Jelenlegi hely

Rózsa György tárlatvezetése

2018.09.20.

Május 24-én a Miskolci Galériában nyílt a Mokry asztala, rovásírók Miskolcon a két világháború között című tárlat. A kiállítás egyik civil kurátora, a korszak kutatója dr. Rózsa György főlevéltáros, aki egyedi tárlatvezetéseket tartott diákok és érdeklődők részére. A tárlat az első magyarországi kiállítás, mely bemutatja a két világháború közti rovásírók munkáit és törekvéseit, kiemelten is annak a miskolci közösségnek a munkáját és alkotásait, mely a 30-as években megújítója volt a rovásírásnak. Mokry Mészáros Dezső festőművész mellett az eddig ismeretlen Verpeléti Kiss Dezső munkái is láthatók a kiállításon, ahogy a korszak debreceni művészei közül Medgyesi Ferenc, vagy a hortobágyi művészek közül Boromissza Tibor számos alkotásai is bemutatásra kerültek. A tárlat szeptember 30-ig látogatható.

 

 

 

Utolsó frissítés:

2018.09.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges