Múltbanéző 14. (7)

A KISKUNFÉLEGYHÁZI
CONSANTINUM LEÁNYNEVELŐ-INTÉZET ÉNEKKARÁNAK
SIKEREI AZ 1930-AS ÉVEKBEN

Kiskunfélegyházán 1908-ban telepedtek meg a lányok oktatásával foglalkozó Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Iskolanővérek. Ekkor alapították a Constantinum leánynevelő-intézetet, ahol elemi és polgári lányiskolát, tanítónőképzőt és mezőgazdasági lányiskolát is működtettek. A zenei nevelés a Constantinumban mindig is nagy hangsúlyt kapott; a tananyagban szerepeltek magyar dalok és egyházi énekek, az intézmény lehetőséget biztosított a zongoratanulásra és az énekkarban való szereplésre is. Iskolai és egyházi ünnepségeken már az 1910-es, 1920-as években is szerepeltek a Constantinum különböző iskolatípusainak énekkarai, sőt a tanítónőképzős növendékek két zongorára és nyolc kézre írt zongoradarabokkal is felléptek,[1] a diáklányok akár daljátékot is előadtak.[2]

Előfordult, hogy kulturális kirándulás keretében, kifejezetten a zenei élmény megszerzéséért látogattak el más városba, így például Szegedre 1927. április 28-án 150 növendék utazott el a Római Bazilikák Egyesített Énekkara hangversenyére.[3] Nagy nyilvánosság előtt, nagy publicitást kapó rendezvényen azonban ekkor még nem léptek fel az iskola kórusai.

Az 1930-as években viszont gyors ütemű és látványos fejlődésen ment keresztül az intézet ének-zenei oktatása. Ez leginkább a fellépésekre szóló meghívásokban és a nagy sikerű szereplésekben mérhető le. Ezekhez az eredményes produkciókhoz két tényező összhatása kellett. Egyrészről az intézmény vezetésébe és a tanári karba az 1930-as években olyan szerzetesnővérek kerültek, akik jó „csapatjátékosként” tudtak együtt munkálkodni az énekkarok sikere érdekében. 1930-től lett az intézmény igazgatónője Fazekas Mária Blandina nővér[4], egy helyi vagyonos családból származó, jó kapcsolati tőkével rendelkező, nagyon agilis, távlatosan gondolkodó, a városért és a Constantinumért anyagi áldozatokra is kész iskolanővér, aki különösen a szívén viselte az intézményben folyó ének-zenei munkát. A nővérek együtt alkotó közösségében a szakmai munkát Fork (névváltoztatása után Zalai) Mária Teréz[5] és Balogh Mária Victima[6] okleveles énektanárok végezték. Hozzájuk csatlakozott Moullion Mária Antónia nővér[7], aki kézimunkát és rajzot tanított, valamint Móczár Mária[8], aki világiként oktatta az intézményben a testnevelést. Az utóbbi két személy munkájára az énekkarok színpadi produkcióinál, a díszletek kivitelezésénél és a koreográfia betanításánál volt szükség.

Az intézményben bekövetkező személyi változások mellett egy országos tendencia is hozzájárult a Constantinum kórusainak nagyobb szerepvállalásához. A magyar zenei életben többen ekkor fordultak a népzene felé, ekkor születtek Kodály Zoltán gyermekkórusok számára írt művei és Bartók Béla is ekkoriban szerezte a magyar énekkari mozgalmat világszínvonalra emelő darabjait. Ebben az időszakban jelent meg a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóirat, a katolikus egyházzene megreformálása és a zenei nevelés nívójának emelése céljával.

Ezek a kedvező körülmények tették lehetővé, hogy a saját énekkarainak fellépési lehetőségei iránt érdeklődő Constantinum felvegye a kapcsolatot a kecskeméti zeneiskola kórusával, amelynek tagjai 1932 tavaszán klasszikus egyházzenei hangversenyre készültek. A műsor főpróbájára M. Bodon Pál kecskeméti zeneiskolai igazgató és Vásárhelyi Zoltán zenetanár meghívására a Constantinum tanítónőképzőjének 30 növendéke és 3 tanára tapasztalatszerzés céljából átutazott Kecskemétre.[9] E találkozás után indult el egy több éves együttműködés, a kecskeméti zeneiskola vezetői ugyanis hamarosan meghívták a félegyházi Constantinumot, ezúttal immár közreműködőnek az 1932. május 13-án megtartott pünkösdi magyar népdalünnepélyre. A Pesti Napló szerint: „Ezzel megtörtént az első lépés a vidéki zeneélet fellendítésében nagy szerepre hivatott városközi zeneünnepélyek felé.”[10] A református Tisza István kollégium dísztermében megrendezett énekkari népdalest Kecskemét városának szegényei javára rendezett „ínségakció” keretében zajlott le. A szervezők „a műsort a magyar énekkari népdalfeldolgozások legjavából válogatták össze, azaz hirtelen felvirágzó gyermekkar-irodalmunkból szigorúan kirostálták azokat a műveket, melyeknek szerzői, Kodály sikerein felbuzdulva, avatatlan kézzel nyúlnak ehhez a divatba jött, de nagyon komoly és nagyon kényes új műfajhoz. A hangversenyen tehát zavartalan harmóniában szólaltak meg Kodály örök értékű remekei, Bárdos Lajos nagyszerű népdalkánonjai, azután a pompás Bárdos, Vásárhelyi-, Kerényi-gyermekkarok.”[11] A Constantinum 200 fellépő növendéke különvonattal utazott át a szomszéd városba. Az intézet énekkara Kodály három kedvelt gyermekkórusát adta elő: a „Lengyel László” című hidas játékot, a „Még azt mondják nem illik” kezdetű „Táncnótát” és a „Pünkösdölőt”. Az első két darabot színpadi jelenetként mutatták be, a műveket Blandina nővér dramatizálta, a koreográfiát a Constantinum testnevelő tanára tanította be, vezényelt Fork (Zalai) Mária Teréz nővér.[12] A sajtóban megjelent zenekritikai észrevétel szerint: „A félegyháziak […] nemcsak kellemes perceket szereztek, hanem tevékeny útmutatással is szolgáltak az iskolai énektanítás örvendetesen fellendülő munkájában. A félegyházi Constantinum az énektanítás tekintetében szinte páratlanul magas színvonalat képvisel, az egyes számok pedig olyan művészi teljesítmények, amelyek a kecskeméti közönség számára nemcsak az intézet magas énekkultúrájából nyújtottak ízelítőt, hanem egyben az énektanítás azon pompás módszerét is bemutatták, amelyek a növendékekkel még fokozottabban megkedveltetik a magyar dalnak szeretetét.”[13]

Az intézet énekkarának következő adatolható nyilvános fellépésére 1932. június 26-án került sor Kiskunfélegyházán, a Constantinum új épületszárnyának felavatásán. A növendékek az eseményen jelen lévő magas rangú személyek (pl.: a megyei főispán, Gr. Klebelsberg Kunó nyugalmazott vallás-és közoktatási miniszter) előtt mutatták be ünnepi műsorukat. Az elemi iskola tanulói a Balogh M. Viktima nővér által megzenésített „Mesebeli kis királyhoz” című költeményt dramatizálták. A polgári iskola növendékei most is Kodály Lengyel Lászlóját vitték színre. A tanítónőképző növendékei pedig a zene történeti fejlődését mutatták be, részben ének- és zeneszámokkal, részben színpadi jelenetekkel és táncbetétekkel. „[…] az intézet növendékei műsoros ünnepély keretében juttatták kifejezésre örömüket, köszönetüket és hálájukat s bemutatták azt, amit az intézetben tanultak, ami a tanultak alapján lelkükből kipattant. A műsor összeállítása a Constantinum lelkét tükrözte vissza: a szépért, nemesért, művészetért, zenéért való lelkesedést és megértést. Ez a közönséget szinte elbűvölte.”[14]

A Constantinum kórusainak nagy sikerekhez vezető útján a következő állomás 1932. december 17., amikor az iskolanővérek feltételezhetően először találkoztak személyesen Kodály Zoltánnal. Ezen a napon a zeneszerző 50. születésnapjára Kecskeméten rendezett ünnepségre és díszhangversenyre utazott át a tanítónőképző érdeklődő ifjúsága, tanárnőik kíséretében.[15] Valószínűleg az iskolanővérek ekkor hívták meg Kodályt Félegyházára, hiszen alig három hónap múlva szenzációs hír járta be a félegyházi sajtót.[16] A Constantinum leánynevelő-intézet vezetősége Kodály-hangversenyt tervezett rendezni április 1-jére, szombatra, melyre Kodály Zoltán személyes megjelenését ígérte. „Egy olyan művészi eseményt jelentünk a minden szép iránt érdeklődő és lelkesedő közönségünknek, amilyenre példa eddig még városunkban nem volt. A Constantinum leánynevelő-intézet vezetősége összefogva a félegyházi Úrihölgyek kongregációjával Kodály-hangversenyt rendez április 1-jén a Constantinum tornatermében. A hangverseny kimagasló eseményt fog képezni a magyar zenekultúra vidékre is folyton szélesebb hullámgyűrűkben terjedő diadalútjában, mert ezen a hangversenyen személyesen jelenik meg világhírű zeneszerzőnk, Kodály Zoltán, zeneakadémiai professzor […]. Fővárosi zenekritikusok is élénk érdeklődést tanúsítanak e merész kísérlet iránt és szintén személyes megjelenésükkel emelni fogják a hangverseny művészi jelentőségét. […] A hangverseny gazdag és változatos műsora felöleli mindazt, amit a magyar néplélek muzikális teremtőereje évszázadokon át, mint felbecsülhetetlen művészi kincset halmozott össze és rejtegetett egész a mostani időkig, míg azt az öntudatos magyar zeneművészek kitartó kutatása napfényre hozta és zseniális művészi feldolgozásban ma színpompás csokorba fűzve nyújtja minden magyarnak, ki tudat alatt, lelkében szunnyadva hordja az ős magyar zene, magyar dal fülbemászó ritmusát és érte ösztönszerűen lelkesedik. […] Mondanunk sem kell, hogy városunk lelkes, zenekedvelő és zeneértő közönsége teljes számban jelenik meg a legmagasabb művészi színvonalon álló hangversenyen, hogy hallja és élvezze a magyar néplélek zenei talentumának kiapadhatatlan produktivitásából ösztönszerűen fakadt s az öntudatos magyar géniusz lángelméjű zeneművészeitől kicsiszolt, megnemesített és ma már világszerte elterjesztett, elismert és ünnepelt magyar muzsikát.”[17]

Sajnos Kodály influenzás megbetegedése miatt el kellett halasztani az ünnepséget április 6-ára, csütörtökre, de az új időpontban is nagyszámú érdeklődő töltötte meg az intézet tornacsarnokát.[18] Kodály Zoltánt elkísérte Félegyházára felesége és velük jött többek közt Kerényi György zeneszerző és dr. Tóth Aladár zenekritikus is. Kecskemétről átutazott M. Bodon Pál zeneiskolai igazgató, Vásárhelyi Zoltán zeneiskolai tanár, akinek felesége zongorán közre is működött a hangversenyen, Kodály „Marosszéki táncok” című darabját adta elő. A Constantinum énekkara Kodály egyik, női karra írt latin nyelvű himnuszával, a „Tantum ergoval”, illetve a már Kecskeméten is bemutatott „Lengyel Lászlóval” és „Pünkösdölővel” lépett fel. A jó hangú félegyházi férfiakból verbuválódott Petőfi Daloskör a „Mátrai képeket”, az állami tanítóképző énekkara a férfikarra írt „Bordalt”, a tanítóképző zenekara pedig a „Háry-közjátékot” mutatta be. Kodály is felszólalt, a magyar népdal és népzene jelentőségét ecsetelte beszédében. A helyi sajtó kiemelte, hogy mennyire megkapó volt a Constantinum apró és nagy növendékeinek kun színekbe öltözve ellejtett magyar tánca, illetve a színpad díszlete, mely egy magyar falu teljes illúzióját keltette. A festett színfalak napsugaras kék ég alatt fehér tornácos, muskátlis ablakú parasztházakat ábrázoltak, az intézet növendékei pedig a pünkösdi hangulatban imádkozó, táncoló, daloló, vigadó fiatalságot testesítették meg.[19] A kulisszákat az intézet rajztanárnője, Antónia nővér festette, aki nem csak ezzel járult hozzá az est sikeréhez. Ő tervezte és készítette ugyanis azt a hímzett falvédőt, mellyel a Constantinum vezetősége ajándékozta meg Kodályt. A falvédő motívumai a „Táncnóta” jelenetét, három fiú és három leány 50 cm-es táncoló, magyar ruhás alakját ábrázolták. Az intézet igazgatónője, Blandina nővér később több ízben ellátogatott Budapestre Kodályhoz partitúrákért. Ezt a falvédőt, mint kedves emléket egészen a második világháborúig Kodály fekhelye mellett látta felszerelve. Ezt az adatot Blandina nővér fennmaradt emlékirataiból ismerhetjük, mint ahogy azt is, hogy a félegyházi Kodály-hangverseny előtt az igazgatónő személyesen járta be a környék tanyáit, hogy bátor és jó hangú népi énekeseket gyűjtsön Kodály számára. 8-10 népi énekest sikerült is beszerveznie, akik a hangversenyt követő vacsora után egyenként énekelték el a Kodály és kísérete előtt eddig még ismeretlen dalokat, melyeket a szakemberek azonnal kottáztak, később pedig összhangosítottak. Blandina nővér adatai szerint ezek a dalok részét képezték a későbbi népi feldolgozásoknak.[20]

A Kodály-hangversenyt a helyi sajtó elismerő szavakkal méltatta: „Április 6. a Constantinum évkönyveiben nem piros, de aranybetűkkel fog soha el nem fakuló fénnyel tündökölni. Ezen a napon falai között olyan emlékezetes és eddig még városunkban soha nem élvezett művészi esemény folyt le, melyről méltóképpen írni egy szűkszavú újságcikk keretében nem is lehet. A Constantinum tágas tornaterme ez alkalommal nemcsak városunk, de a környék élénk érdeklődésével díszes és műértő, műélvezet után sóvárgó publikummal telt meg. […] A helyszűke miatt csak rövid összefoglalását adhatjuk mindannak, amit láttunk és hallottunk a csodás Kodály-hangversenyen. Mert nemcsak fülünknek akadt dolga befogadni és közvetíteni az átszellemült lélek szentélyébe a megnemesített magyar dal és zene ezer változatait, hanem szemkápráztató volt ennek a felséges, mámoros magyar muzsikának aláfestése a színpad kiállításában, a Constantinum apró és nagy növendékeinek tündéri táncában, a magyar népviselet színpompás megjelenésében. Szinte zavarba jöttünk, melyik érzékünket engedjük át a felsőbbrendű gyönyöröknek? A szemeinket, vagy füleinket? Minden egyes szám magával ragadta a lelkes közönséget, magyar szívünkbe markolt ez a csengő-bongó zene, tánc, dal, magyaros zamatjával, vérünket felpezsdítő tüzes, magyar ritmikus erejével, helyenként szokatlan zökkenőivel, szerte csapongó magas csapongásával, hol mély búgású hangjaival szinte megdöbbentett, de azért fülünkbe lopva magát, hazakísért bennünket, tovább zsongott lelkünk felajzott húrjain még akkor is, mikor mámorító hatása alatt fejünket puha párnánkra hajtottuk. Volt viharos tetszés, szűnni nem akaró tapsorkán, követelő „hogyvoltozás”, mert a föllelkesült publikum nem tudott betelni Kodály remek alkotásainak egyszeri hallásával.”[21] „[…] városunk mindkét nembeli ifjúsága is megmutatta, mit tud produkálni, ha megszállja a nagyot akarás lelke. Büszkeség töltötte el lelkünket, látva és gyönyörködve eddig szunnyadó művészi hajlamaik meglepő revelálásában.[…] Végül hála és elismerés azoknak, kik ezt a nagyszabású művészi eseményt városunkban ezúttal először előkészítették, megrendezték és nekünk ilyen nagy műélvezetet szereztek. Ehhez ész, erő, áldozatkészség, nemzeti kultúránkért való lobogó lelkesedés, magas művészi célkitűzés és szent akarat kellett a megvalósításhoz. Ennyi erkölcsi tőkével és anyagi áldozatkészséggel, a tehetségek, a páratlan munkaerők olyan komplexumával városunkban csak a Constantinum vezetősége rendelkezik, minden szépért és jóért lelkesülő seregével, kicsinyekben és nagyokban egyaránt.”[22]

A hangverseny után Kodály és felesége egy éjszakát és egy egész napot töltött még az intézetben. A zeneszerző elismeréssel adózott a Constantinum „lélekkel átitatott énekkultúrája” előtt. Különösen tetszett neki az az elgondolás, hogy kórusműveit a Constantinum tanulói a színpadon mint népi játékot és jelenetet is bemutatták. Addig Kodály még nem találkozott zene- és énekműveinek ilyen dramatizált előadásával. Felkérte tehát az intézet vezetőségét, hogy a Zeneakadémia hangversenyén ezeket a szerzeményeit, illetőleg ebből legalább egyet, a „Lengyel Lászlót” énekelje és jelenítse meg az intézet énekkara és tanulóifjúsága.[23] A felkérés nagyon csábító volt, de teljesítésére csak három év múlva, 1936 áprilisában került rá sor. Ez idő alatt nem is lépett fel nagyobb szabású hangversenyen a Constantinum kórusa és ha a „kényszerű pihenő” okait keressük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a körülményt, hogy ez alatt a három év alatt, 1933 és 1936 között Blandina nővért a rendi elöljáróság Félegyházáról a társulat bajai házához osztotta be. Bár a Constantinum ének-zene tanárai változatlanok maradtak, hiányzott Blandina nővér lendületes kezdeményezőkészsége.

A Kodály által felajánlott fellépésre végül 1936. április 25-én került sor, a Magyar Kórus és az Énekszó folyóiratok által szervezett Éneklő Ifjúság hangversenyen, melyet a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből a Magyar Rádió is közvetített. Félegyházáról 300 lány utazott fel a fővárosba. A csupa budapesti fellépő mellett egyedüli vidékiként a Constantinum két énekkara lépett fel.[24] A polgári lányiskola énekkarát Balogh Mária Victima, a tanítónőképzőjét Fork (Zalai) Mária Teréz nővér dirigálta. A hangversenyen felcsendültek Liszt, Kodály, Péter József, Kerényi György, Forrai Miklós, Tóth Dénes, Bárdos Lajos művei. A Budapesti Hírlap beszámolójában kiemelte, hogy Kodály Zoltán „Lengyel László” játékát a kiskunfélegyházi gyerekek nemcsak elénekelték, hanem el is játszották „bájosan és graciózusan, tomboló tapsot aratva”.[25]

A Constantinum és a kecskeméti zeneiskola között kialakult jó kapcsolat továbbra is megmaradt. Ennek értelmében a félegyházi kórusok is meghívást kaptak az 1937. április 18-án Kecskeméten megrendezett Éneklő Alföld című Bartók-hangversenyre, ahol először szólalt meg Bartók 21 legújabb szerzeménye. A kecskeméti zeneiskola által szervezett ifjúsági kórustalálkozónak a Katona József színház adott otthont, az eseményen Bartók Béla személyesen is részt vett. A Constantinum három kórusa is fellépett, mindegyiket Fork (Zalai) Mária Teréz nővér irányította. A polgári iskolás növendékek három Bartók-szerzeménnyel készültek: „Levél az otthoniakhoz”, „Karahéjja, héjja”, és „Senkim a világon” címűekkel. A kis énekesek örömmel és minden nehézség nélkül tanulták meg a nem könnyű Bartók kórusokat kotta nélkül előadni. Sőt, az anyagi áldozatoktól sem riadtak vissza: hogy részt vehessenek a hangversenyen, a szegényebb társaiknak ugyanis ők gyűjtötték össze az útiköltséget. A tanítónőképzősök szintén három Bartók-művet mutattak be: a „Tavasz” a „Madárdal” és a „Csujogató” címűeket. A harmadik félegyházi énekkar a Constantinum egykori növendékeiből alakított Úrinők Mária Kongregációjának énekkara volt. Az ő előadásukban az „Elment a madárka” és az „Isten veled” kezdetű kórusműveket hallhatta a közönség.[26] A pesti sajtóvisszhang szerint Bartók Béla elismerő szavai és a fővárosi zenekritikusok megállapításai is azt bizonyították, hogy a kiskunfélegyházi éneklő ifjúság a hírös városban is beigazolta, hogy a Constantinum – melynek „nagyműveltségű és kivételesen széles látókörű karvezetőnője” Fork (Zalai) Mária Teréz nővér, nem kevesebb mint három elsőrendűen képzett együttessel mutatkozott be – „ma zenei szempontból az ország első nevelőintézete”.[27]

A Constantinum kórusainak 1930-as évekbeli szereplésének csúcspontjaként tekinthetünk az 1938-as fővárosi fellépésükre. Ekkor műsorukban azonban nem a világi népdalok kaptak főszerepet. Az intézmény énekkarai ugyanis abban a kitüntetésben részesültek, hogy szerepelhettek a katolikus egyház által, a Szent István-év keretében Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Kiskunfélegyházáról, csak a Constantinumból 200-an utaztak fel a többnapos rendezvényre.[28] Az ünnepélyre a pápa elküldte legátusát, Pacelli bíborost, aki több programon is személyesen vett részt, például május 25-én a Hősök terén megtartott, ifjúsági fogadó gyűlésen is, ahol több szereplő között a félegyházi lányok is felléptek.[29] A korabeli fővárosi újság így számolt be erről: „Végül a kiskunfélegyházi Constantinum leánynevelő-intézet képző- és polgári iskolai növendékei vonultak fel a díszemelvény köré. A képző hallgatói sötétszínű, díszes magyar ruhában egy erre az alkalomra írt éneket adtak elő, míg a díszemelvény teraszán a polgári iskolás leányok táncos, némajátékot mutattak be, amellyel jelképeztek a magyar falu hódolatát és vallásosságát a pápai követ előtt. A rendkívül kedves és megkapó bemutató végén három kisleány kalácsot és bort ajánlott fel a pápa követének.”[30]

Következő nap, május 26-án a Constantinum növendékei az Eucharisztikus Világkongresszus egy másik rendezvényén is szerepeltek. Énekeltek az Egyetemi templomban az alkoholizmus és az élvezetvágy révén elkövetett bűnök engesztelésére tartott szentmisén, melyen több külföldi pap és zarándok is részt vett.[31]

Ezzel a nagyszabású fellépéssel véget is ért a Constantinum énekkarainak 1930-as évekbeli sikersorozata. Bár továbbra is szerepeltek városi, iskolai és egyházi rendezvényeken, nem található adat arra, hogy szereplést vállaltak volna a település határán túl is. Ennek oka lehetett egy személyi változás is: 1939-ben az addigi sikeres karvezető, Teréz nővér elkerült Félegyházáról, a másik tényező pedig politikai lehetett: a második világháború először csak beárnyékolta, később pedig ellehetetlenítette az ifjúsági énekkarok tevékenységét.