Perpatvar – Szívtelen édesanya

2023.01.16.

A családi együttélés, sajnos, nem minden esetben a vágyott harmóniáról, a szeretetről, a kiegyensúlyozott érzelmi életről szólt. Az Egy estém otthon című Petőfi-versben megörökített bensőséges szülő–gyermek viszony vagy a Munkácsy Két család a szalonban című festményéből áradó nyugalom és derű sokszor csak vágyott, de elérhetetlen cél maradt. Egy-egy kikapós menyecske, borissza háziúr, házsártos anyós, örökségéből kiforgatott fivér, netalán szívtelen mostoha a 18–20. századi Békés megyei családok életében is számtalan galiba előidézője lehetett. Hetente jelentkező sorozatunkban az ő történeteikből villantunk fel epizódokat az indulattól fűtött családi levelek, személyes feljegyzések, továbbá a távolságtartóbb, szikár tényekre szorítkozó közigazgatási, jogszolgáltató hatóságok hivatalos iratain keresztül.

 

Egy szeghalmi nevelőszülőkhöz került 13 éves fiú 1940-ben a gyermekmenhely igazgató-főorvosához írt levelében megkapó őszinteséggel határolódott el szülőanyjától: „nem tudom, van-e nekem másik anyám vagy se, de ha volna is, nagyon szívtelen lehet, mert 13 éven keresztül soha egy sort nem írott, nemhogy meglátogatott volna”.

MNL BéML VIII. 801. b. 18213. tétel

 

 

 

 

Utolsó frissítés:

2023.01.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges