A Justice for Hungary utolsó útja

Szerző: Fiziker Róbert
2017.08.14.
1932. május 21-én a 39 éves Endresz György pilóta és a 31 éves Bittay Gyula rádiótávírász navigátor, akik az óceánrepülők római világkongresszusára tartottak, repülőszerencsétlenség áldozatai lettek. A repülők és a légierő haderőnem napján levéltári forrásokkal rájuk emlékezünk.

Lord Rothermere angol sajtómágnás 1927-ben indította nevezetes sajtókampányát, amely a trianoni békeszerződés és a közép-európai helyzet tarthatatlanságára próbálta felhívni a figyelmet. Az akciót a magyar kormánytényezők is kínosnak érezték, de reménykedtek abban, hogy az beemeli a revízió szükségességét a nemzetközi köztudatba. Walko Lajos külügyminiszter úgy fogalmazott egy titkos számjeltáviratban, hogy „magyar közönség akció tényleges értéke felett súlyos tévedésekbe esik”, és bár nem becsüli alá a lord tevékenységét, de a túlzásokat aggályosnak tartja. Részben Rothermere ösztönzésére alakult meg ugyanebben az évben a Magyar Revíziós Liga. 1928-ban készült el a Justice for Hungary című, az angol királyi család tagjainak is eljuttatott propagandakiadvány, de a magyar revíziós propaganda összességében nem tudta megtalálni a megfelelő hangot Nyugat-Európa felé.

Az akció keretében 1931 júliusában két magyar pilóta, Endresz György és Magyar Sándor Új-Fundland szigetéről – miután sikeresen lekergették a kifutópályáról az időközben besétált kecskéket – leszállás nélkül, 250 km/órás átlagsebességgel Magyarországra repült, Rothermere javaslatára ezzel is népszerűsítve a revízió jelszavát. „Három liter benzinen múlt” – írta Karinthy Frigyes a Pesti Naplóban – hogy teljesítményük nem az annak járó „formatökéllyel” fejeződött be. „Az egész hivatalos és nem hivatalos Magyarország, bandérium és koszorúk és kormányzói tribün” várta őket Mátyásföldön, de a gép a benzinszivattyú meghibásodása miatt Bicskénél kényszerleszállást hajtott végre. Az alcsúti jegyző hivatali szobájából értesítették a fővárost a történtekről.

Hetilapi beszámoló az óceánrepülésről
Tolnai Világlapja, XXXIII. évf. 30. sz., 1931. július 22. 4–5.

 

A hivatalos ünneplésre így néhány nappal később került sor. A hősöket autóoszlop vitte a Gellért szállótól a Hősök terére. A két pilótát és Szalay Emil amerikai magyar virsliüzem-tulajdonost (aki nagylelkű adományával a pénzügyi problémákon segítette át őket) a Magyar Érdemkereszt III. osztályával tüntették ki, egy általában vidéki szolgabíráknak és rendőrtisztviselőknek járó érdemrenddel. A Légügyi Hivatalban fogalmazói állás várt volna a repülősökre. Az Érdi Weekendház-tulajdonosok Szövetsége egy-egy telket is ajándékozott nekik a hamzsabégi erdőben. Bethlen István miniszterelnök a Várban nyújtotta át Magyarnak és Endresznek Rothermere lord tízezer dolláros jutalmát.

Díszpolgárokká, egyesületek tiszteletbeli tagjaivá választották, a kor ünnepelt hírességeivel, például Miss Magyarországgal, Tasnády Fekete Máriával fényképezték, aztán lassan elfelejtették őket. Ők voltak az ötvennegyedikek, akik megkísérelték az óceánon való átkelést és a huszadik sikeres vállalkozás fűződik a nevükhöz. Magyarországnak akkoriban sem repülőgépipara, sem gépparkja, de még polgári légi közlekedése sem volt. Nem véletlen, hogy Magyar Amerikában kereste a kenyerét és Endresz is egyszerű sportrepülő-oktató volt a budaörsi repülőtéren. (Életrajzából gyakran kifelejtik, hogy a tanácsköztársaság idején a győri 4. számú vörös repülőszázad parancsnoka volt, feltételezések szerint Endresz kitüntetésének alacsony fokozata ezzel magyarázható). A gazdasági válság hazai tetőpontján, Bethlen Istvánnak, a húszas évek konszolidációja megteremtőjének küszöbön álló bukása előtt néhány nappal az ország önfeledten ünnepelt. A Pesti Hírlap szerint a repülés – a Széchenyi által a napóleoni háborúkban átélthez hasonló – „huszárroham volt a vízen át, az óceán egyik partjától a másikig”. A Zászlónk című folyóirat azt is megemlítette, hogy Endresz bánáti sváb családból származik, Magyart pedig azelőtt Wilczeknek hívták.

A Lockheed Sirius 8A (lajstromjel: HA-AAF) utolsó útjára készülődik
A kép forrása: Nyerges Sándor őrnagy hagyatéka (Wilcsek Tamás jóvoltából)

 

Az óceánrepülők római világkongresszusát csaknem egy évvel később, 1932. május 22-ére hirdették meg. Az olasz kormány mindazokat meghívta, aki 1919 óta átrepülték az Atlanti-óceánt. Az Amerikába visszatért és az ottani polgári repülésben elhelyezkedett Magyar lemondta a meghívást, viszonya is megromlott óceánrepülő társával. A jutalmát felélt Endresznek – aki már egy világ körüli repülőutat tervezett, ettől csak várandós felesége tartotta vissza – új navigátor után kellett néznie. A kiválasztott Bittay Gyulával egyetlen próbarepülést sem végezhetett a műegyetemi sportrepülők műhelyében háziipari módszerekkel helyrehozott gépen, ezért vonaton szeretett volna Rómába utazni. A revíziós propaganda szempontjai azonban felülírták a rossz előérzetet. Ő volt az egyetlen a kongresszus részvevői között, aki az óceánt megjárt gépével érkezett az olasz fővárosba.

A Magyar Távirati Iroda 1932. május 21-én közölte, hogy a pilóták délelőtt negyed 11-kor lépték át Szombathely közelében a határt, és „rádió útján hódolatteljes üdvözletet küldtek Magyarország kormányzójának”. Nem sokkal ezután azonban megszakadt a rádiókapcsolat, majd a gép 14 óra 45 perckor, Littorio repülőterére érve, leszállás közben oldalra billent és a várakozók szeme láttára lezuhant. A pilóták szénné égtek, a gép mellett megtalálták Endresz kitüntetéseit, zsebóráját és összehorpadt ezüst cigarettatárcáját, rajta elmosódott magyar címerrel.

A Magyar Aero Szövetség gyászjelentése Endresz György hősi haláláról
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Protokoll Osztály (K 62), Olaszország, 1931–1937, a Justice for Hungary katasztrófája

 

Az első hírt nem sokkal 17 óra után adták ki a tragédiáról, a helyszínre érkezett Italo Balbo olasz légügyi miniszter „banális” katasztrófáról beszélt. Mario Arlotta olasz követ részvétét fejezte ki a kormányzónál és kifejtette, hogy Olaszország a pilótákat „úgy tekinti, mint tulajdon fiait, olyan hősöknek, akik meg is tudnak halni Magyarország igazságáért”. Az Amici dell’ Ungheria felvetette, hogy a szerencsétlenség helyszínén emlékművet állítsanak. Károlyi Gyula miniszterelnök szerint pedig „a Justice for Hungary roncsait senki sem tekinti szárnyszegett madárnak, hanem olyan élő hatóerőnek, amelynek lángjaiból feltámad a phőnix-madár, amely utat kell, hogy mutasson minden magyarnak”.


Az MTI beszámolója az olasz szakértői jelentésről
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatóságok levéltárai, Sajtó Levéltár, Magyar Távirati Iroda, Kőnyomatosok (K 428), Napi Hírek, 18–19. kiadás, 1932. május 25.

 

A katasztrófára különböző magyarázatok születtek, ezek szerint nem volt elég szabad terület a leszálláshoz, nem volt megfelelően képzett a navigátor, illetőleg egy földmunkák során emelt dombban akadt el a szárnyvég. Ezekkel ellentétben a szakértői jelentés két tényezőt emelt ki. A négy olasz repülőezredes által aláírt dokumentum – „tekintettel Endresz rendkívüli aviatikai képességeire” – egyrészt a kedvezőtlen légköri viszonyokat nevezte meg a baleset lehetséges okaként. Egy szemtanú ugyanis arról beszélt, hogy a nagy melegben, alacsony magasságon érkezett gép a reptért övező két domb között ritkább levegőjű ún. légzsákba került. A másik ok a levált és elgörbült légcsavarlapát lehetett, amely a feltételezések szerint már a leszállás előtt letörhetett.

A holttesteket a magyar követségen ravatalozták fel, majd „legdíszesebb külsőségek között, nagy katonai pompával” gyászmenet kísérte őket a pályaudvarra. A menet élén, Wodianer Andor ideiglenes ügyvivő és a római követség tagjai után „a fascista milícia díszkáplári uniformisában és a Magyar Polgári Érdemrend széles zöld szalagjával mellén” Mussolini haladt. A gyászszertartásra, amelynek időtartama alatt mintegy száz gép „keringett Róma egén”, falragaszokon hívták a főváros lakóit. Velencében és Triesztben is tartottak megemlékezést. A követségi sajtójelentés hosszasan idézett a „költői lendületű nekrológokból”. A repülőtér bejáratánál állított emlékoszlopot azóta már elbontották.


Hory András követjelentése a római gyászszertartásról
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Protokoll Osztály (K 62), Olaszország, 1931–1937, a Justice for Hungary katasztrófája, 1858-1932

 

A Duna–Száva–Adria Vasút Igazgatósága közölte, hogy az „elszerencsétlenült holttetemeket” vonalain díjmentesen szállítja. A koporsókat szállító vonat Nagykanizsától Székesfehérvárig minden nagyobb állomáson megállt. Nagykanizsán a pályaudvart „fekete zászlókkal, drapériákkal és délszaki növényekkel” díszítették fel, a vonathoz pedig magyar mozdonyt kapcsoltak, „amelynek elejét fekete gyászlepel borította, középen fehér kereszttel”. A koporsókat szállító kocsi oldalára a szombathelyi pilótaiskola növendékei virágok, zászlók és fenyőgallyak mellett „nemzetiszínű szalagokkal átfont babérkoszorúval díszített légcsavart helyeztek el”. A vonatot repülőraj is kísérte, a koronázó városban a „repülők különböző formációkat írtak le a levegőben”. Az MTI folyamatosan beszámolt a részvétnyilvánításokról és ismertette a gyászoló családtagokhoz és a magyar kormányhoz érkezett részvéttáviratok szövegét, a gyászszertartás forgatókönyvét, az ott elhangzott beszédeket és a sajtó képviselői részére kiadott igazolójegyek elosztását is. A budapesti nagyszabású temetési szertartás szónokai a pilóták mellett az olasz–magyar politikai kapcsolatokat méltatták. Herczeg Ferenc a Pesti Hírlapban közölt vezércikkében „a szenvedések éjszakájából” köszöntötte a „napfényes Itália légióinak vezérét”, „akinek elméjében és szívében a régi Róma bölcsessége és ereje él”.


Az olasz követ levelében arról tájékoztat, hogy Mussolini Endresz özvegyének 100.000, Bittay édesanyjának 50.000 lírát adományozott
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Protokoll Osztály (K 62), Olaszország, 1931–1937, a Justice for Hungary katasztrófája, 6396-1932

 

Mivel a két pilóta egyikének sem volt véglegesített állása és biztosítása sem, és így nyugellátásra sem lettek volna jogosultak, a minisztertanács Endresz szolgálaton kívüli százados özvegyének és Bittay idős, vagyontalan és keresetképtelen édesanyjának „példa nélküli magas”, havi 400 pengő kegydíjat, illetve előbbinek „a századosi fokozatnak megfelelő budapesti lakbérosztály szerint megfelelő özvegyi lakáspénzt” szavazott meg. Endresz Cleveland-ben élő szüleit és egyik öccsét is értesítették. A Magyar Revíziós Liga különböző helyi csoportjai és a vármegyei közgyűlések „mély megindultsággal tárgyalták” a két pilóta hősi halálát és emléküket jegyzőkönyvben örökítették meg. A Budapesti Közlöny így emlékezett: „A magyar nemzet temet. Temeti két hű, derék fiát, a merész repülőket, akik bátran, büszkén, boldogan szálltak magyar földről, a magyar ég alól, a megszűkített magyar határról a határnélküli levegőtengeren át idegen, de baráti országba, vivén gépjükön a Magyarországnak igazságot követelő jelszót s szívükben ez igazság fölemelő érzetét”. Mussolini új gépet ígért és küldött a szerencsétlenül járt helyébe. A Giustitia per l’Ungheria névre keresztelt repülőről, amelyet Magyar Érdemkereszttel kitüntetett és miniszterelnöki vacsorán is vendégül látott két olasz repülőtiszt hozott Magyarországra, Balbo légügyi miniszter megjegyezte, hogy „óceánrepülésre nem alkalmas”. A gép néhány évnyi katonai szolgálat után a Közlekedési Múzeumba került. A második világháborúban súlyosan megrongálódott, mára csak a motorja és a légcsavarja maradt meg.

Hory András követjelentése a tragédiáról folytatott beszélgetésről
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Külügyminisztériumi levéltár, Külügyminisztérium, Politikai Osztály (K 63), 23-7-1932-1341

 

Köszönjük a www.avia-info.hu szerkesztőinek segítségét.

Utolsó frissítés:

2017.08.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges