Múltbanéző 7. (4)

BAJA VÁROS ADÓSSÁGPROBLÉMÁJA 1903-BAN

Széll Kálmán miniszterelnök városi adósságok rendezésére tett kísérlete

(Forrásközlés)

Politikai előzmények

Széll Kálmán[1] 1899-ben kezdődött miniszterelnöksége alatt Ausztria–Magyarországot egyben tartó, a kiegyezés alapján álló politikai rendszer átmenetileg stabilizálódott. Az 1875–78 között pénzügyminiszterként dolgozó Széll szakmai tekintélye és politikai tapasztalat révén viszonylag gyorsan megnyugtatta a kedélyeket. A törvényhozás munkáját obstrukcióval megbénító ellenzéket meggyőzte a folyamatban lévő törvényjavaslatok és változtatások hasznosságáról. A korábban „vételen” vitákat generáló javaslatokat pár hét alatt megszavazta az országgyűlés. Széll Kálmán kormánya megreformálta: a kúriai bíráskodást; a házszabályokat; a magyar külkereskedelmi kapcsolatokat Ausztriával és az összes többi állammal; hatékonyabbá tette az árvaszék működését; a községi csendőrök kiképzését és egyszerűsítette a közigazgatást. Új alapokra helyezte Fiume Magyarországon belüli helyzetét. A politikai sikereket a miniszterelnök programját követő Szabadelvű Párt az 1901-es általános országgyűlési választásokon kihasználva, nagy győzelmet aratott. A választási sikerből következő stabil parlamenti többséggel a háta mögött belevágott a kabinet legnagyobb problémáját jelentő, ezért 1897 óta húzódó gazdasági kiegyezés megújítását célzó tárgyalásokba.

Az 1867. évi XIV., XV. és XVI. törvénycikkeket a gazdasági változásoknak és az országok pénzügyi teherbíró-képességének figyelembe vételével 10 évente újították meg. Az 1897-es pénzügyi válság, mind Ausztriában, mind Magyarországon belpolitikai válságot generált, melynek következtében a gazdasági kiegyezés megújítása lehetetlen volt. A magyar országgyűlés az ország működőképességének megőrzése érdekében egy ideiglenes törvénnyel hatályban tartotta a korábbi, 1887-es megállapodást, de ez csak átmeneti megoldást jelentett. 1902 elején Széll Kálmán megkezdte a gazdasági kiegyezés megújításáról szóló tárgyalásokat. Az év utolsó napján írták alá a felek a megállapodást, amely a mezőgazdasági vámtételek jelentős emelésével az agrárius érdekeket szolgálta.[2]

A körrendelet

1903 elején, a gazdasági kiegyezés következtében a kormány eljutott népszerűsége csúcsára, a belpolitikai élet megnyugodott, a kérdéses gazdasági ügyeket rendbe tették. Széll Kálmánra új feladatok vártak: az 1903. évi költségvetés elfogadtatása és a véderőbővítés. 1903. május 1-ig kellett volna elfogadni az új költségvetést. Az 1897-től érezhető gazdasági bizonytalanság és az 1901-ben kezdődött hitelválság városi hiteleket érintő részének kezelésére az 1903-as költségvetés keretein belül kívánt megoldást találni a miniszterelnök, ezért 1903 márciusában belügyminiszteri körrendeletben szólították fel a városokat – mind a törvényhatósági joggal bíró, mind a rendezett tanácsú városokat – a meglévő hitelállományuk pontos közlésére.

„20651 II.-b/1903 B. M. számú körrendelet

Tárgy: A városok által felvett kölcsönökről szóló kimutatás.

Valamennyi törvényhatósági joggal felruházott város közösségeinek.

Tájékoztatást kívánván magamnak szerezni a városok hitelügyi viszonyairól, valamint arról, hogy milyen befektetések eszközöltettek kölcsönpénzeken: felhívom a város közönségét, hogy kölcsöneiről a mellékelt mintának alakra nézve teljesen megfelelő kimutatást szerkesszen és azt f. évi április hó 15-ig hozzám okvetlenül terjessze fel.

A jelzett kimutatás minden egyes hasábja megfelelő czímmel lévén ellátva, bővebb magyarázatot nem igényel; és csakis a kimutatás 6.) hasábjára nézve kívánom megjegyezni, hogy amennyiben a jelenleg fennálló kölcsön valamely régebben felvett függő kölcsön visszafizetése, avagy egy régibb kölcsön konvertálása czéljából vetetett fel, úgy a jelzett hasáb alatt felsorolandók azon czélok amelyekre az eredeti kölcsön felvétetett és pedig azon összegek számszerinti kitüntetésével, mely összeg egy-egy rendeltetési czélra fordíttatott: p. u. »Az 1870. évben felvett 100.000 korona kölcsönből 1880. évben még fennállott 90.000 korona tartozás konvertálása czéljára. Az eredeti kölcsön következő czélokra használtatott fel. –

1.) Iskola építésekre............................................20.000 korona

2.) Laktanya építésre...........................................60.000 ''

3.) Kövezési czélokra .........................................10.000 ''

4.) Épületek javítására ........................................5.000 ''

5.) Félévi annuitás fedezésére, valamint a

kölcsön felvételével járó kiadásokra....................5.000 ''

Összesen: ........................................................100.000 korona«

A 7ik hasábban »a hitelező neve« alatt nemcsak a pénzintézetek, hanem akár a törzsvagyon, akár egyéb alapok is értendők illetőleg megjelölendők, ha t. i. a kölcsön ezekből vétetett.

Az u. n. előleg kölcsönök csak az esetben tüntetendők fel a kimutatásban, ha a visszafizetés még vagy egészben vagy részben meg nem történt.

Amennyiben valamely új kölcsönnek felvétele iránt már tárgyalások lennének folyamatban, ezen körülmény a kimutatás »jegyzet« hasábjában kitüntetendő, annak a jelzésével, hogy kérdéses tárgyalások jelenleg mily állásban vannak.

Budapesten, 1903 évi márczius hó 4én”[3]

A Széll Kálmán által aláírt felszólítás március 14-én érkezett meg Bajára. A rendeletet március 16-án továbbítottak Lakner István városi főszámvevőnek, azzal a kiegészítéssel, hogy a kimutatást 15 napon belül készítse el, amely az igencsak szűkre szabott határidőre nem, csak április 11-re készült el.[4]

„Kimutatás Baja Törvényhatósági város kölcsöneiről

Kelt Baján, 1903. évi április hó 11-én.”[5]

A városi adóság szerkezete

Baja város 1903-as adósságállományából nem az adósság mértéke, hanem a szerkezete jelentett igazi problémát. Miután Baja kimaradt az országos vasúti fővonalak hálózatából a város fejlődése egyértelműen lassulni kezdett.[6] A város vezetése egyértelműen belátta az országos vasútvonalhoz való csatlakozás gazdasági előnyeit, ezért a Baja–Szabadka szárnyvonal kiépítésére komoly összeget szánt. Az 1884-ben az Osztrák–Magyar Banktól[7] felvett 240.000 koronás hitelt erre a célra fordították. A bajai uradalom földesúri jogainak kivásárlása is komoly terhet rótt a városra, ezt 1881-ben 692 000 koronás hitellel oldotta meg a város. Az ezüst alapon álló közös valuta folyamatos értéktelenedése az ezüst világpiaci árának esése miatt e kölcsönök törlesztése többletterhelést rótt a városra.[8] 1891-ben a közös valuta aranyalapra helyezése előtt Baja a két kölcsönét egybe konvertáltatta át egy új 854 000 koronás, 50 évre felvett hitellel. A másik nagy tételű kölcsönt a városi közkórház építésére vette fel a város. 1902. április 5-én kötötték meg az építési szerződést, 1903. szeptember 21-én jelentették be a városi közgyűlésen a munkálatok befejezését.[9] A félmillió koronás hitelt a Magyar Jelzáloghitelbank biztosította igen kedvező 4,9%-os kamattal 50 éves futamidővel. Az előzetes számítások szerint a kórházi bevételek a kölcsön éves törlesztő részletét kiegyenlítették.

A kisebb városi építkezések finanszírozását a Bajai Takarékpénztár 5–10 éves futamidejű hiteleiből oldotta meg a város. Az ártézi kutak építése és a mátéházai majorság gazdasági épületeinek bővítése nem jelentett nagy anyagi befektetést. A város „saját” forrásaiból is finanszírozhatott kisebb építkezéseket és fejlesztéseket. A városi alapokban őrzött pénzt közepes és hosszú futamidejű hitelekre vette igénybe Baja. Az Árvaházi Alap az új árvaház építésére, a Kór- és Szegényházi Alap a városi bérház építésére adott kölcsönt a városnak. A rövid futamidejű, 5–6 éves városi kölcsönöket a Letétpénztár[10] és a Házipénztár[11] állta, természetesen ezek is csak kisebb összegeket jelentettek. Baja alapvető érdeke volt, hogy a folyó fizetési mérlege rendben legyen, ezért a pénztári forrásokat csak korlátozott mértékben vehette igénybe, és akkor is viszonylag gyorsan pótolni kellett a hiányzó összeget.

Az rendelet utóélete

Az 1903. évi költségvetés kérdése összefonódott a véderőbővítés kérdésével. A véderőbővítés körüli parlamenti viták ismét felkavarták az indulatokat mind az osztrák kormány és a magyar kormány között, mind a magyar országgyűlésen belül. Az osztrákok csak a közös hadsereg létszámának növelését szerették volna elérni, mellyel a magyar országgyűlés is egyet értett, de a nagyobb újonclétszám megszavazását a közös hadsereg magyar jellegének erősítéséhez kötötte. Az osztrák vezetés azonban nem egyezett bele a korábbi, hagyományos erőviszonyok minimális módosításába sem. A Széll kormány törvényjavaslata, amely az újonclétszám megajánlást és az újoncjutalék kérdését is rendezni kívánta egyben, a szélsőbaloldali ellenzék obstrukcióját váltotta ki. A kormány zsarolása végett az ellenzék a költségvetési törvény vitájára is kiterjesztette az obstrukciót, így 1903. május 1-én beállt a költségvetés nélküli állapot. A Szabadelvű Párt gróf Apponyi Albert[12] vezette szárnya a nemzeti hagyományokat féltve fordult szembe Széll Kálmánnal, gróf Tisza István[13] és követői az ellenzéki obstrukció letörését követelték a miniszterelnöktől. Az éves költségvetés hiánya és a kormánypárton belüli ellentétek megpecsételték a Széll kormány sorsát, a miniszterelnök beadta lemondását, június 27-én távozni kényszerült posztjáról. 1903 után Széll Kálmán már nem került olyan kormányzati pozícióba, hogy irányíthassa Magyarország pénzügyeit, így a városi adósságokat összesítő adatgyűjtéséről és a magyarországi városok adósságainak rendezéséről alkotott elképzeléseit sohasem hozta nyilvánosságra. A miniszterelnök 1903-as vállalkozása eltűnt a pártpolitika süllyesztőjében.

Jegyzetek