Tudományos kiadvánnyal ünneplik az ELTE BDPK Történelem Tanszékét

Hungarian

Idén szeptember 20-án ünnepelik Szombathelyen a történelem szakos tanárképzés megindulásának és a Történelem Tanszék alapításának 50 éves évfordulóját. S a vasi vármegyeszékhelyen úgy gondolják, a jubileum alkalmat ad a számvetésre és összegzésre, ezért éltek felhívással. Időbeli megkötés nélkül várják 40 ezer leütés terjedelemben egykori hallgatóik, egykori és jelenlegi oktatóik korábban még nem publikált elméleti és tudományos igényességgel írt tanulmányait, amelyeket aztán ünnepi kötetbe szerkesztenek.

Folytatjuk a Jelen élet találkozása a történelemmel sorozatunkat

Hungarian

Interjúalanyunk ezúttal Károlyi György, aki a Károlyi család fehérvárcsurgói ágának a leszármazottja.

Az interjú során, amelyet négy részletben közlünk, szó esett a családi emlékezetről, rokonságról, a család emigrációs éveiről, a Magyarországra való visszatérésről, a fehérvárcsurgói kastélyfelújításról, és Károlyi György nagykövetként eltöltött éveiről.

Online elérhetőek Pest vármegye digitalizált állami anyakönyvei

Hungarian

Több mint 130 éve, 1894-ben hozott törvényt az Országgyűlés arról, hogy 1895. október 1-től bevezetik Magyarországon a születések, házasságkötések és halálozások állami anyakönyvezését. A jogszabály szerint a kerületi anyakönyvvezetőknek az anyakönyvekről egy másodpéldányt is készíteniük kellett, amelyet a területileg illetékes vármegyei levéltárban helyeztek el. Így jött létre a vármegyei levéltárakban az anyakönyvi másodpéldányok gyűjteménye. A másodpéldányok készítésének kötelezettsége több mint 80 évig, 1981.

Már lehet jelentkezni a negyedik Hungarika workshopra

Hungarian

Április 9-én 9 órától, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) negyedik alkalommal rendezi meg a Hungarika workshopot, amely ezúttal a Magyarország és a frankofón világ kapcsolatai a levéltári kutatások tükrében címet kapta. A programot a Magyar Levéltárosok Egyesülete a Nyitott Levéltárak 2024/2025 évi országos rendezvénysorozatában ezúttal is támogatja, és a workshop mellé állt a Francia Intézet és a Francia Kormányösztöndíjasok Egyesülete is.

Jelentős állami elismerést kapott Dominkovits Péter

Hungarian

A Magyar Érdemrend fokozatait, így a Lovagkeresztet is, olyan személyeknek ítélik oda, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá egyéb szakterületek terén – Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi értékek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytatnak. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza a miniszterelnök vagy az adott miniszter felterjesztése és ellenjegyzése mellett.

Remek élményekkel térhettek haza a látogatók a családi napról

Hungarian

Amikor délelőtt 10 órakor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épülete megnyílt a nagyközönség előtt, az esős időjárás ellenére már sokan várakoztak a bejáratnál. A legtöbben szervezett programokra érkeztek, de többen voltak olyanok, akik szabadon, maguk akarták bejárni a csodálatos levéltári palotát, azonban utóbbiak is számos programelem közül választhattak.

A Vestigia Kutatócsoport köteteit mutatják be a levéltárban

Hungarian

A Vestigia Kutatócsoport már 15 éve működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, és fő célkitűzése az olaszországi levéltárak és könyvtárak anyagának magyar vonatkozású forrásainak felkutatása, feldolgozása és kutathatóvá tétele.

Mindszenty József életéről és koráról tartottak előadást Csömörön

Hungarian

Három évvel ezelőtt, 2022-ben indult a Magyar Nemzeti Levéltár és a csömöri Sinka István Könyvtár történelmi ismeretterjesztő sorozata a helyi katolikus közösség támogatásával.   „A történelem házhoz jön” tudományos program célja, hogy történész és levéltáros előadók segítségével megismertessék a hallgatókkal a levéltár különleges és „titokzatos” világát, és egyben bemutassák a magyar történelem fontos eseményeit. Legutóbb, március 6-án Balogh Margit történész tartott képekkel és adatokkal gazdagon illusztrált előadást.

Újabb kötetet mutattak be a Nagy Háború Könyvek sorozatban

Hungarian

A rendezvényt a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) kommunikációs referense, Katona Csaba történész moderálta, aki elsőként az intézmény főigazgatóját kérte fel, hogy tartsa meg köszöntőjét. Szabó Csaba hangsúlyozta, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKA) és az MNL együttműködésének pótolhatatlan fontosságát, az eddigi eredményeket és a jövőbeli terveket.

Pages

Subscribe to Magyar Nemzeti Levéltár RSS