletét csak oly házban gyakorolhatja, melyben hozzátartozóin kívül más nem lakik; az üzlettulajdonosnak nem szabad megengedni, hogy a bordélyházhoz nem tartozó nők ottan kéjelegjenek; szigorúan tiltatik valamely nőt arra csábítani, hogy kéjnővé legyen vagy a kéjnőket egyik bordélyházból a másikba való átköltözésre kényszeríteni. A bordélyház tulajdonosa felügyelni tartozik, hogy az orvosi vizsgálat alól egyik kéjnő se vonhassa el magát, továbbá, hogy a vizsgáló orvos által ajánlott egészségi szabályokat a kéjnők szigorúan megtartsák, s az ez által elrendelt óvszereket[23] pontosan használják; köteles továbbá a kéjnőket naponta a reggeli órákban megvizsgálni, s ha valamelyiknél betegséget gyanítana, a kerületi orvosnak azonnal jelentést tenni. – A bordélyházban cselédképpen 30 évet be nem töltött nő nem alkalmazható és a cseléd testével keresetet nem űzhet. Szeszes italok kiszolgálása, zajos zene és általában bármiféle csendháborító mulatság a bordélyházban tilos; zongoratartás és azon való zenélés a rendőrkapitány által megengedhető. A bordélyház utcára nyíló ablakai rendszerint befüggönyözve tartandók és midőn azok szellőztetés alkalmával nyitva vannak, azoknál kéjnő nem tartózkodhatik.”[24]

A rendőröknek írt utasításokban nem szerepeltek a bordély nyitásához szükséges engedély megszerzésének feltételei, valamint a tulajdonos beszámolási kötelezettsége. A bordélytartási engedéllyel együtt a tulajdonos megkapta az ún. bordélykönyvet, amelyet naplóként kellett vezetnie.[25] A bordélykönyvbe az ott dolgozó kéjnők számát, szobabeosztását és a napi bevételekről/kiadásokról szóló tételes jegyzéket kellett vezetnie. A lányok hatósági orvosi vizsgálatát minden alkalommal ide is bejegyezték. A bordélyházban dolgozó cselédekről a bajai szabályrendelet sokkal árnyaltabban fogalmaz. Az alkalmazott cselédnek mindenképpen nőnek kellett lennie, de a 30 éves korhatárt nem vették szigorúan, helyette egy vitatható kitétel olvasható szabályrendelet 3. szakaszának 7. pontjában: „Bordélyokban cselédnek csak oly nők alkalmazhatók, kikről koruk és külsejüknél fogva feltehető, hogy testükkel keresetet nem űznek”.[26] A városi szabályrendelet nem rendelkezett a szeszes italok fogyasztásáról, de a hangos zenét és a lakosokat zavaró mulatozást eltiltotta.[27] A dualizmusban meglévő reglementációs szabályozás talán legjobban abban nyilvánul meg, hogy a bordélyházak belső világát megpróbálták minél jobban elválasztani a társadalomtól, ezért elrendelték a nyilvánosházak utcára nyíló ablakainak teljes elfüggönyözését.[28]

„3. Kik lehetnek kéjnők és igazolásukra mivel látandók el? Kéjnők csak azok lehetnek, kik egészséges testalkattal bírnak, életük 17. évét már betöltötték és személyazonosságukat kellően igazolták; minden kéjnő saját igazolására a rendőr-főkapitányság által türelmi bárcával láttatik el, mely az illető személyleírásán kívül a tulajdonos arcképét is magában foglalja; a türelmi bárcába vezettetik be az orvosi vizsgálat eredménye is, mely a kéjnő egészséges voltát igazolja.”[29]

A türelmi bárcát a bajai szabályrendelet tűrvénynek nevezi. A tűrvényt a kéjnő bejegyzésekor kapta a személyes okmányainak leadásakor, innentől kezdve amíg bejelentve, üzletszerűen folytatta a prostitúciót ez volt a személyazonosságát igazoló okirata.[30] A 2. szakasz. 11. bekezdésében szigorúan rögzítették a türelmi bárca kiadásának feltételeit: a kéjnő csak 16 évesnél idősebb egyedülálló – hajadon, özvegy, elvált – nő lehetett. Az „egyedülálló” kikötése a helyi rendőrkapitányság sajátos igénye volt, amely az esetleges szabálysértés esetén a városból történő kiutasításukat könnyítette meg.[31] A korabeli szokások szerint a lányok nem a születési helyükön léptek be egy bordélyházba, hanem egy másik városban vállaltak ilyen munkát, ahol viszont idegennek számítottak. Idegenek a törvényhatóság területén való huzamosabb tartózkodáshoz külön engedély kellett, amelyet csak a rendőrségen kaphatott meg, azaz így egy prostituált automatikusan rászorult a tűrvény meglétére. Több magyar városban, ahol nem kötötték ki az egyedülállóságot, ott a kéjnők idővel névházasságot kötöttek egy helybeli férfivel, és innentől kezdve könnyen kicsúszhattak a hatóság ellenőrzése alól, mivel a kiutasítás veszélye nem fenyegette őket.

„4. Mire van a kéjnő kötelezve? A kéjnő úgy fölvétele, mint minden lakásváltoztatás esetén köteles a beállott változásokról a rendőr-főkapitányságnál jelentést tenni; a türelmi bárcáját minden két hónapban megújítatni, magát minden héten legalább kétszer orvosilag megvizsgáltatni és ha bordélyházban lakik, magát az üzlettulajdonos vizsgálatainak naponta alávetni, a ker. orvos, valamint a bordélyház tulajdonosának a köztisztaságra vonatkozó intézkedéseit pontosan megtartani és az orvos által rendelt óvszereket rendelés szerint használni. Magánlakáson tartózkodó kéjnő lakását előleges engedély nélkül nem változtathatja meg. Köteles a kéjnő utcai csavargástól és minden szemérmetlen magaviselettől nyilvános helyeken tartózkodni és lakásának ablakait befüggönyözve tartani.”[32]

A rendőri kézikönyv 4. pontja a kéjnők kötelezettségeiről írt, amelyben a kötelező orvosi vizsgálatot emelték ki. Az orvosi vizsgálat napját minden törvényhatósági szabályrendelet másként határozta meg, csak a heti 2 alkalmat kötötték ki.[33] Ez Baján a kedd és a szombat volt. A tisztiorvos ekkor végigjárta a bordélyházakat és megvizsgálta a lányokat, a vizit díja személyenként és vizsgálatonként 40 krajcárt tett ki.[34] Ezen felül a bordélyban a tulajdonos minden nap köteles volt megvizsgálni a lányokat, és a gyanús eseteket azonnal jelentenie kellett az ügyeletes tisztorvosnál. A magánkéjnőknek is ezen a napon kellett megjelenniük az orvosi felülvizsgálaton. Az orvosi vizsgálatok napját és eredményét a bárcán – tűrvényen – minden esetben feltüntették.[35] A bajai bárcákat és tűrvényeket félévenként kellett megújítani. Ebből a szempontból a bordélyházakban dolgozó lányok előnyben voltak, mivel az ő esetükben a megújítás ingyenes volt, míg a magánzók 1 forintot fizettek érte.[36] A társadalom és a prostitúció határozott szétválasztására tett kísérlet a lányok „szemérmetlen viselkedésének” és „utcai csavargásának” a tiltása. A 3. szakasz 10. pontja bajai viszonylatban egyértelműen körüljárta e két fogalmat, de itt a hatóságok sok mindent szabadon értelmezhettek, így számukra ez volt az egyik lehetőség a városban dolgozó prostituáltak folyamatos „zaklatására”.[37]

„5. Kiléphet-e a kéjnő bármikor a bordélyházból? Azon kéjnő, ki a bordélyházat végképpen elhagyni szándékozik, ebbeli elhatározását, türelmi bárcájának beszolgáltatása mellett, a rendőr-főkapitányságnak bejelenteni tartozik; az ily nő a bordélyház tulajdonosa által nem tartható vissza, még azon esetben sem, ha az neki tartozik, tartozása fejében ennek tulajdonát képező tárgyak vissza nem tarthatók, sőt ha az illető kéjnő kellő ruházattal nem rendelkeznék, a bordélyház tulajdonosa köteles őt az évszaknak megfelelő ruházattal ellátni. – A bordélyházból kilépett idegen illetőségű kéjnők kötelesek a várost 24 óra alatt elhagyni, a helybeli illetőségűek pedig rendőri felügyelet alatt tartandók; a bordélyházból kilépett kéjnők, ha a kéjelgést a kilépés után is folytatják, ez büntetésük kiszabásánál súlyosbító körülményként fog beszámíttatni.”[38]

A bajai szabályrendelet az országos szabályozáshoz igazodik a prostituáltak elbocsátása esetében is. A 3. szakasz 13. pontja intézkedett a kéjnőként dolgozó lányok bordélyból történő kilépéséről. A tulajdonos és a kéjnő közötti korrekt végelszámolás mellett a lányoknak át kellett esniük egy utolsó orvosi vizsgálaton, utána rendőrségen leadták a bárcájukat – tűrvényüket –, megkapták személyes irataikat és szabadon távozhattak a városból.[39]

A bajai vezetés a kéjelgés anyagi oldalát is megpróbálta tételesen szabályozni. A 3. szakasz 14. bekezdése részletezte az üzletszerű kéjelgésből befolyt pénz elosztásának a szabályait. A bordély tulajdonosa a bordélykönyv megnyitásakor köteles volt meghatározni azt az összeget, amit a nála dolgozó lányoktól a szoba bérlésért[40] követelhetett. A rendőrkapitányság kikötötte, hogy ez az összeg nem lehetett nagyobb havi 45 forintnál. A bordélykönyv bejegyzései alapján a tulajdonos az alkalmazottaival köteles volt hetente elszámolni. A lány keresetéből előre levonták a heti szobabérleti díjat, a maradékot elfelezték a kéjnő és a tulajdonos között.[41]

A bordélyok számára a hatóságok minden településen olyan központhoz közeli, de félreeső utcákat jelöltek ki, ahol nem zavarták a város életét, és ellenőrzésük is viszonylag könnyen megoldható volt. A tulajdonosok sem szívesen vitték ki vállalkozásukat a város szélére, mivel ott sokkal korlátozottabb forgalomra számíthattak. Baján a 19. század végén és a 20. század elején több helyütt is működtek nyilvánosházak, ilyen volt a mai Oroszlán utca és a mai Parti utca. A Parti utca „vigalmi negyed” jellegét már a korabeli források is hangsúlyozták. A szigorú orvosi ellenőrzés és a kéjnőket folyamatosan „zaklató” hatóságok miatt a bordélyházak száma Baján fokozatosan csökkent. 1915-ben Dr. Schreiber Emil államrendőrségi tanácsos „A magyar királyi belügyminisztérium felügyelete alatt rendőrségi szaktanfolyamok kiadványai. A prostitúció.„ címmel megjelent könyvében részletesen foglalkozott a magyarországi prostitúcióval. A rendőrség nyilvántartása szerint ekkor Baján már csak 3 bordélyház és egy magánkéjnő dolgozott, ez összesen 13 lányt jelentett.[42]

Az első világháború, valamit a vele párhuzamosan és utána jelentkező gazdasági és társadalmi válság nem kedvezett a piroslámpás házak működésének. A fokozott háborús erőfeszítések miatt a napi megélhetés is egyre nehezebbé vált Magyarországon, így a bordélyházakban szabadon elkölthető pénz mennyisége lecsökkent. A szolgáltatást igénybe vevő férfiak számának csökkenése is egyértelmű, de ez nem jelent meg egyértelműen, mivel az országban folyamatosan mozogtak a csapattestek, amelyek hosszabb-rövidebb ideig megpihentek Baján, ami kis időre fellendítette a nyilvánosházak forgalmát. A bajai piroslámpás házak számára az igazi katasztrófát az 1918 végétől 1921 augusztusáig Baján működő szerb közigazgatás, a Narodna Uprava intézkedései jelentették. Az 1915-ben még működő 3 bordélyházat is bezárták. A bezárás alapvetően három okra vezethető vissza. A legfontosabb a közbiztonság folyamatos romlása és a rend helyreállítására tett kísérletek közül az éjszakai kijárási tilalom bevezetése volt. Az éjszakai lopások elszaporodása mellett a járőröző katonák, rendőrök az éjszaka utcán tartózkodó békés járókelőket gyakran bántalmazták, többször is igazoltatták, kikérdezték. Ez gyakorlatilag az éjszaka működő, diszkréciót feltételező bordélyokat ellehetetlenítette. További problémát jelentett a szerb megszállók fegyelmezetlensége és inkorrekt magatartása. A szerb katonák a bajai üzletekben gyakran csak annyit fizettek, amennyit jónak láttak, vagy egyáltalán nem fizettek a vásárlás után. A bordélytulajdonosok e támadási lehetőséget a legegyszerűbben üzletük bezárásával oldhatták meg. Az előző kettő mellett a harmadik ok szinte eltörpül. 1919 végén a megszállás következtében Baja közigazgatásilag elszakadt Magyarországtól, így a környező városokból és járásokból – Szabadka, Zombor, Szeged, Pécs, Kecskemét, stb. – korábban itt szerencsét próbáló lányok elkerülték a várost, egyszerűen nem jöhettek Bajára kéjnőként dolgozni.

1922-ben Baja élete lassan tért vissza a régi kerékvágásba, a város újra – jelentős változtatásokkal és többletfeladatokkal – a dualizmusban megszokott keretek között működött, így megjelentek az első bordélyengedélyezési kérelmek is a helyi rendőrkapitányságon. Egy bordélyház megnyitása hosszas előkészületeket igényelt, a kiszemelt épület erre a célra történő átalakítása mellett a rendőrkapitányságnak, a mérnöki hivatalnak és a tiszti orvosi szolgálatnak is minősíteni kellett mind a terveket, mind az épületet, mind az átalakításokat.

Az 1922-es bordélyalapítási kérelmek

A bordélyház kialakításának és megnyitásának viszontagságait jól mutatja az alábbi 1922 nyarán a beadott kérvényekre írt rendőrkapitányi válasz.

„THJF. BAJA VÁROS TANÁCSA

Érkezett: 1922. júl. 24.

13447. szám

4744. szám.

1922. rk.

Tárgy: Schüszler Ignáczné Takács Viktor [A név helyesen valószínűleg Viktória, de ezt a kérvényben mindenhol elírták.] bordélyház tulajdonos, szegedi lakosnak bordélyház engedély megadása tárgyában.

Véghatározat

Schüszler Ignáczné szül. Takács Viktor 44 éves férjes, rk. vallású, szegedi lakosnak a tulajdonát képező Parti utca 9. sz. házra nézve bordélynyitásra szükséges engedélyt Baja város prost. [prostitúciós] szabr [szabályrendelet]. 1. §-ának 2) pontja alapján a prost. szabályrendeletben foglalt szabályok betartása és az alábbi feltételek kikötése mellett megadom.

1)—A bordélyház üzlethelységéül szolgáló ház az iratoknál elfekvő tervrajz szerint átalakítandó, nevezetesen; a bordélyüzletre 8 kéjnő tartását engedélyezem és a leányszobául a tervrajzban 1–8 szám alatt megjelölt helységek szolgálhatnak oly feltétel mellett, hogy minden leányszoba a folyosóra, illetve az udvarra nyíló ajtóval és szellőztetésre alkalmas ablakkal látandó el és egy-egy szoba belvilága circa 30 köbméter legyen.

2)—a Parti utca 7. st. ház telkére szolgáló világító ablakot engedélyes köteles berakatni.

3)—az összes helyiségek padlói kifogástalan állapotba helyezendők.

4)—A telek második udvarban álló closettnek sem helye, sem berendezése bordélyüzlethez nem alkalmas, miért is köteles engedélyes az első udvarban modern, vízöblítéses closettet építtetni.

5)—Minden leányszoba külön mosdókészülékkel (lehetőleg vízvezetékes csappal) ellátandó.

6)—A szennyvíz összegyűjtésére az udvar megfelelő helyén zárt tartály készítendő, mely a szennyvíz elszivárgását a szag kiömlését teljes mértékben megakadályozza.

Ezen véghatározat azzal kézbesítendő folyamodónak és érdekelt szomszédoknak, hogy az ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a bajai m. kir. államrendőrkapitányságnál benyújtandó fellebbezéssel lehet élni.

Indoklás.

Engedélyes szabályszerű okmányokkal igazolta, hogy bír azon személyi kellékekkel, melyeket a prost. szabr. a bordélyüzlet folytatásához megkíván.

A bordélyüzletül szolgáló ház, melynek belső magassága 2,8 m. a kikötött átalakítások foganatosítása után megfelel azon közegészségi követelményeknek, melyeket az orvosi szakvélemény megkíván.

A prost. szabr. 8. §-a szerint az engedélyezhető létszám 10, melyből egy bordélyüzlet sem áll fenn.

A kért engedély a szomszédok ellenzése dacára azért volt kiadható, mert ezen utca a főbb forgalmi vonalon kívül, a város központjához közel feküdvén a rendőri ellenőrzés gyakorlására alkalmas helyen van, s ezen tárgyban megkeresett városi tanács 801/kig. 921. sz. átiratában prostitúció céljára mint olyan utcát tartotta legalkalmasabbnak, melyben évtizedeken át folyt a prostitútionális kereset, s így a lakosság köztudatába ment át a Parti utca szóban forgó jellege, azonkívül a bordélyüzletül szolgáló házban magában is évtizedeken át bordélyüzlet volt.

Baja, 1922. július 20.

[olvashatatlan aláírás] rtanácsos”[43]

A Parti utca 9. számú házra beadott kérelem megvalósulásáról semmi biztosat nem tudunk, a közigazgatási iratok között nem maradt fent az ügy folytatása, viszont az ezt követő Parti utca 22. számú beadott kérvény 1924 januárjában megvalósult.

„THJF. Baja Város Tanácsa

1922. júl. 24.

13646. szám

M. [magyar] Kir. [királyi] Állami Rendőrség Bajai Kapitánysága

5124. szám

1922. rk.

Tárgy. Kérvény Vigh Sándorné szül. Matkovitz Hilda bordélyház-tulajdonos, kecskeméti lakosnak bordély engedély megadása iránt.

Véghatározat.

Vigh Sándorné szül. Matkovitz Hilda sándorfalvai szül. 39 éves rk. vallású, férjes, kecskeméti lakosnak a tulajdonát képező Parti utca 22. számú házra nézve bordély nyitására szükséges engedélyt Baja város prost. szabr. 1. §-ának 2.) pontja alapján a prost. szabályrendeletben foglalt szabályok betartása és az alábbi feltételek külön kikötése mellett megadom:

1.)—A bordélyházi üzlet helyiségéül szolgáló ház az iratoknál elfekvő tervrajz szerint átalakítandó, nevezetesen: a kapubejárat és a folyosó zárt folyosóvá átalakítandó olyképp, hogy a bordélyházi üzlet folytatásával járó zaj az utcára való kihatása lehetőleg gátoltassák és, hogy a szomszédok éjjeli nyugalma zaklatásnak kitéve ne legyen. A bordélyüzletre 5 kéjnő tartását engedélyezem.

2.)—Leányszobául a tervrajzban 1–5 szám alatt jelzett helyiségek szolgálhatnak oly feltétel mellett, hogy minden leányszoba a folyosóba, illetve udvarra nyíló ajtóval és szellőztetésre alkalmas ablakkal látandó el, és egy-egy szoba belvilága circa 30 köbméter legyen. Minden leányszoba külön mosdó készülékkel (lehetőleg vízvezetékes csappal) ellátandó.

3.)—A tervrajzban 6 szám alatt jelzett helyiség leányszobául való használatát nem engedélyezem azért, mert közvetlen a főbejáratnál foglal helyet, túl kicsiny s annak megnagyobbítása esetén a fogadó szoba válnék használhatatlanná.

4.)—A Parti utca 20. számú ház telkére szolgáló világító ablakot engedélyes berakatni köteles.

5.)—A háztelek kert felőli oldala 2 méter magas téglakerítéssel határolandó el.

6.)—Vízöblítéses modern és hygienikus követelményeknek megfelelő closett építendő.

7.)—A telek déli oldalán a szomszéddal közös használatú kút megszüntetendő olyképp, hogy ezen szomszédhoz szolgáló kútnyílás elfalazandó, a telek belső részén egy szivattyús kút építendő.

Ezen kikötés azonban érdekelt szomszédnak ebből származó magánjogi igényeit nem érinti.

8.) A szennyvíz összegyűjtése az udvar megfelelő helyén oly záró tartály készítendő, mely a szennyvíz elszivárgását, valamint a szag kiömlését teljes mértékben megakadályozza.

Ezen véghatározat azzal kézbesítendő folyamodónak, és érdekelt szomszédoknak, hogy az ellen a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a bajai m. kir. államrendőrkapitányságnál benyújtandó fellebbezéssel lehet élni.

Indoklás.

Engedélyes szabályszerű okmányokkal igazolta, hogy bír azon személyi kellékekkel, melyeket a prost. szabr. a bordélyüzlet folytatásához megkíván.

A bordélyüzletül szolgáló ház, melynek belső magassága 2.7 m; a kikötött átalakítások foganatosítása után megfelel azon főbb közegészségi követelményeknek, amelyeket az orvosi szakértői vélemény megkíván. A prost. szabr. 8. §-a szerint az engedélyezhető létszám 10, melyből egy bordélyüzlet sem áll fenn.

Azon inkább luxukiosus követelményekhez, hogy a bordélyüzletül szolgáló helység legalább 31 – 4 m.-re magasíttassék, a rendőrhatóság már azért sem ragaszkodott, mert a város területén bordélyház nem lévén annak létesítésénél a nélkülözhetetlen egészségi szempontokon kívül más szempontok figyelembe vételével nehézségeket nem akart támasztani.

A kért engedély a szomszédok ellenzése dacára azért volt kiadható, mert ezen utca a főbb forgalmi vonalon kívül, a város központjához közel feküdvén a rendőri ellenőrzés gyakorlására alkalmas helyen van, s az ezen tárgyban megkeresett városi tanács 801/kig. 921. számú átiratában prostitutio céljára, mint olyan utcát tartotta legalkalmasabbnak, mely félre eső utca és amelyben évtizedeken át folyt a prostitutionális kereset és úgy a lakosság köztudtába ment át, a Parti utca szóban forgó jellege.

Baja, 1922. július 19-én”[44]

A közigazgatás gépezete a két világháború között is lassan dolgozott, a különböző hatóságok kívánalmainak, észrevételeinek a tulajdonos csak 1923 végére tudott megfelelni, így az engedély kiadására csak 1923 decemberében került sor.

„THJF. Baja Város Tanácsa

Érkezett: 1923. dec. 21.

18386. szám.

7951 ált.

1923. szám.

Tárgy: Vigh Sándorné bajai lakos kérvénye az 5124/922 számú véghatározattal engedélyezett bordélyházának üzembe helyezése iránt.

Véghatározat.

A folyó hó 13.-án továbbá folyó 20.-án megtartott szemlék alkalmával megállapítást nyert, hogy engedélyes a bordélyházi engedélyben az üzlethelységül bejelentett ház átalakítására vonatkozó feltételeket lényegében foganatosította, a megállapított feltételektől eltérő azon átalakítások pedig, hogy a leányszobákat a vázrajzban feltüntetett elhelyezéstől eltérően helyezte el közerkölcsi és közegészségügyi szempontból nem kifogásolhatók továbbá azon hiányból, hogy az előírt vízöblítéses klosettet építetett két falból építetett és cement tartály fölé emelt nyitott klosettet építetett, tekintettel arra, hogy ez köztisztasági és közegészségügyi szempontból lényeges hátrányt az orvos szakértői vélemény szerint nem jelent, ezúttal eltekint és a bordélyház üzembe helyezését a rendőrhatóság megengedi.

Tekintettel azonban arra, hogy a feltételek teljesítésében még egyéb kisebb hiányok is észleltettek, kötelezi engedélyest a rendőrhatóság, az üzembe helyezési engedély elvonásának terhe mellett arra, hogy záros 30 nap alatt az egyik tégla kövezetű leányszobát kipadlóztassa, az egyik sötétnek talált leányszoba ablakának felső spalettáját ablaküveggel felcseréltesse és az összes leányszobák mosdókészleteit alaposan kijavítassa, hogy azok tisztántartása teljes mértékben fenntartható legyen.

Ezen véghatározattal egyidejűleg egy házszabályt ad ki a rendőrhatóság, melynek engedélyes engedély elvonásának terhe mellett magát alávetni tartozik és köteles azt a kéjnőkkel szigorúan betartatni.

Ezen véghatározat ellen a kézbestéstől számított 15 nap alatt engedélyes a bajai kapitánysághoz benyújtandó fellebbezéssel élhet. Baja, 1923. december hó 20.-án.

A rendőrkapitányság vezetője:

[olvashatatlan aláírás]

m. kir. rendőrfőtanácsos.”[45]

A kívánt kisebb változtatásokat még 1923 decemberében megcsinálták, így 1924 januárjában a Parti utca 22. szám alatt ismét működött bordélyház Baján. A Parti utca ismét „vigalmi negyeddé” vált, mivel ekkor már folyamatban volt több bordélynyitási kérelem is. A bajai piroslámpás házak kisebb megszakításokkal egészen az 1940-es évek végéig működtek.

A bordélyház, mint történelmi jelenség

A magyar kormány New Yorkban 1950. március 21-én csatlakozott „Az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában” egyezményhez, amely elítélte mind az emberkereskedelmet, mind a prostitúciót.[46] A hatalmon lévő kommunista kormány a prohibíció, azaz a teljes törvényi tiltás útjára lépett, ezzel a klasszikus értelemben vett bordélyházak ideje véget ért. A prostituáltként dolgozó lányokat kötelezően iskolába „kényszerítették” és polgári foglalkozásra „képezték át”. Természetesen a prostitúciót csak betiltani lehetett, felszámolni nem, ez idővel – különösen az 1960–70-es években a diktatúra puhulása után – elvezetett az utcalányok megjelenéséhez. Mivel a hagyományos bordélyházakat betiltották, a lányok az utcán feléjük sétálgató férfiaknak tettek ajánlatot. Az 1980-as években Budapesten a VIII. kerületben a Rákóczi Ferenc tér híresült el erről.

A rendszerváltás után egy rövid átmeneti időszak következett, amely a prostitúció kezelésében joghézagot teremtett. 1990-től a nyugati kultúra vívmányai megjelentek Magyarországon, így a magyar társadalom a prostitúció új formáival került szembe. Ezek lehettek: exculzív kísérő[47], kitartott nő[48], call-girl[49], szállodás lány[50], házi prostituált[51], masszás-szalonos lány[52], utcalány[53], út széli lány[54]. A korabeli kabarétréfákban szinte mindig szereplő sztiptízbárok és masszásszalonok mellett újjászülettek a bordélyházak – az itt dolgozó lányokat nevezzük házi prostituáltaknak – is valamilyen hotel, panzió, vagy bár néven. A 20. század utolsó évtizede Magyarországon a bordélyházak tiszavirág életű feltámadását hozta. Az elektronika és a távközlés fejlődésével a prostituáltak számára olyan új csatornák jelentek meg szolgáltatásaik felkínálására, reklámozására, amelyekkel a „piroslámpás” házak már nem tudták felvenni a versenyt. Az internet és a mobiltelefonok elterjedése következtében a szexuális szolgáltatást nyújtok nagy része ma az erre specializálódott weboldalakon hirdet mobiltelefonszámmal, fényképekkel és a kérhető szolgáltatások megjelölésével.[55] Az így elérhető, általában magánlakáson vendéget fogadó szexpartnerek időben sokkal tágabb és sokkal diszkrétebb lehetőséget biztosítanak a vendégeknek, mint a hagyományos bordélyházak, így a 19–20. században még virágkorukat élő intézmények a 21. század elején lassan történelemmé válnak.

Irodalom

FORRAI Judit
A prostitúció mint megszaladási jelenség. In: Fékeveszett evolúció. Megszaladási jelenségek az emberi evolúcióban. (Szerk.: Csányi Vilmos, Miklósi Ádám.) Budapest, 2010. 87–115. o.

KÉZIKÖNYV
Kézikönyv a rendőr-legénység oktatására és önképzésére. Debrecen. 1909.

SCHREIBER Emil
A prostitúció. (A magyar királyi belügyminisztérium felügyelete alatt rendőrségi szaktanfolyamok kiadványai.) Budapest. 1917.

SZABÁLYRENDELETEK
Törvényhatósági joggal felruházott Baja Város összes szabályrendeleteinek gyűjteménye. I. kötet. Baja. 1889.

Jegyzetek