A 100 éves gyulai evangélikus egyházközség (háromszori) megalapítása

De hogyan kapcsolódik mindez a levéltárhoz? A gyülekezet első felügyelője, dr. Ladics László iratanyagának egy része a Békés Vármegyei Levéltárhoz került. Ennek az anyagnak a 15. dobozában van egy dosszié, mely az Arad-Békési Egyházmegye iratai címet viseli[1], s döntő többségük épp az említett gyulai gyülekezet megalakulásával kapcsolatban keletkezett.

 

 

A török hódoltság előtt már létezett önálló gyulai evangélikus gyülekezet. A török idők alatt azonban a hívek a helyi református egyházba tagozódtak be. A gyulai evangélikusok összefogásának gondolata az Arad-Békési Evangélikus Egyházmegye vezetőségében, Békéscsabán született meg. Arra hivatkoztak, hogy az 1900. évi népszámlálás során Gyulán és közvetlen környékén csaknem 800 evangélikust írtak össze, s ennyien már fenn tudnak tartani egy gyülekezetet. A közvetlen kiváltó okot inkább abban kereshetjük, hogy 1907 februárjában a békéscsabai reformátusok önálló egyházközséget alakítottak. Ezt megelőzően az ő lelki szükségleteiket a helybeli evangélikus egyház lelkészei elégítették ki. A békéscsabai evangélikusok sértettségükben kezdeményezhették a gyulai gyülekezet szuverenitását[2]

 

Az önállósítást pártfogoló beszéd fogalmazványa dr. Zsilinszky Endre egyházmegyei felügyelő tollából maradt ránk: „Gyula, mint vármegyei székhely, az ő jórészt intelligens híveivel egyházunknak a (megye-) központban bizonyos súlyt biztosít, és az egyházunk által idegenek által előszeretettel hangoztatott azon alaptalan vádaknak, hogy egyházunk nemzetiségi tendenciákat ápol, egyszersmindenkorra útját vágnák egy magyar evangélikus egyház által.” Kiemelte, hogy az egyházalapítással „nemcsak a socialismus törekvéseinek lehetne gátat vetni, hanem az egyházi szellem ápolásával a hazafiság terén is nagy szolgálatot teszünk az államnak.”[3]

 

A szociális kérdések is fontos szerepet játszottak. A békéscsabai egyház vezetéséért folyó harc 1908–1909-ben, a felügyelő-választás eseményeiben csúcsosodott ki. A gyülekezet vezetői Áchim L. András jelölését nem fogadták el, s a presbiteri helyek betöltésének módját úgy akarták megreformálni, hogy  párthívei ne juthassanak többséghez. A gyulai hívek zöme viszont az értelmiségiek közül került ki. Ezáltal részvételük az egyházmegye vezetőségében ellensúlyozhatta a községekből delegált paraszti küldöttek számát. Ebben a légkörben tehát kapóra jött az egyházmegye vezetésének, hogy az őket pánszlávizmussal vádolókat megcáfolhatja egy magyar nyelvű egyházközség létrehozásának támogatásával – amely mellesleg a parasztmozgalmakat leszerelni igyekvő intelligenciát is erősíthette.

 

Mégsem ment olyan könnyen az egyházközség megszervezése. A gyulai evangélikusok között ugyanis nem mutatkozott igény az önállósodásra.[5] Külső nyomásra hívták össze a gyülekezet megszervezésére irányuló gyűlést 1907. március 10-ére, a városházára. Az önálló egyház megalapításának „lelkes harczosai néhai nagytiszteletű Koreny Pál és dr. Ladics László ügyvéd úr voltak”, ám a visszaemlékezők szerint „ezen első kísérletek sok nehézséggel, és lehet mondani ellenkezésre találtak.”[6]A kis számban összegyűlt gyulai evangélikusok nem érezték magukat elég erősnek arra, hogy egy szuverén, de akár csak egy leányegyház létrehozásáról is döntsenek.[7] Dr. Ladics László, aki az egyházmegyei felügyelőhelyettesi tisztet is viselte, maga sem látta eléggé előkészítettnek az ügyet. Egy tágabb körű értekezlet összehívása mellett tette le a voksát. Az 1907. július 3-ra összehívott gyűlésen végül kimondták a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség Gyulai Fiókegyháza megalapítását. Felügyelőjévé dr. Ladics Lászlót, gondnokává pedig Herczberger Józsefet választották meg. A gyülekezet tagjainak száma ekkor 410 főt tett ki.[8]

 

 

Az 1907. augusztus 15-én, Aradon megtartott egyházmegyei közgyűlés jóváhagyta a gyulai fiókegyház létrejöttét. Szervezetének megalakítására az 1907. december 15-i gyűlésen került sor.

 

 

A korábban ideiglenesen megválasztott vezetőséget véglegesítették, és kimondták, hogy az egyháztanács a tisztségviselőkkel együtt 12 tagból álljon.[9]

 

 

A felügyelő, dr. Ladics László (1864–1924) ismert ügyvéd volt. Édesapja foglalkozását követte, aki 1857-ben Szarvasról települt át Gyulára. Élénk közéleti szerepet töltött be, számos tiszteletbeli és néhány jól fizető állást is viselt amellett, hogy Csorváson jelentős földbirtokkal is rendelkezett. Szinte folyamatosan tagja volt a vármegye közigazgatási bizottságának. A városi képviselő-testületben ugyancsak szerepelt és több civil szervezetben fontos megbízatást látott el: a Békésvármegyei Kaszinónak pl. alelnöke, majd 1908-tól elnöke volt, s mint utaltunk rá: az egyházmegye vezetőségében is szerephez jutott. „Egy kiválóan tudományos elme, egy érző szív és egy igazi puritán férfias jellem […] szellemi vezére az egész vármegye közigazgatásának.”[10]

 

Az első istentiszteleten, 1908. április 20-án, húsvét másodnapján az egyházmegye esperese, Csepregi György szolgált. Az egyházi alkalmakat 1911-ig a Jókai úti, állami elemi fiúiskolában tartották. Az állami elemi iskola új épülete a Károlyi Sándor (ma: Károly Róbert) utcában épült fel. 1912 húsvétját már itt ünnepelhették a hívek.[11] A gyulai fiókegyház tagjait a három békéscsabai városi lelkész (Csepregi György, Szeberényi Lajos Zsigmond és Koren Pál) gondozta. Knyihár Károly pedig 1910-ben elvállalta a főgimnáziumi hittanórák megtartását. A keresztelés és a gyóntatás is a hitoktató lelkész kötelessége volt. Az önálló gyulai lelkészi állás megszervezésének gondolatát is ő vetette fel az egyházmegye 1912-es közgyűlésén, amikor kifejtette, hogy „Gyulán egy segédlelkészi állás szervezését tartaná szükségesnek.”[12]

 

Az egyház vezetése ezzel a lépéssel már 1910 őszén is számolt. Amikor jóváhagyták a simonyifalvi leányegyház kérelmét, hogy a fazekasvarsándi egyház kötelékéből a békéscsabaihoz csatlakozzon, ezt azzal a szándékkal tették, hogy a létesítendő gyulai anyaegyházból majd könnyen elérhető lesz.[13]

 

Ekkor már maguk a gyulaiak is pártolták az ötletet. Az 1913. április 30-án tartott presbiteri ülés elfogadta, hogy kérvényezzék egy önálló missziói lelkészi hivatal felállítását. Az e napra összehívott közgyűlés egyhangúlag magáévá tette e döntést.[14]

 

 

A gyulaiak határozatát az egyházmegye július 9-én jóváhagyta. Kimondták, hogy Gyula központtal missziói egyházat szerveznek. Lépésüket azzal indokolták, hogy ezáltal Gyula válhatna a környező településeken élő evangélikusok gondozásának a központjává. Valóban óriási terület lakossága maradt ki az egyház szervezetéből. A tervezet így arra épült, hogy a 769 fős gyulai gyülekezet leányegyházait alkotná a Szentpálfalván élő 331 hívő, s az ugyancsak 331 fős simonyifalvi gyülekezet. Ezenkívül Gyulavári (az 1910-es népszámlálás szerint 121 evangélikus), Doboz (138 fő), Kétegyháza (69 fő), Gyulavarsánd (13 fő) Nagypél (1 fő), Feketegyarmat (2 fő), Nagyzerénd (24 fő), Tőzmiske (2 fő), Bélzerénd (7 fő), Valán (33 fő), Apáti (7 fő) és Talpas (2 fő) szórványok csatlakozásával is számoltak. Ezekkel 1940 lélek gondozása hárult az új gyulai lelkészre. Az egyházmegyei közgyűlésen a gyulai gyülekezet önállósodását dr. Zsilinszky Endre egyházmegyei felügyelő is pártolta.[15]

 

 

A Bányai Evangélikus Egyházkerület közgyűlése szeptember 11-én a gyulai fiókegyház határozatát, hogy felvállalja a környékén élő közel 2000 lelket számláló evangélikus lelki gondozását, minthogy ahhoz a csabai anyaegyház, s az illetékes egyházmegye is hozzájárult, örömmel vette tudomásul.[16]

 

Az 1913. szeptember 14-re, az állami polgári leányiskolába összehívott közgyűlésen így már arról számolhattak be, hogy az egyházkerület „nemcsak a legteljesebb készséggel, hanem nagy örömmel” járult hozzá az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalapításához. Kimondták, hogy Gyula „önálló és misszionárius egyházat fog képezni, amelyhez a kétegyházi, sarkadi, nagyszalontai, továbbá a Gyulavidéki Helyi Érdekű Vasút vonalán lévő községek is fognak tartozni.” A lelkész 1600 koronás fizetés mellett három szobás lakást vagy ennek megfelelő házbért fog kapni. Azért azt is leszögezték, hogy „az egyház anyagi egzisztenciája csupán […] jelentékenyebb segéllyel lesz biztosítva.”[17]

 

Az önálló egyházközség szervezeti kereteinek kialakításáról 1914. március 15-én, az állami népiskola tornatermében megtartott közgyűlésen döntöttek. Ismertették a lelkészi állás szervezéséről szóló püspöki leiratot is.[18]

 

 

 

Vidovszky Kálmán 1888-ban, Gyomán látta meg a napvilágot. A szarvasi és békéscsabai gimnáziumban tanult, majd Pozsonyban szerezte meg lelkészi oklevelét. Vallástanári munkát vállalt a békéscsabai gimnáziumban, ahol 1927-ig munkálkodott, majd Budapesten a főiskolai ifjúság Luther Otthonát igazgatta. 1932-ben hunyt el.[20]

 

A gyulai gyülekezet önállósulása még sem gyökeresedhetett meg. A világháború kitörése súlyos megrázkódtatásokat okozott a gyülekezeti életben is. A gondnokot már a háború kezdetén behívták, s az egyházközség pénzügyeinek rendbetételét 1924-ig sem sikerült megnyugtató módon rendezni. A segédlelkész katonai szolgálata mellett 1915 és 1926 között nélkülözni kellett az elemi iskolai hittantanár és a kántor személyét is. Az egyik legkomolyabb feladatot azonban az jelentette, hogy helyet találjanak. A világháború kitörése után ugyanis katonai célokra foglalták le az iskolák többségét.[21] A háborús vereség és az azt követő forradalmi események végképp szétzilálták a fiatal gyülekezet életét. A munkát teljesen újra kellett kezdeni, már csak amiatt is, mert időközben a tagság nagyobb része kicserélődött!

 

Végül az 1924. március 15-i presbiteri ülésen döntöttek arról, hogy az egyházközség önállósítását kérelmezik. Augusztus 12-én az egyházmegyei közgyűlés áldását adta a kérelemre. A szeptember 25-én tartott kerületi közgyűlés is jóváhagyta a gyulai missziói egyház anyaegyházközséggé való átalakítását. A vezetésére pedig egy sok reménységre jogosító ifjú munkatársat, Kemény Gábort (1898–1974) rendelte ki.[22]