Múltbanéző 17. (3)

A KECSKEMÉTI TIZENKÉT APOSTOLOK-KÁPOLNA

ÉS KÖZVETLEN KÖRNYEZETE TÖRTÉNETE

A kápolna helye és környéke

A kápolna környékéről a legrégibb utalást Tóth János egykori tiszti ügyész várostörténeti, 1760 és 1833 közötti várostörténeti feljegyzéseiben találjuk: „Ketskemét Várossáról: …elsőben tsak két kis faluból állott, az egyik neve volt Ketskés a másiknak Méth. – De idővel megszaporodván mind a’ két helység lakossai, a’ két falu összve szakadt, meg tartván mind azon által elébbeni nevét lett belőlle Ketske-Méth–Ketskés falu a’ Város felső részét Homoki Kápolna környékét, a’Méth pedig alsó részét az Apostolok Kápolnája, most Sz. Ersébethé foglalta magában.”.[1]

Tóth János feljegyzései tudományosan nem támaszthatók alá, inkább mondai távlatokat nyitnak a városrész múltját illetően. Szerinte tehát a Tizenkét Apostolok kápolna környéke valójában egy, Kecskemét akkori „alsó részében” lévő Méth falutelepülés központi része volt.

Hiteles okirati bizonyítékok a településrész régmúltját illetően egy 1778-as iratban találhatók, ekkor készült a régi kecskeméti temetőkről az akkori állapotot összegző teljes és megbízható kimutatás. Ebben az évben adott ki ugyanis a helytartótanács egy rendeletet, melynek értelmében elsősorban egészségügyi okoknál fogva meg kellett szüntetni a temetést azokban a temetőkben, melyek a város házai között, a város belterületén terültek el. A rendelet egyben felszólítja a várost, hogy a területén levő összes temetőkről készítsen pontos kimutatást. Az elkészült felmérés és összeírás szerint városunk e térségében emberemlékezetet óta, egymás tőszomszédságában, két egyenlő nagyságú, 3956-3956 négyszögöl nagyságú temető helyezkedett el, ekkor már a városon belül, így 1778-ban a királyi rendelet szerint mindkettőt be kellett zárni. A hivatkozott táblázat szerint tehát mind a két temető 3956 négyszögöl nagyságú volt, mind a kettő bakháttal volt kerítve, mindkettő „emberi emlékezet előtt állíttatott”, tehát e két temető a katolikusok egyik legrégebbi, míg a reformátusok legrégebbi, legkorábbi temetője volt Kecskeméten.[2]

Az 1778-ban már a város házai között elhelyezkedő temetők a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban őrzött történeti adatok alapján összeállított, vélhetően 18. század eleji állapotokat rögzítő térképen jól láthatók (1.kép), a két temető a város árkán kívül helyezkedett el és az úgynevezett temetői kapun keresztül volt megközelíthető. Maga a Tizenkét Apostolok kápolna az alsó, keresztekkel ábrázolt katolikus temetőben épült fel (4. számmal látható). Jól láthatóan a katolikus sírkert a temető kapuhoz közeli szélén volt megközelíthető. A háromszög alakú fejfákkal ábrázolt református temető a térség felső részén helyezkedett el, ez volt tehát a reformátusok első temetője.

1. kép: Kecskemét város a 18. század elején, a Temető kapu körüli korabeli külső város térsége
(Forrás: MNL BKML XV. 1. a. 0006. sz. térkép.)

A temető és a kápolna városközponthoz viszonyított elhelyezkedése a 2. képen, az előbb készült térképről nagyobb fókuszban készült fotón látható (részletezve: 3-as számmal a Barátok temploma és a körülötte lévő korabeli temető, 5-ös számmal a Református templom és a körülötte lévő korabeli temető, 6-os számmal az egykori református iskola, 7-es számmal a városháza ).[3]

2. kép: Kecskemét város a 18. század elején.A térképrészleten a korabeli belváros és a Temető kapu térsége látható.
(Forrás: MNL BKML XV. 1. a. 0006. sz. térkép.)

Az Apostolok kápolna helyén Tóth János 18. századi visszaemlékezései szerint korábban is állhatott épület, ám az első konkrét okirati bizonyítékok a Váci Káptalani és Püspöki Levéltárban találhatók. Ezek egyik csoportját képezik az úgynevezett Canonica Visitatiók jegyzőkönyvei. A török hódoltság megszűnése és a Rákóczi-szabadságharc befejezése után a váci püspökök hozzáláttak a hódoltság utáni helyzet fölméréséhez és az egyházmegye újjászervezéséhez. E munka oroszlánrészét Berkes András hatvani prépost és váci plébános végezte el, aki 1699-től kezdve 1729-ben bekövetkezett haláláig egymás után öt püspöknek volt általános püspöki helytartója. 1711-től kezdődően végezte az egyházmegye területének kánoni látogatását. E látogatásokról készült jegyzőkönyvek elsősorban a templomokról, azok felszereléséről, kápolnákról, temetőkről szólnak az akkori állapotnak megfelelően, de sok egyéb adatot is tartalmaznak az egyes települések népességéről, vallási megoszlásáról, azért e kor történetének értékes forrásai.

A kecskeméti kánoni látogatásról 1718. szeptember 28-án készült jegyzőkönyv három temetőről tesz említést. Az első közvetlenül a templom körül volt, vagyis a ferencesek temploma körül, mely abban az időben plébániatemploma volt a városnak. A másik temető a Homoki kápolna körül terült el, még a városon belül. A harmadikat, amely jelen írás tárgyát is képezi, a város alsó végénél említi, megjegyezve, hogy részben sövénnyel volt bekerítve. Az a terület tehát, ahol a kápolna állt, a legrégibb időkben is temető volt. A Kada Elek által 1907-ben végzett ásatások ezen a területen bronzkori népek urnasírjait hozták napvilágra.

Az írásom tárgyát képező temetőről a következő, 1726. december 3-i kánoni látogatás jegyzőkönyve még azt is megemlíti, hogy benne „…a város lakóinak kegyes felajánlásából jelenleg kápolna épül a Tizenkét Apostol tiszteletére…”.

Az 1726. évi kánoni látogatásnak a fentiekben idézett jegyzőkönyve tanúsítja, hogy a látogatás évében már épülőben volt a Tizenkét Apostol kápolnája. Az építkezés azonban már korábban megkezdődött, mégpedig előzetes engedély nélkül. Szenczi Gáspár, aki 1722–1724 között ferences házfőnök is volt, mint plébános, 1723-ban levélben tett panaszt a váci püspöki szentszéknél a temető megsértése miatt, mivel az épülő kápolna helyén engedély nélkül kezdték kihantolni a sírokat. Levelének alábbi néhány részlete fényt derít a kápolnaépítés előzményeire: „…Kegyes szándéktól és buzgóságtól indíttatva némely kecskeméti lakosok, különösen ketten, az egész városban gyűjtést rendeztek, hogy felépíthessék a Halottak kápolnáját, mégpedig a Tizenkét Apostol tiszteletére, a külső temető közepén… Ezt a szándékukat a derék polgárok egyáltalán nem közölték plébánosukkal, hogy erről ő is hasonlóképpen értesíthette volna a püspököt. Sőt, meszet vásárolván, nagy gödröt ástak magában a temetőben, onnan számos holttestet kihantoltak, sok ép sírt is felforgatva, ezeket azután pár nap múlva maguk a világiak temették el más helyre. Ez azonban teljesen az egyházi törvények ellenére történt… az általános gyakorlatnak is ellentmond, hogy világi ember püspöki engedély nélkül ilyet tenni merészeljen… Ebben az ügyben összehívtam az összes katolikusokat, de valamennyien szembeszálltak velem, ezért fellebbeztem a püspökhöz… Közben folyik a kápolna építése… a temető közepén, ahol azonban igen sok holttest pihen, és vagy valamennyit ki kellene onnan hántolni, vagy a hely nem lenne ott elegendő az oltár és az istentisztelet számára. Pedig az építkezéshez másutt alkalmasabb hely is volna… Hasonló kihantolások miatt a hívek közül sokan keservesen panaszkodnak és nagy a fölzúdulás… Az esetet a T. Szentszéknek jelentem… józan és bölcs ítéletével döntsön az ügyben…”[4].

Érdemes megjegyezni, hogy a hivatkozott levél a kápolnát mint a külső temető közepén épülő építményt jelöli, nem úgy, mint ahogy az a hivatkozott térképen látszik. Ki kell emelni továbbá azt is, hogy a Tizenkét Apostolok kápolnájának építkezését vélhetően 1721–1722-ben megkezdő Néky Szabó István személye azonos azzal a Néky Szabó Istvánnal, aki szintén 1721–1722-ben a máig álló Szentháromság kápolna építését is elkezdte. Bár a Szentháromság kápolnát 1722-ben átadták, az iratok tanúsága szerint építkezése tíz évig elhúzódott.Az egyházi hatóság beavatkozása és talán egyéb körülmények, úgy látszik, lassították a kápolna felépítését, mert az végül is csak 1732 őszére lett kész. Ebben az évben jelentette ugyanis Néky István kecskeméti lakos a váci püspöknek a kápolna elkészültét és kért engedélyt annak felszentelésére. Felterjesztésének teljes szövege megvilágítja az építkezésben játszott szerepét, egyúttal pedig meghatározza a kápolna rendeltetését:

„Legkiválóbb, legelőkelőbb és legszentebb főtisztelendő Úr! Legkegyesebb és legkegyelmesebb Úr!

Legnagyobb tisztelettel és tisztelgő hódolattal adom elő, és szemléltetem mostani alázatos, esdeklő kérvényemben, hogy Kecskemét mezővárosunkban 10 évvel ezelőtt, isteni segítséggel a legszentebb Háromság tiszteletére egy bizonyos kápolnát építettem fel, mely kápolna még akkoriban igen tisztelt házfőnökünk által, egyházi szent szertartás szerint lett megáldva és felszentelve, bizonyára méltóságosabbak kérelmére. Gyakorlatilag hasonlóképpen (Isten áldásával) felépítettem egy bizonyos kápolnát a kecskeméti temetőben a legszentebb 12 Apostolok tiszteletére, és még a Purgatóriumban levő lelkek vigasztalásáért is, kiknek már elfeledett minden emléke és emlékezete. Bizony, ez már egész tökéletesen elkészült. Amennyiben igen tisztelt házfőnök atyánk valóban írt eme kápolna megáldása érdekében igen tisztelt váci házfőnök atyának a nemsokára elmúló váci vásár alkalmakor, a leveleket egyáltalán nem mutatták be Atyaságodnak. Azon okból, hogy a fentiekről semmilyen tudomásom sincs, magam folyamodok ide. Ki szívből áhítanám, és örvendezve viselném, hogy e szándékomat elvégeznék az előbb említett kápolnában minden hívő Halottak Napján. Tehát a legalázatosabban kérem, hogy Fő Eminenciátok kegyeskedjen majd könyörületességet tanúsítani a Purgatóriumban levő lelkek vigaszáért, és a legkegyesebben engedélyezni, hogy a sokszor említett kápolnát igen tisztelt házfőnök atyánk megáldja az eljövendő november hó első napján. Mely kegyet legalázatosabb válaszánál is jóval alázatosabban fogom várni.

Maradok legszentebb Fő Eminenciátok legalázatosabb szolgája,

Nyéki István, kecskeméti lakos

A kápolnát tehát „a legszentebb 12 Apostolok tiszteletére, és még a Purgatóriumban levő lelkek vigasztalásáért is, kiknek már elfeledett minden emléke és emlékezete”céljából szentelték fel. Vélhetően nem véletlen kérte Néky Szabó István, hogy a szentelés „az eljövendő november hó első napján”történjen meg, ugyanis november 1-je halottak napja. Az elkészült kápolnát P. Nagy Miklós volt kecskeméti gvárdián áldotta meg.

A kápolna közel egy évszázadig töltötte be hivatását. Hogy miséztek is benne, arra enged következtetni egy 1744. április 20-án készült leltár, mely a kápolna felszerelései közül az alábbiakat sorolja fel:

„…Van készpénzben 100 rajnai forint, 1 piros miseruha miseinggel, 1 misekönyv, 3 oltárterítő, 2 kehelyabrosz, 4 oltártakaró, 1 harang a kis toronyban, 1 csengő, 15 különböző kendő…”. Ugyanez évben kánoni látogatás is volt Kecskeméten, melynek május 26-i jegyzőkönyve a kápolnai leltár adatait a következőkkel egészíti ki: „…Van benne oltár, a tornyocskában harang, hozzá csatlakozó temető, sövénynyel körülvéve, amelybe jelenleg a hívek temetkeznek. Mellette van a kálvinisták temetője, eléggé terjedelmes, hasonlóképpen sövénnyel van körülvéve…”.

A temető 1778-ban bekövetkezett lezárása után új sírt már nem nyithattak benne. A régi sírokat azonban még éveken át látogatták, gondozták az elhunytak hozzátartozói. A kápolna ezekben az években még szintén működött. A perselyébe gyűlt adományokat az egyházközségi pénztár kezelte. 1790. január 5-én például Hajagos József, a kápolna akkori gondviselője 144 forint 16 krajcárt fizetett be az előző évről Ferenczy Gergelynek, az egyházközség gondnokának. Magán az épületen egy ideig még végeztettek állagmegóvó munkákat. Utoljára 1796 szeptemberében Jakab Molnár Mihály dolgozott rajta társaival. A kápolna tetejét újrazsindelyezték, a szarufák nagy részét újakra cserélték és a tornyot is reparálták. Az említett javítás után egy évvel, 1797-ben, Ferenczy Gergely utódjának, Ladányi Gergely gondnoknak számadáskönyvében már mint „el töröltetett Apostolok Kápolnája” szerepel. Mire a temető lezárását követő türelmi idő lejárt, addigra a kápolna is pusztulásnak indult.[5]

Az ispotályról röviden

Meg kell emlékeznünk a kápolna közvetlen környezetében állt vagy ma is létező épületekről. A kápolna építésekor már létezett vagy azzal közel egy időben kezdett el épülni a római katolikus egyház első kecskeméti kórháza, illetve szegényháza.Hornyik János egyik írásában így ír róla: „Itt volt rég idő óta a róm. kath. felekezet kórháza, melyet gróf Koháry István országbíró, a város egykori földesura 1723-ik évben kelt végrendeletével jelentékeny alapítvánnyal látott el.”Fontos megjegyezni, hogy Koháry István 1723-as végrendelete jelen időben fogalmazott az általa az ispotályra hagyott jótékony hagyományról,miszerint„…a kecskeméti katolikusok ispotályában lévő koldusoknak is 500 forintot…” juttatott.1726-ban kánoni látogatáson volt Berkes András székeskáptalani nagyprépost, aki sorba vette a kecskeméti egyházi intézményeket,és megemlékezett a szegényházról, amelynek 11 lakója volt.

Tóth János ügyész visszaemlékezéseiben megemlékezik arról is, hogy a kórház és a kápolna körül terült el a temető. Ennek megfelelően feltételezhető, hogy a kápolna és a régi katolikus ispotály vagy egyszerre vagy külön, de 1721–22. körül kezdhetett el épülni. Feltehető az is, hogy az ispotály régebbi, illetve Tóth János korábban idézett visszaemlékezéseire hivatkozva, hogy a Tizenkét Apostolok kápolna egy régi, elpusztult temetői kápolna helyén épült újjá.[6]

A régi ispotályt valószínűleg 1814-ben elbontották. A legvalószínűbb az 1814. év, ugyanis a hagyomány szerint a mai Kecskeméti Vég Mihály téren egykor állt Homoki kápolna épületének és a temető tégla- és kőkerítésének építőanyagát az akkor még kegyeleti idejét töltő másik, jelen írás tárgyát képező,egykori római katolikus temetőben álló Apostolok kápolnája mellett épülő, új, katolikus szegényháznál használták fel. A római katolikus egyház 1814 szeptemberében kapott engedélyt a városi tanácstól Kecskemét„új”ispotályának felépítésére. Fontos kihangsúlyozni, hogy itt a források az „új” szót nemcsak az új ispotály épületre értik, hanem mint újat a régi ispotálytól meg is különböztetik.

Az új ispotály kialakítását Czollner Mihály német származású vaskereskedő alapítványa tette lehetővé. A Czollner tér névadója ugyanis végrendeletében nagyobb összeget hagyott a kecskeméti szegények megsegítésére, illetve kórházi, egyházi és iskolai célokra. Az Apostolok kápolnáját közrefogó épület vélhetően 1814-ben vagy 1815-ben épült fel. Tóth János ügyész visszaemlékezéseiben az 1814. évet jelöli meg: „1814. Homoki Kápolnának, és keritésének kövéből épült a Pápista Ispotal.”

A Homoki kápolna lebontására vonatkozóan a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban megtalálható Karmanházy László váci püspök 1814. szeptember 12-én kelt levele, melyben engedélyezi a kápolna romjainak és kerítésének lebontását és az elbontott építőanyagnak az új ispotály épületébe való beépítését:

„A Nemzetes Tanácsnak Isten Dicsőségére ’s a Köz Jónak előmozdítására törekedő ama szándékát elősegíteni akarván, mellyet egy új Ispotálynak építése eránt a’ legközelebb múlt Kis Asszony Havának 30ik napján költ levele által kinyilatkoztatott vala; nem csak örömest meg egyezek abban, hogy a régi Temetőben volt Szűz Kápolnájának düledékit, és annak Keritését, az új Ispotálynak fel építésére fordithassa a’ Nemzetes Tanács; hanem egyszer’ smind ajánlom a’ Nemzetes Tanácsnak, hogy mivel a Cath. Közönségnek Népessége, ’s a Városnak tekéntete igenis megkivánná egy jeles, és jó rendel alkotott Ispotálynak fel állítását, a mi magában a’ leg dicseretesebb czélbul eltökéltetett, azt minél előbb végrehajtani is törekedjen…”.

Kijelenthető az is, hogy nemcsak a Homoki Kápolna építőanyagát, hanem kápolnatelek eladásából befolyó vételárat is az új ispotályra fordították. A püspöki engedélyt követően alig több mint egy héttel ugyanis a városi tanács 1814. szeptember 23-i ülésén már napirendre tűzték a Homoki kápolna telkének eladását, megjelölve, hogy a befolyt összegből ispotályt akarnak építeni: „A R Catholica Sz. Ecclesiának érdemes Elöljárói azon szándékjukat jelentvén, hogy minekutána az ugynevezett Homoki Kápolnának eladására a megyebeli Méltóságos Püspökségtül Engedelmet nyertek volna, ezen fundust egy ujj Ispotalynak fel állítására kívánván fordítani…”. Így építették fel, mint új ispotályt,a mostani Czollner téren álló Szent Erzsébet-templom két oldalán ma is „fennálló szárnyépületeket s abban a vallásfelekezetebeli szegényeket és nyomorékokat”helyezték el.[7]

A lovardáról röviden

Hornyik János szerint Kecskemét városa morális kényszerűségből kellett, hogy felépítse a katonai lovardát, azt nem önként vállalta. 1816-ban súlyos szélkár érte az akkor Kecskemét területén álló, de az akkori államkincstár tulajdonában lévő, 1788-ban emelt,Halasi kapu közelében álló katonai sütőházat, gabonatárolót és kutat. Ezek ekkorra már az itt állomásozó katonák használatában álltak. Azt a megállapodást kényszerítette rá a katonai kormányzat a városra, hogy csak akkor értékesítheti saját hasznára a megrongálódott ingatlanokat, ha ennek fejében felépít a város területén egy téli lovagló iskolát, amely végül 1818-ra készült el, tehát az új ispotály felépülését követően három évvel. Az épület ma is áll, az Angolkisasszonyok jogutódjaként működő Piarista Általános Iskola és Gimnázium Czollner téri tagintézmények területén.

Hornyik János a lovarda építését megelőző történeti eseményekre így emlékezett vissza:„1788-ik évben és következett években folytatott török háború alkalmával 2-ik József császár Kecskeméten a városon kívül, a halasi kapuval harántos átellenben, egy tábori sütőházat épittett, benne gabonatárral, egy jó kuttal, mely épület az államkincstár tulajdona lévén, utóbb az itt szállásolt katonaság használatában volt, 1816-ik év augusztus havának 8-ik napján történt borzasztó szélvész azonban a szénaraktár egész födelét a falból kiszakitván, földre dobta és összetörte.

Ez elemi rombolást kevés idővel megelőzőleg 1816. tavaszán, báró Pentz, a lotheringiai herczeg nevét viselő 7-ik számu cs. kir. vértes ezred ezredese,- mely ezred törzse az 1-ső Napoleon császárral folytatott hosszú franczia háboruk után egy évtizednél jóval tovább folyvást Kecskeméten szállásolt, - a városi tanácshoz intézett hivatalos átiratában a sütöde és tartozékai telkét fedett téli katonai lovardának átalakítani utasította a katonai kormányzat a károsodott épületek értékéhez igazodóan az itt állomásozó katonaság használatára.

Azon eladásra szánt kincstári raktárépületek, melyek állnak egy zsindel fedelü falazatos sütő házból, két padlás raktárból, egy falazatos őrházból, egy kutból és egy beomlott széna raktárból, Kecskemét városának azon kötelezettség mellett adatnak át ingyen, tulajdoni joggal, hogy emlitett tanács egy téli lovagló iskolát, azon terv szerint, melyet ő királyi fensége Ferdinánd ausztriai főherczeg a városnak megküldeni kegyeskedett és amely jelenleg a lotheringiai vértes ezred parancsnokságának adatott át, Kecskemét városában, égetett téglából, mésszel falazva, zsindellel födve építsen és 1818. évi október végéig teljessen létre hozzon. A lovarda 1818-ban készült el, jelenleg is áll, az angolkisaszzonyok tornaterme….”[8].

3. kép: A kecskeméti Czollner téren felépült téli lóiskola, Kecskeméten közismert nevén a lovarda épülete az 1930-as években
(Forrás: lásd a 8. lábjegyzetet!)

Az Apostolok-kápolna elbontása és a Czollner téri Szent Erzsébet-templom felépítése

Amikor 1814/15-ben felépítették a Tizenkét Apostolok Kápolnája mellett az új ispotályt, felmerült az a kívánság, hogy az ott lakó öregek és betegek lelki gondozása érdekében, számukra istentiszteletet tartsanak. Ugyanez volt a kérése a közben benépesült környék lakóinak is, akik a nagy távolság miatt és főleg rossz idő esetén a Nagytemplomba elmenni nem tudtak. A megnövekedett igényeknek a régi és már romos kápolna nem felelt meg. Nagyobb, tágasabb templomra volt szükség. Az új templom felépítésének gondját vette magára és sietett az egyházközség segítségére néhai Czollner Mihály gazdag vaskereskedő és városi tanácsos özvegye, Béni Erzsébet, aki vállalta az építkezés teljes költségét.

A hely kijelölésénél a nemrég épült ispotály két szárnya között levő régi kápolnára esett a választás. Czollner Mihály özvegyének nagylelkű ajánlatáról, mellyel az építés költségeit vállalta, Seress Pál plébános az 1825. június 30-án megtartott tanácsülésben tájékoztatta a Római Katolikus Egyházközség Tanácsát. A bejelentést a tanácstagok nagy örömmel fogadták, és még aznap elküldték kérvényüket a váci megyéspüspökhöz, hogy az építéshez szükséges engedélyt írásban is megkapják. Az építkezés tervéről ugyanis a plébános már előzőleg élőszóban beszámolt a püspöknek, aki előzetes hozzájárulását adta a tervhez.

Az egyháztanács kérvényére gróf Nádasdy Ferenc váci püspök július 14-én válaszolt. A bevezetőben ezeket írta:

„Főtisztelendő Plébános

és Szentszéki Ülnök Úr!

Béni (másképpen: Pennin) Erzsébetnek, néhai Czollner Mihály kecskeméti városi tanácsos hátrahagyott özvegyének jámbor szándékát, melyről Főtisztelendőséged f. hó 7-én tájékoztatott engem, mely szerint Isten nagyobb dicsőségére és a hívek vallásos buzgóságának ápolására, a városi Katolikus Egyházközség szegényháza mellett fekvő és jelenleg romos állapotban lévő régi kápolna helyén, saját költségén egy teljesen új templomot szándékozik emeltetni, hogy ott minden vasár- és ünnepnapon szentmisét mondjanak, és ennek fenntartásához 1000 váltóforint adománnyal kíván hozzájárulni, miután pedig a Városi Tanács és a helybeli Katolikus Egyházközség annak fenntartása terhét egyszers mindenkorra önként és készségesen magára vállalta; azzal a feltétellel, melyet Főtisztelendőségednek f. év június 23-án már elmondtam, hogy tudniillik ezen alapítónő kívánságának teljesülésével, megfelelő jövedelem hiányában, sem a plébánosra új teher, sem pedig a plébánia jogainak sérelme ebből ne származzék, jóváhagyom és az építkezéshez szükséges engedélyt megadom…”.

Az építési engedély birtokában a munka hamarosan megindult. A Tizenkét Apostol kápolnáját vélhetően 1825 nyarán lebontották, és 1825. augusztus 8-án megtörtént az új templom ünnepélyes alapkőletétele.

A munkával gyorsan haladtak. Egy évvel az alapkőletétel után, 1826. augusztus 19-én Seress Pál plébános már az új templom megáldásához szükséges engedélyért folyamodhatott a váci püspökhöz. Az országgyűlés ülésszakán akkor éppen Pozsonyban tartózkodó püspök szeptember 2-i válaszában a kért engedélyt megadta. A püspök levelében még a „Tizenkét Apostol tiszteletére épült új kápolna” megáldásáról van szó.

Mire azonban a templom megáldására 1826. november 19-én sor került, addigra már új védőszentet kapott, Árpádházi Szent Erzsébet személyében. A választás minden bizonnyal azért esett a világszerte ma is legjobban ismert magyar szentre, mert benne a templom építtetője saját védőszentjét tisztelte. A templom melletti ispotály betegei és öregei pedig szintén égi pártfogójukat láthatták Szent Erzsébetben, aki földi életében igen sokat tett a betegek, öregek és szenvedők megsegítésére.

A templom ünnepélyes megáldásáról a korabeli sajtó is megemlékezett. A Hazai ‘s Külföldi Tudósítások 1826. november 29-én megjelent 44. számában közölt beszámolót az alábbiakban teljes terjedelmében idézzük, megtartva annak korabeli írásmódját is.

„Ketskemétről Nov. 19-dikén. 1826.

Ma, mint Sz. Erzsébet napján szenteltetett fel az újonnan épült Szent Er’sébet Temploma Ketskeméten. Ezen igen régi, és még az ismeretlen Dákusok idejéről maradott, ‘s a’ sok háborúk, és zendülések fergetegei által hajdani Elsőségéből jóval leesett Ketskemét Városában. Az úgy nevezett régi Temetőben állott egy Kápolna, mellynek a’ tsak még meglévő Fő Oltára mutatta, hogy a’ 12 Apostoloknak volt szentelve, a’ minthogy így is neveztetett. Kinyílván az Emberiség felett a’ Vallásbelivédlő Türedelemnek Mennye, a’ Türelmeskedők által nem gondolva hagyattatott ez a’ Kápolna is, és a’ mostani Időkor (melly hajdani sorsa felől tudatlanul állott mellette) tsak annyit tett érette, hogy egy díszes Ispitállyal körül építvén, lehető újonnan szülésére fennhagyta a’ Reménységet. – A’ köz Hirdetések számtalan sorai által, de Hirdetés nélkül is eléggé hírré ment Érdemeiről isméretes Néhai Zolner Mihály János, Ketskemét Városa érdemes Tanátsossa, a’ ki a’ még életében is tett tetemes Adakozásain kívül, a’ maga nevezetes Testamentomában majd tsaknem minden ágazatit Vallás tekintet nélkül való Bőkezűségnek, s’ nemes gondolkozásának kimutatta. – ő ezeken fellyül 20,000 forintból álló örökös Fundatiót úgy álh’tott, hogy ezen Summának esztendőnként való Interesse 24, mindenkor tellyes számban lévő, Házi szegények között kiosztassék. – Ez az elfelejthetetlen Férjfiu hagyta maga után azt az ő hozzá valóban érdemes özvegyet, BényEr’sébet Nagy Asszonyt, kinek most a’ Ketskeméti Nép ezen új Templom építését köszönheti. – Senkitől a’ világon, tsupán önnön buzgó Leikétől indíttatván, támadt fel benne azon gondolat, hogy ezen elhagyatott Szent helylyet az Istennek ditsősségére, ájtatos Polgár Társainak ismét vissza adhassa. Akarattá lett a’ gondolat, és a’ Megyés Püspök ő Méltóságának jóváhagyásával, alig van esztendeje, hogy a’ Kápolna az Ispitály közepével lebontattatván, e’ hézagban fenekestül a’ mostani sokkal tágassabb s’ nagyobb Templomnak talpköve letétetett. Most már készen áll a’ maga egész díszében, minden más Segedelem nélkül, tsupán a’ derék Zolnerné kezeiből kiteremve ezen Épület, márvány Prédikálló Székkel, és Oltárral, melly a’ Szent Er’sébetnek (mint Pátrónájának) Képével díszeskedik. – Reggeli 8 1/2 órakor kiindult minden harangok szóllása között a’ Fő Templomból a’ Processio, melly a’ Szent Ersébet Temploma előtt mozsár lövésekkel idvezeltetett. A’ Szentelés végbevitelére meghatalmazott hellybéli Fő Lelki Pásztor, Fő Tisztelendő Seres Pál Ur; a’ minden Valláson lévőkből öszve tolongó temérdek sokaság közepette, Szent Rendeltetését végrehajtván, az új Templom Gondviselője Fő Nótárius Simonyi János Ur felolvasta a’ helybéli minden renden lévő Vallásbeli és polgári Elöljáróknak, s’ Tisztviselőknek neveit, melly írás azután az Oltár fenekébe tétetett. Melly megesvén, a’ Fő Lelki Pásztor egy igen épületes Tanítást mondott a’ Szentegyháznak szükséges voltáról, áldást kért a’ Mindenhatótól az Istenfélő Építő Asszonyságra, melly az egész jelenlévő Közönség által szívben dicsértetvén, szent örömei között tsak azon részén keseredett el a’ Prédikatzionak, melly az ő elfelejthetetlen Férjének érdemeit szinte, mint sajnos elvesztét hathatóssan nyilatkoztatta. Végre nagy Mise tartatott, ‘s a’ Chorust a’ helyben fekvő Nemes Sommariva Vasas Ezrednek Muzsikája, és a’ most itt lévő Magyar Játszó Társaság némelly Tagjainak Éneke vitte, Ezután a’ Processio ismét visszament az Anya Templomba, és az Egésznek éppen déli 12 órakor lett vége.

Az érzékeny Hívek nem mutathatják meg semmivel mással Köszönetjöket, mint annak nyilvánvaló megismérésével, hogy büszkék illyetén Nemes Asszonyságot Polgár Társnéjoknak nevezni, a’ ki a’ határtalan Adakozó Istennek a’ Tőlle vett Jók’ nagy részét kegyes indulattal visszaadta. Legyen az áldás, mellyet a’ tiszteletre méltó Prédikátor reája hintett, Ő felette, és az Övéi felett valóságos foganattá, és hasznot nem várható fényes tselekedete szolgáljon tükrül sok tehetősebbeknek, hogyan kelljen a’ Polgári Társaság Javát, Díszét szeretni, előmozdítani.”

1932-ben a főoltár renoválásának munkálatai során napvilágra került a fenti újságcikkben említett felszentelési emlékirat. A nagy terjedelmű pergamen okmányt henger alakú vörösréz tokban találták, közvetlenül az oltár kőlapja alatt. Szövegének tartalmi kivonatát a kecskeméti Katholikusok Lapja 22. számában ismertették. Ebből megtudjuk, hogy a templom építőmestere Rábel Károly kőmívesmester volt, mellette pallérként Fischer Mihály dolgozott, az ácsmunkákat pedig Novák Gergely ácsmester végezte.

A felszentelésről helybeli krónikás is megemlékezett. Tóth János ügyész mint szemtanú, ezeket jegyezte fel naplójában: „1826. november 19-én szenteltetett fel, vasárnap, az Ispotálynál lévő, Czollner Mihályné Asszonyság által építtetett templom Seres Pál helybeli plébános által, mely alkalmatossággal magam is jelen voltam.”[9]

Az előbb említett felszentelési okmányt 1935. február 19-én Királymezei Tibor pápai kamarás, az Erzsébet-templom akkori lelkésze átadta a városi levéltárnak. A 4. képen látható alapító okmány jelenleg is a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárának őrizetében van.[10]

4. kép: A Czollner téri Szent Erzsébet-templom alapítólevele
(Forrás: MNL BKML IV. 1528.)

Az alapítólevél szövegének tartalmáról és a megtalálás körülményeiről a Kecskeméti Katholikusok Lapja 1932. december 25-i számában az alábbiak szerint számolt be:

„Száz évvel ezelőtt…

Megtalálták a Szent Erzsébet-templom felszentelésének emlékiratát.

A főoltár renoválásának munkálatai kapcsán a Szent Erzsébet-templomban napvilágra került a felszentelési emlékirat, amelyet már csak azért is érdemes közölni, mert igen értékes adatokat rejt magában a száz évvel ezelőtti kecskeméti viszonyokat illetőleg.

A felszentelés nagy kiterjedésű pergamentokmányát vörösrézből készült és gondosan összezárt henger tartalmazta közvetlenül az oltár asztalát alkotó kőlap alatt.

Az emlékirat kezdő szavai:

»Az 1826. jubileumi esztendőben, amidőn a Szabad Haza Naggyai Pozsonyban Ország Gyűlést tártának…« Utána, mint hasonló emlékiratokban szokásos, hozza az okmány a megfelelő adatokat: XII. Leó pápasága, I. Ferenc Ausztriai Császár, Magyar, Cseh, Lombardia, Galliczia, Lodoméria és Illyrium Országok Királyának uralkodása alatt… Az időben prímás volt: Rudnay Sándor, esztergomi bíboros érsek; nádor: József császári és királyi herceg; váczi püspök: gróf Nádasdy Ferenc.

Ez adatok után közli az oklevél: »Római Katolika Ispotálynál volt Tizenkét Apostolok kápolnájának helyébe néhai boldog emlékezetű Nemzetes Czollner Mihály Szabados Kecskeméth Városa volt egyik nagy érdemű Tanátsosának elmaradott Özvegye, Penin Erzsébet Nagy Asszonyság buzgó adakozása által az Isten Dicsősségére és a Hívek Idvességére Szent Erzsébet tiszteletére fel emeltetett templom Szent András Hava 19-ik napján felszenteltetett.«

A felszentelést végezte Seress Pál kecskeméti plébános, segédkeztek Fekete Károly, Müller Mihály dr., Sextius Ambrus, Poroszkai Péter káplánok. Az ünnepségen megjelent a város vezetősége, a tisztikar és a hívek óriás serege.

Felsorolja az oklevél az akkori egyházi intézmények vezetőit is. A piaristák rektora: Cserbay Leopold, a gimnázium igazgatója: Dani Zsigmond. A ferenczrendiek guardiánja: Mágotsi László, vikáriusa: Partli Pál. A görögkeletiek papja: Popovits Náhum, a reformátusoké: Polgár Mihály, Matoltsi László, a luteránusoké: Hajnal István. »Vagyon végtére a zsidóknak is zsinagógájuk« – mondja az emlékirat.

Kecskemét lakosainak vallási megoszlása 1826-ban az emlékirat szerint a következő; a katolikusok száma: 21 972, görögkeletiek száma: 155, reformátusok: 10 798, luteránusok: 589, zsidók: 301. Összes lakosság: 33 815.

Felsorolja továbbá az oklevél a város vezető tisztviselőit, megjelölvén mindegyik mellett, hogy milyen vallású. A város főbírája, egyben Csongrád megye táblabírája: a katolikus vallású nemzetes Ladányi Sándor. A tanács tagjai közül katolikusok: Fekete Sándor, Végh János, Demeter János, Boldog Antal, Muzslay József, Drégelyi István. Reformátusok: Sátor Péter, Balásfalvi Kiss Mihály, Szeles József, Tóth Antal, Kun János, Csányi János, Nagy Sándor. Főjegyző: Simonyi János, katolikus, az újonnan felszentelt templom gondnoka. Második főjegyző a ref. vallású Deák János. Aljegyző: Gazits János, katolikus. Főügyész: Katona József katolikus, alügyész: Sárközi Sándor ref., tiszteletbeli ügyész: Kováts István kat. A város perceptora: Gömöri Mihály kat. Árvák gondviselője: Fekete János kat. és Tóth István ref. A választott közönség szószólója: Farkas Sándor kat. Rendes földmérő: Kun István ref. Rendes orvos: Seni János ref. Írnokok közül katolikusok: Gömöri László, Végh Péter, Ferentzy Móric; református: Bóbis Sándor.

A templom építőmestere: Rábel Károly kőmívesmester, mellette pallér: Fischer Mihály. Ácsmester: Novák Gergely.

A felszentelési okmányt aláírták: Seress Pál helybeli plébános, Fekete Sándor, az anyatemplom gondviselője, Simonyi János főjegyző és az új templom gondviselője és Farkas Sándor, a kat. egyház hites nótáriusa.”[11]

Az eredetileg a város szélén álló temetőt későbben egészen körülvették a terjeszkedő város házai, ezért az 1778. évi rendelet értelmében be kellett zárni. Területét a város megszerezte magának. Először a református temetőt 1835-ben 4000 váltóforintért. A katolikus temető kb. kétharmadát a város vette meg hosszú huzavona után, 1873-ban, 1196 forint és 73 krajcárért. A Római Katolikus Egyház mint fenntartó azonban iskolái számára fenntartott magának 1113 és fél ölet. A megváltott területeken a város piacot alakított ki.[12]

A fent részletezett területet az alábbiakban néhány térképrészlettel és helyszínrajzzal szeretném szemléltetni. Az alábbi, 5. képen látható térképrészleten a fent részletezett terület 1820 körüli állapotában már a belső városban, az akkor formálódó új városrésszel körülvéve egy érdekes, átmeneti pillanatképet mutat. Még állnak a katolikus temetőben, (de nem jelenítik meg őket) a 12. Apostolok kápolna romjai, már létezik az úgynevezett Szénapiac, felépült 1815-ben az új ispotály (9-es számmal jelölve) és 1818-ban az új lovarda (20-as számmal jelölve), illetve még létezik értékesítés előtti állapotában a református temető is.

5. kép: A kecskeméti egykori Temető kapu környezetében lévő temetőket, ispotályt és lovardát 1820 körüli állapotában ábrázoló térképrészlet
(Forrás: HORNYIK János, 1927. 3–4.)

Az alábbi 6. képként látható 1846-ban készült helyszínrajzon nagyon szépen látható a már felépült új templom és az ispotálynak otthont adó szárnyépületei.

6. kép: A mai Czollner téri Erzsébet-templom és az egykori ispotály helyszínrajza 1846-ból.
(Forrás: MNL BKML IV. 1506. 7. téka. Vegyes iratok, szám nélküli irat.)

Az alábbi, 7. képen pedig egy 1873-as helyszínrajzon látható a templom és szárnyépületei, valamint a lovarda.

7. kép: A mai Czollner téri Erzsébet-templom és az egykori ispotály helyszínrajza 1873-ból.
(Forrás: MNL BKML IV. 1506. 7. téka. Vegyes iratok, szám nélküli irat.)

A földszintes épület baloldali szárnyát évtizedeken át eredeti rendeltetése szerint használták. Később azonban más célokat is szolgált. Így például két termét és az utcaajtó melletti kis szobát 1873–1875 között a város bérelte 200 forintért. Egy 1888. évből származó térképen pedig már harangozólak gyanánt van feltüntetve. Később az Angolkisasszonyok Internátusa működött benne, iskola, internátus és a rendház egy része nyert itt elhelyezést. 1950-ben államosították. Ezután a Dél-magyarországi, majd Tiszántúli Cipőnagykereskedelmi Vállalat kezelésében, annak helyi lerakataként működött, 1985 októberétől Topán Kereskedelmi Vállalat Kecskeméti Lerakata néven.

1985-ben, miután az állami hatóságok a szükséges elvi hozzájárulást megadták, Kecskemét Város Tanácsa az épületnek a templomhoz csatlakozó részében levő raktártermet és a hozzátartozó folyosórészt saját kezelésébe visszavette, s azt a kecskeméti Rk. Egyházközség használatába adta, meghatározatlan időre. Miután a szükséges tervdokumentáció elkészült és jóváhagyást nyert, 1986 januárjában megindult az új lelkészlakás kialakítása. Az építés költségeit az egyházközség vállalta. A munkálatok jól haladtak. Július 25-én a templomigazgató már be is költözhetett új otthonába. November 30-án, advent első vasárnapján a 8 órai szentmise után Marosi Izidor váci segédpüspök, kecskeméti plébános áldotta meg az új lelkészlakást, melynek megvalósításáért ő maga is sokat fáradozott.

Az Apostolok Kápolnájától jobbra eső épületszárny eredetileg az ispotályhoz tartozott. Később az egyházközség elemi iskoláját helyezték el benne. 1837-ben már így említik.A hatablakos, földszintes épület 1907-ig töltötte be ezt a szerepet. Akkor lelkészlakássá alakították át. 1918-tól 1950-ig az apácák laktak benne. Az 1950. évi államosítás után először a Habselyem Kötöttárugyár használatában volt mint varroda, raktár, majd tanműhely. 1982-ben a Bács-Kiskun Megyei Tanács Gyógyszertári Központja az épületrészt „Patikává” alakította át és műemlékbútorzattal rendezte be. A rendszerváltást követően a történeti ingatlanokban újjáéledt az Angolkisasszonyok Internátusa, amelyet néhány évvel ezelőtt átvett és saját intézményébe olvasztott a helyi piarista iskola. A tér a 19. század második felétől mind a mai napig a Czollner tér nevet viseli. A tér névadója Czollner Mihály alapítványával, felesége Béni Erzsébet pedig a templomépítéssel írta bele nevét Kecskemét történetébe. Mindketten a templom kriptájában vannak eltemetve.[13]

Irodalom

Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét. 1927.

KOVÁCS Imre

A kecskeméti Szent Erzsébet-templom története. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 1. Budapest. 1989.

KOZICZ János–KOLTAI András (szerk.)

Koháry István-emlékkönyv a kecskeméti piarista gimnázium alapításának 300. évfordulójára. Budapest–Kecskemét. 2015.

TÓTH Szilárd

Új részletek a kecskeméti egykori Homoki kápolna történetéhez, a váci Püspöki és Káptalani Levéltár néhány dokumentuma fényében. Múltbanéző 15. 2019.