II. Protestáns sokadalom

Válogatás a protestáns felekezetek dokumentumaiból
 

„Egyedül az Írás” – ez, a Bibliára mutató reformátori jelmondat a címe időszaki kiállításunknak. A II. Protestáns Sokadalom keretében létrejövő tárlat betekintést kíván nyújtani abba a szellemi gazdagságba, amellyel a református, evangélikus, baptista és metodista felekezetek ajándékozták meg nemzetünket és azokba a küzdelmekbe, amelyekben az ország története során részük volt. A kiállítás elnevezése egyben utalás a kiállítás anyagára is: a tárlat a négy felekezet történelméből mutat be tizenkét, érdekes dokumentumot.

A tárlat a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány együttműködésével jött létre.

Közreműködők:

Banai Zsófia, Berta András, Tóth Anita Boglárka, Takács Ábel, Palcsó Anna (Közművelődési és Közönségkapcsolati Főosztály), Ekler Péter (Levéltártudományi Szakkönyvtári Csoport), Kalmár János, Kovács Zsuzsanna, Puskás-Paulik Ágnes, Suslik Ádám (1945 előtti Kormányszervek Osztálya), Pintér Tamás (1945 utáni Kormányszervek Osztálya), Kovács Eleonóra (Tudományos Igazgatóság), Künstlerné Virág Éva, Schmidt Anikó, (Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztálya),  Lukács-Berkesi Anikó (Digitális Tartalomfejlesztési Osztály), Lökkös Mónika (Állományvédelmi Osztály)