Találatok

2018. április 25-én 16.30-tól Dr. Denke Gergely előadásával folytatódik intézményünk „Levéltári esték” sorozata. A történelmet és építészetet kedvelő köztisztviselő 2016-ban digitális fényképezőgépével Lengyelországban tett körutat azzal a céllal, hogy az ország Krakkón túli városait is megismerhesse.
Típus: Hír
A program célja az volt, hogy a közoktatásban részt vevő gyerekek megismerkedjenek a levéltárral mint intézménnyel és az itt folyó szakmai munkával, vagyis megtudják, miért hívják a levéltárat memóriaintézménynek.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
2018. április 13-án, pénteken folytatódott a bencés rend 1945 és 1990 közötti történetéről szóló konferenciasorozat, amely a Magyar Nemzeti Levéltár, a Pannonhalmi Főapátság és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közös projektjében valósult meg.
Típus: Hír
2018. április 10. és 12. között több alkalommal is ellátogattak a levéltárba az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 6., 7. és 8. évfolyamos tanulói.
Típus: Hír
A Holokauszt-emléknapon fejet hajtunk a hajdani áldozatok előtt és a II. Rákóczi György Magyar Főiskola kiadványára, valamint a levéltárunk által megjelent kötetekre és adatbázisunkra hívjuk fel a figyelmet.
Típus: Hír
Április 23-án, hétfőn 14 órára intézményünk kutatótermébe várjuk az érdeklődőket a PIM–Országos Szinháztörténeti Intézet és Múzeummal közös programra.
Típus: Hír
Időpont: 
2018. April 23. - 14:00 to 15:00
Helyszín: 
Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.
Típus: Esemény
Intézményünk levéltár-pedagógiai kínálata új foglalkozásokkal bővült!
Típus: Hír
Pályázat: „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és történelmi vármegyéi (Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Ung) múltjának történetéből”
Típus: Hír
Antonio Chighini olasz festőművész a Hajdú-Bihar Megyei Tanács meghívására érkezett Magyarországra, és a Művelődési Osztály hathatós közreműködésének köszönhetően rendezhette meg önálló kiállítását Debrecen városában.
Típus: Hír
Kedves Kutatóink! Értesítjük Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára kutatótermei, valamint az Információs Iroda éves nyitvatartása a következőképpen alakul.
Típus: Hír
Időutazás a történeti Magyarország mindennapjaiba! Gyere és játszva kutass velünk!
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
2017. decemberében került sor arra a workshopra, amelyen a világ számos tájáról érkezett restaurátorok osztották meg egymással szakmai tapasztalataikat, és részesültek továbbképzésben. Az eseményen jelen lehetett Nemes L. Ágnes, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának restaurátora is. Az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára az első világháború végének évfordulója alkalmából pályázatot hirdet középiskolás diákoknak.
Típus: Hír
Tisztelt Kutatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kutatótermei és könyvtára áprilisi és májusi nyitvatartása a következőképpen alakul.
Típus: Hír

Pages