Találatok

A Kutatói Kerekasztal ez évi záró rendezvényén Berki Anna, az ELTE Ph. D. hallgatója mutatkozik be és tart előadást a Báthory-család lengyel forrásairól. A virtuális program 2020. november 26-án 10 órától lesz elérhető a levéltár Facebook-oldalán.
Típus: Hír
A járványhelyzet miatt idén külső helyszínen, Dr. Genersich Antal szobránál adták át a Generisch Antal Alapítvány díjait.
Típus: Hír
A Hajdúböszörményi Város Napjához kapcsolódóan szeptember 14-én nyílt kiállítás a Hajdúsági Múzeum időszaki kiállítótermében. Az MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára immár 16 éve minden esztendőben egy aktuális témával kapcsolódik a hajdúk Böszörménybe telepítésének ünnepéhez. Ezúttal a trianoni békediktátumnak a Hajdúságra és Hajdúböszörményre gyakorolt hatását dolgozták fel. Ebben az évben – a koronavírus járvány miatt – a szervezők körültekintő döntés után lemondták a konferenciát, elkészítették viszont a kiállítást, és az előadások írásos anyagát kötetbe szerkesztve adják ki (Közszolgálati füzetek 16.).
Típus: Hír
200 éve született a magyar szabadságharc ifjú tábornoka, Klapka György, aki a komáromi vár védőjeként szerzett magának széles körű hírnevet. Az erőd adottságait kihasználva a teljes katonai összeomlás idején is eredményes hadműveleteket folytatott, és csak kedvező feltételek kiharcolása után tette le a fegyvert.
Típus: Hír
Megrendüléssel adjuk hírül, hogy egykori pápai munkatársunk életének 86. évében elhunyt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat támogatást nyert "Itthon, együtt, közösen Szabolcs-Szatmár-Beregben" című pályázata megvalósítására, amelynek Jövő műhely nyitó rendezvényét 2020. november 18-án tartották.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
Mindennapi munkánk során hangsúlyt fektetünk a környezettudatosságra: szelektíven gyűjtjük a hulladékot, odafigyelünk az energiafelhasználásra, rendezvényeinkről száműztük a műanyag poharakat, a levéltár főépületének folyosóit szobanövényekkel díszítjük, amelyek pozitívan hatnak hangulatunkra és a levegőt is segítenek frissen tartani. Az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából pedig összegyűjtöttünk néhány olyan általunk is követett gyakorlatot, amellyel otthon és az irodai környezetben is hozzájárulhatunk a papír-felhasználásunk csökkentéséhez.
Típus: Hír
Dubitskiy Dmitry Magyarországon élő műgyűjtő Dudits Andor festőművész Női portré című alkotását ajándékozta a Magyar Nemzeti Levéltárnak. A festményt ünnepélyes keretek között, 2020. november 6-án, a festőművész halála évfordulójának előestéjén adták át a levéltár Bécsi kapu téri palotájának Lovagtermében.
Típus: Hír
Lezárult a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára online animációs pályázata, a Motus Imago. A kezdeményezés célja az volt, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli időszakban is folytatni tudjuk a közösségépítést, és kapcsolatban maradhassunk, amikor a kényszerű zárvatartás miatt rendezvényeink, programjaink elmaradtak.
Típus: Hír
A Dr. Seres Géza szemész főorvos nevéhez fűződő újítás nagy előrelépést jelentett az 1960-as évek közepén a tompalátású kancsal gyermekek gyógykezelésében, de még nagyobb szolgálatot tehetett volna – az akkor már népbetegségnek számító – kancsalság visszaszorításában, ha a vászon „szemtakaró” országos bevezetése elé nem gördít különféle akadályokat a bürokrácia és a törvényi szabályozás.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom

Pages