Új kiadvány – Gyulai polgárok visszaemlékezései

Gyulai füzetek 20.
2022.04.25.

 

Gyulai polgárok visszaemlékezései. Scherer Benedek és Scherer Ferenc memoárja címen megjelent a levéltár saját sorozatának, a Gyulai füzeteknek 20. kötete.
 
Kötetünk két összekapcsolódó memoárt tartalmaz. Az első visszaemlékezés szerzője, Scherer Benedek 1954-ben jegyezte le hosszú életének történeteit. Kegyes volt hozzá a sors, 90 éves kora fölött is érdekes, fordulatos, komoly forrásértékű önéletírást tudott papírra vetni. A másik memoár szerzője Scherer Benedek fia, Ferenc, ő 70. évéhez közeledve írta meg a maga emlékezéseit. 1951-ig, Gyuláról történő kényszerű távozásáig, mesélte el életének történetét. Ekkor 61 éves volt, s bár ő is közel száz évet élt, életének eseménydúsabb részét már maga mögött tudhatta. Mindkét memoár érdekes, így együtt pedig egészen ritka becsű forrást jelentenek.
 
A két szöveg mintegy 110 évet fog át. A történet még a jobbágyfelszabadítás előtt, az 1840-es években indul és a szocializmus első időszakában zárul le. Scherer Benedek egy bánáti német parasztcsaládból indulva jutott a magyar polgárság soraiba. Írása lebilincselően izgalmas karriertörténet, azt meséli el, egy árván maradt lippai fiú hogy szerzett tanítói oklevelet, miként került Gyulára, s azután tanítói állása megtartása mellett hogy lett vállalat- és bankvezető. Különleges és fordulatos életpálya, amit a memoár szerzője élvezetes, színes stílusban írt meg.
 
A második visszaemlékezés szerzője, Scherer Ferenc az édesapja által is épített polgári világban kezdte életét. A kolozsvári egyetemen szerzett történelem–földrajz szakos diplomát, tanárnak, történésznek készült. Pályája ígéretesen indult, de közbejött a világháború. A katonaként töltött évek után visszatért szülővárosába, Gyulára, ahol az apja által (is) alapított textilipari vállalatnál kezdett dolgozni. Egy idő után ő lett az üzem vezetője, de nem mondott le a történészi munkáról sem. Az egyetemes történetet felcserélte a helytörténettel, Gyula város történetéről írott monográfiáját ma is forgatják. Scherer Benedek memoárjában mesélt, Ferenc történész módjára, naplók, levelek alapján írta meg a maga életét. – A két összefüggő memoár a magyar polgárság történetének különlegesen érdekes dokumentuma.
 
Gyulai polgárok visszaemlékezései. Scherer Benedek és Scherer Ferenc memoárja. Szerk.: Erdész Ádám. Gyula, 2021. – 4660 Ft
 
A kötet megvásárolható az MNL Békés Megyei Levéltárában (Gyula, Petőfi tér 2.) vagy az IQ Könyvesboltban (Gyula, Kossuth Lajos tér 2.). Megrendelhető a beml@mnl.gov.hu címen.
 
 
 
 
 
 
                         

Utolsó frissítés:

2022.04.25.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges