Jelenlegi hely

Ötvös Éva

 

Ötvös Éva bár közgazdasági gimnáziumot végzett, gyermekkorától vonzódott a színművészet iránt. Számos miskolci amatőr csoportnak volt a tagja, majd maga is hivatalosan színművész és előadóművész lett. Játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is. Az 1980-as évek elejétől szabadúszó művészként dolgozott, ő álmodta meg és hozta létre Miskolc első "vállalkozó" színtársulatát, emellett előadóművészként is nagy népszerűségnek örvendett, örvend.

Életében nagy szerepet játszott férje, dr. Répássy Tamás jogász és költő, akivel együtt tagja volt a Kelet Irodalmi Alkotócsoportnak, s ezáltal annak az ellenzéki társaságnak, amely később az MDF helyi szervezetét létrehozta. Az interjúból kiderül, milyen módon igyekeztek az állambiztonsági szervek ellenőrizni az ellenzékiek - köztük Répássy - tevékenységét, figyeltették meg tagjait, hallgatták le telefonjaikat, tartottak náluk házkutatást, de az is, milyen körülmények között indítottak Répássy Tamás ellen mondvacsinált büntetőeljárást egyfajta "elterelő hadműveletként".