„…készüljetek fel a nagy leszámolásra”

Adalékok a miskolci „Fehér Partizánok” történetéhez

Szerző: Kis József

1953 nyarán és őszén nagy riadalmat okozhatott, amikor az abaújszántói, majd az encsi járásban postai úton többek a „Fehér Partizánok” által jegyzett Egyesült Nemzetek Lapjának 1953. augusztus 1-i számát kapták meg. Az illegális sajtótermékek egy részét gyorsan beszolgáltatták az illetékes „szerveknek”, s megindult, pontosabban folytatódott a nyomozás a „Fehérpartizánok” kézre kerítésére. Egyes történészek kétségbe vonják, vagy bagatellizálják ilyen szervezetek működését,[1] míg a mértéktartóak csupán arra figyelmeztetnek, hogy a periratokban található „feltupírozott” történetek akár az ÁVH koholmányai is lehetnek.[2] A jelen írásban tárgyalt miskolci központú „Fehér Partizán” nevű szervezkedés története egy folyamatban lévő kutatás tárgyát képezi, az azonban már most megállapítható, hogy a társaság 1951 és 1954 között élénk röplapozási tevékenységet fejtett ki és hogy „illegális sajtótermékeik” szerte az országban eljutottak a szélesebb közönséghez.

A most bemutatott iratok a Magyar Dolgozók Pártja Borsod Megyei Bizottságának iratai közül származnak. Mint azokból kiderül, a „Fehérpartizán Vezetőség” által terjesztett Egyesült Nemzetek Lapja 1953. augusztus 1-i száma alig pár nappal elkészítése után tűnt fel az abaújszántói járásban, de október végéig számos példány érkezett az encsi járásba is. A lapszámokat „pimasz módon” egyszerű postai küldeményként feladva terjesztették. A röplapokat sokszor szándékosan rendszerhű címzetteknek küldték meg,[3] akiknek egy része természetesen rögvest beszolgáltatta a hatóságoknak az „uszító hangú” röplapokat.

Így történt ez Forrón is, ahol október utolsó napjaiban kaptak többen illegális küldeményeket. Ezek egyikét bizonyosan beszolgáltatták Szemán István községi tanácselnöknek, aki azt a járási pártválasztmány október 31-i ülésén adta le a járási pártvezetőknek. Szaál Miklós járási párttitkár a szöveg láttán kétségek között őrlődött. Egyfelől úgy vélte, hogy szükséges volna „kimenni” a „dolgozó közé” és felvilágosító kampánnyal politikailag kezelni a helyzetet, de arra is gondolt, hogy ezzel az ÁVH vizsgálatának eredményességét is alááshatja. Szaál végül tanácsért fordult a megyei pártbizottsághoz, s leveléhez mellékelte a röplap egyik példányát is. A megyebizottság részéről Koleszár István, az Adminisztrációs Osztály vezetője és Bulik György munkatárs válaszolt. Ők úgy vélték, helyes, ha az aktívákon keresztül igyekeznek elfogni a lap terjesztőit, addig azonban, amíg nem tudják pontosan, hogy a járásban ki terjeszti azokat, „nem szükséges ezt a tömegek közé kivinni, és az érdeklődést még jobban felkelteni.” Azt is javasolták, hogy a „hatósággal”, vagyis az ÁVH-val rendszeresen tanácskozzanak az ügy megoldás érdekében.[4]

A „Demokratikus napilap” 1953. augusztus lapszáma valóban sok fejtörést okozhatott a hatóságok számára. A röplap kíméletlenül kemény hangnemet ütött meg a rendszer pártolóival, a „csontjuk velejéig romlott haramiákkal” szemben. A lapszám a „sátáni Kelet erősen omladozó” falairól, valamint a „most megingott Moszkva, a XX. század Néróinak véres trónjai”-ról írva rendszerváltozást sejtetett, majd leplezetlenül ellenállásra és leszámolásra szólított fel. A cikkíró – miközben szándékait egyértelművé tette – igyekezett az államvédelmi szerveket is félrevezetni, ezért szándékosan azt a hamis látszatot keltette, hogy tagjaik a parlament soraiban ülnek. Mint ilyen, durva kritikát fogalmazott meg a frissen kinevezett, új szakaszt meghirdető Nagy Imre-kormánnyal szemben is. Idézve sorait: „Tisztában vagyunk azzal, hogy amidőn elhangzottak a Parlamentben Nagy Imre szavai, amidőn hallgattuk azokat és néztük a második sorba került Rákosi romlottságokat rejtegető gnómságát tudjuk, hogy nemzetünk életében nem kezdődött még egy jobb és emberi élet, csupán enyhült a terror, cserélődtek a terrorlegények, mert az embermilliók vérébe lassan belefulladnak a diktátorok!!! Figyelünk téged Rákosi a Parlament padsorából. Néztük arcjátékodat, és magad elé merülésedet azoknak a pontoknak a felolvasásánál, melyeknek papír szerinti teljesítését romlottságotoknál fogva szinte Magatok sem hiszitek el. Így, Te ördögfajzat?” A cikkíró hét pontba foglalva egy követeléslistát is közölt, amely – talán nem véletlenül – kísértetiesen hasonlít a későbbi 1956-os pontokra. Követelték így az Államvédelmi Hatóság megszüntetését, a politikai és hadifoglyok szabadon bocsátását, a norma eltörlését, szólás- és sajtószabadságot, a kisparaszti földek visszajuttatását, a teljes vallásszabadságot, a szabad választásokat és az orosz csapatok kivonását az ország területéről. A röplapban megemlékeztek a berlini felkelés leveréséről és előre megszervezett, valamint a Fehér Partizánok vezetésével végrehajtott harcra szólítottak fel: „Istenbe vetett hittel harcoljuk meg harcunkat hazánkért, családunkért, szabadságunkért és a nagyobb darab kenyértért!”[5]

A röplap készítői és terjesztői után folytatott abaúji nyomozás nem vezetett eredményre. Ugyancsak több mint egy évig nem vezetett eredményre a központi államvédelmi szervek vizsgálata sem. Történt ez annak ellenére, hogy 1951 márciusa óta hét különböző, a Fehér Partizánok által jegyzett röplapnak tizenöt ízbeni terjesztéséről volt tudomásuk. Hozzá kell tenni azt is, hogy a szervezkedés ügyében 1951-ben már sikeresen felgöngyölítettek egy nagyobb csoportot, számos embert elítéltek, míg vezetőjük, dr. Hargitai Gyula a vizsgálat során az életét vesztette.[6] A most publikált röplap végén – mint ahogy minden egyes illegális lapszámban – az „Emlékezzünk” kezdetű részben rájuk, a soraikból „kidőlt bátor harcosok”-ra, a Hargitai-féle társaság felszámolására utaltak.[7]

A mozgalom „főága” 1954 októberéig fejtett ki aktív röplapozási tevékenységet. Több ezer illegális sajtóterméket juttattak el az ország legkülönbözőbb szegleteibe. Egy jelentés 4-5000 példányra teszi a terjesztett „illegális sajtótermékek” számát, amelyből a „becsületes dolgozók” mintegy 1900 darabot szolgáltattak be.[8] Az államvédelmi szervek végül 1954 őszén göngyölítették fel a szervezkedést, vezetőiket – köztük Fiala Józsefet – kivégezték, míg másokat hosszú börtönbüntetésre ítéltek.

Iratok jelzete: MNL BAZML XXXV. 69. 2/965. ő.e.