„Háborút ujságol a vérszagú ujság” - Kiállítás

A nagy háború első két éve három város sajtójának tükrében
2015.10.07.

 

meghívó

 

Három levéltár közös kiállítása

A levéltárak integrációja, a Magyar Nemzeti Levéltár életre hívása lehetőséget teremtett arra, hogy az addig viszonylag szeparáltan működő vidéki levéltárak, illetve a vidéki levéltárak fiókintézményei egymással együttműködve közös projekteket bonyolítsanak le. Ilyen összefogásra került sor, mikor a Magyar Nemzeti Levéltár két tagintézményének, a Csongrádi és a Bács-Kiskun Megyei Levéltáraknak három részlege, a Csongrádi, a Szentesi és a Kiskunfélegyházi Levéltárak közös vándorkiállítást rendeztek „Háborút ujságol a vérszagú ujság” címmel. A megyehatáron átívelő kooperációt megkönnyítette a három város földrajzi közelsége és az adott intézményben működő levéltárosok együttműködési készsége. A témát az első világháború 100. évfordulójára való emlékezés adta, forrásul pedig azért a sajtóra esett a választás, mert a korabeli újságok olvasmányos, informatív képet nyújtanak a hátországi mindennapokról, emellett mind a három közreműködő levéltár gyűjteményében megtalálhatók az adott város hetilapjai. A vándorkiállítás rendezésével lehetőség nyílik arra, hogy ne csak egy szűk kör, hanem Csongrád, Szentes és Kiskunfélegyháza érdeklődő közönsége is bepillantást nyerjen a  nagy háború kortörténeti dokumentumaiba.

A közös munka eredménye nemcsak a megvalósult kiállítás lett, hanem a kibontakozó jó kollegiális kapcsolatrendszer is, amely magában hordozza az esetleges további együttműködés lehetőségét is.

A vándorkiállítás először Kiskunfélegyházán tekinthető meg, a megnyitóra 2015. szeptember 29-én került sor a Kiskun Múzeumban. Ezt követően Szentes, majd Csongrád ad otthont a közös kiállításnak.

 

kiállítás megnyitó

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges