Múltbanéző 6. (3)

A KALOCSAI VAJAS-MEDER

SZABÁLYOZÁSÁNAK TÖRTÉNETE

A Vajas Kalocsa folyója, majd patakja. A középkori Vajas Foktőnél szakadt ki a Dunából, és kelet felé haladva érte el Kalocsát, ahol délnek fordulva kb. 150 km hosszan nagyjából a Dunával párhuzamosan haladva, a mai szerbiai Bács és a horvátországi Valkóvár között torkollott vissza a Dunába. A Vajas-meder a Duna mederváltozásai miatt több helyen egybeesett a Duna egykori medrével. Több helyen lefűződésekkel, úgynevezett fokokkal[1] állt összeköttetésben a Dunával. A Kalocsához legközelebbi lefűződések, amelyeket a XIX. században zsilipekkel mesterségesen is fenntartottak, Dusnoknál és Érsekcsanádnál voltak (dusnoki Vajas-torok, csanádi Vajas-torok). A török uralom alatt egyes részei és a mellékágak nagy része feliszapolódott, eltömődött, vízutánpótlását a dunai árvizek és a belvizek biztosították. A Vajas Foktő és Kalocsa közti szakasza is eliszaposodott. 1866-ban hozzáfogtak az eltömődött meder kiásásához, de csak egy kis rész készült el belőle. A XIX. század második felére Kalocsa környékén a Vajas többnyire pangó vízzé vált, csak belvizes években és árvizek idején volt benne élő víz. A Pestmegyei Sárközi Dunavédgát és Csatornázási Társulat 1872 novemberében hozzáfogott a Kalocsai Sárköz belvizeit levezető vízfolyások és csatornák, köztük a Vajas rendbehozatalához. A holtágakat csatornákkal kapcsolták össze, és az így kialakult csatornarendszer vezette le a belvizet. A csatornarendszer egészében csak magas vízálláskor volt víz, kisvíz idején csak a csatornák mélyebb részein, az egykori holtágak medrében maradt víz. A XIX. században a Vajas a város határain belül két szigetet fogott közre: a Péter-szigetet és a Páva-szigetet.

Kalocsa és környékének Duna-ágai

Az alábbi cikk a XIX. század közepétől követi a Vajas sorsának alakulását, nem szakítva azt ki a vízügyi környezetből.

A Kalocsai Sárköz vízügye a XIX. század közepétől a végéig

Az 1850-es években Klasz Márton az Építési Igazgatóság megbízásából tanulmánytervet készített a Duna bal partjának ármentesítéséről és lecsapolásáról, amely azonban nem valósult meg. Tanulmányában kimutatta, hogy 300 cm-nél magasabb vízállás esetén a Fajsz alatti fokokon már visszafelé kezdett folyni a víz, 4–500 cm-es vízállás esetén ez egy évben néha többször is előfordult. A Sárköz vidékét 10 év alatt 28 ízben érte elöntés, olyan nyári árvíz pedig, amely Solttól Bajáig végigzúdult, 10 év alatt hatszor fordult elő. 1853-ban egész tavasszal magas volt a víz, és erre június–júliusban olyan nagy víz jött, hogy a Sárköz Solttól Bajáig tengerré vált, körülbelül 172 000 hektár került víz alá. A gyakori árvizek az Őrjeg[2] (a mai Duna-völgyi főcsatorna vidéke) nagy részét elöntötték. A víz ottrekedt, és csak lassan tudott elapadni.[3]

Klasz Márton 1859-ben tervet készített a belvizek levezetésére is. A belvízcsatornák számára két dunai betorkollást tervezett, az egyiket a dusnoki Vajas-torkolatnál, a másikat Bajánál. Ez a terv sem valósult meg.[4]

1862 februárjában a jeges dunai árvíz több mint 600 házat döntött össze Kalocsán. Az árvíz elmúltával kezdték el a várost védő körtöltés építését.[5]

A Vajas Foktő és Kalocsa közötti beiszapolódott szakaszának rendbehozatalához 1866-ban fogtak hozzá egy kb. 750 méter hosszú eltömődött mederszakasz (az ún. Giga) kiásásával.[6]

A gyakori árvizek és belvizek egyre sürgetőbbé tették a beavatkozást. Az árvízmentesítés kérdését az 1871-ben alakult a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat[7] volt hivatott megoldani. A társulat 1873-ban kezdte kiásatni a főcsatornát, melynek felső vége a kalocsai határtól az öregcsertői határig húzódott, innen a legmélyebb legelőkön a miskei határon keresztül a volt homoródi patakmalom mellett a Vajas-érbe, és onnan a Dunába szakadt. A kb. 7–7,5 ezer holdat érintő csatorna kiásása sok nehézséggel járt, lassan haladt, 1877-ben pedig leállt. A mocsár lassan tűnt el, 7–8 évig is eltartott, amíg egyes területeket felszánthattak.[8]

A belvízlevezetés megoldását a Pestmegyei Sárközi Duna-védgát és Csatornázási Társulat[9] vállalta magára. 1872 novemberében hozzáfogott az Őrjeg lecsapolásának előmunkálataihoz, amikor is a természetes vízelvezetőkben lévő akadályokat eltávolították és helyenként kimélyítették. Haynald Lajos[10] érsek ekkor bontatta le a homoródi patakmalmot, amely akadályozta a csatorna megépítését.[11]

1873-ban Klasz Márton főmérnök tervei alapján Lukács Ignác kitűzte a vádé-homoródi vezércsatorna nyomvonalát.[12]

Gerjen és Meszes között 1876 elején jégtorlasz keletkezett a Dunán, amit sikertelenül próbáltak meg felrobbantani. A felduzzasztott víz kiöntött a mederből, Dunapataj és Harta között két helyen, Harta és Solt között pedig három helyen szakította át a védgátat. Kalocsa környékén nagy területeket öntött el az árvíz. Az 1872-ben elkészült őrjegi belvízlevezető csatornát a kiáradt víz beiszapolta és használhatatlanná tette.[13]

Az 1876-os árvíz után Tomsics Mátyás érseki uradalmi mérnök tervei alapján kezdték el kiépíteni a csatornahálózatot.[14]

Érsekcsanád alatt az áradó Duna 1883. január 5-én átszakította a védgátat. A víz Dusnok határától Bátmonostorig elöntötte az alacsonyan fekvő területeket. A karaszi erdőnél (Fajsz és Dusnok között) a Duna 40 méter szélességben átszakította a gátat. Dusnok, Sükösd, Érsekcsanád, Hajós, Miske alacsonyan fekvő részei és határa, valamint Szántópuszta, Izsákpuszta és Karasz víz alá került.[15]

1885 őszén elkészült egy zsilip a dusnoki Vajas-torokban. A zsilippel szabályozni lehetett a Vajas vízszintjét.[16]

A kalocsai képviselőtestület 1887. március 2-án határozatot hozott az 1860-as évek első felében épült körtöltés megerősítésére.[17] 1887-ben ismét felmerült a Vajas-meder továbbásásának terve, de ekkor sem valósult meg. A XIX. század második felére Kalocsa környékén a Vajas többnyire pangó vízzé vált, csak a belvizes években és árvizek idején volt élő víz.[18]

A Duna jeges árja 1891 márciusában több helyen átszakította a gátakat. Március 12-én Apostag alatt Lombérnél, 13-án a Fajsz és Bátya közötti Sebes erdőnél és Gerjennél történt meg ugyanez. Az Apostag közelében kiáradt víz dél felé folyt, és március 15-én találkozott Drágszél környékén a fajszi kiömlés vizével. Kalocsa és környéke ekkor még nem került víz alá, a gerjeni gátszakadás viszont a község nagy részét elpusztította. Az árvizet a várszegi átvágásban keletkezett jégdugó okozta.[19]

1893-ban kora tavasszal a várszegi átvágásban keletkezett jégdugó újfent árvizet okozott. Gerjen egy része ismét víz alá került.

Kalocsa környékén 1894-ben nagyobb arányú belvíz-elvezetési munkálatok kezdődtek.[20]

A kalocsai községi képviselő-testület az 1894. szeptember 24-én tartott rendes őszi közgyűlésén jóváhagyta, hogy az elöljáróság tervbe vegye a Vajas lecsapolását, valamint kérte a Duna-vízzel való felfrissítéshez szükséges vízi munkálatok engedélyezését és a kivitelezéshez szükséges eljárás foganatosítását.[21]

A Vajasnak friss Duna-vízzel való ellátásához Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye elvileg hozzájárult, sőt a megyei törvényhatóság pénzbeli támogatást ígért a terv megvalósításához. A kalocsai képviselő-testület 1894. december 1-jei közgyűlése tudomásul vette a megye döntését.[22]

A Foktő–Meszes közti Duna-szakaszon 1896-ban 15 500 köbméter kő beépítésével erősítették meg a védgátat. Ez év februárjában készült el Érsekcsanád határában az Őrjeg belvizeinek levezetését szolgáló csatorna zsilipje, amit a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat épített. Az ármentesítő társulat közgyűlése 1896. szeptember 6-án határozatot hozott 300 000 forint kölcsön felvételéről, amit az árvédelmi töltések megerősítésére és a belvízlevezető csatornák építésére kívántak fordítani.[23]

Kalocsa nagyközség elöljárósága az 1896. november 28-án tartott közgyűlésén mutatta be a Vajas vizének felfrissítése tárgyában hozott 2317/1896. számú megyei közigazgatási bizottsági határozatot, amely Kalocsát, mint a vízi munkálat engedélyesét záros határidőn belül vízmű létesítésére kötelezte, mégpedig a saját költségén.

A képviselő-testület a határozatában köszönetet mondott mindazoknak a községi, ármentesítő társulati, törvényhatósági és állami szerveknek, amelyek közreműködésével sikerült Kalocsa közegészségügyének legégetőbb kérdését a megvalósítás stádiumába juttatni. A határozat úgy rendelkezett, hogy a vízművet a községnek mindenáron meg kell valósítania, hiszen a helyi társadalom nagy áldozatokkal járult hozzá a keresztülviteléhez. Tekintettel azonban arra, hogy a folyamatban lévő igazságügyi építkezésekhez[24] megszavazott pénzáldozatokon felül Kalocsa törzsvagyonát további megterhelésnek kitenni nem lehetett, az 52% pótadóból, amely további 10% mezőőri költséggel is súlyosbodott, a Vajas-művet a képviselőtestület segélyezni nem tudta. Minden egyéb segélyalap hiányában a képviselő-testület úgy vélte, hogy a községi árvapénztár tartaléktőkéje lehet az a forrás, amelyből a vízmű fedezetlen költségeit biztosítani lehetne. Név szerinti szavazás után – 26 fő mellette, 5 fő ellene szavazott –, a közgyűlés úgy határozott, hogy az árvatári tartalékalapból 10 000 forintot kell a vízmű munkálataira fordítani.[25]

A csanádi Vajas-torokban 1898. május 17-én helyezték üzembe a Kalocsai Sárköz belvizeinek levezetésére szolgáló szivattyútelepet és zsilipet, amelyet a kalocsai ármentesítő társulat épített 180 000 forintos költséggel.[26] A szivattyúk és a zsilip feladata az volt, hogy a csanádi Vajasból a hegy alatti csatornának és a vele kapcsolatos fokoknak és kisebb mellékcsatornáknak az összegyülemlett vizét átszorítsa a Dunába. A telep ha ezt a feladatát elvégezte, akkor a dusnoki Vajas vizét – amelybe az Árpás, illetőleg Malomér, az őrjegi csatorna és az ezekkel kapcsolatos fokok és mellékcsatornák ömlenek –, miután azt a kalocsa–bajai út jobb oldalán húzódó ún. összekötő csatornán át a csanádi Vajasba eresztik le, átszivattyúzza a Dunába. Eddig a felső részeken sikerrel végzett csatornázások következtében a felső őrjegi vizeket az alsó területekre vezették, amíg tehát a felső rész élvezte a csatornázás áldásait, addig az alsó rész évről évre csak a kárát látta. Az alsó rész a szivattyútelep révén nemcsak a saját fölösleges vizétől szabadult meg, hanem a felső őrjegi vizektől is mentesült.

Mielőtt a Dunavédgát Társulat hozzáfogott a vízmű létesítéséhez, Kolecsányi Endre[27] társulati igazgató tanulmányozta az ország különböző vidékein épült hasonló telepeket. Ennek során 1897-ben Darányi Ignác[28] földművelésügyi miniszter meghívására részt vett a bátai szivattyútelep megnyitásán. A csanádi szivattyútelep a bátai párjának tekinthető, amely egy perc alatt 6000 akó[29] vizet volt képes átszorítani a Dunába.

A vascsöves zsilipet, valamint a szivattyútelepet a Schlick gyár készítette, Brandt főmérnök tervei alapján. A zsilipet már másfél évvel korábban elkészítették a szivattyútelepen, amelybe három önállóan működő gépóriást állítottak be. A munkálatokat a Schlick gyár részéről Bavlicza mérnök, a társulat részéről Husszy István mérnök vezette. A szivattyútelep költsége az épületekkel együtt 130 000 forint, a vascsöves zsilipé 30 000 forint volt, a gátőrház, a földmunkák és a kisajátítások költségei pedig 20 000 forintot tettek ki.

A szivattyútelep nemcsak műszakilag volt kiváló létesítmény, de kellő körültekintéssel is épült. Három, egy-egy méter átmérőjű vascső-zsilipen zúdult át a víz hatalmas erővel a Dunába. Elővigyázatosságból alkalmaztak három vascsövet, hogy a szivattyúzás akkor se szüneteljen, ha netán az egyik cső működésében fennakadás lenne.[30]

A századforduló idejére így kialakult a zárt sárközi vízrendszer, a kor követelményeinek megfelelő védművekkel, amelyekkel biztonságosan tudtak védekezni az árvizek ellen. A belvizeket is biztonsággal tudták az öblözetből a Dunába vezetni, magas dunai vízállásnál pedig szivattyúzni. A Pestmegyei Sárközi Duna-védgát és Csatornázási Társulat mindezt önerőből, az érdekeltek segítségével és összefogásával érte el.[31]

Ugyanakkor Kalocsa égető problémáját, a Vajas-ág élővízzé tételét nem sikerült megoldani. Erről szól a kalocsai képviselő-testület belügyminiszterhez írott levele.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI FELTERJESZTÉS

A BELÜGYMINISZTERHEZ A VAJASÉRT

(Forrásközlés)

Nagyméltóságú Magyar Királyi Belügyminiszter Úr!

Pest vármegye térszínén sok régi beiszapolt Duna-ág mutatkozik, melyek közt a Kalocsa mellett elvonuló Vajas kétségbevonhatatlan folyóidomot tüntet fel. Foktőnél kezdődik és közvetlen Kalocsa alá kanyarodva érinti Bátyát, Miskét, Dusnokot, ezen alul a Sükösd felett félórányira levő Vajas-torokban visszatér a Dunához. Mintegy 24 kilométer hosszú útjában a sárközi laposon[32] számtalan erekre és fokokra szakadozik, miáltal vidékünket a belvizek klasszikus otthonává avatja.

Kalocsa – az ősi érseki város, ezen folyócska partján épült föl. Sok javával élt városunk a Duna ezen kiágazásának, sok századon át úgyszólván legfőbb éltetője volt lakosságunknak. Halbőségéről híres volt. Oláh Miklós[33] tanúsága szerint 1493-ban Péter[34] érsek számára pisztrángokat szállítottak Budára, s a budavári lakomákon bőségben szerepelt a Voyos-hal. A törökjárás előtt nagy virágzására volt Kalocsának, mert az időben apró hajók jártak rajta a város alá, melyek a kereskedést nagyban emelték. Annyival inkább nagy tényezője volt városunknak, mert folyása még a XIV. században Baracskáig nyúlt le, mostani rövidebb folyását a Dunának nyugatra való törekvése idézte elő.

Idők folytán azonban minden megváltozott. Most se hal, se víz!

A Sárközi Ármentesítő Társulat, a Duna kiöntéseit megakadályozandó, a folyam mentét mindenütt töltéssel zárta el, Foktőnél a Vajas-torkolatot is elzárta, s a Vajas vizének leeresztéséről Dusnoknál zsilip útján gondoskodott. Ezen művelet következtében az eddig mozgásban volt Vajas-víz megfeneklett, és mert a Kalocsánál levő legnagyobb kanyar legmélyebbre képződött, ezen kanyar a lejjebb fekvő és képzetlen meder miatt a város alatt elmocsarasodott. A megfeneklés eredménye az a rothadt víz- és iszapláncolat, mely városunk házsorait övezi, s mely állandó közegészségügyi veszélyt képezve a Vajas-parti városrészt minden járványos nyavalya fészkévé teszi. Innen indult ki 1873-ban a kolera[35], s itt végződött, miután az összes lakosság minden tizenegyedik emberét előbb sírba fektette. Azóta is minden járvány a Vajas-parton ütötte fel a fejét. – A védtöltések uralma alatt a Vajas elvesztette halbőségét, elvesztette vizének használhatóságát. A benne összegyülemlő eső- és talajvíz sem embernek, sem állatnak nem való, házi használatra tisztátlansága miatt, öntözésre bűzhödt volta miatt nem fordítható. Tűzveszélykor se szolgáltat vizet, iszapjában a vízhordó kocsi elsüllyed, szennyes vize a fecskendő szelepeit dugaszolja el.

Ne keresse itt senki az alföld megszokott panorámájának szépségeit! Áll a szomorú tapasztalat, hogy a solti síkság hatalmas védgátjai a Gangesz[36] mocsaraihoz hasonlóvá változtatták a hajdan virányos[37] fekvésű Vajast.

Ez a roppant nagy ellentét a jelen és a múlt között megteremtette Kalocsán azt a törekvést, hogy a mai kulturális áramlatok áldásai közepette a régi jó időkből visszasóhajtgassunk valamit abból, mikor még nem „szabályoztak”.

Kenyerünk van, hála Isten, vizet kérünk, az emberi szervezet fennállhatásának legszükségesebb feltételét sürgetjük. A Sárközi Ármentesítő Társulat vízszabályozási munkálatai ugyanis hatalmas kenyérbányát nyitottak részünkre a Duna habjaitól körülzúgott sárközi lapályon, az évjárulékok, a mérszalag és a kubikos talicska nyikorogtatása megmutatták, hogy a határainkon rekedt víztükör alatt milyen áldás rejlik számunkra, de eközben a lakosságunkra nélkülözhetetlen élővíznek, a Vajasnak holt mederré tétele által nagymérvű közegészségi hátrányokat idéztek elő. Itt, hol a kútvizek túlságosan mésztartalmúak, ahol a határban levő összes vizek zárt tócsákat képeznek, ahol sem fürdésre, sem öntözésre alkalmas víz nincsen, az egyetlen mozgó és közhasználatra szolgáló nyílt víznek, a Vajasnak holt vízzé szabályozása olyan hiba, melyet szenvedő közegészségügyi érdekeink nevében múlhatatlanul javítani kell.

Bízunk is benne, hogy mielőtt a törvényhozás a hatalmas vízszabályozó társulatok ilyen eljárásába beletekint, addig is Kegyelmes Urunk segítségére leend Kalocsának, nehogy Flammarion[38] szerint oda jussunk, hogy »pusztul minden víz, minden éltető pára, csak a fényes falak, a puszták égre törő piramisai hirdetik a földi világ egykori dicsőségét.«

Lakosságunk gondolkodó elemei évtizedek óta egyesülve vannak abban a törekvésben, hogy a közegészségügyi érdekeinket veszélyeztető Vajas-mocsár ügye valamiképpen megoldassék. Már 1867-ben Foktő felé egy új Vajas-ág ásatott ki a Dunához. Ez a művelet azonban Foktő ellenkezése miatt megakadt, s a ráfordított ezrek ezen ágban is csak a posványokat szaporították. Ezért 1892-ben újult buzgalommal fogtunk a Vajas-kérdés megoldásához. Ez alkalommal a vízjogi törvény[39] végrehajtására hivatott szervezetek előtt olyan fogadtatásra találtunk, hogy ezentúl nem lehetett kétségünk a kérdés sikeres megoldása iránt. Törvényhatóságunk méltányolva a fennforgó veszedelmet, és törekvésünk szükségességétől áthatva 892/1894. kgy. szám alatt hozott határozatában kijelentette, hogy Kalocsát a Vajas-kérdés megoldása körül anyagi segélyben fogja részesíteni. Majd pedig 62 497/1896. Kig. szám alatt a Vajason létesítendő vízi munkálat foganatosításához jogérvényes, végrehajtható engedélyokiratot nyertünk.

Mikor azonban a végrehajtáshoz fogtunk volna, nem várt, nem is sejtett körülmények miatt megfeneklett a teljesen előkészített Vajas-rendezés műve. Lakosságunk minden rétege összeadta már fillérjeit a terv megvalósításához, községünk is határozott a költségekhez való hozzájárulás iránt, csak a törvényhatóság által megajánlott segélyezés meghatározása és folyósítása volt még hátra. És törvényhatóságunk megváltozott hangulatot tanúsított. Az az erkölcsi súly, az a biztatás ügyünk iránt, mely a 892/1894. kgy. számú határozatban megvillant, négy év leforgása alatt oda húzódott vissza, hogy a már megajánlott anyagi támogatás mértéke felől vármegyénk többé nem nyilatkozott, Kalocsa részéről a költségek fedezése tekintetében végszükségből hozott határozatot megsemmisítette, és 630/1897. kgy. számú határozatával az egész ügyet a M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium ótalma alá terjesztette. Vármegyénk feliratára a M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium 29 756/1897. V. I. szám alatt válaszolt. Kalocsa azon törekvését, hogy a Vajas-medernek a város alatti szakaszát gyökeresen rendezni óhajtja, a Földmívelésügyi M. Kir. Minisztérium szintén helyesli és meleg érdeklődéssel kíséri, de kijelenti, hogy a Vajasnak élővízzel való ellátása felől véleményt csak akkor nyilváníthat, ha a vármegyei belvizek rendezésére és az öntözőcsatornák létesítésére vonatkozólag a VIII. ker. Királyi Kultúrmérnöki Hivatalnál[40] kidolgozás alatt álló tervezetek elkészültek. Ugyanekkor fog az állami segélynyújtás kérdésében is határozni. Addig a tervezett vascsöves zsilip létesítése függőben tartandó. – Különös figyelmet érdemel a leirat azon kijelentése, hogy az általunk tervezett és hatóságilag engedélyezett felfrissítési terv nem képes megvalósítani a városnak élővízzel való állandó ellátását.

Három évtized küzdelme után tehát ott állunk, hogy a vízi könyvbe bevezetett, jogérvényes vízi munkálati engedélyünk – írott malaszt!

Ez a tapasztalat nem engedi meg a megállást, tiltja a tévedésünk miatt való ellankadást, és bennünket újból a fáradozás, a törődés munkájába hajt. Képviselőtestületünk okulva a történteken és sarkaltatva városunk jövendő sorsa által, nagyméltóságú Perczel Dezső[41] m. kir. belügyminiszter úr elé járul, s míg egyrészt szomorúan tekint vissza a hosszasan vergődő Vajas-ügy felett, ugyanakkor megifjodik hite és bizodalma, hogy az országnak intézményekben ily kitűnő városa, áldozatkész lakossága, most már nem marad magára hagyatva, ezen az ösvényen biztos kalauzra talál.

Perczel Dezső belügyminiszter

Nagyméltóságú magyar királyi Belügyminiszter Úr!

Ha kétely forogna fönn azon közegészségügyi bajok tekintetében, melyeket elöljáróban megemlítettünk, kegyeskedjék Nagyméltóságod az erre hivatott kerületi közegészségügyi felügyelő útján hiteles meggyőződést szerezni. – Ha netán hézag mutatkoznék előadásunkban a Vajas-ügy eddigi fejlődése és azon mozzanatok ismertetése körül, melyek ügyünket a mostani stádiumába juttatták, rendelkezésére állanak Nagyméltóságodnak a kérdés története által érintett közigazgatási hatóságok és kultúrmérnöki hivatalok. – Bízva ügyünk igazságában és előadásunk kimerítően tárgyalt voltában, esedezünk, méltóztassék sürgős közegészségügyi indokból tárgyalást indítani a nagyméltóságú Magyar Királyi Földmívelésügyi Minisztériummal arra nézve, hogy a Vajas-rendezés vagy a Pest vármegyei belvizek rendezése tárgyában készülő kultúrmérnökségi munkálat alapján, vagy – mivel a Pest vármegyei belvizek kérdése sokkal nagyobb problémát képez, hogysem a Vajas-rendezés az ezzel kapcsolatos megoldásig várhatna – rendkívüli helyi sürgősségénél fogva külön, önálló feladatképpen haladéktalanul programba vétessék. Bátorkodunk egyúttal kiemelni, hogy az előmunkálatokat megelőzőleg Kalocsa mint elsősorban érdekelt fél a vízkivétel pontjára, a csatorna irányára, netáni érdekeltségek bevonására és az egész terv műszaki és financiális követelményeire nézve múlhatatlanul meghallgatandó lenne.

Kalocsa lakossága sokat hajlandó áldozni javaiból a Vajas-vízmű létesítéséért, mert tudja, hogy önmagának áldozik, és érzi, hogy amit javaiból enged, azt szeretete, hajlamai és érzése tárgyának, Kalocsa jövendőjének oltárára rakja. Emellett mély alázattal kérjük, hogy a majdan megállapítandó kiviteli terv és költségvetés alapján mutatkozó költségekhez az állami hozzájárulást biztosítani méltóztassék.

Hódolatteljes tisztelettel

Kalocsán, 1898. szeptember hó 10-én

A községi képviselőtestület nevében[42]:

dr. Brandtner György[43] Stulits Antal[44]

főjegyző bíró

Kalocsa község 1899. január 21-i rendkívüli képviselőtestületi ülésén a főjegyző jelentést tett a belügyminiszter 127 864/VI. a. 1898. számú válaszáról a Vajas rendezése ügyében.

A leirat felolvasása után a közgyűlés úgy határozott, hogy a válaszban kilátásba helyezett csatornázási tervek elkészítését kérelmezni fogja a Földművelésügyi Minisztériumban. A községi elöljáróságot pedig arra kérte, hasson oda, hogy ezeknek a terveknek a keretében a helyi érdekek a lehető legsikeresebben megvalósulhassanak.[45]

A Vajas-rendezés története

A Kalocsai Sárköztől északra fekvő területek belvizeinek rendezésére a Budapesti Kultúrmérnöki Hivatal 1898-ban a teljes Duna-völgyet érintő lecsapolási tervet dolgozott ki, amelynek megvalósítására egy évtizeddel később, 1909-ben alakult meg a Pestvármegyei Dunavölgy Lecsapoló és Öntöző Társulat[46]. A 107 kilométer hosszú, Bajánál a Dunába torkolló főcsatorna vezérárkának ásását 1912. november 28-án kézi erővel kezdték meg, majd 1914-től Fleischmann Antal vállalkozó 3 kotrógéppel folytatta a munkát. A főcsatorna mellett a kitermelt anyagból Bajától Nemesnádudvarig töltés készült, ami magas dunai vízállás esetén a visszaduzzasztás elöntéseitől volt hivatott a területet megvédeni. A háborús események miatt a munka vontatottan haladt, 1918-ig csak a Baja–Hajós közötti mintegy 30 kilométeres szakasz munkálatai fejeződtek be.[47]

A főcsatorna és a szükséges mellékcsatornák Kalocsáig terjedő része 1927–1934 között készült el, 50 km hosszúságban. Dunai árvízkor azonban a levezetés nem bizonyult elégségesnek, ezért 1934-től a víz visszatartására rendezkedtek be, és a csatornákra 6 közbenső zsilipet építettek.[48]

A mellékcsatornák kialakítása mellett a vízrendezés továbbra is megoldásra váró feladata volt a Vajas-meder rendezése. Az egyébként álló vizű Vajas 1915-ben a szokatlanul csapadékos időjárás miatt több helyen kilépett a medréből, aminek következtében nagy területeket öntött el a belvíz. Még ebben az évben egy kalocsai küldöttség és Muzsa Gyula[49] országgyűlési képviselő szorgalmazta az országos vízügyi szerveknél a Vajas lefolyásának megoldását, illetve a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat anyagi támogatását a Vajas csatornázására.[50]

A földművelésügyi miniszter 1916. január 18-án utasította a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulatot, hogy a Vajas medrét Kalocsa és Miske között tisztítsa ki. A fenti szakaszon az utakat több helyen átereszeken keresztül vezették át a Vajason. Az átereszeknél dugulások keletkeztek, és a felhalmozódott szemét elzárta a víz útját.[51]

Az első világháborút követően 1927 februárjában kezdték meg a Kalocsa környéki belvízlevezető csatornarendszer kiépítését, melynek kapcsán a csanádi szivattyúteleptől kiindulva kitisztították és szélesítették a Vajas medrét.[52]

A Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat Kalocsai Igazgatósága nevében Szabóky Jenő[53] igazgató-főmérnök 1932. szeptember 21-én arról értesítette Kalocsa polgármesterét, hogy a kalocsai Vajas-meder rendezésére rendelkezésre álló 20 000 pengőből a kalocsai Vajast a 45-ös kilométertől felfelé 906 méter hosszban, lefelé pedig 601 méter hosszban kézi erővel kimélyíttette és kiszélesíttette. A kimélyítés mértékét a talajvíz szintje határozta meg, a 12 méter fenékszélességgel bíró tervezett csatornamélységet sehol sem sikerült elérni a talajvíz miatt. A munka 1931. december 9-től 1932. június 30-ig tartott. Ez idő alatt 100–150 munkás 33 976,76 m3 földet termelt ki, amelyet a csatorna jobb és bal partján terítettek el.[54]

1932 végén a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat Kalocsai Igazgatósága a rendelkezésére álló beruházási kölcsönből a Kalocsa és Bátya közti Vajas-meder rendezési munkálataira kalocsai városi földmunkások foglalkoztatásával 6000 pengőt helyezett kilátásba, egyúttal ugyanekkora összegű hozzájárulást kért a településtől erre a célra. Mivel a Vajas-meder rendezése a városnak is érdekében állt, a település a pénzt rendelkezésre bocsátotta. A társulat a munkát 1932. december 19-én mintegy 60 munkással megkezdte.[55]

A Vajas-meder rendezési munkálatai 1934-ben is folytatódtak. Modor Kálmán kalocsai városgazda 1934. március 17-én jelentette a polgármesternek, hogy a Vajas-mederben 5 csoportban dolgoznak a munkások ínségmunkán, akiknek a napszámbére összesen 1778 pengő 40 fillér.[56] Április 9-ei jelentése szerint a munkások napszámbére 1822 pengő 80 fillért tett ki.[57] A polgármester 1934. november 30-án arra utasította a városi számvevőséget, hogy a Vajas-meder rendezésekor felmerült 3007 pengő 80 fillér napszámbért, amelyet a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő Társulat a városi ínségakció terhére fizetett ki, számolja el az ínségakció terhére.[58]

A Vajas kb. 48 kilométeres – az érsekcsanádi szivattyúteleptől a Meszesi úti hídig terjedő – medrének kotrása 1934. december 1-jén készült el. A Vajas városon belüli rendezése viszont a következő évekre maradt. Az ármentesítő társulat 1934 végére befejezte a Kalocsa környéki belvízelvezető csatornarendszer kiépítését (a csorna–foktői csatorna kivételével). A csatornarendszeren hat zsilip is épült.[59]

1935. január végén kezdték meg a Vajas városon belüli medrének rendezését. A 20–100 méter között változó szélességű és mélységű meder helyett – amelyet több helyen áteresszel ellátott töltések szakítottak meg, és amelyben változatlanul nem mozgott a víz – 24 méter széles, egyforma mélységű csatorna épült. Az új mederből kikerült földdel a megszüntetett mederrészeket töltötték fel. A munka nagy részét a 100–300 főből álló kubikus csapat végezte.[60] Az új Vajas-meder az Érsekkert mögött, a Foktői úti híd és a Kőégető híd között húzódott.[61]

A mederrendezés csak 1939. januárban folytatódott, de gyorsan abbamaradt.[62] 1940. június 14-én a Margit Malom és a Foktői úti híd közötti szakaszon kezdték meg a Vajas-meder kotrását. A kb. 800 méter hosszú szakasz szeptember 15-ére készült el. A Foktői úti híd fölötti, 1935-ben kiásott medret és az 1934-ben a Meszesi úti hídig kikotort Vajas-medret ideiglenesen egy keskeny csatornával kötötték össze, ennek helyébe lépett az új meder.[63]

Az 1940. augusztus 9-én a városháza közgyűlési termében megtartott rendkívüli közgyűlésen dr. Mócsy István főjegyző, helyettes polgármester bemutatta a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulattal kötendő kisajátítási egyezség tervezetét, amelyet a képviselőtestület megtárgyalt, elfogadott és egyhangú határozatban kimondta, hogy azt elfogadja. A közgyűlési határozat indoklása kifejtette, hogy a fent említett társulatnak az 1881. évi LXI. tc. 1. §-a 3. bekezdés értelmében a város területén keresztülvonuló Vajas-csatorna medrével kapcsolatban kisajátítási joga van, és a társulat élni is kíván ezzel. A közgyűlés megállapította azt is, hogy a társulat által kisajátítani kért Vajas-meder a városra nézve csekély értékű terület, az a városnak semmi hasznot nem hoz. Ezért nem ellenezte a kisajátítást, sőt a társulat egyezségi ajánlatát elfogadhatónak ítélte meg, mert a felajánlott 30 filléres négyszögölenkénti egységár megfelel a valós értéknek, sőt az a városra nézve igen előnyös.

Azért is el kellett fogadni a felajánlott egyezséget, mert városrendezés szempontjából a Vajas-meder rendezése nemcsak a társulatnak, hanem a város közönségének is alapvető érdeke volt. Közegészségügyi, közrendészeti és városrendészeti szempontok is megkövetelték azt, hogy az eddig pocsolyás Vajas-medret kikotorják és rendezzék. A Vajas-meder szabályozásával és kotrásával kapcsolatban a város egyik részét a másik résszel az ún. Szénáskerttel és Bürgerkerttel összekötő hidat, amely tulajdonképpen csak szabálytalan áteresz volt, a szabályozás miatt le kellett bontani, ennek pótlásáról a városnak új híd építésével kellett gondoskodnia. A hídépítési költségek pedig másként nem voltak biztosíthatóak, mint a Vajas-mederért kapott mintegy 30 000 pengő kártalanítási vételárral.

Fontos közérdeknek számított a híd megépítése azért is, mert a város legnagyobb ipartelepe a Margit Gőzmalom, a Futura Főbizományi Raktára, a Paprika Malom, a Kalocsa-környéki Paprika Szövetkezet Raktára, a város és környéke közönsége által télen csak ezen a hídon keresztül volt megközelíthető, és figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a Margit Gőzmalom messze környék legnagyobb malma, egyben hadiüzem is volt, ennek zavartalan működését pedig elsőrendű közérdeknek tekintették.

A híd megépítésének sürgősségét a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye alispánjához intézett 66 308/1940. KKM XIII. számú leiratában már megállapította, a hídépítési engedély megadása ellen észrevételt nem tett.[64]

A közgyűlés a Búzapiac téri Vajas-híd megépítését szükségesnek mondta ki. A híd megépítésével 1940. augusztus 9-i határozatában Mattyasovszky László okleveles mérnököt, budapesti lakost bízta meg, 25 234 pengő 3 fillér ajánlati összeggel.

A hídépítés a tiszteletdíjakkal, útiszámlákkal, havi átalányokkal együtt 26 534 pengő 3 fillérre rúgó többletkiadást jelentett, amelynek a fedezetéről a közgyűlés az 1940-ben készítendő pótköltségvetésben kívánt gondoskodni. Fedezetként a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat által a város tulajdonát képező Vajas-mederért fizetendő mintegy 30 000 pengő kisajátítási kártalanítási összeget jelölte ki.

A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a hídépítés ellenőrzésével a fenti számú rendeletével dr. Bartha József miniszteri műszaki tanácsost bízta meg.[65]

A Búzapiac téri vasbeton híd építését 1940. szeptember 2-án kezdték meg a Márer Paprikamalom mellett. A Margit Malomtól a városba vezető út a malom főbejáratával szemben a Vajas-mederben lévő töltésen ment keresztül. A töltést, mint feljebb már említettük, a mederrendezés során elbontották. A híd építését az 1941. évi árvíz hátráltatta. A hidat 1941. július 17-én adták át rendeltetésének, amelynek hossza 19 méter, szélessége 8 méter volt.[66]

A Vajas patak és egyik hídja a Székesegyházzal

1941. február 6-án Kalocsa térségében a dunai töltéseken nyúlgátak építését kezdték meg. Február 15-én a megáradt jeges Duna Apostagnál és Dunavecse fölött, a csabonyi erdőnél átszakította a töltést. Az áradás másnap estére elérte Soltot. A solti síkságon végighömpölygő árvíz február 18-án érte el Kalocsa határát. Kalocsán a Foktői utat és a vasúti töltést jelölték ki a védelem fő vonalának, ahol már két nappal korábban megkezdték a nyúlgátak építését. Február 19-én a negyvenszállási Árpásnál a víz áttörte a vasúti töltést, a Foktői úti eltömött hidat pedig kifordította a helyéből. A két szakadáson keresztül átömlő víz körbefogta Kalocsát. A Fajszhoz közeli Karasznál összeállt jégdugó 3,5 méter magasan felduzzasztotta a Duna vizét. A jégtorlaszt a légierő 30 nehézbombával szétzúzta, a megindult jég azonban a Sió torkolata alatt megállt, és ismét visszaduzzasztotta a vizet. Kalocsán 1941. február 20-án tetőzött az árvíz. Víz alá került a Rokkanttelep déli része, a kiürített Bürgerkert, a Vajas-sor, a Híd utca folytatása és a Miskei úti laktanya. A Gödröket talajvíz öntötte el. 79 ház összedőlt, 130 lakhatatlanná vált, további 250 házat fakadó talajvíz rongált meg. Március 2-án Soltnál 10 méter széles átmetszést vágtak a védgáton a víz visszavezetésére. Érsekcsanádnál március 11-én 40 méter széles átmetszésen keresztül vezették vissza a vizet a Dunába. Az árvíz a legnagyobb kiterjedése idején a Solt–Akasztó–Érsekcsanád közötti területen 160 000 kat. hold területet borított el, csak néhány magasabban fekvő terület és a körgáttal védett települések menekültek meg tőle.[67]

Az ármentesítő társulatnak csak 1941. június végére sikerült Kalocsa környékét mentesítenie az árvíz maradványaitól. A helyzetet súlyosbította, hogy a Duna-völgyi főcsatorna, amely az 1930-as évek második felében szinte minden évben kiöntött (innen származik az „Átokcsatorna” elnevezés), tavasszal ismét kiöntött.[68]

Az ármentesítő társulat 1941 szeptemberében megkezdte a Szelidi-tavi csatorna építését, amely a tavat összekötötte a Vajassal, illetve az épülő csorna–foktői árapasztó csatornával. A csorna–foktői árapasztó csatorna építése 1941. október végén kezdődött meg Kalocsán, a Pataji úti hídnál. A csatorna nyomvonalának első része a Szénaréti csatornát követte. Az új csatornát a Duna-völgyi főcsatorna fölösleges vizeinek elvezetésére készítették. A Pataji útnál megkezdett csatornaásással egy időben fogtak hozzá a Vajas és Foktő közötti csatorna (a Giga) kiásásához.[69] A Szelidi-tavi csatorna 1943. január elején készült el.[70]

A kiáradó Duna-völgyi főcsatorna 1942 márciusában 15 000 kat. holdat öntött el a Kalocsától délre eső területeken. A kiöntött víz elvezetését az Érsekcsanádnál végrehajtott átmetszéssel gyorsították meg. A csatorna áradását a téli hó olvadásából keletkezett belvizek okozták.[71]

1942 végén miniszteri döntéssel összevonták a Duna-Tisza közén működő három vízi társulatot, a Pestmegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulatot, a Pestvármegyei Dunavölgyi Lecsapoló és Öntöző Társulatot és a Dömsöd-Pataji Dunavédgát Társulatot. Az új társulat neve Pestmegyei Dunavédgát Társulat lett.[72] A földművelésügyi miniszter 1943 januárjában hagyta jóvá a Pestmegyei Dunavédgát Társulat megalakulását, de két évre felfüggesztette az önkormányzatát, és az élére miniszteri biztost nevezett ki.[73]

A lecsapolt területek közepes minőségű földjein az aszályos időszak vízhiányt okozva nehezítette a termelést, az időről időre víz alá kerülő földeken viszont a vízlevezetést akadályozó csekély szintkülönbség okozott gondokat. Ezek enyhítése érdekében építették meg a Kalocsai Sárköztől északra a dömsödi övcsatornát. A Duna-völgyi főcsatorna torkolatánál 1971-ben átadott műtárgy tette lehetővé a szabályozott gravitációs vízbevezetést a Duna alacsony vízállásánál, magas vízálláskor pedig a szivattyús átemelést. A rendszer további kivezetése az 1999-ben átadott csorna-foktői csatorna dunai torkolatánál lévő foktői szivattyútelep segítségével történik napjainkban is.[74]

Irodalom

– Kalocsa vizei. (Kézirat). In: www.tpkkalocsa.hu/wp-content/feltoltes/vizek.pdf (2012. november 16.)

– Kalocsai és Kalocsa környéki hidak. In: www.tpkkalocsa.hu/wp-content/feltoltes/ hidak1.pdf (2012. november 16.)

ASBÓTH Miklós–ROMSICS Imre

– Kalocsa múltja és jelene. Kalocsa. 1998

KÁROLYI Zoltán dr.–KÁROLYI Zsigmond–VÁZSONYI Ádám

– A magyar vízszabályozás története. Összeállította és szerkesztette: Ihrig Dénes. Budapest. 1973

NEBOJSZKI László

– A múltőrző Sárköz. In: Természet Világa. 137. évfolyam 10. szám 2006. október. Főszerkesztő: Staar Gyula. Budapest. 457–460. o.

SÁGI Jenő

– Bács-Kiskun megye néhány vízrendezési munkája. In: Hidak Bács-Kiskun megyében. Szerk.: Dr. Tóth Ernő. Kecskemét. 1999. 35–39. o.

Szerző(k) megnevezése nélkül

– A magyar társadalom lexikonja. Budapest. 1930

Jegyzetek