Archívum

Archívum

 

20122011201020092008 2007 20062005200420032002200120001999

2012

   
12.12MNO.hu - 96 éve koronázták királlyá a tragikus sorsú uralkodót 
 96 évvel ezelőtt koronázták királlyá és 90 éve halt meg az utolsó magyar uralkodó. A tragikus sorsú IV. Károlyról beszélgetett a Hír Televízió Ősök tere című műsorában Kovács Gergely történész és Kovács Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár történész-levéltárosa.90 éve koronázták királlyá a tragikus sorsú uralkodót.pdf
   
12.04HVG.hu - Több százmilliót áldoz a kormány a levéltár-központosításra 
 Mintegy 355 millió forint tárcák közötti átcsoportosításáról határozott a kormány az idei költségvetésben a megyei levéltáraknak a Magyar Országos Levéltárba olvadásával összefüggésben. A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 46 millió forintot kap.Élet + Stílus- Több százmilliót áldoz a kormány a levéltár-központosításra - HVG.hu.pdf
   
11.28Hirado.hu - Könyvben az Árpád-házi királyok pecsétjei 
 A könyv 48 pecsétet, köztük négy királyné pecsétjét tartalmazza, az írások magyar és angol nyelven olvashatók.Hirado.hu - Könyvben az Árpád-házi királyok pecsétjei.pdf
   
11.27Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár - Egy tevékeny életút a szolgálatkészség jegyében 
 Dóka Klárára emlékezünk (2012.11.27.)Egy tevékeny életút a szolgálatkészség jegyében - Dóka Klárára emlékezünk (2012.11.27.) - Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár.pdf
   
11.10Világjáró - Keveseknek volt ilyen kalandos életútja 
 A 100 éve született Habsburg Ottó politikus, az európai egység híve emlékére szervezett tudományos konferenciát pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, ahol kiállítás is nyílt a politikussal összefüggő forrásdokumentumokból és archív fotókból.Keveseknek volt ilyen kalandos életútja - Kultúra - Világjáró Utazási Magazin - VJM.pdf
   
11.06Videotar.mtv.hu - Koncepciós perek 1945 után - DVD-bemutató az Országos Levéltárban (video) 
 Vendég: Szabó Csaba történész, Bécsi Magyar Történeti Intézet, Mikó Zsuzsanna főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár 
   
11.06Index.hu - 2,9 milliárdból lesz elektronikus levéltárunk 
 Magyarországon is megkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása, miután közbeszerzési eljárás keretében szerződést kötöttek az informatikai fejlesztésről a T-Systems-szel - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) projektigazgatója kedden Budapest Fővárosi Levéltárában (BFL) tartott sajtótájékoztatón. Szabó Zoltán Attila, a NISZ vezérigazgatója elmondta, hogy 2009 óta már többször nekiálltak a projektnek, amely most ért el a megvalósítás fázisába. A műszaki megvalósítás 2013 őszére érhet véget.Index - Tudomány - 2,9 milliárdból lesz elektronikus levéltárunk.pdf
   
11.06Ma.hu (MTI) - Hazánkban is elkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása 
 Magyarországon is megkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása, miután közbeszerzési eljárás keretében szerződést kötöttek az informatikai fejlesztésről a T-Systems Magyarország Zrt.-vel.Hazánkban is elkezdődhet az elektronikus levéltár megvalósítása - belfold.ma.hu.pdf
   
11.04MNO.hu - Orbán Viktor jelenlétében adták át Nagy Imre unokájának a bőröndöt 
 Orbán Viktor kormányfő jelenlétében adták át vasárnap Jánosi Katalinnak, Nagy Imre unokájának és a Nagy Imre Alapítványnak a kivégzett miniszterelnök egykori bőröndjét, amely nemrég került elő Bosznia-Hercegovinából – közölte a kormányfő sajtófőnöke.Orbán Viktor jelenlétében adták át Nagy Imre unokájának a bőröndöt.pdf
   
10.16Új Magyar Szó Online - Nyíltan az állam és egyház kapcsolatáról – konferencia a Posticumban 
 Állam és egyház kapcsolata Kelet-Közép-Európában 1945 és 1989 között. Intézmények és módszerek címmel konferencia kezdődik Nagyváradon, a Posticum kulturális központban pénteken. A kétnapos fórumot a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szervezi.Nyíltan az állam és egyház kapcsolatáról – konferencia a Posticumban.pdf
   
10.16Melte.hu - XV. Győri – I. Kisalföldi Levéltári Nap 
 A XV. Győri Levéltári Napot 2012. október. 17-én (szerdán) 9 órától a szervezők Gecsényi Lajos címzetes egyetemi tanár, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatójának tiszteletére rendezik.XV. Győri – I. Kisalföldi Levéltári Nap - Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete (melte).pdf
   
10.10Szerencsejáték Rt. - Parancskönyvvel gazdagodott a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának gyűjteménye 
 Egy 1849 januárjából származó parancskönyv rendhagyó sajtóbemutatójára került sor 2012. október 8-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában. Az 1848/49-es szabadságharc történetének meghatározó és értékes dokumentumának beszerzését a Szerencsejáték Zrt. adománya tette lehetővé.Szerencsejáték Zrt. - Parancskönyvvel gazdagodott a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának gyűjteménye.pdf
   
10.09Honvédelem.hu - Újabb kordokumentummal gazdagodott az Országos Levéltár 
 Átadták és bemutatták a 64. honvédzászlóalj 1849-es parancskönyvét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (MNL OL) október 7-én, hétfőn. A becses történelmi ereklyének is számító kordokumentum megtekinthető közkinccsé és kutatható okmánnyá vált.Újabb kordokumentummal gazdagodott az Országos Levéltár -- Honvédelem.hu.pdf
   
10.08NOL.hu - Egy 1849-es komáromi parancskönyv került az országos levéltárba 
 A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába (MNLOL) került az 1849-es magyar hadsereg 64. zászlóaljának komáromi parancskönyve, amelyet a Szerencsejáték Zrt. támogatásával vásárolt meg a budapesti intézmény.Népszabadság - Egy 1849-es komáromi parancskönyv került az országos levéltárba.pdf
   
10.07Honvédelem.hu - Az 1849-es komáromi parancskönyv 
 Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc dicsőségére és tragikus leverésére emlékező ünnepséghez kapcsolódóan mutatja be egyik legújabb szerzeményét, az 1849-es komáromi parancskönyvet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára október 8-án, hétfőn.Az 1849-es komáromi parancskönyv -- Honvédelem.hu.pdf
   
10.05PRAE.hu - L. Simon László a levéltári feladatokról 
 A levéltári anyagok védelmének, gyarapításának és használatának biztosítása kiemelt állami feladat és kiemelt kormányzati érdek - emelte ki L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa székesfehérvári konferenciáján.PRAE.HU - L. Simon László a levéltári feladatokról.pdf
   
10.02Rádió88 - A Magyar Nemzeti Levéltár szervezeti egységeként működik tovább a Csongrád Megyei Levéltár 
 Az október 1-én hatályba lépett levéltári törvény módosításának értelmében a Magyar Nemzeti Levéltár szervezeti egységeként működik tovább a Csongrád Megyei Levéltár.Radio88 - az életünk része!.pdf
   
10.02FMH.hu - Országos kézben a levéltár 
 Október elsejétől a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeként működik a Fejér Megyei Levéltár. A ma albérletben lévő intézmény Szent István téri épületét be kell fejezni.fmh.hu - Helyi hírek - Országos kézben a levéltár.pdf
   
10.02Minap.hu - Magyar Nemzeti Levéltár: integrálódott az egységes szervezetbe a megyei is 
 Magyar Nemzeti Levéltár néven egységes szervezetben működnek tovább a megyei levéltárak és a Magyar Országos Levéltár. Az átszervezés egy intézményben, így a Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiben sem járt létszámleépítéssel, és a szakmai munkában sem várható változás.minap.hu - miskolci hírforrás- Magyar Nemzeti Levéltár- integrálódott az egységes szervezetbe a megyei is.pdf
   
10.02NOL.hu - Kétfelé lendül az inga - A városoknak kell a zsebükbe nyúlniuk, hogy ne romoljon tovább a helyzet 
 A megyék múzeumai, könyvtárai, művelődési központjai 2013-tól a megyeszékhely városok és kisebb települési önkormányzatok fenntartásába kerülnek, a volt megyei levéltárak pedig az állami levéltárba tagozódnak be. Jelenleg folyik az átadás-átvétel. Az intézmények idén januártól előbb ideiglenesen a Megyei Intézményfenntartó Központokhoz, a MIK-ekhez kerültek, ezektől veszi most át őket a közművelődési törvényben kijelölt új fenntartó. Az átadás-átvételről december 15-ig kell megállapodni.Népszabadság - Kétfelé lendül az inga.pdf
   
10.01Dehir.hu - Beolvad a Magyar Nemzeti Levéltárba a megyei levéltár 
 Ismét fenntartót vált a megyei levéltár: októbertől ugyanis az intézmény beolvadt a Magyar Nemzeti Levéltárba. Az átszervezés nem jár létszámleépítéssel, emiatt senki nem veszíti el a munkáját. A kutatók is mindent változatlanul a régi helyen találnak.Beolvad a Magyar Nemzeti Levéltárba a megyei levéltár – Debrecen hírei, debreceni hírek.pdf
   
10.01Kultúra.hu - Megmarad a megyei levéltárak szakmai önállósága 
 Megmarad a megyei levéltárak szakmai önállósága a levéltári törvény 2012. október 1-jén hatályba lépő módosítása után is, amikor létrejön az őket és az országos levéltárat egységes szervezetbe tömörítő Magyar Nemzeti Levéltár.Kultúra.hu - Megmarad a megyei levéltárak szakmai önállósága.pdf
   
09.30Hirado.hu - Hétfőn lép hatályba a levéltári törvény módosítása 
 A levéltári törvény módosításával a megyei levéltárak beolvadnak a jövőben Magyar Nemzeti Levéltár néven működő Magyar Országos Levéltárba, és annak megyei szintű szervezeti egységei lesznek.Hirado.hu - Hétfőn lép hatályba a levéltári törvény módosítása.pdf
   
09.28MNO.hu - A jogszabályváltozás előkészítése "ütemesen, jól haladt" 
 Megmarad a megyei levéltárak szakmai önállósága a levéltári törvény október 1-jén hatályba lépő módosítása után is, amikor létrejön az őket és az országos levéltárat egységes szervezetbe tömörítő Magyar Nemzeti Levéltár – mondta Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.A jogszabályváltozás előkészítése -ütemesen, jól haladt-.pdf
   
09.27OrientPress - Ki fia-borja? – családfakutatás a Rádió Orienten 
 A mai agyondigitalizált korban egyszerűnek tűnik a családfakutatás, azonban még az internetes adatbázisokkal sem egyszerű a keresés elkezdése. Alapvetően két nagy forrás, az orális és az írott anyagok segítenek. A családból összeszedett információk azonban sokszor szubjektívek és pontatlanok. Az írott forrásokat a levéltárakban, múzeumokban, könyvtárakban és családi hagyatékokban találjuk - a Rádió Orient műsorában Berkes József, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa beszélt a genealógia rejtelmeiről.Berkes.pdf
   
09.27Magyarországi Fegyveres Biztonsági Őrök Szakmai Egyesülete - Akikre büszkék vagyunk! 
 Nagy Mihály a Magyar Országos Levéltár Biztonsági vezetője 2012. december 1-vel hosszú és tartalmas évekkel a háta mögött nyugállományba vonul.nagymihaly.pdf
   
09.25ESTV Online - Levéltár és múzeum. Miniszterrel véleményeztetik az integrációt. 
 Nem várnak az értéktár integrációjával tovább. Megszavazta a testület, hogy a váci polgármester a minisztériummal véleményeztesse az önkormányzati múzeum művelődési házba történő beolvasztásának tervét. A városi levéltár azonban nem integrálható a művelődési intézménybe, ezért annak érdekében tennének lépéseket, hogy az október 1-től felálló Magyar Nemzeti Levéltár részeként működjön tovább.ESTV Online- Levéltár és múzeum. Miniszterrel véleményeztetik az integrációt..pdf
   
09.24D1 TV - Melanzs - Dokumentumok őrzője – új levéltári szervezeti forma. 
   
09.24Országos Sajtószolgálat - Nemzeti kincset nemzeti levéltárba! - Húsz év után elóször egységes szociáldemokrata fellépés 
 Közös beadványban szorgalmazza négy hazai szociáldemokrata szervezet a Földes György vezette Politikatörténeti Intézetben (PTI)-ben őrzött szociáldemokrata iratok mihamarabbi átszállítását az új nemzeti levéltárba.OS Országos Sajtószolgálat.pdf
   
09.18Origo.hu - Ritka levéltári lelet: rovásírás az anyakönyvben 
 Ritkán, de előfordul, hogy rovásírással tüntetnek fel adatokat anyakönyvekben. Egy református lelkész 1779-ben jegyezte fel így a születés és a keresztelés adatait.Ritka levéltári lelet- rovásírás az anyakönyvben.pdf
   
09.06Origo.hu - Hová ásták el a Szent Koronát 1849-ben? 
 A szabadságharc leverése után, 1849-ben kétségbeesetten kerestették a Habsburgok emberei a magyar Szent Koronát. Logikusnak tűnt, hogy valahol ott rejtették el, ahol korábban őrizték, ezért Debrecent feltételezték az osztrákok. A pontos helyre, amely innen távol volt, azonban évekig nem tudtak rájönni.Hová ásták el a Szent Koronát 1849-ben-.pdf
   
08.31Leveltaros.hu - Beszámoló 
 a Magyar Levéltárosok Egyesülete Informatikai Szekciójának Szegeden 2012. június 20-án tartott rendezvényérőlBeszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete Informatikai Szekciójának Szegeden 2012. június 20-án tartott rendezvényéről - MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE.pdf
   
08.30Kormany.hu - Megkezdődik a Politikatörténeti Intézetben őrzött iratok átvétele 
 Politikatörténeti Intézet (PTI) levéltárában lévő iratok átadás-átvételének előkészítésére, a dokumentumokat a jövőben őrző Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatójának vezetésével működő, hattagú munkacsoportot kért fel L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. A munkacsoport augusztus 31-én kezdi meg a munkáját.Kormányzat - Emberi Erőforrások Minisztériuma - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
08.30HVG.hu (MTI) - A békés utat választotta a PTI és a MOL 
 Várhatóan békés úton adja át a Politikatörténeti Intézet a levéltári iratokat a Magyar Országos Levéltárnak; a PTI-nek legkésőbb szeptember 5-éig át kell adnia az iratokat, az átvételt lebonyolító, szakértőkből álló bizottság haladéktalanul megalakul - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerdán.Itthon- A békés utat választotta a PTI és a MOL - Nyomtatási verzió.pdf
   
08.28Nol.hu - Nem is életszerű, hogy Magyarországon is elítélték volna Csatáryt? 
 A Magyar Országos Levéltár csupán a másodfokú jogszolgáltatási szervek – tehát a Népbíróságok Országos Tanácsa és a Népfőügyészség – iratait őrzi, ezek között pedig nem található Csatáry László büntetőügyére vonatkozó irat – tájékoztatta lapunkat Csízi István, a levéltár megbízott főosztályvezetője. Az egykori kassai gettóparancsnok csaknem 16 ezer zsidó deportálásában működött közre, és ezért ott őt halálra ítélték.Népszabadság - Nem is életszerű, hogy Magyarországon is elítélték volna Csatáryt-.pdf
   
08.23HVG.hu - Költségvetési felügyelőket küldenek az egyetemekre és a főiskolákra 
 Költségvetési felügyelőket küld a kormány több főiskolához, egyetemhez és szakiskolához, valamint a Magyar Országos Levéltárhoz – derül ki egy kormányhatározatból, amely csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.Gazdaság- Költségvetési felügyelőket küldenek az egyetemekre és a főiskolákra - HVG.hu.pdf
   
07.27Szabadság.ro - Elbukó jogállammal veszélyben az egyházi közvagyon? 
 Magyar (egyházi) közvagyon – Hol tartunk? cím alatt zajlott a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szerdán kerekasztal-beszélgetés az egyházi levéltárak, ingóságok visszaszolgáltatásának, az épített örökség fenntarthatóságának, támogatási lehetőségeinek kérdéseiről. Az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsadója, Maksay Ádám által moderált panelen Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának levéltárosa, Dácz Tibor, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadója, valamit Marosán Tamás, az Országos Restituciós Bizottság volt tagja vett részt.Elbukó jogállammal veszélyben az egyházi közvagyon- - Napirenden - Szabadság.pdf
   
07.23FMH.hu - A kultúra a legjobb eszköz - interjú L. Simon Lászlóval 
 Egy hónappal ezelőtt Áder János köztársasági elnök az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárává nevezte ki L. Simon Lászlót. A politikust a legfontosabb változásokról kérdeztük.fmh.hu -- Nyomtatható verzió.pdf
   
07.12IT Business - "Bekukkanthattunk" az E-levéltárba! 
 Badacsonyban robbant be a magyarországi elektronikus adminisztráció egyik következő fontos lépcsőfoka, az E-levéltár projekt, melynek jelenlegi állapotába a jövő levéltárosai mellett a sajtósokat is beavatták.IT Business - -Bekukkanthattunk- az E-levéltárba!.pdf
   
07.12Hirado.hu - Bemutatták az elektronikus levéltár projektet 
 A Fiatal Levéltárosok Egyesülete IV. Tudományos Nyári Táborát tartja Badacsonyban, ahol az Elektronikus levéltár projekt jelenlegi állapota mellett, a megvalósuló Központi Kormányzati Irattár és az e-levéltár együttműködésének lehetőségeit is felvázolták.Hirado.hu - Bemutatták az elektronikus levéltár projektet.pdf
   
07.10NOL.hu - Nagypapa eltűnt a netről 
 Családfakutatás - Az országos levéltár honlapjáról kiszorult, és nem tudni, újraindulhat-e valaha a sikeres programNépszabadság - Nagypapa eltűnt a netről.pdf
   
07.06Magyar Hírlap - Együttműködik a Kúria és a levéltár 
 Módosítás előtt áll a levéltári törvény, de új múzeumi koncepcióról is tárgyal a kormány – jelentette be L. Simon László tegnap a Magyar Országos Levéltár és a Kúria együttműködési megállapodásának aláírása alkalmából. A kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kulturális kormányzat nagy örömmel üdvözli a két intézmény együttműködését.Magyar Hírlap.pdf
   
07.05Kormany.hu - Levéltár a jog szolgálatában 
 Együttműködési megállapodást írt alá a Kúria elnöke és a Magyar Országos Levéltár főigazgatója csütörtökön, Budapesten. A két fél kölcsönösségen alapuló együttműködése a jogtörténet kutatására, valamint a magyarországi felsőbíróságok történetének kutatására is kiterjed. Az eseményen részt vett L. Simon László kultúráért felelős államtitkár.Kormányzat - Emberi Erőforrások Minisztériuma - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
06.25Szinhaz.hu - Itt van L. Simon válasza - 12 százalékkal nő az EMMI büdzséje 
 Általános vitára alkalmasnak találta hétfői ülésén az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyben 12 százalékkal, 33,1 milliárd forintra nő az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kulturális Államtitkárságának büdzséje.Itt van L. Simon válasza - 12 százalékkal nő az Emmi büdzséje - hírek - Színház.hu - Magyar Színházi Portál.pdf
   
06.25delmagyar.hu - Három kérdés, aki válaszol: L. Simon László 
 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális témákra. Ezúttal L. Simon Lászlót, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkárát kérdeztük.Három kérdés, aki válaszol- L. Simon László - Szeged hírei - Szeged - delmagyar.hu.pdf
   
06.22Infoter.eu - E-levéltár itthon és a határon túl 
 Az információs társadalom kiépülésével egyre sürgetőbb feladat a digitális adatok kezelése, tárolása, mindezek pedig modern, szolgáltató levéltárakat kívánnak meg szerte a világon, így hazánkban is. A téma aktualitását mi sem jelzi jobban, hogy az elektronikus közigazgatás és az elektronikus levéltárak kérdéskörnek szentelte idei vándorgyűlését a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2011. június 18–20-án Szegeden.E-levéltár itthon és a határon túl.pdf
   
06.20Híradó.hu (MTI) - "Rekvirálástól" tart a Politikatörténeti Intézet 
 Egy májusi törvénymódosítással az állampárti dokumentumok az Országos Levéltárhoz kerülnek, az intézet megakadályozná az államosítást.Hirado.hu - -Rekvirálástól- tart a Politikatörténeti Intézet.pdf
   
06.19Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. - Elektronikus levéltár és e-közigazgatás konferenciát rendeztek Szegeden 
 Elektronikus levéltár és e-közigazgatás címmel rendeztek konferenciát Szegeden a Magyar Levéltárosok Egyesületének idei vándorgyűlésén. A konferencia a megvalósítandó elektronikus levéltári rendszer fő felhasználói csoportjának legfontosabb hazai fóruma, így az E-levéltár projekt bemutatására és népszerűsítésére kiváló alkalom. A Hotel Novotel Szegedben tartott rendezvény mai – a sajtó számára nyilvános – előadásain külföldi és hazai előadók mutatták be az Európa más országaiban már jól működő levéltári rendszereket, valamint az Elektronikus levéltár projekt itthoni megvalósulását.Elektronikus levéltár és e-közigazgatás konferenciát rendeztek Szegeden - Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt..pdf
   
06.19Szegedma.hu - Levéltárosok vándorgyűlése – középpontban az e-közigazgatás + FOTÓK 
 Az október elsején megalakuló Magyar Nemzeti Levéltárhoz szervezetileg kapcsolódó megyei levéltárak megőrzik autonómiájukat – jelentette ki Mikó Zsuzsanna főigazgató a levéltárosok vándorgyűlésén az IH Rendezvényközpontban.Levéltárosok vándorgyűlése – középpontban az e-közigazgatás + FOTÓK - Szeged Ma - tények és vélemények.pdf
   
06.18Kultúra.hu - Mikó Zsuzsanna: az integráció után is megmarad a megyei levéltárak autonómiája 
 A vidéki intézmények megőrzik autonómiájukat a Magyar Országos Levéltár és a megyei levéltárak integrációjával október 1-jén létrejövő Magyar Nemzeti Levéltár szervezetén belül is – közölte Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója hétfőn Szegeden.Kultúra.hu - Mikó Zsuzsanna- az integráció után is megmarad a megyei levéltárak autonómiája.pdf
   
06.17eGov hírlevél - Szegeden tanácskoznak a levéltárak jövőjéről 
 Az elektronikus közigazgatás lesz a témája az idei levéltáros vándorgyűlésnek, amelyre több mint háromszáz hazai és külföldi vendéget várnak Szegedre. A szakma hétfőn kezdődő legrangosabb rendezvényének a Magyar Nemzeti Levéltár létrehozása és a megyei levéltárak további működése is témája lesz.Szegeden tanácskoznak a levéltárak jövőjéről - eGov Hírlevél.pdf
   
06.14Népszabadság Online - Megjelent a mohácsi csata krónikásának levelezése 
 Megjelent Brodarics István (1490-1539) humanista főpap, politikus, diplomata eddig ismert teljes levelezése - 349 írás -, a kötetet konferencia keretében mutatják be pénteken a Magyar Országos Levéltárban.Népszabadság - Megjelent a mohácsi csata krónikásának levelezése.pdf
   
06.11Kultúra.hu - Elkezdődött a Nyitott Levéltárak 2012 programsorozat 
 A Nyitott Levéltárak 2012 hétfőn kezdődött országos programsorozatában 34 levéltár mintegy 70 programmal vesz részt.Kultúra.hu - Elkezdődött a Nyitott Levéltárak 2012 programsorozat.pdf
   
06.11Magyar Hírlap - Ez nem egy elefántcsonttorony 
 A szombati Múzeumok Éjszakáján várja az érdeklődőket a Magyar Országos Levéltár épülete a budai várban, a Bécsi kapu téren. Mikó Zsuzsanna, az intézmény áprilisban kinevezett főigazgatója lapunknak elmondta: céljuk, hogy ne csak ilyen különleges alkalmakkor, hanem „kiállítási jelleggel” is bejárható legyen a főépület. Az intézményvezetőt a megyei levéltárak integrációjának elhalasztásáról, pénzügyekről és arról is kérdeztük, hogyan halad az iratállomány digitalizációja.Magyar Hírlap.pdf
   
06.07Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár - Októbertől Nemzeti Levéltár 
 Azt ígérik megőrzik majd egyedi arcukat.
   
06.06Gazdasági Rádió (MTI) - Októbertől működik a Magyar Nemzeti Levéltár 
 Az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás értelmében október 1-jén alakul meg a Magyar Nemzeti Levéltár, és ehhez a szervezethez kerülnek a megyei levéltárak, megőrizve egyedi arcukat, autonómiájukat - mondta el Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója az MTI-nek szerdán Szolnokon.Októbertől működik a Magyar Nemzeti Levéltár.pdf
   
06.05Múlt-kor, 2012. június 4. - Nemzeti emlékezet (videó) 
   
06.04Népszabadság Online - (Majdnem) minden egy helyen 
 Nemzeti Levéltár - Az új főigazgató szerint a pártiratok államosítása egy folyamat befejezésenol.hu-Nemzeti_Levltr.pdf
   
06.03Tapiokultura.hu - A 70 esztendős Gecsényi Lajos köszöntése 
 A helytörténész tevékenysége egy maga által kiválasztott - többnyire személyes kötődésből fakadó indíttatás révén – település vagy térség történetének megismertetésére irányul. Az általa végzett kutatómunka szinte minden esetben általános irányultságú: kiterjed az adott földrajzi egység helytörténetének minden területére. Ebben a folyamatban különösen fontos az olyan személyek bemutatása, akik a térség szülötteként országos hírnévre tettek szert. Amikor az 1942. június 2-án született Gecsényi professzor köszöntését és életpályája méltatását megkísérlem, személyes indíttatás is vezérel.A 70 esztendős Gecsényi Lajos köszöntése.pdf
   
05.23Híradó.hu - A pertől sem riad vissza a Politikatörténeti Intézet 
 Az intézet főigazgatója nem nyugszik bele, hogy a levéltárban őrzött iratokat államosítsák.Hirado.hu - A pertől sem riad vissza a Politikatörténeti Intézet.pdf
   
05.22HVG.hu - Elfogadták: az országos levéltár kezelheti a Politikatörténeti Intézet anyagait 
 Az egykori állampárt - az MDP és az MSZMP -, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteinek iratai az állam tulajdonát képezik - mondja ki a levéltári törvény hétfőn elfogadott módosítása, megalapozva, hogy a Politikatörténeti Intézet levéltárában őrzött közokiratok az országos levéltárhoz kerüljenek.Itthon- Elfogadták- az országos levéltár kezelheti a Politikatörténeti Intézet anyagait - HVG.hu.pdf
   
05.18ATV.hu - A Levéltár 250 éve működik (videó) 
 A Start Plusz vendége Mikó Zsuzsa, főigazgató, Magyar Országos Levéltár. 
   
05.15Szeretgom.hu - Ők lettek volna a szomszédaid 300 éve 
 A Magyar Országos Levéltár AdatbázisokOnline szolgáltatásán keresztül hozzáférhetővé teszi az 1720. évi összeírás teljes képanyagát, amiben Esztergomról és a vármegyéről is rengeteg adatot lehet elérni.Ők lettek volna a szomszédaid 300 éve - Szeretgom.hu.pdf
   
05.11MTV Videótár - Ma reggel - Létrejöhet a nemzeti levéltár (videó) 
 Mikó Zsuzsa főigazgató, Magyar Országos Levéltár 
   
05.08 Múlt-kor - Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele 
 Magyarország Külügyminisztériuma és az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nagyszabású konferencia keretében emlékezik 2012. május 10-én a két ország közti diplomáciai kapcsolatok 90 évvel ezelőtti felvételére.Múlt-kor történelmi portál - Az amerikai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvétele - Hírek.pdf
   
04.27ATV.hu - Államosíthatják a Politikatörténeti Intézet levéltárának nagy részét 
 Lehetséges, hogy utoljára láthatták egyben a látogatók a Politikatörténeti Intézet levéltárát a csütörtöki nyílt napon. Folyamatban van ugyanis a levéltári törvény módosítása, amellyel államosítanák az intézetben őrzött, 1944 és 1989 közötti iratok jelentős részét, azaz a teljes gyűjteményük kétharmadát, ami így átkerül a Magyar Országos Levéltárhoz.atv.hu - Államosíthatják a Politikatörténeti Intézet levéltárának nagy részét.pdf
   
04.25MNO.hu - Kéziratos térképeket digitalizáltak 
 Digitalizálták Jász-Nagykun-Szolnok megye több száz kéziratos térképét, s lemezre tették Hősök voltak mindannyian címmel a megye első világháborús történetét; a két DVD-t kedden mutatták be az Országos Levéltárban.Kéziratos térképeket digitalizáltak.pdf
   
04.23Népszabadság Online - Őrségváltás a pártállami iratok felett: "Kilóg a ló" 
 Magyar Nemzeti Levéltár néven gyúrják egybe az országos levéltári hálózatot a kormány tervei szerint. A párttörténeti iratokat államosítják, mostani "őrzőiket" kiköltöztetik.Népszabadság - Őrségváltás a pártállami iratok felett- -Kilóg a ló-.pdf
   
04.23MNO.hu - Küszöbön az új levéltári szervezet 
 Általános vitára alkalmasnak találta a levéltári törvény és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) létrehozásáról szóló törvények módosításáról szóló javaslatot az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága 12 igen szavazat, két nem és két tartózkodás mellett hétfőn Budapesten.Küszöbön az új levéltári szervezet.pdf
   
04.23Kisalfold.hu - Az Audi előtt a Nissan is Győrbe jött volna 
 A '60-as évek végén komolyan felmerült, hogy a japán multi Győrben építse fel európai autógyárát. Az első ajánlat szerint évente 120 ezer kocsit készítettek volna, s közel 3000 főt alkalmaztak volna a Kisalföldön.Az Audi előtt a Nissan is Győrbe jött volna - videó - Győr hírei, győri hírek - Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu.pdf
   
04.23Népszava online - Tetőfokára ért az államosítási láz 
 Kórházak újabb csoportját államosítja az Orbán-kormány azzal a jogszabállyal, amelynek zárószavazását holnap tartja a Ház. Eközben már arról is készült törvényjavaslat, miként "leckéztessék" meg államosítással a Politikatörténeti Intézetet. Az ezt is tartalmazó, magántulajdonú levéltárakat államosító előterjesztésről ma vitázik az Országgyűlés szakbizottsága. A központosítási hullám nem kerülte el az oktatást és a közművelődés másTetőfokára ért az államosítási láz - BELFÖLD - NÉPSZAVA online.pdf
   
04.19Index.hu - Publikálják Szálasi naplójának előkerült köteteit 
 A tervek szerint mintegy két hónap múlva, elektronikus formában jelenhet meg Szálasi Ferenc nyilas miniszterelnök naplósorozatának első két kötete – közölte Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem tanára pénteken. Szálasi naplósorozatának első két kötete a Magyar Országos Levéltár online folyóiratában, az archivnet.hu-ban, Reflektor a sötétben II. címmel jelenhet meg – mondta a történész.Index - Belföld - Publikálják Szálasi naplójának előkerült köteteit.pdf
   
04.17Galamus.hu (MTI) - Mikó Zsuzsanna lett a Magyar Országos Levéltár főigazgatója 
 Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter április 17-i hatállyal a megbízott főigazgatót, Mikó Zsuzsannát nevezte ki a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatójává - tájékoztatta Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kedden az MTI-t.Mikó Zsuzsanna lett a Magyar Országos Levéltár főigazgatója.pdf
   
04.17Kormány.hu - Nemzeti Erőforrás Minisztérium - Dr. Mikó Zsuzsanna lett a Magyar Országos Levéltár főigazgatója 
 Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2012. április 17-i hatállyal dr. Mikó Zsuzsannát nevezte ki a Magyar Országos Levéltár főigazgatójává.Kormányzat - Nemzeti Erőforrás Minisztérium - Hírek.pdf
   
04.16168 óra Online - Hová kerül a Politikatörténeti Intézet? A jó állam ajánlata 
 Kiköltöztetné a Kossuth téri Igazságügyi Palotából a Néprajzi Múzeumot és a Politikatörténeti Intézetet (PTI) a kormány, valamint az állampárt iratainak egységesítése címén a PTI levéltári anyagának egy részét a Magyar Országos Levéltárba helyezné át. Egyesek szerint így húzná ki a nyíltan baloldali szellemiségű intézet alól a talajt.168 Óra Online - Hová kerül a Politikatörténeti Intézet-.pdf
   
04.16Népszava online - Államosítás előtt a Politikatörténeti Intézet iratai? 
 A Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója nem kapott tájékoztatást arról a pénteken benyújtott törvényjavaslatról, amely megalapozná, hogy az intézet levéltárában őrzött közokiratok a Magyar Országos Levéltárhoz kerüljenek.Államosítás előtt a Politikatörténeti Intézet iratai- - BELFÖLD - NÉPSZAVA online.pdf
   
04.13Galamus.hu - OGY - Az országos levéltárhoz kerülhetnek a Politikatörténeti Intézet anyagai 
 A Politikatörténeti Intézet Levéltárában őrzött közokiratok Magyar Országos Levéltárnak (MOL) történő átadását is megalapozza a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvény, valamint az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának létrehozásáról szóló jogszabály módosítását kezdeményező kormányzati előterjesztés.OGY - Az országos levéltárhoz kerülhetnek a Politikatörténeti Intézet anyagai.pdf
   
04.10MNO.hu - Nem tudni, hol lehetnek az eltűnt szakdolgozatok 
 Nem lehet tudni, hogy hol vannak az MSZMP Politikai Főiskoláján végzettek szakdolgozatai – írja a keddi Magyar Nemzet. Az ügy számos ma is aktív politikust érinthet.Nem tudni, hol lehetnek az eltűnt szakdolgozatok.pdf
   
04.08MNO.hu - „Uraim, bekerültünk a történelembe” 
 Nyolcvan évvel ezelőtt született Antal József, hazánk első szabadon választott miniszterelnöke. A diploma megszerzése után Antall József rövid ideig a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott.„Uraim, bekerültünk a történelembe”.pdf
   
04.08Index.hu - Nyomozóhatóságként is működhet az új ügynökintézet 
 A kormány valószínűleg lengyelországi példa alapján hozza létre azt az intézményt, amely a kommunista diktatúra bűneinek feltárásával foglalkozik. Így akár az is elképzelhető, hogy az új intézet ügyészségi jogkörökkel nyomoz majd a kommunista diktatúra felelősei után. A végső koncepcióról a Fidesz vezetése dönt.Index - Belföld - Nyomozóhatóságként is működhet az új ügynökintézet.pdf
   
04.04FN24 - A képviselők felét vizsgálná Lázár 
 (...) Simon János politológust korábban arról írt, hogy erősen megkérdőjelezhető a Politikai Főiskolán végzett vagy Moszkvában tanult közszereplők diplomáinak hitelessége. Az Antall-kormány által megszüntetett intézmény 1957-1989 közötti dokumentumait a Magyar Országos Levéltárban őrzik.A képviselők felét vizsgálná Lázár - FN24.pdf
   
04.02Múlt-kor - IV. Károly koronázási hitlevele 
 IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten, a Mátyás-templomban. Még a koronázási szertartás előtt hitlevélben biztosította a nemzetet az alkotmányos jogok és a törvényes rend megtartásáról. Halálának 90. évfordulójára emlékezve mutatjuk be a királyi hitlevelet.Múlt-kor történelmi portál - IV. Károly koronázási hitlevele - Műhely.pdf
   
03.31Népszabadság Online - A Horn-kormány idején tűnt el a legtöbb állambiztonsági irat 
 Főleg 1994 és 1998 között tűntek el állambiztonsági iratok, ezért rendkívül fontos a mágnesszalagok nyilvánossá tétele. Erről Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos beszélt a Lánchíd Rádiónak.Népszabadság - A Horn-kormány idején tűnt el a legtöbb állambiztonsági irat.pdf
   
03.31Népszava online - Minisztériumi kézben a megyei levéltárak 
 A 19 megyei levéltár május végével a Magyar Országos Levéltárba (MOL) olvad be, mely június 1-vel a Magyar Nemzeti Levéltár nevet kapja. A régi igazgatók a helyükön maradnak, ám azt még nem tudja a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, hogy a körülményekre tekintettel a MOL főigazgatói pályázatát érvényteleníti-e? Sok ideje nincs, április 4-én kell döntenie.Minisztériumi kézben a megyei levéltárak - KULTÚRA - NÉPSZAVA online.pdf
   
03.30MNO.hu - Új gazdája lesz a levéltáraknak 
 A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) válik a megyei levéltári rendszer fenntartójává május 1-től. A megyei levéltárak június 1-ig a Magyar Országos Levéltárból létrejövő Magyar Nemzeti Levéltár szervezetébe integrálódnak.Új gazdája lesz a levéltáraknak.pdf
   
03.27Híradó.hu - 85 éves a bécsi magyar levéltári kirendeltség 
 Itt található az 1538-as váradi béke, az 1711-es szatmári béke két eredeti példánya és az 1814-1815-ös Bécsi Kongresszus záróokmánya is.Hirado.hu - 85 éves a bécsi magyar levéltári kirendeltség.pdf
   
03.26Múlt-kor - Propaganda-művészet (video) 
 

 

 
   
03.23Népszava online - Mikó Zsuzsanna kerülhet az Országos Levéltár élére 
 Mikó Zsuzsannát, az eddigi megbízott vezetőt javasolta a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgatójának a szerdán ülésező szakmai tanácsadó testület.Mikó Zsuzsanna kerülhet az Országos Levéltár élére - KULTÚRA - NÉPSZAVA online.pdf
   
03.19Heti Válasz (MTI) - Március 15. - Estig tartottak a programok a budai Várban 
 Gólyalábas huszárok és hagyományőrző együttesek műsora mellett sok családi program egészen este hat óráig várta az érdeklődőket a budai Várban. A Budapesti Történeti Múzeum, az Országos Levéltár és a Széchényi Könyvtár is egésznapos programokkal készült a nemzeti ünnepre.Heti Válasz - -Még én is tanultam-.pdf
   
03.12Kormany.hu - „Útlevéllel a csatába!”
Korabeli kiállítás és családi szerepjáték
2012március15.pdf
 A Magyar Országos Levéltár március 15-i programja 
   
03.04Echo TV - Időrosta 
 Szentesi Zöldi László műsora. Vendég: Ólmosi Zoltán főlevéltáros, Magyar Országos Levéltár. Téma: A KISZ megalakulása és első évei. (...) 
   
02.29Múlt-kor - Rizsmajegyre írt végrendelet 
 A most közzé tett rizsmacímke papírtörténeti ritkaság, annak idején az elkészült ívek csomagolására használták. Fennmaradását és levéltárba kerülését annak köszönheti, hogy a 17.században végrendeletet írtak a hátlapjára.Múlt-kor történelmi portál - Rizsmajegyre írt végrendelet - Műhely.pdf
   
02.27MTV Videótár - Múlt-kor, 2012. február 27. - Rejtő Jenő

 

 Vendég: Nagy Gábor könyvtáros, Kovács Tamás levéltáros, Magyar Országos Levéltár (...) 
   
02.27Metropol - Családfám és egyéb emberfajták 
 Bár egyes vélekedések szerint a ma élő emberiség mindössze néhány tucat emberpárra, illetve egyetlen férfira vezethető vissza, mégis mindenkit érdekel családjának a története, a családfája. Ősi kíváncsiságról van szó, a Bibliában is találunk genealógiát, többek között azt, amelyik Dávid királyig vezeti vissza Jézus leszármazását.Családfám és egyéb emberfajták.pdf
   
02.21Múlt-kor - A világszép úrnő arany bullái 
 A későbbi királyné, Aragóniai Konstancia kíséretében érkezett hazánkba a feltűnő szépségű Tota úrnő. A javára kiadott oklevelek függőpecséteik miatt is különösen becses darabjai gyűjteményünknek.Múlt-kor történelmi portál - A világszép úrnő arany bullái - Műhely.pdf
   
02.09Múlt-kor - Pecsétnyomók milliókért 
 A közelmúltban internetes árverésen rekordösszeget ért el egy tétel, amely az 1950-es évekből származó minisztériumi pecsétnyomókból és bélyegzőkből állt. Az eset kapcsán számos kérdés merült fel, ezek megválaszolására teszünk most kísérletet - olvasható Kurecskó Mihály cikkében a Magyar Országos Levéltár oldalán.Múlt-kor történelmi portál - Pecsétnyomók milliókért - Hírek.pdf
   
02.08Hirado.hu - Földes György: szét akarják verni a politikatörténeti levéltárat 
 A Politikatörténeti Intézet főigazgatója többek között azt is sérelmezi, hogy nem kapott lehetőséget reagálni a "Közokiratok magánkézben" című konferencián elhangzottakra.Hirado.hu - Földes György- szét akarják verni a politikatörténeti levéltárat.pdf
   
02.07MNO - „Magyarországon felbecsülhetetlen károk mehettek végbe” 
 Ideje újból módosítani az 1995-ös, többször módosított levéltári törvényt – jelentette ki Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos egy keddi budapesti konferencián.MNO - „Magyarországon felbecsülhetetlen károk mehettek végbe”.pdf
   
 Magyar Hírlap - Iratok, amelyek sokat mesélhetnének 
 Konferenciát tartanak ma a Magyar Országos Levéltár szervezésében. Izgalmas kérdések kerülnek terítékre, szó lesz azoknak az iratoknak, történelmi dokumentumoknak a sorsáról is, amelyeket továbbra is magánál tart az MSZP, illetve annak Párttörténeti Intézete. Lakos Jánost, a Magyar Országos Levéltár címzetes főigazgatóját kérdeztük az ügyről.Magyar Hírlap.pdf
   
01.31Múlt-kor - A nevezetes tollvonás 
 Középiskolás tankönyveinkben is szereplő közismert tény, hogy II. József halála előtt visszavonta rendeleteit. Azonban nem tudjuk pontosan, mikor és miért történt a nevezetes tollvonás - olvashatjuk Kulcsár Krisztina cikkében a Magyar Országos Levéltár honlapján.Múlt-kor történelmi portál - A nevezetes tollvonás - Műhely.pdf
   
01.27Echo TV - Filmesdobozokba zárt történelem 
 „Antall Józsefnek sem hittem el, hogy fel kell készülni, nemcsak a Kádár utáni időkre, de egy olyan változásra is, ami meghaladhatja a rendszer kereteit” – mondja a vele készült interjúban Tamáska Péter történész, a Magyar Országos Levéltár korábbi tudományos főmunkatársa aki a napokban ünnepelte 70. születésnapját.ECHO TV -- Jelen-Időben 1.pdf
   
01.26VárnegyedOnline - Deák mint magánember a Levéltárban 
 Különleges történelmi dokumentumokat találtak a budapesti francia nagykövetségen: Deák Ferenc magánleveleit, egy versét és egy hajtincsét, amelyeket ezentúl a budavári Levéltár fog őrizni.A jelentős kultúrtörténeti kincset a magyar kultúra napja alkalmából adta át René Louis Roudaut francia nagykövet Szőcs Géza államtitkárnak.varnegyedonline.hu - Deák mint magánember a Levéltárban.pdf
   
01.24Kötve-fűzve - Pokollal és papuccsal csipkelődik versében az államférfi 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével, egy versével és egy hajtincsével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából. A versben a "haza bölcse" keresztlányát ugratja.Pokollal és papuccsal csipkelődik versében az államférfi - kötve-fűzve.pdf
   
 Múlt-kor - Hazakerült leveleiből ismerhetjük meg a haza bölcsét 
 René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete január 20-án ünnepélyes keretek között adta át a Magyar Országos Levéltárnak a követségen őrzött Deák-leveleket, melyeket a haza bölcse az 1850-es években írt keresztlányához, Nedeczky Idához. A levelekkel együtt Deák egy hajtincse is a levéltárba került - olvasható Marton-Szabó Dorottyának a MOL honlapján megjelent cikkében.Múlt-kor történelmi portál - Hazakerült leveleiből ismerhetjük meg a haza bölcsét - Műhely.pdf
   
01.20MTV Videótár - Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Levéltár gyűjteményeVideó megtekintése
   
 

MTV Videótár - MTV Híradó, 2012. január 21. 7:00 (13:06-tól)

Videó megtekintése
   
 ATV - "Hajtincs és levél" Egyedülálló Deák-hagyaték került előVideó megtekintése
   
 MNO - Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei 
 Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei. A dokumentumokat Franciaország magyarországi nagykövetségén találták meg.Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei.pdf
   
 Kormányportál - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei 
 A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára.Kormányzat - Nemzeti Erőforrás Minisztérium - Kultúráért Felelős Államtitkárság - Hírek.pdf
   
 Promenad.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban - Promenád.hu - a vidék hírportálja.pdf
   
 Kisalföld - Elveszettnek hitt Deák-levél került elő egy hajtinccsel 
 Deák Ferenc által írt magánlevelek és a hajtincse. Az elveszettnek hitt levelekre, a versre és egy kis borítékban elhelyezett Deák-hajtincsre a francia nagykövetség pincéjében egy páncélszekrényben bukkantak.Elveszettnek hitt Deák-levél került elő egy hajtinccsel - Képgaléria - Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu.pdf
   
 Richpoi - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.Richpoi Hírek- Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban.pdf
   
 Múlt-kor - Magyarországra érkeztek Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.Múlt-kor történelmi portál - Magyarországra érkeztek Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei - Hírek.pdf
   
 KultúrPart - Régi magyar kincsre bukkantak a franciák 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. Egy kis borítékban elhelyezett hajtincs is volt mellettük.KultúrPart - Rengeteg - Régi magyar kincsre bukkantak a franciák.pdf
   
 Hirado.hu - Felbecsülhetetlen értékű kincsekre bukkantak egy pincében 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye.Hirado.hu - Felbecsülhetetlen értékű kincsekre bukkantak egy pincében.pdf
   
 Prae.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át a kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.PRAE.HU - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei.pdf
   
 Echotv.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban 
 Deák Ferenc nyolc magánlevelével és egy versével gazdagodott a Magyar Országos Levéltár gyűjteménye. A különleges dokumentumokat René Louis Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete pénteken adta át Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a magyar kultúra napja alkalmából.ECHO TV -- Jelen-Időben.pdf
   
 Történelemportál - Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei 
 A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket.Előkerültek Deák Ferenc magánlevelei - Történelemportál.pdf
   
 Kultúra.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban 
 A magyar kultúra napja alkalmából január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket.Kultúra.hu - Deák Ferenc elveszettnek hitt levelei az Országos Levéltárban.pdf
   
 Orient Press Hírügynökség - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei 
 A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára.Orient Press.pdf
   
 Objektív Hírügynökség - Előkerültek Deák Ferenc elveszettnek hitt magánlevelei 
 A magyar kultúra napja alkalmából 2012. január 20-án René Louis Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete ünnepélyesen átadta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárnak a követségen fellelt, Deák Ferenc által írt magánleveleket és egyéb emlékeket. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Országos Levéltárban került sor, ahol a jelentős eszmei értékkel bíró iratokat el is helyezik az utókor számára – értesül az OBJEKTÍV Hírügynökség a tárca sajtószolgálatától.Objektív Hírügynökség.pdf
   
01.17Múlt-kor - Szászánida pecsétkövek a MOL-ban 
 A Magyar Országos Levéltár által a tavalyi év során vásárlás útján szerzett pecsétgyűjteményben két sajátos formájú pecsétkő fordul elő, melyekről a vizsgálat során kiderült, hogy az ó- és középkort átívelő Szászánida Birodalomból származnak. Közülük az egyik különösen szép kivitelű darab - írja Gesztelyi Tamás a Magyar Országos Levéltár honlapján.Múlt-kor történelmi portál - Szászánida pecsétkövek a MOL-ban - Műhely.pdf
   
 Blikk.hu - Másfélmillióért keltek el Rákosi bélyegzői 
 Másfél millió forintot sem sajnált egy ismeretlen a Rákosi-kormány Kohó- és Gépipari Minisztériumának pecsétnyomóiért az egyik internetes aukciós oldal árverésén.Másfélmillióért keltek el Rákosi bélyegzői - Blikk.hu.pdf
   
01.12Blikk.hu - Milliókért árulják Rákosiék bélyegzőit 
 Megrögzött ereklyegyűjtő vagy kötöznivaló bolond? Egy rejtélyes licitáló kétmillió forintnál is többet hajlandó kifizetni a Vatera internetes aukciósház egyik árverésén a Rákosi-kormány Kohó- és Gépipari Minisztériumának pecsétnyomóiért, amelyekkel egykor Kossa István (†64), a napszámos fiából lett kohóügyi miniszter sajtolta a pecséttintát az 50-es évek elején a hivatalos dokumentumokra.Milliókért árulják Rákosiék bélyegzőit - Blikk.hu.pdf
   
01.11Info Nyíregyháza - Értékes iratokkal bővült a megyei levéltár archívuma 
 Bemutatták ma a Megyei Levéltár évnyitó rendezvényén a Nemzeti Kulturális Alap és a nyíregyházi Rotary Club támogatásával megvásárolt Szarka család iratait.Értékes iratokkal bővült a Megyei Levéltár archívuma - Hírek - infoNyíregyháza - Friss hírek, helyi hírek, országos hírek, sport hírek, bulvár hírek.pdf
   
 Múlt-kor - A cenzorok és a Bánk bán 
 Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt - olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján.Múlt-kor történelmi portál - A cenzorok és a Bánk bán - Hírek.pdf
   
 Szabarchiv.hu - Beregi családi anyaggal gazdagodott levéltárunk 
 Évnyitó rendezvényünkön 2012. január 11-én megvásároltuk és bemutattuk a beregi Szarka család iratait.Beregi családi anyaggal gazdagodott levéltárunk - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár.pdf
   
01.10Kultúra.hu - A cenzorok és a Bánk bán 
 Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt – olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján.Kultúra.hu - A cenzorok és a Bánk bán.pdf
   
 Flag magazin - A cenzorok és a Bánk bán 
 Katona József küzdelme, hogy a Bánk bán elfoglalja méltó helyét a színházak műsorán, életében sikertelen maradt - olvashatjuk a Magyar Országos Levéltár honlapján.Flagmagazin - Egy JOBB magazin, az értékek mellett!.pdf
   
01.05Hír TV - Kommentár nélkül - Az Országos Levéltárba került az új alaptörvény eredeti példányaVideó megtekintése
   
 Hír TV - Schmitt maga vitte el az alaptörvénytVideó megtekintése
   
 

MTV videótár - Schmitt Pál személyesen adta át az új alaptörvény első példányát

Videó megtekintése
   
 MNO - Schmitt maga vitte el az alaptörvényt + Képek + Videó 
 

Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.

Schmitt maga vitte el az alaptörvényt + Képek + Videó.pdf
   
 hvg.hu - Schmitt Pál átment a levéltárba, kezében az alkotmánnyal 
 

Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.

 

Itthon- Schmitt Pál átment a levéltárba, kezében az alkotmánnyal - HVG.hu.pdf
 hirado.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba 
 

Az államfő személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.

 

Hirado.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba.pdf

 Blikk.hu - Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.Schmitt Pál vitte át az alaptörvényt a levéltárba - Blikk.hu.pdf
   
 168 óra - Schmitt Pál személyesen vitte át a dokumentumot 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.168 Óra Online - Schmitt Pál személyesen vitte át.pdf
   
 Népszava online - Alaptörvény- Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.Alaptörvény- Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba - BELFÖLD - NÉPSZAVA online.pdf
   
 Hír 3 - Alaptörvény - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.Alaptörvény - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba - hir3.hu.pdf
   
 Metropol - Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.Az államfő személyesen vitte át az alaptörvényt a levéltárba.pdf
   
 Ma.hu - Személyesen ment a levéltárba - S mit vitt a kezében Schmitt? 
 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön személyesen nyújtotta át az új alaptörvény első, eredeti példányát Mikó Zsuzsannának, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatójának.Személyesen ment a levéltárba - S mit vitt a kezében Schmitt- - belfold.ma.hu.pdf
   
 Múlt-kor - Megmentették a Láng Gépgyár iratait 
 

Több mint 130 évet felölelő archív tervdokumentáció mentett meg az Alstom Hungária Zrt. és a Zoltán Gőzös Közhasznú alapítvány számos önkéntes segítségével. A több mint negyven köbméternyi iratot a vállalat már nem tudja tovább őrizni, ugyanakkor technikatörténeti szempontból fontos a megmentésük. Az iratokat a korábbi Láng Gépgyár lebontásra váró épületéből szállították el az alapítvány munkatársai 2012. január 4-én.

 

Múlt-kor történelmi portál - Megmentették a Láng Gépgyár iratait - Hírek.pdf
01.02 hvg.hu - Ünneplik az alaptörvényt - Orbán is beszél ma 
 

Ma nyílik meg az új alaptörvény hatályba lépésének alkalmából a több mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablót, portrét és dokumentumot - többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét - felvonultató Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

 

Kultúra- Ünneplik az alaptörvényt - Orbán is beszél ma - HVG.hu.pdf
 mno - Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben + Videó 
 Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben – mondta Orbán Viktor hétfő este a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című monumentális kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában.Őseinket tartjuk pajzsként a cinizmussal szemben + Videó.pdf
   
 

 

 

 

2011

   
2011.12.22Kultúra.hu - Festményeken és történelmi dokumentumokban a magyarság ezer éveTöbb mint száz, javarészt nagyméretű történelmi tablóval, portréval és dokumentummal, többek között Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményével találkozhat a Hősök, királyok, szentek – A magyar történelem képei és emlékei című kiállítás közönsége 2012. január 3-tól a Magyar Nemzeti Galériában.
2011.12.19Prae.hu - A magyar történelem képei a Nemzeti GalériábanReprezentatív tablókon, portrékon, ritkán látható történelmi dokumentumokon és tárgyakon keresztül idézi fel a magyarság múltjának fordulópontjait a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Hősök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei című kiállítása. Az MNG, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Országos Levéltár együttműködésében megvalósuló kiállítás 2012. augusztus 26-ig lesz látogatható.
2011.12.15Múlt-kor - MTV videótárA Feszty-körképet bemutató adásban Ólmosi Zoltán a MOL főlevéltárosa is megszólalt.
2011.12.14Rendőrtiszti Főiskola - Intézményi Tudományos Diákkör (fotók)Kovács Tamás a MOL levéltárosa volt a 2011-es Rendőrtiszti Főiskolai ITDK-n a társadalomtudományi szekció elnöke és a eredményhirdetés egyik díjátadója.
2011.12.12HVG.hu - Kádár és a kodein-korszak: így drogoztak apáink„Ment ez a kodein-korszak. Egyre nehezebb volt. (…) Milyen rohadt nehéz volt előbb-utóbb már hozzájutni. Gyógyszertárból ki, gyógyszertárba be, folyamatosan a vergődések” – a nyolcvanas évek kábítószerezéséről, amikor a kodein-tartalmú gyógyszerekre ittak, egy felépülő függő beszélt Tóth Eszter Zsófiának, a Magyar Országos Levéltár (MOL) munkatársának. A felvételt a történész a MOL konferenciáján mutatta be, ahol a levéltár idén indult Oral History-gyűjteményének kiépítéséről beszélt.
2011.12.08Nol.hu - Ózd lesz a digitalizáció helyszíneA Népszabadság a múlt héten adta hírül, hogy a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és az ózdi önkormányzat vezetői aláírtak egy konzorciumi szerződést, melynek értelmében a régi kohászati üzem területén jöhet létre az új magyar digitális központ. A beruházás várhatóan kilencmilliárd forintba kerül.
2011.12.06Építészfórum - „Város a Vár alatt” – a Várbarlang fejlesztési koncepciója2010-ben megbízást kaptunk a Közti Zrt.-től (Potzner Ferenc), hogy a „A Budai Várnegyed és Várlejtők Fejlesztési Koncepcióvázlata” című munkában a Vár és a Várlejtők földalatti tereinek hasznosítását kidolgozzuk. Összefoglalónk ennek a munkának az eredményeit mutatja be.
2011.12.01Ma.hu - Az LMP nyilvánossá tenné a '89 előtti aktákatSchiffer András közölte: az LMP teljes egészében megismerhetővé tenné az 1989 előtt készült állambiztonsági aktákat. Közölte azt is, hogy az egykori állambiztonsági aktákat a Magyar Országos Levéltárban kellene elhelyezni, ahol a levéltári szabályok szerint lehetne kutatatni azokat.
2011.11.29Kultúra.hu - Kárpátaljai települések pecsétjeiből, címereiből nyílt kiállítás BeregszászonKárpátalja településeinek pecsétjei és címerei címmel nyílt kiállítás Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A pecsétek a Magyar Országos Levéltár és a Kárpátaljai Állami Levéltár gyűjteményéből származnak.
2011.11.28Múlt-kor - A Thökölyek hatalmának megalapozójaA Thököly család felemelkedését a marhakereskedelemből vagyont szerző Thököly Sebestyének köszönhette, aki 1572-ben kapott nemesi címet - írja Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár honlapján.
2011.11.25Hirado.hu - Miniszteri biztos világítja át az országos levéltáratGyimesi Endre feladata lesz a mai levéltári helyzet áttekintése, a kapacitások felmérése, valamint a Magyar Országos Levéltár átvilágítására kiterjedő feladatok ellátása.
2011.11.22Vasmegye.hu - Előkerült a Batthyány Levéltár egy töredéke KörmendenAz idén pontosan négyszáz éve annak, hogy a körmendi hitbizomány és a várkastély épületegyüttese a Batthyány család birtokába került. Az évforduló kapcsán a városban egy felhívást tettek közzé, hogy ha valakinél van otthon a családdal kapcsolatos ereklye, az bocsássa azt a múzeum rendelkezésére, mert egy nagyszabású tárlatra készülnek. A szakemberek legnagyobb meglepetésére az ország egykori talán legnagyobb családi levéltárának 450 dokumentuma került elő.
2011.11.17Múlt-kor - A Lánchíd tervrajzaiA levéltár tervtárának gyűjteményében több mint 350 Lánchíddal kapcsolatos tervrajzot őriznek, amelyek segítségével végigkövethetjük a híd létrejöttét, mivel köztük döntést előkészítő és kiviteli tervek, valamint a hídépítés során használt gépek, szerszámok és eszközök rajzai egyaránt megtalálhatók - írja Török Enikő a Magyar Országos Levéltár honlapján.
2011.11.16Style magazin - Jön a Levéltári Éjszaka Náray Tamással!Előadások, raktárlátogatás, kamarazenei koncert, barokk táncház, nosztalgiafotózás, éjszakai divatóra Náray Tamással és még sok érdekesség vár rád a Magyar Országos Levéltár november 19-i rendezvényén.
2011.11.15Hír24.hu - Drasztikus bércsökkentés a közszférában?A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma azonnali hatályú létszámcsökkentést rendelt el a közgyűjteményeknél és művelődési intézeteknél. Az itt dolgozók bérét is csökkentik - állítja a szakszervezet.
2011.11.14Index.hu - Digitalizálják a beregszászi levéltár anyagaitA tervek szerint állami támogatással digitalizálják a Kárpátalja Megyei Állami Levéltár beregszászi fiókintézetében őrzött okmányokat. A levéltár dokumentumainak digitalizálásáról a magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottság közelmúltban tartott ungvári ülésén fogalmaztak meg a felek ajánlást.
2011.11.14Galamus.hu - Magyarországi segítséggel digitalizálhatják a beregszászi levéltár anyagaitHóvári János a Külügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy egyelőre csak puhatolózó megbeszéléseket folytatnak az ügyben, megjegyezve, hogy azt szeretné, ha az elkövetkező hónapokban a Magyar Országos Levéltár munkatársai Beregszászba látogatnának, miként már korábban is tették, és egy szakmai jelentést készítenének a legfontosabb teendőkről.
2011.11.14Transindex - Átigazolási kérelem elutasítvaEduardo Rosa Flores festőművész és építész édesapja kalandos körülmények között tért haza Magyarországra 1974-ben. Miután munkát talált, kezdeményezte átigazolását a Bolíviai Kommunista Pártból a Magyar Szocialista Munkáspártba, kérelmét azonban elutasították.
2011.11.08Múlt-kor - Próbanépszámlálás 1956 utánA forradalmat követően a hatalom a tervgazdálkodás megvalósítása és a népességnek a harcok utáni csökkenése miatt 1960-ra népszámlálást tervezett, amelyet próbanépszámlálás előzött meg - olvasható Kocsis Piroska tanulmányában, amely az ArchívNet legújabb számában jelent meg.
2011.11.08Hirado.hu - Zseblámpás kincskeresés az Őszbúcsúztató hétvégénA Magyar Országos Levéltárban november 19-én Náray Tamás divattervező az "örök nő és a divat szüntelen változó kapcsolatáról" beszél, emellett mini divatbemutató, gyermek- és kézműves programok, valamint nőkről szóló előadások színesítik a kínálatot.
2011.11.08Múlt-kor - Lótenyésztés és lóverseny a 19. századbanA magyar ló mindig keresett fajta volt Európa szerte. A lótenyésztés és nemesítés elősegítésére alapította 1857-ben Ferenc József az úgynevezett Császár-díjat - derül ki Tuza Csillának a Magyar Országos Levéltár honlapján elérhető cikkéből.
2011.11.07Zalaihirlap.hu - Levéltári biztos marad Gyimesi EndreA politikus elmondta: az átmeneti vezetéssel működő Magyar Országos Levéltár irányításában kapott nagyobb szerepet, emellett az a feladata, hogy közvetítsen a szakma és a döntéshozók között.
2011.11.01hvg.hu - A II/5-C titkai: az utolsó magyar keresztényüldözésA hatvanas évekről sokaknak a beatzene születése, a gazdasági reform, a Kádár-rendszer lazulása, a legvidámabb barakk „kócos kis ördögei" jut eszükbe. A valóság ennél azonban szomorúbb: a hatvanas évek elején rendelték el az egyik utolsó nagy leszámolási akciót az 56-os forradalom után, sőt még ezután is hosszú évekig üldözték a „klerikális reakciót”.
2011.10.30Echo.TV - IdőrostaSzentesi Zöldi László műsora. Vendég: Birinyi József elnök (Hungarikum Szövetség). Téma: Hungarikumok a XXI. században. Ólmosi Zoltán történész, levéltáros (MOL) és Kovács Tamás történész, levéltáros (MOL).
2011.10.30FashionTime - Karnyújtásnyira a történelem2011. november 19-én rendezi meg a Magyar Országos Levéltár a Karnyújtásnyira a történelem - Levéltári éjszaka sorozat idei rendezvényét, amelynek vendége Náray Tamás lesz.
2011.10.28hvg.hu - Kádár János tyúkjai és a párttitkárnak bevallott szeretőMiért mellékelte szeretője Balatonszabadiból írt levelét egy kétségbeesett nő, és miért fordult szintén a párttitkárhoz levélben a megvert, megalázott feleség? A Kádár-kor megrázó hétköznapjait és a kádári elit viselkedését kutatják újabban a történészek és a levéltárosok.
2011.10.28IT Business Online - Lesz egyszer egy e-levéltárAz elektronikus archiválás hivatalos elfogadása nagy könnyebbség lenne, ugyanis még ma is papíron kell megőrizni az eredeti dokumentumokat. De ha majd egyszer befejeződik az e-levéltár projekt…
2011.10.19Delmagyar.hu - Államosított levéltár: kutatóműhelyből hivatal?Visszatér 2012. januártól a levéltári rendszer az 1968 előtti struktúrához: a területi intézmények ismét állami fenntartásban működnek. A tulajdonosváltás azonban nem zárul le. Úgy hírlik, hogy a szakmai műhelyeket 2013-tól bekebelezi az országos levéltár, miközben a megyei levéltárak közvetlenül a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárságának fenntartásába kerülhetnének át.
2011.10.18Hirado.hu - Semjén: a nemzet története a családok történeteKörülbelül 35-40 millió anyakönyvi adatot őriz az Országos Levéltár.
2011.10.17Reader's Digest - Mit mentene ki tűz esetén?Megkérdeztünk néhány múzeumi embert: mi a legféltettebb kincsük? Íme, válaszaik a vadnyugati puskától a mamutcsontvázig
2011.10.14Népszabadság - Kutatás saját hosszabbítóvalÉles vita bontakozott ki a levéltáros-társadalomban, miután eldőlt, hogy januártól a megyei önkormányzatoktól – a kormányhivatalokon keresztül – állami fenntartásba kerülnek a megyei levéltárak.
2011.10.12Múlt-kor - "Nála még a levél, vagy ahhoz hasonló"Ha csőrében levelet tartó hollót látunk, azonnal tudjuk: a Magyar Posta szimbólumáról, Szilágyi Erzsébet levelét hordozó hollóról van szó. De vajon mióta működik a posta intézménye? - tette fel a kérdést Tuza Csilla, s igyekezett annak megválaszolására a Magyar Országos Levéltár (MOL) honlapján.
2011.10.11Hír TV - Ősök tere - Indexre tett könyvek 1945 után (+videó)A szovjet megszállással egy időben kezdődik meg a könyvtárak átfésülése. Az ideiglenes kormány több ezer könyvet tilt be. A valóban antiszemita és náci szellemiségű irodalom mellett anatéma sújtja Almásy László és Klebelsberg '45 előtti műveit is. Vendégek:
Nagy Gábor, a Magyar Országos Levéltár dolgozója,
Sipos Anna Magdolna intézetigazgató, PTE
2011.10.11Népszava - Kivérző kulturális büdzséNegyedével kurtítják meg jövőre a kulturális büdzsét a költségvetési törvény jelenlegi számai szerint, amely így minden eddiginél alacsonyabbra, harminc milliárd forint alá csökken. Idén 39 milliárd forintról indult a kulturális költségvetés, év közben mintegy öt milliárd forintot már elvontak belőle. Az elvonást elsősorban a bérkeretet érinti, így mintegy 15-20 százalékos létszámleépítésre számíthatnak a tárcához tartozó intézmények.
2011.10.10Népszabadság - Egységes archívumi rendszer épülA születési anyakönyvi kivonatokkal, régi bírósági iratokkal vagy mondjuk az adóösszeírásokkal nincs gond – ezeket különösebb változás nélkül őrzik évtizedek, évszázadok óta a helyi levéltárak. Manapság viszont, amikor a hivatalos, köz- és államigazgatási iratok majdnem teljes tömege már digitális úton készül, s ezeknek legtöbbször egyáltalán nincs analóg lenyomatuk, felvetődik a kérdés: az utókor kutatói bogarászhatnak-e majd a saját vagy az érdeklődő közönség kedvére a dokumentumok között?
2011.10.04Múlt-kor - Hamis ezüstpénzA történelem folyamán, ahol pénzt vertek, ott megjelent a hamis pénz is. Ezen a héten egy ilyet, II. József hamis ezüst tallérját tette közzé a Magyar Országos Levéltár.
2011.10.01Honvédelem.hu - Egy világjáró közép-európai polihisztorBenyovszky Móric születésének 265. és halálának 225. évfordulója az idén először kiemelt ünnepeink sorába emelkedett. A kettős jubileumi év alkalmából a Magyar-Madagaszkári Társaság (MMT) Benyovszky emléknapot napot szervezett szeptember 30-án, pénteken az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Budavári Palota-beli dísztermében.
2011.09.29Nogradarchiv.hu - Magyar részvétel a Vajdasági Levéltárosok Egyesülete vándorgyűlésA konferencia első napján került bemutatásra a vajdasági levéltáros egyesület új kiadványa, mely a Magyar Országos Levéltár által kiadott, segédlevéltárosok számára készült Levéltári Ismeretek című oktatási segédanyag első részének anyagát teszi közzé szerb nyelven.
2011.09.23Erdely.ma - Címeres konferencia SepsiszentgyörgyönKisebb szakmai értekezésnek is beillett volna az a tárlatmegnyitó, melyet a tegnap és ma zajló Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székely­földön című konferenciába ékeltek.
2011.09.20

Múlt-kor - Egy magyar mágnás tervei a visszatért Erdéllyel

Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés értelmében Erdélyt kettéosztották. Az ünneplés közepette megkezdődött a tervezgetés a visszacsatolt területek "magyar szempontú" gazdasági újjászervezésére. Paládi Zsolt egy ezzel kapcsolatos mikrotörténelmi forrást mutatott be tegnap a Magyar Országos Levéltár oldalán.
2011.09.14Múlt-kor - A csaló, aki diplomáciai botrányt kavartA Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 1925-ben 24 millió koronát fizetett ki mindenfajta fedezet nélkül egy Georges Deve nevű szélhámosnak. A számára kiállított ajánlólevél révén a budapesti francia követség is belekeveredett az ügybe - mutatta be a pénzügyi skandallum történetét Ásványi Szabolcs a Magyar Országos Levéltár oldalán.
2011.09.01La Femme - Láthatatlan asszonyokA Rákóczi-kor asszonyai is éppen olyanok, mint akiket ma ismerünk, látunk! Azaz talán mégse egészen olyanok, hisz kétszáz esztendő pora vonja be őket.
2011.08.23Múlt-kor - Interneten a legkorábbi teljesen magyar nyelvű térképA szakirodalom szerint "valószínűleg a legkorábbi teljesen magyar nyelvű" térképet Kovács János (1700 k.-1764), az első magyar nyelvű földrajzi, leíró statisztikai munka, "Az esztergomi érseket illető jószágoknak geographica-topographica descriptiója" című mű szerzője készítette - mutatta be a különlegességet Török Enikő a Magyar Országos Levéltár oldalán.
2011.08.18Zipp.hu - A fiumei kikötő történetének fél évszázadaA fiumei (rijekai) kikötő történetének fél évszázadát dolgozták fel hétéves kutatómunkával a Somogy megyei és a fiumei levéltár munkatársai.
2011.08.16Index.hu - Titkolják a már nem is titkos iratokatSzigorúan titkosként őrizget a Belügyminisztérium irattára négy olyan dokumentumot, amelyek a csernobili atomkatasztrófa után születtek Magyarországon.
2011.08.09Hajdú Online - Három levéltár összefogásának gyümölcse DebrecenbenDokumentumok Derecske történetéhez című tárlat a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár, a Magyar Országos Levéltár és a Román Állami Levéltár Bihar Megyei Igazgatósága gyűjteményeiből mutat be fotómásolatokat
2011.08.09Múlt-kor - Sportrepülővel a BalatonhozA Balaton és egyben a repülés népszerűsítését szolgálta az 1936-ban, Siófok központtal megrendezésre került nemzetközi repülő csillagtúra és találkozó - mutatta be Rehák Géza a Magyar Országos Levéltár oldalán.
2011.07.27HVG.hu - Megfejtették az utolsó 1848-as tábornok rejtélyétAz 1849. július 29-én vezérőrnaggyá előléptetett Gál Sándort tartják a szabadságharc utolsóként kinevezett tábornokának. A Magyar Országos Levéltárban (MOL) őrzött, formailag meglehetősen furcsa oklevél azonban számos kérdést vet fel.
2011.07.26Nol.hu - Véres csaták 3D-benSzokatlan, mi több, páratlan projektummal segítené a honi történelemoktatást a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Országos Levéltár, valamint a Magyar Tudományos Akadémia összefogásával és szakmai hátterével készülő Időutazás az osztályteremben című segédanyag.
2011.07.21Múlt-kor - E-levéltár a jövő levéltárosainak2011. július 13 és 15-e között, Badacsonytomajon került megrendezésre az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósításra kerülő, Elektronikus Levéltár projekt szakmai konferenciája „E-levéltár - A jövő levéltáráról a jövő levéltárosainak” címmel.
2011.07.20Romkat.ro - Gyulafehérvári Római Katolikus ÉrsekségA Gyulafehérvári Érseki Levéltárat is meglátogatták a magyar és a román közlevéltárak képviselői
2011.07.14Hiradó.hu - Közösen kutatja Magyarország és Románia Erdély kincseit - videóval A magyar és a román levéltár együtt tárja fel az Erdélyre vonatkozó levéltári gyűjteményeket.
2011.07.14Transindex.ro - LEÉPÜL EGY MÍTOSZ?Útmutatók történészeknek: magyar-román levéltári megállapodást írtak alá
2011.07.14Mediatica.ro - Példátlan együttműködési egyezmény a magyar és a román nemzeti levéltár közöttKözös programnak tekintik az 1918/1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését.
2011.07.04Origo.hu - Széchenyi szemöldökén lovagol a magyar diákOktatási segédanyagnak szánják azt a filmsorozatot, amelyben 3D-s animációk és élőszereplős jelenetek próbálják izgalmassá tenni a magyar történelmet iskolások számára. A projekt szakmai partnere a Magyar Országos Levéltár.
2011.06.27Múlt-kor - A haditérképészet kezdetei a Habsburg Monarchiában Egy várépítész-família eleddig ismeretlen történetét tárja az olvasók elé Pálffy Géza, akinek munkája a Magyar Országos Levéltár gondozásában jelent meg.
2011.06.22Index.hu - Nem Kassán múlott a magyar hadüzenet?Varga Éva levéltáros és Vaszilij Hrisztoforov orosz történész fontos kutatási eredményről számoltak be egy budapesti konferencián. Eszerint a kassai bombázástól függetlenül eldőlt, hogy Magyarország hadba lép 1941-ben a Szovjetunió ellen.
2011.06.21Múlt-kor - Miki egér köszönt be az első hazai tévén"Akié a televízió - azé a világhatalom!" E feltűnő címen közölt írást a Pesti napló 1934. január 28-ai számában. A Londonból tudósító írás nemcsak a Jules Verne egy 1889-ben írt novellájában még "Phototelegraph" néven szereplő találmány gyakorlati megvalósulásáról szólt, hanem a 20. század legnagyobb technikai felfedezésének kikiáltott találmány várható mindennapi hatásaira, így a házi televíziózásra, vagy a gramofon ”halálára” is kitért - mutatta be Nyeste Sándor a Magyar Országos Levéltár oldalán.
2011.06.20Népszava onlineMeglepetésvendégek, rendhagyó kiállítások, ételkóstolók, vetélkedők, kulturális kaszinó várja az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtárban, illetve a Magyar Országos Levéltárban a múzeumok éjszakáján június 24-én.
2011.06.18Népszabadság online - Osztrák lobogó büszke turullalLegújabbkori kommunális jelképeink meglehetősen színes és főleg igen zavaros világában három szakértő: Pandula Attila egyetemi docens, címerés zászlótervező, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság főtitkára, valamint Rácz György és Kurecskó Mihály, a Magyar Országos Levéltár (MOL) címertanban szintén járatos munkatársai igyekeztek elnavigálni bennünket.
2011.06.17Népszava onlineA Múzeumok Éjszakáján, szombat, 17 órakor Élő MúzeumCafé várja a Szentendrei Képtár látogatóit Szabódások Szentendrén címmel. A beszélgetésben részt vesz Tóth Eszter Zsófia történész, a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa, Hammer Ferenc szociológus, médiakutató, Mink András történész, újságíró-szerkesztő, Kende Tamás történész-muzeológus, a kiállítás egyik kurátora.
2011.06.14MTI - Olyan, mint amilyennek tervezték - Megnyílt a Horthy bunkerA Gödöllői Királyi Kastélyban 2011. június 15-én adták át Horthy Miklós kormányzó bunkerét, amit a II. világháború alatt kezdtek el építeni. A létesítményt először a múzeumok éjszakáján láthatja majd a nagyközönség.
2011.06.02Építészfórum - Legendák helyett tények az F4-ről, Rákosi bunkerérőlA létesítmény neve: F-4. Az elnevezés nem titkos jelszám, melyet a hasonló hazai objektumok titkosítására és védelmére hoztak létre, hanem a Földalatti Gyorsvasút (most metró néven ismert) négyes számú munkaterületéről kapta a nevét.
2011.05.28Magyar Szó - Múzeumok majálisa"Szebb tavaszi ragyogást el sem lehet képzelni a sátoros ünnephez, mint amilyen azon a szombaton volt, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében a múzeumok a majálisukat ünnepelték. A pompás seregszemlét az ég derűvel szentelte meg, bemunkálta a maga áldását a színes szőttesekbe, a kékfestő asztalkendőjébe és a cserépedények tarka zománcába egyaránt."
2011.05.28Múlt-kor - "Reám fogta, hogy én boszorkán vagyok..."Az 1755-ben, Arad vármegyében boszorkánysággal megvádolt Pásztor Kata - feltehetően kínvallatás eredményeként megszületett - vallomását Zsupos Zoltán mutatta be a Magyar Országos Levéltár oldalán. Ebben nem csak a kor hidelemvilágával kapcsolatban, hanem a nyugati kihallgatási jegyzőkönvek mintáinak követésére is találunk bizonyítékokat.
2011.05.27Múlt-kor - Brodarics "felmondó levele" könyvvé nőtte ki magátMegjelent A Brodarics-emlékkönyv, nevezetesen az a kötet, amelynek középpontjában Brodarics István humanista főpap-politikus-diplomata I. Ferdinánd habsburg uralkodónak írt "felmondó levele" áll.
2011.05.23Szabarchiv - Nők a történelembenElfogult beszámoló az Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel a Magyar Országos Levéltárban tartott konferenciáról és kiállításról
2011.05.21MTV1 - AranymetszésKárolyi Sándorné és a kuruc világ címmel kamaratárlat nyílt a Magyar Országos Levéltárban. A bejátszásban (a 22. perctől) a történelmi hátteret mutatja be Trostovszky Gabriella és Laczlavik György.
 2011.05.11 Index.hu - Oszlik a köd a titkos csernobili iratok körülA Belügyminisztérium irattárában tárolnak egy sor olyan dokumentumot, amelyek a csernobili atomkatasztrófa után születtek Magyarországon, és valamiért huszonöt év után is indokoltnak tartják szigorúan titkos minősítésüket. A közérdekűadat-igénylésünkre befutott válaszokból kiderült, a honvédelmi tárcának 2007 óta már nincs titkolnivalója, a Külügyminisztérium titkai pedig a levéltárban, a 138-as számú dobozban vannak.
2011.05.03Kultúra.hu - Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban - konferencia és kiállítás"Fáj a lelkem nagy nyomorúságokon" - Asszonysorsok a Rákóczi-szabadságharcban címmel konferenciát tartanak, és "Egy puszta házban, üres kamrában " - Károlyi Sándorné és a kuruc világ címmel kamaratárlat nyílik pénteken a Magyar Országos Levéltárban.
 2011.04.29 

MR1 - Kossuth: Hosszú út porából... - úton-útfélen

Az utazás története egyidős az emberiség történetével. De vajon mióta vannak útikönyvek, s mióta vannak utazók és turisták, mióta nyaralunk? Hogyan változtak az évszázadok során az utazás indítékai? Hogyan jött létre az ókori birodalmak mindenhova elérő úthálózata, s miért nem maradt meg mindez a középkorra? Vendég: Kulcsár Krisztina történész, levéltáros.
2011.04.20

A Magyar Országos Levéltár munkatársainak előadása és Kulturális Kaszinója a Nyíregyházi Főiskolán (http://www.szabarchiv.hu/)

A Nyíregyházi Főiskola Ötórai tea című programsorozatában április 19-én a Magyar Országos Levéltár munkatársai idézték fel a Rákóczi-szabadságharc időszakát.
2011.03.31Teadélután - MTV1 (kb. 20.perctől)Magyarországon a lottójáték állami monopólium és mint ilyen társadalmilag hasznos tevékenységeket is támogat. Kulcsár Krisztina (MOL) bemutatja, hogy ez már a XVIII. század végén, II. József uralkodása idején is így működött.
2011.03.10Teadélután - MTV1Szerencsehíradó. A hazai lottósorsolás kezdete Mária Terézia nevéhez fűződik. Ő adta ki az engedélyt a játék bevezetésére 1762-ben. Az Országos Levéltárban megtalálható engedélyt Kulcsár Krisztina mutatja be.
2011.03.08 Ősök tere - Hírtv.hu Az újvidéki razzia felelősségre vonása - Ősök tere (videó)

1942 elején súlyos atrocitások történnek Újvidéken. Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök hadbírósága négy halálos ítélet hoz. A főbűnösök azonban Németországba szöknek. A vádlottak padján ült a börtönbüntetésre ítélt Képíró Sándor is.

A stúdióban:
Kovács Tamás történész (Magyar Országos Levéltár), Zinner Tibor jogtörténész

2011.02.12 Magyar Nemzet OnlineBalogh János Mátyás (MOL) történész egy lelkes naplóíró XIX. századi katonaemlékeit teszi közzé blogjában. A számtalan kalandot megélt Lowetinszky János József csaknem ötven évig jegyezgetett mintegy húszezer oldalt kitevő füzeteibe.

2010

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2010.12.10.Múlt-Kor történelmi portálA második világháború utáni csehszlovák–magyar kapcsolatok egyik legmeghatározóbb, nem éppen pozitív figuraként értékelhető személye volt Vladimír (Vlado) Clementis csehszlovák külügyi államtitkár, majd később külügyminiszter, aki főszerepet játszott a két állam közötti úgynevezett lakosságcserében. A sors furcsa fintora azonban, hogy a politikus bár keményvonalas szlovák nacionalista volt, felmenői és rokonai közül számosan (a legtöbben) a "barikád másik oldalán" álltak - derül ki egy, az idén örvendetesen megújult Turul című magazinban megjelent családtörténeti felfedezésből.
2010.12.08.MTV1 regionális híradóDigitális megőrzés lépésről lépésre
Múlt-kor történelmi portál
2010.12.05.Múlt-kor történelmi portál Széchenyi konferencia

2010.11.15.

MTV 1 Nappali c. műsoraRácz  Attila és Katona Csaba a hangulatjelentésekről. 54. perctől.

2010.11.13.

Magyar Nemzet onlineAz 1988–89-es hangulatjelentéseket teszi közzé a fővárosi levéltár legutóbbi forráskiadványa. A Katona Csaba és Rácz Attila jegyezte kötet 1989 őszéig mutatja be, milyen szövegek kerültek a lakosság lelkiállapotáról az MSZMP, illetve az MSZP vezetőinek asztalára.

2010.11.05.

Naplo-Online.hu

Naplo-Online.hu

Balatonfüred zene és cigányzenészek nélkül nem lehetett volna igazi fürdőhely másfél századdal ezelőtt állítja Katona Csaba. A Magyar Országos Levéltár levéltárosa a közelmúltban rendezett pécsi cigánytörténeti konferencián tartott előadást a füredi cigányzenészekről, fürdőhelyi zeneszolgáltatásról a fürdőigazgatósági naplókra és más feljegyzésekre alapozva.

2010.11.02.

Index.huA hangulatjelentésekre azért volt szükség – mondta el Rainer M. János történész a Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig (szerkesztette: Katona Csaba és Rácz Attila) című könyv bemutatóján –, mert a döntéshozók információhiányban szenvedtek.

2010.10.29.

Ősök tere - HírTV.huA törvénytelen nyilaspuccs után azonnal megkezdődik a nemzetiszocialista pártállam kiépítése. 1944. október közepétől 1945. április elejéig a Szálasi-féle belügyminisztériumot többszörösére duzzasztják. Korlátlan hatalmat adva a tárcának. A stúdióban: Kovács Tamás történész és Kovács Zoltán András történész

2010.10.29.

Népszabadság Online

A Népszabadság on-line oldalán néhány levéltár, köztük a Magyar Országos Levéltár honlapjáról

2010.10.28.

bevezetem.hu

Népszabadság Online

Híradó Online

Litera irodalmi portál

Múlt-kor történelmi portál

A Magyar Nemzeti Múzeumba érkezett a Magyar Országos Levéltárból a legnagyobb magyar utolsó, 1860. március 3-tól április 1-ig vezetett döblingi naplója, amely november 18-ig tekinthető meg a Széchenyi világai című kiállításban.

2010.07.24.

Múlt-Kor történelmi portálAz 1758 augusztusában Nagykárolyban váratlanul elhunyt gróf Károlyi Ferenc temetési szertartása a családi levéltárban fennmaradt iratok és a temetési menetet ábrázoló, nagyméretű tusrajz segítségével meglehetősen pontosan felidézhető - ismertette Laczlavik György a Magyar Országos Levéltár oldalán.

2010.07.20.

Múlt-Kor történelmi portál1771 júliusában rendkívüli ünnepségsorozat vette kezdetét Magyarországon. Mária Terézia magyar királynő több éven át húzódó diplomáciai tárgyalások árán elérte, hogy a Raguzai Köztársaság kiszolgáltassa államalapító királyunk épen maradt kézereklyéjét - mutatta be Szirtes Zsófia a Magyar Országos Levéltár oldalán.

2010.07.20.

Retro Rádió: Helytörténeti konferenciát rendeztek NyíregyházánA Retro Rádióban Reisz T. Csaba főigazgató a honismereti kutatásokról és azok finanszírozásáról

2010.07.12.

Múlt-Kor történelmi portálA Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese szerint a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére.

2010.07.10.

Múlt-Kor történelmi portálA Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt. Titkársági anyagában fennmaradt jubileumi fényképalbum képeinek közzétételével a másfél évszázada, 1860. augusztus 11-én született Bláthy Ottó Titusz emléke előtt tiszteleg a Magyar Országos Levéltár.

2010.07.03.

Múlt-Kor történelmi portál A Fővárosi Állat- és Növénykert egyike Földünk legrégebbi állatkertjeinek. Hazánkban elsőként, a világban pedig huszonötödikként 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit - mutatta be Tuza Csilla a Magyar Országos Levéltár oldalán.

2010.06.17.

Múlt-Kor történelmi portálA Múlt-Kor honlapján a Magyar Országos Levéltár Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990 című DVD lemezéről.

2010.06.10.

Trádió-Szőkenő c. műsorA szőkenő c. műsorban Trianonról. Vendég: Kovács Tamás történész - Magyar Országos Levéltár.

2010.06.04.

Fn.hu / Tudomány

Híd a trianoni szakadékon: A tudomány végzi a dolgát. Az egyre hisztérikusabb szlovák-magyar viszonyra fittyet hányva Kassa Város Levéltára és a Magyar Országos Levéltár összefogott a közös múlt feltárására, tudományos együttműködésre.

2010.06.02.

Múlt-kor történelmi portál

Kosice.sk

A Magyar Országos Levéltár és Kassa Város Levéltára között létrejött együttműködési keretszerződésről

2010.05.11.

Ősök tere - HírTV.hu

Álszentség - Kádár a Vatikánban - Ősök tere (videó)
...
A stúdióban:
Soós Viktor Attila egyháztörténész, Magyar Országos Levéltár és
Szabó Csaba főigazgató-helyettes, Magyar Országos Levéltár

2010.05.10.

Euroastra.info

Evangélikus.hu

Magyar Kurír

Református.hu

Magyar hírlap

Egyházüldözés a Kádár-rendszer alatt, Átvilágítás, tényfeltárás, vagy múltfeltárás? - Szabó Csaba történész így összegezte a konferencia tanulságait

2010.05.06.

Vasnépe - Kultúra

Vasnépe - Hétvége

Gödörből gödörbe konferencia a Vas Megyei Levéltárban

2010.05.02.

Kossuth Rádió

Május 2-án a Kossuth Rádió Gondolatjel c. adásában Ocsovai Gábor beszélgetett Kovács Tamással a Horthy-korszak politikai rendőrségről.

2010.04.26.

Ősök tere - HírTV.hu

Kovács Tamás a Hír Tv Ősök tere című músorának e heti egyik vendége. Az adás témája a II. világháború alatti magyar államvédelem. Kollégánk elsősorban a kor rendőrségi munkájáról, néhány nagyobb nyomozásról, az államvédelmi munka jogi hátteréről és az 1942-ben létrehozott Államvédelmi Központról való ismereteit osztotta meg.
A linkre rákkatintva nemcsak a műsor részletes tartalma, hanem adásba kerülésének pontos időpontjai is láthatóak

2010.04.18.

MTV - Ma reggel

Szabad a barangolás a középkori oklevelek között
A Ma reggel vendége Trostovszky Gabriella mb. igazagtóhelyettes, Magyar Országos Levéltár és Rácz György főosztályvezető, Magyar Országos Levéltár

2010.03.29.

EuroAstra Internet Magazin

Epresso.hu

Media Aetas

Oktatási és Kultúrális Minisztérium

Érettségi.com

Hírmutató

Hajdú-Bihar megye potál

Kultúra.hu

Kultúra.hu

InfóVilág.hu

Mi történt?.hu

HVG.hu

Népszava-online

Propeller.hu

Hírfal

N2days-News

Kultúrpart.hu

Netriport.hu

Multikult.hu

Hírneked.hu

Index.hu

Múlt-kor történelmi portál

2010. március 29. Interneten a középkori oklevelek

2010.03.25.

Prae-általános művészeti portál

Kultúra.hu

Infóvilág.hu

Gondola.hu

Mandiner.hu

Hírfal.hu

Videotár|MTV

Népszabadság-Online

HVG.hu

HetiVálasz.hu

Volksgruppen

Múlt-kor történelmi portál

MTI.hu

InfoRádio.hu

KlubRádio.hu letölthető mp3

A Rendszerváltás Magyarországon, 1987-1990 című DVD kiadvánnyal és 2010.
március 25-i bemutatójával kapcsolatos média megjelenések

2010.03.16.

Múlt-kor történelmi portál


DVD a rendszerváltásról

2010.01.28.


Magyar Televízió M1 Az Este című műsor
 

Kovács Tamás történész

2010.01.04.

Múlt-kor történelmi portál

Az interneten terjeszkedne a Magyar Országos Levéltár

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2009.09.24.http://www.ipon.hu/hir/elektronikus_lesz_a_leveltar/8813Beszámoló az "Elektronikus levéltár" projektről
http://fmh.hu/kultura_oktatas/20090924_kiralylanyok_messzi_foldrolBeszámoló a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról
2009.09.22.http://www.fntudosito.hu/riport/4071A Figyelőnet egy olvasójának tudósítása a Kulturális Örökség Napjai rendezvényéről
2009.09.15.

http://www.balaton.hu/index.php?page=hirek&lang=hu&hir_lang=1&hir_akthely=70&hir_rovatid=247&hir_hirid=18473

Összefoglaló a Kulturális Örökség Napjai történetéről; statisztikai adatok
2009.09.14.http://www.papiruszportal.hu/site/?f=7&p=50&n=2631Beszámoló az MNM Királylányok messzi földről című kiállításán látható MOL dokumentumokról, a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról
2009.09.13.http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=2262
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/09/13/18/Foter_2008_szeptember_13__Epitett_oroksegunk.aspxA Kulturális Örökség Napjai programajánlója az MTV Főtér című műsorában
2009.09.09.

http://itcafe.hu/hir/e-leveltar.html

Beszámolók az "Elektronikus levéltár" projektről
http://www.ringmagazin.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6204:az-oeroekkevalosagra-keszuelnek-a-leveltarakban&catid=121:kultura&Itemid=63
http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=48362&ajanlo=hirmag
http://www.tozsdeforum.hu/i/c-indul_az_elektronikus_leveltar-menu-cimlap-submenu-onearticle-news_id-398124.html
http://tranzitonline.eu/2/gazdasag/hirek/2009-09-08/indul-az-elektronikus-leveltar-projekt
http://hirek.prim.hu/cikk/74662/
http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/Regionalis%20Hiradok/Budapesti%20Regionalis%20Hirado.aspx
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=26223
http://infovilag.hu/hir-15670-elektronikus-leveltarak-letesulnek.html
http://www.sg.hu/cikkek/69624
http://www.euroastra.info/node/31735
http://www.budapestinfo.eu/hirek/20090907/kozel_3_milliardbol_epul_az_elektronikus_leveltar
http://www.itbusiness.hu/hirlevel/itbusiness_today/2009-09-08_it_business_today_951.html?query=Nokia
http://www.nyest.hu/hirek/elektronikus-leveltarakat
http://www.mno.hu/portal/661222
http://nol.hu/kult/miniszterelnoki_e-levelek__most_es_mindorokke_
http://penz-tokepiac.atkft.eu/node/43358
http://www.hunvista.net/2009/09/07/digitalizaljak-a-leveltarakat/
http://www.hirszerzo.hu/cikk.kozel_3_milliardbol_epul_az_elektronikus_leveltar.122153.html
http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=48351&ajanlo=RSS
http://index.hu/tech/2009/09/07/gyorsabban_lehet_majd_iratokhoz_jutni_az_elektronikus_leveltarakban/
2009.09.08.http://www.tte.hu/?page=hirek&id=5397Beszámoló az MNM Királylányok messzi földről című kiállításának előkészületeiről, a veszprémvölgyi alapítólevél kiállításáról
2009.09.06.http://www.euroastra.info/node/31606/print
2009.09.04.http://infovilag.hu/hir-15658-kiralylanyok-messzi-foldrol.html
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=1437&articleID=233228&ctag=articlelist&iid=1
http://www.mgonline.hu/files/2009_09_04_Samsung.pdf
2009.08.29.http://www.muemlekem.hu/magazin/nemzeti%20muzeum%20katalan%20kiallitas%20ladanyitas
http://viribusunitis.blog.hu/2009/08/29/kiallitas_50
http://szentkoronaradio.com/kultura/2009_08_29_%E2%80%9Ekiralylanyok-messzi-foldrol%E2%80%9D
 2009.08.28.http://www.magyarnemzet.hu/portal/659270
http://mult-kor.hu/20090828_megerkeztek_a_kozepkori_kiralylanyok_kincsei
http://www.metropol.hu/kultura/cikk/450504
http://www.kulturpart.hu/latvanypart/14701/az_elso_magyarkatalan
2009.08.27.http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=99224Interjú Reisz T. Csaba főigazgató-helyettessel a Hétköznapi tudomány című műsorban az anyakönyvi kutatásról
2009.07.22.Múlt-kor
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=25395
Beszámoló a levéltár rendszerváltás történetét bemutató új virtuális kiállításáról.
2009.06.21.Duna II. HíradóBeszámoló a Múzeumok Éjszakájáról
2009.06.18.Múlt-kor
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=25055
A levéltár Múzeumok Éjszakája keretében tartott rendezvényének beharangozója.
2009.06.09Klubrádió - Köz-kincs A somogyvári bencés apátság alapítólevelének másolata a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága ajándékaként a MOLgyűjteményébe került
2009.06.03.http://kultura.hu/main.php?folderID=1300&articleID=284628&ctag=articlelist&iid=1
http://mult-kor.hu/20090603_elmenyszeru_oklevellel_alapitottak_a_somogyvari_monostort
2009.06.02.http://nol.hu/kult/masolatban_tert_haza_a_somogyvari_alapitolevel_
http://www.somogyvar.hu/index1.html
2009.02.10.

MTV-Kultúrház

http://www.mtv.hu/videotar/?id=38009
Beszámoló az új levéltári honlapról

2009.01.24. 

RTL-Klub
http://www.rtlhirek.hu/video/41360

Az 1975. január 15-én lezuhant Malév-gép balesetének körülményeivel kapcsolatos levéltári iratok bemutatása

2009.01.23.Múlt-kor
http://www.mult-kor.hu/20090123_megujult_a_magyar_orszagos_leveltar_honlapja
Beszámolók az új honlap megnyitója alkalmából rendezett sajtóbemutatóról
Prim online
http://hirek.prim.hu/cikk/71183/
Volksgruppen
http://volksgruppen.orf.at/magyarok/aktualis/stories/95597/
Hírfal.hu
http://www.hirfal.hu/?msgid=2067008
2009.01.22.Magyar Nemzet Online
http://www.mno.hu/portal/61105
Magyarország.hu
http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/kultura/leveltar20090122.html

Vissza a lap tetejére

2008

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2008.12.26.

Revizor Az '58-as dvd-rom

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kritikai portálja, a Revizor beszámolója a Nagy Imre per anyagának digitalizálásával kapcsolatban

2008.06.25.

ATV Friderikusz most

A Nagy Imre per anyagának digitalizálásával kapcsolatos megjelenések a médiában

DunaTVv

ATV

MTV1

Napkelte

HírTV

TV2

2008.06.14.

HírTV

2008. június 14-én a Hír TV Különkiadás című műsorában kiemelt szerepet kapott a Magyar Országos Levéltár bemutatása. Prof. Dr. Gecsényi Lajos főigazgató, Nyulásziné Dr. Straub Éva főosztályvezető és Katona Csaba levéltáros háromszor tíz perc erejéig a levéltár főépületéből élő adásban mutatták be az intézmény és épülete múltját és jelenét, továbbá az itt őrzött történeti iratanyagot. A műsor ismétlése megtekinthető 2008. június 18-án 14.05-kor.

2008.06.06.

Népszabadság Online Bemutatták a Nagy Imre-per dokumentumait

A Népszabadság Online beszámolója a Nagy Imre per anyagának digitalizálásával és annak bemutatásával kapcsolatban

2008.05.19.

Revizor Múzeumpedagógia mindenkinek

A Múzeumok Majálisáról a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kritikai portálja, a Revizor is beszámolt. Az esemény bemutatásakor külön kiemelték benne a Levéltár reneszánsz foglalkoztatóját. A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja:

2008.04.03.

Budapesti 7 nap

A Budapesti 7 nap című kulturális magazin eheti számában jelent meg a Magyar Országos Levéltár főigazgatójával, Prof. Dr. Gecsényi Lajossal készített interjú A történelem ismerete a nemzeti tudat alapja címmel. A cikk pdf formátumban olvasható

2008.01.14.

Múlt-kor Elhunyt Varga János történész, levéltáros

Megemlékezés dr. Varga Jánosról, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főigazgatójáról.

Vissza a lap tetejére

2007

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2007.11.21.

 

Online képvetítés a Karnyújtásnyira a történelem című rendezvényről

2007.11.19.

Népszabadság Online Fiksz akták

A Népszabadság cikkírója személyes élményeit írja le a "Karnyújtásnyira a történelem" címmel megrendezett éjszakai levéltári rendezvényen tapasztaltakról. Olvashatunk benne egy rövid interjút Reisz T. Csaba főigazgató-helyettessel és Kulcsár Krisztina főlevéltárossal is.

2007.11.12.

est.hu Sic itur ad acta

Amennyiben első, 2007 novemberében tartott levéltári éjszakánk játékos felhívását szeretné megtekinteni az est.hu virtuális hasábjain, kattintson ide:

2007.09.18.

OKM Kulturális Örökség Napjai - több mint kétszázezer látogató

Áttekintő minisztériumi beszámoló a 2007-e Kulturális Örökség Napjai című rendezvényről, mely a nyílt hétvége két napja alatt háromezer látogatót vonzott a Bécsi kapu téri főépületbe.

2007.06.25.

Népszabadság Online Veszélyben a papírforma

A "köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló" 1995. évi törvény módosítása értelmében bezárta kapuit a KSH levéltára, melynek terjedelmes iratállományát a Magyar Országos Levéltár vette át. A törvénymódosításról (még jövő időben megfogalmazva) az alábbi cikkben olvashat:

2007.05.23.

OKM Az Országos Levéltárba került Széchenyi halálozási jegyzőkönyve

Gróf Széchenyi István 1860-ban kelt halotti jegyzőkönyvét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke adta át ünnepélyes keretek között a Magyar Országos Levéltárnak.

Vissza a lap tetejére

2006

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2006.11.06.

Népszabadság Online Lyuk a történelem közepén

Történészeknek és politikusoknak címezte azt az ötvenhat kérdést a nevében legalábbis tekintélyes Összmagyar Testület, amely az '56-os eseményeket szeretné, immár végleg, tisztázni. A néhol költői, néhol csupán provokatív kérdések közül a második így hangzik: Miért lehetséges, hogy ötven évvel a történések után is "sok a tisztázatlan kérdés", nem kutathatók a levéltárak?

2006.10.30.

http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=199185&rid=PVl6TQ

A Holland Nemzeti Levéltár a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között átadta az eddig ott őrzött Rákóczi-iratokat az Országos Levéltárnak. Az eseményről az érdeklődők a következő linkeken keresztül tájékozódhatnak:

http://www.kultura.hu/culture/history/news/D104_cikk_14956.html

Új Könyvpiac Történelmi jelentőségű Rákóczi-iratok

http://www.bethlenhagyomanyorseg.hu/

fidesz.hu Rákóczi-iratokat kapott a Magyar Országos Levéltár

mti.hu Rákóczi-iratokat kapott a Magyar Országos Levéltár

Múlt-kor Rákóczi-iratok érkeznek az Országos Levéltárba

Zsolca Tv Rákóczi-iratok a Holland Nemzeti Levéltárból

19562006.hu (a 2006-os emlékév honlapja) Rákóczi-iratokat kap a Magyar Országos Levéltár

2006.10.13.

Népszabadság Online Az első vasfüggöny lebontása

Interjú Gecsényi Lajossal az 1956-os eseményekre emlékezve.

2006.10.05.

Népszabadság Online Hírek

A Holland Nemzeti Levéltár a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között átadta az eddig ott őrzött Rákóczi-iratokat az Országos Levéltárnak. Az eseményről az érdeklődők a következő linkeken keresztül tájékozódhatnak:

2006.09.28.

Népszabadság Online Rákócziék hazatérnek

2006.07.05.

Népszabadság Online Valahol Oroszországban

A maga nemében egyedülálló tudományos művet mutattak be a napokban a Magyar Országos Levéltárban. A Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban című dokumentumgyűjtemény megszületését az intézmény főigazgatója, Gecsényi Lajos, aki a magyar-orosz levéltári vegyes bizottság magyar társelnöke, igen nagy jelentőségű eseménynek minősítette.

2006.06.02.

Zenta Község Hivatalos Honlapja A közös történelem összeköt minket

Zenta szabad királyi várossá nyilvánításának 500. évfordulója alkalmából tegnap nyitotta meg kapuit a Levéltári Napok. Fodor István a zentai Történelmi Levéltár igazgatója a Városháza dísztermében megtartott köszöntőjében többek között elmondta, hogy az elkövetkező két nap elsődleges célja, hogy a vajdasági, szerbiai és a magyarországi levéltárak képviselői megismerhessék egymás tevékenységét, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz, s nem utolsósorban együttműködés alakulhasson ki a levéltárak között.

2006.05.27.

Magyar Nemzet Nehéz idők

Csak a nép bizalmát élvezte a Tildy-kormány.
Hosszú évek munkája nyomán a Magyar Országos Levéltár gondozásában és sorozatában megjelent egy kötet, amely a hatvan évvel ezelőtti magyar kormány minisztertanácsi jegyzőkönyveinek gyűjteménye. Olyan dokumentumcsomag, amely igényt tarthat az érdeklődésünkre, újkori történelmünk elemzésére.

2006.03.27.

Magyar Nemzet Kultúránk szellemi múzeuma

Szombaton délelőtt negyvenedik alkalommal adta át a bírálóbizottság a Magyar Örökség díjakat, ezúttal a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. A magyar kultúra szellemi múzeumának nevezett díjra állampolgári jogon bárkinek módjában áll javasolni élő vagy elhunyt személyt, alkotást, együttest, intézményt, a magyarság hírnevét öregbítő, kiemelkedő szellemi teljesítményt.

2006.03.25.

Magyar Nemzet Szó szerint

Gecsényi Lajos a családi levéltárakról, a digitalizált anyagok élettartamáról és az Aranybulláról.

2006.03.04.

Magyar Nemzet Törvényen kívül

A kirakatban a sikerkiállítások, a hátsó traktusban a beázó raktárak. Pénz minden évben annyi, amennyit a politika épp jónak lát. Lapunk kerekasztalánál Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria, Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Múzeum, Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár, Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, valamint Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese beszélgetett arról, mit tehet egy szakmai szövetség, hogy enyhítse a kiszolgáltatottságot.

2006.03.02.

Népszabadság Online 205 éve őrzik a múltat

Megemlékezés a Magyar Országos Levéltár 250 éves évfordulójáról, Gyurcsány Ferenc látogatásáról és az évforduló apropóján szervezett szakmai konferenciáról.

Múlt-kor 250 éves a Magyar Országos Levéltár

1756. március 1-jén Batthyány Lajos nádor kinevezte az Archivum Regni első levéltárnokát, Csintó Imrét. Ezzel a lépéssel megszületett Magyar Országos Levéltár jogelődje. A Múlt-kor írása a magyar levéltárügy vázlatos történetét mutatja be a kezdetektől a jelenlegi épület átadásáig

2006.02.28.

OKM 250 éves a Magyar Országos Levéltár

Minisztériumi megemlékezés a Magyar Országos Levéltár 250 éves évfordulójáról és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ünnepi látogatásáról.

2006.02.27.

MTI Gyurcsány Ferenc látogatást tett a Magyar Országos Levéltárban

A kormányfő az eszmecsere utána a sajtót úgy tájékoztatta, hogy a levéltár "három kihívás" előtt áll: az iratok tárolásához bővíteni kell a már meglévő óbudai raktárépületet; digitalizálni kell egy sor anyagot az állagromlás megelőzésére, és fel kell újítani az első világháború alatt emelt budavári épületet.

2006.02.06.

Az Újbuda televízió riportja a Magyar Történelmi Archívumban megjelent Aranybulla bemutatásáról

A Szivárványszín kulturális magazin keretében készült riport .wmv formátumú (videó fájl) kiadása.

Vissza a lap tetejére

2005

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2005.11.15.

Népszabadság Online Polcra kerülhet az Aranybulla

Ez az Aranybulla nem az az Aranybulla; mi több, valójában egyik sem az "igazi" - derült ki Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szavaiból, amikor bemutatta II. András oklevelének fakszimile kiadását és az alapjául szolgáló, eredeti oklevelet.

2005.09.27.

Népszabadság Online Lyukas lesz a történelem

Húsz év elteltével az is meglepetten csodálkozik rá a megélt valóságra, aki részese volt; hát még az, aki nem is emlékezhet rá. És mi lesz ötven, esetleg száz év múlva? Mire támaszkodhat majd az, aki akkor akar pontos képet kapni a mi korunkról?
A levéltár az egyik legfontosabb, de nem egyetlen eszköze a múlt megismerésének - mondja Gecsényi Lajos, az Országos Levéltár főigazgatója, aki szerint könnyű volna, ha folyamatosan lehetne hatalmas levéltárakat építeni, és oda behordani minden dokumentumot, ami még kellhet valaha.

2005.09.24.

Népszabadság Online Kulturális "maradványév"

Ősztől takaréklángra állítanak több kulturális intézményt a nyáron váratlanul elrendelt "maradványképzés" miatt. Ahol tudják, hitellel pótolják a kieső pénzt. A kultúra szűk esztendejévé vált az idei.

2005.09.03.

MTV Magazin Iratmegsemmisítés: a fővárosi levéltár főigazgatója tiltakozik

A Magyar Államkincstár tervezett tömeges iratmegsemmisítésével Á. Varga László szerint pótolhatatlan értékű forrásegyüttes pusztulhat el - Az országos levéltár vezetője szerint kollégája "csúsztat"

2005.08.12.

Népszabadság Online Tízezer fölött a családfaépítők száma

Megtörtént, amire alighanem senki sem számított: az első hónap alatt tíz és fél ezren regisztráltak az Oktatási Minisztérium és a Magyar Országos Levéltár együttműködésével létrehozott csaladfa.emlekezet.hu weboldalon.

2005.06.30.

Múlt-kor Útjára indult a Családi Emlékezet Program

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája, a Magyar Országos Levéltár és a Történelemtanárok Egylete szervezésében elindult családfakutató program segítségével mindenki felfedezheti, és felteheti az internetre saját családfáját.

Népszabadság Online Digitális családfaerdő

Az Oktatási Minisztérium és a Magyar Országos Levéltár közösen indított családfaprogramja elsősorban a diákokat szeretné ösztönözni családjuk történetének felkutatására, és a fennmaradt tárgyi, írásos emlékek digitális megőrzésére. A csaladfa.emlekezet.hu weboldalról letölthető szoftverrel bárki számára elkészíthető a digitális családi krónika.

2005.06.29.

Magyar Nemzet Online Digitális családfakészítő az OM-ből

A Magyar Országos Levéltár üzemelteti és tartja karban az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére létrehozott családi emlékezet program szoftverének futtatását biztosító szervereket, háttértárolókat. Az információk kezelését az adatvédelmi szabályoknak megfelelően szintén a levéltár látja el.

2005.06.10.

est.hu A Magyar Országos Levéltár palotája

Az est.hu jelen cikkében a Levéltár Bécsi kapu téri főépületésről olvashatunk rövid ismertetőt.

est.hu Értékpapír Kiállítás az Országos Levéltárban

Beszámoló a 2004-2005. év során a Levltárban bemutatott értékpapír kiállításról

est.hu Levéltárak testközelből

Az alábbi linkre kattintva rövid bemutatót olvashat a Magyar Országos Levéltár tevékenységéről. Az írás középpontjába a - méltán népszerű - családfakutatás került, melynek elkezdéséhez a cikk hasznos tanácsokat ad.

2005.06.07.

Népszabadság Online Rés támad a múltban

 A levéltárak nem készültek fel a XXI. századra
Elsősorban pénzkérdés a magyarországi levéltárakban őrzött iratok digitalizálása, valamint az elektronikusan rögzített iratok megőrzéséhez szükséges módszer kidolgozása, és az így keletkezett dokumentumok szabályos megóvásának a megkezdése. A változó körülmények, a modernizáció az intézményi struktúra átalakítását is szükségessé teszi.

2005.05.05.

hvg.hu Kis magyar bumázska

Fél évszázaddal ezelőtt minden csinnadratta nélkül "látták el" Magyarország felnőtt lakosságát a számos korábbi okmányt helyettesítő személyi igazolvánnyal. A másfél esztendeig tartó akció bevallott célja a papírmunka egyszerűsítése volt, de valójában leginkább államvédelmi megfontolások vezették.

2005.05.18.

MTV Nemzetközi kérdések: Ausztria

A Magyar Televízió Századunk című műsorának 2005. május 18-i adásában Dr. Habsburg Ottó és Dr. Gecsényi Lajos történész a Magyar Országos Levéltár főigazgatója nyilatkozott a második világháborút követően négy megszállási övezetre osztott Ausztria 1955. évi függetlenné válása és demokratikus átalakulására emlékezve, utalva a magyar nép illúziójára, hogy Magyarország helyzete osztrák mintára bármit is változni fog vagy változhat.

2005.05.17.

Magyar Nemzet Online Ellentmondó adatok

Irreális számokat közölt a minap Oroszországban bemutatott Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban 1942-1953 című könyv apropóján a Népszabadságban nyilatkozó, a könyvet jegyző Varga Éva.

2005.05.12.

Népszabadság Online Mit kerestek a magyar katonák a Don-kanyarban?

2005. május 11-én mutatták be a moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Intézet prezentációján a Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban 1942-53 című dokumentumkötetet, amely a közös magyar-orosz levéltári együttműködés keretében az Orosz Állami Katonai Levéltár és a magyarországi levéltárak dokumentumaiból közöl válogatást.

2005.04.18.

Népszabadság Online Vita a vészkorszaki dokumentumokról

A washingtoni Holokauszt Múzeum vitatja, hogy Magyarország kész lenne valamennyi, a kutatás számára fontos dokumentum átadására. A hazai levéltárak cáfolják ezt a véleményt.

2005.04.12.

Népszabadág Online Nyers Rezső iratai a levéltárban

Nyers Rezső, az 1990 előtti korszak meghatározó politikusa 2005. április 8-án a Magyar Országos Levéltár őrizetére bízta a pályája során összegyűjtött dokumentumokat.

2005.04.04.

Magyar Hírlap Bajuszos püspök, ganajozó körlevél

A kommunizmus idején munkásmozgalmi papírgyűjtésre szólítottak egyházi körlevelek„Az ügynököknél sokkal fontosabb az egész rendszer embertelenségének feltárása, a működési mechanizmus bemutatása és megértése" - nyilatkozta Dr. Szabó Csaba a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese az egyházi személyek ügynökmúltjának feltárása kérdésében.

2005.03.12.

Magyar Nemzet Oszlatás

Amikor az MSZMP vezető testületei határoztak a szabadságharc utóéletérőlA Magyar Országos Levéltárban lévő MSZMP jegyzőkönyvek jól érzékeltetik, hogy mit jelentett a párt vezető politikusai számára március 15. és mit a negyvennyolcas forradalom.

2005.03.09.

Magyar Nemzet Levéltári tájékoztató a politikusoknak

„A levéltár inkább kultúra, mintsem az aktuális politika intézménye." A Magyar Országos Levéltár az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága részére tartott tájékoztatót, hogy képviselők megismerjék a levéltár tevékenységét, felépítését és történelmi épületét.

2005.03.05.

Magyar Nemzet „Semmit sem tudtok!"

Szabó Csaba történész a közelmúlt megismerhetőségéről, a manipulált iratokról és az egyházi ügyekről„ Önmagában a név, a különféle listák közzététele csak rágalom. Ha majd felszabadítják az iratokat, akkor a neveket csak a személyes történetekkel együtt szabad közölni. Mindenkinek a saját történetével." - nyilatkozta Dr. Szabó Csaba főigazgató-helyettes az ügynöklisták internetre kerülésével kapcsolatban.

2005.03.03.

Magyar Nemzet Olvashatatlan a snagovi dossziék jó része

2004 nyarán Budapestre került annak az anyagnak a nagy része, amely az 1956-ban Romániába internált Nagy Imre-csoport tagjainak lehallgatási jegyzőkönyveit, valamint a miniszterelnök snagovi naplóját tartalmazza.

2005.03.01.

Népszabadság Online A snagovi napló nyomában.

Talán kiadják Nagy Imre „politikai végrendeletét" Nagy Imre legfontosabb írásaként számon tartott, a miniszterelnök romániai száműzetése alatt készített Gondolatok, emlékezések című, snagovi naplóként is ismert jegyzetei eddig csak Romániában jelentek meg. A román kiadás megjelenése mögött Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója szerint politikai megfontolások állhattak.

Vissza a lap tetejére

2004

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2004.12.06.

Magyar Nemzet A Kádár-kor véren vett álszabadsága

Azok a kádári szép napok címmel állított össze dokumentumgyűjteményt Simon István a Magyar Országos Levéltár főlevéltárosa és Szerencsés Károly kandidátus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense. A kötetet a Fókusz Könyváruházban Gyurkovics Tibor író méltatta.

2004.10.21.

gondola.hu A magyar-orosz diplomáciai kapcsolatok 70 éve

A 20. századi orosz (szovjet)-magyar diplomáciai kapcsolatok történetéről nyílt kiállítás 2004. október 20-án a budapesti Orosz Kulturális Centrumban a magyar-orosz levéltári együttműködés keretében.

2004.10.05.

Magyar Hírlap Online A múlt digitális útvesztői

Ismertető a Rubicon 2004/7. számáról, amelyben a digitális történelmi portálok közül a Múlt-kor mellett az Archivnetet ismertetik.

2004.09.21.

Népszabadság Online MSZMP-jegyzőkönyvek az interneten

A Népszabadság értesülései szerint még az idén a Magyar Országos Levéltár 650 ezer oldalnyi iratanyagot tervez kitenni a világhálóra.

2004.06. hó

Rubicon

Az elmúlt évek során az információs társadalom számos kihívás elé állította a történeti források legfontosabb őrzőhelyeit, a levéltárakat is. Kétségtelenül sok olyan fajsúlyos kérdés merül fel, amelyek megválaszolása komoly szakmai problémákat okoz. Ám az információs társadalom nem csupán kihívásokat, de lehetőségeket is teremtett a levéltárak számára. Így született meg az ArchivNet című elektronikus forrásközlő folyóirat.

2004.07.13.

Origo Faluból is jött bejelentés a nácivadászokhoz

Magyarországon is elkezdődött a még élő náci bűnösök felkutatását célzó, az izraeli Wiesenthal Központ és egy amerikai alapítvány által szervezett akció. A holokauszt idején zsidókat gyilkoló személyekről egy telefonvonalra várják a bejelentéseket.

2004.04.22.

Magyar Hírlap Online Jaross-lista nincs, de vannak helyi névsorok

Talán a megyei levéltárak és helyi dokumentumok összesítéséből lehetne közelebb jutni a célhoz: az áldozatok névsorának teljessé tételéhez.

2004.02.23.

Népszabadság Online Elkészült a jelentés a Jaross-listákról

Elkészült a II. világháború idején haláltáborokba hurcolt áldozatok névsoraival, az úgynevezett Jaross-listákkal kapcsolatos jelentés.

2004.02.11.

hvg.hu Volt jelképük hozzá

Nem mindennapos egyezkedéssorozat vette kezdetét, amikor három évtizede a magyar települések engedélyt kaptak, hogy saját címert alkossanak. A kampány nyomán számos, inkább a korszellemet, mint a heraldika szabályait tükröző, olykor megmosolyogtatóan elrettentő alkotás született.

2004.01.18.

Magyar Hírlap Online Aggályok hálójában a digitális családfa

Sajátos ötlettel állt elő az oktatási tárca: egy új program segítségével minden diák elkészítheti saját családfáját.

2004.01.10.

Népszabadság Online Családfa az internetről

Digitális családfa készítésére nyújt majd lehetőséget az a szoftver, amelyet az oktatási tárca hamarosan elhelyez a világhálón, a www.emlekezet.hu címen.

Vissza a lap tetejére

2003

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2003.10.22.

Népszabadság Online Lengyelek a forradalomban

Ritkán esik szó arról, hogy az 1956-os magyar forradalomban lengyelek is részt vettek, még kevesebb arról, hogy a Magyar Országos Levéltár dokumentumainak a mentésében is segédkeztek.

2003.09.19.

Népszabadság Online Nyitott kapuk hétvégéje a fővárosban

Az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmából idén is látogatható a Magyar Országos Levéltár főépülete.

2003.08.20.

Magyar Hírlap Online Szent István napi kitüntetések

Nagykereszt, középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt, ezüst érdemkereszt polgári és katonai tagozatai. Böngésszen Ön is!

2003.05.20.

Népszabadság Online Nem lehet négyévente újrakezdeni

Hiller Istvánt kapott megbízást a NKÖM miniszteri posztjára. Első lépései között rendezni kívánja a Magyar Országos Levéltár vezetését.

Vissza a lap tetejére

2002

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2002.12.26.

Magyar Hírlap Onlie A néprajz nem idealizál, hanem megőriz és tanít

A múltbéli élet napjainkra hagyománnyá vált, de nélküle nem érthetőek meg és ezért józan gondolkodással nem oldhatóak fel a társadalmi fejlődés ellentmondásai, hallottuk Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Egyetem etnográfus professzora előadásán.

2002.11.14.

Népszabadság Online Tíz év történelem

Budapest kronológia. Február 28. Átadták a Magyar Országos Levéltár új épületét a Bécsi út 314-324. alatt, egy szovjet laktanya területén.

2002.08.26.

Magyar Hírlap Online Indokolható a nyilvános adatok körének kiterjesztése

A kormány átvilágítási törvényjavaslatait áttekintő bizottság befejezte munkáját. A Sólyom László alkotmányjogász vezette grémiummal a kormányfő is egyeztet, ám e találkozó időpontja egyelőre nem ismert. A politika megkezdte a kihátrálást az átvilágítási törvényjavaslatok mögül - vélekedett lapunknak nyilatkozva Hack Péter, a bizottság tagja. A testület tegnap a távirati irodán keresztül nyilvánosságra hozta összegzését.

2002.08.17.

Népszabadság Online Ünnepi kitüntetések

Görgey Gábor kultuszminiszter Pauler Gyula-díjat adományozott Nyulásziné Dr. Straub Évának és Soós Lászlónak, a MOL főosztályezetőinek. Széchényi Ferenc-díjjal tüntette ki Gecsényi Lajost, a MOL főigazgatóját.

2002.07.01.

Népszabadság Online Nem létező PB-határozat?

Jelenlegi ismereteink szerint az 1976. évi pártbizottsági ülések napirendjén egy esetleges ellenforradalmi megmozdulással kapcsolatos napirend nem szerepelt, írja Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója Nyakó István szocialista képviselő hozzá intézett levelére válaszolva. Nyakó azért fordult a főigazgatóhoz, hogy létezik-e olyan dokumentum, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnökkel kapcsolatban a Magyar Nemzet június 19-i száma közölt.

2002.06.26.

Népszabadság Online 1848-as emlékek Oroszországból

Oroszországi levéltárak anyagából nyílt 1848/49-es szabadságharcról megemlékező kiállítás a Magyar Országos Levéltár kiállítótermében.

2002.03.27.

Népszabadság Online Küszöbön az elektronikus levéltár

Alighanem a hő hatására alapozott másolási technika elterjedése döbbentette rá az emberiséget arra, hogy az ókori rómaiaknak sem volt mindenben igazuk. Bár velük együtt hosszú évszázadokon át mi is meggyőződéssel vallhattuk, hogy a szó elszáll, az írás megmarad.

2002.03.16.

Népszabadság Online Ünnepi megemlékezések külföldön

A forradalom évfordulója alkalmából a világon mindenütt ünnepségeket szerveztek. Oroszországban az 1848/1849-es forradalom Oroszországból nézve elnevezéssel nyílt kiállítás Moszkvában négy orosz, valamint a Magyar Országos Levéltár korabeli dokumentumaiból.

Vissza a lap tetejére

2001

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

2001.09.21.

Magyar Hírlap Online Nyitott kapuk, ingyen látogatható intézmények

Az európai kulturális örökség napok keretében 1992 óta idehaza is minden ősszel, igaz, csak egyetlen hétvégére, ingyenesen megnyílnak az érdeklődők előtt az olyan műemlék épületek, amelyek jelenlegi funkcióik miatt többnyire - a kivételezetteken kívül - a nagyközönség számára nem látogathatóak.

2001.08.18.

Népszabadság Online Kitüntetések augusztus 20. alkalmából

Széchényi Ferenc-díjat kapott: Albrechtné dr. Kunszeri Gabriella, a Magyar Országos Levéltár főosztályvezetője, főrestaurátora.

2001.03.13.

Magyar Hírlap Online Nem voltam munkásőr - mondja Boros Imre

Nem volt munkásőr a megbízott agrárminiszter - állítja egy MTI-hez eljuttatott közlemény. Mindezt bizonyítandó, a MOL-ból kért igazolást.

2001.09.21.

Magyar Hírlap Online Nyitott műemlékek

Az Európa Tanács védnökségével idén a kontinens mintegy ötven országában rendezik meg a Kulturális Örökség Napjait. Nálunk a hétvégén kétszázharminc épületbe látogathatnak el az érdeklődők, közöttük olyanokba is, amelyekbe egyébként csak ritkán léphet be a közönség.

Vissza a lap tetejére

1999

Megjelenés időpontja

Megjelenés helye

Megjelenés témája

1999.11.25.

Magyar Narancs Változás a kultúra finanszírozásában: Mindennapi tenyerüket

Tavaly ilyenkor, szerencsétlen viták után véglegessé vált, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal megszünteti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) financiális autonómiáját (MaNcs, 1998. november 26.). Így idén már a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába (NKÖM) tagolódva, Nemzeti Kulturális Alapprogramként osztották a dohányt úgy, hogy a miniszter a korábbi 10 százalék helyett 30 fölött rendelkezett. Most, szerencsétlen viták után úgy fest, hogy a kormányzat a költségvetési törvénybe suvasztott paragrafusokkal 50 százalékra emelné ezt. Így a miniszter saját tenyeréből etetheti majd a központi kulturális intézményeket.

1999.10.06.

Történelmünk gyökerei a világban

A Magyar Országos Levéltár nemzetközi kapcsolatainak bővítése A XXXIV. Levéltári Kerekasztal Konferencia (CITRA) megnyitója (Budapest, 1999. ...

Kolozsvár ezer éve

Előadások a város történetéből. Ragyogó, aranyló színekkel üzenő őszi nap fogadta az érdeklődőket tavaly októberben Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben, az Erdélyi Múzeum Egyesület és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által a millennium alkalmából rendezett „Kolozsvár 1000 éve" című konferencián

Megőrzés múltunkkal a jövőnek

„Őseitek parányi fészkeket raktanak? Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagyságnak. Apró harcokat vívtanak?..."

Politika- és családtörténeti érdekességek

A Magyar Országos Levéltár kiadvány-politikája. Képek a „Cimélia" c. kötetből (OSZK/Osiris kiadás). A Magyar Országos Levéltár (MOL)...