Múltbanéző 6. (4)

bkml

HUSZKA JÓZSEF MOTÍVUMGYŰJTEMÉNYEINEK

VISSZHANGJA KISKUNFÉLEGYHÁZÁN

 

 

Huszka József (1854–1934) rajztanár, néprajzkutató, akit ma leginkább saját korában nagy népszerűségnek örvendő motívumgyűjteményei kapcsán ismerünk, 2007-es díszpolgárrá választásáig viszonylag ismeretlen volt saját szülővárosában, Kiskunfélegyházán. Ami meglepő, hiszen Huszka személyét és munkásságát a 19–20. század fordulóján szinte folyamatosan országos érdeklődés övezte. 1895-ben megjelent műve, amely A székely ház címet viseli,[1] a székelykapu első tudományos leírása, (amelyet Jankó János méltatott),[2] magyar ornamentikáról szóló művei[3] a hazai rajzoktatás elemévé váltak, emellett Huszkát még Hampel Józseffel (1849–1913)[4] illetve Herman Ottóval (1835–1914)[5] folytatott elmérgesedett vitái is a figyelem középpontjában tartották. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: ennek az országosan ismert, elismert, majd egyre inkább híresből hírhedtté váló személynek saját szülővárosában ne lett volna valamilyen fogadtatása? A válasz néhány szórványos adatot leszámítva nemlegesnek látszik. E dolgozatban nem kíséreljük meg felkutatni, ennek okát, Huszka helyi szerepére inkább más szempontok alapján kívánunk rávilágítani. Egyik részről a száz éves kiskunfélegyházi városháza, másik oldalról az 1809-ben megnyitott városi gimnáziumban (ma Móra Ferenc Gimnázium) folyó rajzoktatás kapcsán.

Bár Huszka nehezen hozzáférhető kötetei iránt napjainkban is van olvasói igény, a Néprajzi Múzeum 2005–2006-ban megrendezett nagyszabású Huszka-kiállításig (Huszka József, a rajzoló gyűjtő, Néprajzi Múzeum, 2005. április 14. – 2006. március 5.)[6] nem igazán lehetett Huszkáról összefüggő képet alkotni Kishonty Zsolt[7] és Sinkó Katalin[8] kutatásai ellenére sem. A kiállítást megnyitó Marosi Ernő akadémikus megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy Huszka motívumgyűjteményei alapos kutatómunka eredményei, s hogy azokhoz hozzátenni vagy azokból elvenni nehezen lehetne. Elhatárolódott tehát Huszka azon recepciójától, amely Huszkának az 1910-ben alakult Turáni Társasághoz való viszonyára alapoz. Indokolt ezért, hogy Huszka munkásságával, nézeteivel, önellentmondásaival, de jelentőségével és hatásával is egyaránt tisztában legyünk.

 

Huszka motívumgyűjteményeinek hatása

a kiskunfélegyházi városháza ornamentikájára

 

Mint azt önéletrajzában is írta, a magyar népviseleteken látható minták és motívumok már kora ifjúságától kezdve foglalkoztatták Huszkát,[9] módszeresen azonban csak az 1880-as években kezdte gyűjteni a régi magyar textíliákon, népi viseleteken hagyományozódott motívumkincset. Tudományos, majd egyre inkább spekulatív érveléssel megírt szövegei (A székely ház, 1895, Magyar ornamentika, 1898) azonban élete folyamán mindinkább öncélú vizsgálattá váltak, s 1910-re Huszka elszigetelődött kora tudományos közéletétől.[10] Hatása ugyanakkor a művészetben szinte fölmérhetetlen. Az általa összegyűjtött és reprezentatív kiadványokban közzétett magyaros motívumkincs az 1890-es évektől kezdve felbukkant az iparművészetekben úgy, mint az építészetben.[11] Legismertebb példája a Huszka-motívumok felhasználásnak talán Lechner Ödön (1854–1914) és követőinek építészete. Lechner Huszka virágait felnagyítva felhasználta az Iparművészeti Múzeum és Iskola épületén.[12] A mestert e magyaros ornamentika felhasználásban követő építészek körében is rendre felbukkantak a Huszka által lerajzolt minták. Így Pártos Gyula (1854–1916), ifj. Nagy István, Komor Marcell (1868–1944), Jakab Dezső (1864–1932), Márkus Géza (1872–1912), Lajta Béla (1873–1920) korai épületein.

A Lechner-követő építészek közé tartoztak az 1909 és 1911 között épült kiskunfélegyházi városháza tervezői, Vas József (1866–1910) és Morbitzer Nándor (1874–1950) is. Mint feltehetően a többi építész, Vas és Morbitzer is felhasználta a Huszka által magyarnak tartott, és akkoriban hihetetlenül népszerű virágdíszítéseket a városháza épületén. Nem tudunk arról, hogy más építészekhez (Jakab Dezső, Kós Károly) hasonlóan ők is saját kezűleg gyűjtöttek volna motívumokat, amelyeket épületeiken felhasználhattak, de ezt nem is volt szükséges okvetlen megtenniük, hiszen mintaképeiket közvetett forrásból (Huszka könyveiből) is elérhették. A városháza attikáit díszítő sorba rendezett pávaszemes kerámiabetétek kapcsán legalábbis ezt kell feltételeznünk, hiszen a pávaszem-motívum itt fejjel lefelé áll, amely arra utal, hogy a mintát tervező építészek nem voltak tudatában a motívum eredeti kontextusának. Ezt bizonyítják Sallay János remekes szűcsmesternek a Kiskun Múzeumban őrzött rajzai is,[13] ahol a pávaszemet (amiről később kiderült, hogy csak Huszka tartotta annak, az valójában oldalnézetű rózsa[14]) úgy látjuk, hogy az oválist alkotó rétegek a virág szárához kapcsolódva vastagodnak, míg a városházán éppen fordítva jelennek meg. A pávaszem Huszka alighanem legkedvesebb motívuma volt, amelyet a magyarság keleti eredetének bizonyítékának tartott. Huszka az ornamentikát ugyanis azért tanulmányozta, hogy annak ezeréves történeti folytonosságát bemutatva bizonyíthassa a magyarok keleti eredetét. Az a motívumkincs azonban, amelyet Huszka tanulmányozott, erre a legkevésbé sem volt alkalmas, hiszen a subákról, cifraszűrökről vett minták legkorábban is a 19. század elejéig vezethetők vissza, így azok nem bizonyítják, hogy a honfoglalás óta eltelt ezer évben változatlan formában mindig a magyar nép viseletét díszítették.

A pávaszem mellett egy másik motívum is felbukkan a városháza Zsolnay-kerámiából (pirogránit) készült dekoratív oromzatán: a szegfű. Vas és Morbitzer szegfűje majdnem szó szerinti egyezést mutat egy Huszka-könyvben látható szegfűmintával, amit Huszka ráadásul éppen Félegyházáról származónak tüntet fel.[15] Talán nem véletlen, hogy az építészek ezt a motívumot választották, az azonban már kérdéses, hogy ezt a város kérésére tették, vagy saját ötletük volt, hogy így utaljanak a város népművészeti hagyományaira. Az sem világos, pontosan melyikük nevéhez is köthető a városháza mai oromzatának dús, hímzésekre hasonlító ornamentikája. Vas József korábbi tervein és a hozzá tartozó költségvetési formanyomtatványon egyszerűbb, szórtabb mintákat látunk, amelyeket a kalotaszegi kályhacsempék motívumaihoz lehet kötni. Az építkezést Vas 1910. január 28-án bekövetkezett halála után átvevő Morbitzer jelentősen változtatott Vas tervein. Biztosan az ő nevéhez köthető a díszterem, mivel annak Vas halála után készült mai belső kiképzése. A majolikadíszítés terveit azonban a pécsi Zsolnay-gyárban Vas halála után csak két héttel szignózta Nikelszky Géza (1877–1966),[16] így a megrendelés (és feltehetően a tervek is) még Vas életében érkezett a Zsolnay-gyárhoz. Az első Vas-féle tervektől való eltérés csak úgy magyarázható, hogy Vas nagyobb beleszólást engedett a tervkészítésbe építésztársának, Morbitzer Nándornak, aki minden valószínűség szerint Vas 1907-ben megrendült egészsége következtében kapott egyre jelentősebb szerepet az irodában.

A két motívum, a szegfű és a rózsa-pávaszem valószínű eredete mindenképpen felveti a kérdést, miért éppen a főhomlokzaton s nem másutt bukkannak fel. A választ az épület ornamentikájának egészét elemezve kaphatjuk meg. A főhomlokzat magyaros mintáihoz az épületkülsőn a középrizalit nyílásai felett és a kocsiáthajtó mennyezetén csatlakoznak továbbiak, az épületen belül pedig a díszterem üvegablakain és bejárati ajtajának ablakán, a földszinti előcsarnok márványtáblái alatt látható félpilléreken, a díszlépcsőház stukkóval díszített mennyezetén. Ezek már nem feltétlenül kötődnek Huszkához, sokkal inkább ahhoz a szándékhoz, hogy a magyaros díszítés által megerősítést nyerjen és megállapítható legyen az épületet építtető város identitása. Azaz az épületet díszítő motívumoknak határozott, s nem puszta díszítő szerep jut: magyar tájat festenek magyar ecsettel. Csakhogy az épületen belül másutt is találunk még díszítőelemeket, amelyek egyáltalán nem mondhatók a magyar népművészetből származónak. A díszterem ornamentikájában sűrű szövésű gránátalmaminta dominál, ami minden bizonnyal Morbitzer nevéhez köthető, aki a többi világosan csoportosított motívummal ellentétben itt egymás alá, fölé és mögé bújó indák szövedékét alkotta meg az ablakok és vakablakok fölé, s aki ezektől az ornamentális elemektől el is mert szakadni. (Az épület udvari homlokzatára merőben más stílusú, rozettás ornamentika került például, és a francia art nouveau-ra emlékeztető kagylófríz vonul végig a Petőfi téri szárny kapualjában.) Úgy tűnik tehát, hogy míg Morbitzer inkább elaprózott díszítésben lelte kedvét, addig Vas (mint ezt az általa tervezett Constantinum leánynevelő-intézet parapetfalain látható liliomok és margaréták is mutatják), világosan rendezett, egymás mellé rendelt csokorkompozíciókban gondolkodott. Kettejük ornamentikatervezői munkássága jól különválni látszik a városháza korántsem egységes motívumkincsében.

 

Huszka József és a rajzoktatás Kiskunfélegyházán

a 19–20. század fordulóján

 

A Sepsiszentgyörgyön majd Budapesten élő Huszka rokoni kapcsolatai miatt[17] feltehetően többször megfordult Kiskunfélegyházán. Szinte természetesnek tűnik, hogy az 1890-es években kiadott ornamentikagyűjteményeiben Kiskunfélegyházáról származó elemek is megtalálhatók, úgy, mint szűcsök által subákra hímzett virágok,[18] útmenti keresztek indás faragásai.[19] Első nyomtatásban megjelent műve, az 1883-ban kiadott Magyar díszítési motívumok a Székelyföldön már a címével is utalt arra, hogy ez a gyűjtőmunka Erdélyből indult ki, amely során Huszka számos vidéket felkeresett és dokumentálta az ott honos népi motívumokat. Egyelőre nem sok adat van arról, hogy az 1885-ös gyűjtőúton kívül máskor is megfordult volna a városban, de az bizonyos, hogy 1885. október 8. és 12. között Félegyházán szűcsöktől gyűjtött mintákat és fafaragásokról készített rajzokat.[20] A kiskunfélegyházi algimnázium (1891-től főgimnázium, ma Móra Ferenc Gimnázium) éves értesítőjéből tudjuk, hogy Huszka ebből a könyvéből egy példányt a gimnázium könyvtárának ajándékozott az 1883/1884-es tanévben.[21]

A gimnázium 1914 előtti könyvtári állományáról (amely a város legrégebbi közkönyvtára) igen kevés információval rendelkezünk.[22] Leltárkönyv vagy jegyzék nem maradt fenn, pedig volt: Hanusz István tanár vezette az 1870-es években.[23] Az évente kiadott értesítőkből követhető nyomon, milyen könyveket és folyóiratokat rendeltek meg a tanári kézikönyvtár számára, s milyen új szerzeményekkel gyarapodott a tanulói könyvtár. Hogy az egykori, minden tekintetben korszerű állományból csak a legjelentősebb köteteket említsük: megvoltak Beöthy Zsolt, Marczali Henrik, Salamon Ferenc, Pauler Gyula, Camille Flammarion, John Ruskin, Pulszky Károly munkái, járatták a Magyar Nyelvőrt, a Budapesti Szemlét, a Közoktatásügyi Szemlét, az Egyetemes Philológiai Közlönyt, a Századokat, a Természettudományi Közlönyt és a Földrajzi Közleményeket. Humán- és természettudományok területeiről egyaránt a legújabb kézikönyveket igyekeztek beszerezni. A tanulók többek közt Jókai Mór, Berzsenyi Dániel, Vas Gereben, Eötvös József, Jósika Miklós, Jules Verne újonnan kiadott műveiből válogathattak.

Az intézmény könyvtára tehát két részből állt, könyveket emellett még egy helyen lehetett találni, a rajzoktatási eszközök szertárában a gipszmodellek és szemléltető rajzeszközök között. Ezekhez a rajztankönyvekhez került az 1886/1887-es tanévben megrendelt Magyar díszítő styl c. munka, amit Huszka 1885-ben adott ki,[24] s amiben szépen rendezett táblákon mutatja be azt a motívumkincset, amelyet a magyar etnikumhoz köt.[25] A rajzszertári beszerzések Kunz Béla (1855–1924) rajztanár nevéhez köthetők. Hogy miért rendelt meg Kunz Huszkáéhoz hasonló mintakönyveket, arra a korabeli rajzoktatási rendszer és módszertan ad választ.

A rajzoktatás 1868 óta volt kötelező a gimnáziumokban.[26] Az idők során az oktatási módszerek nem sokat változtak. (Szabó Ildikó öt módszert írt le: mintalapok másolása, szabadkézi rajz testmodell alapján, diktandó, síkgeometriai szerkesztés, szabadkézi rajz gipszmodell után.)[27] Az 1890-es években a nyolcosztályos gimnázium első négy évfolyamában „rajzoló geometria” címmel tanítottak rajzot. A tanulók geometrikus ábrák rajzolásától jutottak el a geometrikus ornamentikák megszerkesztéséig. Második osztályban térgeometriával és mértani testek ábrázolásával foglalkoztak Landau Alajos – Wohlrab Flóris: Rajzoló geometria című tankönyve[28] alapján. A harmadik osztályban síkidomok hasonlósága, összeillősége, szimmetriája kérdéseit tárgyalták. (Ezért nem volt szükség Huszka Rajzoló geometria című, 1902–1904-ben megjelent, 1908-tól másodszorra is kiadott többkötetes tankönyvére a városban.) A geometriai ábrázoláson a negyedik évfolyamban léptek túl, de csak azért, hogy annak gyakorlati oldalát is meglássák: ekkor épületek homlokzati és alaprajzait, keresztmetszeteit készítették el, emellett ortogonális axonometrikus ábrázolással foglalkoztak. Szigorúan körzővel és vonalzóval dolgoztak, a szabadkézi rajz csak az ötödik évfolyamtól volt a tanrend része. Ekkor viszont már a „szabadkézi rajz” a tantárgy nevében szerepelt. A tanterv szerint az ötödik évfolyam számára a téma elsősorban „a stil általában elméletileg” volt, azaz, a művészet történetében egymásra következő stílusokkal (görög, római, román, gótikus, reneszánsz) foglalkoztak. (Nem a stílus elméleti kérdéseit tárgyalták, mint ezt ma az idézet alapján sejtenénk.) A stílusok történetét pedig az egyes korstílusra jellemző ornamentikával mutatták be. Stílustan alatt nem mást értettek, mint síkdíszítmények másolását különféle rajzszertári könyvek alapján. E könyvek időrendbe szedve tárgyalták az egyes korok díszítményeit, s jól mutatták a korszak vélekedését, miszerint a korstílus lenyomata elsősorban az ornamentikában érhető tetten. Előbb stilizált leveleket és virágokat rajzoltak, majd a görög ornamentikától eljutottak az arab és román motívumokon át a gótika motívumaiig. Hatodik osztályban már a reneszánsz ornamentika következett, emellett műszaki és építészeti rajzokat vettek. A hetedik és nyolcadik osztályban összevont tárggyá vált az „ábrázoló mértan és szabadkézi rajz”. A tankönyv Fodor László: Az ábrázoló mértan elemei című könyve volt, amelynek segítségével térelemek ortogonális axonometrikus ábrázolását tanulták. Ugyanakkor az emberi fej is feladattá vált: gipszmodellekről körvonalas és árnyékolt rajzot kellett készíteni. Az utolsó évben ugyanezzel foglalkoztak. Az érettségi megszerzéséhez az alapműveltség része volt tehát az elemi rajzkészség, ami napjaink középiskolai oktatási rendszeréből mára kiszorult.

Mindezek jól mutatják, hogy milyen fontos szerepe volt a rajzoktatásban az ornamentikának. A díszítőművészeti minta- és formakincs, amelyet adott korhoz kötöttnek tekintettek (pl. gótika, reneszánsz), történeti folyamatosságban lehetett bemutatni. Ez alkalmas volt arra is, hogy azon keresztül a tanulók a korszak történelemszemlét is magukba szívják. A 19. század második fele az ornamentika kora. Soha ennyi rendszerező igényű mintakönyvet nem adtak ki és soha ilyen intenzíven nem foglalkoztak a díszítőművészet kérdéseivel, mint ekkoriban, akár elméletben (Owen Jones, Gottfried Semper, Alois Riegl, Wilhelm Worringer), akár gyakorlatban (ezek közé tartozik Huszka József).

A rajzszertárban használt tankönyvek nagy része – pusztán az értesítőkben közöltek alapján – nem azonosítható. Néhány azonban igen, s ha a Móra Ferenc Gimnázium könyvtárában nem is, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában[29] vagy az Országos Széchényi Könyvtárban ma is olvasható.

Egyértelműen azonosíthatók a következő rajzszertári könyvek:

 

DOLMETSCH, Heinrich (1846–1908): Der Ornamentenscahtz ein Musterbuch stilvoller Ornamente aus allen Kunstepochen [Minden korszakból való, stílusgazdag ornamentikakincs mintakönyve]. Stuttgart, 1887 (2. kiadás: 1889).[30]

 

GRÓH István (1867–1936): Magyar stilusú rajzminták. Budapest, 1904.[31]

 

HUSZKA József: Magyar díszítő styl. Budapest, 1885.

 

MEYER, Franz Sales (1849–1927): Ornamentale Formenlehre: eine systematische Zusammenstellung des Wichtigsten aus dem Gebiete der Ornamentik zum Gebrauch für Schulen, Musterzeichner, Architekten und Gewerbetreibende [Ornamentális formagyakorlatok: az ornamentika területének legfontosabb mintáinak összeállítása iskolák, mintarajzolók, építészek és iparosok számára]. Leipzig, 1886.[32]

 

TAFFERNER Béla (1850–?): Szín és színharmónia kiváló tekintettel a síkornamentikára és a műipar igényeire. A színstyl és a színharmónia történetének vázlatával. Budapest, 1885.[33]

 

TÉREY Gábor (1864–1927): A festőművészet remekei. Régi mesterek leghíresebb alkotásainak gyűjteménye színes másolatokban. Budapest, 1902.

A következő könyvek azonosítása kétséges az értesítőben megjelent pontatlan adatok miatt:

 

BOWERS: Studienblätter für Malerei (Festészeti mintalapok).

 

CONRADI: Auswahl von Entwürfen (Válogatás tervekből).

 

KETTLITZ B.: Schattierte Ornamente der italienischen Renaissance (Árnyékolt itáliai reneszánsz ornamensek).

 

SCHULZE Henrik: Farbige Elementar Ornamente (Színes elemi ornamensek).

 

SCHURTH E.: Ornamenten zeichnen (Ornamentikarajzok).

Ez utóbbi kötetekből eddig egyetlen könyvtári katalógus alapján sem került elő példány, így a gimnázium rajzszertári felszereléséről nem alkothatunk teljes képet. Arra nézve azonban, hogy hogyan nézett ki az oktatás a gyakorlatban, tanúskodik egy a Móra Ferenc Gimnázium könyvtárában őrzött dokumentum.[34] Az 1893/1894-es, 1894/1895-ös és 1895/1896-os tanévben készült tanulói rajzok közül a legjobban sikerülteket kiválogatták és beköttették A félegyházi r. kath. főgimn. tanulóinak rajzai című albumba. Valamennyi rajzot Kunz Béla láttamozta, és Holló László (1857–1909) igazgató névbélyegzőjét is ráütötték. Minden rajzon szerepel, hogy ki készítette és mikor, valamint az, hogy mit ábrázol. A felbecsülhetetlen értékű dokumentum tussal és ceruzával készült geometriai ábrákat és a mintakönyvekből feladott, általában színezett motívumokat ábrázoló rajzlapokat tartalmaz. (Szabadkézi rajzot tehát egyet sem.) Akad, amelyiken színezéshez akvarell és tempera mellett aranytemperát használtak. S olyan rajzok is, amelyek ugyanannak a mintalapnak a nyomán készültek (például Mucsi Vince és Deskó József 3. osztályos tanulók perzsa ornamenseket ábrázoló narancs-fekete színezésű rajzai). A nagyon szép vonalakkal húzott szerkesztési rajzok mellett történeti szempontból is érdekesek a szerkesztett alaprajzok. Antalfy Dezső 1:100 léptékű rajza például a királyi dohánybeváltó hivatal alaprajzát mutatja, s erről az épületről ez a rajz az egyetlen korabeli forrás. Steibl Mihály (feltehetően a város későbbi számvevője) historizáló házat ábrázoló színezett rajza 1894 februárjából akármelyik építőmester által készített engedélyezési tervhez képest megállja a helyét. Egy tanulótól általában egy rajzot kötöttek az albumba, néhány diáktól kettő vagy több lap is szerepel (Csizmadia Gyulától négy). Az egyes lapokra a diákok római sorszámokat vezettek. Ennek magyarázata az, hogy Kunz a tanév során elkészült munkákat sorba rendeztette a diák mappáiban. A sorszámoknak köszönhetőn jól lehet látni, hogyan haladtak az egyes évfolyamok a tanév során, hogyan haladtak az egyszerűbben reprodukálható mintáktól az összetettebb, több időt igénylő ábrákig minden évfolyamban. Az időigényes munkát mutatja, hogy szeptembertől decemberig hat, januárig nyolc lappal készültek el teljesen az alsóbb évfolyamok. Felsőbb évfolyamban még januárban is csupán a hatodik lapot készítették, másik évben februárban is csak az ötödik lap készítésével foglalkoztak. A legfelsőbb osztályban a gyakorlott kezű diákok azonban már márciusban eljutottak a 10–12 lapig.

A fentebb leírt oktatási módszert ismerve meglepő, hogy a rajzokat nem rendezték sorba aszerint, hogy mely korszak díszítőmotívumait ábrázolja, vagyis a rajzokból összekötött albumot nem szánták mintakönyvnek. Sokkal inkább egy emlékkönyvre hasonlít, mint amilyet Trungel János tiszteletére 1928-ban készítettek (benne Móra Ferenc Confiteor... című novellája a szerző kézírásával).

A diákrajzok és Huszka kiadványainak összevetése után elmondható, hogy egyik rajz sem Huszka nyomán készült, ez azonban nem jelenti azt, hogy Kunz ne használta volna Huszka könyveit az oktatásban, hiszen akkor nem rendelte volna meg őket.

Huszka József munkásságának nem túl gazdag korabeli kiskunfélegyházi visszhangja ezek alapján rajzolható meg.

 

KÉPEK

(minden fotót a szerző készített, 2012)

bkml

A kiskunfélegyházi városháza Kossuth utcai oromzatának részlete

bkml

A városháza Kossuth utcai attikájának részlete a Huszka józseftől származó szegfűmotívumma

bkml

A városháza Petőfi téri homlokzatának részlete a Huszka Józseftől származó pávaszemmotívumma

bkml

A városháza tornyának részlete

bkml

A városháza dísztermének ajtója, feltehetően Vas József rajza után

bkml

A városháza dísztermének részlete, Morbitzer Nándor gránátalmás ornamentikája

bkml

A félegyházi róm. kat. gimnázium tanulóinak rajzai című album

bkml

Deskó József tanuló rajza az albumból: perzsa ornamentika, dátum nélkül

bkml

Cserényi János tanuló rajza az albumból: görög épületdísz (akrotérion), 1893/94

bkml

Rimóczy Lajos tanuló rajza az albumból: szerkesztések, 1895/96

bkml

Antalffy Dezső tanuló rajza az albumból: a kiskunfélegyházi dohánybeváltó egy épületének alaprajza, dátum nélkül

bkml

Steibl Mihály tanuló rajza az albumból: lakóház homlokzati rajza, 1893/94

bkml

Csizmadia Gyula tanuló rajza az albumból: antik görög ornamentika, 1893/94

bkml

Lakó János tanuló rajza az albumból: reneszánsz ornamentika, 1893/1894

bkml

Csizmadia Gyula tanuló rajza az albumból: középkori (román) ornamentika, 1893/94

bkml

Markusek Rezső tanuló rajza az albumból: középkori (román) ornamentika, 1893. május 12.

bkml

Steibl Mihály tanuló rajza az albumból: reneszánsz ornamentika, 1893/94

bkml

Ivanits Andor rajza az albumból: reneszánsz ornamentika, dátum nélkül

 

Jegyzetek


[1] HUSZKA József: A székely ház. Budapest, 1895. (a továbbiakban: HUSZKA, 1895.)

[2] JANKÓ János: A székely ház. In: Ethnographia 1895/1. 18–37 o.

[3] HUSZKA József: Magyar díszítési motívumok a Székelyföldön. Sepsiszentgyörgy, 1883.; Magyar díszítő styl. Budapest, 1885.; Magyar ornamentika. Budapest, 1898.; A magyar ornamentika hun eredete. Budapest, 1912.; A magyar turáni ornamentika története. Budapest, 1930.

[4] HAMPEL József: A régi hazai ornamentikáról. In: Magyar Iparművészet 1899/3. 98–105 o.; HUSZKA József: A régi hazai ornamentika. Válasz Hampel J. hasonló című, a megelőző számban megjelent értekezésére. In: Magyar Iparművészet 1899/4. 149–157 o.

[5] HUSZKA József: A magyarság háza. In: Ethnographia 1899/3. 217–223. o.; HERMAN Ottó: A magyarság háza. Feleletül Huszka Józsefnek. In: Ethnographia 1899/4. 282–286. o.; HUSZKA József: Még egyszer A Magyarság Házáról. Viszonválasz Herman Ottónak. In: Ethnographia 1899/5. 373–380 o.; – HERMAN Ottó: Zárszó. In: Ethnographia 1899/5. 380–381. o.

[6] HUSZKA József, a rajzoló gyűjtő. Szerk.: FEJŐS Zoltán. Budapest, 2006. (a továbbiakban: FEJŐS Zoltán, 2006.) A kiállítás redukált változata 2007–2008-ban Kiskunfélegyházán azonos címmel volt látható, amely kapcsolódott Huszka 2007-es díszpolgárrá választásához.

[7] KISHONTY Zsolt: Huszka József, a »magyar stílus« előharcosa. In: A Herman Ottó Múzeum évkönyve 25–26. Szerk.: DOBROSSY István–VIGA Gyula. Miskolc, 1988. 829–839 o.

[8] SINKÓ Katalin: Tudománytörténeti megjegyzések a nemzeti »forma-nyelv« kérdéséhez 1873–1906. In: A nemzet antropológiája. Szerk.: A. GERGELI András. Budapest, 2002. 287–303. o.; SINKÓ Katalin: Viták a nemzeti ornamentika körül 1873–1907 körül. In: Romantikus kastély. Szerk.: VADAS Ferenc. Budapest, 2004. 399–431. o.; SINKÓ Katalin: Historizmus és magyar ornamentika. Az etnográfia tárgykörének művészi szemlélete. In: FEJŐS Zoltán, 2006. 278–281. o.

[9] FEJŐS Zoltán: Bevezető. In: FEJŐS Zoltán, 2006. 11. o.

[10] Uo.

[11] SOMOGYI Zsolt: A magyar szecesszió bútorművészete. Budapest, 2009. 10–11 o.; 19–47 o.

[12] KESERÜ Katalin: A századforduló. Budapest, 2007. 173–187. o.

[13] Kiskun Múzeum Adattára. Leltári szám: 63.156.1–63.170.1. Minden rajz: papír, ceruza, jelezve jobbra lent. R [rajzolta] Sallay János remekes szűcsmester. 1911, 39,7 x 29,5 cm.

[14] GYÖRFFY István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr. Budapest, 1930. 100–101. o.

[15] HUSZKA József: Magyar ornamentika. Budapest, 1898. (a továbbiakban: HUSZKA, 1898) VIII. tábla, 22. sz. ábra.

[16] Janus Pannonius Múzeum Zsolnay-adattára. Leltári szám: 61.228. 1–5.

[17] MÉSZÁROS Márta: Egy családtörténet morzsái. Huszka József gyökerei Kiskunfélegyházán. Félegyházi Közlöny 2007. december 7. 5. o.

[18] HUSZKA, 1898. VIII. tábla.

[19] HUSZKA, 1895. 47. o. Huszka további Félegyházán gyűjtött motívumai közül a Néprajzi Múzeum 2005–2006-os kiállításán többet is bemutattak. Ld. Huszka József, a rajzoló gyűjtő. 151–152. o.; 194. o. (kat. sz. 230–233., 311.).

[20] FEJŐS Zoltán, 2006. 299. o.

[21] A kis-kun-félegyházi városi kath. algymnasium értesítője az 1883/84. évről. Közzéteszi: AGÓCS János. Kiskunfélegyháza, 1884. 22. o.

[22] Itt köszönöm meg a Móra Ferenc Gimnázium könyvtárosának, Szabóné Simon Erzsébetnek a segítségét.

[23] Magyar Nemzeti levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára (a továbbiakban: MNL BKML) V. 143/a. Kiskunfélegyháza Város Tanácsának iratai. Tanácsülési jegyzőkönyvek. 1871. május. 19. 191. jkv-i sz. 1871-ben a leltárkönyvet lemásolták és a másolatot a város levéltárában helyezték el. A másolatnak eddig nem sikerült nyomára akadni. 1871-ben a gimnázium könyvtára 820 kötetből állt, ebből 388 magyar, 253 német, 158 latin, 20 francia és 1 szlovák nyelvű kötet volt. A gimnáziumi könyvtár egy része az iskola régiséggyűjteményéből alapított Kiskun Múzeumba került át.

[24] HUSZKA József: Magyar díszítő styl. Budapest, 1885.

[25] A kis-kun-félegyházi városi kath. algymnasium értesítője az 1886/87. évről. Közzéteszi: HOLLÓ László. Kiskunfélegyháza, 1887. 15. o.

[26] MNL BKML V. 143/b. Kiskunfélegyháza város tanácsának iratai. Közigazgatási iratok. L. 36. f. 1. cs. 1. sz. 38.

[27] SZABÓ Ildikó: A rajzoktatás kialakulása, módszereinek fejlődése az intézmény történetében. In: A 200 éves Móra Ferenc gimnázium emlékkönyve. Szerk.: KŐFALVI Tamás–KŐFALVINÉ Ónodi Márta. Kiskunfélegyháza, 2011. 143–145. o.

[28] LANDAU Alajos–WOHLRAB Flóris: Rajzoló geométria. A gymnasiumi új tantervben s az utasításokban foglalt elvek szerint. Budapest, 1887. A ritkán föllelhető dokumentum visszakereshetősége érdekében megadtam az Országos Széchényi Könyvtár példányának jelzetét: OSZK 628.951–628.952.

[29] KATONA Júlia–GYÖRGY Judit: Díszítmények és ideák vonzásában. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárának díszítőművészeti ritkasággyűjteménye. Budapest, 2010.

[30] KATONA Júlia–GYÖRGY Judit, 2010. 113 o. (kat. sz. 178).

[31] Az értesítőben mindössze ez áll: Gróh István: Magyar díszítőművészet. Mivel Gróh ilyen címmel csak 1916-ban adott ki könyvet, a közlés minden bizonnyal az 1904-es kötetre vonatkozik.

[32] KATONA Júlia–GYÖRGY Judit, 2010. 132 o. (kat. sz. 262).

[33] KATONA Júlia–GYÖRGY Judit, 2010. 177 o. (kat. sz. 444).

[34] SZABÓ Ildikó, 2011. 155. o.