Múltbanéző 16. (5)

KÉT KERÉKEN KECSKEMÉTEN

 Adatok a kerékpáros sport és közlekedés helyi kezdeteihez[1]

„Végig a Körösi utczán,
Bicziklin egy kis leány,
Oly sebesen megyen rajta mint a szél.”

Kerékpáros nóta, 1900[2]

A kerékpár ősét, a futógépet, az 1700-as években kezdték használni Franciaországban. 1860 körül már különféle pedálos kétkerekűeket gyártottak Európában, kezdetben fából, később acélból. Ezekben az években jelent meg a gyorsjárgánynak nevezett „velocipede”, acélküllőkkel, tömörgumi-kerékkel, amelynek hajtása – hatalmas első kereke és egy méternél magasabban elhelyezkedő nyerge miatt – mutatványszámba ment. A velocipéddel és különféle változataival a magyar nagyközönség 1868–1869-ben ismerkedett meg, a Vasárnapi Újság tudósításai nyomán. A „kengyelfutógépnek” keresztelt jármű első hazai tulajdonosai fővárosi arisztokraták és sportemberek voltak. A kétkerekű, pedálos közlekedési eszköz magyarországi elterjedésében viszont az 1880-as évek elejétől elszaporodó kerékpáros-egyesületek játszottak jelentős szerepet.[3]

A kerékpár kecskeméti megjelenéséről és népszerűvé válásáról nagyon kevés levéltári forrás áll rendelkezésünkre. A korabeli helyi sajtó rövid, olykor mulatságos tudósításain keresztül tekinthetjük át, amint e közlekedéstechnikai újdonság pár év alatt meghódítja a település lakosságát, majd észrevétlenül belesimul a hétköznapokba…

*

Kecskeméten 1888 nyarán tűnt fel a különleges masina, a velocipéd. Az első kecskeméti velocipéd-tulajdonos, Voelker Roland órásmester, Budapesten vette járművét, 80 forintért. A büszke sportembert egy kecskeméti fényképész is megörökítette, ahogy „csuklóig érő csíkos trikóban, combhoz simuló, sötét sportnadrágban, makkgombos sipkában” feszít szerzeménye mellett. A Sétatéren, majd városszerte feltűnő velocipéd elől eleinte riadtan menekültek a békés polgárok, az „ördögszekérnek” nevezett kétkerekű, illetve utóda, a kerékpár azonban pár év alatt divatos sporteszközzé vált szűkebb hazánkban is.[4]

1892-ben a Kecskemét című lapban figyelmeztetés jelent meg az este közlekedő kerékpárosok számára, hogy járműveiket lámpával és csengővel szereljék fel.[5] 1896-ban már „nagyban virágzik a bicikli sport” Kecskeméten, 1896. szeptember 17-én pedig „az esti félhomályban feltűnt az első biczikliző hölgy” is.[6] 1897 nyarán a városi tanács a kerékpáros közlekedés rendjét meghatározó szabályzatot bocsátott ki egy belügyminiszteri körrendelet nyomán. A szabályzat szerint a kerékpárosnak a gyalogosok haladását meg nem haladó sebességgel, a járókelőket gondosan kikerülve, nagyobb forgalom esetén pedig járművüket tolva kellett közlekedni. Kerülniük kellett a zsúfoltabb piactereket (Deák-tér, Kossuth-tér), a boltok környékét (Templom-köz, a református egyház Bazár-sora), a sétaterek (Katona-sétatér, Műkert) egyes részeit, illetve a „körben menést” és a nézőközönség toborzását.[7]

Kerékpározó hölgyek – hirdetések a helyi lapokból
(Kecskemét, 1898. június 5. [4.] és 1904. május 22. 7.)

Valószínűleg 1898-ban nyitották meg helyi kereskedők az első kerékpáriskolákat a városban – ekkor bukkannak fel ugyanis az erre vonatkozó hirdetések a kecskeméti újságokban. Lőwy Soma divatáru-üzlettulajdonos és Szigethy Sándor kereskedő lehettek az első kerékpár-forgalmazók Kecskeméten, akik „mérsékelt áron”, illetve jármű vásárlása esetén ingyenesen tanították a hölgyeket és urakat a két keréken való közlekedés fortélyaira.[8] Egy harmadik bolt is biztosan árusított bicikliket a városban: a Gyenes és Fia az ausztriai Meteor cég gyártmányait reklámozta az egyik hírlapban.[9]

1898-ban „a kerékpárok gomba módra tűnnek elő”, és az új mulatság láthatóan rabul ejti a kecskeméti polgárság minden nemét és korosztályát. Fiatal hölgyek a nőegyleti farsangon „kerékpár-jelmezt” öltöttek (a viselet: testhez álló térdnadrág, harisnya és „finom czipő”).[10] A különböző népmulatságok keretében biciklis felvonulásra („kerékpáros virágkorzó”) került sor.[11] Egyes postások már ekkor kerékpáron járva hordták a küldeményeket.[12] A két keréken közlekedés ismételt korlátozására is sor került, amellyel a feltűnő mutatványoknak és az ezekből fakadó baleseteknek kívánták elejét venni a hatóságok.[13]

Kerékpáriskolák hirdetései a korabeli újságokban
(Kecskeméti Lapok, 1898. június 12. 7.; Kecskemét, 1898. június 12. [4.])

A haladásnak azonban ellenségei is voltak mindig. 1899 májusában történt, hogy egy gyanútlanul kerékpározó fiatal kereskedőt megtámadtak Kerekegyházáról jövet, az Izsákra vezető út mentén, és bár neki magának a lelki megrázkódtatáson és az anyagi káron kívül más baja nem esett, járművét alaposan tönkretették. Az elkövetők, öt juhász, saját bevallásuk szerint „ördögmasinájának” hitték a szegény biciklit, ezért botokkal „agyonverték”.[14]

Hirdetmény a kerékpáros egyesület megalakulásáról
(Kecskeméti Friss Újság, 1902. május 8. 3.)

1902 májusában – jó néhány év készülődés után – megalakult a Kecskeméti Kerékpár Egyesület, 28 taggal. Meg kell jegyezni, hogy az országban ekkor már több mint 100 kerékpáros „klub” működött, Kecskemétnél jóval kisebb településeken is, az 1882-ben Budapesten alakult első kerékpáros egyesület létrejöttéhez képest pedig igazán tekintélyes az időbeli késlekedés.[15] Az alakuló gyűlésen elnöknek Csorba Károly nyugalmazott törvényszéki bírót választották meg, a tisztikart dr. Horváth Mihály orvos, Német Ernő takarékpénztári tisztviselő, Bíró Ádám és Faragó Károly tanítók, Győrffy Gyula joggyakornok, Aszódi József kereskedő és Tébi Lajos gépész alkották. A választmányban olyan személyiségek foglaltak helyet, mint dr. Kecskeméti Sándor, dr. Lengyel Bertalan, Garzó Béla és Szily Imre.[16]

A kerékpáros egyesület 1902. május 25-én kelt alapszabálya szerencsésen átvészelte az eltelt évszázadot és levéltárunk egyik gyűjteményes fondjában megtalálható. A dokumentum összeállítói jelige gyanánt egy hagyományos köszöntési formát választottak: „Adj Isten”. Pecsétjükön az egyesület nevét és alakulási évszámát örökítették meg. Jelvényük, melynek viselése a működő tagokra nézve kötelező volt, a következőképpen nézett ki: „kék színű paizs alak, melyet a felső jobb sarkától bal sarkáig futó fehér pólya két mezőre oszt. A felső mezőben fehér színű kerékpár, az alsóban ugyancsak fehér színű felirat, az »1902« évszám. A fehér pólya felirata kék betűkkel: »Kecskeméti Kerékpár Egyesület«. Az egyesület célja az egészségi és gyakorlati szempontból „annyira ajánlatos” és „legjobban testedző” kerékpársport tanítása, gyakorlása és minél szélesebb körben való terjesztése volt. Evégett társas kirándulások, versenyek, kerékpár-ünnepélyek és estélyek rendezését határozták el. Az egyletből a női nemet sem zárták ki, a 18 évet betöltött férfiak mellett nők – korhatár nélkül – szintén működő tagokká válhattak.[17] Nem tudni, élt-e ezzel a lehetőséggel akár egy kecskeméti hölgy is, mivel az egyesület iratai sajnos nem maradtak meg az utókor számára, még az eredeti – 28 fős – taglistát sem ismerjük.

A kerékpáros egyesület alapszabálya (részlet) és pecsétje
MNL BKML IV. 1939. 108.

Az egylet első kirándulását a Műkertbe, a másodikat Nagykőrösre, a „Czifra-kertbe” szervezték.[18] Utóbbiról több beszámoló született, már csak azért is, mert az egyik biciklis – az úton huncutságból keresztbe feszített tehénpányván – jó nagyot esett. „A többi urak mind elég szerencsésen összetörve érkeztek haza” – csúfolódott a Kecskeméti Ellenőrnek az eseményre vonatkozó cikke, amely sejtetni engedi, hogy a közvélemény egy része afféle úri passziónak tekintette ekkor még a kerékpározást.[19] És valóban, nem volt ez annyira olcsó mulatság, hiszen 1899-ben a törvényhozás adó fizetésére kötelezte a vasparipák tulajdonosait. Forgalmasabb városokban a kerékpáradó községi adó gyanánt szerepelt.[20]

1903 augusztusában már némi várakozás övezte az első meghirdetett kecskeméti kerékpár-versenyt, amelyet a Szentháromság temető déli részén, a város által e célra átengedett (egykori juhlegelőn) kiépített versenypályáján tartottak. Az 500 méteres pályán öt számban rendeztek futamokat: 1. 2500 méter (5 kör), 2. 5000 m (10 kör) – vidékiek versenye, 3. 100 m – lassú verseny, 4. 10 000 m (20 kör) – kecskeméti bajnoki verseny, 5. 2500 m – kecskemétiek versenye. Több budapesti és vidéki (nagykőrösi, ceglédi, szentesi, szabadkai) versenyző is nevezett az eseményre, és bár végül csak heten indultak, az összes kitűzött díj gazdára talált.[21] Valószínűleg a „végtelen rossz idő” (orkánszerű szél, kellemetlen por) tartott vissza többeket – versenyzőket és nézőket egyaránt – a részvételtől, így a rendezvény inkább erkölcsi sikert aratott, az egyesület viszont 4–5000 korona deficitet könyvelhetett el.[22] A kecskeméti bajnoki címet a budapesti Püspöky Sándor nyerte, akit utóbb a Kecskeméti Kerékpáros Egyesület dísztagjául választott.[23]

Kerékpárverseny a fővárosban, a századfordulón
(Vasárnapi Újság, 1898. 45. évf. 29. sz. 503.)

Egy fővárosi sportlap beszámolója a kecskeméti versenyről (jobbra)
(Sport-Világ, 1903. augusztus 23. [1.])

Az egyesület további tevékenységéről keveset tudunk. 1904-ben tervbe vették ugyan egy újabb országos verseny megrendezését, amelyre neves versenyzőket vártak, a program megvalósulásáról azonban a lapok már nem tudósítanak.[24] 1906-ban és 1907-ben az egylet még biztosan nem szűnt meg, hiszen szerepelt a város név- és címtárában. Elnöke ekkor Németh Ernő leszámítoló banki főkönyvelő volt, pénztárnoka Faragó Károly tanító – ismerős nevek az 1902. évből –, ellenőre Szinnyei Mihály tanító.[25] Valós működésről, szervezett eseményekről azonban egyáltalán nincs adat. Jó pár évvel később, 1919-ben, a városi sportéletet elemző cikkében emlékezik meg az egyesületről dr. Bencsik Géza[26] a következők szerint: „A kerékpárosok szereplése igen rövid tartamú volt; egyszer rendeztek egy nagyobb versenyt, – a pálya amfiteatrumszerű romjai ma is felismerhetők a Szentháromság-temető melletti réten, – egyéb emlék nem is maradt fenn utánuk. Ez a sport nálunk teljes hanyatlásban van, amióta kimondták a jelszót, hogy »egyoldalú« és bizonyos mértékben ártalmas. Pedig nem ez az oka a hanyatlásnak, – mert semmivel sem egyoldalúbb és ártalmasabb a kerékpározás sem, mint bármely futósport, beleértve a footballt is, – hanem egyedül a jól járható utak hiánya, a sok sár és por, ami elrettent. Mondhatjuk, hogy Közép-Európa jól járható út[j]ai hazánk nyugati határainál kezdődnek s íme arrafelé a kerékpározás a legideálisabb szabadsportnak, a turis[z]tikának is hatalmas versenytársa lett. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy itt Kecskeméten a sportszerű kerékpározásnak nyoma sincs.”[27]

A kecskeméti biciklis sport első törekvéseit tehát valószínűleg a város infrastrukturális hiányosságai, a rossz utak lehetetlenítették el.[28] A hétköznapi kerékpárhasználat azonban egyre inkább terjedt. A századfordulón mind többen foglalkoztak Kecskeméten kerékpár-árusítással, megszaporodtak a szervizek, napirendre kerültek a „biciklis heccek”, a balesetek és a lopások is. „Drótszamárra” kaptak a kézbesítők, a sürgönyhordók, a csendőrök és a rendőrök. A fiatalabb generációk két keréken száguldoztak a járdákon, versenyeztek a tereken, és a lassúbb tempójú világhoz szokott városiak gyakorta panaszkodtak „az automobil tébolyban” szenvedő „kecskeméti bicikli” miatt.[29] A kerékpár turisztikai célú használatára is találunk példákat a helyi lapok tudósításaiban: 1902-ben Balatonfüredre kerekezett négy fiatalember a városból, majd az evangélikus református főgimnázium két felsőbb osztályos tanulója vágott neki egy bécsi útnak, ahová 6 nap alatt sikeresen meg is érkeztek.[30]

Az 1920-as évek végén közel 4000 kerékpár futott városunkban, 1943-ban pedig már 12 000 biciklit vettek fel a helyi nyilvántartásba.[31] Míg 1910-ben egy kisfiú leghőbb vágya a bicikli volt, a század második felére alapvető közlekedési formává vált Kecskeméten is a kerékpározás.

Biciklis társaság a két világháború között
(Magántulajdonban)

E rövid áttekintést és a helyi közlekedéstörténet számtalan feldolgozatlan témáját további kutatásokkal gazdagítani izgalmas kihívás. Addig is álljon itt egy kedves, több mint százéves hírlapi adoma, amely szintén a kerékpározáshoz kapcsolódik:

„A Jézuska nem süket. Karácsonyi történet.

Néhány nappal karácsony előtt egy kecskeméti úr két kis fia játszadozott a szobában. Az apjuk újságot olvasott. Egyszerre az egyik abbahagyta a játékot s összekulcsolva kezeit hangosan, szinte kiabálva imádkozni kezdett:

– Jézuskám adjál nekem egy biciklit, Jézuskám hozzál nekem egy biciklit.

A kis öccse figyelmesen hallgatta, de egy kis idő múlva rászólt:

– Te Pista!

– Mit akarsz?

– Miért kiabálsz te? Hisz a Jézuska nem süket!

A másik ravasz mosolygással felelt:

– Igen, de – a papuka nagyot hall!”[32]

Kisfiú ticiklin, 1894
(MNL BKML XXIII. 6/a.)

Irodalomjegyzék

FRISNYÁK Zsuzsa
A kerékpározás kultúrájának kialakulása Magyarországon. In: A Közlekedési Múzeum Évkönyve 8. Szerk.: Dr. Czére Béla. Budapest, 1988. 321. Internet: http://real.mtak.hu/23774/1/kerekparozas.pdf (Letöltve: 2019. május 5.)

KILLÉNY András
A magas géptől a roverig. A kerékpározás megjelenésének története Kolozsváron. 2009. L.: Erdélyi Digitális Adattár. Internet: https://eda.eme.ro/bitstream/handle/10598/25951/EM_2009_1-2__008_Killyeni_Andras-A_magas_geptol_a_roverig.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltve: 2020. október 9.)

NÉMETH Balázs
Porfelhőlovagok: a magyar kerékpározás története az első világháborúig. 2012. 04. 18. Internet: https://bikemag.hu/alapismeretek/porfelholovagok-a-magyar-kerekparozas-tortenete-az-elso-vilaghaboruig/ (Letöltve: 2020. szeptember 10.)