Életrajz egy doktori oklevélhez

Bartók György életútja 1908-ig a korabeli sajtó tükrében

Írta: Turbucz Péter

Nemrégiben a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára őrizetébe került ifj. Bartók György (1882–1970) 1906-ban megszerzett filozófiadoktori oklevele,[1] amely nemcsak a levéltárban őrzött hasonló iratok között tekinthető kuriózumnak, hanem országos viszonylatban egyaránt. Eme kitüntetett státusz abban a tekintetben érvényes, hogy a 20. századi magyar filozófia neves alakjainak doktori címei és egyéb tudományos- vagy állami kitüntetései csak kivételes esetekben kerültek közlevéltári őrizetbe. Azok többsége még a hozzátartozók vagy gyűjtők birtokában van, rosszabb esetben kallódik, netán megsemmisült.

A magyar filozófia és általánosságban a filozófiatörténet iránt érdeklődők előtt – Hanák Tibor, Laczkó Sándor, Mariska Zoltán, Perecz László, Szélyes Éva és mások írásainak köszönhetően – ma már egyáltalán nem ismeretlen málnási Bartók György neve. 1990 óta a gondolkodása iránt támasztott növekvő tudományos érdeklődés az ezredforduló környékén involválta, hogy több tanulmánya újrakiadására is sor kerüljön.[2] Tudományos munkássága újrafelfedezése és teológiai–filozófiai recepciója mellett lassacskán és döcögve halad életrajza részletes feldolgozása, amely máig nem ismert egészében.[3] Ha fellapozzuk a Magyar életrajzi lexikon Bartók Györgyről írt tömör és szellemiségében mára avíttnak tekinthető szócikkét,[4] inkább ellentmondásokba ütközünk, mintsem válaszokat kapnánk. Életútját tekintve sajnos a szakkönyvek sem árulkodóbbak, így mások között annak nyomát, hogy milyen volt diákként, vagy hogyan élte meg a 20. század kataklizmáit (I. világháború, Erdély román megszállása, Trianon, II. világháború, 1956) hiába keressük, kevés adatot fogunk találni. Honnan indult tehát a filozófus? Milyen volt egyetemi diákként és milyen írások köthetők fiatal éveihez? Doktori oklevele levéltárba való kerülése alkalmából az írás ezekre a kérdésekre keresi a maga rövid válaszait 1907/08-ig, az első kinevezésekig tárgyalva az eseményeket.

Bartók György 1882-ben született Nagyenyeden nagybaczoni Benedek Ida (1852–1927) és Bartók György (1845–1907) gyermekeként. A bölcselet szeretete a családi élet részét képezte, hiszen édesapja id. Bartók György Erdély református püspöke, maga is megszerezte e tárgyból a magántanári képesítést.[5]

Az ifjú az érettségit követően 1900-ban beiratkozott az Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Teológiai Fakultására, majd nem sokkal később a Kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán a híres Böhm Károly filozófusnál is tanulmányokba fogott, akiben hamar mesterére talált.[6] Bartók egyébiránt már egyetemi tanulmányai idején több alkalommal felhívta magára a figyelmet, azonban nemcsak tanulmányai eredményeivel, hanem mint diákvezér is. Előbb tanulmányi sikereiről megemlékezve, az 1900/1901-es tanévben még első éves diákként a teológiai fakultás éves díjaiból Bartók egyszerre többet megpályázott. Abban a tanévben a kérdések a bibliai tudományok, a rendszeres teológia és az egyetemes egyháztörténet, az egyházjog, a gyakorlati teológia s a bibliai nyelvek köréből kerültek kiválasztásra, valamint ezeken kívül díj lett kitűzve a legjobb prédikátornak, a legjobb héber- nyelvésznek, illetőleg a legjobb harmónium-játszónak. Az ifjú hallgató kétszeresen is pályakoszorút nyert.[7]

Ugyanabból a tanévből ettől emlékezetesebb volt, amikor egyetemi diáktársai körében nagygyűlést hívott össze arra biztatva őket, hogy utasítsák el a debreceni főiskola ifjúsága átiratát. Történt ugyanis, hogy a debreceni főiskolán Csighy Endre főiskolai szenior 1900. szeptember végén kifüggesztett egy felhívást, amiben az ifjúságot közgyűlésre hívta össze. A gyűlés tárgya: tiltakozás a budapesti Egyetemi Kör viselkedése ellen, hiszen az klerikális, néppárti színezetű és politikai irányzatú, továbbá a többi diákegyesület rávétele hasonló szellemű állásfoglalásra, egy tiltakozó átirat megfogalmazása által.[8] A rendezvényről értesült az Alkotmány című politikai napilap is, amely felfújta az eseményt mondván a keresztény diákság körében végzett legújabb szabadkőműves és kazár indíttatású filoszemita kampányról van szó. A lavina tehát megindult és a következő hónapokban az ország felsőoktatási intézményeinek diáksága sorra tette meg saját állásfoglalását a „debreceni szabadelvű ifjúság átiratá”-ra.[9] Az első hírek szerint Kolozsvár egyetemi hallgatóságának egy része egyetértett a petícióval, nem így a fiatal Bartók, aki úgy érezte, hogy a vélemény nem az ifjúság egésze álláspontja, hanem mindössze néhány diáktársáé, ezért október 27-én este hat órára Szász Bélával összefogva gyűlést szervezett a tárgyban.[10] A rendezvénye azután hozzávetőleg nyolcszáz diák látogatott el, azonban a politikai- és érdekellentétek miatt megnyugtató határozat – miként a korábbi gyűlésen úgy – most sem született az ügyben. Az átiratot ellenző diákok szónokai antiszemita tartalmú beszédekkel igyekeztek ügyük mellé állítani társaikat és egy elitélő határozat kimondását sürgették a szabadkőművesek irányította debreceniek ellen, míg az átiratot támogatók debreceni társaikhoz csatlakozva a budapesti Egyetemi Kört szerették volna határozatilag elmarasztalni és próbálkoztak jobb belátásra bírni a hevesebb vérmérsékletűeket. Persze a rendezvény hamar káoszba fulladt, így mindkét tábor magának vindikálta a döntés jogát.[11] Bartók ugyan nem volt a felszólalók között, viszont a tudósításokból és az alább bemutatni szándékozott 1902. évi akcióiból sejteni lehet, hogy ő is az átirat elfogadása ellen küzdőket pártolta.

1901-ből szintén tudott néhány információ a fiatal Bartókról. Augusztus 17-én Borszéken fordult meg az apja szervezte „három élőképekkel egybekötött hangverseny”-en, amin adományokat gyűjtöttek a fürdőhelyen álló templom megépítéshez. A rendezvényen az ifjú maga is színpadra lépett és A Tánczleczke, A műterem és a Jelenet az Ocskay brigadéros drámából című színdarabok közül az utóbbi kettőben vett részt.[12] November 24-én délelőtt 11 órakor az Egyetemi Kör önképző köre az egyesület Kossuth Lajos utcai olvasóterében díszgyűlést tartott. Az elnöki megnyitót az erre a tisztségre nem sokkal korábban megválasztott Bartók György mondta.[13] Ámbár beszéde tartalma nem maradt fönn, az viszont az egyik korabeli napilap tudósításából kiderül, hogy a nagyszámú diákság és a tanári kar tagjai mellett az egyetem rektora is megjelent a rendezvényen.[14]

A következő év elején, 1902. február 24-én a fiatalember azzal keltett figyelmet, hogy többedmagával mozgósította az Egyetemi Kört, hogy csatlakozzanak a budapesti testvérszervezet átiratához, amely kezdeményezte, hogy a magyar főiskolai ifjúság memorandumot intézzen a törvényhozáshoz az 1715. évi 49. t. c. 2. és 3. §-ának, vagyis az úgynevezett Rákóczi törvény eltörlése ügyében és a szabadsághős(ök) törvénybe iktatandó glorifikálása végett. A közgyűlés Bartókék elképzelése szerint hozzá is járult az átirat elfogadásához és együttműködéséről biztosította a fővárosi diáktársakat.[15] Ismert az is, hogy márciusban a 15-ei nagy ünnepségen az ifjú a ’48-as honvédekre emelte poharát.[16] Mielőtt azt hinnénk, hogy a sok szervezkedés és az egyetemi élet a tanulmányi eredmények rovására történt, elárulom, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, hiszen Bartók májusban 50 K-ás szorgalmi díjban részesült.[17]

Az év őszén, az új tanév kezdetével megkezdődött a diákköri elnökválasztás. Az Egyetemi Kör élén a tagság egy része Pálffy Józsefet, a másik része Bartók Györgyöt szerette volna látni. Pálfy József hívei a jogi kar II. sz. tantermében, ifj. Bartók pártja pedig az ev. ref. teológiában gyűltek össze, hogy meghallgassák jelöltjeik programbeszédét. Korabeli sajtótudósításokból megtudható, hogy a két jelölt egyenlő esélyekkel indult a szeptember 28-án tartott választáson, mivel programjukban alig akadt különbség. Mindketten a békés előrehaladást, szorgalmas munkálkodást és erős összetartást hirdették. A versengésből azután a népszerűbb Pálffy került ki győztesen, így ő lehetett az Egyetemi Kör vezetője; Bartók végül nem jelent meg a választáson, helyette inkább a Tanárjelöltek Segélyző Egyesülete alakuló gyűlésére ment el, ahol választmányi tagnak jelöltette magát.[18]

Novemberben budapesti mintára mások között gróf Bethlen Pállal, Csohányi Jánossal, Haller Jánossal, Megyaszai Mihállyal és Szántó Vitussal diákegyesület szervezésébe fogott. A kolozsvári egyetem rendkívül konzervatív mindennapjaiban villámcsapásként hatott a Bethlen Gábor Kör megszervezése, amelynek a fiatal Bartók egyik alelnöke lett. A diákegyesület céljául tűzte ki, hogy a protestáns hallgatókat a hit és a tudomány alapján összefogja. 1902. november 16-án a református kollégium nagytermében tartották alakuló ülésüket mintegy 300 fő részvételével, ám a szervezet a későbbiekben ettől jóval erősebbé vált, mert már az alapítása utáni napokban mintegy 500 beiratkozott tagot számlált.[19] A Bethlen-kört a fent említett fiatalok nemcsak hitéleti alapon irányították, hanem kezdettől fogva a harcias „protestáns nemzeti öntudat”-ot kiépítő és fokozó diákegyesületként tekintettek magukra, amely ezen túlmenően egyfajta ellenpólusát kívánta képezni a helyi baloldali értelmiségi csoportoknak–mozgalmaknak. Mindezt 1903. március 31-én a „Hazáért, Egyházért, Tudományért” bethleni jelszó felelevenítésével nyilvánosan kihirdették a protestáns társadalom nagyjaihoz intézett szózatjukban is.[20]

Bár azidőtájt 1903-ban még többnyire apja révén, de az egyetemi hallgató Bartók lassan–lassan mind ismertebbé vált Kolozsváron, ugyanakkor az alapozás stádiumában lévő tudományos karrierjének rendkívül sokat jelentett a Szabolcska Mihály költővel történt találkozás. Szabolcskát, aki eredetileg az erdélyi ev. ref. egyházkerület rendkívüli közgyűlésé apropóján érkezett a városba, 1903. május 10-re a teológiai fakultás dísztermébe Bartók invitálta meg, hogy a Bethlen Gábor Kör díszünnepélyén tartson előadást. Az ifjú gondosan ügyelt rá, hogy a meghívás tényét és a szervezéssel járó feladatokat kizárólag magának tulajdoníthassa, ekképp a rendező bizottság elnökeként a Magyar Polgárban elhelyeztetett egy közleményt, amiben jelezte, hogy akik részt kívánnak venni a neves lelkész és költő fogadásán, azok a Király utca 51. szám alatti lakásán személyesen nála jelentkezzenek.[21] Talán említeni is fölösleges, hogy ezután az ünnepség a fiatalember sikerét hozta el…[22] Biztosan nem jelenthetett kevesebb örömöt neki az sem, hogy 1903-ban ismét pályázott az egyetemi pálmáért és A bűn és kegyelem az ó-szövetségben című írásával június 20-án 70 K-át nyert, valamint prédikáció műfordításért további 40 K-át tehetett zsebre.[23]

Bartókot, miként korábban, úgy ezt követően is rendszeresen meg lehetett találni az egyetemi polgárság minden rendezvényén és közösségi életében egyaránt. Ez természetesen napról–napra komolyabb kapcsolati tőkét jelentett számára, ami lejjebb, fiatalkori írásai felsorolásnál látható is lesz. De ismeretségét felhasználva nemcsak cikkei és tanulmányai jobb publikálási lehetőségét kereste, hanem szónoki képességeit, minden leendő alkalommal szintúgy igyekezett megmutatni. E szerint történt 1903. október 25-én is, amikor előzetes felkérés alapján[24] Deák Ferenc születése 100. évfordulójára emlékezve az egyetem aulájában a rektor, a polgármester és számos magasrangú hallgatóság előtt nagyhatású emlékbeszédet tartott – nevét ekkor az országos sajtó is megemlítette.[25] Diákévei ezen hónapjairól annyit még biztosan lehet tudni, hogy valamivel a Deák-ünnep előtt október elején ő elnökölt az Egyetemi Kör szünidei bizottságában,[26] illetve novemberben részt vett a Bethlen-kör úgynevezett ismerkedési estélyén, ahol nagyszámú hallgatóság előtt maga is köszöntötte a megjelenteket.[27]

1904-ben továbbra is aktív szerepet vállalt a tanárjelöltek segélyegyesületében,[28] de az elkövetkező időszak már elsősorban a tanári és tudományos karrier építéséről szólt számára. Éppen ezért nem lehet csodálkozni rajta, hogy 1905-ben az egyetem újabb, ezúttal 150 K-ás pénzjutalomban részesítette.[29]

Bartók György teológiai tanulmányait 1904-ben, az egyetemieket egy év múlva, 1905-ben fejezte be.[30] Lelkészképesítő vizsgáját 1904 szeptemberében az édesapja jelenlétében, illetőleg az ő elnöklete alatt működő bizottság előtt tette le kitűnő eredménnyel.[31] A 13 vizsgázóból rajta kívül kizárólag Ravasz László és Kádár Imre tudta kitüntetéssel teljesíteni a penzumokat.[32] Kolozsvári tanulmányai után 1905-től egy-egy szemeszter erejéig egyetemi hallgató volt még Lipcsében, Berlinben[33] és Heidelbergben is.[34] Ez utóbbi egyetemen nem kisebb személyek mint Wilhelm Windelband, Ernst Troeltsch és Wilhelm Wundt tágították látókörét.[35] Peregrinációja után okleveleivel a zsebében 1906-ban megpályázta a sárospataki református főiskola magyar irodalmi tanszékét és a vele kapcsolatos főkönyvtárnoki állást, sikertelenül.[36] Bartók azonban nem adta fel itt, épp ellenkezőleg, néhány hónap múlva ledoktorált filozófiából. Erről a Protestáns egyházi és iskolai lap a következőképp számolt be:

„Doctor philosophiae. Ifj. Bartók György, dr. Bartók György erdélyi ref. püspök fia, a kolozsvári ref. theol. fakultás volt kiváló növendéke, nov. 29-én doktorátust szerzett a kolozsvári tudományegyetemen a philosophiából, aesthetikából és paedagogiából. Tudori értekezését, a mely ’Az akaratszabadság problémájá’-ról szólt, a bírálók summa cum laude fogadták el. Az új doktor ünnepélyes felavatása f. hó 1-én ment végbe. Gratulálunk!”[37]

A doktori értekezés az év karácsonyán nyomtatásban is megjelent,[38] ám „másodgenerációs teoretikusként” írásai a református értelmiségi körökben már hosszabb idő óta ismertségnek örvendtek,[39] s bár a század elején még minden újságban megemlítik, hogy ő nem más mint „Bartók György református püspök fia”, eme nehéz árnyékon legkésőbb 1910-re sikerült teljesen túlnőnie. Amint egyik tanulmányában arra Perecz László emlékeztet, a fiatalember filozófiatörténeti műveltsége rendkívüli, miként klasszikafilológusi színvonalon értett az antik nyelvekhez, illetve folyékonyan olvasott németül, franciául és angolul is.[40] Ennek következtében már egyetemi diákként magas színvonalú írásokat publikált neves egyházi folyóiratokban.

Első cikkei is alapvetően teológiai és filozófiai beállítottságúak, vagy ténylegesen ezen tudományok köréből valók.[41] Először 1901-ben nyúl a tollhoz s a Kolozsvári Egyetemi Lapokba írt egy flekket Ifjúsági életünkről címmel, amely 1902-ben jelenik meg, azonban nem sokkal később már magának a lapnak is belső munkatársa, majd hovatovább 1903-tól Benke Antallal közösen szerkesztője lett.[42] A következő írásai ugyancsak 1902-ből, az Egyetemi Lapokból valók: Nemzetközi diákkongresszus és a hivatalos lap; Jegyzetek Schopenhauerről. Alkotói kedve a következő évben szintén nem hagyott alább, amint azt a Schopenhauer és az akaratszabadság kérdése, a Rendkívüli közgyűlést és a Tarpatak című munkái is jelzik. Emez írások elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy az Erdélyi Protestáns Lap cikksorozatot kérjen tőle A káté. Tanulmány a theologia pastoralis köréből. Eugen Menegoz után címmel. Annak ellenére, hogy alkalmi publicistaként a következőkben bemutatott ismertetésével szerez nevet magának, műveinek – a jegyzetekben hivatkozott – bibliográfiája mégsem említi, hogy azon az éven még a Magyar Polgár napilap hasábjaira is írt egy könyvrecenziót Egy franczia író Kolozsvárról címmel.[43] Raymond Recouly Le pays magyar című művéről van szó, amelyet szerzőjével együtt a Bartók-cikk igen nagyra becsül mivel az író francia létére képesnek mutatkozott maga mögött hagyni a dákorománizmus és a pángermánizmus híveinek demagóg állításait a „civilizálatlan magyarok”-ról. E helyett maga utazott el Kolozsvárra, ahonnan elindulva bejárta az országot és saját élményeit örökítette meg. Bartók sorra veszi a könyv Kolozsvár városára és társadalmára vonatkozó részét, majd külön dicséri annak az egyetemi tanárságról megírt tapasztalatait, akik erőteljesen, de nem erőszakosan, hanem intelligenciájukkal, illetőleg magasabb kultúrájuk természetes hatása által magyarosítják a nemzetiségeket. Bartók csatlakozik, vagy inkább átveszi a tollat Recoulytól amikor kijelenti, hogy „ebben a művelt osztályban és a népben van Magyarország két nagy erőforrása. Nagy baj azonban, hogy ez az osztály nem népes és nem foglal másokat magában csak professzorokat, hivatalnokokat és nem nyer elég tápláló erőt s vagyonilag sem teljesen biztos.”[44]

Tudományos íróként igazán egy évvel később, 1904-ben figyeltek fel rá, bár A perzsa Mithra vallás és a keresztyénség[45] című tanulmányát „inkább csak fordítási dolgozat”-ként kezelte a kritika.[46] E korai összehasonlító vallástörténeti írásban az ifjú Bartók Jean Réville francia protestáns teológus nyomán bemutatja a Mithras kultusz eredetét és elterjedését, szól a misztériumvallás liturgiájáról, valamint több vonatkozásban összehasonlítja azt az ókereszténységgel, egyaránt bemutatva az eltéréseket és az esetleges metszéspontokat. Ugyan a mű valóban korának mithraizmusról alkotott tudása fordítási szintézise, viszont a századforduló Magyarországán a témában nemcsak az első tanulmányok egyike volt, hanem saját környezetében tudományos értéke szintén meghatározó, amiért pedig ma sem lehet szó nélkül tovahaladni fölötte. Akárhogy is a Protestáns Szemle szerkesztősége ettől kezdve rendszeresen közölte Bartók munkáit, ekképp a pár hónap múlva keletkezett recenzióját, amit Alfred Jeremias: Das Alte Testament im lichte des alten Orients című könyvéről készített.[47] 1905-ben jelentős tanulmányt írt Jakab Apostol leveléről és Arthur Schopenhauer erkölcstanáról,[48] ez utóbbi munkája egyébiránt az első komolyabb filozófiai írásának tekinthető. 1905/1906-ban a Németországi levelekkel[49] immáron végleg maga mögé állította a protestáns értelmiséget, akik ettől kezdve élénk figyelemmel kísérték közéleti és tudományos tevékenységét. A cikk- és tanulmányírásra történő felkérések a következő években sem hagytak alább. Az Erdélyi Protestáns Lap számára előbb 1906-ban Paedagogiai kérdésekről írt, utóbb 1907-ben teológiai munkával jelentkezett Babyloni nyomok az új testamentumban címmel.[50] Az Erdélyi Múzeum 1907. évi kiadásaiban megjelent és eredtileg több közleményben közölt Az akaratszabadság problémája és a büntetőjog című cikksorozata különnyomat formában ugyancsak megjelent abban az évben.[51] Külön kell szólni a Protestáns Szemlében közölt tanulmányairól; A legújabb összefoglaló vallástörténelem, Az őskeresztyénség és a szociális kérdés, illetve A keresztyénség és a szocializmus című 1907–1908 között közreadott vallástörténeti írásaival[52] az ifjú lassan beérni látszott apja árnyékát, amit az 1908-ban kiadott Jakab levele. Tanulmány az őskeresztyén irodalom köréből című teológiai könnyecskéje[53] is ékesen bizonyít.

Bartók György az írás mellett a műfordításban úgyszintén kipróbálta magát. Még 1902-ben az Erdélyi Protestáns Lap megbízásából magyarra ültette Eugène Ménégoz, a Párizsi Protestáns Teológiai Fakultás professzorának Elmélkedések az üdv evangéliumáról című művét a szerző külön engedélyével,[54] amely rendkívül kedvező fogadtatásra talált.[55] Mi több kijelenthető, hogy az első tudományos elismerést a fordítói munka hozta el számára. A Sárospataki Lapok például így dicsérte a fordítást és szerzőjét:

„Az elmélkedések teljes világot vetnek ennek az irányzatnak tartalmára s ifj. Bartók György, a ki, úgy tudjuk, mint ifjú theológus foglalkozott a fordítással, igen-igen hasznos munkát végzett s példát mutatott theológus társainak az ifjúság idejének jó felhasználására! Csak tovább a megkezdett úton s a jó példának legyenek lelkes követői! A munkácskát szívesen ajánljuk az érdeklődők pártfogásába.”[56]

A tudományos fokozat megszerzése, továbbá a teológia és a filozófia területén kifejtett aktív írói és fordítói munkásság végül 1907 nyarán és őszén meghozta az első valódi egzisztenciális sikereket Bartók számára. A nyár folyamán kinevezést kap a nagyenyedi Bethlen-kollégiumba magyar–német helyettes tanárnak.[57] Októberben pedig már maga kérvényezte az erdélyi református egyházkerület igazgató-tanácsától, hogy doktori címe alapján magántanárként bölcsészeti tudományokról előadásokat tarthasson a kolozsvári református teológiai fakultáson. Az igazgató-tanács a teológiai elöljáróság véleménye alapján – tekintettel addigi munkásságára – a fiatalember kérvényét pártolólag terjesztette a közgyűlés elé, ám addig is előzetesen engedélyezték számára az oktató tevékenységet.[58] November 11-én azután az egyházkerület közgyűlése – amin Bartók is megjelent – minden vita nélkül elfogadta a kérvényt és a kolozsvári teológiai akadémia első magántanárává történt kinevezését a filozófia tudományok szakcsoportjából megerősítették.[59] A Kolozsvári Református Kollégium Értesítője szerint az ősz folyamán az ifjú Bartók – immár apja kollégájaként – tanította a német nyelvet az V. VI., és a magyar nyelvet a VI. osztályban.

Az elismerésekre szüksége is mutatkozott, hiszen az 1907-es esztendő élete addigi legnehezebb évének látszhatott előtte. Előbb február első napjaiban egy zsaroló banda az ő nevében próbált egy kisebb összeget kicsalni Kenessey Sándortól, a teológia igazgatójától,[60] majd pár nappal utóbb Irsay József lelkész, frissen megválasztott országgyűlési képviselő Bartók apjával folytatott vitája után Benkő Sándorral az Ellenzék újságírójával került komoly szóváltásba.[61] A tudósítás miatt, amely ezt a vitát rögzítette, az ifjú Bartók feljelentést tett a törvényszéken, ahol Benkő is viszonvádat emelt vele szemben rágalmazás miatt.[62] A pereskedés folyatásáról az idősebb Bartók halálára tekintettel az újságok nem tudósítottak.

1907. december 19-én elhunyt ugyanis idősebb Bartók György püspök a teológiai a fakultás egyik legnagyobb tanáregyénisége. Oktatói szellemiségéhez és felkészültségéhez az elkövetkező években azután fia is felnőtt, akinek óráiról majdan a 20. század legfelkészültebb református tanáregyéniségei kerültek ki. 1908. novemberében a soros egyházkerületi közgyűlés döntése értelmében Kenessey Béla püspökké választása után megüresedett teológiai fakultás újszövetségi exegétikai tanszékére kapott kinevezést.^[63] Az, hogy a posztra Bartók alkalmas volt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy újszövetségi írásmagyarázatai mások között nagy hatással bírtak például Dr. Mátyás Ernőre, a Sárospataki Teológiai Akadémia későbbi tanárára is.[64] Bartók azonban nem elégedett meg ezzel és az elkövetkező években sorra írja mind jelentősebb filozófiai munkáit, amelyekkel hamarosan országos ismertségre tett szert.[65]

Irat jelzete: MNL BAZML XIV. 33. 9.