Jelenlegi hely

"Nádor" fn. tmb. a III/II. szolgálatában

2019.06.19.

Köztünk élő emlékezők - levéltári beszélgetések című sorozatunk legújabb interjújában Szántó István miskolci újságíró beszélt titkosszolgálati múltjáról. Szántót 1971-ben szervezte be a III/II. osztály hazafias vonalon, majd "Nádor" fedőnéven foglalkoztatta. Kezdetben ügynöki minősítést kapott, később titkos megbízottként látta el megbízásait. Az interjúból kiderül, a magyar titkosszolgálat Szántó István révén 1972-74-ben három nyári tábort is szervezett Splitbe, hogy elősegítsék zsidó fiatalok alijázását, Izraelbe való kitelepülését, majd az izraeli titkosszolgálat többek között rajta keresztül tartott kapcsolatot a magyar társszervvel. "Nádor"-t a '80-as években magyarországi befolyásra törekvő nyugati cégekre állították rá, de megpróbálták elküldeni az MDF lakitelki tanácskozására is, bár utóbbit nem vállalta. Tevékenységét a rendszerváltozás idején felülvizsgálták, de foglalkoztatását fenntartották. Szántó István a rendszerváltozás időszakáig beszélt múltjáról, reményeink szerint a következő években - miután a titkosítási határidők lejárnak - az interjú folytatódik. 

Utolsó frissítés:

2019.07.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges