Petőfi 200 – Előadás Szabadszállás történelmi helyszínén

2022.05.30.

 

2022. május 19-én Hlbocsányi Norbert főlevéltáros és Gönczi Gergő levéltáros a Petőfi 200 programsorozat következő állomására, Szabadszállásra látogattak, ahol Petőfi Sándor botrányos országgyűlési követválasztásának történelmi helyszínén, az 1826-ban épült szabadszállási városházán (6080 Szabadszállás, Kálvin tér 1.) tartottak előadásokat.

A városháza dísztermében 15 órakor kezdődő programot Darabos József polgármester nyitotta meg ünnepélyesen.Az előadásokat felnőttek (25 fő) és a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola 7. B. osztályának tanulói (21 fő) hallgatták végig érdeklődve.

A rendezvényen először Hlbocsányi Norbert főlevéltáros mutatta be általánosan, levéltári iratok segítségével Petőfi Sándor családjának szabadszállási kapcsolatait, a korszak jellegzetességeit és azokat a helyi épületeket, amelyeket a költő is láthatott. Ezt követően Gönczi Gergő levéltáros tartott diavetítéssel kísért előadást Petőfi Sándor 1848 júniusában botrányba fulladt országgyűlési követválasztásáról, amelynek történetét korabeli, választási csalást bizonyító iratokkal, újságcikkekkel és egy szinte pisztolypárbajig fajuló vitát megörökítő, eredeti Petőfi-levéllel igyekezett színesíteni. Az előadások után a jelenlevők még megtekinthettek több Petőfi korával és követválasztásával kapcsolatos levéltári iratmásolatot is.

Végül a rendezvény végén Darabos József polgármester és a szervezésben közreműködő József Attila Közösségi Ház képviselői hálásan megköszönték, hogy városuk az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára programsorozatának egyik állomása lehetett. 

 

Utolsó frissítés:

2022.06.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges