„étetőnek kellett a' kávéban lenni” avagy egy csaknem végzetes kávézás története

Esztergom, Kossuth Lajos utca 63. sz. ház. E ház a helyiek körében meglehetősen közismert, hiszen közülük annak idején sokan megfordultak itt, lévén, hogy falai között egészen a közelmúltig egészségügyi szolgáltató centrum működött (Valeomed Egészségközpont).

Ezen, a Kossuth és az Eszperantó (régebben Liliom) utca kereszteződésében álló épületben, két évszázaddal ezelőtt, különös, mondhatni krimibe illő események játszódtak le. A történteket illetően a ránk maradt korabeli iratok (per-, illetve nyomozati akták) részletekbe menően eligazítanak bennünket.

Az események színhelyéül szolgáló ház abban az időben egy tehetős esztergomi polgár: Fidler Ferenc vásár- és kövezetvámbérlő tulajdonában állt. A történet főszereplője két asszony: Fidlerné (szül. Kriszek Julianna), illetve Tarrné (szül. Ürge Anna), de az eseményeknek tevékeny részesei voltak az említett asszonyok hitestársai: a ház említett ura, illetve Tarr András (és természetesen még sokan mások).

Foglaljuk össze röviden, a vonatkozó iratanyag alapján, hogy mi is történt.

Néhány szó az előzményekről:

Fidler Ferenc adóbérlő 1819 táján segédjét: Tarr András esztergomi szabómestert, akkori minőségében adószedőt, feleségestül a saját házába költöztette. Szoros, mondhatni testi közelségben élt ettől kezdve a két házaspár, egy fedél alatt, amelynek meg is lett a következménye: titkos vágyak, illetőleg egyáltalán nem leplezett vonzalmak és ellenszenvek bűvkörében élték  mindennapjaikat.

Végül válóper lett a dologból, mindkét részről az asszony nyújtotta be ez irányú keresetét az illetékes egyházi bíróságon (Tarrné még 1820-ban, Fidlerné pedig utóbb, 1821 őszén).

(Csak zárójelben említjük meg, hogy a felek, tanúk bevonásával, egymást vádolták: egyik férj a másikat azzal, hogy asszonyát elszerette tőle; egyik asszony a másikat azzal, hogy férjének az ágyasa lett.)

A Tarr-házaspár ekkortájt egy másik házba költözött át. Majd, miután a bíróság nem engedélyezte, hogy elváljanak, a kényszerűségből ismét egymásra utalt házaspárt Fidler adóbérlő visszafogadta a házába. Sőt, saját hitvesét a háttérbe szorítva, háztartásának vezetését a segédje hitvesére bízta. Felesége ezt nyilván nem nézte jó szemmel – bosszúja nem is váratott sokáig magára.

Így álltak hát a dolgok, midőn felvirradt 1821 augusztusának első napja. Reggel a ház ura elment a templomba (a ferencesek templomába), misére. Nyolc óra tájban Tarrné a konyhában elkészítette a szokásos reggeli kávét, majd bevitte a ház úrnőjének a szobájába, és ott felszolgálta: az egyik bögrével telt kávét átnyújtotta Fidlernének, a másikat pedig megtartván magának, tartalmát ott helyben nekilátott elfogyasztani. Fidlerné is hozzálátott a sajátjához: ám ahogy egyet kortyintott belőle, úgy érezte – legalábbis, a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, ezt állította –, hogy a kávé rettenetesen elkezdi marni száját és a nyelvét, és bár még két kanálkányit fogyasztott, de többet már nem is tudott inni belőle. Ráadásul rosszullét fogta el: szédülés kerítette hatalmába, a gyomra pedig felkavarodott. Nem sokra rá hányingere támadt, mely megerősödvén, végre az udvarra rohant, s ott megszabadult a terhétől. Tünetei azonban nem csillapodtak, ezért végül, abban a biztos tudatban, hogy Tarrné megmérgezte, bögréjét magával vívén felkereste előbb a városi plébánost, majd a főorvost, hogy tartalmát megmutassa nekik.

Nézzük most meg, hogy kihallgatásakor hogyan vallott mindenről a megvádolt fél. Az, vallomása szerint, az első szobába vitte a kávéval teli bögréket. Ott leültek egy varróasztalhoz, és együtt láttak hozzá kávéjuk elfogyasztásához. Jómaga hamarosan végzett is a sajátjával; Fidlerné azonban csak félig itta ki bögréjét. Ezért csak a saját bögréjét vitte vissza a konyhába, a Fidlernéjét ott hagyta a szobában. Jó negyedóra múltán megjelent a konyhában, kezében hitvesének bögréjével, a ház ura (imént ért haza a templomból), s kérdőre vonta őt: mit tett a felesége kávéjába? Mire ő azt válaszolta, hogy semmit. Erre az orra alá tartotta a magával hozott bögrét, mondván: kóstolja csak meg. Ő egy kanálkányi kávét a szájába vett, melyet azon pillanatban ki is köpött: annyira égette az ínyét, hogy nem tudta volna lenyelni. S mikor Fidlerné a kávéjával elfutott a plébánoshoz, majd a főorvoshoz, maga is felkerekedett, hogy kövesse őt. A ház ura a következő szavak kíséretében bocsátotta útjára: vigyen valamennyit magával azon szerből (porból) is, melyet a minap a férje ládájában találtak, mert meglehet, hogy „ebbül kevert Feleségem a' Kávéba”.

A gyanú, ennek ellenére, ráterelődött, s ezt bizony alaposan megsínylette: két részletben 5 hetet volt kénytelen emiatt eltölteni a városi (a városháza udvarában lévő) tömlöcben.

Időközben a mérgezés ügyében kezdetét vette a hatósági eljárás. Augusztus első hetében sor került a tanúk meghallgatására. Egy jó hétre rá pedig, a városi főorvos: Palkovics Károly vezetésével s Krakoviczer Ferenc és segédje: Soós Antal patikusok közreműködésével, megejtették a szakértői vizsgálatot: a gyanúba hozott kávé vegyelemzését.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk a szakértői vizsgálatról szóló jelentésüket (fordítás latin eredetiből):

„Alulírott jelen írással hitelt érdemlően tanúsítom, hogy folyó hó 1-én, délelőtt 10 [óra] tájban Fidler Ferenc helybeli polgár hitvese: született Kriesek¹ Julianna házamban felkeresett, s minthogy nem talált otthon, ide-oda [járva] érdeklődött utánam; végül Szenttamáson, egy a Gabris csizmadia [ottani] polgár házával szemközt fekvő telken [rám lelvén] megállított, és – miközben egy bögrét szorongatott a kezében – megkért, hogy orvosi szempontból vizsgáljam meg a kezében tartott bögre tartalmát (a bögrében kávé volt), amellyel – állítása szerint – a házában tartózkodók közül [valaki] megpróbálta őt megmérgezni. Arca e pillanatban sápadt volt (és a későbbiekben is az maradt). Mikor megkérdeztem tőle, hogy nem érez-e kellemetlen tüneteket, kitátotta a száját, és láttam, hogy ajka és nyelve meg van duzzadva, és felszínüket imitt-amott hólyagok lepik el, majd megemlíttette, hogy gyomorbántalmak (mardosó fájdalom) gyötrik, s hogy már több ízben hányt is. Erre meghagytam neki, hogy keresse fel a királyi városi patikát, azzal, hogy rögvest én is követem őt. Kis idő múlva [ott], a jelenlétében, Krakovitzer Ferenc királyi városi patikus és segédje: Soós Antal vizsgázott patikus társaságában [a bögrében] hozott kávét vegyelemzésnek vetettem alá: a kávéból – mely a benne lévő, már összetúrósodott tejjel elegyet képezett, és súlyra mintegy négy nehezéket, vagy polgári mérték szerint nyolc latot² nyomott – egy-egy adagot kivévén, a mintákon a következő vizsgálatokat végeztük el:

     1. Tartalmaz-e a minta arzént?

     a) A mintát megtisztítottuk, majd tűz felett kiszárítván, besűrítettük. Amennyiben arzént tartalmazott volna, akkor fokhagymaszagot kellett volna magából árasztania, ám ezt nem tapasztaltuk.

     b) A mintához hamuzsírt³ adtunk, mire az felhevült, majd tűz felett kiszárítván, besűrítettük; a visszamaradt anyagot ezután izzásig hevítettük – ám az ez esetben sem árasztott magából fokhagymaszagot.

     c) A mintához ammonium cupri-t⁴ adagoltunk; zöldestől eltérő színű csapadék keletkezett, melyet aztán tűzön hevítettünk – de fokhagymaszag most sem volt érezhető.

     Ennélfogva [kijelenthetjük], hogy a kávéba nem tettek arzént.

     2. Tartalmaz-e a minta oldott állapotban lévő maró szublimátot?⁵

     a) Ha igen, akkor a mintában, melyet meszes vízzel öntöttünk fel, sárgás színű csapadéknak kellett volna kiválnia.

     b) Ha igen, akkor a mintában, melyben marókálit⁶ oldottunk fel, vörösessárga színű [üledéknek] kellett volna képződnie.

     c) Ha igen, akkor a mintában, melybe izzó vasat dobtunk, közönséges higanynak kellett volna fémes állapotban kiválnia.

     Minthogy ilyesmit nem tapasztaltunk, ezért [kijelenthetjük], hogy a kávé nem tartalmaz oldott állapotban lévő maró szublimátot.

     3. Kevertek-e a kávéba aranyglétet⁷ vagy kobaltot?

     Ha a minta a két [említett] mérgező anyagból valamelyiket tartalmazná, akkor izzó szénre [csepegtetvén], fokhagymaszagot kellett volna magából árasztania, mivel mindkét mérgező anyagban találunk arzént – ám fokhagymaszagot most sem éreztünk.

     4. Tartalmaz-e a minta oldott állapotban lévő ólmot, avagy ezüst-tajtékot?⁸

     A mintában, azt Hahnemann-féle keverékkel⁹ vegyítvén (a keveréket, jelen vizsgálathoz, frissen készítettük), oxidált ólomnak kellett volna kicsapódnia, miközben a minta térfogatát veszti – ám ilyesmit nem észleltünk.

     5. Vegyítették-e a kávét valamilyen tömény savval, vagy sem?

     a) A kávé, megízlelvén, összehúzta a szánkat (nyelvünket), és égető savanyú ízt éreztünk.

     b) A kávé, kovakőre¹⁰ csepegtetvén, felhevült.

     c) Kék lakmuszpapírt¹¹ mártván a kávéba, a lakmuszpapír színe egy pillanat alatt vörösre váltott.

     Mindezen vizsgálatokból egyértelművé vált, hogy a kávét valamilyen erős savval vegyítették, mely [feltevés] a következő kísérletek során megerősítést nyert:

     A) A mintába tömény sósavat öntöttünk – ha az salétromsavat tartalmazott volna, akkor az a sósavval [reakcióba lépvén], [keverékük] felforrt volna, és füstképződés közepette királyvízzé alakult volna át.

     B) A mintába hamuzsíroldatot cseppentve, a minta felmelegedett; ha pedig folyamatosan csepegtettük az oldatot a mintába, annak [kémhatása] végül semleges lett, egyúttal megszűnt a mérgező hatása.

     C) A mintába magnezitet¹² tettünk, mely hőfejlődés közepette teljesen feloldódott benne; majd az így létrejött oldatba hamuzsír oldatát csepegtetvén, a magnézium sötét színt vévén fel, az oldatból kicsapódott.

Mindezek kísérletek arra mutatnak hát, s ez teljesen egyértelmű, hogy a szóban forgó kávéba gálickövet¹³ tettek, amiből következik: Fidler Julianna állítását, mely szerint ő a méreggel vegyített kávé felét megitta volna, hatáskörömnél fogva annál is bátrabban meg kell, hogy cáfoljam, mivel a tömény rézgálicoldattal vegyített kávé, a vizsgálat tanúsága szerint, a [bőrrel/nyálkahártyával érintkezve] olyan égető [érzést] okoz, hogy belőle egy kanálkányit megízlelvén, hacsak az embernek nem áll szándékában magának készakarva ártani, egy [kortynyit] sem lehet lenyelni, annyira bántaná (roncsolná) ugyanis a száját, torkát, [nyelő]csövét, majd pedig a gyomrát, hogy a belőle [fogyasztónak] a legkomolyabb tünetekkel kellene számolnia; ennek megfelelően az asszonyon, arcának sápadt voltán, mely a természetes arcszíne, illetőleg az ajkán, és innen az arca többi részére tovaterjedt hólyagocskákon kívül, semmifajta [elváltozást] nem lehetett észlelni, valamint az égető érzés (fájdalom), melyet – állítása szerint – a gyomrában érzett, nem lehetett (volt) elviselhetetlen, hiszen folyamatosan fel-alá járkált, s a pulzusa is alig tért el a normálistól – ennélfogva egészen délután öt óráig halasztgattam, közben többször is megvizsgáltam, hogy nyákos szert¹⁴ adjak be neki, amelyből aztán egyet bevévén, miként ő maga mondta, [teljesen] helyrejött, s másnap már úgy nyilatkozott, hogy már nem érez kellemetlen tüneteket, csak a szája nem jött még egészen rendbe.

Azon szürke színű porról, melyet a városi tanács színe előtt Tar András hitvese: Ürge Anna adott át nekem, a vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy [valójában] kobaltkő [őrleménye] (Fliegen Stein, Fliegen Gift),¹⁵ s így akár méreg gyanánt is használható szer, amivel árthatunk embertársainknak, ennélfogva a Magyar Királyi Helytartótanács vonatkozó rendeletei tiltják, hogy kereskedők [portékáik között] ilyen port tartsanak, illetve hogy házaljanak vele.

Ami pedig a Tar András ládájában talált port illeti, az nem más, mint egy olyan készítmény (porfajta), amelyből gyorsan tintát lehet készíteni, s valóban: vízbe vagy ecetbe keverve azonnal tinta lett belőle.

Kelt Esztergomban, 1821. augusztus 12-én.

Palkovics Károly Sándor s. k., Esztergom sz. kir. város főorvosa, a Pesti [Királyi Tudományegyetem] orvosi karának tagja.

Hogy a fentebb említett kísérletek alapján arra a megállapításra jutottunk: a szóban forgó kávét tömény rézgálicoldattal vegyítették, jelen tanúsítványunkkal igazoljuk.

     Krakoviczer Ferenc s. k., Esztergom sz. kir. város patikáriusa

     Soós Antal s. k., vizsgázott patikárius.”

Magyarázat:

1. Egyéb forrásainkban neve Kriszek, elvétve Kriszeg alakban szerepel.

2. Mai mérték szerint mintegy 12-14 dkg-ot.

3. Kálium-karbonátot.

4. Réz-nitridet.

5. Higany-dikloridot.

6. Kálium-hidroxidot.

7. Arzén-triszulfidot.

8. Világos színű ólom-oxid.

9. Samuel Hahnemann német orvos készítménye. A borok ólomcukor tartalmának kimutatására szolgált; összetétele: 64 rész víz, 2 rész borkősav, 1 rész kén.

10. Kvarc kristályra.

11. A mai lakmuszpapír elődje: lakmusz vizes oldatával átitatott, majd ammóniával kezelt szűrőpapír.

12. Magnézium-karbonátot.

13. Rézgálicot (réz-diszulfátot).

14. Nyálkás bevonatot képző gyógyszert.

15. Légyétető vagy légykő, illetve légyméreg (német).

Szakértői jelentés
Esztergom, 1821. augusztus 12.
MNL-KEVL-IV.1001.g. 1821.5.9. sz.

A „chemicus vizsgálatrúl” szóló szakértői jelentést a városi törvényszék az augusztus végén tartott ülésén tárgyalta. A törvényszék, a szakértői véleményt elfogadván (ti. hogy Fidlerné bizonyosan nem ivott a mérgezett kávéból), amellett foglalt állást, hogy a kávéba a mérget senki más, csakis a magát áldozatnak kikiáltó Fidlerné tehette (már csak annál fogva is, hogy a szóban forgó mérgező anyaghoz könnyedén hozzájuthatott, minthogy gálickőből férje otthon, a saját boltjukban is – ti. házukhoz bolt is tartozott – tartott valamennyit). Mindazonáltal, mivel a bizonyítási eljárásokat még nem folytatták le, (záró)ítéletet még nem hoztak ez ügyben.

(Csak a rend kedvéért említjük meg, hogy a méregkeveréssel az urát is megvádolták, ám ez alól az rögvest tisztázta magát. A vád alapja: a télikabátja zsebében egy kis üvegcsét találtak, benne gyanús színű, büdösséget – miként felesége írja vádlevelében: húgyszagot – árasztó folyadékkal. E vádra ura így felelt: „ebbül gyanuság ellenem annál inkább sem eredhet, minthogy ezen Üvegetske rózsa vizzel lévén meg-töltve, a' mult husvéti Öntözö hetfötül fogva, azon végre, hogy Feleségemet meg öntözzem, a' mint hogy meg is öntöztem, azon idön túlis feledékenységbül Zsebembe lévén folyvást, e nyár által meg büdösödött”.)

Tarrnét, a fentebb említett, reá nézve kedvező törvényszéki végzésnek köszönhetően, végre kiengedték tömlöcéből, aki ezt követően szabadlábon védekezhetett. Helyzetét azonban megnehezítette, hogy a törvényszék, három hétre rá, ügyében újabb döntést hozott, melynek értelmében – a Fidler-féle házban megbomlott béke helyreállítása érdekében, hogy a „Közönséges Botránkozás … megszüntethessék” – neki és férjének megtiltották, hogy továbbra is itt, a városban lakjanak.

Ő azonban ilyen körülmények között is helyt állt. Állhatatosságát, kitartását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a jó hírnevén és becsületén esett csorbát kiköszörülendő, a Pesti Királyi Tudományegyetem elvégezte a bábaképző tanfolyamot. (Oklevelét 1822. április 6-án állították ki, melynek értelmében mint examinata obstetrix „mindenütt nem csak magyar Országban, és hozzá kapcsolt Tartományokban, hanem az Ausztriai Birodalomnak egyéb részeiben is, és Bécsi és Prágai Universitásokban megismért Bábákkal az ő mesterségét egyenlő Jussal gyakorolhassa”.)

Perének további menetét nem ismerjük, az még feldolgozásra vár. De az általunk felkutatott adatok alapján valószínűsíthető, hogy pere még évekig zajlott. A városi tanács ugyanis majd tíz éves késéssel, csak 1832. március elején fogadtatta el városuk főorvosával az oklevelét, s vette fel Ürge Annát a városi bábák jegyzékébe, azaz vélhetően csak ekkora sikerült őt tisztázni az összes vád alól, és visszaadni a jó hírnevét (s csak ekkor sikerülhetett neki minden bizonnyal visszaköltözni Esztergom városába, melyhez talán azért ragaszkodott, mert – a kihallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint – annak szomszédságában, közelebbről Szentgyörgy mezővárosában született).

S ekkor talán újból megpróbálkozott a válással. Vonatkozó forrásunk értelmében ugyanis 1833. május elején, a városi törvényszéken, Vladár János Esztergom vármegyei tiszteletbeli alügyész személyében, ügyeinek vitelére teljes jogkörrel felruházott megbízottat állított. Mi másért, ha nem azért, hogy újabb válópert indítson? Hiszen forrásunk még mindig Tarr András hitvesének nevezi őt…

S történetünk többi szereplőjének a további sorsa?

Kriszek Juliannának, aki mindent megtett, hogy a közösen szerzett vagyon reá eső részét megszerezze, 1823 végén megnyervén a pert, legkésőbb 1824 májusára sikerült a férjétől elválnia.

Urát mind e közben újabb eljárás alá vonták. Ítészei hosszasan olvasták a fejére súlyos – tanúk által elősorolt – vádjaikat, melyeknek ismertetésétől eltekintünk, mert utólag majd mindegyikről kiderült, hogy minden alapot nélkülöztek.

Házukat még 1822 júliusában elárverezték. Az ingatlanért a legtöbbet Holdampf Ferenc és hitvese: Fidler Erzsébet ígérték (utóbbi Fidler Ferenc első házasságából származó lánya), így az az ő birtokukba jutott.

1823-ban Fidler Ferencet forrásaink már pesti lakosként említik. A rá következő évben emiatt Esztergom város tanácsa visszakérte tőle esztergomi polgárlevelét.

Tarr András további sorsáról viszont teljességgel hallgatnak a forrásaink.

*

Felhasznált források:

MNL Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára:

      IV.1001. Esztergom sz. kir. Város Tanácsának iratai

            a. Tanácsülési jegyzőkönyvek, 1701–1848.

            g. Tanácsi iratok, 1700–1849.

     IV.1003. Esztergom sz. kir. Város Adóhivatalának iratai

            b. Hadi- és háziadó lajstromok, 1739–1843.

     IV.1007. Esztergom sz. kir. Város Törvényszékének iratai

            a. Törvényszéki jegyzőkönyvek, 1787–1849.

Szakirodalom:

Fekete Sándor: A bábaoktatás története Magyarországon. In: Communicationes de Historia Artis Medicinae LV–LVI. 1962. 175–186.

Gyógyszernevek régi patikaedény- és fiókfeliratokon. Nagylexikon. Magyar Gyógyszertörténeti Társaság. https://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2015/01/Gy%C3%B3gyszernevek-r%C3%A9gi-patikaed%C3%A9ny-%C3%A9s-fi%C3%B3kfeliratokon-Nagylexikon.pdf

Kóssa Gyula: Régi magyar gyógyszernevek. Nyelvtörténeti tanulmány. [A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 10.] Budapest, 1909.

Pifkó Péter: Esztergom házszámozása 1777–1985. Esztergom, 1985.

Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700–1990. Esztergom, 1990.

Tartsákné Ládonyi Emese: A kisgyermekkor és az anyaság történeti változásai a 17-18. századi  magyar nyelvű forrásokban. Doktori disszertáció. Budapest, 2021.

Thüringer Ambró: Elméleti és tapasztalati Természettan, mellyet felsőbb tanosztályok számára s magán használatra az uj tanszervezet terve szerint készített ~, bölcsészeti tudor. Pest, 1853.

Esztergom, 2023. május 2.

Iván László

történész-levéltáros