Az esztergomi Bottyán-ház kurialitása

A Bottyán-biográfia hiányzó fejezetein kívül léteznek olyan, ismertnek vélt és a kutatók sora által tényként elfogadott és alaposabb vizsgálat nélkül felhasznált, továbbvitt adatok, ún. „toposzok”, melyekről kiderülhet, hogy részben vagy egészben téves információkat tartalmaznak.[1] Dolgozatunkban egy ilyen „toposznak”, Bottyán János esztergomi lakhelye – nemes ember lévén: kúriája, rezidencionális háza – körüli tévedések megvizsgálására vállalkoztunk.

Bottyán János itteni vagyoni helyzetének felvázolására azokat a jelentéseket és összeírásokat használhatjuk eredménnyel, melyeket a Rákóczi- szabadságharc bukását követően mind Esztergom vármegye, mind Esztergom  királyi város készített a kurucok oldalára átállt személyek vagyonáról.  A vármegye 1710. április 14-ről keltezte jelentését az esztergomi érseknek, a vármegye főispánjának, a megyei rebellisek javairól. A lista első helyén az akkor már halott Bottyán János állt. Mint a jelentésből kitűnik, Bottyánnak a megyében négy faluja (Bátorkeszi, Köbölkút, Kisújfalu, Nagybény) és két pusztája (Felső-Béla és Gyiva) volt a párkányi járásban. Az előbbieket a gróf Pálffy családtól, az utóbbiakat a Jósa és Czétényi családoktól zálogjogon birtokolta.[2]

Az Esztergom királyi város által összeállított kimutatás élén szintén a város területén lévő Bottyán-jószágok tételes felsorolását találjuk, azoknak becsült értékével együtt. Ezek közül a legnagyobb értékkel a főtéri „Domus Vakbottyaniana”, azaz a Vak Bottyán-féle ház bírt. Ezt a – két polgári telekre kiterjedő – a korabeli viszonyok közt hatalmasnak számító épületet méltán nevezték a kortársak palotának, akkori becsértéke 1400 forint volt. A házhoz természetszerűleg tartoztak a „külsőségek”, a két telek után járó szántók, szőlők, rétek stb. Az említett összeírás felsorolja Bottyán további vagyontárgyait is: mindenekelőtt a sörfőzdét és a hozzákapcsolt kocsmát, melyben egy pálinkafőző üst is működött, további három, városi telken álló „házacskát” (domuncula), valamint a város határában lévő kiterjedt szőlőket, végül néhány jelentősebb ingóvagyont is. A városi jelentés végezetül arra is kitér, hogy az összes – egyébként a város nagy sérelmére szolgáló – egykori Bottyán-vagyonra a várparancsnok, Kukländer Ferdinánd tette rá a kezét, azaz foglalta el.[3]

Miként a fentiekből látható, Bottyán János, előbb császári ezredes, majd kuruc tábornok részint kiváló katonai képességeinek és kitűnő üzleti érzékének, részint Lakatos Judittal kötött házasságának köszönhetően jelentős vagyonra tett szert az 1680-90-es évek török elleni felszabadító háborúinak időszakában.[4]

Életrajzíróitól, mindenekelőtt a kuruc-kor szenvedélyes kutatójától, Thaly Kálmántól – s az ő nyomdokain haladva, s adatait gyakran „készpénzként” kezelő későbbi történészektől – úgy tudjuk, hogy Bottyán már 1688-ban említi esztergomi házát,[5] majd a felszabadító háborúk vége felé, „az 1699-ben megkötött karlócai békét követően Bottyán János Esztergom-Alsóvárosban telepedett le, ahol házát Lipót császár a visszafoglaló háborúban tanúsított szolgálataiért 1698 augusztusában nemesi kúriává emelte és mentesítette mindenféle adófizetés alól.” [6] A két – különböző forrásban – említett esztergomi ház azonosságát a kutatók többsége magától értetődőnek tartja.[7]

A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrzi azt az oklevelet, amely Bottyán János esztergomi házának nemesi kúria rangjára történő emelését tartalmazza.

       Litterae Donationales Leopoldi, 1698. október 29.        
MNL KEML IV.1008. Esztergom város titkos levéltára

A királyi kancellárián 1698. augusztus 18-án, ünnepélyes formában kiállított kiváltságlevelet[8] az adományozó Lipót császár indoklása szerint Bottyán János magyar lovas renden lévő ezredes azzal nyerte el e rendkívüli kegyet, hogy a török elleni háborúban, a különféle hadjáratokban, csatákban és ostromokban és visszafoglalásokban életét állandó veszélynek kitéve, sokszorosan  bebizonyította vitézségét és alattvalói hűségét. Ezen túlmenően, nem csekély összegeket áldozott részben saját ezredének felállítására, valamint a háborúk során teljesen romba dőlt Esztergom városának újjáépítésére.[9] Az uralkodó ezekért az érdemeiért, valamint a királynak adott reverzálisa ellenében[10] „Domum suam in praetacta Interiori Civitate nra Strigoniensi Cottuque ejusdem nominis existentem, situatam […] eandem totalem  et integram Domum ejusdem Joannis Bottyán Strigoniensem cum cunctis pertinentiis”, tehát „a már említett Esztergom-Belsővárosunkban és ugyanazon nevű vármegyében található házát az összes tartozékaival együtt” [11] a közönséges polgári állapotból a nemesi kúria rangjára emeli, s ezzel mentesíti mindenféle census, taksa, subsidium, vagyis királyi adók, valamint minden, a városnak fizetendő adóteher, munka és szolgálat alól, amelyek egyébként a többi polgári lakost szokás szerint terhelik.

Valószínűleg ritkán fordult elő, hogy egy, a királyi kancellárián kiállított diploma tévesen jelölje meg azt a helységet, melynek területére az adomány vonatkozik. Bottyán János esztergomi házával kapcsolatban ez mégis megtörtént, ugyanis a diploma, mely az Esztergom szabad királyi város területén,[12] az annak központjában elhelyezkedő főtéren, két polgári telekre kiterjedő házát szándékozott nemesi kúria rangjára emelni, nem létező települést jelölt meg a ház helyéül. Az oklevélben kitett „Civitas Nostra Interior” vagyis Királyi Belsőváros elnevezés alatt ugyanis Esztergom területén sem akkor, sem később nem találunk semmiféle települést. Ezzel szemben valóban létezett egy Civitas Interior, azaz Belsőváros, amely a 17-18. század fordulóján és a 18. század első felében általánosan használt elnevezése volt a később – és a mai napig – Vízivárosként ismert településnek, melynek a rendi korszakban mindvégig az esztergomi érsek – és nem a király – volt a földesura.[13]

A Civitas Interior, azaz Belsőváros gyakran szerepel a korabeli iratokban, mind latin, mind magyar nyelvi változata jól adatolható iratokban, jegyzőkönyvekben egyaránt.[14] A település elnevezése vélhetően hódoltság-kori, amikor a környék középpontját az esztergomi vár képezte, s a várhoz tartozó, a vár lábánál elhelyezkedő, ugyancsak fallal védett település volt a Belsőváros, melynek ellentételeként a várhoz képest távolabb fekvő királyi várost Külsővárosnak, Nagyvárosnak vagy korábban, a török uralom alatt, Rácvárosnak nevezték.[15]

A fent elmondottak tehát azt a meggyőződést támasztják alá, hogy mind a Bottyán életpályát kutató történészek, mind a helyi, speciális településtörténeti viszonyokat ismerő helytörténetírás figyelmét mindeddig elkerülte, hogy az esztergomi Bottyán-ház kiváltságlevele összekeverte Esztergom – akkor még teljesen önálló – két előd-települését: a királyi várost és a Belsővárost. Ezen túlmenően – egyetlen betű helytelen olvasatával – „inferior civitas”-nak, azaz „alsóváros”-nak fordították az interior civitas-t, noha Alsóváros nevű városrész Esztergomban nem létezett.[16]

A királyi kancellárián elkövetett elírási hiba, az adomány téves helymegjelölése, Bottyán János számára azzal a kellemetlen következménnyel járt, hogy a beiktatási eljárás lefolytatásával megbízott Nyitrai Káptalan kiküldöttei a királyhoz intézett jelentésükben a beiktatás sikertelenségéről számolhattak be. A káptalan 1698. augusztus 30-án kelt jelentése összefoglalta nemcsak a megbízás lényegét, hanem felsorolta a megjelent személyeket, a  beiktatási parancsban megnevezett királyi embert és az ügyben érdekelt feleket, szomszédokat, határosokat és természetesen a leginkább érintett Bottyán Jánost és Esztergom város tanácsát.[17] Ezen kívül négy pontban előadta azokat a – főként alaki – kifogásokat, melyek alapján Csejthey János tiszti ügyész a város nevében a beiktatásnak ellentmondott és tiltakozását jelentette be. A tiszti ügyész először is az 1655. évi LXXVIII. törvénycikkre hivatkozott, mely kimondja, hogy ha a megnemesített polgári házak adományosaival szemben ellentmondással élnek, azok várják meg a nyolcados törvényszéken lefolytatott per kimenetelét, addig ne használják házukat.[18] Másodszor kifogásolta Bottyán kezeslevelét, melyben fiú utód hiányában a királyi fiscust és nem a várost jelölte meg örököseként. A város kifogásainak legfontosabb pontja pedig kereken kimondta, hogy „Quia eadem donatio de domo Strigoniensi in interiori civitate habita et non in Libera ac Regia Civitate illa existenti sonaret”, tehát az esztergomi házról szóló királyi adomány egy, a Belsővárosban és nem a szabad királyi városban lévő házról szól, vagyis az adomány helye téves. Végezetül a tiltakozás utolsó pontja szabálytalanságot vélt felfedezni a kiküldött királyi ember személyében, ugyanis nemes Szörényi Ferenc Nyitra vármegyei illetőségű volt, aki Esztergom megyében nem rendelkezett birtokkal.

                       Statutoriae Super introductione Joannis c. Bottyán, 1689. augusztus 30.        
MNL KEML IV.1008. Esztergom város titkos levéltára

Esztergom városnak tehát a kiváltságlevéllel kapcsolatos kifogásokra alapozott ellentmondása egyelőre semmissé tette Bottyán János beiktatását a főtéri házába, így sem a vármegye, sem a város nem hirdette ki azt.

A korrekció azonban nem sokáig váratott magára. A Budai Kamarai Adminisztráció 1698. október 29-én kelt kiadványa lényegében megismételte a Kancellária által kiállított oklevélnek az adományra vonatkozó kitételeit, immár helyesen megjelölve az adományban részesített ház helyét: „pro domo sua Strigonii, in Libera ac Regia Civitate existente” vagyis Bottyán János Esztergom szabad királyi városban lévő háza  részére szólt az uralkodói kegy. Az iratból az is kiderül, hogy a beiktatás október 27-én történt, báró Kurz János Ignácnak, a kamarai adminisztrátornak személyes jelenlétében, a felek, azaz a királyi város és Bottyán barátságos kézfogásával megpecsételve a jogi aktust.[19]

    Resignatio et installatio pro Joan. Bottyán in Curialem Domum, 1698. október 29.    
 MNL EML IV.1008. Esztergom város titkos levéltára  

Ma már nem állapítható meg egyértelműen, hogyan csúszhatott ennyi hiba az adománylevél kiállításába. Minden bizonnyal az alapvető tévedést az okozhatta, hogy korábban Bottyán és felesége valóban Belsővárosban lakott. Erre vonatkozóan több, a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrizetében lévő irat bizonyítékával is rendelkezünk.

1693 decemberében Konkoly László alispán és Sinka György szolgabíró a törvényszék elé idéztette Bottyán János császári ezredest Fittos Ferencné Horváth Erzsébet nemesasszony mint felperes kérelmére. Az a vád merült fel ellene, hogy Bottyán a saját, belsővárosi rezidencionális házánál becstelen szavakkal gyalázta az asszonyt, nevezetesen: „Attam a Toth Lélek Ördögh atta kurvának edcer is másszoris eöthszáz forintokat s azt bánnja mostis hogi hozzá nem járok.”[20] Fittosné, aki szintén belsővárosi lakos volt, elégtételt követelt, s mivel az alperes nem jelent meg a törvényszék előtt, beidéztette Bottyán feleségét, Lakatos Judit belsővárosi lakost, szintén alperesként. Ahogy a vádirat fogalmaz: „nyelvének zabolátlanságátul viseltetvén” azt mondta neki, hogy „Édes komám asszony, az mit az úr megizent a szolgálótul, meg is mondotta, magam is hallottam az uram szájábul […]” és „azt is hozzáadván, hogy ezen szókat az ő ura széllyel a Nagyvároson másutt is beszélli”.[21]

Miután a megjelölt törvényszéki napokon sem Bottyán, sem felesége nem jelentek meg és nem is képviseltették magukat ügyvédjük által, a per áthúzódott a következő évre. Az 1694 elején – ugyancsak az alperesek távollétében – a törvényszék elégtételt szolgáltatott a felperes asszonyságnak, és Bottyánt gyalázkodása miatt nyelvváltságra ítélte, a költségeket is ráterhelve. Az indoklás így szólt: „1693. Szent Erzsébet nap tájban az I[ncattus][22] az maga Residentionalis házánál, mely itt Esztergam belső városában és nemes Esztergam vármegyében vagion, rút, mocskos és böcstelen szókkal illette […] jó hírinek, nevinek nem kicsin sértődésire és kissebbségire.[23]

A fentiekből egyértelműen látszik, hogy Bottyán János és Lakatos Judit az 1690-es évek első felében még biztosan Esztergom-Belsővárosban, vagyis a ma Vízivárosként ismert városrészben laktak.

Biztos források hiányában ma még nem tudjuk, hogy Bottyán mikor kezdett építkezni a királyi város főterén.[24]

Az új ház használatára vonatkozóan az első biztos adatunk egy 1698. február 4-ei keltezésű irat, mely azt bizonyítja, hogy Bottyán ekkor már ténylegesen lakta új „palotáját”. Az irat lényegében egy tanúvallatás jegyzőkönyve, melyet Bottyán János lovassági ezredes kérelmére folytattak le a kérelmező Esztergom királyi városban lévő rezidenciális házában. A vizsgálat, melyben Sinka György szolgabíró és Pataky János esküdt[25] képviselték a hatóságot egy – véletlenül ismét helybéli asszonyt érintő – becsületsértési ügyben folyt. A tanúvallatáson a házigazda vezetésével arról faggatták ki ifjabb másképp Kis Pató János szenátort, hogy van-e tudomása arról a tavalyi szóbeszédről, amikor Sellyei Nagy János becsmérlő szókkal illette Araky Péterné asszonyt, több polgár füle hallatára. A tanú úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó személy, vagyis Sellyei Nagy János számtalanszor „kissebbítette” Bottyánt, mint ahogy legutóbbi veszekedésük alkalmával is, amikor azt állította róla, hogy „disznót adott a Nótáriusnak, ugy mint Araky Péternek, ha tudná, mért atta, s töb eféle és hogy odajár s mi eféle”.[26]

Ahogy a Bottyán által kezdeményezett „félhivatalos” tanúvallatásból megállapítható, Bottyán az 1690-es évek végére áttette székhelyét Belsővárosból a királyi városba, ahová nemcsak a főtéri ház, hanem más, elsősorban üzleti érdekeltségei is fűzték. Az esztergomi szőlőhegyen termett borait részben helyben árultatta, részben túlparti majorságába, Köbölkútra szállította, illetve az ottani legelőkön hízott birkáit Esztergomba hozatta és innen értékesítette. Hatalmával, vagyoni helyzetével nem egyszer visszaélt, a királyi várost illető haszonvételeket saját maga számára sajátította ki, így például a város legforgalmasabb pontján, a Lőrinc kapunál sörfőzdét üzemeltetett, amihez kocsmát is csatolt, ebben saját borait is mérette. Mivel a lakosság fő megélhetési forrását a szőlőtermesztés jelentette, a város hivatalos fórumokon – például a vármegye törvényszékén – több ízben tiltakozott Bottyán törvénytelen sörfőzése és italmérése ellen, azonban mindhiába.[27]  Az Esztergom királyi város és Bottyán közti – időnként tettlegességig fajuló – konfliktusoknak ilyen módon csupán egyik oka volt a főtéri ház kurialitása, adómentessé tétele, amelyet sikerült ráerőltetnie a városra. Valójában azonban, figyelembe véve a fennálló erőviszonyokat, Bottyánnak ekkoriban nem volt szüksége  diplomára akaratának érvényesítéséhez.

A törvényesség betartása, a városi társadalomba való beilleszkedés vélhetően hosszabb távú tervei közt szerepelt.

Kántor Klára főlevéltáros

Felhasznált levéltári források:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
P szekció A Nedeczky család levéltára.

A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára (MNL KEML) alábbi fondjai:

MNL KEML IV. 1. Esztergom vármegye nemesi közgyűlésének iratai. (1638-1848).
a) állag Közgyűlési jegyzőkönyvek
b) állag Közigazgatási iratok

MNL KEML IV. 4. Esztergom vármegye törvényszéki iratai (1691-1848)
c) állag Büntetőügyi iratok

MNL KEML IV. 1001. Esztergom szabad királyi város közigazgatási iratai (1696-1848)

MNL KEML IV. 1007. Esztergom szabad királyi város törvényszéki iratai (1701-1848)

MNL KEML IV. 1008. Esztergom szabad királyi város titkos levéltára. (1276-1848)

Felhasznált irodalom:

Badinszky László: Vak Bottyán kuruc tábornok. Esztergom, 1933.
Borovszky Samu (szerk.): Esztergom vármegye. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest, é.n.
Czigány István: Bottyán János H. n. 1991.
Pálffy Géza: Bottyán János életpályájának néhány megoldatlan kérdéséhez. In: LIMES. 1996/1-2. sz.
Pálinkás László: Esztergom XVIII. századi művészeti emlékei. Budapest, 1937.
R. Várkonyi Ágnes: Így élt Vak Bottyán. Bp. 1975.
R. Várkonyi Ágnes: Személyiség és történelem. Bottyán János döntései. In: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára, Évkönyv 1993-1994.
Thaly Kálmán: Bottyán János II. Rákóczi Ferenc fejedelem vezénylő tábornoka. Történeti életrajz a kuruczvilág hadjárataival. Pest, 1865. Bp. 1883. (Archivum Rákóczianum I. osztály: Had- és belügy. IX. kötet)
Bottyán János vezénylő tábornok levelezései s róla szóló más emlékezetreméltó iratok. 1685-1716. Összegyűjté s az eredeti kéziratokból közli: Thaly Kálmán
Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom megye és város múltjából (1684-1714)