konferencia

A CO:OP projekt keretén belül a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) munkatársai számára lehetőség nyílt külföldi kollégái munkakörülményeit és tapasztalatait is megismerni, Madridtól Helsinkiig, Visbytől Nápolyig, Tartutól St. Pöltenig. Mivel nem biztos, hogy az itthon kutatóknak külhoni levéltárral is van ismeretségük, úgy gondoltuk, érdeklődésre tarthat számot olvasóink között a talján levéltári túránk. Így hát elkalauzoljuk Önöket Nápolyba, ám nem csak egy este erejéig.

Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III.

Hungarian

A szép számú érdeklődőt vonzó tudományos konferenciát először Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójának köszöntője nyitotta. Beszédében kitért arra, hogy a háromoldalú együttműködés ötlete Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapáttól származik. A rendszerváltás után az egyháztörténet népszerű témává vált, ám a kutatások egymással párhuzamosan folytak.

Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején III.

Hungarian

Az idei évben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára szervezésében megvalósuló konferencia újabb összegzése az eddig végzett munkának, amely a múlttal való szembenézésünket szolgálja.

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4., kiállító- és konferenciaterem

Időpont: 2018. április 13. 10.00-16.00

Közös szakmai nap Szolnokon

Hungarian

Az előadások végigkísérték az iratok útját és az iratkezeléssel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket a keletkezésüktől kezdve a selejtezésig és levéltárba adásig. A kormányhivatal előadói elsősorban az iratkezelés jogszabályi hátterét és az elektronikus iratkezelés kérdéseit járták körül, míg a levéltáros előadók az iratkezelés levéltári felügyeletéről, iratselejtezésről, maradandó értékű iratok levéltárba adásáról tartottak előadásokat.

Pages

Subscribe to RSS - konferencia