„MIT MŰVELNEK A KISDEDEK AZ ÓVODÁBAN?”

AZ ELSŐ KECSKEMÉTI KÖZSÉGI ÓVODÁRÓL ÉS ÓVÓNŐJÉRŐL

„Valamint az isteni bölcsesség a parányi magban
rejtve tartja az egész fát leendő gyümölcseivel,
úgy magában foglalja a kisded is
a leendő ember egész valóját parányi burokban.
Valamint a gyümölcsfák nemesítésének megvannak határozott módjai,
úgy az embernemesítés-, embernevelésnek is meghatározhatók módjai.”

Erdélyi Erzsébet, 1873^[1]

Kecskeméten az első városi fenntartású óvodát 1871-ben alapították, és 1872. január 1-jén nyitotta meg kapuit a helybéli aprónép előtt. Az első óvónő, Erdélyi Erzsébet köztiszteletben álló, művelt, finom modorú kisasszony volt, aki számos cikket publikált a helyi sajtóban az óvodai életet ismertetve, és több kezdeményezéssel élt az intézmény körülményeinek javítása érdekében. Személye elhivatottsága, határozott fellépése, ebben az időben a korabeli sajtóban még szokatlanul ható megnyilvánulásai miatt került fókuszba, a további kutatás során pedig egy nem mindennapi élettörténet részletei bontakoztak ki. A Brunszvik-emlékév alkalmából aktuális óvodatörténeti megemlékezés mellett ennek a teljességében ugyan még feltáratlan, de figyelemre méltó és Brunszvik Teréz személyéhez közvetlenül is kapcsolódó női életútnak a felvázolása jelen tanulmány célja.

Brunszvik Teréz
HU-MNL-BKML-XV.4.4.38.

Történeti előzmények a kecskeméti óvodaügy terén

A Brunszvik Teréz-féle Angyalkert megnyitása (1828) után több mint egy évtizeddel, 1843-ban Kecskeméten mozgalom indult helyi kisdedóvó felállítása érdekében. Egy jómódú műlakatos, Németh László, többek támogatásával aláírás- és adománygyűjtésbe kezdett, hogy a „korszerű és igen hasznos” intézetet a városban felállíthassa.^[2] A városi tanács pártolta ugyan a tervet, ám anyagi áldozatra csak egy már működő intézmény érdekében lett volna hajlandó. Az alapításhoz és működtetéshez szükséges összeget az ügy iránt elkötelezett lakosok végül nem tudták előteremteni, létrejött viszont az ún. óvodaalap, amelyen a későbbiekben a kisdedóvó támogatására szánt összegek szaporodhattak.^[3]

1847-ben és 1848-ban újabb kérelmek érkeztek a tanácshoz a fenti tárgyban: özvegy Sussich Terézia asszony óvodát, a városban őrmesterként szolgált, megélhetést kereső nevelő, Somogyi József leánynevelő intézetet és kisdedóvót kívánt alapítani.^[4] Sussich Teréziáról nem maradtak fenn források, Somogyi József elképzeléseiről azonban viszonylag részletesen tudósít a közigazgatási iratanyagban fellelhető néhány dokumentum. Somogyi terveiben a gyermekek megőrzésén túl oktatásuk is szerepelt, mint írta: a „gyönge gyermekeket” „játszásképpen” a betűk és állatok „ösmeretére” és más „illő” tanulmányokra kívánja tanítani. Beadványában az intézmény célját, feladatát így foglalta össze: „a kisgyermekek az utzán történhető veszedelmektől megóvatván jó eleve készíttetnek a nagyobb oskolákbani képeztetésre...”.^[5] Az iratban olvashatók az óvoda kialakítására (három szép szoba, az ábécé betűivel dekorált kocsiszín, füves udvar) és a tanítani kívánt tárgyakra vonatkozó információk, és kiderül, hogy a képzettségét kilenc különböző bizonyítvánnyal alátámasztó nevelő a vizsgálatra kiküldött tanácsurak előtt is meggyőzően adott számot pedagógiai képességeiről. Az intézet felállítására a kérelmező ideiglenes engedélyt nyert, működésével kapcsolatban azonban nem kerültek elő további források.^[6]

A városi közösségnek az új nevelési intézményre irányuló erőteljes igényét jelzi tehát az öt éven belül történt három óvodaalapítási próbálkozás, ám az első kisdedóvót – amelynek tevékenységéről tényleges adatokkal rendelkezünk – csak egy bő évtized elmúltával, 1862-ben állították fel Kecskeméten, a város központjában. Szervezője a katolikus népiskolák igazgatója, Zimmermann Mihály, fenntartója 1863–1865 között a katolikus egyház volt.^[7] Ismerjük az első óvó, Csinos István nevét, a kezdeti gyermeklétszámot és bizonyos financiális természetű részleteket, a mindennapokra, célkitűzésekre, felszerelésre vonatkozó információkat azonban nem.^[8] 1865-ben az óvoda anyagi gondok miatt megszűnt. A városvezetőség elismerte, hogy szükség van egy ilyen intézményre, ám hathatós intézkedés a működtetésre vonatkozóan évekig nem történt. 1869-ben házat vásárolt a tanács az óvoda elhelyezésére, illetve közgyűlési határozat is született a kisdedóvó felállításával kapcsolatban, ám a pénzügyi fedezet még mindig hiányzott.^[9]

A kisgyermekek napközbeni elhelyezésének megoldását pedig több tényező is sürgette. A munkás, dolgozó szülők sokszor egész napra magukra hagyott gyermekei gyakorta szenvedtek végzetes baleseteket, a cselédekre bízott, módosabb hátterű csemetéknek pedig az értelmes, tudat- és lélekformáló foglalkoztatás hiányzott. A sajtóban megnyilatkozó műveltebb fők az új intézménytől elsősorban azt várták, hogy „a szó szoros értelmében nevelő” jellegű legyen, ne holmi menhely vagy akol, „melybe a zsenge sarjadék csak azért tereltetik be, hogy a háznál ne alkalmatlankodjék, szülőit a teendők végezésében ne hátráltassa és mégis meg legyen óva a külső veszélytől”, hanem hogy a kicsinyek „a megóvás mellett testileg és szellemileg korukhoz képest gyarapodjanak is”.^[10] A társadalom kevésbé jómódú rétegei számára ugyanakkor az egyszerű felügyelet is megnyugtató megoldásnak tűnt volna a gyermektragédiák megelőzésére.

Az 1870-ben alakult, alapszabályaiban a városi kisdedóvó létrehozásának támogatását is célul kitűző Kecskeméti Jótékony Nőegylet közreműködése valószínűleg jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a város 1871. május 1-jei dátummal végre meghirdette az óvodanyitást.^[11] Április végén kiírták a kisdedóvó álláspályázatát, amelyre nők jelentkezését is várták. Az óvói szerepet tudniillik sokáig kizárólag férfiak töltötték be, az első hazai óvóképző növendékei 1858-ig közülük kerültek ki. Az 1870-es évekre azonban a hivatás elnőiesedett, miután széles körben elfogadottá vált, hogy „a férfiakéhoz hasonló képességgel biró nők, benső ösztönük és természeti hajlamuk’, valamint gyöngédségüknél fogva is sok tekintetben alkalmasabbaknak mutatkoznak…” erre a feladatra.^[12] A meghirdetett állást Erdélyi Erzsébet okleveles óvónő nyerte el, aki a fővárosból érkezett Kecskemétre 1871 augusztusában.^[13]

Pályázati felhívás
Kecskeméti Lapok, 1871. április 29. [4.]

A kecskeméti központi kisdedóvó első időszaka

Az intézmény a kitűzött dátumhoz képes valamivel később, 1872. január 1-jén kezdhette meg mindennapos tevékenységét. A város az ún. Piroska-házat szerezte meg és alakította ki az intézmény céljaira, dicséretre méltó módon, „igen szépen”.^[14] „Frőbel-féle játékszerek, ábrák, valamint mind a két terem bútorzatai mind oda mutatnak, hogy avatott kéz által rendeztetett be” – jelentette az óvodát elsők közt meglátogató Klaubert János tanító a Kecskeméti Lapokban, aki – amúgy az óvodaügynek régebb óta elkötelezett híve lévén – a „hitfelekezet nélküliség” tekintetében mégis rögtön kritizálni valót talált az új óvodában.^[15] Erdélyi Erzsébet óvodavezető gyors és határozott hírlapi válaszában a vádak visszautasítása mellett az óvoda napirendjének egyes elemeit ismertette: az értelmi fejlesztés heti rendjét és témáit, a rendszeres testi nevelés heti beosztását.^[16] „…kis óvonczaim már imádkozni is tudnak, oly imát, mely minden hitfelekezetet megillet, dalolnak, verselnek, játszanak…”, és többen „annyira szeretnek az óvodában, hogy még este sem akarnak haza menni” – részletezte a cikkben az első idők eredményeit Erdélyi Erzsébet.^[17]

A 36 fővel indult kisdedóvó rövidesen benépesült, sőt, egyhónapos működés után kifejezetten zsúfolttá vált (76 fővel). Az intézet közkedveltségét elsősorban vezetőjének köszönhette, „Erdélyi kisasszony óvónőnek […], kinek hivatottsága, műveltsége és finom modora általános elismerést nyert.”^[18] A férőhely hiánya újabb óvodák létesítésének igényét hozta magával, ezek anyagi vonzata pedig máris gondolkodásra ösztönözte a kérdés iránt érdeklődő polgárokat. Már ekkor felmerült egy esetleges térítési díj fizetése a tehetősebb családok részéről, ugyanakkor olyan gyermekmenhelyek megnyitása is, amelyek kifejezetten a szegény munkásnép gyermekeinek felügyeletét oldották volna meg. További óvodák felállítására azonban csak évekkel később került sor Kecskeméten.

1872 őszén ismét rövid számvetést készített a Kecskeméti Lapokba a vezető óvónő, amelyből megtudhatjuk, hogy január és október között 130 gyermek látogatta az intézményt, 63 katolikus, 42 izraelita, 20 református, 3 evangélikus és 2 görögkeleti vallású. Közülük a hatodik életévüket betöltöttek iskolába kerültek (27 fő), így az óvodában 100 óvonc maradt, akiket az óvónő mindössze egy dajka segítségével gondozott.^[19] A cikk érdekessége, hogy Erdélyi Erzsébet pedagógiai elképzeléseit is megfogalmazta benne: „Főtörekvésem az intézet vezetésénél oda irányul, hogy a gyermek elméje játékszerű módorban hozassék munkásságba, hogy megadassék neki az erkölcsi irány ártatlan kedélyének első nyilvánulásánál s megőriztessék a gyermekeded vidámság. – A mozgási rendgyakorlatok s társas-játékok által a test edzése és ügyesitése eszközöltessék; a tömeges együttlét által pedig szokjék a gyermek a békés együttéléshez és előkészíttessék a leendő társas-életre, kölcsönös szeretésre és becsülésre. Szemelőtt tartom továbbá […] [hogy] az alapnevelés hozassék öszhangzásba a népoktatással…”.^[20]

1872-től kezdve az óvodakérdés, a további kisdedóvók felállításának szükségessége közbeszéd tárgyává vált. Ehhez jelentősen hozzájárult a Jótékony Nőegylet is, amely alakulásától kezdve szívén viselte az ügyet, és igyekezett nyomást gyakorolni egy „fiók-kisdedóvoda” dolgában a döntéshozókra. A nőegylet felügyeleti jogát gyakorolva látogatta az intézményt, és anyagi támogatást, segélyt is nyújtott időről időre a kisdedóvónak.^[21]

Még 1872-ben született az a városi határozat, amely három újabb kisdedóvó felállítását tűzte ki célul – ebből csak egy valósult meg 1874-re, kezdetben ideiglenes jelleggel, nyári óvoda gyanánt –, e határozat ismeretében közölte le a Kecskeméti Lapok azt a „részletes és ügyes ismertetést”, amely révén a szülők és a „nevelésügy barátai” informálódhattak a kecskeméti kisdedóvoda működésének részleteiről, hogy egyáltalán: „Mit művelnek a kisdedek az óvodában?”.^[22] Erdélyi Erzsébetnek a „Tárca” rovatban márciustól április végéig folytatásokban megjelent írása az óvodai élet legapróbb részleteibe engedett betekintést, a napirendtől kezdve a testi-lelki, erkölcsi nevelés kérdésein át az óvodában tanított versek-dalok szövegéig, kitérve a testnevelési gyakorlatokra, a közös játékokra, a felszerelésre és az alkalmazott pedagógiának a gyermekekre kifejtett hatásaira.

Erdélyi Erzsébet óvodaismertető cikksorozatának első része (részlet)
Kecskeméti Lapok, 1873. március 30. [1.]

A leírtak alapján az egykori kisdedóvóban hétfőtől szombatig minden reggel 8–9 óra között gyülekeztek a két–hatéves gyerekek. A nap sorakozóval és közös imával, énekléssel kezdődött, amelyet körjátékok, párjátékok követtek. Fél 10-kor elköltötték a „másodreggelit”, azaz a tízórait, majd mosdóztak, és két csoportra osztva, külön terembe vonulva, előbb a kicsik, majd a nagyok folytattak társalgást az óvónővel. Fél 12-kor a gyerekek hazamentek ebédelni, majd délután 1 és 2 között ismét visszatértek az óvodába. 2 és 1/2 3 között mozgási rendgyakorlatot végeztek, 1/2 3 és 3 között közösen uzsonnáztak. Evés után ismét két csoportra osztva zajlottak a foglalkozások: a délelőtti témák átismétlése, továbbá manuális játékok. Télen 4, nyáron 5 órakor „esteli búcsú-imával” búcsúztak az intézménytől az óvoncok.

A társalgáshoz a hét öt napjára beosztva a következő témákból merítettek: hétfőn az iparról, iparosokról, készítményeikről, munkájukról beszélgettek. Kedden a térrajzi, földrajzi ismeretek befogadását készítették elő, gondolatban utaztak. Szerdán fejben számoltak, a kicsik egy és öt, az öt-, hatévesek egy és 20 között; csütörtökön erkölcsi tanulsággal bíró történet következett (pl. a szófogadásról). Csütörtökönként az óvónő a betűkkel is ismertette a gyerekeket, hogy „ne lehessen az óvodát azzal vádolni, mintha az az értelmi tehetségeket parlagon hagyná, […] s a gyermeket csak játékosságra szoktatná.”^[23] (Az előző évben elballagó óvoncok a magánhangzókat például már ismerték.) Pénteken az emberi test részeit tárgyalták. A szombati fél nap az ismétlésé volt, ám a délutáni „súrolási” szünet miatt sokan nem hozták el erre a napra gyermekeiket az óvodába.

A mozgásos gyakorlatokat az egyik helyiségben vagy az udvaron végezték, szintén heti beosztás szerint. Hétfőn tömeges „mozgásirend-gyakorlatot” tartott az óvónő az egész gyermekcsoportnak, kedden „tornászati gyakorlatok” következtek (karkörzés, „karlökés függélyes és vízszintes irányban”, törzshajlás, krétavonalon átugrás, ugrás guggolva, ugrás egy lábon stb.), cselekményes daljátékokat játszottak, szerdán „rendezett” társasjátékokat. Csütörtökön kertészkedtek, homokoztak.

A kisdedóvoda felszerelését tekintve is tartalmaz néhány információt a cikksorozat. A két teremben (a munkateremben és a társalgási teremben) a gyermekek korának-méretének megfelelő székecskék, munkaasztalkák kaptak helyet. Az óvónő labdát és szemléltető képeket használt a foglalkozások során. Dolgoztak terményekkel, magokkal, illetve a Frőbel-féle építőfácskák segítségével tanulták meg a rész-egész fogalmát, az irányokat. A „fénymázas”, keményfából készített, különböző formájú – négyszögletű, derékszögű, hegyesszögű, tompaszögű, derékszögű, egyenlőtlen oldalú – „lerakó-táblácskák” révén ismerkedtek a formákkal, különböző alakokat raktak ki belőlük, kiélhették alkotókészségüket. Szerdánként az ún. szilánkfonást gyakorolták, amely türelemre, kitartásra szoktatta a gyerekeket. Ezeknek a hajlékony, nyírfavesszőből készült pálcikáknak a segítségével szintén alakokat formáltak, tárgyakat készítettek. Az óvodában volt még egy hintaló és néhány baba, amelyen a népes gyermekseregnek meg kellett osztoznia, illetve teke is.^[24]

Foglalkoztatóeszközök megrendelése a Kistemplom téri óvoda számára a fővárosi Brunner-féle játékkereskedésből
HU-MNL-BKML-1908.b. 8109/1874.

Erdélyi Erzsébet a napirend és a foglalkozások részletes bemutatása mellett azok pedagógiai hatásait, a gyermekek fejlődésében megnyilvánuló eredményeit is igyekezett megmagyarázni. A körjátékok és az éneklés „felébreszti a gyermek ütem-érzékét, kedélyét vidámságra hangolja, testét edzi, ügyesiti s a fegyelem dolgában oly eredményt biztosit, hogy többet ily gyenge korban várni sem lehetne.”^[25] A játék, a mozgás a legalkalmasabb eszköz – fejtette ki –, hogy fejlődő test erős, edzett, „rugékony”, ügyes legyen; „ugyan akkor lelki tehetségei is működésbe hozatnak s hogy e kettős működés legszebb összhangban elfoglalja kis testének minden tagját, szerveinek mindenikét, lelkének minden mozzanatát!” A szocializáció fontosságáról így írt: „Az óvodai gyermek-csoport mindig s igy a társasjátékoknál is az emberi társadalom kicsibe. A gyermek megtanulja, hogy egy közösség része, alkalmazkodni és együttműködni kell, el kell fogadni a szabályokat.”^[26] A nevelésről és a fenyítésről is kifejtette nézeteit: szeretetteljes, de erélyes legyen, sosem hízelgő vagy haragos. Nem szabad a gyereknek hazudni, ígérgetni, és nem szabad kinevetni sem. A káromkodás ellen irtó hadjáratot kell fordítatni, ezért az óvodában sarokba állítás jár. Ám a megveretés „elöli a gyermekben a finomabb becsületérzetet, anélkül, hogy megjavítaná.” A fejlődő kisember első benyomásait a szülői házban és az óvodában nyeri. Mindent utánoz, amit lát és hall, ezért, ha az ébredő lélekben „elhintjük a tiszta erkölcs magvát, leraktuk a jó nevelés első alapkövét” – vallotta a városi mintaóvoda vezetője.^[27]

Divatlap
HU-MNL-BKML-XV.4. 1848-5-6-4.

Erdélyi Erzsébet kezdeményezései az intézményi körülmények javítása érdekében

Kecskemét első óvónője napi feladatai mellett a fiatal intézmény gondjaival, hiányosságaival is kénytelen volt megküzdeni. Fennmaradtak az óvodai körülmények javítása érdekében írt kérelmei, a város polgármesterének címzett levelei, amelyekben a kisdedóvóban szükséges, illetve megígért fejlesztéseket szorgalmazta: a dajkák létszámának emelését, tágasabb épületet, nagyobb játszóteret, az időjárás viszontagságaitól védettebb illemhelyet, árnyat adó fákat az udvarra, védőoltást a járványok elkerülése végett, szellőztetőt a csoportszobákba, spanyolfalat a kályha köré égési balesetek ellen, télen elegendő tüzelőt a helyiségek fűtéséhez.^[28] Bár a városi elöljáróság a legsürgősebb problémákat igyekezett orvosolni, az óvodai túlnépesedés kérdésére még hosszú évekig nem érkezett megfelelő válasz. 1874-ben sor került ugyan egy második kisdedóvó állandósítására a Kistemplom (ma: Czollner) téren, ám a növekvő, egyre népesedő településen minden tizedben szükség lett volna már egy óvodára vagy gyermekmenhelyre, különösen a szegény, kétkezi munkából élő réteg kicsinyeinek egész napos, biztonságos elhelyezése végett.^[29]

Erdélyi Erzsébet kérelme óvodai szükségletek ügyében
HU-MNL-BKML-IV.1609.b. 6583/1872.

Az égető óvodahiány leginkább a központi óvoda túlnépesedésén és az intézménybe beiratkozni szándékozó előjegyzettek számának növekedésében mutatkozott meg. Ugyanez évben, 1874-ben határozta el a városi tanács a kisdedóvóra fordított költségek csökkentése érdekében a gyermekek óvodáztatási díjának bevezetését, amely személyenként 50 krajcárt jelentett havonta, és ami alól a polgármesteri hivatalban tudtak felmentést kérni az érintett szegényebb lakosok. Az összeg a város háztartási alapjába folyt be. A kecskeméti óvodai tandíj bevezetéséről A Hon című országos lap tanügyi rovata is megemlékezett, mint igazságtalan, és a város dicséretére nem váló „iskolai adóról”.^[30] Az óvodai tandíj szedésének az utókor vonatkozásában azonban van pozitív hozadéka, a közigazgatási iratanyagban fennmaradt fizetéskönyvekből ugyanis képet kaphatunk arról a tehetősebb városi társadalmi körről, azokról a családokról, akik óvodába járatták gyermekeiket, hiszen ezek az óvoncok neve mellett az adminisztrációt végző óvónő az édesapák nevét és foglalkozását is megörökítette.^[31]

Fizetős óvoncok jegyzéke (részlet), 1874
HU-MNL-BKML-IV.1908.b. 5698/1874.

Erdélyi Erzsébet, aki a nyilvánosságot nemcsak a városi közösség tájékoztatására, pedagógiai módszereinek ismertetésére használta, hanem támogatást igyekezett szerezni az általa vezetett intézménynek, illetve elképzeléseit is megosztotta a cikkeit olvasókkal, 1875 tavaszán „A központi kisdedóvó intézetről” címmel közölt írást egy helyi lapban. Ötleteket vetett fel, hogyan lehetne társadalmi összefogással jelentékenyen növelni az óvodai alaptőkét, amely révén nemcsak a meglévő intézmények támogatására, hanem újak létesítésére is jutna anyagi forrás.^[32] Az óvodafenntartási költségek csökkentése érdekében 1875-ben maga is szervezett gyermekelőadást, amelynek 14 forintnyi bevételét a nőegyleten keresztül a városi óvodaalapnak juttatta.^[33] Személyes példája azonban nem talált követőre, Erdélyi Erzsébetből pedig az 1870-es évek második felére elfogyott a lendület. Lelkes, céltudatos hozzáállásában változás következett be. Elkedvetlenedésében közrejátszhatott hiábavaló küzdelme intézménye kondícióinak javítása terén, hiszen sem épületfejlesztést, sem az intézményrendszer bővítését nem sikerült elérnie.

Erdélyi Erzsébet egyes leveleiből kiderül, hogy az együttműködés közte és a városvezetés között nem volt mindig zökkenőmentes. 1872. március 10-i megkeresésében már az óvodaszervezés időszakát is problémásnak festi le: „Tudja az igen tisztelt Tek. városi Tanács, hogy én Pesten 3 hónapig a magam költségén vártam be kinevezésemet, úti költséget sem kaptam, hogy itt helybe meseszerű birkozás – fáradozás után tudtam mind azt kieszközölni, mi az intézet felállításához szükséges volt…”. Ütközőpont volt a dajkák létszáma és feladataiknak meghatározása, hiszen Erdélyi Erzsébet egyrészt maga szerette volna kiválasztani az alkalmas munkatársakat, másrészt, hogy ne kényszerüljön óvónői fizetéséből cselédet felfogadni, igényelte, hogy a dajka takarítsa az ő szobáját is. Ez utóbbit a városvezetés megtiltotta.^[34] Érdekes levélváltás zajlott 1878-ban is, amikor az óvónő bejelentette a szolgálati lakásában álló régi kályha beomlását („szobám tele omladékkal és olyan levegővel, mintha a kéményben volna lakásom”), és felpanaszolta az ügyben megkeresett szenátor meglehetősen faragatlan válaszát, aki annyit üzent: „ha bedült, hát készítesse el a kisaszony maga!”. Ugyanebben az iratban próbálta megtudakolni, hogy az óvoda renoválását végző kőművesek megjelenésére mikor számíthat, az ekkor esedékes „tisztogatási szünetet” ugyanis be kellett jelenteni a szülőknek, ráadásul erre az időre nem szedhetett óvodai tandíjat sem. A kérdésre érkezett válaszok – az említett szenátortól, illetve a városi hivataltól a következők voltak: „ha megjönnek, hát ott lesznek azok a kőművesek!”, illetve „a jövő hónap elején a tisztítás az óvodákra kerül, de azt hogy mely napon és mely órában fognak hozzá és mikor végzik el, előre meghatározni teljes lehetetlenség.”^[35]

Az alkalmazása kezdetétől igen megbecsült óvónő és a város közötti kapcsolat néhány év alatt kényszeredetté és türelmetlenné vált. Erdélyi Erzsébet megkeresései a tanács irányába az évtized második felében megritkultak és megrövidültek, a kecskeméti sajtóban 1875 után már nem publikált. Időközben a központi mintaóvoda is hanyatlásnak indult, népszerűsége és a gyermeklétszám egyaránt megfogyatkozott – az óvodai tandíjnak, illetve az óvodaügy terén tapasztalható döntéshozói tétlenkedésnek is köszönhetően. Az 1872-től 1874 nyaráig szinte állandó, 100 fős gyermeklétszámmal működő központi óvodában a létszám 1875-ben 66-ra, 1878-ra 36 főre csökkent. A második óvodába járó 41 fős gyermekcsoport létszáma 1878-ra 23 főre apadt.^[36] A kisdedóvók vonatkozásában a helyi sajtóban meg is állapították, hogy „ezek [ti. az óvodák]… minél tovább fennállnak, annál inkább hanyatlanak, mind számra, mind kedvességre nézve.”^[37] A város különböző tizedeiben ugyanakkor „gombamódra” elszaporodtak a zugóvodák, „melyekben a kellő szakismeret és felügyelet” a gyermeknevelés terén nem állt rendelkezésre.^[38]

1881 tavaszán Erdélyi Erzsébet betegeskedni kezdett, majd családjához hazatérve, április 25-én, Bicskén, „agyhűdésben” elhunyt. 46 éves volt ekkor – a halotti anyakönyvi bejegyzés szerint.^[39] A kecskeméti sajtóban nem búcsúztatta nekrológ, otthon, Fejér vármegyében azonban három pap temette és újságcikk méltatta emlékét.^[40] Kecskemét harmadik óvodája az óvónő halála után két évvel, 1883-ban nyílt meg a Máriavárosban.

Erdélyi Erzsébet gyászjelentése
OSZK Gyászjelentések^[41]

Ki volt Erdélyi Erzsébet?^[42]

Erdélyi Erzsébet 1881-ben, alig tízévi kecskeméti munkálkodás után hunyt el, viszonylag fiatalon és váratlanul. Kecskeméti éveire vonatkozóan – óvodai működését leszámítva – nemigen bővelkedünk adatokban. Bizonyos, hogy a városba költözése utáni időszakban részvényes tagja lett a helyi nőegyletnek, 1873-ban nevét a választmányi tagok között találjuk.^[43] Az egyesület tagjaként számos jótékony gyűjtésben vett részt, ugyanakkor egyéni adományaival is támogatott különféle nemes, helyi és országos célokat.^[44]

A Fehérvári Híradóban megjelent nekrológja meglepő, izgalmas adalékot nyújt korábbi életére vonatkozóan, az óvónő e szerint ugyanis az 1850-es években gróf Teleki Blankával raboskodott a hírhedt pesti börtönben, az Újépületben (Neugebaudeben). További forrásokat böngészve különleges ismeretségekben bővelkedő, rendhagyó gyermek-, illetve ifjúkor tárul fel szemünk előtt. Erdélyi Erzsébet a források szerint Brunszvik Teréz grófnőnek, a magyarországi óvodai nevelésügy úttörőjének pártfogoltja; Teleki Blanka grófnőnek, a hazai nőemancipáció és nőnevelés egyik legkorábbi képviselőjének szobalánya és bizalmasa volt. A Teleki Blanka-féle első magyar nőnevelő intézet növendékeként a nőnevelés egy másik fontos alakjával, Lővey Klárával is személyes ismeretségben állt, Vasváry Pál pedig, a márciusi ifjak egyike, történelemre tanította az intézetben. Egy, a reformkori társadalmi, politikai, pedagógiai törekvéseket fiatalon megtapasztaló, a forradalom és szabadságharc eseményeit kortársként megélő, a megtorlást közvetlenül, résztvevőként elszenvedő „honleány” érkezett tehát 1871-ben szűkebb hazánkba, hogy az újonnan felállított kisdedóvó élén gyakorolja hivatását. Életének mindössze két korszakát ismerjük, fiatalkori néhány évét Teleki grófnő mellett és a Kecskeméten töltött szűk évtizedet, ez az élettörténet azonban – még így, töredékeiben is – érdekes, figyelemre méltó.

Női divat, 1844
Életképek, 1844. 11. füzet.

Erdélyi Erzsébet 1832. március 14-én született a Fejér megyei Mányon, sváb szülők gyermekeként. Elisabetha Ameliaként anyakönyvezték, a család pedig eredetileg a Bernwaller nevet viselte.^[45] Édesapja, Ferenc, 1819-ben kötött házasságot a bicskei születésű Cathrina Brandstetterrel, első gyermekük is Bicskén jött világra. A családfő a házasságkötéskor mint vadász szerepelt a hivatalos bejegyzésben, a későbbi születési anyakönyvekben uradalmi vadászként, pagonyvadászként jelölték meg foglalkozását. A pár az 1820-as évek közepén költözhetett Mányra, ahol számos gyermeknek adtak életet, és sokat el is temettek közülük.

Erzsébetet – tízéves kora körül – Brunszvik Teréz vette pártfogásába.^[46] A leánykát később már Erdélyi Erzsinek hívták, névváltoztatására vonatkozóan azonban nem rendelkezünk pontos adatokkal.^[47] A serdülő korú Erzsébet Brunszvik patronáltjaként került be a Teleki Blanka-féle nőnevelő intézetbe, amely 1846 novemberében kezdte meg működését Pesten, a „hazától elidegenedett főrendek” leányainak magyar nyelven, magyar szellemben történő nevelését tűzve ki célul. Ezen az őszön még csak egyetlen tanítványt, Deák Ferenc keresztlányát, Puteáni Rózsa bárókisasszonyt tanította a nőnevelde tanári kara, köztük Vasvári (korábban: Fejér) Pál, s mellette „kegyeletből, emberbaráti szeretetből nevelkedett Erdélyi Erzsébet”.^[48] Vasváry iratai között több, Erdélyi Erzsi által írt dokumentum fennmaradt, a fiatal tanár állítólag szeretettel és türelemmel javítgatta a leányka verselési kísérleteit is.^[49]

Vasvári Pál, a Teleki Blanka-féle nőnevelő intézet tanára
MaNDA^[50]

Az intézet tanulói létszáma a második tanévtől gyarapodásnak indult, 14 növendék tanult a nőneveldében, közülük a legidősebb Erdélyi Erzsi volt.^[51] 1848 decemberében azonban – a politikai helyzetből kifolyólag – Teleki Blanka bezárni kényszerült iskoláját. A lányok szétszéledtek, Teleki grófnő pedig a kormány után utazott Debrecenbe, majd 1949 végén Pálfalvára, a családi birtokra, ahol a szabadságharc bukása után kiadványokat, beszédeket, leveleket, újságcikkeket, röpiratokat, egyszóval a forradalom emlékeit gyűjtötte, bujdosókat segített, és életben próbálta tartani a reményt. Háztartásában élt 1950-től Erdélyi Erzsébet, szobalányi, illetve társalkodónői minőségben, aki a grófnő útmutatásainak megfelelően francia és német nyelvekben, valamint földrajzban és számtanban tökéletesítette tudását. Nevelője egy Erdei Máté nevű bujdosó volt.^[52]

Teleki Blanka már 1847-ben szerepelt a pesti titkos rendőrségi följegyzések között mint „megfigyelendő” személy. 1850 elején az osztrák hatóságok folyamatosan szemmel tartották, különösen Franciaországban élő húgával, Emmával folytatott élénk levelezését. Hosszas megfigyelést követően 1851. május 13-án tartóztatták le Szatmárpálfalván, Erdélyi Erzsébettel együtt, majd másnap hajnalban indították őket útnak a nagyváradi börtönbe, ahol a két nőt elkülönítve tartották.^[53] A grófnő házában lefoglalt iratok átvizsgálása után 1951. július 12-én fogták el és szállították a pesti Újépületbe Lővey Klárát, aki a nőnevelő egyik tanáraként az intézmény felszámolása után is szoros kapcsolatot tartott Teleki Blankával. 1851 októberében a grófnő és szobalánya szintén a hírhedt fővárosi börtönépületbe kerültek, ahonnan Erzsi 1852. június 10-én szabadult, mivel a kihallgatások során úrnője ellen vallott.^[54]

Teleki Blanka
Sz. Solymos 1935, 274.

Teleki Blanka, Lővey Klára és Erdélyi Erzsi ügyét a pesti haditörvényszéken 1853 nyarán tárgyalták az osztrák hatóságok. A peres iratok egyes, magyar nyelvre fordított részleteit 1929-ben folytatásokban tette közzé az Ellenzék című lapban Bartha Albert nyugalmazott miniszter, innen ismerjük az alábbiakat.^[55] A vádlók Teleki Blankát „a jelenkor legnagyobb fölforgatója”-ként aposztrofálták, aki fiatal lányokat nevelt forradalmi eszmék szerint, lázító tartalmú könyveket, iratokat terjesztett, hangulatjelentéseket küldött külföldre, forradalmi nyomtatványok kiadását támogatta, szökevényeket bújtatott, Kossuth visszatérésére számítva szervezkedett, Kossuth-bankókat rejtegetett. Lővey Klára tanítványait az „osztrákokra kellemetlen irányban” nevelte, „szorgalmasan gyűjtötte a kormányellenes híreket, gúnykölteményeket és anekdotákat”, és mindenben „Teleky Blanka grófnőt követte, akit vezércsillagául tekintett”. Erdélyi Erzsit, aki „tökéletesen vak eszközévé vált a grófnőnek”, azzal vádolták, hogy költeményeket, életrajzokat, kormány- és császárellenes izgató cikkeket másolt le és terjesztett a cselédség között, ő maga is írt gúnyverseket, és szintén rejtegetett Kossuth-bankókat. A fiatal lány első kihallgatásai folyamán – félelemből vagy fiatal korából eredő meggondolatlanságból – több minden elismert a vádakból a grófnő és Lővey Klára vonatkozásában. Beismerte, hogy „izgató tartalmú híreket gyűjtött, melyeket azután Lővey Klárához juttatott”, hogy a Kossuth-bankót emlékbe tette el, hogy „énekelt Kossuth dalokat, de ebben sem talált bűnt, mert ezeket a dalokat akkor mindenki énekelte…”.^[56] 1852. június 12-i kiszabadulása után Erdélyi Erzsit Brunszvik Teréz vette magához. Brunszvik mindent elkövetett a felsőbb hatóságoknál, hogy unokahúgát, Teleki Blankát kiszabadítsa. Az ő befolyásának tudták be azt is, hogy a későbbiekben Erzsi visszavonta, illetve megmásította eredeti vallomását. Ez azonban ekkor már nem segített, az osztrák katonai bíróság az első vallomást figyelembe véve („mert első ijedelmében önállóan tette”), illetve a lefoglalt dokumentumokat, levelezést, naplókat bizonyítékul felhasználva felségsértés bűntettében bűnösnek mondta ki a vádlottakat.^[57]

Kufstein vára. Teleki Blanka rajza
Vasárnapi Ujság, 1887. július 24. 30. sz. 494.

A három nő közül Teleki Blankát tíz, Lővey Klárát öt év várfogságra sújtották, az elítélteket 1853. július 20-án Bécsen át Kufsteinbe szállították.^[58] A hírhedt várbörtönből Lővey Klára 1856 júliusában szabadult, Teleki Blankát 1856 novemberében a laibachi (ma: ljubljanai) várbörtönbe szállították át, ahonnan 1857. május 9-én távozott, a politikai foglyokra vonatkozó általános amnesztia kihirdetése után. Erdélyi Erzsi, aki az ítélkezők meglátása szerint „csak félrevezetett eszköze” volt Teleki grófnőnek, és „csak engedelmességből cselekedett”, szintén bűnösnek találtatott, ám 13 havi vizsgálati fogságban eltöltött idejét nem tetézték további büntetéssel. Vele kapcsolatban megjegyezték, hogy „ő a 13. életéve óta mindig a grófnő és a grófnő hasonló romlott érzésű környezetének befolyása alatt állott, akik az ő rosszirányú politikai meggyőződésüket belenevelték a gyermekbe, már pedig Erdélyi Erzsi, aki 16 éves korában történt elfogatásáig történteket fölfogni sem tudta helyesen, csupán a grófnő belátására bízta magát, akinek utasításait és parancsait könnyelműen követte.”^[59]

Az ítélethirdetés után következő életszakaszt homály fedi. Nem tudni, Erdélyi Erzsébet tartotta-e a kapcsolatot korábbi jótevőivel, találkozott-e 1857-ben börtönből szabadult egykori úrnőjével, váltottak-e az események után levelet. A fiatalon több mint egy év börtönt elszenvedett, súlyos megrázkódtatásokat átélt lány mindenesetre sikerrel dolgozta fel a traumákat, hiszen erős, határozott kiállású nő, hivatását nagy öntudattal és szakértelemmel gyakorló óvodapedagógus vált belőle.

Valamikor 1862 és 1868 között végezhette el a fővárosban működő országos óvóképzőt, tanulóévei alatt az igazgatótól bérelt szobában élt. Tagja volt a Kisdednevelők Országos Egyesületének, az egyesület lapjának, a Kisdednevelésnek munkatársai közé tartozott. Benne tisztelhetjük nemcsak az első magyarországi óvónők egyikét, hanem az első szakíró óvónőt is, aki hozzáértéssel publikált saját hivatásáról. Nem ment férjhez, nem alapított családot később sem. 1868 novemberétől a Somogy megyei Kereki községben újonnan létesített kisdedóvó vezetőjeként dolgozott két évig, innen adakozott a Pesten felállítandó Brunszvik-szobor javára három forintot.^[60] Kerekiből került aztán Kecskemétre, ahol talán mit sem tudtak különös, kalandos előéletéről, és ahol az eltöltött tíz év alatt egykori patronálója, Brunszvik Teréz grófnő szívügyét, az óvodaügyet igyekezett szolgálni, több-kevesebb sikerrel.

Minta-óvodaépület, 1878
HU-MNL-BKML-IV.1908.b. 7991/1878.^[61]

Bibliográfia

Levéltári iratok

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

HU-MNL-OL-H-117. Vasváry Pál iratai (1848–1849)

Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára (MNL BKVL)

HU-MNL-BKML.IV.1504.b. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Tanácsülési jegyzőkönyvek (1665–1849)

HU-MNL-BKML.IV.1504.c. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Közigazgatási iratok (1649–1855)

HU-MNL-BKML.IV.1607.a. Kecskemét Város Városhatósági Közgyűlésének iratai, Közgyűlési jegyzőkönyvek (1867–1871)

HU-MNL-BKML-IV.1609.b. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Közigazgatási iratok (1849–1871)

HU-MNL-BKML-IV.1903.a. Kecskemét Város Törvényhatósági Bizottságának iratai, Közgyűlési jegyzőkönyvek (1872–1950)

HU-MNL-BKML-IV.1907. Kecskemét Város Községi Iskolaszékének iratai (1872–1974)

HU-MNL-BKML-IV.1908.b. Kecskemét Város Tanácsának iratai, Közigazgatási iratok (1872–1928)

HU-MNL-BKML-X.245. Kecskeméti Jótékony Nőegylet iratai (1870–1912)

HU-MNL-BKML-XV.4. Vegyes tárgyú iratok (díszpolgári oklevelek, diplomák, litográfiák, stb.) gyűjteménye (1632–2016)

HU-MNL-BKML-XV.43.d. 60. Timafalvi Lászlóné: Az óvodaügy fejlődése Kecskeméten (1843–1900), 1995. (kézirat)

Szakirodalom

Gáspár 1934

Gáspár Ármin: Teleki Blanka grófnő Golgothája: Történelmi képek a szabadságharcból. Budapest, 1934.

Hornyák 2012

Hornyák Mária: Brunszvik Teréz „szellemi” gyermeke: Teleki Blanka (1806–1862). Martonvásár, 2012.

Pásthy 1899

Pásthy Károly: Kecskemét közoktatásügye a múltban és jelenben. Kecskemét, 1899.

P. Szathmáry 1886

P. Szathmáry Károly: Gróf Teleki Blanka életrajza. Budapest, 1886.

Sz. Solymos 1935

Sz. Solymos Bea: Teleki Blanka. Magyar lányok, 1934–35. 1935. február 24. 22. szám. 274–275.

Takács 1978

Takács Péter: Vasvári Pál tanári tevékenysége I. Pedagógiai Műhely, 1978/4. 87–94.

Takács 1980

Takács Péter: Vasvári Pál tanári tevékenysége II. Pedagógiai Műhely, 1980/2. 79–89.

Tánczos-Szabó 2025a

Tánczos-Szabó Ágota: Korai nőnevelési epizódok Kecskemét történetéből. Múltbanéző 19. 2025. február 28.

Tánczos-Szabó 2025b

Tánczos-Szabó Ágota: Az első kecskeméti óvónő, Erdélyi Erzsébet különös élete. Forrás, 2025. 7–8. 121–133.

Sajtó

„A közigazgatási bizottság ülése 1880. január 10-ikén.” Kecskeméti Lapok, 1880. január 25. [2.]

Bartha Albert: Gróf Teleki Blanka és Lővey Klára pere 1853-ban. Ellenzék, 1929. augusztus 22. 5., augusztus 25. 7., augusztus 26. 7., augusztus 29. 7.

Dékány Rafael: Kisdedóvoda. Kecskeméti Lapok, 1871. április 8. [1–2.]

Dékány Rafael: Menhelyet a kisdedeknek! Kecskeméti Lapok, 1878. április 28. [1.]

Dékány Rafael: Az iskolaszék működése és bajai. Kecskeméti Lapok, 1879. március 23. [1.]

Erdélyi Erzsébet: Nehány szó a helybeli óvodai eljárásról. Kecskeméti Lapok, 1872. január 27. [1.]

Erdélyi Erzsébet: Óvodánk helyzete. Kecskeméti Lapok, 1872. október 6. [1]

Erdélyi Erzsébet: Mit művelnek a kisdedek az óvodában? Kecskeméti Lapok, 1873. március 30. [2–3.], április 6. [2–3.], április 13. [2–3.], április 20. [1–3.]

Erdélyi Erzsébet: A központi kisdedóvó intézetről. Kecskemét, 1875. április 11. [1–2.] és április 18. [1–2.]

„Erdélyi Erzsébet kisasszony”. Fehérvári Híradó, 1881. június 5. 225.

Gróf Teleki Blanka. Vasárnapi Ujság, 1887. július 24. 30. sz. 493–494.

„Kisdedóvodák”. Kecskeméti Lapok, 1872. június 9. [3–4.]

Klaubert János: Nehány szó a helybeli kisdedóvoda érdekében. Kecskeméti Lapok, 1872. január 20. [3.]

„Nyilvános nyugta. A Brunswik Teréz grófhölgynek Pesten állítandó szoborra befolyt adományokról”. Néptanítók Lapja, 1869. július 29. 478–479.

Rapos József: Az alapnevelés ünnepe Somogyban. Népnevelők Lapja, 1868. november 25. 123.

„Tanügy rovat. Nagy vajúdás után”. A Hon, 1874. június 11. [3.]

Internetes adatbázisok

AOL = Adatbázisok Online, Magyar Nemzeti Levéltár, https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/ (2025. október 4.)

MaNDA = Magyar Nemzeti Digitális Archívum, https://mandadb.hu/ (2025. október 4.)

OSZK Gyászjelentések = Országos Széchényi Könyvtár Gyászjelentések gyűjteménye, https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/663648 (2025. október 4.)

Jegyzetek