Miért épült Kondoroson csendőrlaktanya?

A betyárvilág Világos utáni fellendülése alapvető okának a volt honvédek és nemzetőrök üldözését, majd a császári hadseregbe történő besorozását tartjuk. Igen jelentős hányaduk ugyanis inkább a bujdosást, a betyáréletet választotta, minthogy sok évre idegen földre menjen katonáskodni. A hatóságok már 1849. november 3-án elrendelték, hogy a „katonai elbocsájtó igazolvány nélkül hazatért minden honvédek elfogatandók.” A bujdosók nem egyszer kisebb csapatokba verődtek, s tartották a népben a hitet, hogy nemsokára visszajön Kossuth. Ezáltal nemzeti ellenállási jelleget adtak a Bach-korszak betyárvilágának. A nemzeti elnyomás igáját nyögő magyarság így hazafias hősöket látott a zsandárokkal bátran szembeszállókban.

A központi hatalom megszilárdítását, a bujdosók számának visszaszorítását az osztrákok a statárium bevezetésével és a zsandárság működése révén próbálták biztosítani. A csendőrök rendkívül széleskörű jogokkal rendelkeztek. A lakosság velük szemben inkább az üldözötteket támogatta. A szegénylegények bújtatása, segítése szinte hazafias tettnek számított, hiszen a társadalom minden rendű és rangú, törvényesen védett nagy rablójával szemben ők a népi igazságtevést gyakorolták. Ugyanakkor fellépésük, tevékenységük nem volt mentes a negatív tényezőktől. Akadtak olyanok is, akik csak a könnyű életet keresték, meggazdagodást, sok kincset reméltek. Az ilyeneket a nép „zsiványoknak" nevezte és közönséges gonosztevőknek tartotta.

1849. augusztus 13-án Haynau kinevezte Békés-, Csanád-, Csongrád megyék és Szeged város kerületi főbiztosát, Gyulai Gaál Edwárdot. Békés vármegye élén fél év alatt három biztos váltotta egymást: Szűcs Sámuel, Stachó János és Zsitvay József. A hatóságok legfőbb gondja az volt, hogy mielőbb összeszedjék a nép kezében maradt fegyvereket. Szűcs Sámuel már 1849. szeptember 1-jén elrendelte, hogy mindenki szolgáltassa be ezeket. A felhívásnak nem lehetett túl nagy foganatja, mert még egy év múlva is komoly mennyiségű puskát, kardot gyűjtöttek össze a császári katonák egy-egy razzia alkalmával. A beszedést az osztrákok olyan lelkiismeretesen hajtották végre, hogy még a pandúrok és az uradalmi csendőrök sem tarthatták meg a fegyvereiket. 1849. október 14-én ezért panaszolta a csongrádi főszolgabíró: a csendlegények tehetetlenek, mert „…a gonosztevők üldözésére szükséges lőszerek sehol sem kaphatók; a pusztázó katonák fegyvereiktől … a császári sereg bevonultakor megfosztatván.” 

Ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy az alföldi betyárvilágnak közvetlenül a szabadságharc után jött el a legmozgalmasabb, legszínesebb időszaka. A pandúrok 1850. március közepén ugyan visszakapták fegyverüket, de egyrészt a létszámuk oly alacsony volt, hogy eredményes működésükkel alig lehetett számolni, másrészt a hatóságok is hivatali szervezetük kiépítésével és politikai ügyekkel voltak még elfoglalva. Ezt használták ki a betyárok.

1850. október 6-án arról értesülünk, hogy a kaszaperi pusztáról Lukács Gergely gazdag bérlő 46 hízott ökrét hajtották el. A makói első alispán másnap Battonyán, Dombiratoson, Kopáncson (Vásárhely határában) és Kaszaperen történt rablásokról jelentett, 24-én az orosházi gulya marháit tulajdonították el a földvári pusztáról, november 2-án pedig Kiss István orosházi gazda 11 ökrét vitték el.

Ezen időszak legnagyobb szabású akciójára október 12-én, a Kondorosi-csárdában került sor.

A betyárok éjjel 11 órakor fegyveresen megtámadták az ott tanyázó Engländer Herman pesti, Assinger Dávid szolnoki kereskedőt és az orosházi-szarvasi illetőségű Epstein testvéreket. A három szegénylegény mintegy 6500 forint készpénzt, valamint sok ruhaneműt, zsebórát, stb. vett el a megtollasodott tulajdonosoktól. A tettesek kilétére sosem derült fény.

„Személyes leírása a Nagy-Kondoroson october 12-ke éjjelén Engländer Herman és Epstein testvéreket erőszakosan kifosztott rablóknak. 
1. A rablók vezére egy magas vékony termetű, feketés-piros képű, kis bajúszú, fekete hajú, szakál nélküli, kék szemű, mint-egy 28–30 éves, czifra szűrben, kis kurta fekete sinóros kék spenczerbe, kék pantalon nadrágba volt öltözködve, nyakába honvéd bőrtáska volt. 
A 2-dik 25–26 éves, alacson, zömök termetű, szőke kis bajúszú, pofaszakállú, gorombább setét színű spenczerbe és pantalonba, kávészín csuklyával ellátott veres szegésű szűrbe volt öltözködve, nyakába egy honvéd bőrtáska. 
A 3-dik Epstein előadása szerint 35–40 éves, himlőhelyes, sovány ábrázatú, parasztosan öltözködve; a két első műveltebb osztályból lenni látszott.
A mellékelt lista szerint az alábbiakat rabolták el: Engländertől összesen 6300 forintot, azonkívül 1 fekete géhrokot, 1 bársonygallérú fekete-kék téli kaputot, 1 nyári felöltőt, 1 pantallont, 2 selyem zsebkendőt, 1 arany Cylinder 4 kőre járó repetír zsebórát, 2 pár csizmát, 2 pár kesztyűt, 1 téli sapkát és 75 külföldi szivart. Assingertől csak egy nyolc kövön járó Cylinder zsebórát, az Epstein testvérektől 220 forintot, 2 arany Cylinder órát arany kulcscsal és két arany gyűrűt. A kondorosi kocsmárosnak is elvitték két lovát.”

A csárdák általában földesúri tulajdonban voltak, és bérlők kezelték őket, akik gyakran összejátszottak a szegénylegényekkel (mint láttuk: ha nem tették, csúfosan megfizettek érte.). A fogadók nemcsak az úton levőket látták el enni- és innivalóval, hanem a betyárok fő „támaszpontjai” is voltak. Kondorost híressé tette a csaba-szarvasi országút mellé épített nagykondorosi csárda, amely 1784-ben, az első katonai felmérés térképén már szerepelt.

December 26-án, karácsony másnapjának estéjén ismét erre a fogadóra törtek rá. Lakatos Károly szarvasi főszolgabíró levele Pollner Lajos gyulai főszolgabíróhoz 1849. december 30-án, Gyulán íródott: „Folyó hó 26-án estvéli mintegy 8 órakor a Nagykondorosi csárdában 6 rablók fegyveresen megjelenvén a csárdást és nejét megvérezték s tőlük mindent mit csak lehetett elraboltak, nevezetesen pedig szarvas marhát, lovakat, mintegy 6–700 forint értékben, s fehér-, asztali és posztó ruhaneműket ezen kívül az akkor időben az ott szállásoló vendégektől pénzt és ruhát, mely szomorú esetet avégett közlöm főszolgabíró úrral, hogy a járásbeli csendbiztossal ezt tudatni s általa rögtön nyomoztatni méltóztasson…”.

Ám nem alaptalan a feltevés, hogy a károsultak nem mindig számoltak be az esetekről, mivel féltek az elkövetők bosszújától, vagy kellemetlen lett volna számukra a hatóságokkal való kapcsolat. Így feltételezhető, hogy sokkal több rablás történt, mint amennyi a jelentésekben szerepel. A megyei és kerületi főnökök már október elején megpendítették a rögtönítélő bíróság kihirdetésének gondolatát. Október 16-án Stachó János a csendőrség létszámának sürgős felemeléséért folyamodott. 1849. november 17-én Gyulai Gaál Edward Haynau parancsa alapján kihirdette a statáriumot. A rendelet a tolvajokra, rablókra, útonállókra terjedt ki, az elfogottaknak kivétel nélkül akasztófát helyezve kilátásba. 1850. április 8-án Orosháza közelében kirabolták a Pest-Arad-Nagyszeben között közlekedő gyorskocsit. A közbiztonság teljes felbomlásától rettegő császári hatóságok a nagy port felverő eset hatására katonai erővel, módszeresen fogtak hozzá a szegénylegények kézre kerítéséhez.

Zsitvay József, Békés- és Csanád vármegyék főnöke 1851. február 2-án javasolta egy csendőrlaktanya építését a kondorosi pusztán. Ötletét Dőry Gábor, a nagyváradi kerületi cs. kir. főispán véleményezésre átküldte a 7. csendőrezred parancsnokságának. Ők 8-án azt közölték, hogy óhajtják annak megvalósítását. Ezt a főispán 11-én tudatta Zsitvayval, aki február 18-án ki is adta a rendeletet a megyei mérnöknek, Bodoki Károlynak és a szarvasi főszolgabírónak azzal, hogy március 20-ra készítsék el a laktanya tervét és az építés várható költségvetését.

Március 26-án Zsitvay megsürgette Bodokinál a terveket. A megbízott mérnök 31-ére el is készítette azokat, miután gr. Bolza József a csárdával szemben kijelölte az építkezés helyét. A gyulai csendőrség szárnyparancsnoka szerint hét lovas közcsendőr, egy őrmester és egy káplán fog majd ott szolgálni. Az őrmester és a káplán külön helyiséget, a csendőrök pedig két nagyobb szobát kaptak. Emellett betervezett még egy istállót kilenc lónak, valamint konyhát, éléskamrát, szerszámoskamrát és egy pincét is. Mivel azt kérték, hogy a csendőrök a nélkül juthassanak be az istállóba, hogy az udvarra ki kelljen menniük, emiatt ezt a délre néző épület nyugati végére tette a tervező. A költségeket 11.233 Ft 50 krajcárra becsülték.

A tényleges ráfordítás ennél biztosan magasabb volt, ugyanis 1851. június 19-én a Nagyváradi Kerületi Építési Hivatal nevében Wallandt Henrik főnökhelyettes felkérte Bodokit, hogy egészítse ki a tervét. Tervezzen egy börtönt, valamint a padláson egy zabos-szénás-szalmás kamrát is.

Úgy tűnik, hogy már a laktanya megépítése előtt is állomásoztattak Kondoroson pandúrokat. 1851. április 28-án ugyanis a csárdát Bolza József gróftól bérlő Berger Eduard bérbe adott Szarvas városának 600 ezüst forintért két vendégszobát és 10–12 lóra való istállót a cs. királyi fegyőrök számára.

Maga az építkezés nem ment simán. Erre utal, hogy a szarvasi főszolgabíró 1852. június 7-én arról értesítette Bodokit, hogy Bolza gróf panaszt tett, mivel ő csak azt vállalta, hogy a csárdával szemben az endrődi és berényi út mellett egy hold földjét átengedi egy aranyért, de ennél többet nem hajlandó áldozni. A kimérésnél is jelen kívánt lenni, ami ezek szerint eddig még nem történt meg. Azt is kikötötte, hogy az építési vállalkozó az ő földjéről homokot ne hozzon, és a saját földjén a téglák kiégetéséhez sem járult hozzá. A főszolgabíró szerint egy tekintélyes embert hozzá küldve meg lehetne őt győzni erről, de attól óva intette Bodokit, hogy erőszakkal próbáljon hatni rá.

Nem tudjuk, hogy Bodoki milyen eredménnyel járt el a grófnál, de az biztos, hogy a csendőrlaktanya, melyben ma a kondorosi városháza működik, elkészült. Létrejöttének eredendően a csárda, mint „betyárfészek” ellenőrzése volt a célja. Működésének azonban legalább olyan fontos indoka volt az épülettől négy kilométerre lévő, nem sokkal korábban felépített csákói Batthyány-kastély megfigyelése is. Itt a magyar urak rendszeresen összegyűltek, vadászni, agarászni. Eközben a politikai élet legfontosabb kérdéseit is megvitatták egymással. Először 1851. október 16-án rendezték meg az összejövetelt, az ekkor létrejövő Alföldi Vadásztársulat lett az első ilyen típusú egylet a történeti Magyarországon. Tíz éven át a legnagyobb puska nélküli vadászeseménynek számítottak a csákói agarászatok és falkavadászatok.

Szerző: dr. Németh Csaba