Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Több évtized magyar történelmét felölelő előadást tartott C. Tóth Norbert a Levéltári Délutánok sorozatban. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa a Jagelló-dinasztia magyar ágáról, II. Lajos király személyéről és a mohácsi csatáról osztott meg új kutatási eredményeket, és ezek segítségével számos tévhitet eloszlatott.
Típus: Hír
A Buda oszmán kézre kerülését követő évtizedek politikai folyamatait, történéseit elemezte előadásában Oborni Teréz, az ELTE BTK Történeti Intézetének docense a Levéltári Délutánok sorozatban. A történész az Erdélyi Fejedelemség 1570. évi megszületéséig mutatta be a fontosabb eseményeket, és közben azok nemzetközi összefüggéseire is kitért.
Típus: Hír
Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója otthonában látogatta meg, és köszöntötte fel intézményünk legidősebb egykori munkatársát, Pap Gábornét, Erna nénit. Útjára elkísérte Sölch Miklós főlevéltáros is.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Magyarországon a cserkészet jelentős múltra tekint vissza. Térhódítása már az 1910-es években megindult, ekkor egymás után alakultak a cserkészcsapatok a fővárosban és vidéken egyaránt.
Típus: Hír
„A minisztérium az Ideiglenes Nemzetgyűlés által az 1944. évi december hó 22. napján adott felhatalmazás alapján a következőket rendeli: 1. §. (1) A népiskola I-VIII. és a gimnázium, illetőleg a polgári iskola I-IV. osztályai helyett »általános iskola« elnevezéssel új iskolát kell szervezni. (...) Budapest, 1945. évi augusztus hó 16-án. Miklós Béla s. k., miniszterelnök” Részlet a 6650/1945. M. E. sz. rendeletből
Típus: Hír
Karaszek Mihály, Eger első tanácselnöke kalandosnak mondható életpályával rendelkezett. Szakszervezeti múltja egészen az első világháború előttti időkre nyúlik vissza, szerepe volt a Szociáldemokrata Párt egri szervezetének életre hívásában, a városban található lakása pedig egy ideig illegális baloldali összejöveteleknek adott otthont az 1930-as években.
Típus: Hír
Magyarországon a vadaskertek megjelenése a 11-12. századra tehető. Szinte minden nagyobb királyi és főúri szálláshely, rezidencia vagy nyaraló rendelkezett ilyen létesítménnyel. A vadaskertek létrehozásának legfőbb célja már ekkor is a vadászathoz szükséges vad egy helyben tartása és félvad tenyésztése volt. Emellett a vadaskertek biztosították az egyes uradalmak vadhússal való ellátását, de színterei voltak egy-egy idegen állatfaj meghonosításának is.
Típus: Hír
Az 1945-ös esztendő a pusztulás és újrakezdés éve volt, egyszerre volt embert próbáló és sorsfordító. Az áthaladó front az egész országban iszonyatos pusztítást hagyott maga után: nem volt élelem, áram, fűtés, és a sokszor rettegő lakosság okkal félt a szovjet katonák zaklatásaitól, fosztogatásaitól, önkényeskedéseitől is.
Típus: Hír
Az Egri Nyugdíjas Pedagógus Klub megkeresésére, február 16-án tartott ismeretterjesztő előadást levéltárunk munkatársa, Dr. Mészáros Ádám.
Típus: Hír
A Lajosvárosi Keresztény Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló Lajosvárosi Szabadegyetem rendezvényén tartott előadást Gál Máté levéltáros.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtára és a Heves Vármegyei Honismereti Egyesület tisztelettel vár minden helytörténet és kutatásmódszertan iránt érdeklődőt a Források és módszertani kihívások a helytörténetírásban című workshopra.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára és a Dobó István Vármúzeum szeretettel meghívja Önt tudományos évkönyveinek bemutatójára.
Típus: Hír
2025. június 12-én került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtára és a Heves Vármegyei Honismereti Egyesület által megrendezett „Források és módszertani kihívások a helytörténetírásban” című workshopra.
Típus: Hír
A Heves Vármegyei Honismereti Egyesület Hogyan írjunk jó településtörténetet? címmel 2025. szeptember 5-én konferenciát rendezett az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Tittel Pál Könyvtárában. A konferencián történészek, kutatók ismertették a helytörténeti kutatások forrásait, eredményeit, a településmonográfiák szerepét. A rendezvényen Varga Zsolt, az MNL Heves Vármegyei Levéltárának igazgatója több tucatnyi Heves vármegyei település 17−19. században keletkezett, határon túl őrzött iratairól, valamint azok kutathatóságáról beszélt.
Típus: Hír

Pages