Idegen herceg a magyar helytartói székben

A kiválasztott Albert Kázmér herceg előkelő családból származott: apja II. Frigyes Ágost szász választófejedelem — III. Ágost néven lengyel király — anyja Mária Jozefa, I. József császár leánya volt. Az 1738. július 11-én született herceg élete szokványosan indult — majd mesébe illően alakult.

Gyermek- és ifjúkora nem volt felhőtlen: a Habsburgok nőági örökösödése kapcsán és Szilézia birtoklása miatt kitört háborúban (1740–1748) Szászország felvonulási útvonallá, hadjáratok helyszínévé vált. 1756-ban a hétéves háború kezdetén II. Frigyes váratlanul elfoglalta Drezdát, és a szász választófejedelmi család ott ragadt tagjait, így az ifjú Albertet is, csaknem három éven keresztül őrizetben tartották. Mint a család negyedik (életben maradt) fiúgyermeke, örökölhető rang és birtok híján a herceg a jövőjét az egyház kebelében képzelte el, ehhez a döntéséhez apja beleegyezését is elnyerte. Amikor azonban az osztrák és egyesült birodalmi csapatok visszafoglalták a szász fővárost, Albert és Kelemen fivére 1759 őszében önkéntesként csatlakozott az osztrák hadsereghez (a többiek Prágába, majd Münchenbe menekültek). Mindketten lelkesen küzdöttek a poroszok ellen, és ez az élmény meghatározta Albert későbbi életét: az egyházi pálya helyett Mária Terézia ajánlatát elfogadva belépett a császári és királyi hadseregbe. Telente, a hadjáratok szünetének idején többször tette hódolatát Bécsben a császárpár előtt, ahol családtagként kezelték és szerették, sőt elősegítették katonai előmenetelét. Így Albert gyorsan emelkedett a ranglétrán: császári-királyi altábornagy (1760), lovassági tábornok (1763), majd Komárom kormányzója (1763) lett.

Ez utóbbi rang, amely biztos évi jövedelemmel járt, végre megnyugvást hozhatott volna számára, és még az sem jelentett gondot, hogy komáromi szálláshelye 1763. június végén a nagy földrengésben rommá vált. A királynő parancsára így Budára helyezték át, ott keresve neki lakóházat. A távolság gyógyír volt Albert számára: bécsi tartózkodásai alatt beleszeretett a számára elérhetetlen Mária Krisztina főhercegnőbe, a királynő kedvenc leányába — úgy tűnt, a házasság reménytelen a nincstelen herceg és a gazdag Habsburg főhercegnő között, akinek kezét apja, Lotharingiai Ferenc másnak szánta. A császár váratlan elhunytát követően Mária Terézia azonban pártfogásába vette a szerelmeseket és házasságkötésüket.

Az esküvőt (1766. április 8.) megelőzően Albertre különféle címeket és tisztségeket ruháztak, hogy méltó lehessen a főhercegnő kezére: nekik adományozták a tescheni hercegséget, a herceget tábornaggyá, valamint Magyarország főparancsnokává nevezték ki. Sógora, II. József kezéből elnyerte a két évvel korábban alapított legmagasabb magyar királyi kitüntetést, a Szent István-rend nagykeresztjét. És végül, hogy pozicióját még jobban megerősítsék: 1765. december 24-én a királynő „ideiglenesen”, egy nádorválasztó országgyűlésig, őt nevezte ki Magyarország helytartójává, amelyről uralkodói rendeletben értesítette a hivatalokat.

C 13 – Helytartótanácsi Levéltár – Magyar Királyi Helytartótanács – Benigna mandata – 1765. december 24.

A herceget ünnepélyesen fogadták Pozsonyban, a Magyar Királyság fővárosában, ahol tiszteletére a városi polgárság mellett kivonultak a helyőrségi ezredek is, és a herceget a vár 16 ágyúja háromszoros ágyúlövéssel köszöntötte. A kezdeti ünneplések után feladatokkal teli mindennapok következtek. Helytartói posztja nem csupán üres címet jelentett: Albert elnökölt az 1723-ban megalakított Helytartótanács ülésein, amely a királynő belpolitikai rendeleteit hajtotta végre; ő rendelt el vizsgálatot a vármegyék közötti határviták esetében, amelyben őt illette meg a döntés joga.

Mindezekről maga a herceg így vallott Emlékirataiban : „Mivel gondolkodásmódommal nem tudtam összeegyeztetni, hogy e tisztségben egyszerűen csak szimbolikus szerepet játsszak, és minthogy az uralkodónő is azt kívánta, hogy buzgalommal lássam el feladatköreimet, evégett a munka és a gyakorlat által még nagyobb gonddal szereztem meg a szükséges ismereteket. Soha nem hanyagoltam el, hogy elnököljek a Helytartótanács tanácskozásain, hogy valamennyi levelet és jelentést tanulmányozzam, átolvassam és aláírjam a kiadmányokat — egyszóval, bár kezdetben egy kissé kelletlenül, de legalább lelkiismeretesen végeztem mindazt, amit új tisztségem részemről megkövetelt.”

A helytartói feladatok közé tartozott az is, hogy mint az ország főbírája, évente háromszor elnököljön a Hétszemélyes Tábla ülésein. Első alkalommal 1766. augusztus 20-án érkezett meg Albert hitvesével Budára, hogy részt vehessen a bíráskodásban. A személyes jelenlét, a herceg megnyerő modora, igyekezete Budán megtette hatását: „az udvariasság elégedettséggé, majd ez bizalommá változott”.

Budáról több rövid kirándulást tettek: szeptember 13-ától Vácott vendégeskedtek Migazzi Kristóf püspöknél, október elején Gödöllőn Grassalkovich Antal grófot látogatták meg, majd Trautmannsdorfban Batthyány Károly herceg birtokára utaztak. Albert egyike volt II. József kísérőinek, amikor a császár ismerkedő szemleutakra indult a Habsburg Birodalom különböző tartományaiba: 1768-ban Magyarországon és a Temesi Bánságban, majd két év múlva a Magyar Királyságban tettek látogatást — vagyis a herceg személyesen is megtekintette azokat a területeket, amelyek élére az uralkodónő kegyéből került.

Ez az „ideiglenes” állapot 15 esztendeig tartott. Amikor 1780. július 4-én elhunyt Lotharingiai Károly, a házassági szerződésükben foglaltak szerint a hercegi pár következett a németalföldi kormányzói és helytartói tisztségben. Így Albert lemondva tisztségéről december 28-án utoljára vett részt a Helytartótanács ülésén, és 1822-ben bekövetkezett haláláig hivatalosan már nem járt a királyságban, csak birtokain. Nevét Magyarországon azonban máig is őrzi az 1950-ben Budapesthez csatolt Albertfalva — Bécsben pedig az általa alapított értékes grafikai gyűjtemény, a híres Albertina.

Albert helytartói díszben