Kiútkeresés a „Méltóságától megrablott Nihil”-ből

Adalék Mécs László irodalmi Nobel-díj ügyéhez

Írta: Turbucz Péter

Aki egy kicsit is érdeklődik a 20. századi magyar költészet iránt, az az olvasmányai során előbb-utóbb belefut Mécs László munkásságába. A Hajnali harangszó, a Megdicsőülés, a Vadócba rózsát oltok vagy az Óriás harangvirág, úgy hiszem, minden olvasója szemébe könnycseppet idéz, miközben a lelkébe is elhoz egy csipetnyi békességet.

Mécsnek azonban nemcsak a versei érdekesek, hanem fordultokban gazdag életútja is legalább ennyire izgalmas.[1] Ismeretes, hogy a 2. világháború után hamis papírokkal bujdosó költőt a kommunista állam inszinuálta, megalázta, üldözte és végül 1953-ban, koholt vádak alapján, börtönbe vetette.[2] Szerencsére a kiszabott tíz éves büntetést, három év után eltörölték. Szabadulása után, 1957-től folytathatta lelkipásztori tevekénységét, valamint továbbra is írt.

„A második világháború végétől kezdve Mécs költészetében szembeötlően megszaporodnak a közvetlen politikai utalást hordozó versek, s nagyon sok olyan költeménye születik, melyben nyíltan ír a szovjet megszállásról, a zsarnokságról, s számba veszi az állam, illetve a magyarság bűneit: A győző ünnepel (1945), Óda egy tömeggyilkoshoz, Az Isten válaszol (1947), Katakombák magyarja (1948), A kalapácsos óriás (1948), Fekete Zúzmara (1948), Gyanakodj! (1948), Az égnek nem fáj (1949), A rendetlenség rendje (1949), Magyar virrasztó (1949), Szabadság nélkül (1950), Csalán-erdő dudvája lettünk (1951), Várunk (1952), Megváltás (1953), A Balaton megözvegyült (1957).”[3]

A külföldön letelepedett barátai közül Dr. Kardos (Talbot) Béla (1902–1974) irodalomtörténész, az Új Magyar Út című emigrációs irodalmi havilap munkatársa, próbált rajta segíteni a legtöbbet 1945 után. Életrajzát tekintve – az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban őrzött, feltehetően 1968/69 telén Kerényi Károlynak írt levele tanúsága szerint – mindenképp fontos megemlíteni Kardosról, hogy előbb Budapesten tanult, s a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem közgazdasági karán doktorált, majd a kir. magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori képesítést. Ezt követően a Teleki Pál Intézetben dolgozott.[4]

1934-ben, feltehetően Teleki Pál támogatásával, elnyerte a Rockefeller Foundation ösztöndíját, így a Harvard Egyetemen képezhette magát tovább. Az egyetemen jelentős kapcsolati hálóra tett szert, ekként kerülhetett – Rovall Tyler titkáraként – állásba a Népszövetségnél, mint a közép-európai kérdések közgazdasági tisztviselője.[5]

Hazatérte után, a szláv kérdések szakértőjeként Teleki maga mellé vette a komáromi és első bécsi döntőbíróság tárgyalásaira. Ebben a minőségében titkos megbeszéléseket folytatott Cianoval is. Később, 1941-ig a Magyar Mezőgazdasági Kamara, majd a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselője volt.[6] 1947-ben véglegesen az USA-ban telepedett le, felvette a Talbot nevet, s az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének volt ettől az időtől kezdődően munkatársa; tehát Washingtonban élt, mint közgazdász és író.[7] Nem sokkal utóbb a Voice of America-nál nyert alkalmazást, ahol 1972-ig történt nyugdíjaztatásáig szintén közgazdasággal foglalkozott.[8]

A 2. világháború után aktívan kivette részét a magyar emigráció politikai és kulturális megszervezésében. Kiadója és egyik szerkesztője volt a Studies for a New Central Europe című politikai szemlének, de gyakran publikált az emigrációs sajtóba is. Az ötvenes évek második felében írt Szabó Dezső és életműve című monográfiájával pályázott, és 1958-ban elnyerte a Madách-díjat, amivel az emigráns magyar írók irodalmi műveit jutalmazták. Négy évvel később Árpád-aranyérmet kapott, 1966-ban pedig tagja lett az emigráció legfontosabb tudományos társaságának, az Árpád Akadémiának. Ezen kívül tagja volt még az American Political Science Association-nek és az American Association for Comparative Literature-nek is.[9]

Mécs azon kevés barátja között tudta a tudóst, akinek nyíltan beszélt életéről, gondolkodásáról vagy akár egykori irodalmi szerepéről.[10] Kardos pedig meghálálta a több évtizedes ismereteséget, előadások és cikkek formájában népszerűsítette a katolikus pap verseit a külhoni magyarok és az amerikai irodalmárok körében egyaránt. Az 1960-as és ’70-es években nála többet senki nem tett a nemzetközi elismertetéséért.[11]

Az irodalomtörténet az 1940-es évek végtől keletkezett Mécs-költeményeket két csoportra osztja. Egyrészt a hazája és nemzete sorsát a megváltástörténettel azonosító művekre, másrészt a teljes reménytelenségről írt munkákra.[12] Úgy hiszem Kardos az előbbi kategóriába tartozó alkotásokra összpontosított, és ennek megfelelően barátját igyekezett hazafias palástba burkolni. A Képes Magyar Világhíradóban például a következőképp mutatta be a szerzetest:

„Versei behatoltak oda, ahová a lapok cikkei nem juthattak el. Az elkeseredett magyar élet az ő szavalásaiban feloldódott. Mécs szavalt a kárpátaljai városokban: Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön, Huszton, Nagybereznán; szavalt falvakban, plébániákon, baráti összejöveteleken, búcsúkon, prédikáció közben. Szava eljutott minden kicsi faluba, verseit megtanulták az iskolák növendékei. Neve fogalommá lett.”[13]

A most közrebocsátott levéltári dokumentum tartalmából kiderül, hogy tevékenysége nem merült ki ennyiben. Megnyerte korának legjobb műfordítóit a költő műveinek tolmácsolására. A nevéhez köthető, a Szerzői Jogvédő Irodán keresztül Mécs angol fordításban megjelent költeményeinek kiadatása,[14] valamint az olasz, német és spanyol fordítások megrendelése,[15] továbbá a Kongresszusi Könyvtár számára a szerzetes műveiről ő állította össze az első angol nyelvű bibliográfiát is.[16]

Amíg tehát itthon hallgatásra ítélte a hatalom, az emigráns magyarság körében Mécs László népszerűsége egy szemernyit sem csökkent, sőt a barátainak – köztük Talbotnak – küldött levelei és versei alapján, a kint élők szemében ő testesíthette meg korának Arany Jánosát, az antikommunista költőóriást.[17]

A Kerényihez írt levélből kiderül, hogy Mécs piedesztálra emelésének csúcsát Kardos az irodalmi Nobel-díjban látta, amihez megnyerte az ismert és közkedvelt „Mécs-fordítót” Watson Kirkconnell professzort, a kanadai akadémia tagját és a kanadai írószövetség elnökét.[18] Watson 1969–1971 között több alkalommal is benyújtotta az erre vonatkozó kérelmet a Svéd Akadémiának, ám a támogatások, hovatovább Paul Valéry és Paul Hazard méltatásai dacára,[19] az ügy mégsem járt sikerrel.[20] Ugyanígy kudarcba fulladt a levélben említett másik terv, Mécs Amerikába történő kiutaztatása is, mert hiába a megszámlálhatatlan kérelem, a hatóságok megtagadták a költőtől az útlevelet.[21] Kardosnak, miként be is vallotta, az volt a célja, hogy a külföldön élő, neves magyar tudósok közül minél többen támogassák. Ebből az okból jutott el a szóban forgó levél Brandenstein Bélához is, aki köztudottan támogatója volt minden fontosabb, a magyar emigráció kulturális felemelését és tekintélyét növelő törekvésnek.

A Kardos Talbot Béla indította Mécs-reneszánsz végül az irodalomtörténész betegsége, majd halála miatt végül nem tudott kellőképpen kibontakozni. Utólag nem lehet megjósolni, volt-e reális esélye Mécs Lászlónak az irodalmi Nobel-díj odaítélésére. Feltehetően, ha Kardost nem ragadja el a halál, további híres írókat és tudósokat nyert volna meg a nemes elhatározás támogatásának.

Bibliográfia:

Adelaidei Magyar Hírlap 1971. évf.

Bárczi 2005a = Bárczi Zsófia: Szalatnai Rezső szerepe Mécs László újrafelfedezésében. Irodalmi Szemle 48. (2005) 1. sz. 60–65.

Bárczi 2005b = Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom. Irodalmi Szemle 48. (2005) 11. sz. 18–36.

Bárczi 2007 = Bárczi Zsófia: Mécs László költészete az ötvenes-hatvanas években. Fórum 9. (2007) 4. sz. 49–57.

Borbándi 1192 = Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Bp., 1992.

G. Bartók 2009 = G. Bartók Béla: A magyar titoizmus ősatyja. Kardos Talbot Béla 1956-os könyve Szabó Dezsőről. Hitel 22. (2009) 10. sz. 102–114.

G. Gődény 2007 = G. Gődény Andrea: Mécs László Watson Kirkconnell tollán. Magyartanítás 48. (2007) 3. sz. 13–18.

Hamar 1995 = Hamar Imre: „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Száz éve született Mécs László. Pannon Napló, 1995. jan. 14. 13.

Hamar 1996 = Hamar Imre: Behavazott ösvényeken. A tragikus költői sorsú Mécs László bakonyi menedékei. Napló, 1996. ápr. 27. 7.

HU-MNL-BAZML-XIV. 68. Brandenstein Béla hagyatéka, Kardos Talbot Béla levele Kerényi Károlyhoz

Kara 2011 = Kara Anna: Hazádnak rend(ül)etlenül légy híve?! Mécs László, a jászóvári premontrei kanonok. Fórum 13. (2011) 4. sz. 67–86.

Kara 2014 = Kara Anna: „Én, Mécs...” Önéletrajz – másodkézből. Fórum 16. (2014) 3. sz. 33–45.

Kara 2015 = Kara Anna: A bujdosástól a bebörtönzésig I. Adalékok Mécs László életrajzához (1944–1953). Új Ember 71. (2015) 46. sz. 8. és uo. 47. sz. 10.

Kardos Talbot 1973a = Kardos Talbot Béla: Mécs László költői pályája ötven évvel ezelőtt indult a Petőfi Centenáriumon. Képes Magyar Világhiradó 3. (1973) 1. sz. 14–15.

Kardos Talbot 1973b = Kardos Talbot Béla: Indulás ötven évvel ezelőtt… Képes Magyar Világhiradó 3. (1973) 6. sz. 10–12.

Kardos Talbot 1974 = Kardos Talbot Béla: A „Bakonyi látomás" keletkezése. Képes Magyar Világhiradó 4. (1974) 2. sz. 3–4.

Katolikus Magyarok vasárnapja 1974. évf.

Képes Világhiradó, 1969. évf.

Mécs 1968 = Mécs László: Vadócba rózsát oltok; I Graft Roses on Eglantines. Toronto, 1968.

New Yorki Magyar Élet 1972. évf.

Szabó 1979 = Szabó Ferenc: Mécs László (1989–1978). Katolikus Szemle 31. (1979) 1. sz. 35–38.

Tóth 1973 = Tóth László: Mécs-antológia olaszul. Katolikus Szemle 25. (1973) 1. 92–93.