Egyedül az Írás

Jelenlegi hely

1 / 12

Károli Gáspár Ó- és Újszövetség fordítása

A vizsolyi Biblia a magyar reformáció egyik legfontosabb kulturális emléke, a magyar nyelvű irodalom és kultúra egyik legfontosabb tárgyi emléke. Mint az első teljes, magyar nyelvű bibliafordítás 1590-ben jelent meg Vizsoly településén, a mai Borod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A fordítást Károli Gáspár (1529 k.–1591.) gönci református lelkész vezette, aki munkatársaival – a korábbi részleges fordítások után – a Biblia teljes szövegét magyarra ültette át. A munkát több segítő is támogatta, köztük Mantskovit Bálint (megh. 1596) nyomdász. A rendkívül költséges kiadást Rákóczi Zsigmond (1550 k.-1608), Vizsoly földesurának bőkezű adománya tette lehetővé, a későbbi erdélyi fejedelem ezzel felbecsülhetetlen szolgálatot tett a magyar kultúrának és a református egyháznak egyaránt. Az 1590. július 20-án befejezett mű 2412 oldalon, több mint 800 példányban készült el. Mára mindössze 52 példány maradt fenn, 24 külföldön van. A fennmaradt kötetek közül sok sérült állapotú, de néhányat sikerült jó állapotban megőrizni.

Vizsoly, Mantskovit Bálint, 1590

Jelzet: RMK I. 236, RMNY 652.
Magyar Nemzeti Levéltár, Levéltártudományi Szakkönyvtár, raktári jelzete P/5.

Alvinci Péter levele Bethlen Gáborhoz

Alvinczi Péter (1570-1634) Nagyenyed és Nagyvárad után Wittenbergben és Heidelbergben tanult. A tudós református lelkész a magyarországi ellenreformáció idején Pázmány Péter (1570-1637) legnagyobb ellenfele, kettejük hitvitázó üzenetváltása nemcsak az ország történelmére, hanem az irodalmára és kulturális életére is maradandó hatást gyakorolt.
Bocskai István (ur. 1605-1606) Erdély és Magyarország fejedelmének udvari lelkésze, majd Bethlen Gábor (ur. 1613-1629) fejedelem bizalmasa, diplomatája. Az itt látható dokumentumban Széchy György és Bethlen Gábor közt folyó titkos tárgyalásokkal kapcsolatos követküldésről és levélváltásról, a követ késéséről számol be fejedelmének Alvinczi, valamint kéri bizonyos levelek megsemmisítését.

1624. augusztus 17.
Jelzet: F 12 - V. - 4. - No. 35.

A sárospataki református kollégium és környékének helyszínrajzi térképe

A Sárospataki Református Kollégium Magyarország egyik legrégebbi és legjelentősebb oktatási intézménye. 1531-ben alapította Perényi Péter (1502 k.-1548) a reformáció eszméinek terjesztésére. A kollégium a magyar protestáns oktatás fellegvára lett, ahol a kor legnevesebb tudósai és tanárai oktattak. Az intézményben tanított többek között Comenius (1592-1670), az első nemzetközi hírű pedagógus is, aki itt írta a Schola Ludus (Az iskola mint játékszín) és az Orbis sensualium Pictus (A látható világ képekben) című könyveit – az utóbbi jelentőségét mutatja, hogy kétszáz évvel később jelent meg utolsó kiadása. A kollégium a 17-18. században is igen fontos szerepet játszott a magyar nyelvű tudományos életben és a protestáns lelkészképzésben. Az intézmény a 19. században a reformkor szellemi központjaként működött, és a magyar nemzeti ébredés egyik kulcsfontosságú helyszíne volt. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc nemzeti hadseregének katonái, tisztjei között felülreprezentáltak voltak a pataki református öregdiákok. A második világháború után a kollégiumot államosították, de a rendszerváltás után visszakapta függetlenségét, és ma is jelentős szerepet játszik a magyar református oktatásban.

Kassa, 1624. augusztus 17.
Jelzet: HU-MNL-OL-S 11 -1493-1.

A kemenesaljai Miskén lakó evangélikusok panasza templomuk, iskolájuk elfoglalása, prédikátoruk zavarása ügyében

A levél a kemenesaljai Miskén lakó evangélikus közösség 1732-ben kelt panasza, amelyben templomuk, iskolájuk és lelkészük elleni hatósági fellépésről számolnak be. A levél szerint Vajda Zsigmond és Balog Ádám, a helyi hatóságok vezetői, valamint vármegyei katonák próbálták erőszakkal elfoglalni a közösség templomát és a lelkész lakását, illetve megtiltották a prédikátoruknak a szolgálatot. A közösség tiltakozott, hivatkozva arra, hogy semmilyen királyi parancs nem igazolta a hatósági beavatkozást, és engedelmességet csak a király parancsának mutattak volna.
Ez a levél a 18. században még mindig fellelhető vallási türelmetlenség egyik példája, amikor is a protestáns közösségek gyakran kerültek szembe a katolikus hatóságokkal, akik igyekeztek korlátozni vagy megszüntetni vallásgyakorlásukat. Az ilyen esetek mutatják, hogy a vallásszabadság nem volt egyértelműen szabályozott, biztosított a korban a Magyar Királyság területén. Ebben alapvető változást majd csak a II. József (ur. 1780-1790) által 1781-ben kiadott türelmi rendelet (Toleranzpatent) hozott, amely részletesen szabályozta a protestáns felkezetek jogait és elejét vette a hatalmaskodásoknak.

1732. július 9.
Jelzet: P 533 - 5. - 57. - No. 36.

Luther Márton saját kezű levele Révay Ferenchez

Buda 1541-es eleste megrázta a keresztény világot. Luther Márton (1483-1546) számára ebben a helyzetben különösen is fontos volt a Magyar Királyság területéről származó tanítványok segítése. Tudjuk, hogy ő és legközelebbi barátja és munkatársa Melanchthon Fülöp (1497-1560) is számos esetben támogatta a magyar földről érkező diákokat, nem egy esetben jártak közben személyesen az érdekükben, valamely német vagy magyar főúrnál. A legismertebb közülük Dévai Bíró Mátyás (1500 k.-1545), akit mind Luther, mind Melanchthon igen nagyra tartott.
Az itt látható levél Luther Márton és Révay Ferenc (1489-1553) között kibontakozó üzenetváltás egyik darabja, amely egy Révay által Wittenbergbe küldött magyar diáknak, Szegedi Jakabnak az úrvacsoratannal kapcsolatos nézetei nyomán indult meg. Révay egy gazdag, éppen felemelkedő főúr volt, I. Ferdinánd (úr. 1556-1564) német-római császár híve. Levelezésükből tudjuk, hogy Révay a zwingliánus úrvacsoraértelmezést fogadta el, a reformáció vezetője pedig hiába próbálta meggyőzni saját álláspontjáról.

1539. augusztus 4.
Jelzet: P 47 -III-128. -No. 1..

Melanchthon Fülöp és társai eredeti levele Selmecbánya városhoz

Philipp Melanchthon (1497-1560) Luther Márton (1483-1546) barátja, legfontosabb munkatársa, az Ágostai Hitvallás szövegezője, a német reformáció Luther mellett legfontosabb alakja. Humanista szemlélete, teológiai munkássága és személyes kapcsolatai meghatározóak voltak a reformáció elterjedésében Közép-Európában, beleértve a Magyar Királyság területét is.
Selmecbánya gazdag és fontos bányaváros volt. Nagyrészt németajkú lakói és vezetői a lutheri reformáció tanításait követték. A város evangélikus egyháza és iskolái, amelyek a reformáció idején megerősödtek, szellemi kapcsolatban álltak a német protestantizmussal, így Melanchthon teológiájának közvetlen hatása volt a helyi közösségre. Melanchthon és társai eme 1549-ben kelt levele is hozzájárult ahhoz, hogy a város az evangélikus hit egyik fellegvára maradjon a 16. század közepén: tíz évvel később, 1559-ben az ún. Hétvárosi hitvallásban (Confessio Heptapolitana) hét felső-magyarországi bányaváros (Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya, Újbánya, Bélabánya, Bakabánya és Libetbánya) fogalmazta meg közös hitvallását.

1549.augusztus 4.
Jelzet: HU-MNL-OL-R 314-142/1.-21

A Baptista Hitközség Budapest (Országos Központ) tiltakozó levele a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságához

A II. világháború után a Magyarországot megszálló szovjet hadsereg hathatósan támogatta a Moszkvából hazatérő kommunistákat a hatalom megragadásában. A fokozatosan kiépülő kommunista államhatalom Rákosi Mátyás (1892-1971) vezetésével az 1947. augusztus 30-ai, ún. kékcédulás választások után immár nyíltan törekedett a többpártrendszer felszámolására. Az egyházak különösen is az új hatalom célkeresztjében voltak, de nemcsak a nagyobb lélekszámú felekezetek vezetőit érték súlyos atrocitások, a kommunistáknak „gondjuk” volt a baptista egyház és vezetőik megbélyegzésére is.
1950. június 6-án Révai József (1898-1959) a Rákosi-éra teljhatalmú kultúrpolitikusa által az MDP Központi Vezetőség ülésén elmondott Harc a klerikális reakció ellen című beszédében a baptista egyházat „szektának” minősítette. Ez azért is volt kiváltképp bántó, mert a politizálástól különösen is tartózkodó baptistákat, habár csak korlátozott vallási és társadalmi jogokat élveztek, már a Horthy-rendszerben sem nevezték egyértelműen szektának, illetve éppen a kommunista államhatalom volt az, amelyik egyházi státuszt adott nekik. A tiltakozást jegyző Szabó László, (1902-1974): baptista lelkész, 1950. ápr.-tól helyettes, 1951. okt.-től 1960. dec.-ig egyházelnök és a Bp. Nap utcai gyülekezet lelkésze.

1950
Jelzet: HU-MNL-OL-M-KS 276-65-368 ő.e, 8 pag.

Baptista Kongresszus Tahi határában és Molnár Lajos baptista prédikátor megfigyelése (1938)

Noha az anabaptizmusnak voltak Magyarországon történelmi előzményei, a modernkori baptista mozgalom sok mindenben különbözik „elődjétől”. Abban azonban nem, hogy megjelenése kezdetben a metodista misszióéhoz hasonló idegenkedést váltott ki a bevett vallásfelekezetek és hatóságok egy részéről is. A II. világháború árnyékában különösen is kényes volt a magyar államnak a nem bevett vallásfelekezetekhez való viszonya. A politikai „szürkezónában” való tartózkodásnak is számos árnyalata mutatkozott meg. Az egyháztörténeti jelentőségű helyszínen, prédikátorokkal és nagy létszámban létrejött 1938-as tábor a belügyi szervek érdeklődését is felkeltette, azonban egyértelműen érezhető a jelentéstevő pozitív hozzáállása: hangsúlyozza a résztvevők szélsőségektől mentességét, érdektelenségét a politika iránt, ugyanakkor felhívja a figyelmet a baptista fiatalok között folyó hazafias szellemű nevelésre. Egy másik jelentés korántsem fest ilyen kedvező képet Molnár Lajosról, a kiterjedt kapcsolatokkal és nagy szervezőképességgel megáldott baptista lelkész tevékenységéről. Az egyenesen Széll József (1880-1956) belügyminiszter asztalára kerülő irat számos, az akkori politikai légkörben kompromittáló megjegyzést tartalmaz.

1938
Jelzet: K 149-1938-8-10871

Jelentés a baptizmus elterjedéséről Hajdú-Bihar megyében, a baptista egyház szervezeti felépítése (1959)

Az 1959. október 14-én, Debrecenben, Szombati András, az Állami Egyházügyi Hivatal Hajdú-Bihar megyei főelőadójától és később befolyásos (hajdúböszörményi vb-titkár) kommunista politikusától származó jelentés több, a korra jellemző érdekességet tartogat. Szombati jelentéséből érezhető, hogy intellektuálisan felkészültebb, az egyház helyzetét és a társadalmi folyamatokat szofisztikáltabban látó kommunista funkcionárius. Jelentésének főbb megállapításait (a baptista közösségek rohamosan gyarapodnak, mind létszám, mind anyagiak tekintetében) követően részletesen tárgyalja a baptista egyház belső, megyei viszonyait, felépítését, működését. Az egyháztagság egy részét az államhatalommal szemben kifejezetten ellenségesnek, másik részét végletekig passzívnak festi le. Teológiai jellegű megállapítása természetesen kizárólag az államhatalom szemszögéből érdekes: a többi protestáns felekezetnek az államhoz való viszonyát parázna jelzővel illették a megyei baptisták, hevesen elítélve az egyházi személyek állami tisztségviselését. A jelentés kétségkívül legérdekesebb része az a hét pont, amely a leírtak alapján javaslatot tesz a növekvő baptista közösség adminisztratív korlátozására: az államhatalom mintha tudomásul venné, hogy a „hazafias nevelés” szorgalmazása, vagy bármilyen ideológiai konkurálás nem vezethet eredményre, így „megelégszik” az egyház és tisztségviselői működését akadályozó intézkedésekkel.

1959
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-A-21-d-0049-1959.

Metodista felekezeti szervezkedés Ókéren (rendőri jelentés 1914-ből)

A hazai metodizmus megjelenését a hivatalos szervek részéről általános idegenkedés fogadta. A törvény által elismert, bevett keresztény felekezetek szintén mérsékelt lelkesedéssel fogadták az egyébként angolszász nyelvterületen több tízmilliós tagsággal rendelkező világegyház magyarországi megjelenését. A hazánkban 1898-ban megalapított metodista egyház missziójának az első világháború kitörését közvetlenül megelőző, feszült nemzetközi helyzet sem kedvezett. Ennek egyik oka az volt, hogy a hazai misszió német háttérrel rendelkezett.
A több, mint százéves dokumentum egyszerre különleges és a korban igen jellemző. Különleges, mert egyedi módon enged bepillantást a mai embernek a metodistákat ért vádakba, és jellemző, mivel olyan „tucatvádakat” fogalmaz meg, amelyek vissza-visszaköszönnek a hasonló jelentésekben. Az irat semmilyen bizonyítékkal vagy részlettel nem szolgál afelől, hogy miféle „pángermán eszméket” terjesztettek az összejövetelen – valószínű, hogy pusztán az egyébként más felekezekre is jellemző német nyelvű igehirdetés váltotta ki ezt a sommás ítéletet. Az sem világos, hogy egy új misszió miért „laza erkölcsű” embereket célozna meg és figyelemreméltó a jelentés azon belső önellentmondása is, hogy habár állítása szerint anyagilag tönkrement embereket céloznak, mégis pénzadományokat gyűjtenek.

1914
Jelzet:K 149-1914-2-293

A BM átirata a püspöki metodista egyház elismert vallásfelekezetté való nyilvánítása tárgyában

A több évtizedes jelenlét, a helyi közösségek életében pozitív változást hozó metodista gyülekezetek megjelenése előrelépést hozott a hazai metodizmus általános megítélésében. Az első világégést követően Magyarország több, mint egy évtizeden keresztül képtelen volt kitörni a diplomáciai elszigeteltségből, a magyar diplomácia pedig minden eszközt megragadott, hogy jó kapcsolatokat építsen ki a győztes antanthatalmakkal.
Ennek nyoma fellelhető a Hóman Bálint (1885-1951) kultuszminiszter felterjesztését bemutató dokumentációban is: a nácikról lesújtó véleménnyel rendelkező, 1933. április 4-én frissen hivatalba lépő Kánya Kálmán (1869-1945) külügyminiszter április 20-án Gömbös Gyula (1886-1936) miniszterelnöknek úgy nyilatkozik, hogy a „metodista egyháznak elismert felekezetté való nyilvánítása, a szóban forgó egyháznak az angol-szász országokban való nagy elterjedésére tekintettel, külügyi szempontból kívánatos.” Habár a kultuszminiszter – kiemelve a metodisták szociális téren tett erőfeszítéseit –, szintén támogatón lépett fel, a törvénymódosítás nem történt meg.

1933. február-október
Jelzet: ME K 28-56-1933-H-11190

A Metodista Egyház 1966-os külföldi utazásai (Hecker Ádám szuperintendens jelentése az Állami Egyházügyi Hivatalnak)

Hecker Ádám (1905-1980) dunántúli német családban született, vele együtt testvérei (és később fia, Ádám) is metodista lelkészek lettek. Hecker különböző szolgálati helyek után a II. világháború alatt Budapesten is tartózkodott. Itt barátja és lelkigondozója lett a több tízezer ember életét megmentő Carl Lutz (1895-1975) svájci diplomatának, aki szintén a metodista egyház tagja volt és a Pesti Német Metodista Gyülekezetet alkalmait látogatta.

A tárlaton olvasható jelentés a Metodista Világtanács 1966-os konferenciájáról kötelező formaság volt, hasonló utazásokról minden egyházi személynek kötelező volt beszámolni az Állami Egyházügyi Hivatal felé. Hecker a száraz tények ismertetésén túl mintha hangosan gondolkodna, sőt, prédikálna: az egész emberiséget érintő problémák, háborúk és éhínségek megoldását Krisztus egyháza, egyben saját személyes felelősségének is érezve elmélkedik.

1966
Jelzet: HU-MNL-OL-XIX-A-21-a-K-2-124/h-1966