Kemény téli munkakörülmények a Gyula-Békés közötti Nagycsatorna kiásása során
Ládafia: A hónap dokumentuma az MNL Békés Megyei Levéltárából
2022.12.06.
A Fehér-Körös Arad megyei szakaszának szabályozása 1855-re fejeződött be. Békés megyében azonban még szabályozatlan volt a meder. A felső, rendezett szakaszról lezúduló víz emiatt hatalmas károkat okozott.
Bodoki Károly vízépítő mérnök az 1855 novemberében benyújtott tervezetében Gyulával kapcsolatban felsorolta az összes megoldási lehetőséget. Ő a folyó Gyula és Békés közötti vonalát meg akarta tartani. Terve szerint a Fekete-Körösnek Nagyzerindtől Gyulavarsándig új medret kellett volna ásni, ott lett volna a két folyó egyesítése. Így az Egyesült-Körös Gyuláig hajózható lett volna. Ezt húzta keresztül az 1855-ös árvíz, mely után a várost Magyarország kormányzója, Albert főherceg is megtekintette, és elrendelte, hogy a Fehér-Körös egy újonnan ásott csatornával kerülje el a várost. A főmérnök elkészítette a tervet, melyet a nagyváradi helytartósági osztály a 14.824/1856. (XI. 12.) számú rendeletével jóváhagyott, és utasítást adott a munkálatok azonnali megkezdésére.
Bodoki figyelmeztetése ellenére a szabályozási munkákat egyszerre kezdték meg valamennyi folyószakaszon. A rendelkezésre álló munkaerőt annyi ponton rendelték ki, mint ahány község a munkában részt vett. A jobbágyokat közmunkára kötelezték, velük végeztették el a meder kiásását. Alighogy az átvágásokkal nagyjából elkészültek, a gátak építését is megindították. A közmunka-kötelezettség előírásával azonban a lakosságot túlságosan megterhelték, és ezzel a munkálatokat a nép előtt gyűlöltté tették. A szabályozás különböző helyeken való előhaladása sem a megfelelő tervszerűséggel folyt: mivel a felsőbb szakaszok kisebb átvágásai gyorsabban elkészültek, mint az alsóbb szakaszoké, emiatt az lentebb fekvő részeken az árvizek magassága megnövekedett.
A Gyula és Békés közötti Nagycsatorna kiásásának az egyes községekre szóló kiosztási tervét 1856. december 11-én mutatták be a megyefőnöknek, majd a községek elöljáróinak. Bodoki egy helyszíni bejáráson ismertette, hogy kire melyik szakasz munkálatai hárulnak. Az új nyomvonal a Gyula és Gyulavári közti határtól, a Fehér-Körös régi medrétől kezdődött, és 7,5 km hosszú egyenessel jutott el Szanazugig. Ott megtört a vonala, és 12,1 km hosszú egyenessel csatlakozott Békésnél a Vashalmi-kanyar felső végéhez. Az új mederrel a Fehér-Körös 24,6 km hosszú kanyarulatát vágták le.
Decemberben az 5,67 m széles középárok földjének kitermelését végezték el a Nagycsatornában. Amikor ezzel készen voltak, hozzáfogtak a meder egész szélességben való kiásásához. Csikay Lajos gyulai szolgabíró 1857. május elején arra utasította a gyulaiakat, hogy a csatorna jobb partját tegyék rendbe Ferenc József császár látogatásáig. A hatóság igyekezete eredményes volt, mert ebben a hónapban rekord mennyiség, 235.638 m3 föld kitermelése sikerült, a napi munkáslétszám meghaladta a négyezer főt. A 806.242 m3-nyi I. rétegből 674.836 m3 került ki, s a 360.422 m3-nyi II. rétegből is elkészült 131.406 m3, azaz a munka kétharmada teljesítve lett.
Az uralkodói pár, Ferenc József császár és felesége, Erzsébet május 25-én érkezett meg Gyulára, másnap a csaba–dobozi útnál felhordott halomról tekintették meg a Körös-szabályozást, a birodalom akkori legnagyobb közmunkáját. Meg lehettek elégedve a látottakkal, mivel távozásukat követően Torkos Kálmán megyefőnök a csatornát ásók részére 100 akó (közel 6000 liter) bort küldetett.
Ezt leszámítva azonban a munkára kivezényeltek szörnyű körülményekkel szembesültek. A békési szolgabíró 1856. december végén jelentette, hogy a dobozi határban ásást végző eleki, kétegyházi, siklói és ottlakai lakosok elszállásolása iránt a szükséges intézkedéseket megtette. Brezanóczy Lajos úgy vélte, hogy a doboziakat ezért jogosan illetné meg némi beszállásolási díj. A munkások tűzifával való ellátását illetően, ami eledel főzéséhez és a melegedéshez is szükséges volt, a dobozi földesúrral egyeztetett, aki a fát kedvezményes áron biztosította. A tél azonban nem a legkedvezőbb időszak volt a munka megindítására. A kemény hideg embert és állatot egyaránt megviselt. Bikádi János bíró Bánfalváról (ma: Gádoros) karácsonykor fordult a szolgabíróhoz: december 22-én ki lettek rendelve Dobozhoz, hogy a közmunkájukat ott, 67 km-re a házuktól, kezdjék el leszolgálni. A rossz utak miatt azonban lehetetlen a munkához szükséges eszközök odaszállítása. Szívesebben dolgoznának tavasszal vagy ősszel. Január 10-én Jároli Mihály orosházi bíró kérte a váradi helytartósági osztály elnökét, hogy ne kelljen most munkába indulniuk, mert állataik nem bírnák ki az utat, s kint éjszakázva megdermednének. A tótkomlósi elöljáróság is panaszt tett a szolgabírónál, hogy a folyamatos esőzés miatt abba kellett hagyniuk a munkát, mert Dobozon kvártélyt nem kaptak, se menhelyet a lovaik számára, így a szabad ég alatt a jószágaik csaknem elhullottak. Gyalognapszámot sem teljesíthettek, mert talicskákat sehol se tudtak venni, és a gyulai vásárig nem is remélhető, hogy kapnának. Ezért ők is haladékot kértek.
Akadt azonban ellenpélda is. Január végén arról olvashatunk, hogy Békésen „a lakosság ritka buzgalmának tanújeléül” lámpafénynél nem ritkán este 8–9 óráig is dolgoztak. Pedig az időjárással meg kellett küzdeni. A munkát mínusz 8 fok hideg beálltáig kellett folytatniuk. Január 6–7-én és 14-én eső, 19–20-án havazás, majd 29–30-án a hó olvadása akadályozta őket. 9-én már kemény fagy is volt. A román ajkú községek (mint pl. Kétegyháza, Elek, Ottlaka) közmunkásai, akik korábban a karácsonyi ünnepek miatt nem dolgoztak, 13-án a rossz idő miatt fél útról 700 kocsival fordultak vissza. Más vidékekről sem juthattak el a munkahelyeikre a kirendelt lakosok. Csak a gyulaiak és a vállalkozót megfizető apácaiak és kígyósiak munkálkodhattak. Grüner Fülöp vállalkozó 130 emberrel dolgoztatott, akik folyamatosan a szabadban háltak, noha már hó borította a tájat. Öcsöd (ekkor még Békés megyéhez tartozott) lakosai is panaszkodtak, mivel „a nagy hidegek miatt a munkások éjjelenként a helyszínen kénteleníttetvén meghálni – a hosszú hideg éjjelek által annyira elsanyaríttattak, miként némelyek betegek is lettek.”
Február 6-áig havas eső esett, így ismét csak a közelebb lévő településekről dolgoztak, akiknek a polgárai esténként haza tudtak menni. 7-én és 8-án ismét kemény fagy volt. Márciusban pedig a 10-i eső és 12-i zivatar zavarta meg a munkát, majd a 15–25 közötti esőzés miatti áradás akadályozta azt. A talaj elszállítása a sáros időben különösen nehézzé vált: a földet előbb kihányták a mederből, s aztán szekerekre rakva szállították el. Látva, hogy a munkával szemben egyre nő a lakosság ellenállása, a hatalom részéről előkerült a renitensek büntetéssel történő fenyegetése is. A szarvasi főszolgabírói hivatalban már így fogalmaztak február végén: „senkit nem kímélve egytől egyig a munkaköteleseket kihajtsák,” aki mégsem állna ki, azt annyiszor 10 pengő Ft-ra büntessék meg!
A munka a királyi látogatás után szünetelt, de a megyefőnök rendelete szerint augusztus 15-én újra hozzá kellett kezdeni, ám a legtöbb községből meg sem mozdultak. Mivel Tótkomlós még szeptemberben sem teljesített semmit, az ottani bírót és jegyzőt október 10-én azonnali hivatali felfüggesztéssel sújtották. 1857 szeptemberében ismét 2–10 Ft-os büntetéssel fenyegették azt, aki nem fog hozzá feladatának elvégzéséhez. Gyulán az esküdteknek házról házra járva kellett felkeresniük a dologra kötelezetteket. Arra is figyelmeztették a hátra maradókat, hogy ha nem jelennek meg, akkor a költségükre fogadnak majd fel munkásokat, bármekkora összegű napidíj fejében. Végül még a testi fenyítés lehetőségét is megpendítették. Csikay Lajos szolgabíró arra figyelmeztette Gyula lakosságát, hogy aki nem teljesíti a kötelességét, az 10 pálcaütésre, vagy 3 nap börtönre ítélhető a megyefőnök október 16-i rendelete alapján.
Az egyébként sem könnyű munkát ezek az intézkedések még gyűlöletesebbé tették a lakosság szemében. Nem csodálkozhatunk, hogy milyen megítéléssel voltak felőle, amikor már szabadon kimondhatták a gondolataikat. Az 1861. március 18-án tartott bizottmányi közgyűlés 230. számú határozatából a megszakasztott megyei jegyzőkönyv pótlásául íródott „Emlék-jegyzetek Békés megye életéből az osztrák rendszer alatt” című füzetecskében így fogalmaztak: „Körös-ásásnál gyűlöltebb neme a közmunkának alig képzelhető. A munkakörbe távol vidékek vonattak be, nem tekintve a szorgos munkaidőt… A közmunka természetben is, pénzben is követeltetett, mely utóbbiról soha senki nem számolt. Gyulán sok zsellér és kisebb szőlősgazda többet költött e munkákra, mint árvízjárta birtoka ért, sok ember és ló lett a sanyarú téli munkák áldozatja. Ily pazarlással és kegyetlenséggel csakis az egyiptomi gúlák készülhettek maradandó jeleiül kelet őskori zsarnokságának.”
A megyefőnök rendelete szerint 1857. szeptember közepén indult meg újra a munka. Október közepére a községek nagy része befejezte az ásást. 88%-os készültséget értek el. November végére a csatorna kiásása befejeződött volna, ha november 20. és 25. között nincsenek nagy fagyok. Bodoki még október 23-án értesítette a vármegyét, hogy a Nagycsatornánál megkezdhető a töltések építése: 26-án reggel 9-re hívták össze a községi elöljárókat a teendők kiosztása miatt. November 24-ére a töltésépítésre jutó, 225.946 m3 földet megmozgató napszámok beosztását ugyancsak elkészítette. A gyulai szolgabíró 1857 utolsó előtti napján – most 165 éve – jelenthette be, hogy a Fehér-Körös Gyula és Békés közötti ún. Nagycsatornája kiásása befejeződött.
Képek:
1. Bodoki Károly (1814–1868) vízépítő mérnök
2. A Nagycsatorna munkakiosztása, 1856. december MNL BéML IV.B. 152. b. 10813/1856.
3. Szintező mérnök
4. A Nagycsatorna helyszínrajza
5-6. Csikay Lajos szolgabíró jelentése a Nagycsatorna befejezéséről, 1857. december 30. MNL BéML IV. B. 152. a. 1338/42/1857.
7. Emlék-jegyzetek Békés megye életéből az osztrák rendszer alatt 1849–1860. Gyula, 1861. Címlap MNL BéML XV. 23. 2/3.
8. Emlék-jegyzetek Békés megye életéből az osztrák rendszer alatt 1849–1860. Gyula, 1861. 11. p.
Összeállította: Németh Csaba
Új hozzászólás