konferencia

Beszámoló: Parliaments, Interests, Convictions

Hungarian

A konferencia csütörtöki napjának első előadója, a Leideni Egyetem professzora, Wim Blockmans rámutatott: átfogóan senki sem foglalkozott a mai napig az Ancien Régime reprezentációs intézményeinek működésével. A kérdéses intézmények kialakulásáról és megszűnéséről jóformán csakis nemzeti és politikatörténeti szempontból írtak a kutatók – tette hozzá. Előadásában saját szempontrendszerét mutatta be, amellyel az intézmények szerepét, működését jobban lehet elemezni.

 

Államosítás a magyar finomkerámiaiparban

Hungarian

Az Államosítás a magyar finomkerámiaiparban című szimpóziumot Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) megyei főigazgató-helyettese nyitotta meg. Köszöntőjében kifejtette, hogy 1945 után egy új korszak kezdődött Magyarországon: leplezve megkezdődött a kommunista diktatúra. Kiemelte, hogy az ország szovjetizálásába beleillik a kerámiaipar államosításának története is, amelynek teret ad a konferencia.

Mentés eredetiben II. – Állományvédelem és restaurálás

Hungarian

1956-ban, a forradalom harci cselekményeihez kapcsolódóan a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (akkori nevén Magyar Országos Levéltár) Bécsi kapu téri épületében tűz ütött ki, és az itt őrzött anyagokban jelentős kár keletkezett. Ez az esemény jelentette a kiindulópontját az intézményben hivatalos keretek között 1957-ben elinduló restaurálási munkának. Ez tette lehetővé a tűztől, víztől és a repeszektől károsodott iratok jelentős részének szakszerű megmentését.

Pages

Subscribe to RSS - konferencia