Múltbanéző 4. (5)

EGY LISZT-LEVÉL MARGÓJÁRA

A Liszt-év kapcsán talán nem érdektelen bemutatni egy figyelemre méltó levelet, melyet a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára őriz Liszt Ferenc kézírásával. Ez az egyetlen Liszt-levél gyűjteményünkben. Mikor került a levéltárba? Nem tudjuk a pontos választ. Az iratot védő papírlapra ismeretlen kézírással csak annyit jegyeztek fel, özv. Káldy Gyuláné ajándéka. Káldy Gyuláról (Pest, 1837. dec. 18. – Budapest, 1901. márc. 6.) tudjuk, hogy karmester, zeneszerző, zenei író volt. Zenei tanulmányai után Kolozsváron, Aradon, Pécsett volt karnagy, majd a pesti Színi tanoda énektanára. 1875–1882 között a budapesti Zenekedvelők Egyletének vezető karnagya, 1881-től 1888-ig az Operaház főrendezője, 1895-től 1900-ig igazgatója volt. Operát írt „Zuávok” címmel (1868), „Ünnepi nyitány”-t a székesfehérvári színház megnyitására (1874). Színpadi dalok, férfikarok szerzője. Karmesteri működése mellett kortársai sokra becsülték régi magyar, főként kuruc kori, zenei kiadványait („Kuruc dalok” 1892, „A régi magyar zene kincseiből”, 1890, 1895).[1] Értekezést írt „A magyar zene” (1896) és „A világi zene” címmel (1893), zenei tárgyú cikkei jelentek meg a Fővárosi Lapokban, a Zenelapban, a Zenevilágban, a Magyar Salonban és másutt.[2] Kecskeméten több alkalommal szervezett hangversenyt, pl. 1892. június 16-án, ahol a régi magyar zenét hozta közelebb a kecskeméti hallgatósághoz.[3]

Káldy Gyula

Káldy Gyula felesége a karmester és zeneszerző halála (1901. márc. 6.) után, már özvegyként ajándékozta ezt a számára minden bizonnyal becses levelet Kecskemétnek, pontosabban az akkori városi levéltárnak. De ki volt Káldy Gyuláné és miért pont ennek a városnak adta a levelet? Egy Kecskeméten 1875. január 21-én készült gyászjelentésből tudjuk, hogy Dékány Teréz (férje Káldy Gyula) és testvérei „szomorodott szívvel” vesznek búcsút elhalt édesanyjuktól, özv. Dékány Istvánné Buza Kiss Erzsébettől. Káldy felesége tehát egy kecskeméti lány, Dékány Teréz volt. (Apja az ismert kecskeméti Dékány család tagja, Dékány István volt, aki 1841-ben kapott ügyvédi diplomát.) Dékány Teréz 1842. augusztus 12-én született Kecskeméten. Színésznő lett. A Nemzeti Színházban lépett fel először 1860. május 2-án, majd Aradon vendégszerepelt. 1863. május 26-án a „Dajka” című operettben aratott sikert a Budai Népszínházban. 1871. augusztus 16-án, Nagyváradon kötött házasságot Káldy Gyulával. (Kecskeméten gyakran énekelt Horváth Döme ügyvéd, országgyűlési képviselő, irodalom- és zenepártoló baráti társasága előtt.)[4] Férje halála után Dékány Teréz hazaköltözött Kecskemétre, itt halt meg 1912. október 19-én. A Liszt Ferenc által írt levelet tehát 1901 és 1912 között adhatta szülővárosa levéltárába.

A levél

„Igen Tisztelt Karmester úr!

Az Ön által kívánt zenei ösztöndíjakra vonatkozó »alapítványi okmány«, amelyet Haynald bíboros Ő eminenciája adományozni méltóztatott, nincs birtokomban. Annak csak a rendeltetései ismeretesek előttem, Ő eminenciája kegyes levélbeli közlése révén. Abban szó szerint az áll, hogy a folyamodók a tisztán katolikus egyházi zene előmozdítását és tovább fejlesztését Magyar Földön a kívánalmaknak megfelelően teljesítsék.

Ennek a célnak tökéletesen megfelel Bogisich tudományos és egyben gyakorlati műve, magyar nyelven ebben a műfajban az első, ami megjelent.

Fogadja Ön mélyen tisztelt Karmester úr legmélyebb tiszteletem nyilvánítását.

F. Liszt

Budapest 1880. február 24ikén. ”[5]

A rövid levél tartalma mögött igen sok érdekesség rejtőzik. Liszt Ferenc 1880-ban Káldy Gyulának, mint karmesternek (Kapellmeister) címezte levelét. Káldy ebben az időben (pontosan 1875-től 1882-ig) a budapesti Zenekedvelők Egyletének volt a karnagya, ezért a megszólítás: „Igen Tisztelt Karmester úr!”. Káldy Gyula egy korábban Lisztnek írt levelében érdeklődhetett a Haynald Lajos kalocsai érsek által létrehozott zenei alapítványról, annak alapító okmányáról. Erre válaszolta Liszt, hogy annak csak rendeltetéseit ismeri, azt is Haynald érsek leveléből.

Munkácsy Mihály festménye az idős Liszt Ferencről

Haynald Lajos (Szécsény, 1816. okt. 3.– Kalocsa, 1891. júl. 4.), aki 1867. június 4-én foglalta el kalocsai érseki székét, gyermekkorában zongorázni tanult, s ez meghatározó lehetett zenei ízlésének fejlődésére. Élete valamennyi helyszínén kereste a kapcsolatot a zenével, szívesen járt koncertekre, s ha tehette, az operába is ellátogatott, hosszú évekig elnöke volt a Filharmóniai Társaságnak. „Haynald és a zene kapcsolata mégis egy személyes ismeretségen, Liszt Ferenchez fűződő barátságában vált leginkább [megfoghatóvá] az utókor számára.”[6] Liszt Ferenc és Haynald Lajos, még mint erdélyi püspök találkozott először Liszt Ferenccel 1856. szeptember 1-jén, az esztergomi bazilika felszentelésének másnapján tartott ebéden, ahol egymás mellett ültek. Liszt előző nap maga vezényelte a bazilikában a felszentelésre írt miséjét. Az ebéd napján együtt utaztak Pestre és összebarátkoztak. Az első találkozást több követte. Amikor Haynald Rómában tartózkodott, Liszt sietve felkereste és ismerősként üdvözölte. Haynald római tartózkodása (1864–1867) alatt több alkalmuk volt találkozni, időnként együtt kirándultak. Ebben az időszakban mélyülhetett el barátságuk, s a korabeli társasági élet fórumain gyakran együtt mutatkoztak. 1867 után, Haynald kalocsai érseksége idején Liszt Ferenc több alkalommal is járt Kalocsán. 1870. szeptember 18-án koncertet adott az érseki palota nagytermében. 1874. április 15-én Haynald érsek hosszú távollét, országgyűlési és delegációs ülések után hozta magával Liszt Ferencet Kalocsára. Természetesen nem csak Kalocsán találkoztak. Az érsek sokat időzött Budapesten, ahol Liszt tiszteletére időnként vacsorákat is adott, és nyári külföldi utazásaikat, pihenésüket is szívesen egyeztették.[7]

Munkácsy Mihály festménye Haynald Lajos kalocsai érsekről

Liszt elégedetlen volt korának egyházzenei színvonalával. Az volt a szándéka, hogy megszabadítja az egyházzenét az akkoriban dívó édeskés szentimentalizmustól. Az „Über die zukünftige Kirchenmusik” (A jövő egyházzenéje) c. tanulmányában már 1834-ben is olyan egyházzenéről álmodott, amely „kolosszális léptékben egyesíti a színházat és az Egyházat” és számos egyházzenei művében igyekezett a világi zene valamennyi eszközét az egyház szolgálatába állítani.[8] Haynald Lajos itthon próbálta Liszt erőfeszítéseit támogatni. 1873 tavaszán – miután elfogadta Trefort Ágostonnak a zeneakadémia szervezésével kapcsolatos tanácskozásra való meghívását – megérett benne az elhatározás, hogy az egyházi zene támogatására alapítványt tesz. Május 25-én kétezer forintos alapítványt tett. Ebben úgy rendelkezett, hogy az összeg „évi kamatjai egy vagy több egyházi zeneszerzésben legjelesebben kitűnt intézeti tanonczoknak adassanak jutalomdíjul oly módon és fölosztással, mint azt a zeneakadémiai elüljáróság tekintve a kitűzött czélt legjobbnak és leghasznosabbnak ítélendi.”[9] Liszt – Káldyhoz írt levele szerint – pontosan nem ismerte az alapítvány szövegét, mivel arról csak Haynald leveléből értesült. (A zenei szakirodalom szerint Haynald Liszt Ferencet jelölte ki az egyházzenei alapítvány bíráló bizottságának elnökéül, így elsőként ő tehetett javaslatot a nyertesek személyére és műveire.) Káldyhoz írt levelében Liszt így összegezte az alapítványra pályázók feltételeit: „...a folyamodók a tisztán katolikus egyházi zene előmozdítását és tovább fejlesztését Magyar Földön a kívánalmaknak megfelelően teljesítsék.”

Liszt Ferenc érdeklődéssel kísérte a magyarországi zeneszerzők próbálkozásait az egyházi zene terén. Volkmann Róbert még 1857-ben elküldte neki két miséjét bírálatra. Liszt lelkesen hallgatta Beliczay Gyula miséjének előadását is a bécsi dominikánusoknál. Pártfogásába vette Hennig Alajos jezsuita szerzetest, a Kalocsai Főegyházmegyei Gimnázium énekkarának vezetőjét, aki különben Liszt unokatestvére volt. Liszt nagy érdeklődéssel kísérte az 1867-ben alapított Budai Egyházi Zeneegyesület tevékenységét, Regensburgból rendelt kottákkal támogatta őket. A zeneegyesület azonban néhány év múlva feloszlott.[10] Ennek az egyesületnek volt titkára az a Bogisich Mihály (1839–1919), akit Liszt a Káldy Gyulához írt – Kecskeméten őrzött – levélben említ, mint aki a Haynald-alapítvány kritériumának „tökéletesen megfelel”. „Bogisich tudományos és egyben gyakorlati műve, magyar nyelven ebben a műfajban az első, ami megjelent” – írja Liszt. Bogisich, aki a pesti Nemzeti Zenedében tanult énekelni, majd 1859–1863 között Bécsben végezte a teológiát, 1868-tól Pesten működött. A Liszt levél keletkezésekor a Nemzeti Zenede titkára (1876–1882), 1880-tól az MTA levelező tagja. 1878-ban megjelent „Melyik a valódi egyházi zene?”, 1879-ben „A gyermek szent fohászai, ima- és énekeskönyv”, ugyancsak 1879-ben jelent meg „A keresztény egyház ősi zenéje” c. munkája.[11] Ez utóbbi írását méltatta úgy Liszt, mint amely tudományos és egyben gyakorlati szempontból műfajában az elsőnek tekinthető. Lisztnek tehát döntő szerepe volt abban, hogy 1880-ban Bogisich elnyerte a Haynald-alapítvány ösztöndíját. A terjedelmes munkát Lisztnek szándékában állt Haynald által a pápának is bemutatni.[12] Bogisich az ösztöndíjat egy németországi utazásra fordította és élményeit „Egyházzenészeti jegyzeteim” címmel adta ki. (Egy példányát meleg hálával dedikálta Lisztnek.)

Liszt Ferencnek Káldy Gyulához írt levele sok érdekes zenetörténeti adatra rávilágított, csak az nem derült ki, Káldy miért érdeklődhetett a Haynald Lajos érsek által létesített egyházzenei alapítvány okirata felől. Ehhez azonban már egy más irányú kutatás vezethetne el bennünket. Levéltárunk nagy tisztelettel őrzi a zeneirodalom magyar klasszikusa egyetlen – birtokunkban lévő – levelét.

Irodalom

LAKATOS Andor
Haynald Lajos élete és kora (1816–1891). Biográfia. Doktori disszertáció, ELTE, BTK, Budapest, 2003. Kézirat. 2. 1. A zene szeretete, Haynald és Liszt Ferenc kapcsolata (264–269. o.)

PÉTERNÉ FEHÉR Mária–SZABÓ Tamás–SZÉKELYNÉ KŐRÖSI Ilona
Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, 1992.

TEMPERLEY, Nicholas–ABRAHAM, Gerald–SEARLE, Humphrey
Korai romantikusok, Chopin, Schumann és Liszt élete és művei. Budapest, 2010.

WATZATKA Ágnes
”Mutasson Magyarország jobb példát”. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum időszaki kiállítása. Muzsika, 2006. január, 49. évfolyam, 1. szám, (15. o.)

Jegyzetek