konferencia

Ember Győző hagyatékának újragondolása

Hungarian

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgatója a konferencia megnyitását követő előadásában a szép számú hallgatósághoz közelebb hozta a hazai levéltárak kialakulásának történetét, majd Ember Győző levéltárvezetői tevékenységéről is szót ejtett, rámutatva, hogy ugyan az intézmény élére, mint politikai kinevezett került, azonban munkáját végig a szakmaiság határozta meg.

 

Beszámoló A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórumról

Hungarian

A megtisztelő felkérésnek eleget téve Kulcsár Krisztina és Arany Krisztina erdélyi vonatkozású történettudományi előadást tartottak; Laczlavik György és Rácz György pedig a szervezők kérésére ismertették az Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) népszerű adatbázisaival kapcsolatos újdonságokat. Rácz György emellett bemutatta a Mátyás király emlékév keretében megvalósult, Merre járt Mátyás király című új online applikációt, amely az MNL honlapjáról érhető el.

A CO:OP projekt keretén belül a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai számára lehetőség nyílt külföldi kollégái munkakörülményeit és tapasztalatait is megismerni, Madridtól Helsinkiig, Visbytől Nápolyig, Tartutól St. Pöltenig. Mivel nem biztos, hogy az itthon kutatóknak külhoni levéltárral is van ismeretségük, úgy gondoltuk, érdeklődésre tarthat számot olvasóink között a talján levéltári túránk. Így hát elkalauzoljuk Önöket Nápolyba, ám nem csak egy este erejéig.

Pages

Subscribe to RSS - konferencia