Múltbanéző 19. (2)

KORAI NŐNEVELÉSI EPIZÓDOK KECSKEMÉT TÖRTÉNETÉBŐL

A 18–19. századi Magyarországon a lánygyermekek alapszintű oktatásáról a felekezetek elemi iskolái gondoskodtak. Az írás-olvasás elsajátításán túli komolyabb ismeretekhez azonban már csak azok a tehetősebb, nemesi rangú vagy polgári származású lányok juthattak hozzá, akik mellé szüleik magántanítót tudtak fogadni, illetve akiknek családjai finanszírozni voltak képesek a távolabbi nagyvárosokban található, jónevű nőnevelő intézetekben, zárdákban történő neveltetés költségeit. A 18–19. század fordulóján a fővárosban számos leánynevelő magánintézet létesült – hatósági engedéllyel vagy anélkül –, amelyek általában elemi, ritkábban középszintű ismeretekkel gyarapították növendékeik tudását. A német vagy francia nyelvű társalgás mellett kézimunkázás, zene, tánc, rajz, esetleg illemtan alkották eme intézetek tanrendjét, az oktatást általában az intézet tulajdonosa, egy-egy kiszolgált nevelőnő, házitanító, hivatalnok vagy katonatiszti özvegy végezte.[1]

A reformkor időszakában az aktuális politikai-gazdasági-társadalmi problémák mellett a nők helyzetéről, művelődéshez való viszonyáról is élénk véleménycsere kezdődött a szélesebb hazai nyilvánosság előtt, és a „szebbik nem” oktatása kapcsán is megfogalmazódott az elmélyültebb tudást, szélesebb látókört eredményező nevelés, a hazafias szellemben, magyar nyelven való tanulás iránti igény.[2] Az 1840-es években mind a fővárosban, mind vidéken sorra nyíltak leánynevelő intézetek, köztük egyszerűbbek, illetve olyanok is, amelyek a fent említett magasabb, nemesebb eszményeknek kívántak megfelelni.[3] Kecskeméten a 18. század közepétől a „gyönge korú” leánykákat ferences harmadrendi nővérek tanították betűvetésre, majd a harmadrend feloszlatása után a „nénék” a városban maradva magántanítókként működtek tovább.[4] Az első, valamelyest magasabb szintű képzést nyújtó városi nőnevelő intézet 1852. évi megnyitásáig a kecskeméti családok számára az ismertetett lehetőségek álltak rendelkezésre, amennyiben leányaik számára képzési lehetőséget kerestek: házitanítót fogadtak vagy távoli intézetbe küldték féltett kincsüket. Eddig nem ismert források azonban rávilágítanak, hogy a helyi társadalmi elvárások Kecskeméten is kitermelték a maguk nőnevelési „megoldásait”, még ha ezek a próbálkozások sem kiemelkedő jelentőségűek, sem hosszú életűek nem voltak. Alábbiakban két korai, kecskeméti nőnevelési epizódot ismertetünk.

Böhm Juliánna nőnevelő intézete

1848. január 27-én Böhm Juliánna nevelőnő kérvényt írt a városi tanácshoz és a választott közönséghez címezve, amelyben segélyért könyörgött nőnevelő intézete fenntartása érdekében.[5] A hölgy, egy bizonyos Peters kapitány özvegye, korábban magánnevelőnőként működött egy kecskeméti úri családnál, majd „többek felszólításának engedelmeskedve” „egy nem nagy, de czélszerű nevelői intézetet” állított fel. A tanintézet profiljára vonatkozóan meglehetősen kevés adat olvasható ki az iratból, mindösszesen annyi, hogy a „legfőbb tudomány, mellynek tanulásában a’ növendékek naponként oktattatnak, a’ Német nyelv és minden féle finomabb kézi munkák. Ezeken kívül tanittatnak még más tudományok is, kivévén a’ vallást…”. Az intézeti létszám ekkor, 1848-ban 13 fő volt, a dokumentumból azonban nyilvánvalóvá válik, hogy régebben a nevelde jóval népesebb lehetett, és a számosabb növendék után befolyó jövedelemből a nevelőnő kielégítően fedezni tudta kiadásait. A kis tanoda hanyatlását az 1840-es években uralkodó himlőjárványok okozták, a tanítványok megfogyatkoztak, a befolyt tandíj pedig már nem nyújtott biztos megélhetést.[6]

1. Böhm Julianna kérvénye nőneveldéje támogatása iránt, 1848. január 27.
HU-MNL-BKML-IV.1504.c. IX.23.1848.

Az intézet rövid, lelkes ismertetését adta évekkel korábban, egy, a Honderüben megjelent írás, amelyet valószínűleg Gömöry Frigyesnek tulajdoníthatunk.[7] A cikk az intézet alapításának dátumaként 1842 júniusát jelölte meg, és az első év, az első „próbatétel”, nyilvános vizsga kapcsán dicsérte meg az alapító nevelőnőt ekképpen: „Keblet melegítő érzet vala szemlélni a gyönge sarjadék’ mindazon tárgyakbani ügyességét, mellyekben egykor, mint lelkes honleányoknak , mint gazdasszonyoknak és édesanyáknak kitünniök kellend... nyíltan merünk állítani, miszerint ez első próbaév a legnagyobb sükerről biztosíta bennünket, hogy az intézet születésénél egyszersmind annak sírdalát nem kényszerülendünk hallani, mint városunkban már több illynemű intézet első zsengéjében lelő romait. Illy romokbul, mint Phönix’ hamvaiból, éledt föl e jeles intézetünk, mellynek derék kormányzónője biztosít minket, hogy az fölviruland, s leányainkat tudományos és erkölcsi nevelés végett idegen városba küldetéssül jövőre megovandja.”[8] A kis tanodának a lányos családokra gyakorolt előnyeit a városvezetés is elismerte, kihangsúlyozták a szülők elégedettségét, azt az előnyt, hogy a lánygyermekeket a továbbiakban nem szükséges tetemes költségek árán a család óvó tekintetétől távoli, idegen helyen lévő intézetekbe küldeni, ám a választott közönség nem járult hozzá a nevelőnő által kérvényezett segély fizetéséhez, az „adózó nép pénztára” ugyanis – álláspontjuk szerint – ilyenfajta újabb kiadással nem volt megterhelhető.[9]

2. A kecskeméti intézetet bemutató cikk a Honderü 1843. évi számából.
Honderü. Szépirodalmi és divatlap. 1843. 12. sz. (szeptember 29.) 391.

Böhm Juliánna feltehetően ezek után is tovább folytatta nevelői munkáját a városban – hiszen ez jelentette számára a létalapot –, egészen haláláig, 1849. szeptember 27-ig. Az evangélikus egyház halotti anyakönyvi bejegyzése szerint 53 évesen, forrólázban hunyt el. Kecskemét város iratanyagában vele kapcsolatban még egy akta található 1851-ből, amely végrendelete „foganatosítása” kapcsán keletkezett.[10] Az iratcsomó dokumentumaiból kiderül, hogy a hölgy a 7. tizedben[11] lakott, Herczeg Józsefné Ferenczy Terézia házában, valószínűleg itt folytatta nevelőnői tevékenységét is, ez lehetett az intézet helyszíne. Ingóságait halála másnapján tanúk jelenlétében összeírták és lefoglalták, később pedig árverésre bocsátották, ebből fizették temetése költségeit, jutalmazták hűséges szolgálóját. A 179 tételt számláló, hatoldalas jegyzékben a háztartási kellékek, asszonyi ruhák, holmik, ékszerek, bútorok között könyvek, írószerek, a nevelőnői tevékenységhez szükséges tárgyak is szerepelnek, több könyvet, kéziratot, rámákat, egyéb gyermeki munkákat és félkész kötéseket pedig kivettek az összeírásból, mivel azokat a leltározásnál jelenlévők „a megholt nevelése alatt volt kis leányok” tulajdonaként ismerték fel.[12] Az ingóságok között fellelték az elhunyt iratait is, köztük 1845-ben Pesten keletkezett végrendeletét, amelyet az aktához csatoltak.[13]

A német nyelvű testamentumból sajnálatosan kevés információ derül ki az egykori nevelőnő korábbi életével kapcsolatban. A szövegben mint teljesen egyedül élő, magányos asszonyra hivatkozik önmagára, akit a halál férjétől és gyermekeitől is megfosztott. Saját kezével szerzett vagyonkájának egy részét 22 éve nem látott szeretett fivérére, a felső-porosz sziléziai Tarnowitzban élő Julius Gustav Böhm kereskedőre hagyta, másik örököséül pedig barátnőjét, a Pesten lakos Karafiáth Zsófiát nevezte meg, aki – mint írja – mindig anyai szeretettel vette körül, mióta keserves sorsa ezen idegen országba sodorta.[14] A fentiekből valószínűsíthető, hogy Julie Böhm Németországban született, talán még ott is házasodott, és férje, Peters János kapitány révén került Magyarországra. Baráti kapcsolata utalhat arra, hogy egy ideig a fővárosban is élt, majd – ismeretlen körülmények között – Kecskemétre került, legkésőbb 1839–40-ben. Megözvegyülése időpontját sem ismerjük, de feltehetően akkortól kezdve kényszerült saját megélhetéséről gondoskodva nevelőnői állást vállalni. Ambiciózusságát mutatja, hogy az egyszerű házitanítóskodást túlhaladva nőnevelő intézetet alapított, amelyben tucatnyinál is több növendéket tanított, elsősorban németül. Kár, hogy a kis tanodáról, amely hat éven át fennállt és működött a városban, nem maradt több adat, igaz, a Honderü cikke által megemlített más rövid életű intézetek tevékenységéről még ennyit sem tudunk.

Somogyi József kísérlete nőnevelő intézet és kisdedóvó alapítására

Az özvegy kapitányné nőnevelő intézete még működhetett, amikor 1848 tavaszán a városi tanácshoz újabb kérelem érkezett, nőnevelő intézet, illetve fiú és leány kisdedóvó létesítésének engedélyezése érdekében. A folyamodó, egy Kecskeméten letelepedett őrmester, a családos apaként megélhetést kereső Somogyi József, számos dokumentummal támasztotta alá „a szabad kézzeli rajzolás, ékes írás, a szép nemű finomabb gyors kötés, különbféle hangszerekenni játszás” terén „’s a’ tánc több nemében” való jártasságát. Kifejtette, hogy leendő intézetében „a gyenge gyermekeket játszás képpen a betűk és állatok ösmeretére, s más egyébb, gyönge gyermekekhez illő tudományokra” szeretné oktatni, a gyermekek testi épségének megóvásán kívül az iskolára való felkészítésük is a kitűzött célok közé tartozott.[15] A dokumentum hátoldalát az intézet felállítását támogató szülők írták alá. A tanács kifejezett kérésére Somogyi József tanrendfélét is összeállított – bizonyára inkább a lánynevelő intézetre, mint a kisdedóvóra vonatkozóan –, amelyben kilenc ponton keresztül sorolta fel mindazon tudományokat, amelyeket a gyermekeknek tanítani óhajtott:

„1^ször A vallásból az illető tanítók által minden héten egy órát

2^szor magyar írást és olvasás.

3^szor német nyelveni írást, olvasást és beszélést.

4^szer számolást a gyenge gyermeki ész felfogásához.

5^ször szabad kézzeli rajzolást és ékes írást.

6^szor zongorázni és guitarozni muzsikálást, amazt arra meghivott tanító mester által kottából, emezt pedig magam szinte kottából fogom tanítani.

7^szer tő [tű] nélküli és tőveli kötést.

8^szor minden nemű asszonyi varrásokat.

9^szer többféle tánczok nemeit.”[16]

3. Somogyi József nyilatkozata az intézményében tanítandó tárgyakról, 1848.
HU-MNL-BKML-IV.1504.c. IX.67.1848.

A tanács számára véleményt adó bizottság helyszíni vizsgálódás során győződött meg a folyamodó képességeiről, egyúttal megtekintették a Gonda-féle házat, amelyben 3 szép szoba, egy ABC-s betűkkel díszített falú kocsiszín és füves, parkosított udvar várta a növendékeket. A vizsgálat során szó esett a tanítás rendjéről (délelőtt 4, délután 3 óra) és költségeiről is.[17] A két eltérő felkészültséget és foglalkoztatást kívánó gyermeksereg egy intézménybe terelésének problematikája, illetve az esetleges segédszemélyzet kérdése azonban valószínűleg nem okozott fejtörést a korabeli viszonyok között. Elképzelhető, hogy Somogyi József egész háznépe, felesége és gyermekei is részesei voltak vállalkozásának, bár források híján ezt nem állíthatjuk biztosan.[18]

Kecskemét város korai irataiban fennmaradt több, Somogyi József személyével kapcsolatos dokumentum, amelyek közül az egyik akta nyolc évvel korábbi letelepedési kérelmét, illetve az ügyben kirendelt tanácsnok által papírra vetett, bizonyítványokkal alátámasztott „környezettanulmányt” tartalmazza. Az iratokból fény derül Somogyi korábbi életének egyes részleteire, pl. hogy „Erdély Országból, Sz.[ilágy]somlyóról való”, édesapja „Ángoly szolgálatbéli nyugalmazott főhadnagy Ns Somogyi József úr” és „valósággal nemes szüléktől vette származását”.[19] Kilenc esztendei katonai szolgálat után került Kecskemétre „regementjével” az egykori közvitéz és káplán, invalidusként, azaz hadirokkantként szerelt le, és 1835-ben elvette egy helyi bognármester, Görög Sándor Mária nevű lányát. Bizonyítványai alapján ebben az időszakban – házasságától letelepedéséig – Szabadkán, Baján, Váradolasziban és Abafáján nevelőként működött, tanításból élt: „több nevendékeket muzsikába, tántzba és rajzolásba szorgalmatossan tanított és ez által szerzette élet módját”.[20] 1840-ben kérte az állandó lakosok közé való felvételét, amelyet a városi tanács származására, erkölcsi magaviseletére, előéletére tekintettel engedélyezett.[21] Ettől az időponttól kezdve városi őrmesterként szolgált, egészen a tisztségről való 1844. évi lemondásáig.[22] A források szerint ekkor elhagyni készült Kecskemétet, 1848-ban azonban még vagy már ismét a városban találjuk intézetalapítási tervekkel.

Intézményalapításra vonatkozó kérelmét a városvezetés elfogadta, a nevelde ideiglenes megnyitását „addig is, míg a nevelés és kisdedóvás körül általánosabb intézkedések tétetnének”, a vallástanítás elhagyása mellett megengedte.[23] Arról, hogy Somogyi megkezdte-e nevelői tevékenységét Kecskeméten, egyáltalán működött-e itt helyben pedagógusként, a források nem beszélnek. Az intézmény amúgy is mindössze pár hónapot érhetett meg, hiszen a volt hadfi 1848. szeptember 17-én már a Zrínyi-szabadcsapat őrmestereként védte a magyar hazát.[24] Somogyi a szabadságharc folyamán harcolt Jellasics ellen, a drávai hadtestben, a kunsági népfelkelőknél, a debreceni csatában, tiszafüredi térparancsnok volt.[25] A szabadságharc után földbérlőként, majd törvényszéki kiadóként próbált megélni.[26] Az 1850-es évek elején években neve egy családi perpatvar kapcsán felbukkan még a kecskeméti iratokban, ám életének ez az időszaka kevéssé ismert.[27] Feltehetően hamarosan a fővárosba költözött. 1863-ban a már több mint hatvanéves Somogyi titkos összeesküvést szervezett, emiatt halálra, majd az ítéletet megváltoztatva húszévi várfogságra ítélték.[28] A kiegyezést követő amnesztiának köszönhetően Somogyi József kiszabadult, és pár évig irodatisztként működött a Hadügyminisztériumban.[29] Kalandos életét a Balaton mellett, Kilitin fejezte be, ahol szépen ápolják emlékét, nevét évekig egy helyi általános iskola is viselte.[30]

*

A két történet főszereplője között számos ponton találunk hasonlóságot. Mindketten szorosan kötődtek a katonasághoz. Mindketten életük egy jelentős fordulópontján (megözvegyülés, illetve házasodás, családalapítás), választották a tanítást megélhetés gyanánt, vagyonnal valószínűleg egyikük sem rendelkezett. Jelentősebb előképzettséggel sem bírhattak, inkább csak bizonyos készségekkel, némi pedagógiai gyakorlattal, ami dokumentumaikból kiderül. Az egyszerű házitanítói szintet túllépve több növendéket vállaltak, bizonyára üzleti megfontolásból kis tanintézetet létesítettek (vagy tervezték a felállítását), és annak ellenére, hogy magasabb szintű oktatást nem tudhattak nyújtani, mégis bővítették a kecskeméti családok leányneveltetési lehetőségeit. Böhm Julianna és Somogyi József történetében az is közös, hogy a város nem patronálta egyiküket sem, bár a városatyák elismerték a lányokat nevelő intézetek szükségességét, megvizsgálták a működési körülményeiket, engedélyt adtak a tevékenységhez, anyagi segítséget nem nyújtottak. A korszakban Kecskeméten több ilyen jellegű próbálkozás is történhetett, és bár ezekkel kapcsolatos dokumentumok egyelőre nem kerültek elő, az idézett Honderü-cikk vonatkozó célzása egyértelmű.

Alig pár évvel később azonban, 1852-ben a városvezetés már határozottan elkötelezte magát egy állandó intézet fenntartása, pénzügyi támogatása mellett, hogy „bár kissé elkésve, de mindég jókor ezen kiáltó szükséget – a lányok nevelésére szolgáló intézmény hiányát – elhárítsa”.[31] Dianovszky Anna[32] lányiskolájának megalapításától kezdve a település életében a lányok elemi szintet meghaladó oktatásának lehetősége szinte folytonosnak tekinthető. 

Bibliográfia

Levéltári források

Magyar Nemzeti Levéltár Adatbázisok Online, Mikrofilm anyakönyvek (MNL AOL)

Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Vármegyei Levéltára (MNL BKVL)

HU-MNL-BKML-IV.1504.c. Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok 1649–1855.

HU-MNL-BKML-IV.1503.a. Kecskemét Város Választott Közönségének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1822–1849.

Irodalom

Ambrus 2015

Ambrus Attila Józsefné Kéri Katalin: Lánynevelés és női művelődés az újkori Magyarországon (nemzetközi kitekintéssel és nőtörténeti alapozással). Akadémiai doktori értekezés. Pécs, 2015.

Bona 2015

Bona Gábor: Az 1848-49-es szabadságharc tisztikara. Miskolc, 2015. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Bona-bona-tabornokok-torzstisztek-1/ (Letöltve: 2023. december 2.)

Farkas 2006

Farkas Katalin: Magyar függetlenségi törekvések 1859–1867: a Csáky–Komáromy-féle szervezkedés. Doktori disszertáció, ELTE BTK. Budapest, 2006. https://doktori.btk.elte.hu/hist/farkas/disszert.pdf (Letöltve: 2024. március 11.)

Fehér 2000

Fehér Katalin: Pest-Buda sajtója a leányok neveléséről a XIX. században. Honismeret, XXVIII. évf. 1. sz. 2000/1. 43–50.

Iványosi-Szabó 1988

A mai Bács-Kiskun megye az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét, 1988.

Judel 1998

Günter Klaus Judel: Die Familie Böhm in Brieg und Tarnowitz. Giessen, 1998. https://www.familysearch.org/library/books/viewer/329157/?offset=0#page=1&viewer=picture&o=info&n=0&q= (Letöltve: 2023. december 8.)

Kemény 2008

Kemény János: Baja mezőváros szerepe az 1848–1849. évi szabadságharcban 1. Forrásközlemények 11. Kecskemét, 2008.

Kovács 2021

Kovács Emőke: Egy ’48-as honvéd sorsa a Balaton vidékéről. 2021.03.15. https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/irorszagtol-kilitiig-egy-48-as-honvedsors-184195/ (Letöltve: 2024. március 11.)

Kovács 2024

Somogyi József története: így lett a szabadságharcosból titkos összeesküvés vezetője. 2024.04.02. https://www.sonline.hu/helyi-kultura/2024/04/honvedsir-kilitin (Letöltve: 2024. március 11.)

Nyárády 1997

Nyárády Gábor: Júdáspénzért a bajtársakat... Adatok az Almásy–Nedeczky-szervezkedés történetéhez (1864). Hadtörténeti Közlemények 1997. 2. szám https://epa.oszk.hu/00000/00018/00001/pdf/02nyaradi.pdf (Letöltve: 2024. április 8.)

Pásthy 1896

Pásthy Károly: A kecskeméti polgári leányiskola 1875-től 1895-ig. Kecskemét, 1896.

Péterné et al. 1992

Kecskeméti Életrajzi Lexikon. Szerk. Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona. Kecskeméti Füzetek 4. Kecskemét, 1992. (Gömöry Frigyes.)

Pukánszky 2013

Pukánszky Béla: A nőnevelés története. Budapest, 2013.

Jegyzetek