Múltbanéző 17. (6)

„MON AMI”, A KECSKEMÉTI PEZSGŐ

Egy tiszavirág életű gazdasági vállalkozás története

A Kecskeméti Közlöny olvasói egy néhány soros, de annál meglepőbb cikkre kaphatták fel a fejüket a napilap 1930. április 27-i számát átlapozva. A szóban forgó rövid hír ugyanis arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az alig egy évvel korábban létrejött Kecskemétvidéki Bortermelők Pinceszövetkezete a „kiváló” kecskeméti borok feldolgozására pezsgőgyárat létesített.[1] Az alapítók a készülő produktum találó elnevezéséhez a nagyközönség segítségét kérve pályázatot hirdettek, pénzjutalmat ígérve az első három díjazottnak, a jutalmat ezer-ezer, illetve ötszáz pengőben megállapítva.[2]

Kecskeméten korábban hasonló ipari kezdeményezés nem volt, így a helyi borok ilyen jellegű hasznosításának nem is voltak hagyományai, ezért joggal merülhet fel a kérdés bárkiben, hogy az üzem létrehozására miért éppen ekkor került sor.

Köztudott, hogy a homoki szőlőtermesztés és szőlőtelepítés a filoxéravész idején futott fel, amelynek eredményeként Kecskeméten a századfordulón már közel 12 ezer holdnyi területen folyt a szőlőművelés. A tőkékkel beültetett területek gyarapítását természetesen ösztönözte az is, hogy a Monarchia többi állama, különösen az osztrák tartomány biztos felvevőpiacot jelentett az itt termelt borok számára is. A világháború éveit követően, amely komoly konjunktúrát jelentett a gazdák számára, gyökeresen megváltozott minden. A Monarchia szétesésével létrejött utódállamok protekcionista gazdaságpolitikája következtében a hazai bortermelés, az értékesítési lehetőségek beszűkülésével, válságba jutott. A korszakot a pangó kereslet, az alacsony árak és a felhalmozott készletek jellemezték. A termelők számos módon próbáltak új piacot teremteni termelvényeik számára, akár feldolgozott formában is.[3] Az ágazatnak a recesszióból történő kilábalását Kecskeméten az üzem létrehozásától is remélték. A nagy feladatokra hivatott gazdasági vállalkozás rövid életűnek bizonyult, a termelés megindulása után hamarosan az alapító pinceszövetkezet csődjéről szóltak a sajtóban megjelenő hírek, így a gyár sajnos nem tölthette be a hozzá fűzött reményeket.

Fényes kezdet

A helyi napilap 1930. május 9-i száma „Készül a kecskeméti pezsgő” címmel számolt be először részletesen az újonnan alapított üzem tevékenységéről, amelyben április 28-án kezdődött meg a termelés. A sajtó képviselői személyesen látogattak el a termelés helyszínére, ahol már 10 ezer palackban erjedt a habzó ital, várva a pünkösdre ígért forgalomba hozatalt. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a különleges módszerrel készülő nedű minősége megközelíti majd a francia vetélytársét, ára ugyanakkor a hazai pezsgőkének csupán a fele lesz: „Néhány hét előtt rövid pár sor adta hírül a Kecskeméti Közlönyben, hogy a Kecskemétvidéki Bortermelők Pinceszövetkezete (röviden Borközraktár) pezsgőgyár alapítását határozta el Kecskeméten. Az alapítás bejelentésével egyidejűleg közöltük azt is, hogy 2000 pengős jutalmat tűztek ki a kecskeméti pezsgő találó elnevezésére. Könnyű elképzelni, hogy országszerte nagy feltűnést keltett a pezsgőgyár alapításának híre, de az is érthető, a mai sovány pénzügyi viszonyok között, hogy a 2000 pengős pályázat kapcsán is hihetetlen arányokban indult meg a rivalizálás az ötlettermelők között, akiket nemcsak az új pezsgő díszes keresztszülői tisztsége, hanem a kemény ezresek kápráztató igézete is hevít. Eddig már több, mint ezer pályázat érkezett a pezsgő elnevezésére. Halomszámra várják a levelek a zsűri munkáját. Rengeteg pályázat érkezett és érkezik az ország minden részéből, de a legtöbb talán mégis Kecskemétről. … Nagyon sokan a Katona-centenáriummal szeretnék összekötni az új pezsgő elnevezését. Ilyen neveket ajánlanak: »Katona József«, »Bánk bán«, »Melinda«. A legitimisták »Ottó király«-ra keresztelnék a nemes kecskeméti italt. Mások »Borgyöngye«, »Buckaláng« elnevezést ajánlanak. Egy pályázó szigorúan ragaszkodik ahhoz, hogy »Asszony«- csók«-nak kereszteljék el a kecskeméti pezsgőt, mert beküldött indokolása szerint köztudomású, hogy az a legjobb és legédesebb. Egy másik pályázó röviden mindössze annyit ír: »Szikra gyöngye« legyen az új pezsgő neve, a pénzt pedig küldjék gyorsan, mert nagy szüksége van rá.”[4]

Az eseményen megjelent újságírókat dr. Vaja Béla, a Borközraktár elnöke és Kabay István titkár kalauzolták körbe, akik igyekeztek a felmerült kérdésekre is kimerítő válaszokat adni: „A pezsgőgyártás bevezetésére az indított bennünket, mondja Vaja Béla dr., hogy a bor jobb értékesítését előmozdítsuk. Ugyanis éppen azok a borok a legalkalmasabbak a pezsgőgyártásra, amelyeket a külföld a legkevésbé keres. A szükséges befektetés alig számottevő. Rizikó nincs. Fele árért fogjuk tudni adni, mint amennyibe más pezsgők kerülnek, pedig különleges gyártási módszerünk szerint (hat hét alatt) készülő pezsgőnk, a földmivelési minisztérium szakvéleménye szerint, minőségileg megközelíti a legkiválóbb francia pezsgőt.”[5]

A közlöny munkatársai a gyártási helyiségeket is felkeresték, betekintve az ott folyó munkálatokba is, eközben a szövetkezet pezsgőmestere, aki a híres Pommery cégnél, Reimsben tanulta a szakmát, egy kóstolásra is meginvitálta a vendégeket: „Farkas István vegyész egész csomóüveg között dolgozik. Az esszenciák készülnek itt a négyféle (édes, savanykás, rózsaszínű és vörös) kecskeméti pezsgőhöz. Beleöntenek valamennyit a hordó borhoz, amely azzal már meg is kapta az erjedés csiráit. A gyártás tulajdonképpeni színhelyén, egy óriási teremben már sokkal többet látni. Egy hordóból örök mozgó, sokágú csapon leány töltögeti az üvegeket. Egy férfi elé kerülnek a tele üvegek, aki különleges géppel nagy és erős dugót üttet beléjük, társa egy másik gépen biztositó kapocssal fogatja a dugót az üveghez. Kell ez, mert különben minden dugót kivágna az erjedő bor. … A terem másik felében még vagy 25 ezer üres üveg. Pár hét alatt ezek is megtelnek. Három heti erjedés után a »rázópadra« kerülnek az üvegek. Itt mindennap forgatják őket, míg a seprő mind a palackok szájához húzódik. A biztosíték eltávolításával a dugóval együtt ki vágódik a seprő. Az ezüstözött speciálgép likőrt önt belé. Dugaszolás, drótozás következik, sztaniolpapírból pompás köntöst kap a kecskeméti pezsgő, a címkét is ráragasztják, expediálják, azok pedig, akik szeretik a jót és kevés pénzük is van hozzá megisszák.”[6]

Az új termék neve, amelyre vonatkozóan már Olaszországból, Svájcból, Ausztriából és más külföldi államokból is nagy számban érkeztek javaslatok, végül június végére dőlt el.[7] A zsűri részletesen indokolta döntését a nyilvánosság előtt: „27 000 név között egyetlen abszolút elfogadható sem akadt. Tekintettel kellett lenni arra, hogy a kecskeméti pezsgő nemzetközi forgalomba kerül, sőt éppen ennek minél szélesebb alapokra való fektetése az egyik legfőbb cél s a mai helyzetben ennek a szempontnak az elmellőzése nem volt lehetséges. Ezért – megfelelő magyar név hiányában – nem lehetett elzárkózni idegen nyelvű névtől. A legmegfelelőbb volt ez a francia szó, a mon ami, az én barátom, amelynek jelentése száz százalékban födi a gyár kívánságát, a fogalmat, kiejtése pedig rendkívül egyszerű s éppen egyszerűségénél, kedves hangzásánál fogva gyors népszerűségre számíthat. Emellett azonban a címkén rajta lesz a nemzeti szín, továbbá az alábbi teljes felírás: »A Kecskemétvidéki Bortermelők Állami Ellenőrzés Alatt Álló Pinceszövetkezetének Pezsgőgyára«. Rajta lesz ezenkívül Kecskemét város címere, így a pezsgő magyar és kecskeméti jellege kellő hangsúlyozást, kidomborítást nyer.

A nyakszalagon a tartalom szerint, a pezsgő ízének megjelölése: »Édes«, »Édeskés«, »Száraz« nyer elhelyezést.”[8]

Az ezután elkövetkező hónapokban látszólag egy igazi sikertörténet körvonalai kezdtek kirajzolódni, a borközraktár készítményeinek híre aránylag rövid idő alatt bejárta szinte az egész világot. Egy Sao Paulo-i nagy cég, a Garcia Da Silva et Cia Importadores levélben jelezte az üzem felé, hogy forgalmazni szeretnék a kecskeméti termékeket.[9] Emellett a sajtóhírek további kedvező fejleményekről számoltak be: „A kecskeméti pezsgőnek szép és nagy sikere van nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Hétről hétre gyorsan és örvendetesen növekszik a fogyasztás és egyre több a legilletékesebb helyekről érkezett elismerés. Legújabban a Hangya központjával kötött szerződést a pezsgőgyár állandó szállításra. Svájci cégek is összeköttetést kerestek a pezsgőgyárral, a napokban pedig Szófiába hívták a nemzetközi vásár kiállítására. A legörvendetesebb sikernek azonban az tekinthető, hogy a bécsi bornagykereskedőkből álló pénzcsoport és a Pomery-féle francia pezsgőgyár bécsi vezérképviselője Bécsben pezsgőgyárat akarnak létesíteni kecskeméti mintára, kecskeméti gyártási módszerek felhasználásával. Megbízottaik a napokban Magyarországon jártak, a fővárosban tárgyaltak Vaja Béla dr. elnökkel és Kabay István titkárral. Kijelentették, hogy a bécsi gyárat feltétlenül szeretnék megvalósítani, még pedig úgy, hogy a legszorosabb összeköttetésben legyen a Borközraktárral.”[10]

Szomorú vég

Végül a dolgok teljesen más irányt vettek, ugyanis a következő évben már a borközraktár csődjéről szóltak a hírek. De hogyan is történhetett mindez? A szövetkezet tevékenységét megalakulása után azzal kezdte, hogy 128 ezer pengőért közraktár céljára kibérelte a Héjjas család pincéit a teljes felszereléssel együtt, ahova a kisgazdák borait be is szállították, majd az eredeti terveken felül megalapították a pezsgőgyárat is, de sem a borközraktár, sem az üzem nem akart prosperálni, ráadásul alig egy év leforgása alatt 400 ezer pengő hitel felvételére is sor került. A bevételek elmaradása után a gyárban leálltak a munkálatok, a hitelezők ezzel egyidejűleg pedig próbálták az egyre nagyobb kintlévőségeiket érvényesíteni az államilag támogatott intézménnyel szemben. Az üzem bírói zár alá került, a borközraktár ellen pedig a hitelezők végrehajtás kértek, ennek során derült ki, hogy a hatalmas pincékben mindössze 800 hektoliter bor és összesen tizenegyezer pengő értékű ingóság maradt. Másfél év után ennyire csökkent a kecskeméti borközraktár vagyona, amely az egész Alföld szőlőtermelését lett volna hivatva támogatni és fejleszteni.

Mindezek nyilvánosságra kerülése után a szőlősgazdák indítottak ostromot az intézet ellen és „Bort vagy pénzt!” felkiáltással követelték az elszámolást. A vezetés végül egy sürgős szanálási akcióba kezdett, amely azonban nem vezetett eredményre, így a borközraktár igazgatósága csődöt kért maga ellen, amelyet a bíróság el is rendelt, de a hitelezők más álláspontra helyezkedtek.[11] Közben ugyanis a földművelésügyi minisztériumban is megindult a vizsgálat, és Mayer János miniszter ezzel kapcsolatban a pénzügyi bizottságban szó szerint a következő kijelentést tette: „A kecskeméti borközraktár ügyét bűnvádi útra fogjuk terelni, mert tűrhetetlen, hogy egy szépen elgondolt eszmét felelősség nélküli emberek diszkreditáljanak. Aki visszaélést követett el, az törvény előtt felelni fog.”[12] A bírósági tárgyalás végül 1932 végén kezdődött meg, de még három évvel később is csak arról lehetett a sajtóban olvasni, hogy a Kúria előtt van az ügy, ezt követően viszont már szó sem esett az eljárás lezárásáról, így annak végkifejletét nem ismerjük.[13]