Jelenlegi hely

EDP - ONCSA-telep Muraszombatban

2021.08.23.

ONCSA-telep Muraszombatban

Muraszombat kapcsán egy régi eseményre irányítottuk a figyelmet: a 17. század végén a mezőváros földesurai közti egyezkedésre. Most a legújabb kori történelmének egy epizódját mutatjuk be.
 
Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) az 1940/23. törvénycikk alapján jött létre a nagycsaládos szegények támogatására. Az állami szociális szervezet célja a születések számának emelése és a gyermekvédelem volt. 1941-1943 között az ország akkori területén mintegy 12 ezer lakást építettek telepszerűen a rászoruló családoknak, 30 éves kamatmentes kölcsönre. A típustervekhez az illető tájegység falusi lakóházai adtak mintát. A telepeken élők életmódját és gazdálkodását tanácsadással folyamatosan támogatták, ellenőrizték a szociális felügyelők.
A két világháború közti időszak rendkívül sikeres, országos méretű szociális programja számos nagycsalád részére nyújtott esélyt a mélyszegénységből való kiemelkedésre, azonban a háború véget vetett a programnak.
Muraszombatban 10 ház fölépítését tervezték a város nyugati szélén (körülbelül a mai Maximus bevásárlóközpont mellett). A típusterveket kiküldték az építési vállalkozóknak, s ők annak alapján tették meg árajánlataikat.
A telep ma egészen más képet mutat, a házak jellege nem a magyar hagyományokat idézi.
 

Kóta Péter




 

.
 

Utolsó frissítés:

2021.08.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges