Múltbanéző 19. (8)

A KECSKEMÉTI ORVOS- ÉS GYÓGYSZERÉSZETTÖRTÉNETI

MÚZEUM ÉPÜLETÉNEK TÖRTÉNETE

Az épületről – általánosságban

A Bács-Kiskun Megyei Vármegyei Önkormányzati Hivatallal szemben áll egy takaros kis ház, amelyben jelenleg az Orvos- és Gyógyszertörténeti Múzeum működik. Kevesen gondolnák, hogy az épület több mint kétszáz éves, egy időben a város egyik legkeresettebb iparosmesterének a háza volt, ma pedig a hozzá tartozó egykori telek udvarán kanyarodik a Kiskörút. Az alábbiakban egy sokat látott ház története következik az első fejezetben a levéltáros feltárómunkája, a második fejezetben pedig, sajátos szemszögből, az utolsó lakók, a Hoksza család emlékei alapján.

Az alföldi mezővárosok lakossága évszázadok óta parasztokból, valamint paraszti sorból kiemelkedett polgárokból, úgynevezett parasztpolgárokból állt. Kecskemét elsődlegesen paraszti árutermeléssel foglalkozott, de egyre erősebben iparosodott, ez erősítette városi jellegét. Az iparosok céhekbe tömörültek. A település jelentőségét élénk kereskedelme is egyre inkább fokozta.

Kecskeméten a házakhoz épített melléképületek a lakók foglakozásával függtek össze, így egy iparos ember portájához disznó- és tyúkól, továbbá műhely is tartozhatott. Városunk lakóinak nagy része földet is művelt, állatot, kocsit, hordót, mezőgazdasági eszközöket tartott a portáján.

Ilyen épület volt a Kölcsey u. 3. számú ház is, ami egy egyedi hangulatú, 1810 előtt épült paraszt-polgár lakóház, Kecskemét egyik legkülönlegesebb műemlék jellegű épülete. A város 1810-es térképén már szerepel az idők során többször átalakított ház. A hosszú épület külső arculatának sajnátos jellegét az egyenes falfelületet megtörő két boltíves tornác, az ún. „kódisállás” adja, amelynek zömök pillérű mellvédes falait könnyű szerkezetű nyeregtetők védik. Ez az építészeti megoldás a korban divatosnak számított, mára azonban már csak néhány ilyen épület maradt ránk.

I. fejezet

A ház története

A házról A Magyarország műemlékjegyzéke elnevezésű sorozat egyik kötetében található építészeti leírás: „Csatlakozó beépítésben álló, téglalap alaprajzú, földszintes épület. Délnyugati véghomlokzata fölött kontyolt félnyeregtetővel, északkeleti szakaszán alacsonyabb gerincű félnyeregetővel. Déli, egykor udvari, ma közterületre néző homlokzatán két, négyzetes alaprajzú, nyeregtetős, oldalain kosáríves nyílásokkal megnyitott, csehsüveg boltozatos tornác, oromzatukon ívsoros, illetve szalagpárkánnyal. A délnyugati, utcai homlokzaton pilaszteres tagolás,^[1] a délkeleti homlokzaton részben új nyílásrendszer. Egytraktusos elrendezésű, az új funkciónak átalakítva, néhány 19. század végi nyílászáró. A ház két periódusban épült, az első, délnyugati rész 1800 körül, végét oromfal jelzi, a második, északkeleti rész 1860 körül. A 19. század végén megújították, 1985-ben múzeumi célra állították helyre.”[2]

Ha a ház konkrét történetét kezdjük el vizsgálni, utazásunk elején talán a legkézenfekvőbb megoldás kiindulni azon alapvető tényekből, amelyeket a levéltári iratok és térképek a legkorábbi időszakból visszatükröznek. Ezek segítségével teszek kísérletet az épület régebbi és közelebbi múltjának rekonstruálására.

A jellegzetes, hosszanti elrendezésű épület legkorábbi állapotának megfelelő ábrázolását – még a kiugró ámbitusok nélkül – Papp László 1923-as térképén láthatjuk, amely a város 1821–22. és 1832. évi eredeti, korabeli térképei alapján készült. Fennmaradt egy korabeli városi összeírás is, amelynek segítségével vélhetően a két világháború közötti levéltárosok ceruzával beszámozták a térképen látható házakat. Ennek alapján hitelesen beazonosítható, hogy az 1820-as évek elején kik voltak az egyes házak tulajdonosai.

A jelen írás tárgyát képező háznak az 1820-as évek elején a 2. tized 370. számú objektum volt megfeleltethető. A ház tulajdonosa a fent említett és a térképpel összefüggésbe hozható városi összeírás szerint Senator Vékony Péter volt.

1. Kecskemét város régi térképe (részlet)
HU-MNL-BKML-XV.1.a. 130. sz. térkép

2. Városi összeírás a 19. század elejéről

HU-MNL-BKML-IV.1506. 11. téka.

A harmadik objektív kiindulási pontként pedig szeretném bemutatni Öreg Vékony Istvánnak és Bene Annának egy 18. századi peres anyagból származó családfáját. E szerint Öreg Vékony Istvánnak és Bene Annának Senator Vékony Péteren kívül még 7 gyermeke élte meg a felnőttkort, név szerint Vékony István, Vékony Pál, Vékony Gergely, Vékony Erzsébet, Vékony Anna és Vékony Zsuzsanna.[3]

3. Öreg Vékony István és Beke Anna családfája, 1827

HU-MNL-BKML-IV. 1504. c. 1827. 2. 157.

A bemutatott tényadatokat követően lássuk, mit tükröznek az iratok az ingatlan régmúltját illetően! A mai Kölcsey utca 3. szám alatti épület vélhetően a Bene család egy ősi városi birtokán áll, amely korábban a város széle lehetett, és később fokozatosan beépült. A vonatkozó iratok alapján kijelenthető, hogy a fent hivatkozott összeírásban Vékony Pál (Vékony Péter egyik testvére) tulajdonát képező ház, amely az összeírásban és a térképen is 2. tized 379. számú házként azonosítható, az iratokban végig ősi Bene-házként szerepel, illetve megemlítik, hogy ez a ház Vékony Pál nagyanyjáé volt, Ifjabb Bene Jánosnéé.

Valószínűsíthető, hogy ez a ház már 1600-as évek végén, vagy az 1700-as évek elején állt, ugyanis a Bene család jogvitái kapcsán megmaradt 1748. évi iratokban több helyen feltűnik Bene-házként megemlítve. A Bene családról szóló iratokból rekonstruálható legkorábbi családtag Bene András volt, aki az 1700-as évek első évtizedeiben nagy valószínűséggel kapcsolatban állt az ingatlannal. Bene Andrásnak a felnőtt kort megélt gyermekei Bene János, Bene Gergely (még atyja, Bene András életében meghalt), Bene István (későbbi prédikátor) és Bene Judit voltak. Bene János Öreg Bene Andrástól és vélhetően gyermektelen testvéreitől, Bene Gergelytől és Bene Mihálytól is örökölt. Egyéb vagyonelemek mellett édesapja után a 2. tized 379. számú, későbbiekben Vékony Pál tulajdonát képező házat is. Bene János másik két testvérétől, Bene István prédikátortól és egyetlen leánytestvérétől, Bene Judittól a későbbiekben, még életében szintén megváltotta az édesapjától, Bene Andrástól őket megillető örökrészeket, így a fent hivatkozott ősi Bene-ház az ő tulajdonába került.

4. Bene János testvéreitől és atyjától örökölt vagyonrészei, 1748

HU-MNL-BKML-IV. 1504. c. 1748.2.4

Idősebb Bene János életében háromszor nősült, három házasságából több lánya és egy fia született, ifjú Bene János. Idősebb Bene János az iratok tanúsága szerint 1748-ban halt meg, vagyonát, köztük az ősi Bene-házat és a Bene-fundust egyetlen fiára, ifjú Bene Jánosra hagyta.

Idősebb Bene János halála időpontjában, tehát 1748-ban Öreg Vékony István már biztos házasságban élt idősebb Bene János unokájával, ifjabb Bene János leányával, a fent megjelölt ház és fundus egyik biztos örökösével, Bene Annával, aki vagyonos menyasszonyként hozomány gyanánt vitte Öreg Vékony Istvánnal kötött házasságába az óriási Bene-vagyon egy részét.

Egy 1748-ban Bene János idősebb Bene János hagyatékával kapcsolatban kelt irat szerint ugyanis idősebb Bene János „Vékony István Gyermekeinek” is hagyott hátra vagyonából. Mint az iratanyagból kiderül – illetve ezt a fent bemutatott családfarészlet is jól mutatja – Öreg Vékony István és Bene Anna házasságából nyolc gyermek élte meg a felnőtt kort, négy fiú, és négy leány, név szerint István, Gergely, Pál, Péter, Ilona, Zsuzsanna, Anna és Erzsébet. Több iratból kiderül, hogy Öreg Vékony István Bene Annával való megismerkedése előtt egy egyszerű és szegény számadó juhász volt, vagyonát felesége, Öreg Bene János unokája és ifjabb Bene János leánya, Bene Anna hozományul a házasságba adott vagyona alapozta meg.

Az iratok nem tudósítanak arról, hogy idősebb Bene János és ifjabb Bene János mikor haltak meg, azonban a tanulmány tárgyát képező ingatlan szempontjából fontos adat, hogy Öreg Vékony István és hitvese, Bene Anna 1787/88-ban vélhetően már nem élt. Örököseik ekkor kezdték el ugyanis elintézni az egymás közötti viszonyaikat és az örökölt ingatlanokkal kapcsolatos dolgaikat. Öreg Vékony István és Bene Anna nyolc örököse szüleik halálát követően osztályos egyezséget kötöttek, amelynek értelmében a négy fiútestvéré maradtak a család ingatlanai, amit egymás között felosztottak, míg a négy leánytestvérüktől az örökrészüket közösen 100-100 forint kifizetésével, állatok és egyéb ingóságok átadásával váltották meg.

40 év múlva ezt az egyezséget a még élő leszármazottak megtámadták, az örökösödési vitához kapcsolódó tanúvallomásokból pedig sok értékes információ derül ki. E szerint 1827/28-ban Bene Anna hozományként az Öreg Vékony István által megkötött házasságába bevitt ősi Bene-funduson ekkor már három ház áll. A három házban a korábban, 1787/88-ban megkötött osztályos egyezség folyományaként három Vékony fivér ekkor még élő özvegy feleségei éltek:

• Az ősi Bene-házban, a 2. tized 379. számú házban, amelyet ifjú Bene János édesapjától örökölt Bene Anna, a Vékony örökösök édesanyja, ekkor már özvegy Vékony Pálné élt, Vékony Pál özvegye.
• A jelen tanulmány tulajdonképpeni tárgyát képező, egykori 2. tized 370. számú házat özvegy Vékony Péterné lakta ebben az időben, Vékony Péter özvegye.
• A közvetlen a 2. tized 370. számú ház mellett lévő 2. tized 374. számú ház használója pedig özvegy Vékony Gergelyné, Vékony Gergely özvegye volt.

Érdekes részlet, hogy az egyik tanúvallomás szerint korábban a 2. tized 370. házat és a 2. tized 374. számú házat egy rendbeli háztartásként használta Öreg Vékony István és Bene Anna. További érdekes részlettel szolgál egy 1791. évi Senator Vékony Péter által a Kecskeméti Tanács felé fogalmazott beadvány, amely kerítéssel kéri lerekeszteni az ekkor már az ő tulajdonában lévő 2. tized 374. számú házas ingatlanát a fent megjelölt térképen a 2. tized 373. számú ház felé, amely az akkori iratok és a megjelölt összeírások alapján is Papp Antal tulajdonát képezte. A hivatkozott, Senator Vékony Péter által jegyzett iratból a következő mondat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a jelen írás tárgyát képező ház Öreg Vékony István és Bene Anna közös háza volt: „Mivel a régi be’járás a malom felől volt és ezt a be’járást az én Atyám tsak azért engedte meg Papp Péter Uramnak, hogy az én Atyám is a malomba szabados volt…”. Az irat keletkezésekor, 1791-ben a két akkori tulajdonos Senator Vékony Péter és Papp Antal édesapja, Öreg Vékony István és Papp Péter egymásnak kölcsönösen átjárást biztosítottak ingatlanaikon a térképen 74. számmal jelölt malom felé. Ezt akarta megszüntetni Senator Vékony Péter egy kerítés húzásával a térképen, a 2. tized 373. számú telek felé.     

A fentiek alapján a tanulmány tárgyát képező, ma Kölcsey utca 3. szám alatti ház régmúltjáról az alábbiakat lehet kijelenteni:

• A 2. tized 370. számú ház a Bene család több évszázados fundusán épült fel a Bene család több generáción át tovább örökölt, az 1780-as évek végén osztályos egyezség alapján Vékony Pálnak juttatott, az 1820-as években özvegy Vékony Pálné által lakott 2. tized 379. számú ház mellett.
• Öreg Vékony István vélhetően az 1730-as, 1740-es években feleségül vette ifjú Bene János leányát, Bene Annát, aki által hozományként hatalmas vagyonhoz jutott.
• Az iratokból nem derül ki, hogy pontosan ki építette a tanulmány tárgyát képező ingatlant, azonban arra utalás történik, hogy a későbbi osztályos egyezség eredményeként Vékony Péternek és Vékony Gergelynek juttatott, ekkor már két különálló 2. tized 370. és 2. tized 374. számú ingatlanokat még egy rendbeli ingatlanként használta Öreg Vékony István, neje, Bene Anna és nyolc gyermekük.[4]

Ezt követően lényegesen szűkebb az ingatlannal kapcsolatban fellelhető információk sora. Annyi bizonyos, hogy az Öreg Vékony István és Bene Anna által még egy rendbeli, az 1820-as évekbeli térképen látható 2. tized 370. számú (később Vékony Péter örökölte) és 2. tized 374. számú ingatlant (később Vékony Gergely örökölte) az örökösök már két rendbeli ingatlanként használták, a tanulmány tárgyát képező ház tulajdonosai Senator Vékony Péter és felesége, Papp Susánna lettek, akik a fent bemutatott családfa alapján vélhetően gyermektelenül haltak meg.

Az ingatlanról ebből az időszakból még egyetlen adatot lehet beazonosítani:Senator Vékony Péter nem sokkal halála előtt, 1817-ben nagyértékű, mintegy 304 váltóforintra rúgó asztalosmunkát rendelt meg Imre Sándor asztalosmestertől. Ezt később, – mint az alábbiakban látható dokumentum is tanúsítja – már az 1820-as évek első felében özvegye próbálta kifizetni, de a munkadíj teljes kiegyenlítésére soha nem került sor.[5]

5. Imre Sándor asztalosmester számlája, 1817

HU-MNL-BKML-IV. 1504. c. 1827. 2. 157.

Ezt követően az ingatlanról több évtizedig szinte semmilyen adattal nem rendelkezünk. Az 1819-es nagy tűzvész vélhetően nem érintette, vagyis a ház akkor épségben maradt. Egy 1880. évi színes térképen az ekkor már 294-es, 1086. helyrajzi számú ház két ámbitussal ellátott, hosszanti alaprajza látható különálló melléképülettel. Egy másik, 1880–81. évi adatok alapján összeállított 1882. évi térképen hasonló ábrázolás figyelhető meg.[6]

6. A Bene-ház egy 1880. évi térképen

HU-MNL-BKML-IV. 1908. f. 109. doboz

7. A Bene-ház az 1882. évi térképen

HU-MNL-BKML-XV.1.b. 340. térkép

Közben az eltelt évtizedekben a városban az utcákat is elnevezték. 1850-től Kanyar, majd 1907-től Kölcsey utcaként szerepel a telekhez kapcsolódó utca.[7]

A következő adattal az ingatlanról 1867-ben találkozunk. Az ingatlan ekkori tulajdonosa Csorba Gábor, 2. tized 544. szám alatti lakos (ez az adatok alapján biztosan megfeleltethető a tanulmány tárgyát képező ingatlannak, gyakrabban 2. tized 294. számú ingatlanként szerepel a korabeli forrásokban), aki 200 forint alaptőke biztosítása iránt kérelemmel fordul a városhoz, ugyanis szegényházat kívánt létesíteni, ez azonban később soha nem épült fel. Csorba Gábor jogász volt, részt vett az 1848/49-es eseményekben, a forradalom és szabadságharc eseményei miatt tanulmányait nem tudta befejezni. Vélhetően Kecskeméten telepedett le későbbi feleségével, Milassin Arankával és nyolc gyermekükkel az 1860-as években, és ekkor vásárolták meg az írás tárgyát képező ingatlant. Más vagyona a családnak a házon és egy széktói szőlőn kívül nem volt. Csorba Gábor ügyvédként, bíróként, valamint a városházán különböző jogi munkakörökben dolgozott egészen 1893-ban bekövetkezett haláláig, halálát követően az ingatlant gyermekei és özvegye örökölték meg.

Csorba Gábor egy alkalommal eszközölte az ingatlan felújítását, amelynek során az addig fazsindellyel és náddal borított tetőzetet új, cserepes féltetőre kívánta átalakíttatni, illetve az ablakokat is fel kívánta újíttatni az ablakszint egyidejű megemelésével.[8]

8. Csorba Gábor folyamodványa a városhoz, 1861

HU-MNL-BKML-IV. 1609. b. 1235/1861.

9. Csorba Gábor vagyoni kimutatása, 1882

HU-MNL-BKML-IV. 1609. b. 10447/1882.

10. A Csorba Gábor házfelújítási kérelméhez csatolt tervvázlat, 1882

HU-MNL-BKML-IV. 1609. b. 11695/1882.

Csorba Gábor halálát követően, vélhetően már 1894-től Csapó István és felesége laktak a házban. Ebben az évben egy nagyobb felújítást hajtottak végre az épületen, a felújítás részleteit az alábbiakban látható terv is részletezi.

Az új tulajdonosok részére előírták, hogy

„1.) Az alapfalak, valamint a többi falazat legalább 1 méter magasságig a föld színe fölött egészen égetett téglából mészhabarccsal rakandó.

2.) A tűzfalak égetett téglából mészhabarccsal rakandók, s egymástól 1,90-1,90 méternyire eső gyámoszlopokkal erősítendők. A tűzfalon, valamint a szomszéd felőli falakon semmiféle nyitást hagyni nem szabad.

3.) Amennyiben új mennyezet készülne, az az Ép. szab. 55. §-nak mindenben megfeleljen.

4.) A régi falak annyira emelendők, hogy a mennyezet emelése után legalább 2,84 m szobamagasság eléressék.

5.) A tető cseréppel fedendő s az esetleg alkalmazandó tetőablakok vaslemezből készítendők.”

Az építkezési munkálatokkal hivatalosan 1895. február 10-én készültek el.[9]

11. Az épület felújításához kapcsolódó tervvázlat, 1894

HU-MNL-BKML-IV. 1908. b. 4882/1894.

Az utca elnevezése 1907-ig kb. 1850-től Kanyar utca volt, ezt 1907-ban Kölcsey utcára változtatták. A helyrajzi száma is változott 1942-ben, 1086-ról 41 459-re. Csapóék után 1909-ben új tulajdonosai lettek a háznak, Ugrina Mihály és felesége, Gregus Rozália fele-fele részben birtokolták. Ezt követően több – a ház története szempontjából nem meghatározó – tulajdonosváltást követően Hoksza István és felesége, Sárai-Szabó Éva vette meg az ingatlant, 1939. december 21-én. A Hoksza család volt az ingatlan utolsó érdemi tulajdonosa, a háztörténet ezen időszakát szerzőtársam, Hoksza Ildikó – aki gyermekkorának egy jelentős részében a házban lakott – meséli el részletesen jelen tanulmány II. fejezetében.[10]

A ház további sorsa

A házat 1968-ban kisajátították. Az itt élő Hoksza családtagoknak 1968. december 31-ig kellett elhagyni a házat Kecskemét Város Végrehajtó Bizottsága Igazgatási Osztályának vonatkozó határozata alapján.

A kisajátítást követően a ház szerepelt az Általános Épülettervező Vállalat 1968. évi fotódokumentációjában, amely a kecskeméti Megyei Párt, Tanács és Kultúrház építése kapcsán szükségessé vált bontásokhoz kötődik. Ebben az anyagban a 77–104. számú fotók erre a népi műemléki épületre vonatkoznak, amelyet a benyújtott bontási tervdokumentáció nem tartalmaz, mert a tervezett építkezések végül lehetővé tették a ház megtartását, így megmenekült a pusztulástól. A Bács-Kiskun Megyei Beruházási Vállalat megyei pártszékházat, a megyei tanács székházát és városi művelődési házat épített a kisajátított ingatlanok helyére. A tárgyalt lakóházat végül nem bontották le, mert a területre nem volt szükség az épületek felépítéséhez.

12. A Hoksza-ház az ÁÉV fotódokumentációjában, 1968

HU-MNL-BKML-XV. 5. 641. Válogatás a 79–104. számú fotókból

Az épület egykori kerítését később elbontották. A csendes Kölcsey utca élete később megváltozott, mert a Kiskörút új nyomvonalának kijelölésével az autóút egy szakasza a ház egykori udvarán halad végig.

1971 és 1976 között a Pannónia Filmstúdió működött a házban, illetve egy részét az ingatlannak a mai napig használja. 1985-től az épület nagyobb része a Katona József Múzeum Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Gyűjteményeként funkcionál, 2016-ban és 2024-ben is nagyobb állagmegóvó felújítást eszközöltek rajta.[11]

II. fejezet

A Hoksza család élete a házban

A ház és családunk története 1939-ben találkozik, amikor Hoksza István (nagyapám) és Sárai-Szabó Éva (felesége) megvásárolják a Kölcsey utca 3-as számon lévő házat. A vásárlás befektetés a nagyszülők részéről, a házat ugyanis gyerekeiknek szánták. Az épület ekkor az 1086-os helyrajzi számon szerepel, amely 1942-től változik a 41 549 hrsz.-ra. Ez utóbbi szám szerepel az 1968-as kisajátítási dokumentumon is. Azért említem ismét, mert kutatásaim során a helyrajzi számok segítettek a történet fölgöngyölítésében.

Nagyapám 1957-ben hunyt el, felesége és a hat gyermek örökölte a házat. Közöttük volt édesapám is, Hoksza Sándor, aki 1914. március 15-én született, és 1963. február 16-án halt meg.

Hoksza Sándor és édesanyám, Muraközy Julianna 1948. május 15-én kötöttek házasságot, azt követően a Kölcsey u. 3. szám alatt éltek. Édesapám bútormázoló és -fényező kisiparos mester volt, emellett művészi hajlamokkal is rendelkezett, tájképeket festegetett. Művészeti oktatásban nem részesült, képei mégis kifejezőek, jól mutatják be az ábrázolt valóságot.

Édesapám 34 éves korában lett önálló kisiparos, lakása és munkahelye is a Kölcsey u. 3. sz. alatt állt. A családi ház fele része Apukáé volt: szoba, konyha, kamra, pince, padlás. A testvérével, Hetesi Mihállyal közös műhely 173 négyszögölet tett ki. Ez a ma használt metrikus mértékegységrendszerben 622 négyzetmétert jelent.

Később a lakásunk bővült egy szobával, a műhely is raktárral, nyitott színnel (mai értelemben egyfajta fedett tárolóhellyel), és építettek egy sertésólat is az udvar távolabbi sarkában. Kövezett udvar, fúrt kút, virágoskert: így szépítette az ifjú házaspár új otthonát.

A ház másik felében Hetesi Mihály és családja lakott. Sándor és Mihály édestestvérek voltak, és a szakmájuk is ugyanaz volt. A név különbözőségének oka, hogy Mihály családi nevét a katonaságnál Hokszáról Hetesire magyarosították, és a későbbiekben megtartotta ezt az új nevet.

A két fiú mellett Hoksza Istvánnak és Sárai-Szabó Évának még négy gyermeke született. További három fiútestvér: Imre, István, József és egy lány, Ilona. Nagyapámék szorgalmas, becsületes kisbirtokos házaspár voltak, akik szakmával, házzal, földdel segítették gyermekeiket az életben való elindulásnál, Alsószéktó városrészben. A két iparos fiú kapta a városi házat, hogy polgári foglalkozásukat ott folytathassák.

Mikor a két iparos fiú, Mihály és Sándor, 1942-ben mestervizsgát tett, nagyapámék a városi házat (Kölcsey u. 3. szám), ahol két rendbeli lakás és műhely állt, fiaik rendelkezésére bocsátották. Sándor ekkor 28 éves volt. Sándor és Mihály mint társak dolgoztak együtt.

Később két fiú is jelentkezett a népes családból, Hetesi Imre és Horváth Imre Sándorhoz és Mihályhoz a szakma tanulására, elsajátítására. Eredményes vizsgáik után ott maradtak a mestereknél dolgozni, de később mindketten sikeres vállalkozók lettek. Horváth Imre, unokatestvérem, sajnos azóta már meghalt.

Élet a házban

Munka akadt bőven, Apukáék nagyon szépen dolgoztak, nagy elismerés volt a sok megrendelés magánszemélyektől, iskoláktól, a Megyei Gyógyszergyártól, a Bizományi Áruháztól. Érdekesség, hogy a Nagytemplom órájának számlapját is ő festette egyszer. A jókedvű mesterember a családi legendárium szerint a templomtoronyból kiabált le a piacra siető édesanyjának: „Helló, Muter!”.

A keresett iparosembert igazolják a maguk korában rendhagyó újsághirdetések, amelyeket Hoksza Sándor adott fel megrendelői köszöntésére. Erre példa a Bácskiskunmegyei Népújság egyik 1956-os számában lévő hirdetés: „BOLDOG új évet kívánok kedves jó megrendelőimnek, ismerőseimnek és jóbarátaimnak! – Hoksza Sándor mázoló- és fényezőmester; Kecskemét, III., Kölcsey u. 3. sz.”

A szomszédokkal mindvégig jó viszonyt tartottak, az 1. szám alatt Bendéékkel, az 5. szám alatt Vasváriékkal, de szorosabb baráti kapcsolat nem volt, rendszeresen nem jártak össze, inkább a rokonokkal találkoztak.

A két fiú vállalkozásának könyvelője Babos Ervin volt. Az ő javaslatára Hetesi Mihály belépett az iparosok szövetkezetébe, Apuka, Sándor, haláláig független maradt. Édesanyám, Hoksza Sándorné született Muraközy Julianna 20 évig, 1948 és 1968 között élt a Kölcsey u. 3. szám alatt. Édesapám 1963-ban hunyt el, ezután felesége „özvegyi jogon” folytatta a fényező-mázoló kisipari tevékenységet 1963 és 1968 között, hat évig Hetesi Mihály sógor segítségével.

1968-ban kisajátítás miatt költöztünk a Széchenyivárosba. Hoksza Sándor haláláig Muraközy Julianna háztartásbeli feladatokat látott el. Később dolgozott a műhelyben, majd 1969-ben munkát vállalt a Petőfi Nyomdában, és 55 évesen, a Fűtőmű dolgozójaként ment nyugdíjba, 1981-ben.

Emlékeim a házból

Hoksza Sándor és Muraközy Julianna házasságából két leány született, Éva 1951-ben és Ildikó, jelen sorok írója, 1955-ben. Éva építészmérnök, én tanár lettem. Családunk egészen a kisajátításig, 1968-ig a Kölcsey u. 3. szám alatt élt.  Miután betöltöttük 18. életévünket, 1977-ben hozzájuthattunk apai örökségünkhöz. Az összeg ez idő alatt elinflálódott, így testvérem, Éva egy 850-es Fiat autót, én egy pianínót tudtam vásárolni a megmaradt, örökölt pénzen.

Egyszerű körülmények között boldog, derűs gyermekkorunk volt Apuka haláláig. Ezt bizonyítják a mellékelt képek is az udvaron Anyukával, a barátnőmmel és unokatestvéremmel, illetve a húsvéti locsolkodókkal.

Apukáék sokat dolgoztak, hétvégeken templomba jártunk, nyáron Cserkeszőlőre mentünk fürödni, kirándulni mind a négyen – motorral. A motort, amelyet a költözködéskor adott el Anyuka, a kilakoltatásig őriztük.

Megünnepeltük a névnapokat, disznóvágás alkalmából összegyűltek a testvérek, rokonok, és mi gyerekek nagyon szerettük ezeket az eseményeket, összejöveteleket. Szüleink névnapján, Julianna és Sándor napon Bandi cigány és 2-3 fős zenekara muzsikált a lakásunkban.

Az utca másik oldalán volt az iskola, a Hosszú Utcai Általános Iskola, mindannyian ott végeztük el a nyolc általánost.

Általában egyszerű ételeket ettünk – tarhonya, lebbencs, tészták, baromfi- és sertéshús, sütemények: bejgli, zserbó, fánk, pogácsa –, mindig Anyuka készítette jó minőségű alapanyagokból. Apuka halála után már nem vágtunk disznót, húst csütörtökön és vasárnap ettünk, és ez így volt rendjén. Hűtőszekrény nem volt, csak pince, hideg vizes vödör vagy kút, ahol az ételeket tároltuk.

Alsószéktón volt egy szőlőskertünk gyümölcsfákkal, amit később, 1965-ben eladtunk, mert nem volt, aki művelje, és a termés és a bor előállítása és értékesítése gondot okozott a gyermekeit egyedül nevelő anyukánknak.

Apuka 1963. február 16-án, Julianna napon meghalt gyógyíthatatlan betegségben. Hatvani Lajos református lelkipásztor szolgálta neki az utolsó úrvacsorát. Ekkor jöttek a testvérek Julianna-napot köszönteni, és ekkor hozta Ildikó a kitűnő féléves bizonyítványát az iskolából. Testvérem, Éva jelen volt édesapja halálánál. Soha be nem gyógyuló emlék ez nekünk, soha meg nem értett igazságtalansága ez a sorsnak számunkra, a Kölcsey utca 3. szám kapcsán.

Az alábbiakban mellékelek néhány képet, abból az időből, amikor még ott laktunk. Mindegyik nyugodt, meghitt, derűs világot idéz.

13. Édesanyám és én, Ildikó, 1965 körül

Hoksza Ildikó tulajdona

14. Barátnőkkel a családi ház udvarán, 1960 körül

Hoksza Ildikó tulajdona

15. A ház az 1960-es évek elején

Hoksza Ildikó tulajdona

16. Kölcsey utca 3. a kisajátításkor

Hoksza Ildikó tulajdona

Bibliográfia

Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára (MNL BKVL)

HU-MNL-BKML-IV.1504.c. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1649–1855.

HU-MNL-BKML-IV.1504.g. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Kérelmek („Instantiae”) 1703–1848.

HU-MNL-BKML-IV.1506. Kecskemét Város Telekszabályozó Bizottságának iratai 1794–1848.

HU-MNL-BKML-IV.1609.b. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1849–1871.

HU-MNL-BKML-IV.1908.b. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1872–1928.

HU-MNL-BKML-IV.1908.f. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Adóügyi (IV.) Ügyosztály iratai 1872–1943.

HU-MNL-BKML-IV.1912.b. Kecskemét Város Árvaszékének iratai. Iktatott iratok 1872–1949.

HU-MNL-BKML-VII.8.c. Kecskeméti Járásbíróság iratai. Telekkönyvi iratok 1873–1973.

HU-MNL-BKML-XV.1.a. Bács-Kiskun Megyei Levéltár térképgyűjteménye. Törzstérképek 1747–1985.

HU-MNL-BKML-XV.1.b. Bács-Kiskun Megyei Levéltár térképgyűjteménye. Kataszteri térképek 1877–1976

HU-MNL-BKML-XV.5.a. Fotók és képeslapok gyűjteménye. Kecskemét Katona József téri részleg fotó- és képeslapgyűjteménye 1848–2022.

HU-MNL-BKML-XV.43.d. Különböző kéziratok gyűjteménye. A Bács-Kiskun Megyei Levéltárba leadott kéziratok gyűjteménye 1898–2018

Irodalom és nyomtatott források

Erdélyi 2004

Erdélyi Erzsébet: Kecskeméti utcanevek története. Kecskeméti Füzetek 14. Kecskemét, 2004.

Hoksza 2018

Hoksza Ildikó: Mesélő házak – Kölcsey utca 3. Kecskemét, 2018. (Kézirat; HU-MNL-BKML-XV.43.d. 168.)

Józsa 2019

Józsa Kitty: Az Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Múzeum épületének története Kecskemét, 2019. (Kézirat; HU-MNL-BKML-XV.43.d. 169.)

Juhász 1993

Juhász István: Fejezetek Kecskemét építészetének történetéből. Bács-Kiskun Megyei Levéltári Füzetek 9.Kecskemét, 1993.

Jegyzetek