Múltbanéző 3. (11)

AMIRŐL AZ ANYAKÖNYVEK MESÉLNEK

A kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház híveinek életfordulóit nyomon követő dokumentumok bemutatása

A török dúlás után lakatlan Alföld tudatos benépesítésének köszönheti a mai Kiskunfélegyháza is újratelepítését. A XVIII. század közepén többségében római katolikus vallású jászok érkeztek az elhagyott kun pusztákra. Az egyház közösségszervező és összetartozást erősítő szerepet is vállalt annak érdekében, hogy gyökeret eresszen az otthonra talált népesség. A kiváltságaikhoz erősen ragaszkodó katolikus kiskunságiak nehezen fogadtak maguk közé jöttmenteket, így a más felekezetűeket is. A XIX. század elején már néhány protestáns is megtelepedhetett a városban, majd a század közepén a vasút és a katonaság révén, 1876-ban pedig a Csongrádról áthelyezett tanítóképző tanári karával érkezett jelentősebb számú református és evangélikus Kiskunfélegyházára.

A helybeli állami tanítóképző intézet zenetermében tartotta meg alakuló közgyűlését a kiskunfélegyházi református és evangélikus egyesült protestáns gyülekezet Czelder Márton kecskeméti lelkész elnökletével 1884. december 26-án. Eme első jegyzőkönyv tanúsága szerint közös akarattal összejöttek, hogy hitük fenntartása és védelme céljából egyházközösségé alakuljanak.[1] Tíz év elteltével a református és az evangélikus hívek kimondták, hogy egyesült egyházat kívánnak létrehozni. A tanítóképző zenetermében Mészáros János kecskeméti református elnökletével és Szász Károly a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének jóváhagyásával megalakult az egyházközség.

Ezt követően az imaház építésére fordították figyelmüket, amely végül 1907 tavaszán felépült. A felszentelési ünnepséget 1907. június 30-án tartották fényes külsőségek között. A fő törekvése a kecskeméti anyaegyház filiáléjaként működő gyülekezetnek a teljes önállóság volt. 1908. január 1-jétől ez is valóra vált, és a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház önálló anyaegyházként működött. Ettől kezdve már rendes lelkésze volt a gyülekezetnek, aki államsegélyben részesült (kongua). Megállapították emellett az egyházi szolgáltatások díjait, a stolérákat – stóladíjat amelyet az egyháztagoktól szedtek, valamint az anyaegyháznak saját pecsétje és anyakönyvei lettek.

A gyülekezet történetének kutatása, múltjának teljes feltárása a református templom felépítésének centenáriumi évfordulója kapcsán indult el. 2007-ben készült el a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház történetét bemutató kézirat.[2] A hiánypótló kutatás igyekezett feltárni e kis gyülekezet megszületésének és megtartásának küzdelmét. A kiskunfélegyházi helytörténeti kutatás eddig kevés figyelmet szentelt a helyi protestáns egyház múltjának, amely azzal is magyarázható, hogy a többségében római katolikus vallású városnak csak alig 1%-át teszi ki a protestáns hívők száma.

A múltat kutatva került a kezembe Tóth János kántortanító kéziratos előadása 1938-ból[3], majd Selmeczi Árpád lelkész, szintén kéziratban maradt gyülekezettörténeti összefoglalója 1968-ból.[4] A templom fennállásának 90. évfordulóján Fekete János Kiskunfélegyháza tudós és jeles helytörténésze írt egy rövid ismertetőt a helyi újságban.[5] Urbán Miklósné Kiskunfélegyháza nevezetes épületei között szintén ismertette a protestáns templom történetét 2005-ben.[6] Damásdi Dénesné ugyanebben az esztendőben jelentette meg párjának, Damásdi Dénes református lelkipásztornak tíz év szolgálatát bemutató kiadványát, akinek a kiskunfélegyházi gyülekezet első, de egyben utolsó helyszíne is volt áldozatos szolgálatának.[7] E négy visszatekintés – kiegészítve saját kutatásaimmal – alapul szolgált az egyházközösség történetének, életének megírásához. A majd 130 év sok viszontagsága is az épülést és a gyarapodást szolgálta mind a lelkekben, mind anyagiakban. A békességet szomjúhozták, és azon munkálkodtak, hogy Isten szeretete eljusson mindenki szívébe.

A gyülekezet és a templom történetét kutatva betekintést nyertem az egyházközség anyakönyveibe is. Száz esztendő emberi életfordulóinak adatai sok esetben csak statisztikai adatok. Reméltem, hogy az itt talált bejegyzések megmutatják, hogy e kis létszámú és gyorsan cserélődő közösség hogyan változott. Honnan érkeztek, itt-tartó erő volt-e a házasság, a gyermekáldás, valamint nyomon lehet-e követni egy-egy család több generációjának sorsfordulóit. Az anyakönyvek tehát meséltek egy alföldi mezőváros kis protestáns gyülekezetének híveiről.

Az ember életének sorsfordító eseményeit dokumentálják a hivatalosan vezetett anyakönyvek, a matriculák, lajstromok, amelyek a születés, a házasságkötés és az életút befejezésének adatait rögzítik. Az egyház kötelessége volt a születendő gyermek megkeresztelése, a házasulandók frigyének hitelesítése és az elhunyt temetésének celebrálása. A házasultak és a kereszteltek lajstromának vezetését, anyakönyvezését a katolikus egyház a tridenti zsinaton határozta el 1563-ban, majd 1614-től pápai rendelkezésre a halottakról készített listák vezetését is előírták. Magyarországon először a nagyszombati zsinat határozott az anyakönyvezésről 1614-ben. A protestáns egyházakban mintegy száz esztendővel később indult az anyakönyvek vezetése.[8]

A Dunamelléki Református Egyházkerületbe tartozó kecskeméti egyházközség anyakönyveit 1721-től kezdték vezetni. Az 1884-ben, Czedler Márton kecskeméti lelkész elnökletével megalakuló kiskunfélegyházi református gyülekezet még húsz esztendeig az egyházmegye központjának szárnyai alatt működött. 1894-ben a helyi református és evangélikus hívek egyesült protestáns egyház megalapítására kaptak engedélyt a püspöktől, amely a kecskeméti anyaegyház filiáléja, fiókegyháza lett. Ez azt is jelentette, hogy a Kiskunfélegyházán élő protestáns hívek életében történő sorsfordító események anyakönyvezése Kecskeméten történt.

Az önállóságra való törekvés a kezdetektől érezhető volt a Félegyházán élő református és evangélikus híveknél. Céljukat 1908-ban elérték, a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház önálló anyaegyházzá vált, ezáltal saját rendes lelkésze, pecsétje és anyakönyve lett hivatalosan is.

Kiskunfélegyházán ennek ellenére csak 1906-tól vezették az anyakönyveket. Makay Sándor helyettes lelkész a debreceni Hegedűs és Sándor Könyv- és Papírkereskedésétől beszerzett hivatalos anyakönyvet a következő bejegyzéssel nyitotta meg:

„Isten kegyelméből!

Ezen anyakönyv megkezdetett az 1906-ik esztendőben, amikor is az egyház presbitériuma a következő tagokból állott:

Makay Sándor h. lelkész
Szőke Antal főgondnok
Gaál Imre egyh. Jegyző
Dr. Róth Zsigmond
Kneffel Ede
Pályi Gyula
Lédeczi András
Tóth József
Körösy Gyula presbiter.

A kegyelemnek Isten adjon e kis egyháznak kötelességtudó presbitereket, buzgó egyháztagokat, lelkiismeretes vezetőket, hogy így minden időben, minden körülmények között megállhasson egyházunk.

Kiskunfélegyháza 1906. jan. 1.

Makay Sándor hitoktató lelkész”

Makay Sándor az anyakönyv első részébe a Szülötteket és megkeresztelteket jegyezte be, ezután az Elhaltak anyakönyve következett, majd a Házassági anyakönyv, legvégén a Konfirmáltak dokumentálására volt lehetősége. Az egy könyvben lévő négy anyakönyvi bejegyzésre szolgáló lapok nincsenek számozva. Ha megnézzük a kereszteltek lajstromát, az első bejegyzés 1906. február 18-án Sándor nevű fiúgyermek születéséről és kereszteléséről szól, aki Makay Sándor református lelkész és Györgyi Lujza gyermeke volt. Nem véletlen tehát, hogy az itt szolgáló helyettes lelkész megkezdte az anyakönyvek vezetését.

A két esztendő alatt 23 gyermeket keresztelt meg, 6 ifjú párra adta áldását, és 11 elhunytat búcsúztatott el. Ezután az anyakönyvi bejegyzések megszakadtak, mert az anyaegyház 1908-ban új könyvek beszerzésével bízta meg a gondnokot, hiszen csak ettől az évtől vezethettek önálló anyakönyveket.

A hivatalosan és idő szerint megkezdett anyakönyveket az első rendes lelkész, dr. Hetéssy Kálmán hitelesítette. Az egyesült protestáns egyház szerződése szerint Szeberényi Lajos evangélikus főesperes 1908-ban, az anyaegyházzá alakuláskor megadta az anyakönyvezési jogot az evangélikus egyház részéről is, és felhatalmazta a gyülekezet lelkészét, hogy a szórványban élő evangélikus híveket teljesen saját híveinek tekintse, és lelki gondozásban részesítse.

A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház anyakönyvei 1906–2006

A száz esztendő alatt majd három anyakönyv telt meg a Félegyházán élő protestáns hívek adataival. Az első könyvbe, amelybe Makay Sándor lelkész az 1906–1907. év adatait írta be, 1941-ig üresen maradt. Az 1908-ban hitelesített új anyakönyvet 1940-ig vezették, majd miután betelt, Kovács Ferenc lelkész az első könyvben folytatta tovább a bejegyzéseket. A megkereszteltek nyilvántartása 2006-ig, a halottak anyakönyve 1963-ig, a házasultak bejegyzései 1961-ig, a konfirmáltak számbavétele 1949-től 2009-ig található e könyvben. A harmadik anyakönyvet Páll László lelkész nyitotta, az 1961. évtől a házasságot kötöttek számára, míg 1963-tól az elhunytak és a református szertartás szerint helyben eltemetett hívek nyilvántartására. Mindkettő a mai napig használatos.

A bemutatott időszak száz esztendő adatait öleli fel, 1906–2006 között. A három anyakönyvben összesen 3041 bejegyzés található a vizsgált egy évszázadban.

Az anyakönyvezés egységes alapelveit és kötelező jellegét az 1894. évi 33. törvény határozta meg, amely bevezette többek között a polgári házasságkötést is. Az egyházi anyakönyvek vezetése továbbra is megmaradt, hiszen a hozzájuk tartozó hívek megszületett gyermekeiket megkeresztelték, házasságkötésüket a templomban szentesítették és halottaikat pap által temettették el. E törvény hatására az egyházi anyakönyvek is egységesebbek lettek és a teljes adatfelvételre törekedtek. A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház anyakönyvi adatait formanyomtatványként megvásárolt könyvben írták már 1906-tól.

Kiskunfélegyházán a református és az evangélikus hívek száma elenyésző a nagyszámú római katolikus egyház hívei mellett. A megalakulástól eltelt 120 esztendő alatt mégis sikerült megmaradni, gyarapodni. Az egyháztörténet azonban rávilágított arra is, hogy a gyülekezet összetétele néhány család, oszlopos tag kivételével folyamatosan változott. Az anyakönyvek áttekintése azt a célt is szolgálta, hogy bemutassa azt a közösséget, amely a félegyházi protestáns egyházhoz tartozott, valamint a házasságkötések és a gyermekek megkeresztelése, majd konfirmálása révén a helyben maradást is igazolta. Felvetődik a kérdés, hogy a családok életútjának fontos sorsfordító eseményei mennyire kötődtek e településhez, volt-e, van-e megtartó ereje a városnak és az egyházhoz kötődő közösségnek.

Az 1906-tól vezetett anyakönyvek a bejegyzések sorrendjében kerülnek bemutatásra, és 2006-ig követik nyomon az egyházközség tagjainak életéhez fűződő fontos eseményeket.

Szülöttek és megkereszteltek anyakönyve

A száz esztendő alatt a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház lelkészei 1158 főt, többségében gyermeket kereszteltek meg. Az anyakönyv rovatai szerint a következő adatokat kellett a lelkésznek rögzítenie:

Folyó évben a sorszáma, a születés és a keresztelés éve, napja, a szülött neve – külön rovatban a fiúé és a leányé, majd a neme, törvényes vagy törvénytelen-e a gyermek, a szülők neve, születési helye, vallása és polgári állása, lakóhelye utca, házszámmal. Ezt követően jegyezték fel a keresztszülők adatait, neveiket, foglalkozásukat és lakóhelyüket. Az anyakönyvbe bekerült a szülésznő és a keresztelő lelkész neve is, valamint a „netaláni elhalálozás ideje”. A legutolsó rovatba egyéb megjegyzéséket írhatott a lelkész. A törvényes és törvénytelen kategória az 1953-as évtől megszűnt, már nem kellett e kellemetlen és megbélyegző bejegyzést megtennie a dokumentáló egyházi személynek. A megkereszteltek közül itt 47 esetben írták be, hogy hajadon anyától, vagy házasságon kívül született a gyermek.

Az évek során itt szolgáló lelkészek többsége pontosan vezette a könyveket, a teljes körű adatolása azonban az idők folyamán nem volt egységes.

A születés és a keresztelés dátuma között egy-két hét, vagy hónap is eltelt. Néhány esetben a szülők a legkisebb gyermekük születését követően nemcsak a kicsit, hanem az idősebb testvéreket együtt kereszteltették meg.

A gyermekek névadási gyakorlata tükrözi a protestáns hagyományokat, valamint a vegyes, elsősorban protestáns és katolikus házasságkötésből adódóan a római katolikus szokásokat. A gyermekek alig több mint fele egy keresztnevet kapott, amíg a másik résznél a többség kettő, elvétve három és egy lány esetében négy keresztnév is bekerült az anyakönyvbe. A választott neveknél megfigyelhető a családi hagyomány, hiszen a gyermekek majdnem fele szülei keresztnevét kapta örökül. A többnevű utódok felénél is az egyik név az apa, vagy az anya keresztneve volt. A névadásnál megfigyelhető még a protestánsokra jellemző bibliai nevek gyakori előfordulása, de az újdonságok, újítások sem álltak messze tőlük.

A kiskunfélegyházi református anyakönyvbe bejegyzett keresztelt fiúk névadási szokásának jellemzői:

A száz esztendő alatt 92 különböző férfinév került beírásra, ebből 35 név csak egyszer fordult elő. A legnépszerűbb nevek sorrendje: Sándor, József, László, István, János, Lajos, Ferenc, Imre, Zoltán, Béla, Attila, Gyula, Tibor, Pál, Péter, András, Antal, Károly, Mihály és Miklós.

A Sándor név hetvenszer található az anyakönyvben, egyrészt az egy keresztnevű gyermekeknél, másrészt a többnevű gyermek egyik neveként, amely mint az apa nevét vitte tovább. Az ismert és kedvelt magyar keresztnevek névadási szokásában megfigyelhető itt a kiskunfélegyházi protestánsok anyakönyvében, hogy míg e nevek a XX. század első felében milyen népszerűek, sőt az 1930-évektől az 1950-es évek végéig különösen gyakoriak, azután az 1960-as évektől szinte teljesen eltűnnek a XXI. század elejére. Az 1980-as évek közepétől már csak egy-egy gyermek kapta a Sándor, József, János, Ferenc, Antal, Károly, Imre nevet, míg a László, Lajos, Gyula, Mihály, Miklós név már nem szerepelt a választott nevek között. Helyettük kedvelt lettek az Ákos, Balázs, Bence, Gábor, Gergely, Norbert, Zsolt nevek.

A lányok névválasztásánál hasonló változások figyelhetők meg. A száz esztendő alatt 78 különböző női név került bejegyzésre, ebből 40 név csak egyszer fordult elő. A legkedveltebb női nevek: Erzsébet, Mária, Ilona, Margit, Éva, Judit, Zsuzsanna, Julianna, Terézia, Katalin, Eszter, Irén, Klára, Magdolna, Anna, Márta, Rozália, Gizella, Piroska, Ibolya.

Hasonlóan a férfi nevekhez az egynevű lányok 22%-a kapta édesanyja nevét, míg a több keresztnevet viselők 44%-a egyik nevében anyja nevét vitte tovább a század első felében. Emellett a névadási szokások változása is ugyanúgy mutatkozik, mint a férfiaknál, hiszen a tradicionális magyar női nevek gyakorisága látható a század első felében, majd felfutása az 1930-as évektől az 1950-es évekig, és drasztikus csökkenése az 1960-as évektől. A XX. század második felében, az 1970-es évektől, már nincs Erzsébet, Mária, Ilona, Julianna, Margit, Terézia, Irén, Magdolna és Klára sem a keresztelt lánygyermekek között. Kedvelt név lett viszont az Ágnes, Andrea, Borbála, Etelka, Erika, Edit, Gabriella, Gyöngyi, Ildikó, Krisztina, Marianna, Melinda, Sára és a Zsófia.

1955-ig még a három keresztnév is fellelhető, de ezt követően már sem a fiúknál, sem a lányoknál nem jellemző, és egyre ritkább az is, hogy a gyermek szülei keresztnevét vigye tovább.

A szülők bejegyzésénél fontos volt a vallás, a foglalkozás és a lakóhely leírása. A kiskunfélegyházi protestáns anyakönyv adatai szerint a bejegyzett szülők vallása nagyon változatos képet mutat. A megkeresztelt gyermekeknek csak egyharmada született protestáns családba, ahol az anya és az apa egyformán református, vagy evangélikus volt. A szülők többsége vegyes házasságban élt vallása szerint, és szinte egyenlő arányban mutatható ki a protestáns, nagyrészt református férfi és katolikus nő, vagy katolikus férfi és protestáns, nagyrészt református nő száma. A református anyakönyvbe bevezetett gyermekek így a protestáns hitet követték, ezt néhány esetben a lelkész meg is jegyezte. Ezen felül előfordult görög katolikus és izraelita vallású szülők gyermekének neve is. A XX. század második felében gyakoribbá vált a katolikus párok megjelenése, akik gyermeküket itt keresztelték meg.

A bejegyzett foglalkozásoknál, elsősorban a férfiakra jellemző. A nők ilyen téren való bejegyzése az 1940-as évektől kezdődik csak, addig is, ha leírta a lelkész az anya foglalkozását, csak annyit jegyzett le, hogy háztartásbeli. A férfiak többsége hivatalnok, tisztviselő, tanár, iparos, de gyakran szerepelt katonatiszt és vasúti alkalmazott is. Elvétve jelenik meg a gazdálkodó vagy a földműves kifejezés. Az 1950-es évektől a férfiak foglalkozása megváltozik, egyre több a fizikai dolgozó, gyári munkás, termelőszövetkezetben dolgozó. A nők munkába állásának időszaka tükröződik az anyakönyvekben is, hiszen a háztartásbeli mellett már olvasható a bolti eladó, a kereskedő, a fodrász, a kertész, a tsz-tag megjelölés is. Az 1990-es évektől már nincs foglalkozási kategória, mind az anyák, mind az apák dolgoznak, és nagyon széles skálán mozog a beírt munkakörök lehetősége.

A szülők lakóhelyének megjelölése mutatja, hogy a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház mekkora vonzáskörzettel bírt. A keresztelt gyermekeknek csak 37%-a volt helybeli, tehát félegyházi lakos. A protestáns hívek többsége a környező településeken élt, de életük fontos ünnepei az anyaegyházukhoz kötődtek, így gyermekük megkeresztelése is. Az anyakönyvbe bejegyzett lakóhelyek a következők voltak: Gátér, Alpár, Tiszaújfalu, Pálmonostora, Jászszentlászló, Kiskunmajsa. Néhány esetben az elszármazottak szülővárosukba hozták vissza megkeresztelni a gyermeküket, így Budapest, Szeged, Kecskemét is megjelenik a szülők lakóhelyének rovatában.

Az anyakönyvek következő bejegyzése a keresztszülők neveit tartalmazta. A gyermeket két keresztszülő kísérte a templomba a szertartásra, elsősorban a szülők testvérei, közeli rokonai.

A keresztelt gyermek adatainál bejegyezték a szülésznő nevét is az anyakönyvbe. 1906–1957 között 64 szülésznő neve szerepelt a könyvben. A lelkész azonban nem minden esetben jegyezte le a szülést levezető asszony nevét, a hiányzó adatot valószínűleg a szülők nem adták meg. A szülésznők többsége férjezett vagy özvegyasszony volt, egynegyedüket lánynevükön jegyezték be a nagy könyvbe. Néhányuk nevénél feltüntették a települést is, tehát Bugac, Gátér, Alpár, Pálmonostora, Fülöpjakab, Szentkút, Csanytelek, ahol működtek. 1941-ben írta először a lelkész, hogy a gyermek szülőotthonban született, de szomorú a hír, hiszen a kislány koraszülött volt és nem érte meg a keresztelést sem.

1953-ban már a 23 keresztelt gyermekből 19 szülőotthonban jött a világra, ez a számarány a következő években is megmaradt. 1954-től pedig az anyakönyvben nem szerepelt már olyan rovat, amelyben fel kellett volna tüntetni a szülésznő nevét. Ebben az évben a lelkész még a jegyzetek rovatba beírta, hogy a 29 gyermekből 26 szülőotthonban, 3 pedig otthon született, de ezt követően 1961-től már ilyen bejegyzés sem található a reformátusok anyakönyvében.

A Jegyzetek rovat a legtöbb keresztelt esetében üres, néhány kivétel azonban adódott, például, ha a gyermek meghalt, vagy a vallási hovatartozását rögzítették. Kovács Ferenc lelkész a polgári anyakönyv adataival kiegészítette az egyházi anyakönyv hiányait, Hatvani Lajos és Páll László lelkészek e rovatba írták, hogy a keresztelt hányadik gyermekként jött a világra a családban.

Házassági anyakönyv 1906-2006.

A bölcsőtől a sírig tartó életútnak három meghatározó állomása van, a születés, a párválasztás – házasság és a halál – az életút lezárása. A párválasztás és a házasság a férfi és a nő életének beteljesülése, az emberi élet csúcspontjának számít. A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház házassági anyakönyvét is 1906-ban nyitotta meg Makay Sándor lelkész, ekkor négy pár kötötte össze életét és kért frigyére egyházi áldást. Ezt követően a félegyházi református templomban a száz esztendő alatt még négyszáz pár kötött házasságot.

A vizsgált időszakban 8 olyan esztendő volt, amikor nem történt esketés – 1912., 1916., 1976., 1983., 1985., 1986., 1989. és 1997. évben. Átlagosan 3–6 esküvő volt egy évben, de természetesen több év is adódott, amikor csak egy pár jelent meg a lelkész előtt. Volt olyan is, amikor 10 jegyes mondta el a fogadalmat. A polgári házasságkötés kötelezővé tételével, 1895-től a református egyházban a megkötött házasságra áldást mondtak. A kiskunfélegyházi polgári anyakönyv adatai is mutatják, hogy a kiválasztott években, a városban kötött házasságok alig 1%-át teszi ki a protestáns hívek egyházi esküvője.

A házassági anyakönyvben a következő adatokat jegyezték fel:

Folyó évben a sorszámot, az esketés évét és napját, a vőlegény és a menyasszony nevét és polgári állását, születési és lakóhelyüket, vallásukat, életkorukat, nőtlen-hajadon, özvegy vagy törvényesen elvált jogállásukat, szüleik nevét és polgári foglalkozását, a tanúk nevét és foglalkozását, az eskető lelkész nevét, a kihirdetést, illetve az egyéb megjegyzéseket.

A házasságkötések a bejegyzések szerint az év minden hónapjában előfordultak. Az 1950-es évekig a téli és az őszi időszakban voltak többségében az esküvők, a legtöbb novemberben, szeptemberben, októberben és februárban, de kedvelt hónap volt a május és a december is. Az 1950-es évektől a tavaszi és a nyári esküvők kerültek előtérbe. A száz év alatt a legtöbb esküvőt novemberben és májusban kötötték, ezzel ellentétben, márciusban és júliusban volt a legkevesebb házasságkötés. 1954-től új rovatok kerültek az anyakönyvbe, mely szerint a polgári házasságkötés idejét is bejegyezték az egyházi nagy könyvbe. E szerint 31 esetben más időpontban volt a két esketés, volt ahol csak egy nap különbséggel, de néhány esetben több év polgári házasság után kértek a párok egyházi áldást a frigyükre. Kilenc házasságkötés időpontját a lelkész nem jegyezte le.

A házasultak polgári foglalkozása sok esetben nincs feltüntetve. A nők neve mellé az 1950-es évekig nem írtak semmit a lelkészek. Néhány esetben, ha a menyasszony tanítónő volt, azt lejegyezték. A következő években a nőknél háztartásbeli megjelölést találunk, majd csak az 1960-as évektől jelennek meg a női foglalkozások, mint tanítónő, óvónő, tanár, ápoló, orvos, kereskedő, fodrász, de többségük fizikai dolgozó volt gyárban vagy termelőszövetkezetben. Az anyakönyvi adatok felvétele sajnos itt sem teljes körű. A férfiak foglalkozása az 1945 előtti időszakban nagyon érdekes. A vidékről származó vőlegények többsége hivatalnok, tisztviselő, katonatiszt, tanár és vasúti alkalmazott. A hivatalok által kijelölt új szolgálati hely révén kerültek Kiskunfélegyházára, ahol megházasodtak, családot is alapítottak. A munkájuk révén idekerült férfiak letelepedését, helyben maradását továbbiakban a kereszteltek anyakönyvében lehet nyomon követni, hiszen ha itt házasodtak, akkor a gyermekáldás is hamarosan megörvendeztethette a családot. Az itt keresztelt gyermekek szülei visszavezethetők a házasságkötés anyakönyvében.

A vőlegények polgári foglalkozása az 1940-es évektől megváltozott, egyre több fizikai dolgozó, gyári munkás, földműves megjelölés került az anyakönyvbe. A korábbi értelmiségi réteg száma jelentősen lecsökkent. A század végére ez a szám azonban újra erőteljesebben képviseltette magát.

Az anyakönyvbe bejegyezték a vőlegény és a menyasszony születési helyét és lakóhelyét is. Az utóbbiban nem voltak elég következetesek a lelkészek, így a legtöbb párnál ez az adat hiányzik. A születési hely megjelölése viszont nagyon sokszínű képet mutat.

A helyben, Kiskunfélegyházán születettek házasságkötése viszonylag kevés, alig 15%, ezzel szemben jelentős a máshol született férfiak beházasodása, valamint a más vidéken született férfi és nő Félegyházán való hosszabb-rövidebb ideig történő megtelepedése és házasságkötése. Ebbe természetesen beletartoztak a szórványban születettek és élők házasodásai is.

A református templomba esküdött 404 párnál a máshol született vőlegények száma 306 fő, 75%-a a házasultaknak, ez nagyon magas arány. A származási hely sokszínű képet mutat, összesen 145 településnév került bejegyzésre ennél a rovatnál, amely a környező települések, szórványok mellett az Alföld kisebb-nagyobb városain túl, Magyarország nyugati határától a keleti határáig számos helységnevet felölel. A helyi protestáns egyház szórványaiban élő református és evangélikus házasodott hívek többsége Alpárról, Tiszaújfaluról, Jászszentlászlóról, Kiskunmajsáról, Pálmonostoráról, Gátérról származott. Kiskunfélegyháza református vonzáskörzetén túl az itt házasságot kötött férfiak közül többük szülőhelye volt Kecskemét, Budapest, Szentes, Szeged, Hódmezővásárhely, Nagykőrös, Mezőtúr, Makó, Csongrád, Miskolc, Dévaványa, Arad, Kiskunhalas, Karcag, Kiskőrös, Eger, Ócsa. Az esküvő idején 86 máshol született vőlegénynél volt csak feltüntetve a kiskunfélegyházi lakóhely. E rovat pontos kitöltése a száz év alatt azonban nagyon esetleges. Emellett megfigyelhető, hogy a szórványtelepülésekről származó ifjú párok lakóhelye a legtöbb esetben továbbra is a születési helyük maradt.

A más településről származó menyasszonyok száma kevesebb, 202 fő, de így is a házasult nők 50%-a nem kiskunfélegyházi származású. A nők születési helyének beírásánál 85 különböző települést lehet találni, amelynek egy részét szintén a környező szórványok, falvak és városok teszik ki. A legtöbb házasságot kötött vidéki pár Alpárról származott, de ott is élt tovább. Emellett igen nagyszámú menyasszony érkezett Kecskemétről, Budapestről, Szegedről, Nagykőrösről, Szentesről, Kiskunmajsáról, Dévaványáról, Bugacról, Békéscsabáról, Hódmezővásárhelyről. A házasságkötés idején a menyasszonyok egyharmada csak a helyben lakó, vagyis ez 62 esetben van feltüntetve.

A század elejétől az 1940-es évek közepéig a legtöbb házasságkötés vidékről származó férfi és helybeli nő, illetve máshol született párok között történt. A helyben születettek helyben kötött házasságának száma csak az 1950-es évektől növekszik, de soha nem haladja meg az előző kettőt. Szembetűnően kevés az a házasságkötés, amikor helybeli vőlegény vidékről hoz feleséget magának.

A házassági anyakönyv következő rovata a vallás szerinti hovatartozást mutatja. A kiskunfélegyházi református templomban a száz esztendő alatt túlnyomó többségben vegyes házasságok kötettek.

A protestáns hívők között kötött a házasságok 85%-nál mindkét fél református vallású volt. Két esetben evangélikus pár esküdött örök hűséget, míg a fennmaradó néhány pár esetében evangélikus reformátussal házasodott.

A kiskunfélegyházi protestáns egyház házassági anyakönyvébe bejegyzett párok majd 80%-a nem egy vallás híve volt, hanem a református-evangélikus, valamint a római katolikus egyház kebelébe tartozott. Ezen belül is többségre az jellemző, hogy más vidékről származó református vallású férfi helybeli római katolikus nővel kötötte össze az életét. Ez nem véletlen, hiszen a város és a környéke nagyon nagy százalékban római katolikus vallású, a protestáns hívők száma viszont nagyon kevés. Szinte törvényszerű, hogy egy ilyen közösség nem válik homogénné, és a vallás szempontjából vegyes házasságok köttetnek. A XX. század pedig már nem volt olyan szigorú és elutasító a különböző felekezetűek összeházasodásánál.

A házasulandók életkorát is feljegyezték a házassági anyakönyvbe. A vőlegények nagy része élete húszas éveiben, annak is a második felében, valamint a harmincas évei elején járt, amikor megházasodott. A menyasszonyok pedig többségében a húszas éveik elejét élték. Voltak olyan időszakok, amikor kevesebb házasság köttetett, például az első világháború idején, az 1914–18 közötti években. Az anyakönyvbe ekkor beírt párok életkora a harmincas éveikhez közeli, vagy még idősebbek voltak. Az 1930-as évektől megfigyelhető, hogy a párok életkora magasabb, a férfiak életkora harminc körül mozog, vagy felette is van, míg a nők is a húszas éveik második felében kötöttek ekkor házasságot. Az 1950-es, 1960-as években újból a fiatalabb életkorúak összeházasodása jellemző itt a kiskunfélegyházi református templomban, míg a század végére a megáldott párok többsége a harmincas éveiben járt.

Néhány szélsőséges eset is kiolvasható az anyakönyvből. A legfiatalabb pár 1935-ben kötött házasságot, a vőlegény 19, a menyasszony 15 esztendős volt. A legidősebb vőlegény 70 évesen 1938-ban vezette az úr asztala elé 52 esztendős menyasszonyát.

A párok életkora közötti korkülönbség átlagosan 5 év a vőlegény javára, de inkább a 3–9 év a jellemző. 53 esetben azonban 10, vagy annál több év korkülönbség is megjelenik. A legkirívóbb eset 1935-ben olvasható, egy 61 éves vőlegény 33 éves menyasszonyával kötött házasságot, itt a korkülönbség 28 esztendő volt. Igen érdekes az is, hogy 58 pár esetében a nő volt az idősebb egy-két évvel, de volt, amikor 10 évvel is fiatalabb volt a vőlegény.

A házassági anyakönyv következő rovata a családi állapotát tünteti fel a házasultaknak. A kiskunfélegyházi református templomban kötött 404 házasság 85 százalékában a vőlegény nőtlen és a menyasszony hajadon volt. 62 esetben az egyik, vagy mindkét fél már egyszer volt házas. Az anyakönyv törvényesen elvált rovatába 49 személyt, 21 nőt és 28 férfit soroltak, míg az özvegyen újból házasságot kötött személyek száma 33 fő, 19 nő és 14 férfi. Az újra házasultak közül 8 esetben elvált férfi elvált asszonyt vett feleségül, 5 esetben özvegy férfi özvegyasszonnyal házasodott és 6 párnál elvált kötötte össze sorsát özveggyel. Az itt kötött házasságok közül az első elvált asszony 1909-ben, 44 évesen ment újra férjhez egy nála 5 évvel fiatalabb törzsőrmesterhez.

A törvényesen elváltak száma viszonylag magasnak mondható a vizsgált időszakban, e kis közösségben, főleg a XX. század első felében. A válás kevésbé elfogadott lehetőség volt a házasfelek között ekkor. A polgári válás nem volt egyenértékű az egyházi válással, amely a „holtomiglan-holtáiglan” esküt felbonthatatlannak tartotta.

Az anyakönyv további rovataiban a szülők, majd a tanúk nevét, foglalkozását és vallási hovatartozását kellett feltüntetni. A száz év alatt itt szolgáló lelkészek kisebb-nagyobb hiányosságokkal töltötték ki e sorokat, legtöbb esetben csak a neveket találjuk. A tanúk nagy része, a nevekből ítélve családtag, de barát vagy elöljáró is lehetett az esküvő hitelesítője.

Külön rovatba írta a lelkész, hogy az esküvőt egyházilag hirdették, kihirdették-e. Az első két esztendőben a lelkész nem töltötte ki e rovatokat. Ezt követő esztendőkben is esetleges a beírás. Az 1910-es években néhol egyszeri, háromszori kihirdetés van dokumentálva, vagy egyszerűen csak annyi, hogy volt hirdetve, illetve ritka kivételnél a felmentve bejegyzés olvasható. 1918-tól 1931-ig Illyés Kálmán lelkész egyetlen kihirdetési rovatot sem töltött ki. Az 1930-as évek közepétől találunk újra bejegyzéseket egyszeri, háromszori kihirdetésre, néhol felmentésre. Az 1950-es évektől pedig már nem találunk hirdetési dátumokat, a lelkész beírása csak annyi, hogy hirdették vagy nem. Ez időtől már ritkán olvasható a templomi kihirdetés, az 1960-as évektől az 1990-es évek végéig alig találunk ilyen bejegyzést. Hatvani Zsófia lelkész beírásainál tűnik fel újra a 2000. évtől kötött házasságoknál, hogy a gyülekezet előtt kihirdette az esedékes esküvő alkalmát, az ifjú párra áldást kérve.

Az anyakönyv utolsó, megjegyzés rovatába a lelkészek általában a polgári esküvő anyakönyvi számát írták, valamint azt a települést, ahol a házasság köttetett.

A házassági és a keresztelési anyakönyvek összevetése

A kiskunfélegyházi protestáns gyülekezet 1884-től igyekezett önállóvá válni. Az itt élők kis közössége, bár folyamatosan változott, igyekezett megőrizni az egyházat és a hitet. Az eltávozók elengedése, az érkezők fogadása és megtartása örökös küzdelem volt mind a lelkészeknek, mind a presbitérium tagjainak. A megmaradók, letelepedők neveit megtalálhatjuk az egyházi adó fizetői között, a presbiteri jegyzőkönyvekben, az egyéb nyilvántartásokban, de az anyakönyvekben is. Az alapító családok és leszármazottaik még megérték, hogy a kis gyülekezetből önálló anyaegyház lett, amely az önálló anyakönyvvezetést is lehetővé tette, de idővel új betelepülők, új családok csatlakoztak és írták be nevüket a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház történetébe.

Az állandóan változó kis közösség tagjainak sorsfordító eseményeit dokumentáló anyakönyvekből is kiolvasható, hogy meg tudtak-e maradni, hiszen itt telepedtek le, ha biztosítva volt a megélhetésük ebben az alföldi kis városban. Elsősorban a száz esztendő alatt itt házasságot kötött párok gyermekáldását lehet nyomon követni és összevetni, amelyből kitűnik, hogy mennyire volt megtartó ereje a közösségnek és a városnak.

1906 és 2006 között 404 pár kötött házasságot és 1158 gyermeket kereszteltek meg a kiskunfélegyházi protestáns egyházközösségben. A száz év alatt 131 párnak, szülőnek 214 gyermekét keresztelték meg abban a templomban, ahol a szülők is házasodtak, tehát az itt házasságot kötött párok 32%-a alapított családot helyben, és a megkeresztelt gyermekek 18%-a származott e családokból.

A 131 párból csak 23 szülő volt protestáns, elsősorban református, a többi 108 pár vegyes, római katolikus és református, vagy evangélikus vallású volt, akik gyermeküket református szertartás szerint keresztelték.

A 131 szülőből 79 lakott Kiskunfélegyházán a gyermek keresztelése idején is, 19 család Tiszaújfalut és Alpárt jelölte lakóhelyének, 4 család Gátéron lakott, 3 Kecskeméten, a többi családnál megjelölt lakóhely egyszer-egyszer fordult elő, mint Petőfiszállás, Szentkút, Felsőpusztaszer, Csanytelek, Szeged, Baja, Jászszentlászló, Karcag, Nyárlőrinc, Pálmonostora, Hódmezővásárhely, Tiszakécske és Abádszalók. A családok többsége, 60%-a tehát helyben lakó volt, illetve az egyház szórványához tartozott. A távolra szakadt családok gyermekeinek Félegyházán történt keresztelése családi kötődésre vezethető vissza.

A vállalt gyermekek száma alacsonynak mondható – 69 szülőnek csak egy gyermeke született és lett megkeresztelve, 42 családban 2, 11 családban 3, 8 családban 4 és 1 családnál 6 gyermek látta meg a napvilágot. A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyházhoz kötődő hívek közül, az itt házasodó és továbbra is itt élő párok 52%-a tehát csak egy gyermeket vállalt az anyakönyv beírásai szerint. A többgyermekes szülők esetében is a két gyermek felnevelése került előtérbe a XX. század folyamán.

Ezen adatok alapján sajnos azt kell megállapítani, hogy helyben kötött házasságoknak csak az egyharmada alapított itt családot. Az ok nagyon sokféle lehet. A kiterjedt szórványban élők a félegyházi anyaegyházhoz tartoztak, de a sorsfordító eseményekkor nem váltottak lakóhelyet. A családalapítás elmaradása azzal is magyarázható, hogy a közeli és távoli vidékekről erre a szolgálati helyre helyezett férfiak itt megnősültek, de újabb áthelyezéskor már feleségüket is vitték magukkal, tehát gyermekeik nem itt születtek. Harmadsorban, bár nem nagy számban az itt élő párokat elkerülte a gyermekáldás, ez egyrészt a későn, idősebb korban házasságot kötött párokra jellemző.

A megmaradásra viszont szép példa a máshol házasodott, de Kiskunfélegyházán megtelepedett párok, szülők jelenléte, akiknek gyermekáldásáról a keresztelési anyakönyv bőségesen tud mesélni.

Halotti anyakönyv

Makay Sándor lelkész 1906-ban a következő bevezetővel nyitotta meg az Elhaltak anyakönyvét: „Boldogok a halottak, kik az Úrban haltak meg. Jézus mondá: Aki én bennem hiszen, ha meghal is, él az, aki hisz és él bennem, az soha meg nem hal.”

A száz esztendő alatt 1168 elhunyt neve került a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház anyakönyvébe, 651 férfié és 517 nőé.

A városi anyakönyvi adatokkal összevetve itt is alig teszi ki összes halálozás 1–2%-át a református anyakönyvbe bejegyzett elhunytak száma.

Az anyakönyv rovatai szerint a lelkésznek a következő adatokat kellett feljegyeznie: a folyó év sorszámát, a halálozás és a temetés évét, napját, a halott nevét, polgári állását, esetleg szüleinek, vagy házastársának nevét, az elhunyt vallását, születési és lakóhelyét, nemét, életkorát, házasságban élt-e, mi volt a betegsége és a halála oka, az eltemető lelkész nevét és egyéb feljegyzést, fontos adatot.

A száz év alatt évente átlagosan 10–12 halottól vettek búcsút. A legkevesebb 1928-ban volt, ekkor csak 4 embert kísértek utolsó útjára, míg a legtöbb temetés 1992-ben volt, 24.

A halál napja és a temetés napja között rövid idő telt el, egészen az 1970-es évek végéig két napra már el is hantolták a halottat. A nyolcvanas évektől fokozatosan jelenik meg a 4–5 nap, hamvasztást követően egy-két hét is.

Az elhunyt foglalkozásának, esetleg házastársának vagy szüleinek a neve lelkésztől függően került feltüntetésre az anyakönyvbe, többségében azonban hiányosan.

A vallást illetően a legegységesebb a kép. A halottat a beleszületett és gyakorolt vallása szerint búcsúztatták el, így az elhunytak 97%-a protestáns, többségében református volt. A száz esztendő alatt 22 római katolikus vallásút temetett el a református lelkész, ebből 5 elhunyt önmaga vetett véget életének, és így a katolikus plébános megtagadta a temetést. Ez a megjegyzés az anyakönyvben helyet kapott. Ezen felül 5 unitárius, 1 baptista, 1 adventista és 1 görög katolikus vallású van bejegyezve a félegyházi református halotti anyakönyvbe. Egy öngyilkos halottnál nem tisztázódott a vallási hovatartozás.

Az anyakönyvbe bejegyezték az elhunyt születési és lakóhelyét is. A halottak 38%-nak bölcsője és sírja Kiskunfélegyháza volt, itt születtek, éltek és temették el őket. A halotti anyakönyvbe bejegyzett elhunytak 40%-a más településen született, de itt élt és itt fejezte be életét. A félegyházi református anyaegyházhoz kapcsolódó szórványtelepülések halottai is itt kerültek beírásra, de temetésüket a lelkész helyben végezte, sírjuk is ott található. Többségük Tiszaalpáron, Tiszaújfalun, Kiskunmajsán, Jászszentlászlón, Pálmonostorán nyugszik. Az elhunytak közül 16 fő Kiskunfélegyházán született, de az élet elsodorta, viszont végakarata szerint itt nyugszik, szülővárosa temetőjében, és református szertartással kísérték utolsó útjára.

A halottak életkora szintén érdekes képet mutat. A XX. század első felében az elhunytak átlagéletkora évektől függően 20, 30 illetve 40 év volt. Ritka a 70 évet betöltött vagy idősebb eltávozott száma, annál magasabb a gyermekhalálozás. 1950-ig 105 apró lélek nem érte meg életének első születésnapját, és még 17 gyermek a második évet, vagyis az elhunytak 26%-a szinte csecsemő volt. 1909-ben a 8 elhunytból 5 gyermek volt, 1911-ben 10-ből 7 fő, 1912-ben 7 halottból 5 volt gyermek. Ezekben, az években, az elhunytak átlagéletkora 10–11 év volt, a legalacsonyabb a száz esztendő alatt. A csecsemő- és gyermekhalálozás az 1950-es évektől megszűnt, néhány gyermek halálát későbbi betegség vagy baleset okozta.

Az 1950-es évektől az átlagéletkor fokozatosan nő, 50–60, majd az 1970-es évektől 60–70 és több esetben 70 év fölött volt. 1975 kirívó esztendő, ekkor a legmagasabb az átlagéletkor, 83 év. 1991–1994 között csökkenés fedezhető fel, 50–53 év volt az elhunytak átlagéletkora, ezt követően újból növekedés mutatható ki.

A száz év adatait áttekintve megállapítható, hogy az elhunytak 41%-a magas kort tudhatott maga mögött. Az 1930-as évektől növekedett a 70 évet is megért elhaltak száma, majd az 1940-es évektől a 80 év felettiek száma is emelkedett, a 90 évet betöltöttek száma az 1970-es évektől figyelhető meg. A száz esztendő alatt egy elhunyt lépte túl a századik életévét, és 1999-ben 101 évesen búcsúztatták el.

A halál okát a száz év alatt minden lelkész feltüntette, nagyon kis százalékban hiányzik ez a bejegyzés. Az elhunytak többségének halálát betegség okozta, 24 ember baleset áldozata lett, 35 fő pedig önmaga vetett véget életének. A betegségben elhunytak többsége, 20%-a valamilyen szívbajban szenvedett, a megnevezések a száz év alatt változtak. A szívszélhűdés, mint egyik ok, főleg az 1930-as évekig olvashatjuk, de szívgyengeség, szívelégtelenség, majd az 1970-es évektől egyre gyakrabban az infarktus megjelölést találjuk.

A második leggyakoribb ok, éppen a magas életkort megértek miatt, az aggkori végelgyengülés. Az elhunytak 15%-nál ezt a bejegyzést olvashatjuk. Szintén sok ember halálát okozta az agyvérzés az 1930-as évektől fokozatosan növekedő számmal. A tüdőt ért betegség a negyedik leggyakoribb halálok. A lelkészek a tuberkulózist írták a század elején tüdővésznek, tüdőgümőkórnak vagy tbc-nek is. Összesen 74 ember halálát okozta ez a kór. A tüdővész megnevezés az 1940-es évekig nyomon követhető, majd tüdőgümőkór az 1930-as évektől a század végéig, végül a tbc megjelölést 8 ember halálánál írták, meglepő módon az 1940-es, az 1960-as és az 1980-as években is. A többség azonban tüdőgyulladásban hunyt el. A rákos megbetegedések az 1920-as években jelentek meg, és számuk a század második felétől megháromszorozódott.

A XX. század első felében tapasztalható gyermekhalandóság fő oka a veleszületett gyengeség, valamint a rángógörcs volt.

Ezen kívül számos betegség fordult elő kisebb-nagyobb számban, mint a bélhurut, bélcsavarodás, gyomorvérzés, hashártyagyulladás, vesegyulladás, érelmeszesedés, mellhártyagyulladás, agydaganat, fehérvérűség, májzsugorodás, cukorbetegség. A gyulladás megjelölésére sokáig a lob kifejezést használták a lelkészek is. Néhány egyedi eset is olvasható, mint egy asszony gyermekágyi lázban vesztette életét, vagy végbélzsiger elhalása, hátgerincsorvadás, epehólyag-gyulladás, angolkór volt a halál oka. 1944-ben pedig 12 halottat temettek el, akik háborús sérüléseikbe haltak bele.

Az anyakönyv egyéb feljegyzés rovatába az itt szolgáló lelkészek többsége beírta a polgári halotti anyakönyvben bejegyzett számát az elhunytnak, illetve, hogy a város melyik temetőjébe helyezték örök nyugalomba.

Konfirmáltak anyakönyve

A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház anyakönyvébe 1949-től jegyezték be a konfirmáltak neveit. 2006-ig összesen 311 fő vallott hitet, 136 férfi és 175 nő. A többség, 264 fő 14 évesen vett részt a szertartáson, és vált ez által a közösség számára nagykorúvá, az egyházközség tagjává. A kiskunfélegyházi protestáns gyülekezetben 47 fő felnőtt korában vállalta a hit felvételét és lett a közösség tagja. A konfirmálók 70%-a helybeli volt, a többiek a környékbeli szórványokon éltek.

Az anyakönyv adatai szerint 1965-ig minden esztendőben volt konfirmálás, a lelkész a szertartás napját is beírta, amely a pünkösdi időszakban volt.

1965-től csökkent a konfirmálások száma, és voltak esztendők, összesen 17 év, amikor nem is történt ilyen esemény. A legtöbb konfirmált 1955-ben volt, ekkor 24 fő vett részt az ünnepen, 17 ifjú és 7 felnőtt, de minden évben 1965-ig legalább 10 fő volt. Ezt követően esetlegessé váltak, és több alkalommal is csak egy-egy hitvalló jelent meg az úr asztalánál. Az 1990-es évektől újból nőtt a konfirmálók száma. A kereszteltek anyakönyvével való összevetésnél kitűnik, hogy természetesen az itt született és felcseperedett protestáns hitben élő családok fontosnak tartották a felnőtté avatás és gyülekezetbe fogadó szertartást gyermekük számára, így életsorsuk e dokumentumok alapján is nyomon követhető.

*

Az anyakönyvek vizsgálata a helyi protestáns vallásúak XX. századi mobilitását mutatja. A különböző szempontú analizálás a kiskunfélegyházi protestáns és nem protestáns vallású közösség egyháztörténetére, vallási életére, szokásaira, hagyományaira világít rá, és értékes adalékul szolgálhat további kutatásokhoz. A XX. század történetének változásait az anyakönyvek rovatai hűen tükrözik, még akkor is, ha egy ilyen kis közösségről van szó, de rávilágítanak az életmódbeli és a vallási életben bekövetkezett nagy fordulatokra, a társadalom átalakulására. A kiskunfélegyházi adatok az országos felmérésekkel azonos tendenciákat mutatnak, protestáns oldalról pedig jellegzetes ismérveket hangsúlyoznak.

Irodalom

DAMÁSDI Dénesné
Elég néked az én kegyelmem… Egy református lelkipásztor szolgálatának első és utolsó tíz éve. Kiskunfélegyháza. 2004.

KOVÁTS Zoltán
Az egyházi anyakönyvek forrásértékéről. In: Parasztság és magyarság: tanulmányok Szabó István történetíró születésének 90. évfordulója tiszteletére. Szerk.: Rácz István. Budapest. 69–78. o. 1989.

FEKETE János
Református templom. Honismereti Mozaik. In: Félegyházi Közlöny. 1997. július 18. 4. o.

SIPOS Sándor
Debreceni anyakönyvek. In: Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve 17. Szerk.: Gazdag István. Debrecen. 143–155. o. 1990.

URBÁN Miklósné
Nevezetes épületek, szobrok, emléktáblák, emlékművek Kiskunfélegyházán. Kiskunfélegyháza. 2005.

Források

Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház anyakönyvei

Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Anyakönyvi Hivatalában őrzött polgári anyakönyvek

Mészáros Márta: A Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház története 1884–2007. (kézirat – megjelenés alatt)

Tóth János kántortanító: Kiskunfélegyháza nevelésügyi állapota. 1938. (Kézirat - a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház tulajdona, a presbiteri iratok között található.)

Selmeczy Árpád: Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház rövid története. 1968. (Kézirat - a Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház tulajdona, a presbiteri iratok között található.)

Jegyzetek