Múltbanéző 3. (4)

bkml

EGY DUNA-SZABÁLYOZÁSI TERVEZET

AZ 1860-AS ÉVEKBŐL

 

 

A Duna és mellékfolyóinak egységes szabályozása

 

Magyarország folyóinknak egységes tervek alapján történő szabályozása csak azután kezdődhetett meg, hogy 1815-ben I. Ferenc király támogatásával felállították a Vízépítési Igazgatóságot. Ekkor végezték el nagy körültekintéssel és pontossággal egész Magyarországra kiterjedően a hidrográfiai felméréseket és bocsátották a tervezőmérnökök rendelkezésre. A Vízépítési Igazgatóság először 1823–1830 között topográfiailag mérette fel Vásárhelyi Pállal a Duna völgyét Dévénytől egészen Péterváradig. A következő években ezt az adatfelvételt a török kormány hozzájárulásával Turnszeverinig kiterjesztették. 1831–1838 között végrehajtották a Duna és mellékfolyóira vonatkozó a hidrográfiai adatfelvételeket is. Ugyanezeket az adatokat az egész Tisza völgyére vonatkozólag 1830–1844 között vették fel Máramarosszigettől a torkolatig. Ezzel megvetették az alapjait a későbbi egységes és rendszeres tervezéseknek, valamint az ezek alapján végrehajtható összefüggő folyószabályozásoknak.[1]

Az 1838-ban Pestet és Budát elárasztó árvíz hatására a közvélemény a magyarországi folyók szabályozásának megindítását követelte. Erre reagált az országgyűlés, amikor megalkotta az 1840. évi IV. törvényt, amely a szükséges teendők megállapítására és megfelelő javaslattétel céljából egy országos bizottság szervezését rendelte el.[2] Ez az országos bizottság hosszú ideig tárgyalta a hatáskörébe utalt kérdéseket. 1842-ben megvitatta a Vízépítési Igazgatóságnak a Duna szabályozására vonatkozó jelentését, valamint a Helytartótanács által ez ügyben fölvetett kérdésekre Vásárhelyi Pál által adott válaszokat. A tárgyalások során kialakult egy fontos irányelv a későbbi szabályozási munkálatok finanszírozására vonatkozóan. A vízrendezési munkálatok során felmerülő kiadásokat úgy osszák meg, hogy a hajózás érdekében történő, valamint a jégtorlódások elkerülését célzó mederrendezési munkálatok költségeit fedezze az állam, míg az ármentesítés költségeit annak az érdekeltségnek kell viselnie, amely abból hasznot húz. Ez az elv később mind a Duna mind a Tisza szabályozási munkálataikor általános érvényű maradt.[3] Folyóink szabályozására vonatkozó későbbi törvényeinket is ennek figyelembevételével fogalmazták meg. E tárgyalások eredményeit tartalmazó jelentését a bizottság 1844-ben terjesztette az országgyűlés elé. Az országgyűlés azonban a javasolt munkálatokat a nagy költségekre való tekintettel nem támogatta, ezért nem hozott határozatot az ügyben. Ennek következtében a Duna átfogó szabályozásának az ügye hosszú időre lekerült a napirendről. A szabadságharc, illetve az azt követő zavaros belpolitikai viszonyok megakasztották a további tevékenységet, egészen 1870-ig nem került sor átfogó szabályozási munkára a Duna mentén.[4]

 

A bajai Duna-szakasz és a kikötő

 

A bajai kikötő és dunai átkelőhely a középkortól ismert volt, de jelentőségére csak az Oszmán Birodalom ellen folytatott felszabadító háború alatt hívták fel a figyelmet. 1687-ben a törökök felett Nagyharsány-hegy mellett győzelmet arató Lotharingiai Károly[5] a hadserege számára Baját jelölte meg logisztikai központnak. Marsigli[6] tábornok itt építette fel a dunai hidat, melyen keresztül a császári csapatok megszállták a Duna–Tisza közét és a Tiszántúlt. A tábornok katonai felmérései szerint Bajának mind katonai, mind kereskedelmi szempontból fokozott figyelmet érdemes szentelni.[7] A tábornok kereskedelemre vonatkozó jóslatai beváltak, a XVIII. században Baja dunai kikötőjének köszönhetően lendületes fejlődésnek indult, híres kereskedőváros lett. A fejlődés lendülete a XIX. század első felében megtört, a kikötő forgalma stagnált, majd lassan visszaesett. A város hanyatlását nem lehetett egyértelműen a Duna szabályozatlanságával, a gazdasági szerkezet megváltozásával, a kereskedelmi utak áthelyeződésével, vagy a várost elpusztító 1840-es tűzvésszel magyarázni; a hanyatlás valószínűleg e tényezők összeadódásából következett.

A Duna egységes szabályozására csak a dualizmus alatt került sor, de már korábban is találhatunk példákat helyi érdekeket szolgáló vízrendezési munkálatokra. A Baja–Bezdán szakasz a folyó egyik legnehezebben hajózható része volt. A Duna sodrása itt lelassult, számtalan ágra oszlott és a folyamatosan változó homokzátonyos meder veszélyessé tette a térségben a hajózást. A korabeli hajósok beszámolói és történetei szerint a Baja–Bezdán szakasz a pokol, a Bezdán–Vaskapu szakasz a purgatórium volt. Az egykor virágzó kereskedelem hanyatlását a bajaiak is érezték, ezért támogatták a Duna térségi szabályozására irányuló helyi kezdeményezéseket.

A köztudatban élő bajai Duna-szakasz az 1850-es években valójában nem a város tulajdonát képezte. A Baja mellett elterülő hatalmas ártéri erdő és a Duna-part a kalocsai érsek tulajdonában volt. Az érsekség területileg legnagyobb uradalma ekkor a bajaszentistváni, melynek jelentős részét a partszakasz és a gemenci erdő tette ki. A terület közigazgatásilag Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez, azon belül a kalocsai járáshoz tartozott, ezért építési ügyekben a kalocsai főszolgabíró járt el hatóságként. Az árvíz-menetesítésben érdekelt környékbeli települések saját szervezetbe tömörültek, ez volt az 1838-ban létrehozott Sárközi Ármentesítő Társulat.[8]

 

A szabályozási tervezet

 

A Baja feletti Duna-szakasz szabályozásakor az elsődleges feladat az ármentesítés volt. A jobb parton elterülő Sárközben a Duna mellett a Sió és a Sárvíz is fenyegette az ott lakókat. 1854-ben a Sió és a Sárvíz felesleges vizeit elvezető dunai csatorna elkészült,[9] így a következő feladat a dunai árvizek elleni védművek felhúzása lett. 1860-ban környékben legnagyobb birtokkal rendelkező, így az ármentesítésben leginkább érdekelt kalocsai érsekségtől indult a kezdeményezés az Ordastól Bajáig tartó védőgát kiépítésére.

bkml

A térképen a pirossal behúzott tervezett töltésvonal Baját érintő része látható. (MNL BKML IV. 1105/b. Baja Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok (a továbbiakban: IV. 1105/b.). 154/1860.)

A tervezett árvízvédelmi töltés elsősorban Szentjánost és Istvánmegyét védte volna a dunai árvizektől. Baja és Szentjános között már ekkor is kiépített közút volt, mert a dunai személyszállító hajók csak Szentjánosnál álltak meg. A bajai kikötő ekkor közvetlenül a város főtere mellett helyezkedett el a Sugovica partján. A Sugovica torkolatát viszont folyamatosan kotorni kellett, hogy a nagyobb teherszállító hajók – 2000 tonnásak – közlekedni tudjanak rajta, de alacsony vízálláskor még így sem ment mindig zökkenőmentesen a manőverezés.[10] A személyszállító gőzhajókat így – a biztonság kedvéért – külön erre a célra kiépített dunai kikötőnél fogadták. A Szentjános és Baja közötti posványos területen a bajai téglaégetők dolgoztak.[11] A városi építkezésekhez szükséges agyagot innen termelték ki, és helyben égették ki téglává. A téglaégetők a tervezett töltéstől a munkalehetőségeik jelentős javulását várták. A kalocsai szolgabíró hivatalos levélben 1860. szeptember 2-án kereste meg a bajai polgármestert és a törvényhatósági bizottságot.

Kalocsai cs. K. szolgabírói hivataltól

Tekintetes Polgármesteri hivatal!

A sárközi községek által ezen a vidéknek a tavaszi és nyári zöldárvizek elleni megvédésére oly védtöltés építését tervezik, mely által a felső dunabalparti védgátak Ordastól kezdve a baja-istvánmegye-sz.istváni határösszeszögeléseig kiegészittetnének; minthogy pedig Baja város érdekének előmozdítására szolgálna ha a tervezett, s a mellékelt szénrajz szerint az érintett határösszeszögelésig kiépítendő, s a csikoszó fokon egy rendszeres zsilippel ellátandó védgát a bajai raktár környékének vízmentes határán keresztül a Sz. János előtti töltéssel összekapcsoltatnék: annálfogva tisztelettel kérem fel a Tekintetes polgármesteri hivatalt, hogy a mennyiben ezen czél az említett terület magas fekvésénél fogva különben is igen csekély költséggel vagy munkával kivihető volna: annak Baja város hatósága általi létesítésén eszközölni, s az ez iránt tartandó tárgyalás eredményéről, mennyiben lehetséges lenne f. hó 14 ik napjáig értesíteni sziveskedjék. Kalocsán 1860 évi september hó 2án[12]

Baja városa örömmel fogadta a megkeresést, valójában a tervezett töltésből a városnak több szempontból is haszna származott, de csak minimális anyagi ráfordítást igényelt a beruházás. A polgármester és a városi közgyűlés támogatóan nyilatkozott a tervről és a rendeletet alkotott az építkezéshez szükséges források biztosítására. A negatív felszólalás a Mérnöki Hivataltól érkezett. A Folyammérnöki Hivatal és a Mérnöki Hivatal pontosan ismerte a bajai Duna-szakasz hidrográfiai adatait. Nem tartották szerencsésnek a Duna folyását felgyorsítani a város feletti szakaszon úgy, hogy nem biztosítanak elegendő árteret. Árvizek alkalmával a gyorsan érkező nagy víztömeg a Baja környékén lévő holtágakban terült volna szét, amely kritikussá tehette az árvizek elleni védekezést a városban.[13] A Folyammérnöki Hivatal a hidrográfiai adatok alapján számításokat végzett a vízrendezés következtében fellépő árvízvédelmi kockázatokról. Az eredményeket az országos központnak továbbították. A Baja alatti kanyargós Duna-szakaszon jelentősen lelassult a folyó, így az árvizek elleni védekezés, különösen jeges ár esetén komoly problémákat vetett fel. A városi közgyűlés a szempontokat részletesen elemző határozatot – előnyöket és hátrányokat egyaránt – 1860. október 6-án fogalmazta meg és továbbította az illetékeseknek.[14]

 

A terv utóélete

 

A hivatalos bajai levél után a tervezet eltűnt a süllyesztőben. Semmiféle irat nem maradt fenn arról, hogy miért nem építették meg a tervezett árvízvédelmi töltést. Az 1860-as évek első felében a Habsburg Birodalom nehéz gazdasági helyzetben volt, azaz állami támogatást nem adhatott egy ilyen építkezéshez. A sárközi falvak és a kalocsai érsekség kihátrálása a tervezetből azonban érthetetlen, nekik elemi biztonsági érdekük lett volna a vízrendezés minél korábbi végrehajtása a térségben. Valószínűleg a Baja alatti szakasz problémás árvízvédelmi helyzete miatt döntöttek úgy, hogy elállnak az építkezéstől.

A kalocsai érsek és a Sárközi Ármentesítő Társulat 1860-as tervezete csak egy gyorsan feledhető epizód a magyarországi vízrendezés történetében, de több tanulsággal is szolgált – szolgálhatott – a későbbi építkezésekhez. A Duna szabályozása égető szükséglet lett az 1800-as évek második felére. Több helyi kezdeményezés is volt, tényleges eredményeket azonban csak egy átfogó, az egész Dunára kiterjedő szabályozási tervezettel lehetett elérni, amihez állami tervezésre, irányításra és forrásokra volt szükség. Erre Magyarországon csak a kiegyezés után, az 1870-es évek első felében kerülhetett sor.

 

Irodalom


FEJÉR László (szerk.)
Vizeink krónikája. A magyar vízgazdálkodás története. Budapest. 2001.

KAPOSI Zoltán
Magyarország gazdaságtörténete 1700–2000. Budapest–Pécs. 2002.

KISARI BALLA György
Marsigli tábornok térképei. Budapest. 2005.

KISS Z. Géza
A török alóli felszabadulástól az első világháború végéig. In: Baja története a kezdetektől 1944-ig. Szerk.: Kőhegyi Mihály. 200–278. o. Budapest. 1989.

POGONYI György
Egyéb folyami és a téli kikötők. In: Technikai fejlődésünk története 1867–1927. Szerk.: Guóthfalvy Dorner Zoltán [et al.]. 201–205. o. Budapest. 1929.

SCHLICK Emil
A Duna és mellékfolyóinak szabályozása. In: Technikai fejlődésünk története 1867–1927. Szerk.: Guóthfalvy Dorner Zoltán [et al.]. Budapest. 1929.

 

Jegyzetek


[1] Schlick Emil, 1929. 130. és 133. o.

[2] 1840. évi IV. törvénycikk a Duna s egyéb folyamok szabályozásáról. L.: Ezer év törvényei. Internet: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3m=5200 (2011. 04. 21.)

[3] 1860. június 16-án I. Ferenc József uralkodói rendeletben erősítette meg.

[4] Schlick Emil, 1929. 134. o.

[5] V. Károly Lipót (1643–1690), lotharingiai herceg, tábornagy. 1683–88 között a Szent Liga magyarországi hadműveleteinek főparancsnoka.

[6] Marsigli, Luigi Ferdinando (1658–1730), gróf, polihisztor. Bolognában kitűnő nevelést kapott, majd a császári hadseregben tábornoki rangig emelkedett. Parancsnoki beosztásban elsősorban logisztikai feladatokat látott el. 1704-ben lefokozták, innentől a tudományos munkának szentelte életét. Magyarországon is többször megfordult, ekkor térképészeti, régészeti, geológiai és néprajzi kutatásokat végzett. Erről lásd: KISARI BALLA György, 2005. 24–242. o.

[7] Kisari BALLA György, 2005. 60. o.

[8] MNL BKML IV. 1416. Baja Város Mérnöki Hivatalának iratai. 91. doboz, ksz. 4111. Pestvármegyei Sárközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat közgyűlési jegyzőkönyvei 1929–1942. A 158/1936. számú jegyzőkönyvben (kelt. 1936. április 29.) vízrendezési munkálatokkal foglalkoznak, itt említik meg az 1838-as évet alapítási időpontként. Természetesen a társulat neve többször is változott, változhatott.

[9] FEJÉR László (szerk.), 2001. 99. o.

[10] POGONYI György, 1929. 203. o.

[11] A bajai téglaégetőket több helyen is említik a források. A dualizmus korában Baján 2–10 család foglalkozott téglaégetéssel, azaz nem egy komoly iparágról volt szó, inkább csak a helyi igényeket elégítette ki.

[12] MNL BKML IV. 1105/b. 154/1860.

[13] MNL BKML IV. 1105/b. 154/1860.

[14] MNL BKML IV. 1105/b. 154/1860.