Múltbanéző 20. (1)

A BOCZONÁDI SZABÓ CSALÁD SZÁRMAZÁSA ÉS ROKONSÁGA

EGY VEZETŐ REDEMPTUS CSALÁD ÚTJA A JÁSZ-KUN ÚJRAKEZDÉS KORÁBAN

A török hódoltság alatt többször elnéptelenedett, majd a rácok által 1706-ban elpusztított Heves megyei Boconád község a Rákóczi-szabadságharc után, 1712-től kezdett újratelepülni. Ekkor lett az Almásy és a Szeleczky bárói családok birtoka királyi adományként. Kezdetben Tarnaméra község filiája volt, saját katolikus anyakönyveit csak 1741-től kezdték vezetni.^[1] Két egymással rokon kiskunfélegyházi városalapító család is származik erről a vidékről, a Tarjányi és az egyik Szabó család.^[2]

Több helytörténeti forrással és családi közléssel^[3] ellentétben a Boczonádi Szabók nem 1765-ben, hanem már 1745-ben Félegyházára költöztek, de nem Boconádról, hanem Hevesről, ahol az 1740-es évek elején laktak. Szabó István és Simon Erzsébet 1715 körül kötött házasságot, majd 1718 és 1743 között 13 gyermekük született, az utolsó kettő már Heves községben.^[4] Harmadszülött leányuk, Szabó Borbála 1738-ban nemes Tarjányi István legidősebb fiához, Pálhoz ment feleségül. Nem sikerült megtalálni Szabó Zsuzsanna keresztelési bejegyzését, aki később Tarjányi János felesége lett. Valószínűleg Tarnaméra anyakönyvének megnyitása előtt, 1716 körül született. A Tarjányiak Heves származási hellyel megjelölve szerepelnek Félegyháza újratelepítőinek 1744 tavaszán készült lajstromában, míg a boczonádi Szabók csak a lakosok 1745. évi összeírásában jelennek meg először.^[5]

Az 1772. évi községi földkönyv, a Liber Fundi szerint Boczonádi Szabó István már 1745. december 22-én fizeti a redempciós örökváltságot fél sessio (telek) föld és 31 marhaszám után. Kezdetben az I. tizedben (kerületben) lakott a család, ahol Kanyó András és Vakulya György fejős juhász (később Tóth János) között építettek házat, majd Szabó István a IV. tizedben Turcsi Mátyás és Oroszi Sámuel között vett belső telket, házi fundust.^[6]

Boczonádi Szabó István eredetileg féltelkes gazda, mintegy 70 hold kerthely föld birtokosa volt Kisszállás puszta határrészen. Amikor viszont rendezték Félegyháza és Kisszállás (ma: Gátér) határát, akkor csaknem fele földje elveszett, de ellentételezést kért a helyi tanácstól és Almásy Pál jászkun főkapitánytól. Ezt 1757-ben Szabó István meg is kapta, hiszen megengedték neki, hogy a Félegyházáról Szentesre költöző Török Mátyás redemptus földjét és házát elővételben magához váltsa.^[7]

Szabó István már a szerveződő helyi közigazgatás időszakában, 1747-től községi szenátor, 1754–1755-ben Félegyháza főbírója volt.^[8] Felesége, Simon Erzsébet, 1760. január 7-én hunyt el Félegyházán 65 évesen. A megözvegyült Boczonádi Szabó István szenátor 1765. december 28-án halt meg 70 éves kora körül.^[9] Végrendelete nem maradt fent, de egyéb okiratokból, családi közlésekből tudjuk, hogyan osztotta el vagyonát három felnőtt fia, János, Imre és Márton között.^[10] A földet és a városi házat két fiatalabb fia, Imre és Márton testvérek kapták meg, miközben Jánost gyakorlatilag kirekesztette az örökségből. Ennek oka pedig az volt, hogy a jogi végzettségű, községi jegyzőből kiskun kerületi esküdt és nádori táblabíró tisztségre emelkedett Szabó János (1731–1780) taníttatására apja sokat költött, illetve remélte, hogy elnyert tisztségei és jövedelme révén a tehetséges ifjú képessé válik majd saját földet és házat szerezni. Ez így is történt. A család János és Imre ágán ment tovább, mivel a harmadik fiútestvérnek, Szabó Mártonnak (1740–1822) Hévizi Ágnessel (1745–1801) Kecskeméten 1763-ban kötött házasságából csak leánygyermekek születtek.

A János-ág

Szabó János helytartótanácsi ülnök a János-ág vagy másképpen főbírói ág megalapítója a Boczonádi Szabó családban.^[11]

Szabó István városalapító, redemptus gazda, szenátor, főbíró és Simon Erzsébet legidősebb fia, Szabó János a Heves megyei Boconádon született, Tarnamérán keresztelték 1731. június 21-én. Feltehetőleg az Egri Líceumban szerzett jogi diplomát. Pályája elején a Félegyházán lakos és birtokos, nagy tekintélyű, idősebb Mihalovics Márton Jászkun kerületi táblabíró és helyettes kiskun kapitány támogatta. Jászapátin kapott jegyzői állást 1751-ben, ott szolgált 1758-ig.^[12] Mindeközben 1754 körül feleségül vette az Egerben lakos Udvardy Antal és Fazekas Katalin leányát, Rozáliát.^[13] Udvardy Rozália Egerben született és ott keresztelték 1733. június 1-jén. Házassági bejegyzésüket viszont nem sikerült megtalálni.

Jászapátiban két gyermekük született: legidősebb fiuk, Ferenc (1755) és Apollónia (1758) leányuk. Keresztszüleik nemes makfalvi Dósa Pál, jászapáti szenátor, későbbi jászkapitány és felesége, Jacsó Erzsébet voltak. Szabó Apollónia 1775-ben ifjabb Mihalovics Márton kerületi esküdt felesége lett, majd annak halála után Bánhidy József szenátorhoz ment feleségül. A Szabó-Udvardy házaspár harmadik gyermeke, János, már Félegyházán született 1760-ban.^[14] Őt követte Sándor (1763), József (1766), Fülöp Jakab (1767), Pál (1770), Márta (1772), végül Magdolna (1775). Keresztszüleik a nagy vendégfogadót bérlő Ketting és Horváth családok voltak.

Szabó János 1759-től Mihalovics Márton mellett már Kiskun kerületi esküdt (jurassor) volt, majd pártfogója halála után az örökébe lépett. Ifjabb Herpay Mihály Kiskun kerületi kapitány alatt mintegy 18 éven át volt helytartótanácsi ülnök, nádori táblaíró (locumtenentialis és palatinalis assessor). Szorgalmasan látogatta a Kiskun Kerület településeit, megjelent a községek tanácsülésein, egyedi vitás és peres ügyekben járt el, de mindvégig Félegyházán lakott. Bár apjától nem örökölt semmit, Félegyháza 1764. évi földkönyvében (Liber Fundi) nemzetes Szabó János assessor Galamboson már egy egész kerthely földet, mintegy 140 kataszteri holdat birtokolt, de még vett 1779-ben fél telket Dobos Mihálytól.^[15] Az 1765/66-os összeírás szerint a II. tizedben lakott, Szabó Imre öccsével együtt, Horváth György és Dobos Mihály között.^[16]

Szabó János assessor pecsétje, 1761.

A szerző felvétele

Az Udvardy család 1774-ben költözött Egerből Félegyházára, de csak az 1779. június 19-i tanácsgyűlése által kapott a várostól egy házhelyet László Mihály háza előtt, nemes Bánhidy Ferenc szenátor utcájában. Nem sokkal később 1779. július 24-én Udvardy Antal Török János özvegyétől, Halada Katalintól – miután az Kunszentmártonba ment újra férjhez – 160 rajnai forintért megvette az asszony árváját illető házat.^[17] Unokáikat, Szabó János és Rozália lányuk fiait Egerben 9 éven át nevelték és iskoláztatták, ezért nemzetes és vitézlő Szabó János assessor nem sokkal halála előtt a Dobos Mihálytól vett fél kerthely földjét (70 hold körül) a csólyosi és ferencszállási jussal együtt apósa, Udvardy Antal és örökösei nevére íratta.^[18] Bár nem volt félegyházi szenátor Udvardy Antal, mégis időnként a nemzetes úr megszólítás jelenik meg neve előtt az írásokban. Ennek oka lehet, hogy Egerben tekintélyes iparoscsalád voltak, szabómesterséget folytattak és Udvardy Szabó néven is említik őket.^[19] Udvardy Pál 1708–1709-ben a belső tanács tagja, 1721-ben Udvardy Szabó Pál fertálymester a második kerületben. Fia, a később Félegyházára költöző Udvardy Antal a külső tanács tagja Egerben 1749–50-ben, de 1771-ben is e tisztségben említik: „…a kézművesek rendszeresen szerephez jutottak mind a magisztrátusban, mind pedig az electa communitasban, vagyis a külső tanácsban. 1771-ben például a városi tanács 36 (külső- és belső tanácsbeli) tagja közül 17 személy iparos volt. Hoffner János lakatos, Udvardy Antal szabó…”.^[20]

Boczonádi Szabó János helytartótanácsi ülnök 1780 januárjában kelt végrendelete^[21] fennmaradt a városi levéltárban. Nem sokkal később, 1780. január 31-én halt meg, életének 49. évében. Özvegyére, Udvardy Rozália (1733–1828) haszonélvezetére hagyta minden vagyonát, mellé segítségül kurátornak és gondviselőnek rendelte „legszerelmetesebb” Szabó Imre testvéröcsét, kinek hűségében, atyafiúi szeretetében méltán és feltétlenül megbízott. Fiai felnevelkedéséig és leányai kiházasításáig ingó és ingatlanvagyonát felosztani nem engedte.

Elsőszülött Ferenc fia nevelésére és előmenetelére négyesztendős korától 16 éven át jelentős költséget fordított, így végül „tisztességes hadi készülettel főhadnagyi statusára eresztette”. Csak két dolgot hagyott rá, így édesanyjának és testvéreinek hű gondviselését, valamint atyai áldását: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene áldja meg őtet. Adjon néki bővségesen az Egek Harmatjábúl, és a Földnek Zsírjábúl”. A vagyoni örökségből kirekesztett Ferenc volt az első hivatásos katonatiszt a családban, aki ezredesi rangig jutott a császári seregben.^[22] Szabó Ferenc (1755, Jászapáti – 1819, Erdély) 1778-ban kezdte katonai pályafutását az akkori Esterházy, későbbi 3. számú huszárezredben mint főhadnagy. Majd 1787. november 1-jétől másodkapitány, 1790. május 1-jétől elsőkapitány, 1797. július 8-tól harmadik őrnagy. 1798. június 1-jén első őrnagyi kinevezést nyert az újonnan felállított 7. számú huszárezredbe. 1799. május 22-én alezredessé lépett elő, 1800. november 26-án pedig ezredessé és a 2. számú József főherceg-huszárezred parancsnokává nevezték ki. 1804. november 1-jével helyezték nyugállományba 26 évi katonai szolgálatot követően.

Idősebb Szabó János assessor János fiának, kit taníttatott és tisztségeiben utódának szánt „mivel már statusának küszöbire hágott” fél kerthely földjét adta. Bár ifjabb Szabó János, hamarosan a Kiskun Kerület esküdtje (jurassor) lett, 1787-ben mindössze 27 évesen, nőtlenül és utód nélkül, Félegyházán meghalt.^[23] Birtokrésze így férfi testvéreié maradt.

A harmadik fiútestvér, Szabó Sándor, félegyházi szenátor lett, aki Mihalovics Ágnest vette feleségül, azonban gyermekáldás nélkül, hosszú betegeskedés után, mindössze 40 évesen meghalt. Szabó Sándor 1803. március 1-jén kelt végrendeletében 1/4 kerthely földjét idősebb bátyjára, az apjuk végrendeletében kirekesztett, méltóságos Szabó Ferenc óbesterre hagyta.^[24] Idősebb Szabó János végrendelete értelmében viszont a birtokot még mindig nem lehetett természetben felosztani, az a két özvegy, Udvardy Rozália és Mihalovics Ágnes haszonélvezetében és kezelésében volt.^[25] Boldogult Szabó Sándor gazdaságbeli eszközeit 1803. augusztus 14-én értékesítették 1276 forint értékben, amiből 760 forint ment adósságra. Az assessorné Sándor fia halála után, 1803 őszén maga kérte a Nemes Tanácstól ingó javainak nyilvános árverését, hogy fiai (Sándor és a nemrég megházasodott Pál) megmaradt adósságait kifizesse. A licitből tekintélyes összeg, mintegy 2036 rajnai forint jött be, amelyből 1314 forint adósságra ment, de még így is vett 603 forintért 226 darab birkát a meglévő 180 darab mellé. Az özvegyek nem maguk gazdálkodtak, hanem kiadták a fél kerthely földet és a 400 darab birkát haszonbérbe Holló Szabó Fülöpnek és testvéreinek. A megmaradó harmadik negyedet közösen használták az egyetlen még élő férfi örökössel, Szabó Pállal. Szabó Sándor özvegye, Mihalovics Ágnes 1806-ban a Boczonádiakkal másik ágon vér szerint is rokon (Pongó) Kiss József félegyházi szenátor második felesége lett.

A főbírói ág id. Szabó János assessor legkisebb fia, Szabó Pál (1770–1830) ügyvéd utódain ment tovább, aki 1799. november 26-án kötött házasságot Félegyházán Kovács Judittal. Fiuk, ifjabb Szabó János (1805–1876) későbbi szenátor és főbíró, Csáki Erzsébet férje. Szabó Pál jogi képzettségét a családtagok felé is érzékeltette, hiszen gyakorlatilag minden rokonával perbe szállt az apjától örökölt vagyon újraosztása és nagyapja, Boczonádi Szabó István végrendeletének megváltoztatása érdekében.^[26] Szabó Pál az 1797–1822 között folytatott pereskedés során többször utal nagyapja, Boczonádi Szabó István 1759-ben kelt végrendeletére. Végül az apjától (és nem nagyapjától) örökölt egy sessió (140 kataszteri hold) kertföld háromnegyed része Szabó Pálé maradt, egynegyed rész a leányági örökösöké lett. A már fent említett Szabó Apollónia mellett Pál húga volt Szabó Márta, aki 1791-ben ment feleségül Szabó Mihály helyi szenátorhoz, két leányuk, Magdolna és Apollónia, született. Fiatalabb húga volt Szabó Magdolna, 1792-től jászberényi Kiss Ferenc szenátor felesége.

Az Imre-ág

Szabó Imre félegyházi szenátor az Imre-ág vagy másképpen nemesi, kiskun kapitányi vagy tábornoki ág megalapítója a Boczonádi Szabó családban.^[27]

Szabó István városalapító, redemptus gazda, szenátor, főbíró és Simon Erzsébet középső fia Szabó Imre (1737–1783) a Heves megyei Boconádon született, Tarnamérán keresztelték és anyakönyvezték. A gazdálkodás, Szabó Márton (1740–1822) nevű öccsével együtt jobban érdekelte, mint a tanulás, magasabb iskoláiról nem tudunk, sőt a városi dokumentumokon csak kezének keresztvonása szerepel. Apjuk, Boczonádi Szabó István 1759-ben kelt, de a levéltárban nem fellelhető végrendelete szerint a félegyházi határban lévő egy egész kerthely atyai földet Imre és Márton örökölték, a legidősebb testvér, János kirekesztése mellett, 1765-ben. Szabó Imre csak 1770-ben lett convocatus, a városi külső tanács, a választó testület tagja, majd 1775 elején szenátorrá választották, így végre apja politikai örökébe is léphetett.^[28] Ennél magasabb tisztséget, kerületi hivatalt nem viselt.

Bátyjához hasonlóan nem helyben nősült, de házasságát, felesége származását eddig homály fedte a helytörténeti és genealógiai munkákban. Szabó Imre Kunszentmártonban kötött házasságot 1760. január 20-án Kiss Borbálával – korabeli szokás szerint apja nevével is megjelölve – azaz Kiss Balázs Borbálával.^[29] Az anyakönyvi bejegyzés szövege: „die 20 Jan. Emericus Szabo FélEgyhaziensem cum Virigine Barbara Blasy Kis ad Ttibus Joanes Szabo & Georg Horvath”. Kunszentmártonban tehát Szabó János volt öccse, Szabó Imre és Kiss Borbála egyik esküvői tanúja Horváth György mészáros, félegyházi szenátor mellett. Kiss Borbála apja, Kiss, alias Pongó Balázs (1695–1757) és családja egyike volt azoknak, akik Orczy István, a Jászkunság német lovagrendi főkapitányának engedélyével, Radics István jászapáti másodbíró vezetésével Kunszentmártont 1717–1719 között több lovascsapattal megszállták, majd újraalapították a török és a kuruc harcokban elpusztult községet.^[30] Közvetlenül a redempció után, 1745. február 20-án Kiss Balázs egyik idősebb fia, a későbbi kunszentmártoni szenátor és főbíró, Kiss Pál feleségül vette Kristóf Mátyás félegyházi szenátor és főbíró Erzsébet lányát.^[31] Ugyanazon a napon Kiss Balázs Erzsébet nevű lánya Kristóf János későbbi félegyházi másodbíró és szenátor felesége lett.^[32] A Boczonádiakkal való rokonság nem csak a vagyonos és befolyásos Kristófok révén jött létre. Kiss Borbála egyik bátyja, vitézlő és nemzetes Kiss Mátyás úr (1727–1785), ugyanúgy a Jászságban, Mihálytelken viselt jegyzői hivatalt néhány évig, mint Szabó Imre bátyja, Szabó János Jászapátiban. Mindketten visszatértek szülőföldjükre és az 1760-as 1770-es években ugyanúgy helytartótanácsi ülnökök, nádori táblabírók voltak.^[33] P. D. L. A. Kiss Mátyás Illéssy István nagykun kapitány, P. D. L. A. Szabó János Herpay Mihály kiskun kapitány mellett szolgált.^[34]

Kiss Borbála (1744–1824) unokaöccse, József nevű bátyjának fia, ifjabb Kiss József 1783-ban a félegyházi Mészely István szenátor Rozália nevű lányát vette feleségül, és 1801–1846 között a város leghosszabb ideig hivatalban lévő tanácsnoka lett. Idősebb Boczonádi Szabó József (1774–1845) kiskun kapitány és Pongó Kiss József félegyházi szenátor (1762–1846) első unokatestvérek voltak, mindketten a kunszentmártoni Kiss, alias Pongó Balázs szenátor és főbíró unokái. Idősebb Szabó József, Szabó Imre és Kiss Borbála első anyakönyvezett gyermeke és egyetlen fia Izsák József néven meglehetősen későn, csak 1774-ben született, április 18-án keresztelték a félegyházi Ótemplomban. Őt követte Magdolna (1780) és Borbála (1784) húga. Szabó Magdolna, Endre Antal redemptus gazda felesége volt, Félegyházán hunyt el 1821. november 30-án. Id. Szabó József az általa vezetett „Családi krónika” lapjaira írta be: „1824. március 30-án délelőtt 10 órakor halt meg az édesanyám, Kiss Borbála.”^[35]

Szabó József jogi végzettséggel 1801-től több mint két évtizedig Félegyháza egyik jegyzője, nótáriusa volt, ezzel párhuzamosan a Jászkun Kerület tiszteletbeli tiszti ügyésze. A félegyházi jegyzői hivatal után 1830-tól kerületi tiszti ügyész és táblabíró lett, helyettes kiskun kapitány 1835. augusztus 5. és 1836. február 22. között, majd kiskun kapitány 1836. február 22. és 1843. augusztus 26. között.^[36] Id. Szabó József 1802. szeptember 13-án Kecskeméten kötött házasságot nemes vecseszéki Ferenczy Luczával (1785–1841). A Veszprém és Sopron vármegyéből származó Ferenczy család, amely eredendően a győri püspök prédiális nemesei közé tartozott, 1680 körül került Kecskemétre. A 19. század elején már a jelentős vagyonú cívis nemesek közé számítottak, részt vettek Kecskemét közéletében, annak irányításában, nem egy közülük tanácsnok és főbíró is volt.^[37] Ferenczy Lucza apja, Szabó József apósa, Ferenczy László (1760–1824) kecskeméti szenátor, földbirtokos, anyja, nemes zsebeházi Herczeg Erzsébet (1764–1814) volt.^[38] Egyik húga, Ferenczy Anna (1788–1862), ifjabb Ring Mihály félegyházi szenátor felesége lett. Egyik testvéröccse, Ferenczy Gergely (1795–1879) és kisjáczi Szeless Krisztina leánya volt Ferenczy Ida (1839–1928), az „ereklyés hölgy”, Erzsébet királyné, azaz „Sissi” társalkodónője, magyar nyelvtanára és bizalmas udvarhölgye. Ferenczy Lucza (néha írták Lutza vagy latinosan Lucia formában is) Ferenczy Idának tehát az apai nagynénje volt.

A megözvegyült nemes id. Boczonádi Szabó József kiskun kapitány a családi krónikában így ír felesége elvesztéséről: „1841. január 7-én este 8 órakor, … szeretett hitvesem, Ferenczy Lutza legpéldásabb életű hitves és édesanya, mindnyájunk legérzékenyebb szomorúságára elhunyt.” Ugyanide jegyzi be fiuk, B. Szabó Sándor József később az alábbiakat: „1845 aug. 9-én délután 3-4 óra között ragadta ki közülünk a halál legkedvesebb atyánkat. Csendesen, a legkisebb fájdalom nélkül múlt ki e világból.”^[39]

Az irodalmi források és a családi közlések pontatlansága, zavarossága miatt érdemes tisztázni a boconádi Boczonádi Szabó család nemességét is. Félegyházára költözésükkor és a rá következő évtizedekben egészen 1843-ig a boczonádi Szabók nem voltak igazolt nemesek sem Félegyházán, sem a vármegyékben, sem pedig a Jászkun Kerületben. Sem Szabó István, sem fiai nem rendelkeztek hivatalosan nemesi címmel és egyikük sem volt kiskun kapitány. A boczonádi Szabók nem szerepelnek Félegyháza 1808/1809-ben készült nemesi jegyzékében sem.^[40]

Meg kell viszont jegyezni, hogy a Jászkun Kerületekbe betelepült számos család nem igazolta és hirdettette ki a beköltözés és a redempció előtti időkből származó régi nemességét, hiszen egyéni kiváltságaikat új lakóhelyükön a redemptus szabadsággal és a kollektív jogegyenlőséggel szemben nem tudták érvényesíteni, ezért annak gyakorlati jelentősége a mindennapi életben nem volt. Nem találni nyomát annak, hogy a Boczonádi Szabó család tagjai a hivatalos okiratokban használtak volna nemesi címet, vagy annak igazolását a Jászkun Kerületben vagy a vármegyékben 1843 előtt kezdeményezték volna. Nem találni jelenleg egyértelmű nyomait a nemességkutató és genealógiai irodalomban, a közölt nemesi leszármazási táblákban vagy az elérhető anyakönyvi forrásokban annak, hogy korábban a család nemesi címmel rendelkezett volna.^[41]

Ugyanakkor számos hivatalos iraton szerepel 1760 és 1780 között vitézlő és nemzetes Szabó János esküdt, majd nádori táblabíró címeres pecsétjének lenyomata.^[42] A rajta látható címer nem a Kiskun Kerület korszakban használt címeralakja, nem districtusok pecsétje, hanem családi, személyes hitelesítő kellék és szimbólum. A pajzson egy fekvő búzakalászon könyöklő kar látható, kezében görbe szablyát tart, amelynek hegyére egy levágott török fej van szúrva. A sisakdísz tetején a pajzsalak ismétlődik. A pajzs tetején kétoldalt I és S monogram.

A magyar nemesi címet Boczonádi Szabó István szenátor és főbíró unokája, Szabó Imre (1737–1783) félegyházi szenátor és a kunszentmártoni származású (Pongó) Kiss Borbála egyetlen fia, idősebb Szabó József (1774–1845) a Kiskun Kerület kapitánya, Bács-Bodrog, Csongrád vármegye táblabírája szerezte hivatali munkásságáért. Nyugdíjba vonulása alkalmából 1843. január 12-én kapott a császártól nemesi címet, címert és boczonádi előnevet maga és gyermekei: László Károly, Sándor József, László József, Imre Antal, József, Lucia Mária és Mária Krisztina számára.^[43] A vonatkozó okiratok nem utalnak régi nemesség megújítására, hanem új adománynak tekintendők és csak a kapitányi ágra, idősebb Szabó Józsefre és gyermekeire, valamint azok leszármazottjaira terjednek ki. A frissen szerzett nemeslevél birtokában, a Jászkun Kerület ajánlására vették fel a nemesi testőrséghez 1844. május 1-jén ifjabb Boczonádi Szabó Józsefet (1824–1893). Nemességüket László révén, aki Várgedén lett birtokos, 1862-ben Gömör megye is kihirdette.^[44]

Boczonádi Szabó József címere

https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Szab%C3%B3_c%C3%ADmer (Letöltve: 2025. február 20.)

A címer leírásában a függőlegesen kettévágott címerpajzs heraldikai bal oldalán öt sorban egymást váltva összesen három ezüst és vörös sakktáblamintás osztás figyelhető meg. Jobb oldalán pedig aranyszínű háttérben, zöld mezőben egy kivont szablyát tartó gyalogos katona látható. A katona kun harcost ábrázol és megegyezik a Kiskun Kerület címeralakjával, hiszen ruházata kék színű zsinóros dolmányból és nadrágból áll, fején pedig kucsmát visel. A címer sisakdísze a mancsaival arany leveles ágat tartó griffmadár. Ez a címer egyáltalán nem tartalmazza a család másik ágán lévő Szabó János assessor címeres pecsétjén látható heraldikai elemeket.

Összefoglaló

A tanulmány célja a Kiskunfélegyházára települt városalapító, Boczonádi Szabó István redemptus gazda és családjának bemutatása a késői feudalizmus korában. A Boczonádi Szabók 1745-ben költöztek Félegyházára az újratelepülés első körében a Heves vármegyei Boconád, illetve Heves községből a velük rokon nemes Tarjányi családdal együtt. Kezdettől fogva vezető szerepet játszottak nem csupán az újjászerveződő település társadalmi-gazdasági életében, hanem a Kiskun Kerület irányításában is, mint választott tisztségviselők.

Kiemelkedő helytörténeti szerepük ellenére számos genealógiai hiátus, téves adatközlés és bizonytalanság övezi a család eredetét, rokonságát és hiteles történetét. A munka ezek megvilágítására és orvoslására, számos új kutatási eredmény közlésére irányult. A Félegyházán új életet kialakító első három-négy generáció felrajzolása volt a fókuszban az 1848-as polgári forradalmat megelőző időszakban.

Nem csupán az egymással gazdasági, vérségi és hivatali szálakkal összekapcsolódó városvezető, nemes redemptus és szenátori családok generációkon átívelő kapcsolatrendszere jelenik meg konkrét példákon keresztül, hanem a Jászkun Kerület belső kohéziója, a térségi kapcsolati háló fontos szerepe és működése is. Kiemelendő itt Kunszentmárton, mint a Nagykun Kerület székhelye, a lakosok döntő többségét kibocsátó korábbi lakhely, a Jászság, Heves megye, valamint a szomszédos alföldi nagyváros, Kecskemét vonzereje. Mindez megjelenik a párválasztásban, a gazdag és befolyásos családok házassági stratégiájában. Az online térben is egyre nagyobb arányban elérhető anyakönyvi és családtörténeti adatbázisok, a kiterjedt nemességi irodalom új lehetőségeket nyitott az erre irányuló kutatásokban.

Jelen munkának nem volt célja egy új, teljes körű családfa megalkotása és közlése, de hozzájárulhat a régi genealógiai tabellák kiegészítéséhez és kijavításához. További módszeres kutatással a Boczonádi Szabó család felmenőinek néhány generációja még megtalálható.

Bibliográfia

Levéltári iratok

Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vámegyei Levéltára (MNL BKML)

HU-MNL-BKML-V.108. Kiskunfélegyháza Város Tanácsának és Képviselőtestületének iratai (1735–1950)

HU-MNL-BKML-XIV.90. Fekete János kiskunfélegyházi helytörténész letétbe helyezett iratai (1895–2022)

Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Levéltára (MNL JNSZML)

HU-MNL-JNSZML-IV.1. Jászkun Kerület Nemesi Közgyűlésének iratai (1413–1849)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL)

HU-MNL-OL-A 39. Acta generalia (1770–1848)

HU-MNL-OL-A 57. Libri Regii (1527–1867)

Szakirodalom

Bánkiné Molnár 1981

Bánkiné Molnár Erzsébet: Kiskunfélegyháza újratelepítőinek 1744. évi lajstroma. Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 1981. Szerk. Selmeczi László. Szolnok, 1981. 123–128.

Benedek 2002

Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333–1737. Közreadta: Benedek Gyula. Documentatio Historica 7. Szolnok, 2002.

Farkas 2016

Farkas Kristóf Vince: A Jászkun Kerület tisztikara és társadalmi kötődése 1745–1876. A Jászkun Kerület főkapitányai, alkapitányai, főjegyzői, jász, nagykun és kiskun kapitányai. Doktori értekezés. Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola. Jászfényszaru, 2016.

Hellebronth 1939

A magyar testőrségek névkönyve 1760–1918. Összeállította: Tisza-Beői Hellebronth Kálmán. Stádium. Bp., 1939. https://library.hungaricana.hu/hu/view/FszekCimNevTarak_37_018/?pg=5&layout=s (Letöltve: 2025. február 15.)

Kőszeghy 1910

Pest vármegye nemes családai. Írta: Kőszeghy Sándor. In. Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye I. Szerk. Borovszky Samu. Bp., 1910. https://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0015/7.html (Letöltve: 2025. február 17.)

Löffler 2006

Löffler Erzsébet: Iparosok Eger közigazgatásában a XVIII. században. Agria 42. Az Egri Múzeum Évkönyve. – Annales Musei Agriensis. Szerk.: Petercsák Tivadar – Veres Gábor. Eger, 2006. 581–591.

Mezősi 1974

Mezősi Károly: Kiskunfélegyháza településtörténete és XVIII. századi társadalma. In. Cumania II. Ethnograghia. Szerk.: Horváth Attila – Solymos Ede. Kecskemét, 1974. 331–364.

Nemes 2001

Nemes Lajos: Eger város önkormányzata 1687–1848. Tanulmányok Heves megye történetéből 16. Eger, 2001.

Orosz 1910

Heves vármegye családai. Írta: Orosz Ernő. In.  Magyarország vármegyéi és városai. Heves vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp., 1910. https://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0010/22.html (Letöltve: 2025. február 15.)

Reiszig 1910

Heves vármegye községei. Írta: Reiszig Ede. In. Magyarország vármegyéi és városai. Heves vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp., 1910. https://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0010/6.html (Letöltve: 2025. február 15.)

Reiszig – Sarlay 1903

Gömör-Kishont Vármegye nemes családai. Írták: Reiszig Ede és Sarlay Samu. In.  Magyarország vármegyéi és városai. Gömör-Kishont vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Bp., 1903. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Borovszky-borovszky-samu-magyarorszag-varmegyei-es-varosai-1/gomor-kishont-varmegye-894E/gomor-kishont-varmegye-nemes-csaladai-irtak-dr-ifj-reiszig-ede-es-dr-sarlay-samu-9DFC/ (Letöltve: 2025. február 18.)

Rusvay 2003

Rusvay Lajos: Jászapáti története. Jászapátiak Baráti Egyesülete. Jászapáti, 2003. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Jaszapati/pages/Jaszapati_tortenete/006_jaszapati.htm (Letöltve: 2025. február 20.)

Szász 2014

Szász András: Boczonádi Szabó József. A szabadságharc vitéz őrnagya, az újraindított Ludovika Akadémia első parancsnoka. Kiskunfélegyházi Füzetek. Kiskunfélegyháza, 2014.