Másodikosok a kiskunfélegyházi levéltárban

2017.11.15.

 

2017. október 27-én a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola 2. z. osztályos tanulói tettek látogatást levéltárunkban. A tanító nénikkel folytatott előzetes egyeztetés értelmében először a levéltári, levéltárosi munka rejtelmeibe avattuk be a rendkívül érdeklődő gyerekeket, majd vetített képes előadás keretében „visszautaztunk” a múltba. Először a kiskun kapitány két, 1700-as évekbeli képi ábrázolásán kellett a kisdiákoknak a különbségeket megkeresni, majd az ebből az ábrázolásból kialakult mostani városcímer jellegzetességeit vettük át. Később bemutattuk városunk néhány jelentős épületét fényképek, tervrajzok, illetve képeslapok segítségével. Beszélgettünk a ma is álló nevezetes épületek korabeli és jelenlegi funkciójáról, építésük érdekes vonatkozásairól, illetve a képeken felbukkanó régi közlekedési eszközökről, ruhaviseletről. A nagyon fegyelmezett és végig aktívan közreműködő gyerekeknek lehetőségük nyílt kicsit barangolni a levéltári raktár labirintusszerű polcrendszerei között, majd kezdetét vette a várva várt kézműveskedés. A gyerekek nagy izgatottsággal fogtak hozzá a lúdtollal való íráshoz, de hamar szembesültek annak nehézségeivel. Sokan próbálkoztak az indigóval, illetve a mechanikus és elektronikus írógépekkel, több-kevesebb sikerrel. Irományaik „hitelesítésére” előszeretettel használták a tintás bélyegzőket, illetve a szárazpecsét-nyomót, valamint a bélyegpecsétet is. Felnőtt segítséggel készült néhány viaszpecsét is, úgy függő, mint rányomott formában.

bkml

A gyerekek kicsit maszatos kézzel, de annál lelkesebben búcsúztak tőlünk, kijelentve, hogy máskor is szívesen jönnek levéltár-látogatásra.   

A fotógaléria megtekintéséhez kattintson ide!

Utolsó frissítés:

2017.11.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges