Széchenyi István utazásai Zemplén vármegyében 1846-ban

Írta: Bodnár Krisztián

Gróf Széchenyi István – amint az köztudott – megszámlálhatatlan alkotásával gazdagította hazáját, úgy elméleti munkái, mint gyakorlati tevékenysége révén. Valószínűleg sokaknak eszébe jut a Hitel című műve vagy a Lánchíd mint jellegzetes „Széchenyi-termék”, ám az életútjának vannak olyan momentumai, amelyekkel kapcsolatban viszonylag kevés információ jutott el a köztudatba. Ezek közé sorolható a Tisza-szabályozás is: a munkálkodás ténye ismert, ahogyan a Vásárhelyi Pállal való együttműködése vagy a későbbiekben Tiszadobon felállított emlékmű is felidéződhet a gróf eme ténykedésére gondolva, míg a konkrét eseményekkel még a történettudomány is aránylag keveset foglalkozott, s feltehetően azt is kevesen tudják, hogy „a legnagyobb magyar” a folyóregulációval kapcsolatban több ízben is járt az egykori Zemplén vármegye szívében. Jelen írás a Széchenyi-életpálya e szakaszának egy mozzanatát, a gróf 1846. évi tokaj-hegyaljai tartózkodását kívánja bemutatni.

Széchenyi Istvánt 1845 nyarán megbízták a Helytartótanácson belül létrehozott közlekedési osztály vezetésével; e kinevezés egy politikailag többszörösen is bonyolult helyzetben történt meg. Az 1840-es évek közepén ugyanis a kormányzat óvatos „reformintézkedésekkel” (vagy ezek látszatával) próbálta csökkenteni az ellenzék népszerűségét, illetve önmagát a reformok kezdeményezőjeként igyekezett feltüntetni, s ennek lett egyik folyománya az osztály létrehozása. Ennek vezetésére Széchenyit kérték fel, aki a korábbi sértettségét félretéve vállalkozott is a feladatra. A bécsi politikai vezetés számára – jóllehet ezt kényszeredetten vették tudomásul – előnyösnek tűnt az ő megnyerése, s maga a gróf is úgy vélte, hogy az együttműködésből politikai haszon származhat (a saját, kedvelt kifejezésével élve „utilizálni”, azaz használni akarta a kormányzatot). Ő ugyanis az 1830-as évek végétől egyre inkább légüres politikai térbe került, a kortárs áramlatokkal egyre nehezebben tartott lépést, s miközben a saját pozícióját igyekezett „párton kívüliként” meghatározni, mindinkább Bécs felé közeledett, jóllehet a reformokról sem akart lemondani.^[1]

Széchenyi nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, fontosnak érezte a Tisza szabályozását, hogy segíthessen a gyakori áradásokkal küzdő népnek (s természetesen a kormányzati politikának is igyekezett támogatottságot szerezni). 1845. szeptember 6-án Pestről levelet intézett Zemplén vármegyéhez, amelyben bejelentette, hogy 29-én Sátoraljaújhelyben szándékozik tárgyalásokat folytatni a megye részéről kinevezendő küldöttséggel.^[2] Végül némi csúszással 30-án ültek össze Újhelyben, a tanácskozáson részt vettek Bereg, Szabolcs és Ung megyék küldöttei is. 1846 januárjában Pesten megalakult a Tiszavölgyi Társulat, s maga Széchenyi közzétett egy elméleti művet is, Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetően címmel. Forrásközlések és feldolgozottság tekintetében ez az utazás viszonylag feldolgozottnak tekinthető, a gróf naplóiból készült magyar nyelvű válogatás is részletesen szól erről a néhány napról.[3] (Érdemes megjegyezni, hogy Széchenyi katonaként egyszer már átutazott Zemplén vármegyén.)

Némileg kevesebb figyelmet kapott a szakirodalomban Széchenyi következő évi körútja;[4] 1846 nyarán ő ugyanis egy újabb utazást tervezett Zemplén vármegye területén, amelyről június 14-én így értesítette a törvényhatóságot:

Jelzet: MNL BAZML IV.2001. h. Loc. 383. No. 197.

Tekintetes Rendek!

Ő cs.[ászári] kir.[ályi] Felsége ép olly szilárd akarat-, mint hő kivánattal viseltetvén a Tisza vidékét lakta honfiak boldogítása iránt, az érdeklettek vízszabályzási szándékát nem csak kegyelmesen méltánylani, sőt kegyes kiküldetésem mellett annak mielébb óhajtott sikeresítéséhez atyailag is járulni méltóztatván; ím sietek ismét a Tekintetes Karok és Rendek nagybecsü körébe, hogy egy részrül megvigyem s tolmácsoljam a legjobb Fejedelem magasztos eme királyi elhatározását, más részrül pedig személyesen is értekezve, közösen munkálódhassunk e roppant fontosságu terhes feladás [=feladat] szerencsés megoldásán.

Tekintetes Karok és Rendek! Nagyba fogtunk; feladásunk nehéz volta méltó egy olly Nemzethez, melly a haladás terére józan számítással lépvén ki, napjait ernyedetlen munka közben férfias kitűréssel [=türelemmel] hagyja lefolyni, azon édes reményben: hogy önszorgalma készítette jövőjében a kiérdemlett nyugalom, dicsőség és elismerés jótéteményét élvezze. – Nemzeti jobblét, egyetértés és kitűrés légyen jelszavunk tisztelt Hazafiak; s én remélem, sőt hiszem, hogy a dicső Fejedelem ügyünk iránti rokonszenvén s a tiszai ős magyar erős vállain a legkeményebb szirt is megtörend, melly e nemzeti vállalat létrehozásában százados tespedés-szülte gátként ugy is csak a gyengéket, csak a szükkeblüeket képes visszatartóztatni. Én tehát Tekintetes KK. és RR. [=Karok és Rendek] közelgő julius hava 26^kán Sátor A.[lja] Ujhelyen üdvözlendem Zemplén lelkes Rendeit, s meg vagyok győződve, miként ott is mind inkább növekvő vis[s]zhangjával találkozandom azon ügy iránti hajlamnak, mellynek biztos hiedelmében még ez év folytán tettleg megkezdjük a Tisza[-]szabályzás óriási munkáját.

Egyébiránt becses jóvoltukba s hazafias rokonérzelmükbe tisztelettel ajánlott maradok

A Tekintetes Karok és Rendeknek

Pest, junius 14^én 1846.

                                                                                  valódi hívük

                                                                                  G. Széchenyi István^[5]

A gróf tehát a kormányzattal és az uralkodóval való együttműködést hirdette, illetve szorgalmazta, miközben azért az etnikailag zömmel magyarok lakta terület népének dicséretét is zengte. Zemplén vármegye reakciójától a gróf Péchy Emánuel főispáni helytartónak címzett kisgyűlési határozatból tudhatunk meg többet:

 Jelzet: MNL BAZML IV.2001. h. Loc. 383. No. 197.

Méltóságos Gróf sat[öbbi]

Nagy M[é]l[tósá]gu Gróf Széchenyi István Királyi biztos ő Kegyelmességének a mái napon felolvasott leveléből meg értvén azt; hogy a Tisza s ezzel szoros kapcsolatba[n] álló folyok rendezésének roppant fontosságu s e vidékre áldást hozó nagy munkája még ez évbe[n] elkezdődik, s értesülvén an[n]ak tartalmábol a felől is; hogy ő Kegyelmessége az evégből megkívánt czélszerű intézkedések eránti [=iránti] tanácskozások vezetése tekintetéből folyo julius ho 26^án megyénk szék várossában megérkezik, kedves kötelességünknek tartottuk magas s köz tiszteletben álló személy eránti hiv ragaszkodásunk tolmácslása végett kebelünkböl egy ő Kegyelmességét a Megye házánál üdvözlendő Küldöttséget kinevezni, s hogy az ünnepélyt an[n]ál diszesebbé tehessük[,] az Elnökség elvállalására s a Küldöttség bemutatására Méltóságodat felkéretni egyhangulag elhatároztuk, minél fogva Méltóságodat tisztelet teljes bizalom[m]al megkérjük, miszerint azon időre Megyénk szék városáb[an] megjelenni s a kinevezett Küldöttséget melynek név sorát ∙∕∙ alatt ide mellékelni szerencsénk van, bemutattni vezérleni kegyeskedjék, – ezuttal Méltóságodnak azt is bejelentvén; mikép ő Kegyelmességének Tokaj városáb[an] leendő ünnepélyes meg köszöntésére, üdvözlésére s bevezetésére, a víz szabályzo társulat van az ennek elnökével Breczenheim Ferdinánd ő Herczegségével hivatalos uton küldött határozatunk által felszóllítva.

Kik sat[öbbi]

Kelt az 1846^k évi Julius ho 1^én S.A.Ujhelyb[en] tart[ott] kissebb gyülésb[en]^[6]

Széchenyi július 15-én indult Pestről, 18-án pedig Szegedről felfelé a Tiszán a Pannónia gőzös fedélzetén; útközben küldöttségek és ünneplések fogadták őt.[7] A Széchenyi-napló magyar nyelvű kiadásából sajnos viszonylag keveset tudunk meg a gróf által megtett útvonalról és a ténykedéséről, ott csupán a sátoraljaújhelyi napokról készült feljegyzések szerepelnek.[8] Ennél többet mond a Viszota Gyula által közreadott változat, amelyből több-kevesebb pontossággal nyomon követhetőek az események. Széchenyi 1846. július 23-án reggel 8 óra 40 perckor érkezett Tokajba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. Degenfeld Imre házában látták vendégül, majd együtt úszott Andrássy Gyulával és Szirmay Ödönnel. Vacsorát is adtak a tiszteletére, ahol Karsa Endre ügyvéd mondott tósztot. Este Sárospatakra utazott, ahol másnap értekezletet tartottak. (Itt egyébként egy tragikomikus eset részesévé is vált: azt hitte, hogy az utcán lévő tömeg az ő tiszteletére gyűlt össze, de „csupán” egy katonát vittek felakasztani.) 25-én Tőketerebesen reggelizett Andrássy Gyulával, majd az alispánokkal együtt az Ondava és a Toplya vidékét járta be. Lazony és Garany községek megtekintése után a leleszi premontrei kolostorban vacsorázott és aludt. 26-án Perbenyiken találkozott Mailáth Antal kancellárral, Bodrogszerdahelyen pedig Szerencsy István személynökkel szeretett volna beszélni, de őt nem találta otthon. Végül eljutott Sátoraljaújhelybe: „Auf einen [!] Berg Sz Illumin[i]rt [!] —. Nimmt sich gut aus. Logire im Comitat Haus. — — Deput[ation]. Lange Rede, ich antworte passable.”[9] (Hozzávetőleges magyar fordítása: Az egyik hegyen egy kivilágított Sz betű. Jól néz ki. A vármegyeházán szállok meg. Küldöttség. Hosszú beszéd, tűrhetően válaszolok.) 27-én megtartották a fióktársulat ülését, majd Széchenyi meglátogatta a Május-kutat; ebéd után a börtönöket is megtekintette.[10] Másnap, 28-án utazott el Csapra.

A Széchenyihez közel álló Jelenkor[11] 1846. augusztus 9-én megjelent 63. száma bő tudósítást közölt a gróf zempléni útjáról, s ebből újabb érdekes adalékokat szerezhetünk a néhány nap történéseiről. Tokajnál ágyúdörgések, zeneszó (többek között a Rákóczi-indulót is eljátszotta a sárospataki banda), üdvrivalgások fogadták Széchenyit (Zemplén, Abaúj, Borsod, Szabolcs, Heves és Külső-Szolnok vármegyék, illetve a Hajdú Kerület küldöttei mellett a köznép is jelentős számban vett részt az eseményen), aki a vízözön szimbolikáját idéző diadalív előtt mondott beszédet. (A diadalívre szivárványt festettek, ráírták Széchenyi nevét, illetve bibliai idézeteket Isten és az emberek vízözön utáni „békekötéséről”.) Sátoraljaújhelyben szintén üdvrivalgás és tarackropogás tartozott a fogadtatás eseményei közé, s azt is megtudhatjuk, hogy a hegy kivilágítása az újhelyi bíró intézkedéseinek volt köszönhető. 27-én megalakult a Zempléni Vízszabályozó Társulat, amellyel kapcsolatban elhatározták, hogy a debreceni nagygyűlésen is képviseltetni fogja magát. A feltehetően a vármegyeháza dísztermében megtartott tanácskozáson végül megjelent maga Széchenyi is, s „körültekintvén a terembe öszszesereglett magyar földesuraságok csomóján, s felpillantva a karzat gyönyörű tartalmára, a zemplényi legszebb hölgyekre, […] őket meleg és magyar őszinteségü szavakkal üdvözlé”. 28-án pedig már indult is tovább.[12]

Akár csupán a Jelenkor cikkéből is sok kisebb-nagyobb adalékot lehetne még említeni, de talán e hosszúra nyúlt közlemény is hozzájárulhatott egy kevéssé ahhoz, hogy megemlékezzünk „a legnagyobb magyar” zempléni tartózkodásáról.